Sasculara (Fekete Szem Galaxis)

3 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4  Next

Go down

Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 Empty Re: Sasculara (Fekete Szem Galaxis)

Témanyitás by Bíbor Kísértet Szomb. 17 Jún. 2017, 17:42

Yalvis agya mint valami szerves komputer, úgy számolta ki a robbanás paramétereit. Szinte fénysebességgel tárolta el a különböző műveletek részeredményeit, és használta fel őket újra.
Közben halkan fütyürészett, és lekapott egy tabletet, és látta, hogy távolról is lehet túlnyomást időzíteni. Elmosolyodott, mikor végre kiszámolta az eredményt.
- Jobb helyzetben vagyunk, mint gondoltam - mondta a kree-nek. - 10 perc elég, hogy meglegyen a túlnyomás. Két szelep van, amit bombaként használhatunk.
Folytatja a fütyürészést, ami egy sziríuszi bölcsődal, aztán átvált a xandari himnusz pörgősebb verziójára, miközben tesz és vesz.- Ha ezeket megnyitjuk, miközben a csövekben bentmarad a maradék gáz. Nos, az nem csak robbanást okoz, hanem az épület úgy durran ki, mint egy napon maradt paradinnye.
Ökölbe szorítja a kezét, és szétnyitja illusztrálandó ezt.
- Kóstold meg egyszer, nagyon finom. Csak ne hagyd kint a napon. A szétröppenő héjdarabok ölni tudnak. Mint a repeszek.
Megnézi az adatokat.
- A következő szelephez öt perc séta van, tíz perc míg, robban. Időzítsünk, vagy majd távrobbantsunk? Csak gondoltam megkérdezem, én szívem szerint távrobbantást csinálnék. Ez a falanxos banda nem olyan okos, hogy kikapcsolják szerintem.
Aztán rásandít a kree-re.
- Figyelj, még valami. Engem azért küldtek a bolygóra, hogy... létfontosságú adatokat mentsek ki - mondja Shrirnek, közben odalép a terminálhoz, és próbál valami információt keresni, hogy ezekhez hogyan juthatna hozzá. Elég szépen körbeírta az adatlopás szót. - Csak azt hittem szabadon fogok itt mozogni, figyelj, ha szemet hunysz felette, akkor jövök neked egyel, na?

A hozzászólást Bíbor Kísértet összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. 22 Júl. 2017, 21:01-kor.

_________________
Bíbor Kísértet
Ez nem csak holmi játék! Ha a valóvilágban betörsz valahova, ott lepuffantanak.

Rozsda (Zoé)

Nem senyvedek a hús izzadtságszagú börtönében, a testemet információk alkotják. Ha nem is borulsz le előttem, akkor legalább add meg tiszteletet, jó?
Bíbor Kísértet
Bíbor Kísértet
Bannolt

Hozzászólások száma : 154
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Aug. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

Vissza az elejére Go down

Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 Empty Re: Sasculara (Fekete Szem Galaxis)

Témanyitás by dr. Erwin Vayne Hétf. 19 Jún. 2017, 21:26

Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 472574-2uzy0w
Jelenlegi kinézete

~G’hhhzz~

- Ó, van Skrull verziója is? Majd megnézem. A kree-t meguntam. Annyira gyengék és sokat kell velük foglalkozni! Még egy napra sem hagyhatod őket magukra, rögtön rohannak meghalni a Legfelsőbb Intelligenciáért. Igazán idegesítő. Mintha valami nagyon hülye, értelmileg visszamaradt állatkával kellene foglalkozni.-
válaszolom neki. Persze csak viccelődve. Játszom egy kicsit magamat. Semmi komoly, csak kicsit próbálom húzni az idegeit. Tudja, hogyha ezért rám lő, akkor nyertem az elme párbajt. Amit nem hagyhat. Vagy de és most rögtön lelő. Igazából mindkettő elképzelhető végkifejlet.  
Közben ahogy kinézek megérkezett a Phalanx. Az nem jó. Határozottan nem jó. Hirtelen a küldetés sokkal nagyobb probléma lett, mint amennyit megért. De mindegy, már itt vagyunk és ahogy La-Renn mondta, nem igazán tudunk elmenni ameddig kint vannak. A felvetésére vállat vonok.
- Akár meg is nézhetjük. Ha nem tudunk ezekkel a széfekkel mit kezdeni talán a legjobb választásunk.- nem tudom ki írta ezeket a jeleket és idegesít, hogy nem tudom. De most már nem tudunk mást csinálni.- Ha nem tudunk mit kezdeni a jelekkel, akkor menjünk tovább. Nincs értelme itt álldogálni és nézegetni ki a fejünkből.

Felszerelés:

_________________
"We do what we must because we can"

"Research is what I'm doing when I don't know what I'm doing."
dr. Erwin Vayne
dr. Erwin Vayne
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 450
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Nov. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 Empty Re: Sasculara (Fekete Szem Galaxis)

Témanyitás by Thorhalla Kedd 20 Jún. 2017, 09:07

Galaxis Védelmezői 17.: A fűszer

Résztvevők: Yalvis Trewero / Bíbor Kísértet, G'hhhzz és Srir Gur

Következő körváltás: 2017. június 24. (szombat)

” Az információ szabad akar lenni, de mindenütt láncra verik.”
- McKenzie Wark: Hackerkiáltvány

Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 00120

~ Fővárosnál ~
Valószínűleg megkönnyebbülhetett Srir, amikor Yalvis mondta, hogy megtudja tenni, amit a kree szeretett volna. A foxiainak pedig voltak további kérdései a robbantás módjával kapcsolatban, hogy az távolsági legyen-e, vagy időzítős. Mindkettőt be tudta állítani, hogy úgy legyen. Yalvis nem biztos, hogy talál adatokat, mert attól függ, hogy mit is akar keresni. Ebben a rendszerben főleg a növény feldolgozásával kapcsolatos dolgokat talál, mikor mennyit gyűjtöttek be, a bolygó melyik részéről, hogyan és mikor dolgozták fel, illetve hova szállították. Melyik bolygóra, melyik cégnek, milyen és melyik hajóval. Pénzügyi adatokat nem talál. Ezenfelül benne van a dolgozók névsora az aktáikkal együtt, rendelésigények gépekre, alkatrészekre, ellátmányokra.
Ezen adatok keresését persze Srir leállíthatja, ha úgy érzi, hogy fogy az idő, ha enged mindent végignézni, akkor nagyjából öt perc telt el és lassan kifogynak az időből. Komlinken pedig a páros kap üzenetet Bétától.
- Mi készen vagyunk uram! – ennyi volt az üzenet.

