Kék Körzet (Hold)

2 / 3 oldal Previous  1, 2, 3  Next

Go down

Kék Körzet (Hold) - Page 2 Empty Re: Kék Körzet (Hold)

Témanyitás by Ko-Rel Csüt. 08 Márc. 2012, 12:07

Mikor Zam meghallotta, hogy megérkeztek a földiek azonnal a tárgyalóba sietett, ahol ők is ott voltak. Nem kellett túlságosan messzire mennie, ott voltak a közelben. Belépve a terembe biccentett a társaságnak, az egyik öccsét nem látta, akkor igazak voltak a pletykák, hogy otthagyta a csapatot.
- Üljenek le! – mondta.
Amint mindenki leült ő is az asztalfőre, az asztalon lenyomott egy gombot és aszteroidamező jelent meg az asztal közepe felett holografikusan.
- Ez a Kree-Lar – kezdte. – Egy hónapja legalább is az volt, a Kree Sztelláris Birodalom fővárosa. Mára csak ez maradt belőle. Az ok, ami miatt elpusztult, Galactus!
A Csatabolygóról jött személyek tudják, hogy ez lehetetlen, hiszen Galactus ott ragadt, őt hátrahagyták abban a dimenzióban. Rachel esetleg ezt tudhatja a többiek valószínűleg nem is hallottak még az entitásról, talán történelemből rémlik, hogy nagyon régen 2017 körül volt itt egyszer a Földön, de több nem. Aian viszont tudhatja, hogy ez kicsoda, micsoda révén ő is odakintről származik.
- Aki nem tudná Galactus egy kozmikus entitás, ami bolygókat eszik meg, Bolygófalónak is nevezik. De Galactus 2018-ban eltűnt, oda, ahova a világ hősei és gonoszai. És ott maradt, de most visszatért. Zyro jelentése alapján viszont elképzelhető, hogy Tyranis az oka annak, hogy visszajött… Galactust megállítani pedig jelen körülmények között, ha a Földre jön megállítani lehetetlen. Szövetségesek kellenek… de ezen a helyen nem találhatunk, ebben az univerzumba, egy másik dimenzióba kell elmenni érte. Mindenki halott már korábban a Fantasztikus Négyesről, a Föld első nagy hőseiről. Őket kell megtalálnotok, akik a Negatív Zónában ragadtak. De oda nem lehet csak úgy eljutni.
Ekkor elővett két karperecet, a Csatabolygósok felismerhették Tyler hordott ilyet.
Kék Körzet (Hold) - Page 2 Nega-Bands_0001
- Nega bandázsok, Tyler Jackson tulajdonában voltak, de a birodalomnak újra szüksége volt rájuk. Ezekkel el lehet a Negatív Zónába jutni. Aian, az ön feladata lenne ennek hordása és felügyelete, amennyiben elfogadja mindezt.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Ko-Rel, Zam-Rel, Nephthys Boltagon, Doria McKenzie-Boltagon, Melissa Boltagon/Medúza
Shi'ar kalandjutalom: Kallark (Gladiátor); 2210ből: Kallistrate Pherenike McKenzie-Boltagon; X-diák: Lilandra Neramani
Végtelen Háború: Zam-Rel, Namor McKenzie, Melissa Boltagon; Ultimate: Dr. Melissa McKenzie; AoA: Doria McKenzie-Boltagon
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kék Körzet (Hold) - Page 2 BqP9ZjW
Ko-Rel
Ko-Rel
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1284
Hozzászólások régi : 804
Korábbi szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok:

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t609-ko-rel https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kék Körzet (Hold) - Page 2 Empty Re: Kék Körzet (Hold)

Témanyitás by Adam Taylor Csüt. 08 Márc. 2012, 17:21

Grigorij körülnézett, és meglátta a két Kree-t. Mivel még nem látott hasonló lényeket elkezdte elemezni őket. Hátha valamiben különböznek az embertől. Végül egy férfi érkezik. Szintén kék bőrű nem valószínű, hogy emberek lennének. A felszólításra végül leül. Végül egy bolygóról kezdett beszélni, ami egy birodalom központja. Az adott birodalom minden bizonnyal messze a földi feletti fejlettségi szinten állt mivel csillagközi utazással éltek. Az említett entitásról hallott már. Aztán a feladatot is ecsetelik és a problémát. Viszont Grigorij fejében megfogalmazódott egy kérdés.
- Uram. - néz a vádlóra. - Hogyan küzdhet egyetlen csapat ember azzal a lénnyel amivel az önök hadserege nem bírt el? Mármint gondolom az említett bolygó rendelkezett valamiféle komoly katonai célú védelemmel is nem? - látszik rajta, hogy tényleg érdekli a dolog. Éppen csak befejezi a kérdést máris újabbak merülnek fel.
- Önök adnak felszerelést ehhez a mentéshez, vagy a miénket hozzák fel a földől? - teszi fel az utolsó rá is vonatkozó kérdést. Nem tudja, hogy mennyire lesznek az ő fegyverei hatékonyak a jóval fejlettebb ellenfelek ellen. Bár a páncéltörő lőszerei veszélyesek még manóra is aki könnyebb tank védelmével bír.

_________________
Adam Taylor
Arisawa Mugurama
Adam Taylor
Adam Taylor
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 561
Hozzászólások régi : 47
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Adam Taylor
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kék Körzet (Hold) - Page 2 Empty Re: Kék Körzet (Hold)

Témanyitás by Ammon Einarson Csüt. 08 Márc. 2012, 19:42


Szóval kék körzet a holdon. Jött a válasz az érdeklődésekre. Kicsit meglepve nézem ahogy integet majd érdeklődik Lorna, hogy milyen is Japánban. Szegény hóembereim... Mesterem nem értékelte úgy mint én. De nem csüggeszt el. Hajamat megigazítom egy kicsit, hogy ne legyen szénaboglya.
- Nyugodt.
Válaszolok miközben kicsit körbe is nézek a teremben. Először vagyok itt, kicsit fel kell fedezni még, legalább ezt a szobát. Tárgyalóra hasonlít. Hosszú asztal, körbe székek. Határozottan tárgyaló terem. Lehet nekem is meg kéne kérdeznem, hogy és a földön miújság, illene ha már érdeklődött de még mielőtt megkérdezhetném más is megérkezik és asztalhoz szólít mindenkit. Szóval kezdődik az egész eligazítás. Majd máskor leszek udvarias...
Az asztalhoz sétálok és leülök. Kezeim az asztalra teszem és csendben hallgatom. A Nega bandázsok új számomra bár ez inkább az én mulasztásom bár nem vagyok biztos benne, hogy ismernem kellene ezt a tárgyat. A kérdésre, hogy Aian elfogadja-e azt a feladatot, hogy viselje őket és felügyelje nem volt ellenvetésem, végül is mikor először láttam volt egy olyan kisugárzása ami azt sugallta nekem, hogy nem egy léhűtő a fazon és rá lehet ilyeneket bízni. Bár a válasza érdekel, felé fordulva figyelem, hogy mégis elfogadja-e vagy elutasítja majd ezt a feladatot.



