Necropolis

3 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4  Next

Go down

Necropolis - Page 3 Empty Re: Necropolis

Témanyitás by Black Talon Szomb. 20 Jan. 2018, 21:34

Juannak volt a legkönnyebb dolga. Már a táborban sem nagyon kellett készülődnie. Mivel ő először beöltözni sietett és nem megnézni miért kellett riasztani, ezért már teljesen harcra készen állhatott az istennő elé. Így amikor a többiek összeszedték magukat, ő csak átsétált a megbeszélt randevú pontra, ahol találkoztak. Már-már unatkozott. Illetve lefuttatott néhány diagnosztikát a páncélján és begyűjtött némi adatott arról mi is vár rájuk  a túloldalon. Utána már csak némán megvárta társait és elindult velük. Egész úton egy szót sem szólt. Miközben kvázi mechanikusan haladt előre, hallgatta ahogy egy géphang felolvassa neki a talált információkat. Ez alapján meg tudta állapítani, hogy meddig terhelheti a páncélját. Mekkora lesz a természetes hűtés és mennyit kell rásegíteni. Ez alapján fejben elkészíthetett néhány beállítást, ami hasznára válhat a harc közben a túloldalon. Amikor odaértek, neki speciel leesett az álla. Tetszett neki a túloldalon látható világ. Kívülről azonban nem látszott rajta, csak bólintott és haladt tovább.

Felszerelés:
Black Talon
Black Talon
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 76
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2016. Mar. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Paci
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Necropolis - Page 3 Empty Re: Necropolis

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Vas. 21 Jan. 2018, 00:00



Kree Invázió 4 – Elkésett halottak napja



Résztvevők: Ervin von Blüdheim, Soto Juan Castillo / Black Talon, Theon Lupin,


Victor Montano, Vörös Iván /Ványa, Thema Adebayo, Árva és Reena Reynolds



Következő körváltás: 2018. január 25. (csütörtök)

” Akadnak (...) olyan titkok is, amelyek nem hagyják magukat elmondani.”
- Edgar Allan Poe

Necropolis - Page 3 00120

~ Necropolis felszín ~
Ervin kiadta a parancsot, hogy nézzenek körbe itt bent, hátha találnak valamilyen nyomot, ami arra utal, hogy kié lehet, esetlegesen lejáratokat, vagy ehhez hasonlókat keressenek. Ervin a generátor környékén kezdi mindezt, amin azonban sajnos semmi olyan nincs, ami arra utalna, hogy kié lehet. Azt tudta, hogy Wakanda nem engedte volna ezt semmilyen országnak, ahogyan azt is, hogy a túlzottan modern környezet miatt nem is tudott volna senki itt ilyet építeni az elmúlt években. Maximum a Bukás előtt, vagy utána, a talaj pedig a vadonat újjal belefért ebbe, hogy nagyjából tíz éves.
Nagyjából fél óra kellett a párosnak – ha a többieket behívják, akkor negyed óra – mire átnézik a teljes templomcsarnokot, azonban semmilyen csapdának, járatnak, vagy egyéb titkos résznek sem volt itt. Így egyelőre annak is homályba merült a titka, hogy egyáltalán mire szolgálhatott ez az egész, kinek és mire kellett a hatalmas generátor.

~ Necropolis, A párducistennő síkja ~
A csapat nem is nagyon várakozott tovább, hanem elindult. Amint átléptek semmi sem változott, mintha egy láthatatlan membránon mentek voltak át. Odaát csak annyi változott, hogy mindannyiukban volt egy érzés, hogy merre kellett menni. Ha mindezt követték, akkor a romvárost el kellett hagyniuk, ami egy-két perc után megvolt, itt egy erdőbe értek, szerencsére volt ösvény, így azon tudtak haladni. Itt kellemes idő volt, teljesen optimális, a nap magasan járt, a valósággal ellentétben, ahol éppen csak most kezdett feljönni. Az ösvény könnyedén járható volt, kissé emelkedős a fenyőfák között. Olyan tíz percet kellett haladni, amikor a fák véget értek és egy sziklapárkányra értek ki. Nem egy völgy volt alattuk – ahova volt levezető ösvény – a völgyben pedig ott aludt a hatalmas hófehér bundás Bastet. Már most támadás alatt állt, fekete árnyszerű farkasok tépték a testét nagyon sok helyen.
Necropolis - Page 3 Acotilletta2--Panther_God442