~ Bolygó másik fele ~
- A skrullok meg minden első bokornál lebuknak alakváltás közben – riposztolt a nő.
Esze ágában sem volt harciasan fellépni egy ilyen beszólásért, valószínűleg pont valami effélét várt. Mivel a skrullnak sem volt jobb ötlete, így belement abba, hogy nézzék meg világítóeszközzel azt, hogy mi is lehet a benti sötét helységben. A nő el is indult a háló kijárata irányába, persze mindvégig szemmel tartva a skrullt.
- Maga vezet, fogalmam sincs, hogy melyik dokkban parkolt – mondta. – Mielőtt felhozná… nálam nincs semmilyen világító eszköz. Egy itt kölcsön vett, a fővárosban… siklóval jöttem át a bolygó másik feléről.
Ha G'hhhzz belement mindebbe, akkor a páros meg is érkezhetett a hangárba, ahol a skrull gépe állt.
- Ide nem találtam volna – mondta a kree. – A kastély pont másik végében parkoltam le.

template nélkül:

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 Empty Re: Sasculara (Fekete Szem Galaxis)

Témanyitás by Adrian Sommerfield Csüt. 22 Jún. 2017, 02:56

A foxiai nagyon elemében volt. A katona viszont leginkább csak figyelni tudta a fütyörésző kis valamit. A jó hírek hallatán bólintott. El is várta. Kellemetlen lett volna ha ennyit vesződnek aztán nem is biztos, hogy fel tudják robbantani. A foxiai dicséretet érdemelne csak nem kapja meg. Annyit kap, hogy a kree nem szól rá amiért eltért a tárgytól. A kapott kérdésre és javaslatra a kree is bólint.
-Legyen akkor távrobbantás.
A hangja nem morcos. Akár még vidámnak is nevezheti az aki elég időt töltött kree-k társaságában. A közlegény hangulatát tökéletesnek lehet nevezni ahhoz, hogy a foxiai előadja a saját feladatát. Srir lojális, de a saját hazája iránt. Egy külső cég érdekei nem túl fontosak neki. Viszont van feladat ami fontos számára.
-Nem érdekel. Nem akadályozlak meg viszont ne most kutass adatok után. Támadás alatt vagyunk és sietnünk kell.
Ha a foxiai értett a szóból akkor mehetnek a következő terembe. Ha nincsenek még készen mikor az üzenet érkezik akkor Srir jelenti a helyzetüket.
-Mi is mindjárt megvagyunk. Helyzetjelentést! Mi történik kint?

_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross,  Augustus Graves,Otrus  Vubalh Fass, Tristan Winkelhock, Lisa Kaur
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako

Összes karim
Adrian Sommerfield
Adrian Sommerfield
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1440
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 110
Join date : 2014. Dec. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Little SW, VH

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2531-adrian-sommerfield https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#73048

Vissza az elejére Go down

Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 Empty Re: Sasculara (Fekete Szem Galaxis)

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Szomb. 24 Jún. 2017, 00:02

//Szerdán lesz új kör.//

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 Empty Re: Sasculara (Fekete Szem Galaxis)

Témanyitás by dr. Erwin Vayne Kedd 27 Jún. 2017, 14:35

Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 472574-2uzy0w
Jelenlegi kinézete

~G’hhhzz~

- Oh, nem az szerintem direkt van úgy. Nem tudja mennyi skrull rossz az alakváltásban. Mondjuk pontosan mi sem. Túl gyorsan meghalnak.-
válaszolom a visszavágására. Igaz, ami igaz, néhány skrull tényleg nem az átváltozás mestere. Nem nehéz őket felismerni, ha tudod, mire kell figyelni. Mivel egyikünknek sincsen, jobb ötlete úgy döntünk, hogy ideje megnézni a folyosót. Ehhez kell egy világító eszköz, ami persze a kree-nél nincs, szóval az enyémet kell használni. Ami a hajómban van. Amihez most oda kell vezetnem a kreet. Nem tetszik ez a felállás, de nem igazán számít. Elég biztos vagyok benne, hogy a főnököm tett egy bombát a hajómba, végszükség esetére. Lehet elég lenne felhívnom, és bumm. Kree vége. Aztán csak odarepül, vagy oda küld valakit és már övé is a két tárgy. Persze, csak ha el nem pusztítja őket előbb. Bár abban megpróbálnám akadályozni, szóval ez csak akkor történne meg, ha engem megölne. Akkor meg már mindegy. Szóval így is, úgy is probléma nélkül meg tudom mutatni neki. El is vezetem a hangárban álló hajómhoz, ahonnan kiveszem az első kézi lámpát, ami a kezem ügyébe kerül.
- Nos, a rendszerek még működnek és van bennük térkép. Ha ki akarna jutni akkor valószínűleg a hangárban próbálkozna.- mondom neki. Ha megvan, amit kerestem visszaindulok a hálóba, persze végig figyelem őt. Jót beszélgetünk, de azért ne vigyük túlzásba.

Felszerelés:

_________________
"We do what we must because we can"

"Research is what I'm doing when I don't know what I'm doing."
dr. Erwin Vayne
dr. Erwin Vayne
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 450
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Nov. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 Empty Re: Sasculara (Fekete Szem Galaxis)

Témanyitás by Thorhalla Szer. 28 Jún. 2017, 00:01

Galaxis Védelmezői 17.: A fűszer

Résztvevők: Yalvis Trewero / Bíbor Kísértet, G'hhhzz és Srir Gur

Következő körváltás: 2017. július 2. (vasárnap)

” Az igazi szerencsejátékosnak ahhoz, hogy érezze, igazán él, kell az az izgalom, hogy elveszíthet mindent.”
- Iain Menzies Banks: A játékmester

Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 00120

~ Fővárosnál ~
Yalvis még mindig az adatokkal volt elfoglalva, most már Srir is tudta, hogy kifogytak az időből, nem volt arra idejük, hogy odaérjenek a másik terminálhoz és beállítsák. Nagyjából 4 és fél percük volt hátra, sietős sétával pedig öt perc volt a másik helység, ami kellett a robbantáshoz. A kérdésére Béta szinte azonnal válaszolt a megszokott hadarással.
- Uram, két és fél percük van – mondta. – Ez a legkésőbbi határ, ekkor kell robbantani, vagy minden felesleges volt. Áttörték az első védelmi vonalat!
Ehhez nagyon számolgatni sem kellett, egyértelmű volt, hogy túl kevés az idő, ennyivel még az sem biztos, hogy kijutnak. Ha Yalvis nem húzta volna az időt, akkor már végeztek és kijutottak volna innen. (Ez lett az eredménye a nem írásnak, az idő akkor is telik.)
- Uram, kijutnak ennyi idő alatt, vagy berepüljünk és hozzuk ki magukat? – kérdezte a nő.