Ahogy a földet és azon belül is a hatalmas tengerein legeltetem a szememet figyelem a többiek beszélgetését is. Nagyon furcsa, annyira vegyesen viselkednek mintha idegenek lennének egymással. Kintről hangos és súlyos léptek hangzik be a terembe. Kicsit otthonos érzéssel tölt meg egy pillanatra ez a hang. A melákjainknak volt ilyen lépéshangja a nehéz páncéljuk és a vaspadlózat miatt. Mikor a hang forrása beér fordulok vissza befelé a terem felé és az utasításnak kérdés nélkül teszek eleget és helyet foglalok az egyik széken. Papírjaim leteszem az asztalra és ráteszem a sisakom. Ezek után iszom a vizemből majd leteszem azt is az asztalra. A holokép ami megjelenik fürkészem miközben a helyzet leírását hallgatom. Az említett személy viszont ismeretlen volt számomra. Nem emlékeztem, hogy ilyesfajta személy érkezett volna hozzánk, legalábbis akkor nem mikor én éltem már. Bár lehet, hogy szimplán ezen információkat nem osztották meg velünk anno hiszen volt más látogatónk kiről nem tudtam. De ez így volt rendjén, van rendjén hisz közkatonaként ott nem kell ilyen dolgokkal foglalkozni. Felesleges lenne.
- Irreleváns álláspontom. A kiszabott feladatot, elfogadom és sikeresen teljesítem.
Tekintetemmel végigfutok a Nega bandázsnak nevezett csuklószorítókon. Ahogy nézem viszont egy kérdés merül fel bennem csupán amit fontosnak is érzek megkérdezni is.
- Uram, bal karom mint tudott cyborg kar. Legalábbis nagy része az. Ez befojásolhat bármit is a bandázzsal kapcsolatban?

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

Kék Körzet (Hold) - Page 2 Empty Re: Kék Körzet (Hold)

Témanyitás by Sarah Pént. 09 Márc. 2012, 06:27

Végül Zam is be esik közénk, vagyis nem is be esés ez így igazából, hanem... Besétálás, ami annyira viszont nem nagy durranás, és az érdekesebb ha máshogy fogalmazok, szóval marad az esés. Őt is egy biccentéssel üdvözlöm, mint mindenki mást akivel a mai nap folyamán még nem találkoztam, majd ahogy az most el van várva, helyet is foglalok az asztalnál, és továbbá a karjaimat összekulcsolva, s így az asztalra támaszkodva figyelek, és dolgozom a kapott információkat.
~ Érdkekes... Nagyon érdekes.. ~ Futnak végig eme rövid gondolatok a fejemen, hiszen minden ami most itt a képembe lett tolva számomra teljesen új, és mivel nem tudok mit hozzászólni, és még Galactus is maximum csak egy történelemkönyv beli emlékfoszlány, és az is csak név alapján, így csak bölcsen hallgatok, mert hiszen az mindig működik. Hirtelen sok érdekes dolog hangzik el, és azt hiszem tetszenek ezek a csillagközi dolgok, még akkor is ha amúgy rohadtul veszélyesek, de az élet veszély nélkül amúgy sem az igazi, legalább is nem egy olyan embernek mint én, vagy legalább adrenalin nélkül. Azzal hogy azokat a bandázs izéket a páncélosnak adják, igazából semmi problémám nincsen, ez tipikusan egy olyan alak aki úgy is néz ki, mint aki bánni tud az ilyen.. Dolgokkal, szóval legyen csak, továbbá sincsen semmi hozzáfűznivalóm, meg kell keresni az F4-et és iderángatni őket, ők is had lássák a világ mocskait, és mint úgy, nekem nincs szükségem úgy igazán több információra, a többiek majd úgyis kicsikarják még amit tudni akarnak, és azt hogy merre kell majd mennünk, úgyis leközlik velünk, mert vakon csak nem engednek át egy... Másik világba ha jól értem. Továbbá is csendesen ülök, figyelek, és közben elkezdem vakargatni a bal fülemet, pontosabban a fülcimpámat, nem is tudom miért, talán azért mert ez segít jobban feldolgozni a kapott infókat, amiket alap esetben lehet el se hinnék, de amilyen őrült világban élünk, és mivel egy Kree vágja azokat a képembe, így kénytelen vagyok... És az is lehet hogy csak szimplán viszket.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kék Körzet (Hold) - Page 2 Empty Re: Kék Körzet (Hold)

Témanyitás by Steven Pént. 09 Márc. 2012, 17:55

Ahogy körbe néztem meg láttam az ajtóban két kékbőrű férfit. Hamar felismertem, hogy ők valószínűleg ugyan ahhoz a fajhoz tartoznak, mint amelyikhez Zyro és Manó anyja is. Így legalább megnyugodhattam, hogy barátok között vagyunk.. legalább is azt hiszem azok között. Hamarosan egy új alak is megjelent teljes páncélzatban és egy méretes pöröllyel a kezében. Amíg nem szólt, hogy üljünk le, addig elégé aggódtam miatta, hogy talán harcolnunk kéne vele, de úgy tűnt a többiek ismerték őt.
~ Valaki igazán megemlíthetné amúgy, hogy ki ez az alak. Biztos tudják, hogy én nem ismerem.~ Morfondíroztam magamban miközben leültem az idegen parancsára, aki nagyon otthoniasan érezheti magát a társaságban, tekintve hogy miután iderángatott minket, még csak be se mutatkozott meg köszöni sem köszönt. Ezután már inkább arra figyeltem, amit mondott.
~ Galactus.. Fantasztikus 4-es.. Apám mesélt róluk. Főleg az utóbbiról, de még ő se tudta, hogy hova tűntek. Szóval valójában a Negatív zónában vannak. De.. ez már elégé régen történt.~ Miután a többiek feltették a kérdéseiket én is feltettem az enyémet.
- Elnézést, de honnét tudhatjuk, hogy egyáltalán még életben vannak-e a Fantasztikus négyes tagjai? Mik a lehetőségeink ebben az esetben?


_________________
Steven Storm
Jake Hamilton - Raziel
Daniel Hamilton
James Hamilton
James Goldman
Steven
Steven
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 505
Hozzászólások régi : 215
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 7. szint - 16 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 33

Karakteradatok
Főkarakter: Steven Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kék Körzet (Hold) - Page 2 Empty Re: Kék Körzet (Hold)

Témanyitás by Albert Shear Szomb. 10 Márc. 2012, 00:38

Yusuf örömmel konstatálta, hogy nem csak élnek, de nem is foglyok. A kék emberek először meglepik. Aztán megigazítja a pólóját és elkezd azon tanakodni, hogy hogyan is hívják ezt a fajt. Majd melegítőjének zsebébe dugja kezeit és a lábaira néz. Nem örül annak, hogy reggeli közben kapták el. Padlófűtése van, ráadásul hajópadlós a lakása. Itt viszont. Szóval érzi a padló hidegségét. Amikor a nagydarab Kree megjelenik, elindul felé. De az leülteti a társaságot. Ahogy mindenki más is, Yusuf is leül. Csendben hallgat, majd a kivetítőn megjelenő város neve, néhány másodperccel később, szöget üt a fejében.
- Kree...- emeli fel jobb kezét és kinyújtott mutató ujját és mutat Zamre. - Ezt a szót kerestem. Én egyébként Yusuf Azeem Omni vagyok. - ekkor emeli le az ujját a kék férfiról. - Örülök, hogy mindenki lelkesedik, meg kérdez. De kezdjük az elején. Ki ön? Miért mi? Ki az a Tyranis? Miért nem kérdezik meg őt, hogy miért csinálta és miért nem csinálja vissza? Egyébként, ha szabad megjegyeznem. Attól függetlenül, hogy nem lehet..."csak úgy" odajutni. Önöknek csak van két ilyen bizsujuk, amivel mégis...nem azt mondom, hogy valami nekem itt gyanús. Csak sugalmazom.