//Méretekre ekkora az alvó Bastet, szóval szép nagy.//


template nélkül:

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Necropolis - Page 3 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Necropolis - Page 3 Empty Re: Necropolis

Témanyitás by Ványa Kedd 23 Jan. 2018, 16:50


Vörös Iván

Generátor, generátor, ó, az a generáló generátor. Ki tudja, kié, Ványa ezt bizony bizony nem tudja eldönteni, de nem ám. Viszont abban mindenki biztosan biztos lehet, hogy ez nem tartozik ide. Neeem, ezt valaki iderakta, ezt valaki rejtegeti, de ez a valaki nincs itt. Pedig annyira, de annyira belemártanám a machetémet a beleibe, hogy aztán úgy játszassak a belsőségeivel. Játszani velük, ahogy egy gyerek a Lego-val. Vörös Iván bizony szép kis kollázst csinálna belőle, talán még a nevét is ki tudná rakni, bár....ahhoz kellene pár plusz darab, mint bordák, ujjacskák, csontocskák, és persze a feldarabolt tüdő. Hmmm......igen...ölni...k*rva jó!
De semmi. Nézgelünk jobbra, meg balra, meg le, meg fel, de semmi. Semmi gépész, lázadó mutó, kapitalista mutó, sima mutó, semmi. Ez pedig szomorú, mert még nyomokat se lehet találni, esetleg egy titkos ajtót, vagy csapóajtót, vagy egy füzetet, ami egy titkos rejtélyhelyre vezetne. Semmi....
- Hmm....ha már senki sincs itt, esetleg darabokra szedhetnénk a generátort. Talán az idecsalja a tulaját, vagy valami hasonló. - jegyzem meg németül a főnöknek, bár...egy gépet darabokra szedni unalmas. Nem visít, nem izeg-mozog, nem könyörög, még vére sincs. Bár egy nagy robbanás kárpótolna az unalomért. Egy naaaaaaagy bumm.


_________________
"We spending our whole lifes holding back.
Imagine, how fast you can succeed, if you just take what you want.
Ványa
Ványa
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 108
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2017. Mar. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Phobia
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate, Little SW

Vissza az elejére Go down

Necropolis - Page 3 Empty Re: Necropolis

Témanyitás by Theon Lupin Szer. 24 Jan. 2018, 11:45

- Akkor innentől harckészültség...- Adta ki az utasítást mielőtt beléptek volna. Aztán elöntötte egy érzés, amit követni akart. -...és erőltetett menet. - fejezte be a parancsot, majd élen járva, járőr pozícióba emelte fegyverét és megindult előre. Miután átjutottak a hosszabb-rövidebb utakon és meglátták Bastet lokális avatarját, egy pillanatra megtorpant. Ezt követően kapcsolt és már ki is mozgott az érkezésükhöz képest bal oldalra.
-
Hispan, velem balra. A többiek jobbra...zavarjuk el a kis bestiákat... - Kiáltotta, majd amint a megfelelő lő távba került, lövésre emelte fegyverét és egyesével küldte előre a lövedékeket. Minden lövés után célpontot váltott. Nem keresett egyelőre fedezéket, mert meglepetésből támadtak. Csak haladt előre. Inplant szemével mérte be a különböző célpotokat amennyiben erre lehetősége volt. Ez rásegíthetett a célzásra. Ha nem tudta bemérni őket valami matt, klasszikusan célzott, ahogy minden normális ember. Egyszerűen egy vonalba hozta a célpontot, a céltüskét és a célgömböt. Préselte az elsütő billentyűt, majd apró mozdulattal ráállt az új célpontra és megismételte a műveletet.


Felszerelés:
Theon Lupin
Theon Lupin
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 193
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 48
Join date : 2015. Jun. 30.