~ Bolygó másik fele ~
G'hhhzz visszavágásán már a kree nő is elmosolyodott és nem is mondott rá már semmit sem. A megérkezés utána skrull valóban kivette a lámpát, vagy lámpákat, ha a nőnek is szándékozott adni a világító gömbből, ami repülni is tud körülöttük. Bár ezt nézve tényleg nem volt rá szükség, hogy több legyen.
- Nálam nem kapcsolt be semmi sem – mondta. – Egy titkos átjárón át mentem be abba a helységbe, amit maga kirobbantott. A fővárosban egy lomárustól szereztem térképet a helyhez, ahol az általános energiát nem igénylő átjárók is szerepelnek. Több ezer éves ez a palota, az eredeti lett modernizálva…
Ezek után, hogyha akartak, akkor visszatudtak sétálni oda, ahol találkoztak. A folyosón valóban teljesen sötét volt, a falak egyszerű kőből voltak, semmi modern, tényleg ősrégi. Ez nagyjából tíz-tizenöt méter hosszú lehetett, az egész végén az egész egy romos, ősrégi terembe, csarnokba vezetett.
a csarnok:

template nélkül:

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 Empty Re: Sasculara (Fekete Szem Galaxis)

Témanyitás by Thorhalla Vas. 02 Júl. 2017, 00:00

//Mivel senki se írt, csütörtökön lesz új kör.//

Témanyitás by dr. Erwin Vayne Szer. 05 Júl. 2017, 18:40

Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 472574-2uzy0w
Jelenlegi kinézete

~G’hhhzz~

A válaszomra egy olyan dolgot csinált a nő, amire nem számítottam. Mosolygott. Nem is tudtam, hogy a kreek képesek erre. Azt hittem már ki gén manipuláltak magukból ezt a képességet. Mindennap tanul valamit a skrull, az biztos. Úgy tűnik ő valami nagyon fura úton jött be a palotába. Eléggé gyanús a története. Nem lepődnék meg, ha ő is űrhajóval jött volna, csak egy titkos helyen parkolta le. Most csak próbálja elhitetni velem, hogy nincs a közelben hajója és így amikor ellopja előlem a kért tárgyakat, akkor rossz felé indulok. Nem rossz terv, de szerintem előbb fogom őt lelőni. Vagy nem. Egyenlőre meg kell találnunk őket. A folyosó, ahol elméletileg több napot raboskodott nem olyan mint a palota többi része. Nagyon réginek tűnik. La-Rennnek igaza volt, legalábbis ebben. Nem tölt el magabiztossággal, de legalább plusz nézőket fog behozni. Mostanában nagyon mennek a kicsit ijesztő atmoszférás helyek. Ennek a halálra ítél bolygónak az elhagyott palotájának a régi alaksora? Tökéletes.
- Mit tud erről? Családi kripta? Simán régi palota?- kérdem a kree nőtől miközben gyorsan átfutom a csarnokot csapdákat keresve. Még fel akarom tölteni ezt a holonetre. Nem beszélve arról, hogy csapdában meghalni elég gagyi. Ha nem látok csapdát akkor tovább indulok a kivezető ajtón, de itt is óvatosan.

Felszerelés:

_________________
"We do what we must because we can"

"Research is what I'm doing when I don't know what I'm doing."
dr. Erwin Vayne
dr. Erwin Vayne
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 450
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Nov. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 Empty Re: Sasculara (Fekete Szem Galaxis)

Témanyitás by Adrian Sommerfield Szer. 05 Júl. 2017, 18:49

A helyzetjelentés nem hozott túl jó híreket. Srir terve eléggé úgy látszik, hogy be tervez bukni. Pedig minden bizonnyal hatalmas előnyöz jutottak volna ez által. A kree jókedve kezd lefoszlani.
-Ez esetben nem vagyunk időben. Körülbelül öt perc lenne mire átérnénk a következő robbantási pontra.
A problémát pedig tovább növeli, hogy még ki is kell jutni innen. Srir jó katona aki az életét szívesen adná a hazájáért, de most nem látja értelmét mivel nem a hazájáról van szó és nem is érne vele sokat. A kapott lehetőséget úgy gondolja el kell fogadniuk.
-Igen arra szükség lesz úgy vélem.
A kree hangulata most már kezdd ideálisnak lenni ahhoz, hogy kijusson innen és ő is rész vehessen a harcokban. Ott talán több hasznát is lehet majd venni mint a foxiai mellett toporogva és nézve, hogy az miképp számol és pötyög egy panelen. Bár reméli, hogy a harctéren kell majd segítenie és nem a sérültek ellátásában mert akkor a feszültségét nem fogja tudni úgy kiadni.

_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross,  Augustus Graves,Otrus  Vubalh Fass, Tristan Winkelhock, Lisa Kaur
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako

Összes karim
Adrian Sommerfield
Adrian Sommerfield
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1440
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 110
Join date : 2014. Dec. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Little SW, VH

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2531-adrian-sommerfield https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#73048

Vissza az elejére Go down

Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 Empty Re: Sasculara (Fekete Szem Galaxis)

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 06 Júl. 2017, 00:00

Galaxis Védelmezői 17.: A fűszer

Résztvevők: Yalvis Trewero / Bíbor Kísértet, G'hhhzz és Srir Gur

Következő körváltás: 2017. július 10. (hétfő)

”Nincsen sok időnk, ez a pillanat dönt,
Hisz bárányok vagyunk, farkasok közt.”