_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~

Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~

Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~

Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~

Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear
Albert Shear
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kék Körzet (Hold) - Page 2 Empty Re: Kék Körzet (Hold)

Témanyitás by Serena Davidson Szomb. 10 Márc. 2012, 09:25

Biccentettem Zam-nek, amikor belépett, mint általában, most sem köntörfalazott és egyből belekezdett abba, hogy mi is a gond. Szóval Galactus idejött, mármint vissza. Igazából kérdéses sem volt, hogy ki hozhatta vissza, ami nem volt jó.
- Az ilyesmi hasztalan ellene Grigorij – néztem a társunkra. – Leginkább a direktbe menő mutáns, isteni és kozmikus támadások érnek valamit ellen, semmi más nem. Utoljára is az Asgardiak küldték el melegebb éghajlatra odahaza a Csatabolygón. Némi Hulk segítséggel…
Legalább is ennyi rémlett abból, amit anya és apa meséltek, Asgardi esküvő, majd az igen az istenek nekimentek Galactusnak. Ó, Tyler bácsi bandázsa, kíváncsi leszek arra, hogy ez miként segít nekünk, de ha Zam azt mondta, hogy használ, nem volt okom kételkedni a szavában. Yusuf felé néztem, ennyire figyelt az elmúlt egy hónapban, amikor Rogers átadta azt, amit Zyro mondott neki? Valószínűleg.
- Pubi! – mordultam fel. – Ő Zam-Rel, Manó és Zyro bátyja, már voltunk nála itt korábban vendégségben. És Tyranis… te tényleg nem figyelsz arra, amit Rogers magyaráz nekünk? – vontam fel a szemöldökömet. – Thanos… az őrült titán, a Halál szerelme, kozmikus entitás, stb… lánya. Az anyja meg Zyro, Zam és Manó anyja.
És ő a vezetőnk… hosszú nap lesz.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kék Körzet (Hold) - Page 2 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kék Körzet (Hold) - Page 2 Empty Re: Kék Körzet (Hold)

Témanyitás by Shadow Szomb. 10 Márc. 2012, 12:53

Minden esemény tanít valamit, s ami nem öl meg az erősebbé tesz.. azonban mi van azzal mi megöl, csak épp nem az a természetes folyamat zajlik le, mint ilyenkor kéne, hanem a halott visszatér az életbe… azaz jelen esetben én… Nincs semmi emlékem arról hogy mi is volt ott csak azt tudom, hogy mi volt előtte és utána és kb csak ennyi.
Elég sok időt töltöttem azzal, hogy rendbe szedjem magam és a többiekhez közelebb kerüljek, bár a sok új akik közben érkeztek még nem álltak túl közel hozzám és inkább a csatabolygón születettek életété kísértem figyelemmel, velük beszélgettem, többet, de a többiekkel is. Rachel inkább visszaküldene a pokolba és nem az egyetlen eme gondolattal, de hát ezt le kell nyelnem. Nem tehetek az ellen, hogy mi vagyok és mi nem vagyok, hiszen ennek születtem, de azért még tehetek, hogy az életem másabb legyen. A kötelező edzések mellett amikor lehetett pluszban is edzettem vagy épp tanultam amiből hiányosságaim voltak. Azonban mindig próbáltam nem távol maradni a többiektől.

Mai nap kivételes volt, mert sikeresen elaludtam, s mire felébredtem jöhetett a kapkodás, hogy még a napi program előtt elvégezzek.. nagyon gyors zuhany, csak éppen egy törülköző magamra tekerése és irány a hűtő. Kikaptam egy energia szeletet és a pofimba tömtem miközben rohantam az ágyamhoz a többi ruhámért, s alig hogy megérintettem és rámarkoltam a felső, majd fényesség, s gyomorforgató érzés, s majdnem visszaköszön az energia szelet.
- oooh de utálom e… - hangom elakad, miközben felfogom, hogy nem vagyok egyedül és rajtam csak a törülközőm van ami a testem úgy ahogy takarja, s a ruhámat markolom. Tekintetem végig siklik a társaságon, majd a helyen és nyelek egy nagyot… nagyon nem akartam ide visszajönni, ahol meghaltam.
- Üdv – köszönök csendesen, majd szárnyaim magam elé húzom, hogy azzal takarjam magam, s farkam is közelebb húzom magamhoz. Zam-Rel is befut és míg a többiek leülnek addig szárnyaim takarásában felöltözök bár ruházatom elég egyszerű, mint mindig, de közben figyelek arra is ami elhangzik.
- Értettük a feladatunk – mondom végül miután végeztem az öltözéssel és leültem. – Nekem lenne egy kérdésem, Mennyi időnk van mindezt megtenni? – hangom nyugodt, s ha minden kérdésre választ kapunk akkor nagyon nincs is nagyon más amit tudnunk is kell.

_________________
"Nincs múltad... a jelened kilátástalan, de jövőd még lehet"

Reneszansz: Alena (Shadow)
NJK: Marli
X-Diák: Liam V. Blacksong
VH: Shywa
lil SW: Heiwanna Miin Klodov
lil SW: Riku Blackclaw (Chu Raioni)
lil SW: Nyu (kép+adatlap)

˜Hááááát... nincs más hátra, mint előre.... Kalandor... ˜
Shadow
Shadow
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 788
Hozzászólások régi : 950
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Reputation : 64
Join date : 2011. Aug. 19.
Tartózkodási hely : Pokol

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Kék Körzet (Hold) - Page 2 Empty Re: Kék Körzet (Hold)

Témanyitás by Tyler Szomb. 10 Márc. 2012, 15:34

Zam-Rel hozza a szokásos formáját. Egy halvány mosoly kíséretében üdvözlöm, mert akármilyen esélytelen és kétségbeejtő helyzetben is vagyunk, örülök hogy láthatom. Szinte semmit nem lehet leolvasni az arcáról ami Tyranis vagy Zyrohoz lenne köze.
Felsziszenek ahogy Galactust említi, már a szüleink sem bírtak vele, csak nehezen. S most a drágalátos nővérem ránk akarja uszítani. Pazar.
-Miért az F4? Egyszerű mert csak velük van esélyünk visszaverni Galactust....-
Legyőzni semmiképpen nem tudjuk, csak visszaverni.
-Ha jól tudom, kozmikus sugárzásból nyerték az erejüket. Mellesleg elég nagy koponya is van köztük.-
-Mik az utolsó információ róluk? És betudjuk határolni valahogy az utolsó tartózkodási helyüket a Negatív Zónában?-
Mert ha gőzünk sincs róla merre lehetnek, úgy elég nehéz lesz megtalálni őket.
Tyler
Tyler
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1026
Hozzászólások régi : 1774
Korábbi szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 67
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler Jackson
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kék Körzet (Hold) - Page 2 Empty Re: Kék Körzet (Hold)

Témanyitás by Ko-Rel Vas. 11 Márc. 2012, 14:42

Időn kívül – Helheim
Résztvevő: Freyr Johnson

A trónterembe érve Hela felnézett, amikor Freyr beérkezett és megszólalt. Ebben a világban a többitől eltérően nem zöld és fekete ruhákat viselt, hanem vöröset és feketét. Freyr már tudta, hogy miért is váltott a régi színekről erre az újra, itt Helheimben már hallott róla, hogy mi is történt. Amikor az uralkodó család jelentős része eltűnt és Balder lett az uralkodó Hela a szeretője lett, ekkoriban váltott át erre a színre, mert a vörös sokkal uralkodóibb, mint a zöld. Pusztán híúság volt az oka.
Kék Körzet (Hold) - Page 2 Hela_(Earth-616)
< - Igen hívattalak – szólt a nő. – Volt társaid szövetkezni készülnek, részben ellenünk. Oly aranyos, hogy még mindig dacolni próbálsz ellenem – kacagott fel. – Nem jöttél még rá, hogy oly felesleges s már régen elbuktál? Azt teszed mit mondok, ha azt parancsolom megölöd őket s nem tudsz ellene sem tenni. Te akartad mindezt, most mégis visszakoznál gyermek? >

Kék Körzet (Hold) - Page 2 00120

2046. november 16. 11:10; péntek délelőtt – Kék körzet; Hold
Résztvevők: Lorna Howlett, Ethan Jackson, Andrew Ramirez, Yusuf Azeem Omni, Rachel Wilcox, David Ethan, Daniel Hamilton, Grigorij Taylor, Hjuchia Algernon, Zen Aian Khalil Shywa Darastrix és Zam-Rel