Karakteradatok
Főkarakter: Patrick H. Brandt
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

Vissza az elejére Go down

Necropolis - Page 3 Empty Re: Necropolis

Témanyitás by Victor Montano Szer. 24 Jan. 2018, 12:13

Neki nem kellett kétszer mondani. Sem azt, hogy felkészült legyen, sem azt, hogy haladjon előre. Nem is érti, hogy Viktor miért oszt utasításokat. Megy ő magától is. Illetve ezen elgondolkozott a hosszabbra sikerült úton. Valóban önszántából haladt előre. Vagy a "vezetőjük" utasítására...esetleg más hajtotta. Mert már nem a démonok elleni dühöt érezte magában, hanem valami más hajtotta előre. Amikor elérik Bastetet, rájön, hogy egész eddig ide tartott. Azért, hogy démonokat pusztítson. Így működik a rendszer. Az istennő őt használja ki, ő pedig az istennőt. Ying és Yang...de nincs ideje elmélkedni. Azonnal ugrik amint Viktor utasítást ad rá. Meglódul ő is balra, de kissé jobbra lemaradva Lupintól. Szintén lövésre emeli a fegyverét és egyesével küldi ő is a lövéseket a Bastet testé marcangoló fekete kutyaformák felé.
-
Ne pazaroljatok...mindegyik csak egy lövést kapjon!

Felszerelés:

_________________
"Ha erőszak lakik a szívünkben, jobb, ha erőszakosak vagyunk, mintha felöltjük a szelídség jelmezét, hogy azzal leplezzük tehetetlenségünket.”Gandhi ~ Victor Montano ~
Victor Montano
Victor Montano
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 132
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. May. 10.

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Necropolis - Page 3 Empty Re: Necropolis

Témanyitás by Black Talon Szer. 24 Jan. 2018, 13:03

Nem sokkal az után, hogy Juan is átlépte a világok határát már nem foglalkozott annyit vezetőjük beültetéseivel. Egyszerűen haladni akart előre. Kicsit zavarta, hogy lassan haladnak. Ő jóval gyorsabban is képes lett volna menetelni, hála a páncéljának. És akart is. Nem teszt miatt, nem azért hogy minél hamarabb letudják a távot...egyszerűen menni akart. Egy ponton zavarta is, hogy Viktor diktálja a tempót. Vagy egyáltalán bármit...amikor odaértek Bastethez, mindent megértett. Ide kellett jönnie és segítenie kellett. Nem igen hallgatott a csapat vezetőjére. Előre indult, miközben előhúzta a kardját és aktiválta. Terve szerint lerohanja a jobb oldalon eddig nem támadott kutyaféléket és kettészeli őket a kardjával. Gyors, rövid, vágásokat akar ejteni. Nem nyúl ki hosszan maga elé, hanem egy kvázi pengeburkot von maga köré.

Felszerelés:
Black Talon
Black Talon
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 76
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2016. Mar. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Paci
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Necropolis - Page 3 Empty Re: Necropolis

Témanyitás by Ervin Bludheim Szer. 24 Jan. 2018, 18:50

Fél órát keressünk valamit, akármit, ebben a teremben. És semmi. Egyszerűen semmi nyom nem utal arra, hogy kié a gép, sem arra, hogy miért van itt sőt, még egy titkos járat sem. Nem erre számítottam, hogy őszinte legyek. A legjobban az zavar, hogy mennyire nem tudom ki csinálta a gépet. Legkésőbb 10 éve rakhatták ide, de ez nem sokkal csökkenti a lehetőségeket. Bár, talán, ha rendesen utána nézek talán ki tudom deríteni, hogy pontosan ki és mikor. De most nem ez a feladatunk. Ványa felajánlja, hogy szedjük szét a generátort hátha akkor megtudunk valamit. Egy pillanatra elgondolkodok rajta, de nem éri meg. Rengeteg időt venne el, nem kerülnénk közelebb az igazi célunkhoz. Ráadásul nem vagyok biztos benne, hogy ide akarjuk-e hívni a tulajt. Amint ezt végig gondolom, összeszedem a cuccomat, majd ellenőrzöm, hogy hagyunk-e magunk után nyomokat. Közben Ványához fordulok.
<- Nem éri meg, inkább haladjunk tovább. Majd jelentjük, hogy mit találtunk.-> mondom a férfinak és ha nem találtam semmi nyomot, akkor vissza megyek a többiekhez, majd jelzem nekik, hogy haladjunk tovább. Közben megnézem, hogy merre menjünk és egyenlőre úgy gondolom, hogy dél felé megyünk.
Ervin Bludheim
Ervin Bludheim
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 138
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2017. Mar. 28.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Erwin Vayne
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Necropolis - Page 3 Empty Re: Necropolis