- Rómeó és Júlia musical

Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 00120

~ Fővárosnál ~
Yalvis még mindig nem reagált Srir-nek, hanem csak az adatokkal törtődött, így viszont már tényleg kifogytak az időből, de a kree szerencsére kérte az evakuálást a csapattársaktól. Alig mondta ki, hogy kell a mentés két elmosódott szürkés-kékes csíkot láthattak mind a ketten. Érezték, hogy valami megragadja a derekukat, majd a talaj eltűnik a lábuk alól. Az épület úgyszintén elmosódottnak tűnt, ami hacsak nem csukja be a páros a szemét, akkor erős hányingerük lesz és hányhatnak is. alig kellett öt-tíz másodperc és máris kint voltak a szabadban. Ekkor hallatszott több robbanás, majd az épületek dőlni kezdtek. Természetesen a por is nagy lett, közben Béta és Epszilon letette a párost a romok és a por után. Amint elült úgy két perc múlva a por látszott, hogy egy nagyjából három méteres lyuk maradt a két épület között, amin át a phalanx tagjai már kezdtek is átmasírozni, igaz jócskán lelassultak, hogy ilyen kicsi helyen tudnak csak jönni.
Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 4f4608c4db4ae2815733768232e826b2

~ Bolygó másik fele ~
A vizsgálódás közben a páros tovább beszélgetett. A kree nő is nézegetett idebent, hogy mik is vannak itt.
- Fogalmam sincs, én is most látom először ezt… legutóbb sötétben voltam – mondta. – De talán kripta és régi palota…
Ő most a korábbiak után óvatosabbnak tűnt, mert nem nyúlt semmihez sem, ellenben G’hhhzz igyekezett jobban felmérni a terepet. Ő maga csapdákat keresett, nem igazán talált egyet sem, vagyis egyet igen, de azt is úgy, hogy sikeresen rálépett, mert a homok alatt lehetett az. A padló kinyílt alatt és legalább három métert zuhant lefelé. A szerencséje az volt, hogy a bolygón nem volt olyan nagy a gravitáció és puha homokra esett, így meg sem ütötte magát. Egy hatalmasabb csarnokba érkezett meg, ahol még víz is volt. Egy barlang lehetett, mert egy részen még a nap is besütött. Az egész igencsak szép és kidolgozott volt, ez is elég modern, bár picit elmaradt a kastély mostani állapotától és teljesen más jegyeket hordozott.
Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 8L6pRgf
Néhány pillanattal később a kree nő is lehuppant és körbenézett.
- Wow, ez aztán szép hely, nem is hittem, hogy ennyi megmaradt a régi kultúrából, bár ez eléggé elüt a bukásuk előtti időtől…

template nélkül:

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 Empty Re: Sasculara (Fekete Szem Galaxis)

Témanyitás by Adrian Sommerfield Csüt. 06 Júl. 2017, 13:48

Srir a foxiai-val nem lehet megelégedve a lassúsága miatt viszont a többiekkel igen hisz szinte ki sem mondta, hogy kérik a mentést már meg is lettek ragadva és vitték őket. Ő az ilyen sebes repüléshez nincs hozzászokva főként mivel egyébként is faja nem alkalmas az ilyesmire. Becsukta a szemét és örült mikor ismét talajt érzett a lába alatt és a szemét kinyitva látta a ledőlő épületeket. Valamennyire mégis sikerült megakadályozni az ellenség könnyű átjutását. Nem is kellett sokat várni mire meglátták az ellent. Srir pedig egyből kommunikátoron keresztül az egész átmeneti csapatát megszólította.
-Akkor a megbeszéltek szerint tűz alá vesszük őket kihasználva a kedvező terepet, megritkítjuk a soraikat és kerüljük a közelharcot. Kiemelten fontos kerüljék a közelharcot.
Ezzel ő is jó példával elöl járva elővette a lézerfegyverét és az érkező Phalanx közé lőtt. Egyelőre úgy tűnt mintha egy mészárszék készülődne itt, de a kree-nek volt egy olyan balsejtelme, hogy ez nem lesz olyan könnyű. Okoz még az ellenség problémát nekik.

_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross,  Augustus Graves,Otrus  Vubalh Fass, Tristan Winkelhock, Lisa Kaur
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako

Összes karim
Adrian Sommerfield
Adrian Sommerfield
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1440
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 110
Join date : 2014. Dec. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Little SW, VH

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2531-adrian-sommerfield https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#73048

Vissza az elejére Go down

Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 Empty Re: Sasculara (Fekete Szem Galaxis)

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 10 Júl. 2017, 00:00

//Pénteken lesz új kör.//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 Empty Re: Sasculara (Fekete Szem Galaxis)

Témanyitás by dr. Erwin Vayne Csüt. 13 Júl. 2017, 16:07

Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 472574-2uzy0w
Jelenlegi kinézete

~G’hhhzz~

Úgy tűnik La-Renn sem tudja jobban, hogy hol vagyunk. Nem igazán megnyugtató. Láthatólag a nő óvatos. Több napi bezártság után végül is én is az lennék. Majd keresek én csapdákat kettőnk helyett is. Megnézem a falakat, esetleg, hogy van-e valamilyen kötél vagy zsinór kifeszítve. Mindent megnézek, de egyet sem találok. Legalábbis addig amig hirtelen el nem tűnik alólam a padló. Szerencsére a kisebb gravitáció és a puha homok miatt semmi problémám nincs. Ahogy felnézek úgy tűnik, hogy a homok miatt nem láttam a taposó csapdát. Már majdnem felkiáltok La-Rennek, hogy húzzon fel, de aztán látom, hogy hol vagyok. Egy még hatalmasabb terembe estem, ami úgy tűnik egy barlang volt. Ez is viszonylag modernnek tűnt, de látszik, hogy egyre régebbi termekben vagyunk. La-Renn szerint ez még a bukás előtti időkből származik. Nem tudom, hogy ez menyire nagy baj, de az biztos, hogy érdekes. Kíváncsi vagyok, hogy miért vezet ide a csapda. Miért kellett ezt a helyet elhagyniuk. Kör benézek, de ezúttal még óvatosabban. Nem tudom, hogy van-e lejjebb, de nem is akarom megtudni.
- Tud valamit a bukás előtti történelemből? Mire számíthatunk itt?- kérdem a kreetől. Nem hiszem, hogy sokat tudna, de legalább addig is beszél.