- Zam-Rel vagyok, a Kék Körzet vezetője – mondta bemutatkozás gyanánt.
Megvárta, hogy a csapat tagjai feltegyék a kérdéseiket és csak utána válaszolt.
- Galactust már legyőzték a Föld hősei 2017-ben annak idején, bármiféle katonai, vagy hasonló beavatkozás nélkül és nem ő az ellenfelünk. Csak a tényét mondtam el annak, hogy visszatért. Nem valószínű, hogy egyelőre a Földre jönne, csak pusztán a ténye nyugtalanító annak, hogy visszajött, főleg, hogy nem nagyon tudta volna megtenni a lány segítsége nélkül. Zyro szavai alapján nem célja még a lánynak, hogy megölje a társaságot, vagy a Földet.
Yusuf kérdéseire a homlokát ráncolta össze.
- Amerika Kapitány elmondta már önöknek, hogy ki is az a lány – mondta. – Legalább is így tudom, Thanos lánya, a Halál avatárja, a Halál pedig egy entitás, minden lélek hozzá kerül akire nem Mephisto, vagy a többi isten tart igényt. És, hogy miért maguk? – kérdezte. – A Földnek kell védelem, és ha a legkisebb esélye is van annak, hogy életben vannak, a maguk feladata, hogy kimentsék őket. Nem tudjuk, hogy élnek-e, de igencsak jó esélye van annak, hogy így van. Ki kell deríteniük, hogy élnek-e, ha igen, akkor kihozni őket onnan vissza ebbe a dimenzióba.
Aian-nak ekkor nyújtotta át a bandázsokat és ha felvette a bandázsokat, akkor a páncélja és a kinézete átalakult egy fényes villanás után.
Kék Körzet (Hold) - Page 2 558181-lord_photon
- Nincs ebben csalás, és nem szándékozom magukat halálba küldeni – mondta. – De tudnak magukra vigyázni, ami a felszerelést illeti, nem kapnak halálos erőt kifejteni képes fegyvereket – jelentette ki. – Majd innen kapnak felszerelést.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Ko-Rel, Zam-Rel, Nephthys Boltagon, Doria McKenzie-Boltagon, Melissa Boltagon/Medúza
Shi'ar kalandjutalom: Kallark (Gladiátor); 2210ből: Kallistrate Pherenike McKenzie-Boltagon; X-diák: Lilandra Neramani
Végtelen Háború: Zam-Rel, Namor McKenzie, Melissa Boltagon; Ultimate: Dr. Melissa McKenzie; AoA: Doria McKenzie-Boltagon
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kék Körzet (Hold) - Page 2 BqP9ZjW
Ko-Rel
Ko-Rel
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1284
Hozzászólások régi : 804
Korábbi szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok:

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t609-ko-rel https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kék Körzet (Hold) - Page 2 Empty Re: Kék Körzet (Hold)

Témanyitás by Ammon Einarson Hétf. 12 Márc. 2012, 15:30


A kérdésekre nyugodtsággal válaszol a Zam-Rel néven bemutatkozott vezér. Megtisztelő, hogy a főparancsnoka a helynek fogadott minket és ő adja az információkat. Megtisztelő de inkább odafigyelésemmel teszek így és nem merengésemmel. Mikor a bandázsokat nyújtja át átveszem azokat és egy pillanatra hezitálok. Nem tudom, hogy ilyen apróságok mégis mit képviselhetnek de bizonyára nagy erők lakozhatnak benne.
Felveszem a bandázsokat és a fényesség még engem is megvakít egy pillanatra. Mikor a fény elhalványul végignézek magamon és szóhoz se jutok. Magam elé emelem a kezeimet és ahogy azokon és magamon végignézek vegyes érzelmek töltenek be. Mintha egy vadiúj páncélt kaptam volna a gyártósorról és még új szaga lenne de meztelennek érzem magam a másik oldalon... Egyáltalán nem érzem a súlyát a páncélzatomnak és a gátjait de még mindig rajtam van, tudom, hisz a kijelzőt még látom.
- Ez... Nagyon pöpec... Sose éreztem még ilyen könnyednek magam. Mintha át tudnék szakítani bármit a világon.
Magam előtt a kezeim nézem, közben ökölbe szorítom a kezem majd kinyújtom az ujjaim vissza. Könnyed minden. Nehéz elhinni, hogy ez a kis csuklópánt ilyen erőket hordoz. De... mégis miféle erők lehetnek ezek...
- Uram, mégis mikre képes ez az apróság -teszem le a kezeimet közben az asztalra és jobbommal a vízért nyúlok közben- bár nem kétlem, hogy ez a könnyedség magában is már, nem semmi.
A vizes palackot megfogom és kinyitom, csak egy rövid ideig nem tartom a szemkontaktust Zam-Rel vezérrel míg megiszom a maradék vizet a palackból és leteszem azt az asztalra. Utána ismét övé a teljes figyelmem.



Szokásos kérdez felelek játék megy. Pár extrával. Az, hogy azt sem tudják életben vannak-e még akiket keresni fogunk egyáltalán nem biztató. De még így is magasan a toplistán van az eddigi feladatokhoz képest. Fegyver gondjaim nekem nem voltak, bár remélem nem akarják elvenni a katanáim. Igazából itt mindegyikünk egy élő fegyver már a képességeinkből kiindulva.
Figyelem ahogy átnyújtja a bandázsokat Aian-nak majd felveszi ő azokat. Erős fény vakít meg egy pillanatra. Mikor végre ez elmúlik teljesen másképp fest a fazon. Mintha az éjszakai égbolt egy darabját viselné. Begyöpösödött katonának hittem de látszik, hogy egyáltalán nem ismerem, pedig az első találkozások után már megszokott lenni az, hogy milyen is a másik. És meglepően jól beszél angolul. Az , hogy mire is lett képes ezáltal a bandázsok által az engem is érdekel.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

Kék Körzet (Hold) - Page 2 Empty Re: Kék Körzet (Hold)

Témanyitás by Tyler Hétf. 12 Márc. 2012, 18:53

Érdekes és egyben nyugtalanító, hogy szinte semmit sem tudnak az F4-ről. Azt sem hogy élnek-e még egyáltalán. Így beleugrani, nem túl bölcs dolog, de nem biztos, hogy van más választásunk. Aian-t nézem ahogy átalakul. Apa karperecei....
Nem mintha sajnálnám tőle, meg ezzel a pokoli erővel sem tudok néha, mit kezdeni, nem még ha azokat is megkaptam volna.
-Ez így nem túl sok minden.....A bandázs, hogy nyit utat a Negatív-Zónába?-
Ilyen kevés információval, elég húzós lesz a dolog. Jobbnak kell lennem, mint a szimulációban. Sokkal jobbnak......
-Mit lehet tudni erről a dimenzióról? Mert nem hiszem, hogy nagyon barátságosan fogadnak majd minket.-


//Halla Freyr reagját, be tudnád még egyszer illeszteni a mostani mesélői reagba, mert egyszerűen nem látom a telóról, akármit csinálok:-S Ezért nem írtam az előző körben.//
Tyler
Tyler
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1026
Hozzászólások régi : 1774
Korábbi szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 67
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler Jackson
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kék Körzet (Hold) - Page 2 Empty Re: Kék Körzet (Hold)

Témanyitás by Quentine Constantine Hétf. 12 Márc. 2012, 21:47

Zam fogadtatása a barátságtalannál még öt fokkal lejjebb van, de nem várhatunk semmit egy kreetől, akinek a főbolygója - ez olyan, mint a főváros? - épp most pusztult el. Szóval kapunk eligazítást, meg minden, nem elég, hogy kijöttünk az űrbe, most egy még másikabb helyre kell mennünk, ami még csak nem is ebben a világban van. Remek, a dimenzióutazás nem tartozik a kedvenc elfoglaltságaim közé, de néha meg kell tenni, amit meg kell tenni, hogy az ember megmentsen a negatív zónából négy hiper-szuper hőst, akik réges-régen eltűntek. Öhm... Eddig miért nem hoztuk őket vissza? Oké, értem én, hogy eddig nem volt Galactus a terepen, de attól még nem túl emberséges csak úgy otthagyni őket a slamasztikában...
-Nekem is lenne egy kérdésem - szólalok meg, ha már mindenki elpuffogtatta a sajátját arról, hogy mennyi fegyvert kapunk, meg mivel fogunk találkozni, és egyáltalán, mi az istenért megyünk oda.
-Ha megnyitunk egy kaput a negatív zónába, nem áll fenn a veszélye annak, hogy esetleg a F4-en kívül valami más is átjön onnan? Mondjuk valami olyasmi, ami esetleg nagyobb gondot okozhat, mint Galactus. Nem vágom, hogy mi van odaát, de azért nem kéne gondatlanul átjárókat nyitni más dimenziókba, ha érted, mire gondolok.
Yusuf kérdésein behalok, tényleg lövése sincs a dolgokról.
-Hogy miért nem kérjük meg Tyranist, hogy csinálja vissza? Nem is tudom... Neked meg van a száma?