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Csüt. 25 Jan. 2018, 00:00



Kree Invázió 4 – Elkésett halottak napja



Résztvevők: Ervin von Blüdheim, Soto Juan Castillo / Black Talon, Theon Lupin,


Victor Montano, Vörös Iván /Ványa, Thema Adebayo, Árva és Reena Reynolds



Következő körváltás: 2018. január 29. (hétfő)

” Bármilyen okosan is tervez valaki, Isten terve mindig beválik.”
- Mohamedou Ould Slahi

Necropolis - Page 3 00120

~ Necropolis felszín ~
A kutatás után Ványának támadt egy ötlete, hogy szét kellene szerelni a generátort, hátha azzal felhúzzák a tulajdonosát. De végül Ervin a nemleges válasz mellett döntött, ami jelen helyzetben talán a legjobb volt, mert napokba, vagy hetekbe is belekerülhetett volna az, hogy mindezt valamilyen módon leállítsák és szétszedjék. Miután kiértek délfelé haladtak tovább, valószínűleg a széles sugárúton, mert ezen volt a legkönnyebb a haladás. Néhány helyen láttak vadállatokat, épebb, illetve romosabb épületeket, az épületeket, utakat beette a növényzet, ha akarnak, akkor elég sokat tudnak haladni, le egészen a másik sugárútig, ami vízszintesen találkozott azzal, amin ők haladtak.
Itt keletre a városfal felé furcsa épületek voltak, nyugatra pedig hamar a hatalmas parkhoz lehetett érkezni.

~ Necropolis, A párducistennő síkja ~
A Bastethez való megérkezés után Lupin volt az, aki azonnal kiosztotta a feladatokat, hogy ki mit csináljon és miként oszoljanak szét két párba. Vele párba így Victor került, Talon és Thema lettek a másik páros.
A férfi emelte is a fegyverét, a kibernetikus beültetései megvoltak és működtek, de azt azonnal tapasztalhatta, hogy nem olyan minőségben, mint kint. Még mindig jobb volt a szeme, mint az eredeti, de nem volt annyira hatékony, mint kellene. Sikerült az első lényt célba fognia és meghúzni a ravaszt, ám a fegyver nem sült el…
Victor is elindult, közben még parancsot is adott a többi társának, hogy egy-egy golyót, lövést adjanak csak le, bár Thema-t ez nem érintette, de amikor a férfi is lőni próbált ugyanazt tapasztalta, mint Lupin, a fegyvere nem sült el…
Huan azt tapasztalhatta, hogy a páncélja is csak korlátozottan működik, az energiaellátás ingadozik, a bejövő adatok nem túl pontosak. Azonban a társaival ellentétben a kardjai könnyedén előpattantak és a dögökhöz való megérkezés után kettő lényt azonnal kettőbe is tudott szelni. Ami kellemetlen volt, hogy még félbevágva is próbálták tépni Bastetet azzal a felükkel, ahol a fejük volt.
Közben mindenki leérkezett az alvó istennőhöz, szerencsére, vagy épp nem a lények nem törődtek velük, csak az istennővel.


template nélkül:

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Necropolis - Page 3 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Necropolis - Page 3 Empty Re: Necropolis