Felszerelés:

_________________
"We do what we must because we can"

"Research is what I'm doing when I don't know what I'm doing."
dr. Erwin Vayne
dr. Erwin Vayne
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 450
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Nov. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 Empty Re: Sasculara (Fekete Szem Galaxis)

Témanyitás by Thorhalla Pént. 14 Júl. 2017, 00:00

Galaxis Védelmezői 17.: A fűszer

Résztvevők: Yalvis Trewero / Bíbor Kísértet, G'hhhzz és Srir Gur

Következő körváltás: 2017. július 18. (kedd)

” A bizalom a bolondoknak való. Változik és elporlad, akárcsak a homok - eléggé gyenge alap bármilyen szövetségnek.”
- Horizon: Zero Dawn c. videojáték

Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 00120

~ Fővárosnál ~
Yalvis nem csukta be a szemét, így ő teljesen rosszul volt, egy hatalmas hányás után eszméletlenül terült el a homokos földön. Epszilon fogta és húzta hátrébb, hogy ne legyen útban. Szerencsére jó pár rom, törmelék került le az épületekből, így még fedezéke is volt a társaságnak. Srir parancsa után Béta és Epszilon is behúzódtak a fedezékbe és onnan kezdtek lőni. A levegőben Gamma és Delta pedig már eddig is ezt tette. Így kezdte mindenki lőne a Phalanxot. Az első pár lövés után meglátszott, hogy miért is kemény ellenfelek még úgyis, hogy nem látszott náluk fegyver, az köztudott volt, hogy bioorganikus lények, azaz rendelkeznek gépi és rendes szöveti részekkel. Ezeken most kívül végig a gépi volt, egy helyen többször kellett meglőni lézerrel, hogy áthatoljon rajtuk, de alatta már rendes szövet volt, így elterültek és kezdtek a lövéseknek hála kezdtek kisebb halott kupacot alkotni a résnél a három lövésznek hála. Gamma és Delta a hátrébb levőket lőtték, nem mertek ide lőni, nehogy véletlenül jobban kitágítsák a rést.

~ Bolygó másik fele ~
A skrull ezúttal óvatosabban nézett körbe, és hirtelen megérezte, hogy idelent sokkal jobban érzi a két tárgyat, mint korábban. A kree nő is nézelődött, a kérdésre pillantott rá a társára.
- Nem sokat – mondta. – Nem sok dolog maradt fent, azt tudom, hogy egy csillagközi utazásra képes faj volt. aztán történt valami, elvileg valami idegen vírust hoztak haza, ami végigsöpört a bolygón, nem csak a helyieket ölte meg, de az ökoszisztémát is tönkretette, az egykori trópusi bolygóból sivatagbolygó lett. néhány város még épült a kövesebb helyen, mint ami fent van, de úgy tartják, hogy a homok alatt komplett városok lehetnek sértetlenül…
Itt elhallgatott és zavartan kapta fel a fejét az egyik irányba. G'hhhzz is hallotta, ahogyan a homok csikorgott és pergett le egymáson. Néhány pillanattal később fémfelület bukkant elő, az egész emelkedni kezdett, majd két jócskán nagy – legalább két méter magas – robot emelkedett ki a homokból. A tárgyak ebből a két robotból érződtek.
Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 C2b8d5ebe144e328c8a39b935c7e15b0--sci-fi-art-robotics
Közelebb léptek a pároshoz, így minden homok lepergett róluk és kattanás hangzott felőlük, ahogyan élesítették a fegyvereiket.

template nélkül:

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 Empty Re: Sasculara (Fekete Szem Galaxis)

Témanyitás by Adrian Sommerfield Szomb. 15 Júl. 2017, 04:47

Nagyszerű. Amint azt hinné Srir, hogy a foxiai hasznos hamar tönkre is vágja a képet azzal, hogy meg kell menteni. Most sem tudják hasznát venni érkezés után és be kell rángatni egy szikla mögé, hogy legalább útban ne legyen.
~Amilyen kicsi és vékony még élő pajzsnak sem lenne jó. Annyi hasznát vennénk ha meggyújtanánk és az ellenségre dobnánk.~
Az ötletet persze nem veti fel mert a többieknek valószínűleg nem tetszene annyira. Ő is felvesz egy biztonságosabb pozíciót és tűz alá veszi az érkezőket. Most megtapasztalja, hogy miért olyan kemény ellenfél is a phalanx. A csapattal mindenesetre meg van elégedve. Ő maga is lövi az ellenséget és igyekszik minél több hullát gyártani.
~Váratlan akadályok és a társaik hulláján kell átmasírozniuk. Most meglátjuk miféle harcosok is vagytok ti.~
Ritkán látni kree arcán érzelmeket, főleg egy kree katonáén, de most Srir elemében érzi magát és vigyorog. Most úgy érzi neki való feladatot kapott és az átmeneti csapatával teljes mértékben meg van elégedve. A feladatokat jól teljesítik, nem beszélnek sokat és hirtelen reagálásúak. Remek egység.

_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross,  Augustus Graves,Otrus  Vubalh Fass, Tristan Winkelhock, Lisa Kaur
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako

Összes karim
Adrian Sommerfield
Adrian Sommerfield
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1440
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 110
Join date : 2014. Dec. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Little SW, VH

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2531-adrian-sommerfield https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#73048

Vissza az elejére Go down

Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 Empty Re: Sasculara (Fekete Szem Galaxis)

Témanyitás by dr. Erwin Vayne Hétf. 17 Júl. 2017, 20:25

Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 472574-2uzy0w
Jelenlegi kinézete

~G’hhhzz~

La-Renn szerint ezen a bolygón régen egy csillagközi utazásra képes faj élt, aztán teljesen elpusztították a bolygójukat egy idegen vírussal. Kíváncsi vagyok mi lehetett az a vírus. Lehet találtak valami ősi vegyi fegyvert? Lehet, hogy csak egy sima nátha volt. Bár azt azért kétlem. Ha az állatokat, sőt még a növényeket is megölte akkor valószínűbb, hogy valami mesterséges cucc volt. Nem mintha számítana. Gondolom már teljesen eltűnt a bolygóról. Ha még létezne, valószínűleg azért küldött volna a Főnök. Közben egyre erősebben érzem a tárgyakat. Pár pillanat múlva ki is derül, hogy miért. Két nagy, pókszerű robot emelkednek ki a földből és fegyvert élesítenek. A két tárgy a robotok felől érződik. Nem is kellett sokat keresni őket. Megtaláltak ezek maguktól is. De most nincs erre idő. Gyorsan körbenézek, hogy van-e valamilyen fedezék. Ha van, akkor bevetem magam és megpróbálom onnan kilőni a robot szemét. Ha nincs fedezék, akkor nagyobb baj van. Megpróbálok közelebb kerülni a robothoz, hogy ne tudjon a lőfegyvereivel elérni. A közelharci fegyverei megpróbálom elkerülni és közben, ha lehetséges, ki próbálom lőni a csatlakozásait. Ha nem lehet, akkor a szeme a célpontom.