_________________
You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
Kék Körzet (Hold) - Page 2 Quinn_al_r_s1
Quentine Constantine
Quentine Constantine
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 779
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

Vissza az elejére Go down

Kék Körzet (Hold) - Page 2 Empty Re: Kék Körzet (Hold)

Témanyitás by Steven Hétf. 12 Márc. 2012, 22:13

Végül csak bemutatkozott Zam és miután kiderült, hogy nem csak én nem tudtam, hogy kicsoda ő.
- Önöknek is ugyan úgy szükségük van rájuk, mint nekünk, elvégre a Kree-Lar-ból is csak pár kavics maradt azok után, hogy ott járt és gondolom a Fővárosukat nem harc nélkül adták fel, nem de? Tehát a csapatott nem azért kéne visszahoznunk, hogy csak a Földet védjék meg, ha idetévedne Galactus. – Egy kis ideig eltartott mire rájövök, hogy esetleg ez elégé tiszteletlen hangvételű és formátumban adtam elő. – Elnézést, ha esetleg tiszteletlen voltam uram. – Tettem hozzá amilyen gyorsan csak tudtam. – Csak arra vagyok kíváncsi, hogy esetleg a Fantasztikus 4-esen kívül, kik azok akik felvehetnék még vele a harcot ha szükség lesz rá. Az Asgardiak most kétlem, hogy segítenének. Van bárki más még aki felvehetné ellene a harcot ha szükség lesz rá? És most nem csak a Föld védelmére gondolok. Azt hiszem az egész galaxis jól járna vele ha sikerülne valahogy megint kiiktatni Galactus-t. – Egy kicsit itt szünetet tartottam mivel elgondolkodtam azon amit Lorna mondott. – Azt mondtad, hogy csak a direktbe menő mutáns, isteni és kozmikus csapások hatnak rá nem? A föld jelenleg tele van mutánsokkal, őket nem lehetne felhasználni egy támadás esetén? Tyranis-ról tudjuk, hogy legfőbb célja, elpusztítsa apja gyilkosait, legalább is az alapján amit Zyro mesélt. És mivel vele hozható összefüggésbe Galactus visszatérése, ezért gondolom ésszerű arra gondolni, hogy előbb vagy utóbb, de felfog bukkanni itt a Földön is, ezért is kéne szerintem egy B terv, ha esetleg a Fantastikus 4-est nem sikerülne visszahozni a Földre.

_________________
Steven Storm
Jake Hamilton - Raziel
Daniel Hamilton
James Hamilton
James Goldman
Steven
Steven
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 505
Hozzászólások régi : 215
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 7. szint - 16 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 33

Karakteradatok
Főkarakter: Steven Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kék Körzet (Hold) - Page 2 Empty Re: Kék Körzet (Hold)

Témanyitás by Henry White Kedd 13 Márc. 2012, 05:12

Még mindig térdelve, fejemet le hajtva, lassan felemelem és Helára pillanatok. Vörös ruhát visel, pusztán hiúságból. Mert valamikor Balder szeretöje volt....
De ez teljesen mellékes most.
-Ezt akartam de nem ilyen áron. Nem apám lelkének feláldozásával, árulásával és a régi társaim èletének terhével.....
De ezzel te is tisztában vagy Úrnőm. Mit terveznek és mi lenne a feladat amiért hívtál?-
Hangom keserű, ugyanakkor beletörődött is, hisz nem sokat tehetnéK. Csak jobb lesz ha belenyugszok a dologba. Mást nem igazán tehetnék, tehetek jelenleg. De ez nem jelenti azt, hogy nem teszek meg mindent, nem ragadok meg egy lehetőséget, hogy változtassak a helyzeten. Várakozva pillanatok rá, elmondja mit kell majd tennem.
Henry White
Henry White
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 287
Hozzászólások régi : 729
Korábbi szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kék Körzet (Hold) - Page 2 Empty Re: Kék Körzet (Hold)

Témanyitás by Serena Davidson Kedd 13 Márc. 2012, 09:58

Elégedetten mordultam fel, ahogyan megláttam Aian új külsejét, igazán impozáns külső volt és igencsak jól nézett ki, ellenben a rejtőzködést megnehezítette, legalább is teljesen sötét helyen. De az űrben tökéletes volt. Daniel felé néztem.
- Pubi – mordultam fel újra. – Nem Galactus a lényeg… ha nem tűnt volna fel. A ténye csak, hogy itt van! Mert nem lehetne itt! Az a gond, hogy Tyranis képessége ekkora, hogy képes volt azt az entitást visszahozni ebbe a világba. Igazam van Zam? – kérdeztem.
Legalább is nekem ez jött le belőle. Galactus megállítható és ha akarták volna, akkor alapbók a földre hozza, valami más is készülhetett odakint. Daniel kérdése pedig olyan volt, mint Yusuf-é, amire még Rachel is visszavágott.
- Tudod, nekünk huszonöt évbe tellett, vagyis a szüleinknek, hogy visszajussanak ide – mondtam Daniel-nek. – Thanos gépével hamar meglett volna, de nem szövetkezett vele Thorhalla… még a géppel is csak csoportokban voltunk képesek ebbe a világba jönni. És Galactus hozzánk képest hatalmas. Vagy van odahaza egy másik gép, vagy a lány hatalma akkora, hogy nem akarjuk megtudni élőben, hogy mire is képes…


_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kék Körzet (Hold) - Page 2 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kék Körzet (Hold) - Page 2 Empty Re: Kék Körzet (Hold)

Témanyitás by Adam Taylor Kedd 13 Márc. 2012, 19:41

Grigorij végighallgatja a beszélgetést és a fejében lefut pár dolog. Valahogy egyáltalán nem tartja logikus lépésnek azt, hogy most az F4-ért menjenek, ha nem szándékoznak őket harcba küldeni. A férfi végül megszólal.
- Az eddigiek alapján, ha jól értem jelenleg háborúban állunk Tyranissal. Galactus csak egy fegyver. A célja valószínűleg a zavarkeltés. Alapvetően olyan mint a taktikai bombázás a második világháború során. Szétzilálja az ellenfelei védelmét, hogy aztán a fő erőit bevetve lesújthasson egy teljees körű offenzívával. Viszont ha jól tudom még nincs serege. Azt még fel kell építenie. Amihez idő kell nyersanyag és terület. Bármilyen erős is a tervét egyedül nem tudja végrehajtani. Az alapvető célja, ha jól értem egyezik az apjáéval. Megölni mindenkit és eljuttatni a lelküket a hálál nevű entitás számára. Szóval akkor a föld védelmén kívül miért kell még az F4, és kiket tudunk még harcba állítani. Uram! - néz Zam Relre komolyan. - Ha jól gondolom ön a háborút vezető személyek között van. Talán valamiféle vezérkari tiszt. Ezért nem kérdőjelezem meg a döntéseit. Csak meg szeretném érteni, hogyan is állunk most pontosan. - fejezi be a férfi enyhe félmosollyal az arcán. Ez a háború érdekesnek ígérkezik. Úgy gondolja le kell majd cserélnie a pisztolyait valami jobbra. Az még ráér. Most úgy is olyan felszerelésekkel találkozhat amiből tutira kér egy szettet otthonra is. Figyeli Zam Relt és a többieket. Meg akarja tudni, hogyan hatott rájuk helyzet. Egy vesztésre álló háborúból egy újabba cseppentek ami nekik sehogyan sem jó.