Témanyitás by Ervin Bludheim Vas. 28 Jan. 2018, 19:25

Elindulunk délfelé, természetesen csak óvatosan és nyugodtan. Ha működik Makkede drónja, akkor a felderítést adom ki feladatnak neki és persze mellette Sakura is folyamatosan figyel minket. Meglepően sokat tudunk haladni, ami nem igazán nyugtat meg. Az épületek hol romosak, hol nem és néhány mellett még vadállatok is futkosnak. Remélem nem valamilyen mágikus vagy betanított megfigyelő rendszer tagjai. Megpróbálok folyamatosan a környék mágiájára figyelni, de az biztos, hogy nem százszázalékos a figyelmem. Nem igazén gyakoroltam, hogyan kell ilyen nagy területre folyamatosan figyelni, miközben folyamatosan haladunk nem beszélve arról, hogy a világra is figyelni kell közben. Hamarosan elérünk az út végéhez, ahol vagy nyugatra vagy keletre kell mennünk. Az egyik oldalt egy nagy park van, ahol talán találhatunk nyomot arra, hogy hol van a keresett tárgyunk. A másikon viszont egy pár fura épület van, ami felkelti az érdeklődésemet. Igazából bármelyik út jó lehet, de titkon remélem, hogy kaphatok pár választ a fura generátorra is. Úgyhogy elindulok a fura épületek felé, közben jelzem Makkedének, hogy küldje előre a drónját, hogy lássuk mik is azok.
Ervin Bludheim
Ervin Bludheim
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 138
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2017. Mar. 28.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Erwin Vayne
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Necropolis - Page 3 Empty Re: Necropolis

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 29 Jan. 2018, 00:00

//Pénteken lesz új kör.//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Necropolis - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Necropolis - Page 3 Empty Re: Necropolis

Témanyitás by Ványa Hétf. 29 Jan. 2018, 11:02


Vörös Iván


Kimondottan pocsék. Unalmas, béna, egyszínű, nem véres, határozottan nyomorult egy küldetés ez. Ványa még a gépet se tépheti darabokra, ez pedig szomorú. Nem erre számítottunk, nem bizony. Vérre, puskaporra, golyózáporra, és hullatengerre, nem pedig uncsi romokra, meg csendre. Pfff, ez Vörös Iván eddigi legpocsékabb napja. Eljövünk ide felfegyverkezve, vérszomjasan, erre kerti sétát kapunk. Bah, unalmas.
A mi nagyra becsült vezérünk elvezet minket innen, valahová máshová. Az úton pedig mindössze mégtöbb romot, növényt, meg pár állatkát látunk, de semmi mást. Szívesen kibelezném azokat az állatokat, legalább annyi örömöm lehetne, de nem lehet. Mert ez valami szentséges helyecske, ahol semmit se szabad megölni, mert az felborítaná eme szentséges hely szenteskedését.
- Tudja, főnök, mikor embereket ölök, mikor harcban vagyok, akkor szinte tapintható a vérszomj. Mikor bármikor meghalhatok, mindenütt a halál torkában vagyok...akkor érzem magam igazán elevennek. Akkor élek igazán, mikor belenézhetek az áldozataim szemébe, pont mielőtt végzek velük...és mindegyikükre emlékszem.- mondom a főnöknek nyugodtan - Na, és maga..uram? Hány embert ölt meg? Emlékszik rájuk? Az arcukra, a tekintetükre? Soha ne feledje el azokat, akiket megölt, mert ők se felejtik el önt sose. - közelebb húzódom a főnökhöz, majd lehúzom a maszkomat, felfedve ezzel igazán gyönyörű arcom. A hullaszürke bőrömet, a hullafehér szemeimet, és az igazán szép vigyoromat.
- Kíváncsivá tett, uram. Magát mi motiválja? Mi az, ami bizonyítsa, hogy él-e egyáltalán? Nekem ez a halál. Ölök, tehát vagyok, nekem pedig ez elég. - ezzel elvigyorodom, és visszateszem a maszkomat.