Felszerelés:

_________________
"We do what we must because we can"

"Research is what I'm doing when I don't know what I'm doing."
dr. Erwin Vayne
dr. Erwin Vayne
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 450
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Nov. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 Empty Re: Sasculara (Fekete Szem Galaxis)

Témanyitás by Thorhalla Kedd 18 Júl. 2017, 16:23

Galaxis Védelmezői 17.: A fűszer

Résztvevők: Yalvis Trewero / Bíbor Kísértet, G'hhhzz és Srir Gur

Következő körváltás: 2017. július 22. (szombat)

” Ha az út könnyű, a cél értéktelen..”
- Dan Abnett: A becsület őre

Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 00120

~ Fővárosnál ~
Srir elemében volt, míg Yalvis továbbra is eszméletlen. Srir a négyessel remekül harcolt, nagyjából fél óra telt el, mire az égen is több robbanás látszott, majd egy központi frekvencián jelezték, hogy a Phalanx hajói odafent megsemmisültek, azaz a földre már nem fog utánpótlás érkezni. Eddigre egy hatalmas halom tetem került mára résre. Mivel gépek voltak, így próbáltak átmászni rajtuk, vagy épp alagutat kialakítani, a lényeg az volt, hogy nem jutottak el a lent levőkig szerencsére. A jó fél óra alatt kétszer is energiacellát kellett cserélni a fegyverekben, mert kifogytak volna már. Az előörs is, akik a völgy, vagy szurdok elején voltak is bejelentkeztek, hogy lassan elfogynak a rohadékok, így már ők is hátha fogják tudni támadni azokat, amik Srirék felé mennek. Folytatták volna, de a komvonalon át már csak hörgést és halálsikolyokat lehetett hallani.
Néhány pillanattal később az elpusztult phalanxokból egy női alak emelkedett ki Srir-ék előtt.
- Úgy vélem, hogy a segítség már nem fog megérkezni – mondta.
Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 Female_ultron_by_jsnx-d2ygyoa

~ Bolygó másik fele ~
Fedezék nem igazán volt ezen a helyen, csak az oldalsó kiugrók – épületmaradványok – mögötti rész, azzal azonban az volt a nagy gond, hogyha a robotok közelebb jöttek, akkor könnyedén csapdába lehetett esni, mert nem volt onnan hova menekülni. Így maradt a lehetőség, hogy közelebb kerülni hozzájuk. Ahogyan rájuk lőtt a skrull és a kree mind a ketten szomorúan tapasztalhatták, hogy energiamező is körbevette őket. Ahogyan a szemeket próbálta ki lőni G'hhhzz ott is tapasztalhatta. Azonban a robotok sem maradtak tétlenek, még úgyis támadóan léptek fel, hogy a skrull közel volt, a kree távolabb. Mondjuk logikus is volt azok után, hogy mind a ketten lőni kezdtek rájuk.
A szemek kiléte, hogy miért is volt rajtuk hamar kiderült. A szemeikből a robotok lézerrel lőttek a páros irányába, az, amelyik közelebb volt a skrullhoz az a skrullt lőtte, a másik pedig a kree-t, összesen hat-hat nyaláb tartott a két fél irányába.

template nélkül:

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 Empty Re: Sasculara (Fekete Szem Galaxis)

Témanyitás by Adrian Sommerfield Pént. 21 Júl. 2017, 02:02

Kevés alak lehet aki élvezettel mészárol embereket fél órán keresztül. Srir ilyen. Most ugyanis otthon érzi magát. Ezt tanulta szinte egész életében és ezt is várják el tőle. Most pedig meg is dolgozik azért, hogy a népe büszke legyen rá. A Phalanx-nak már szinte át kell másznia a saját embereinek a testén. Előnyben vannak. A hírek is kedvezőek. A levegő tiszta úgyhogy nem lesz utánpótlása az ellenségnek sőt még ők fognak erősítést kapni. Nagyszerű. Viszont valami nincs rendben.
-Mi a helyzet odaát? Ismétlem mi a helyzet odaát?
Válasz viszont nem érkezik hanem egy újabb ellenfél bukkan fel. Srir-nek fogalma sincs ki lehet az a nő, de valahogy rossz érzése van.
-Delta! Vesse be a nehéztüzérséget! Célpont az újonnan felbukkant nő.
~Ki vagy mi a pokol ez? Talán valami kísérletek eredménye? De miben különbözhet a többi ellenfelünktől? Remélhetőleg nem okoz problémát, de nem szabad könnyen venni.~

_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross,  Augustus Graves,Otrus  Vubalh Fass, Tristan Winkelhock, Lisa Kaur
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako

Összes karim
Adrian Sommerfield
Adrian Sommerfield
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1440
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 110
Join date : 2014. Dec. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Little SW, VH

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2531-adrian-sommerfield https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#73048

Vissza az elejére Go down

Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 Empty Re: Sasculara (Fekete Szem Galaxis)

Témanyitás by dr. Erwin Vayne Pént. 21 Júl. 2017, 13:47

Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 472574-2uzy0w
Jelenlegi kinézete