_________________
Adam Taylor
Arisawa Mugurama
Adam Taylor
Adam Taylor
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 561
Hozzászólások régi : 47
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Adam Taylor
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kék Körzet (Hold) - Page 2 Empty Re: Kék Körzet (Hold)

Témanyitás by Shadow Szer. 14 Márc. 2012, 06:12

Hallgatom a többiek kérdéseit, majd Zam-Rel szavait… ismét kérdések és szószerint mancsaimba temetem a képem, majd az asztal hajtom le a buksim, s az egyik szárnyammal el is takarom a képes felem, hogy senki se lássa, hogy épp felsírni készülök, vagy nevetni… bele telik egy kis időbe mire megszólalok azért én is és kihúzom a buksim a szárnyam alól.
- Bármilyen fegyver szolgálhat halálos sérülésre okozására, csak erő és ügyesség kérése – mondom csendesen, majd várom, hogy a többiek mire is jutnak azon kívül, hogy Zam idegeire mennek. Azért egy kicsit örülök, hogy nem én vagyok a céltabla most, bár nem tettem semmi olyat amivel kiérdemelhetném ezt most. Azért ami elhangzik azt próbálom megjegyezni hiszen eléggé hasznos leget „odaát”.

_________________
"Nincs múltad... a jelened kilátástalan, de jövőd még lehet"

Reneszansz: Alena (Shadow)
NJK: Marli
X-Diák: Liam V. Blacksong
VH: Shywa
lil SW: Heiwanna Miin Klodov
lil SW: Riku Blackclaw (Chu Raioni)
lil SW: Nyu (kép+adatlap)

˜Hááááát... nincs más hátra, mint előre.... Kalandor... ˜
Shadow
Shadow
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 788
Hozzászólások régi : 950
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Reputation : 64
Join date : 2011. Aug. 19.
Tartózkodási hely : Pokol

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Kék Körzet (Hold) - Page 2 Empty Re: Kék Körzet (Hold)

Témanyitás by Ko-Rel Szer. 14 Márc. 2012, 12:18

Időn kívül – Helheim
Résztvevő: Freyr Johnson

Hela felvont a szemöldökét, majd lesújtóan sóhajtott fel.
< - S lám alázatot még mindig nem tanultál – felelte unottan. – Mégsem a társaid ellen küldelek, egy sokkal jobb feladatot szánok neked, mialatt, miután áhítozni fogsz arra, hogy az lehess, ki most vagy. S megtanuld értékelni atyád áldozatát s az én kegyelmemet, mivel megáldottalak. Szenvedni fogsz, s nem kapod meg a megváltást, mígnem méltónak nem bizonyulsz arra, hogy siránkozó gyermek helyett, kinek semmi sem jó s csak kesereg mindenen s mégis többre tartja magát mindenkinél… végre isten légy. Lehet, hogy néhány hét lesz ez csupán, de lehet, hogy évszázadok… >


Kék Körzet (Hold) - Page 2 00120

2046. november 16. 11:15; péntek délelőtt – Kék körzet; Hold
Résztvevők: Lorna Howlett, Ethan Jackson, Andrew Ramirez, Yusuf Azeem Omni, Rachel Wilcox, David Ethan, Daniel Hamilton, Grigorij Taylor, Hjuchia Algernon, Zen Aian Khalil Shywa Darastrix és Zam-Rel

Steven és Shywa kérdései, megjegyzései után Zam keze ökölbe szorult az asztal alatt.
< - Csak tudnám, hogy miért foglalkozok primitív majmokkal… - morogta az orra alatt kree nyelven, egyedül Manó értette, amit mondott, és Aian, hála a fordítógépének. >
Grigorij felé pillantott és biccentett neki.
- Valaki legalább átlátja, hogy mit is mondtam, példát vehetnétek róla – mondta, majd Aian-ra nézett. – A bandázs emberfeletti erőt ad a viselőjének, körülbelül 10 földi tonna emelésére lesz képes vele, repülni tud vele, átjárót nyitni a Negatív-zónába, képes elnyelni és átalakítani kozmikus energiákat és azokat felhasználni lézerként és energiatérként. Ha összecsapja őket, helyet cserél a másik tulajdonosával, legyen az bárhol. Illetve úgy tudom, hogy egyfajta hatodik érzékkel ruházza fel a viselőjét.
Ekkor fordult vissza a többiekhez.
- Nem tudjuk, hogy van-e neki, vagy kell-e neki – felelte. – Az örökkévalók az univerzum egyik legerősebb faja, közvetlenül a celestaloktól valók, nekik köszönhető állítólag maga az élet kialakulása is itt a földön és többször beleszóltak az evolúcióba is. Igen, jól látja, a Vádlók a Kree Sztelláris Birodalom vezetői, irányítói, egy személyben vagyunk politikusok, hadvezérek, bírók, ítélőszék és végrehajtók. A Fantasztikus négyes egyik tagja Reed Richards is. Az ő jelenléte szükséges ahhoz, hogy a vírus ellenszerét megtalálják és segítsen ezt elkészíteni. Illetve, ha tudtak volna, már hazajöttek volna, ezért kell segíteni nekik. Arról a dimenzióról azt tudjuk, hogy ennek a fordítottja, a nagysága úgy csökken, ahogyan az univerzum tágul, bizonyosan értelmes élet is van ott. És Ms. Wilcox nyugodjon meg, nem kétirányú az átjáró és bezáródik, amint átmennek rajta, akik akartak.
Zam a homlokát ráncolta Shywa kijelentésére.
- Úgy tudom, hogy pont az ellenkezőjét tanulták az előző hónapban – mondta megfedően. – Hogy nem a gyilkosság a cél, erre ön máris erre buzdít mindenkit?
Intett az őröknek, akik egy hatalmas ládát hoztak be. Pisztolyok és puskák voltak benne, akárcsak egy-egy furcsa övre erősíthető tárgy.
- Bénító puskás és pisztolyok – mondta Zam. – Gyengébb lézert is képesek lőni a kábító lövedékeken felül, a tárgyak pedig shi’ar személyi védőpajzsok. Szolgálják ki magukat nyugodtan.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Ko-Rel, Zam-Rel, Nephthys Boltagon, Doria McKenzie-Boltagon, Melissa Boltagon/Medúza
Shi'ar kalandjutalom: Kallark (Gladiátor); 2210ből: Kallistrate Pherenike McKenzie-Boltagon; X-diák: Lilandra Neramani
Végtelen Háború: Zam-Rel, Namor McKenzie, Melissa Boltagon; Ultimate: Dr. Melissa McKenzie; AoA: Doria McKenzie-Boltagon
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kék Körzet (Hold) - Page 2 BqP9ZjW
Ko-Rel
Ko-Rel
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1284
Hozzászólások régi : 804
Korábbi szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok:

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t609-ko-rel https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kék Körzet (Hold) - Page 2 Empty Re: Kék Körzet (Hold)

Témanyitás by Bishop Szer. 14 Márc. 2012, 21:49

Kicsit vitázott a társaság, ezekben én nem szoktam részt venni, nem szeretem az ilyet, néha úgy érzem nem való ez egy ilyen csapatnak, de ők vannak többségben, úgy, hogy nem szólok semmit.
~ Úgy tűnik, hogy a pszichopata fickó, kell neki egy rövid, könnyen megjegyezhető név, mert, hogy eddig nem neveztem nevén, Gorgo jó lesz, semmi köze az eredetihez, de mindegy. Itt van még az a démon nő is, akivel Mephistonál találkoztunk, még jó segítség lesz, biztos vagyok benne.
A küldetés lényegét felfogom, elfogadom, tetszik az ötlet, a negatív-zónáról már hallottam, a küldetés sem tűnik hihetetlenül veszélyesnek és egyértelműek a teendők. Elveszek egy pisztolyt, meg egy védőpajzsot, az kelleni fog, mást nem, hagyok a többieknek is.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Kék Körzet (Hold) - Page 2 Empty Re: Kék Körzet (Hold)