_________________
"We spending our whole lifes holding back.
Imagine, how fast you can succeed, if you just take what you want.
Ványa
Ványa
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 108
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2017. Mar. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Phobia
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate, Little SW

Vissza az elejére Go down

Necropolis - Page 3 Empty Re: Necropolis

Témanyitás by Theon Lupin Csüt. 01 Feb. 2018, 23:17

Theon préselte az elsütő billentyűt és érezte ahogy a szerkezetben átfordul a csappantyú és kattan az ütőszeg...nem kattant. Fegyvere gyárilag hang tompított eszköz, mégis számított valami kis pukkanásra, hiszen már hozzá volt szokva. Reflexből húzott még egyet, hiszen mar fordult a következő célra, de semmi. Ekkor tűnt fel neki, hogy mellette sem dörrent a már ismert fegyver...elengedte a saját, szíjra akasztott fegyverét, így az lehullott a nyakába, de már lendült is előre, miközben húzta elő mind a két kését. Próbálta rávetni magát a különböző lényekre akik folyamatosan támadták Bastet testét. Még állatokként tekintett a fattyakra és próbálta a fejüket oldalról vagy tarkó tájékon támadni. Terve az volt, hogy minél több apró sebet ejtsen rajtuk, hogy gyengüljenek és idővel felhagyjanak a támadással.

Felszerelés:
Theon Lupin
Theon Lupin
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 193
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 48
Join date : 2015. Jun. 30.

Karakteradatok
Főkarakter: Patrick H. Brandt
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

Vissza az elejére Go down

Necropolis - Page 3 Empty Re: Necropolis

Témanyitás by Victor Montano Csüt. 01 Feb. 2018, 23:34

Victor próbált lőni, ellenben nem sült el a fegyver. Szinte meg sem lepődött. ~ Francba...ezt sejthettem volna. ~ Átkozza magát, de nincs sok ideje, mert a démoni kutyák folyamatosan támadják az istennőt. Machetájáért nyúl és elő is húzza. Próbál úgy helyezkedni, hogy már ketté is vághasson egy sötét lényt. Terve szerint hosszú, széles vágássokkal próbálja minél mélyebben megsebezni a kutyaszerű démonokat. Csonkolni is akar, hogy azok ne folytathassák a rohamot a fehér macska ellen. Arra azonban vigyáz, hogy a közben késsel támadó Theon ne kerüljön a suhintásai útjába, illetve a többi, közelharcoló társát se sebezze meg.

Felszerelés:

_________________
"Ha erőszak lakik a szívünkben, jobb, ha erőszakosak vagyunk, mintha felöltjük a szelídség jelmezét, hogy azzal leplezzük tehetetlenségünket.”Gandhi ~ Victor Montano ~
Victor Montano
Victor Montano
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 132
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. May. 10.

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Necropolis - Page 3 Empty Re: Necropolis

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Pént. 02 Feb. 2018, 00:00



Kree Invázió 4 – Elkésett halottak napja



Résztvevők: Ervin von Blüdheim, Soto Juan Castillo / Black Talon, Theon Lupin,


Victor Montano, Vörös Iván /Ványa, Thema Adebayo, Árva és Reena Reynolds



Következő körváltás: 2018. február 6. (kedd)

” A tűz ellen tűzzel lehet harcolni.”
- Alwyn Hamilton

Necropolis - Page 3 00120

~ Necropolis felszín ~
Ervin tapasztalhatta, hogy semmilyen mágikus tevékenység nem folyt a közelben. A körútra való megérkezés után úgy döntött, hogy a keletre levő épületeket nézzék meg. Ezen idő alatt Ványa folyamatosan beszélt a fiatal tiszthez. Makkede bólintott és újra kiküldte a drone-t az épületek felé. Hamarosan egy ismerős arckifejezés tűnt fel a férfi arcán és a drone-t is távolabb – azaz közelebb a csapathoz – irányította, közben meg is szólalt.
- Ugyanazok az energiajelek, amik az előzőnél – mondta. – Itt is van egy generátor, de ez a hely nem elhagyatott. Mitikus lények lakják a házak közötti részt, legalább egy tucatot láttam.
Ha odamegy a páros megnézni, akkor láthatták a részben ókori egyiptomi szörnyetegre hajazó lényt. Kétszer akkora volt, mint egy jól megtermett oroszlán, és ehhez még hatalmas szárnyakkal, határozottan mesterségesen létrehozott lények voltak és nem természetesek.
Necropolis - Page 3 Ae57683ee376cc9c247595777a90dba54f54231e_hq
A képeket megnézve a telepata nő szólalt meg.
- Ezek teljesen beleillenek Mr. Sinister és Slade profiljába – mondta.