~G’hhhzz~

Sajnos nincs fedezék. Nem meglepő mondjuk, ha védelemnek hagyták itt a robotokat akkor minek hagynának fedezéket. Igazából elég egyszerű előre gondolkodás és meglepő, hogy mennyien nem gondolnak rá. Persze ha nekünk nincs fedezékünk nekik sincs. Nem is kell, hiszen egy pajzzsal le vannak védve. Utálom amikor ennyire előre gondolkodnak azok, akiket meg akarok ölni. Elindulok feléjük, hiszen nem sok értelme van a folyosó közepén állni miközben lőnek ránk. Közben a robotok fegyvere is feltöltődik és 6 lézer sugárral tüzet nyit ránk. Egy pillanat habozás nélkül vagy átugrani/bújni a lézerek felett/alatt attól függően, hogy van-e helyem. Ha abszolút nincs, akkor oldalazok egy kicsit, hátha nyílik egy kis hely, ahol még közelebb kerülhetek. A célom az, hogy megpróbálok a lézereket megállító energia pajzson átjutni. Hátha át enged egy eléggé lassan mozgó tárgyat. Ha ez sikerül, akkor pár centiről megpróbálom kilőni a robot egyik lábát. Ha nem sikerül közel jutni, akkor vagyunk igazán gondban. - Van valami ötlete? Gránát? Egy rohamágyú?-

Felszerelés:

_________________
"We do what we must because we can"

"Research is what I'm doing when I don't know what I'm doing."
dr. Erwin Vayne
dr. Erwin Vayne
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 450
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Nov. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 Empty Re: Sasculara (Fekete Szem Galaxis)

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 22 Júl. 2017, 00:00

Galaxis Védelmezői 17.: A fűszer

Résztvevők: Yalvis Trewero / Bíbor Kísértet, G'hhhzz és Srir Gur

Következő körváltás: 2017. július 26. (szerda)

” Minden vagyok, semmi se vagyok,
mese és változás:
fölnézek a holdra s az vagyok,
szemfényvesztő varázs.”

- Szabó Lőrinc

Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 00120

~ Fővárosnál ~
Srir nem tétovázott sokáig, hanem azonnal kiadta a parancsot arra, hogy Delta támadja meg a frissen jött ellenfelet. Amint ez megtörtént, mármint a parancskiadás Epszilon és Béta is azonnal pajzsot húzott maguk köré.
- Vettem! – érkezett a válasz.
A válasszal egy időben pedig már jöttek is a rakéták. A pajzs miatt ugyan a lentieknek nem lett semmi baja, de a robbanások okozta forróságot így is érezni lehetett. Lassanként elült a por is, a szél elfújta a becsapódások helyén már látszott a kráter, ami kialakult, abból pedig a nő előrelépett, a pajzsát leengedve.
- Adjátok át a készítőmet és távozok – mondta.
Ha nem lett volna érhető, hogy mire céloz és visszakérdeznek rá, vagy értetlen arcokat lát, akkor rámutat Yalvisra.
- A szőröst!

~ Bolygó másik fele ~
Szerencsére volt kitérésre alkalmas hely, mert jó harminc méter széles volt a csarnok és nagyjából száz méter hosszú. Mind a kree, mind pedig a skrull kitudott térni így a támadások elől. Azonban annak ellenére, hogy mennyire régiek voltak a robotok – vagyis valószínűleg – meglehetősen fürgék, így fordultak is a páros után. De még így is sikerült G'hhhzz-nek közel jutnia a pajzson belülre ugyan betudta vinni lassan a fegyvert, de amint elsütötte az egész szikrázással ki is sült és lemerült az energiacella. Az ötlet jó volt, csak épp az energiafegyver nem tudott elsülni a fegyveren belül. A skrull még fel is tette a kérdést, hogy a társnője mit javasol.
- Az ötleted jó – lihegte. – És ahogy nézem a tőr is!
Mondta ezt egyensúlyozva a roboton, majd két nagyobb tőrt, már-már tőrkardnak tűnő tárgyat döfött bele oda, ahol a szemek voltak és erre a robot is felmondta a szolgálatot, majd összeesett a nő alatt. G'hhhzz-nek azonban nem állt ilyen jól a szénája, a robot eddigre szembefordult vele és közvetlen közelről lőtt rá a szemeivel.

template nélkül:

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 Empty Re: Sasculara (Fekete Szem Galaxis)

Témanyitás by Adrian Sommerfield Szomb. 22 Júl. 2017, 03:58

Srir kiadta a parancsot és ahogy elvárta a csapat hamar reagált is. Tényleg nagyot robbant ebben nem túloztak. Csak a hőt érezve is meg volt elégedve a kree. Úgy gondolta ez méltó üdvözlés volt az újonnan érkezettnek, hogy milyen is a harcmező.
-Szép volt emberek. Remek munka.
Viszont olyasmi történt ami meglepte őt. A por leültével a nő sértetlenül leengedte a pajzsát és követelte a készítője átadását. Ez az információ váratlanul érte Srir-t.
-Béta! Van információja miről van szó?
Majd meg is érkezett a válasz ami tett még egy lapáttal a meglepettségre. A foxiai mondta, hogy elragadták a társát, de ezek szerint az egy MI volt. Vagy talán a foxiai végig ellenük volt és a Phalanx-nak dolgozva akart információt szerezni? Az is meglepő, hogy az eddig elég haszontalan foxiai ilyen hatásos gépet készített. Akárhogy is a Phalanx a kree nép ellensége és az ő segítése árulás a kree néppel szemben. Ha átadnák a foxiai-t talán még több ilyet tervezne.
-Parancs: Vegyék össztűz alá a némbert. Ha nincs más lehetőség a foxiainak is halnia kell, de semmiképp se kerüljön a Phalanx kezébe.
Ezzel ő tüzet is nyitott a nőre.

_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross,  Augustus Graves,Otrus  Vubalh Fass, Tristan Winkelhock, Lisa Kaur
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako

Összes karim
Adrian Sommerfield
Adrian Sommerfield
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1440
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 110
Join date : 2014. Dec. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Little SW, VH

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2531-adrian-sommerfield https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#73048

Vissza az elejére Go down

Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 Empty Re: Sasculara (Fekete Szem Galaxis)

Témanyitás by Bíbor Kísértet Szomb. 22 Júl. 2017, 21:12

Yalvis behányt, de előtte felkapták, és ráadásul úgy, hogy közben a Falanx egységei elkezdték támadni a gyárat. Nem kellett volna a rohadt adatokkal törődnie, akkor most nem lennének itt.
És ráadásul Zoé is megjött, igen, akit legutoljára akkor látott, mikor... a falanx magába olvasztotta. Próbálták elpusztítani, de ez nem volt elég.
És úgy festett, hogy valamiféle vezér lett a kiborgzombik között. És ráadásul őt akarta. Elkezdte mindenki lőni, ráadásul Srir azt mondta, hogy semmiképpen nem kerülhet a Phalanx kezébe...
... még ha ez az életébe is kerül. Jó volt tudni, hogy ezek után egy kree börtön várhat rá. Igen, volt egy érzése, hogy kree, akinek nagy nehezen elnyerte a bizalom valamiféle nagyon kezdeti formáját nem fog benne bízni.