Témanyitás by Albert Shear Csüt. 15 Márc. 2012, 01:00

Yusuf odafigyelve hallgatja Zam válaszát és rezzenéstelen arccal a társai, olykor gunyoros hangvételű megjegyzéseit. Csak bólint mindegyikükre s magában csendesen megjegyzi, hogy szép dolog a demokrácia, de ez sem tart örökké.
- Akkor és itt most tiszta vizet próbálok önteni a pohárba. Szeretek egy-egy információt többször hallani. Nem állunk háborúban senkivel az elmondottak alapján. A Kree birodalom igen. Mi még nem. De fenyegetve vagyunk, a múlt tükrében. Továbbá, mivel ilyen kedvesen elraboltak minket, elvállaljuk a küldetést. Bár önök rendelkeznek minden információval és eszközzel a nekünk kiadott feladathoz kapcsolódóan, ránk marad a munkavégzés. Arra a kérdésemre, hogy miért pont mi, persze nem kaptam választ. No de mindegy, vállaljuk. Társunk, Grigorij, pedig fogalomzavarban van és segget nyal. Nem javasolnám a tőle való tanulást. - Miután bejön a láda, de mielőtt Yusuf felkelne és szemrevételezné a felszerelést, még közbeszúr pár kérést. - Nekem szükségem lenne alkalmasabb ruházatra. Ez az otthoni melegítő nem éppen másik univerzumba való utazásra lett kitalálva. Valamint ennék is valamit, mert az kimaradt. Még valami. Ha legközelebb be akar vonni bennünket, akkor ne csak azt tudja, hogy mit tanultunk az elmúlt időszakban, hanem azt is, hogy hogyan alakult a vezetőség. Nem demokráciába szerveződünk. Először a tisztek beszélgetnek és csak utána vonják be a közkatonákat. Mert ha Ön tiszteletben tartja a hierarchiánkat, mi is tiszteletben fogjuk tartani.
Feláll, majd szemrevételezi a kapott fegyvereket. Amennyiben a pisztolyokat nem lehet valamilyen módon övre vagy ruhára rögzíteni, kér ehhez való alkalmatosságot. A puskáknál pedig odafigyel, hogy kapjanak fegyverszíjat.
- Ha van annyi fegyver, mindenki vigyen magával pisztolyt és puskát is. - Figyelmezteti társait, majd Zam felé fordul. - Bármi közelebbi, hogy merre keressünk vagy hogyan utazzunk? Vagy a Bandázsok mindent ilyen téren, kisegítenek bennünket?

_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~

Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~

Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~

Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~

Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear
Albert Shear
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kék Körzet (Hold) - Page 2 Empty Re: Kék Körzet (Hold)

Témanyitás by Ammon Einarson Csüt. 15 Márc. 2012, 13:12


Az, hogy mire képes a bandázs elképeszt. Ami legjobban lehengerel, hogy tízszeresére növeli az erőmet. De ez nem mulasztja el az érzését annak, hogy olyan mintha pucér lennék. Végigmérem magam, mintha csak egy darabja lennék az égboltnak. A hatodik érzéket nem tudom hova tenni, ez is biztos valami földi dolog lehet. Egy elégedett mordulásra kapom tekintetemet fel külsőm nézegetéséből de nem tudom hova tenni de jó érzéssel tölt el, hogy legalább valakinek tetszik.
Keresztbe rakom kezeim és jobbommal államat dörzsölgetem. Ez az új felszerelés előzetes teszt nélkül problémát okozhat így remélem legalább erőm kapcsán tudok egy minimális tesztet végrehajtani. És a páncélzatom álcázó funkcióját mindenképp még emellett teszt alá akarom vonni, hogy működik-e, bár azt tudom, hogy nincs hiba a rendszerben, inkább az a lényeges információ, hogy be és ki tudom-e kapcsolni ezen állapotban.
Zam-Rel vezér elmorzsolt szavait nem teljesen értem. Bár nyelvemre lett fordítva a majom szó nem jelent számomra semmit. Valószínűleg valamiféle sértés lehet errefelé. Mikor beosztásának szerepét leírja pontosan az eddig is nyilvánvaló tény számomra csupán még jobban meg lett erősítve, de annyiban kijavítva lett, hogy nem egyszerűen vezető hanem itt ő a főnöke mindennek.
Az intését követően az őrök egy ládát hoznak és teszik az asztalra le, pisztolyok, puskák és védőpajzs az elmondás alapján a tartalma. A felszólaló Yusuf-ra terelődik a figyelmem mikor álláspontját kezdi el kifejteni. Az elejével nem tudom mire akar kilyukadni mivel el lett mondva, hogy a kapun az megy át aki akar valamelyest, amikor a hierarchiát hozza szóba és úgy viselkedik mint egy ezredes az kicsit sem tetszik. Igaz őrmesteri rangom volt odahaza és egy szakaszt vezettem mégis elfogadtam az itteni beosztást és a több szakaszvezetői pozíciót a csapatban nem érzem helyénvalónak azt ahogy szólt hiába lettem itt csak egy közkatona.
- Rang és hierarchia szavakat veszed a szádra miközben egyik törvényét sem betartva szólalsz fel sértően. Szemed előtt kéne lennie, hogy bárhol is legyen most ez az itt, rangod semmitmondó. Elképzelésed pedig nevetséges.
Kicsit talán agresszivitás hallatszik a hangomban de nyugodtsággal mondom el véleményem. Illetlenségnek érzem, hogy így közbeszóltam ezért Zam-Rel felé fordulok.
- Elnézés uram a közbevágásért.
Nem akarok tovább kérdéseket feltenni, bármennyire is szeretném megkérdezni a tesztelés lehetőségét. A behozott felszerelésekre irányítom a tekintetemet és szemrevételezem azokat. A fegyverek használatára alkalmatlan vagyok a védőpajzsot pedig nem tudnám hova rögzíteni és önvédelemre saját és újonnan szerzet képességeim skálájával képes vagyok így nem is érzem szükségét felesleg plusz tárgyak cipelését. Lenézek oldalamra ahol fegyvertokom volt és úgy teszek mintha csak ott lenne és elő akarnám venni azt ha sikerül és hozzáférek akkor el is teszem újra ám már azzal a tudattal, hogy fegyveremet használni tudom. Ha nem tudom elővenni akkor minimális szomorúsággal de lekel mondanom a mostani használatáról, de annyira nem bánom, lőszerem véges és még úgy is rá kell jönnöm, hogy miképp pótolhatom majd azt minél kevesebb információ kiadásával.
Kicsit tétovázok de végül mégis csak fel kell tennem a teszt lehetőségének kérdését mert felkészületlenség lenne ezt elhanyagolni. És egy aprócska viszonyítás is több mint a semmi.
- Uram, ha megengedi egy gyors tesztet végrehajtanék, hogy egy minimális, viszonyítási alapra szert tegyek megnövekedett erőmmel kapcsolatban.
Ha az engedélyt megadja rá akkor a székből felkelek és Rachelhez lépek oda. A nőt mikor először láttam akkor felkaptam és alrébb ugrottam vele így valamennyire még megvan, hogy milyen nehéz is volt. Nem vettem észre, hogy történt volna vele drasztikus súlyváltozás így megemelve őt kapok egy tényleg, de legalább egy viszonyítási alapot a bandázs által kapott erőről. Így hát miután odalépek hozzá az engedély kapás után ölbe kapva emelem meg és tartom egy rövid ideig mialatt meglesz, hogy körülbelül mennyivel is könnyebb most mint akkor majd visszateszem a székébe és visszaülök a helyemre.
Ha nem kapom meg a tesztre az engedélyt akkor egy bólintás kíséretében elfogadom és csendben helyemen maradok.