- Akármennyire is annak látszik, aminek látszik Srir, de nem az! Véletlen volt! - kiáltotta oda a kree-nek. - Viszont van valami furcsa. Ha ennyire erős, akkor miért nem nyírt ki itt mindenkit, és miért nem vitt el magával?! He? Nem fura, hogy én nem tudok válaszolni erre a kérdésre?
Aztán kieegyenesedett, és odakiáltott Zoénak, pontosabban annak a valaminek, ami az MI-ből lett.
- Miért akarsz tárgyalni? Miért nem ölsz le minket? Miért nem jössz el ide, hogy mindenkit leölj és elvigyél magaddal? - Aztán odafordul Srirhez, mielőtt az méltatlankodni próbálna. - Nézd, nem vagyok áruló. Tolvaj vagyok, számítógépes bűnöző, ipari kém és sok más, de soha nem terveznék gyilkos robotokat, érted? Nem esküdözök, teljesen őszintén mondom.

Felszerelés:

_________________
Bíbor Kísértet
Ez nem csak holmi játék! Ha a valóvilágban betörsz valahova, ott lepuffantanak.

Rozsda (Zoé)

Nem senyvedek a hús izzadtságszagú börtönében, a testemet információk alkotják. Ha nem is borulsz le előttem, akkor legalább add meg tiszteletet, jó?
Bíbor Kísértet
Bíbor Kísértet
Bannolt

Hozzászólások száma : 154
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Aug. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

Vissza az elejére Go down

Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 Empty Re: Sasculara (Fekete Szem Galaxis)

Témanyitás by Thorhalla Szer. 26 Júl. 2017, 00:01

Galaxis Védelmezői 17.: A fűszer

Résztvevők: Yalvis Trewero / Bíbor Kísértet, G'hhhzz és Srir Gur

Következő körváltás: 2017. július 30. (vasárnap)

”Az ellenállás hasztalan!”
- Borg

Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 00120

~ Fővárosnál ~
Yalvis egyelőre nem tudott beszélni, mert korábban az eszméletét vesztette és csak most kezdett ébredezni az ismerős női hangra. Egyelőre annyira pocsékul volt a korább szédülés, hányás és a belélegzett por miatt, hogy azt sem tudta, hogy hol van. Égett szagot érzett, vér és halál szagot, amitől újra rosszabbul lett. abból semmit sem fogott fel, hogy az ismerős női hang mit mondott, Srir szavai voltak, amiket először, hogyha kell, akkor megölik őt. Ezt követően a fegyverek hangja elnyomott újra mindent…

- Negatív uram! – mondta Béta a kérdésre. – Fogalmam sincs, hogy miről beszél ez az izé.
- Akkor had válaszoljak én – mondta. – Ő teremtett, ő készített programnak, uszított a Phalanx ellen, de a Phalanx befogadó, megbocsátotta, amit ellenük akartunk tenni és magukhoz öleltek. Most én is ezt teszem, mi a Phalanx, és ő is egy lesz a közös tudatban.
A nő pedig elindult a társaság felé, hiába lőtte a mindenki, itt lent a földön és az égből is a nő csak közeledett, sebek jelentek meg rajta, de pillanatok alatt begyógyult. Rajta pedig nem is voltak tényleges sebek, ez amennyire látszott a külseje ellenére is teljesen gép volt. Most szinte minden lövés testet ért, így könnyedén lehetett látni, hogy miként halad, hamarosan pedig alig két-három lépés választotta el a társaságtól már…

//Bocs Svarog, de körök óta eszméletlen voltál.//

~ Bolygó másik fele ~
Ugyanaz, Darren jelezte, hogy nem tud írni.

template nélkül:

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 Empty Re: Sasculara (Fekete Szem Galaxis)

Témanyitás by Adrian Sommerfield Szer. 26 Júl. 2017, 04:47

A nő mivoltára nem derült fény. Vagyis, de. A foxiai készítette, de látszólag nem abból a célból, ami most vezérli a nőt. Már ha lehet az ellenségnek hinni. A Phanalnx pedig átprogramozta és bevonta a kaptártudatba. Most pedig ugyan ezt akarja tenni a foxiai-val. Srir nem a testi ereje miatt nem látná ellenségként a kis valamit és nem is csak bajtársiasságból hanem mert ha ilyet tudott készíteni az azt jelenti, hogy veszélyes lehet rájuk nézve ha az ellenséghez kerül. A parancs ki lett adva. Ha szükséges a foxiai-t is megölik. Majd tüzet nyitottak, de látszólag nem használt. Az ellenfél olyan gyorsan regenerálódott, hogy az össztűz nem segített. Srir persze igyekezett nem zavarba jönni. Kövér izzadságcseppek gördültek le a homlokáról, de adta adta a parancsokat.
-Célozzanak a fejére! Mindenki célozzon a fejére!
Talán ha egyszerre egy kisebb területet céloznak nem lesz a nőnek ideje regenerálódni és remélhetőleg a feje a gyenge pontja. A nő közeledésére Srir hátrál.
-Belharcot kerülni! Ne kerüljenek a nő közelébe!
Ha pedig ez sem működik és nem tudják megállítani a nőt akkor Srir a foxiai-t veszi célba és lő rá. Őszintén szólva ő sem szívesen teszi, de ez a kötelesség. Ellenkező esetben maga is inkább a vállalná a halált minthogy az ellenség agymosott katonája legyen. Bár ő katona úgyhogy harcban esne el.

_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross,  Augustus Graves,Otrus  Vubalh Fass, Tristan Winkelhock, Lisa Kaur
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako

Összes karim
Adrian Sommerfield
Adrian Sommerfield
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1440
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 110
Join date : 2014. Dec. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Little SW, VH

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2531-adrian-sommerfield https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#73048

Vissza az elejére Go down

Sasculara (Fekete Szem Galaxis) - Page 3 Empty Re: Sasculara (Fekete Szem Galaxis)

Témanyitás by Ajánlott tartalom

Ajánlott tartalom

Vissza az elejére Go down

3 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.