Tyű ha. Komoly gondok vannak már megint. Pedig még el sem indultunk. Az, hogy ki milyen módon nyilvánul meg nem igazán újdonság. Csak most nagyobbra nyitotta mindenki a száját. Mintha egyébként olyan helyzetbe lennének, hogy megtehetnének ilyen megjegyzéseket. Ahelyett, hogy arra öszpontosítanának, hogy mi lesz a feladat mindenki elővette szinte a nagy mellényét.
A bandázs nem kis erővel ruházza fel a páncélosunkat az már tuti. Erő, kapunyitás ahova megyünk, hatodik érzék és még a lézerekkel is elbánik nem is akárhogyan. Bármennyire is nem vagyok híve az efféle dolgoknak elismerésem annak aki ezt megcsinálta.
~Pont ezért nem hiányzik ez a banda...~
A sárkánykánk vérszomjas az új arcnak a megjegyzését meg kizárom nemes egyszerűséggel és egy unott kifejezéssel miközben kicsit mocorgok a székben majd az őrök által behozott dobozra pillantok. Pisztoly és puska. Hát ezek kilőve hacsak nem akarok barátra lőni vagy magamat lelőni vele így a Shi'har védőpajzsok közül veszek csak ki egyet és teszem be a gí kabátja alá és ott rögzítem.
Bármennyire is akartam viszont nem sikerül teljesen kizárnom a szövegét a fazonnak...
- ...
Nem nem... Nem kell a feszkó. Egyébként is teljesen lényegtelen ez most.
~Nem szabad nekiállni vitázni. Annak ellenére, hogy a csapat felére maximum lőfegyvert fogtak nem hogy lőtt volna egyel. Nem értem miért kéne mindenkinél pisztoly és puska is.~

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

Kék Körzet (Hold) - Page 2 Empty Re: Kék Körzet (Hold)

Témanyitás by Adam Taylor Csüt. 15 Márc. 2012, 19:56

Grigorij a vezetőjükre néz. A becsmérlő szavakon csak mosolyog. Nem fog vele veszekedni. Aianre néz.
- Impresszív képességek, és egészen szépen néz ki. Bár elbújni nem könnyű benne. - mondja amolyan dicséretként. Tetszik neki a páncélos új játékszere. Aztán Yuufhoz fordul. Jéghideg pillantást vet rá. A vezetőjük éppen most produkált teljes és tökéletes inkompetenciát. Bár az is lehet, hogy ő téved. Viszont többen is ismerik a vádlót és harcoltak az oldalán. Ebből sejti, hogy megbízható valakiről van szó.
- Uram. Egyetlen kérdésem van. Ha nem akarnak velünk szövetséget kötni. - int a vádló felé. - Akkor miért akarnának pont emberi katonákat hozni. Miért pont a mi haderőnk gyarapodását segítenék? - kérdezi teljesen tárgyilagos hangon. A ruhán ő is elgondolkodik. Jelenleg csak egy nadrág és trikó van rajta nem éppen harci öltözet főleg a papucsával nem.
- Egy bakancs legalább nekem is kéne. Meg kaja. - mondja és elkezdi nézegetni a fegyvereket. Ha teheti két pisztolyt vesz magához. Elemzi őket. Latolgatja a súlyukat, hogyha közelharcra kerülne a sor akkor, hogy boldogulna velük. Legvégül a kezébe veszi a karabélyt. Megnézi és elgondolkodik.
- Zam Rel Vádló. - szólítja meg a férfit. - Nincs véletlenül a puskákhoz taktikai heveder vagy hordmellény? A pisztolyokhoz is kéne övtok. Valamint az anyaguk mennyire ellenálló, hányszor lőhetünk a fegyvereinkkel mielőtt lemerülnének? Esetleg van-e valamilyen egyéb taktikai felszerelésük? Érzékelők, villanó bombák vagy bármi olyasmi amivel összezavarhatjuk az ellenfelet? Mennyit bírnak ezek a pajzsok? Oh, igen és majdnem elfelejtettem. A kábító fegyverek hatnak a gépekre is? Mert mi van ha az őrszemekhez hasonló gépekkel kerülünk szembe? Talán dobáljam őket kővel? - teszi fel kérdéseit, az utolsót kis gunyoros hanggal és mosollyal kíséri. A többiek felszerelésével nem foglalkozik, viszont a sajátját átnézi. A csapat nem fogja őt védeni. Legalábbis így érzi. A vezetőjük egyenesen rühelli őt. Úgy tűnik hiába próbálta neki bizonyítani a hűségét és értékét a férfi ellenszenves vele. Végül a válasz után elkezdi magára pakolni a felszerelést. Ha kap valamit a kért dolgok azt is felveszi végül a cucc átnézése után Zamre pillant.
- Megtarthatom őket a végén? - kérdi már-már gyermeteg mosollyal. Úgy néz ki mint egy gyerek aki éppen új játékot kapott. Bár nem örül annak, hogy elveszik tőle a gyilkolás képességét.

_________________
Adam Taylor
Arisawa Mugurama
Adam Taylor
Adam Taylor
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 561
Hozzászólások régi : 47
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Adam Taylor
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kék Körzet (Hold) - Page 2 Empty Re: Kék Körzet (Hold)

Témanyitás by Bishop Csüt. 15 Márc. 2012, 20:52

Megy tovább a duma, nem baj, én szépen végig hallgatom, de aggasztó, hogy mindenki úgy viselkedik, ahogy, főleg a vezetőnk, nekem mondjuk bajom nincs vele normális, de... valamikor elszáll magától, meg, ahogy levettem engem annyira nem is bír. Gorgo mondja a dolgokat, képben van, ez jó hír, lesz ki aki lőjön, amikor kell. A vezetőnkre nézek.
- Én nem szeretnék vitázni, de a magam részemről addig leszek beszámítható, amíg nem kezd el szigorú őrmestert kiképzésen játszani.
Az én felszerelésem, ami engem illet meg van, cipőm, meg valami ruha, és ennyi, majd meglátjuk, nagy igényeim nincsenek.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Kék Körzet (Hold) - Page 2 Empty Re: Kék Körzet (Hold)

Témanyitás by Tyler Pént. 16 Márc. 2012, 12:03

Zam majmos megjegyzésére csak vállát vonok felé. Ezzel beérnünk amink van. Mellesleg régebben én sem voltam sokkal komolyabb. Az elméletileg vezetőnk enyhén leégeti magát. Hangosan felmordulok a hangnemen amit megenged magának.
-Lehet, hogy te vagy a csapat vezetője de jobb ha hangnemet változtatsz. Amúgy meg milyen háborúról fecsegtek? Tyranis céljait nem ismerjük, meg hadsereg sem kell neki ha valamit akár. Galactus meg mellékes most. Mentőakcióra megyünk nem háborúba, amúgy is jobb ha nem haragítunk magunkra még egy ellenséget, van így is elég. Jobb lesz ha megpróbáljuk csendben intézni a dolgokat...-
A ládához sétálok, egy pajzsot és egy kábító fegyvert emelek fel.
<-Remélem ezt nem fogjuk elcseszni....bár attól jobban félek, hogy a dühöm megint felülkerekedik bennem...ami vicces, hisz azt sem tudom miért vagyok annyira dühös néha....->
Szólok Zamhez kree nyelven, hogy adjon tanácsot vagy csak kipanaszkodjam magam mielőtt elindulunk.
Tyler
Tyler
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1026
Hozzászólások régi : 1774
Korábbi szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 67
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler Jackson
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kék Körzet (Hold) - Page 2 Empty Re: Kék Körzet (Hold)

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 3 oldal Previous  1, 2, 3  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.