~ Necropolis, A párducistennő síkja ~
Talon nem szólt arról, hogy a félbevágás nem kifejezetten használ, vagyis igen, de ettől még támadnak a lények, így Victor és Lupin ugyanezzel próbálkoztak a fegyvercsere után. Ebből adódóan ők maguk is pontosan ugyanazzal találkozhattak, amivel nem sokkal korábban Talon, hogy a lények a félbevágás után a fejrészükkel ugyanúgy igyekeznek haladni Bastet teste felé.
Talon tovább próbálkozott, ezúttal közel csapott le Bastet testéhez és így sikeresen a lény fejét is kettőbe tudta vágni. Mindez már hatásos volt, amint a démonszerű valami lerogyott a földre testének mindkét fele fekete füstté vált és a szél el is fújta. Még két ilyen démon volt itt a közelben, ha azoknál is ugyanezt a fejnél való megölést választotta, akkor ugyanúgy sikerrel járt, mint az elsőnél, ezeket is sikerült kivégeznie. Még mindig voltak ilyen lények, csak ezek valamivel távolabb tőle.


template nélkül:

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Necropolis - Page 3 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Necropolis - Page 3 Empty Re: Necropolis

Témanyitás by Black Talon Hétf. 05 Feb. 2018, 20:13

Talon miután látta, hogy az átlagos vagdalkozás és csonkítás nem működik a démoni eredetű támadók ellen, legalábbis itt, felhagyott ezzel a módszerrel. Bármennyire is lassult és vált esetlenné önmagához képest itt a páncélja, próbált sokkal precízebben célozni. Terve szerint első vágással megpróbálta leválasztani Bastet testéről a támadóját. Ha kellett, mint valami rákos sejtett, az istennő húsába is belevágott, nem túl mélyen, hogy eltávolítsa a fekete kutyák fogait. Ezután, ha esetleg nem az állat fejének kettévágásával oldotta volna fel a létezés rabigája alól a lényt, a következő támadása már mindenképpen a feje irányába történt. Legrosszabb esetben el akarta választani a fejet a testtől. Amennyiben látta, hogy ez a módszer célravezető, a további célpontjait is ilyen módon próbálta meg eliminálni. Arra azonban nagyon ügyel, nehogy őt bekerítsék vagy megtámadják. Társainak továbbra is elfelejtett szólni a felfedezésről.


Felszerelés:
Black Talon
Black Talon
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 76
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2016. Mar. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Paci
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Necropolis - Page 3 Empty Re: Necropolis

Témanyitás by Victor Montano Hétf. 05 Feb. 2018, 20:19

Victor első csapásai, ahogy lövései is, kvázi gondolkodás nélkül sújtottak le. Csak a második vagy a harmadik után tűnt fel neki, hogy nem ért célt a támadás sorozatával. ~ Francba, akkor itt elég kevés klasszikus törvény működik... ~ Futott át az agyán, majd taktikát próbált váltani. Miközben oldalt próbált mozogni a támadóknak, azoknak a fejére próbált lesújtani úgy, hogy lehetőleg Bastetet ne sértse fel, illetve arra nagyon vigyázott, hogy lehetőleg ne egy démon, hanem maximum Viktor kerüljön a háta mögé és így onnan védve maradjon. Amikor látja, hogy a módszere esetleg beválik, gyorsan elkiáltja magát.
-
A fejüket! Azt támadjátok! - Nagyon reméli, hogy átmegy az üzenet, mert legbelül elkezdett aggódni azon, hogy nem ismerik ezt a világot és fogalma sincsen arról hány szabály működik máshogy, mint amihez ő és társai hozzászoktak.

Felszerelés:

_________________
"Ha erőszak lakik a szívünkben, jobb, ha erőszakosak vagyunk, mintha felöltjük a szelídség jelmezét, hogy azzal leplezzük tehetetlenségünket.”Gandhi ~ Victor Montano ~
Victor Montano
Victor Montano
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 132
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. May. 10.

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Necropolis - Page 3 Empty Re: Necropolis

Témanyitás by Thorhalla Kedd 06 Feb. 2018, 00:00

//Szombaton lesz új kör.//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Necropolis - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Necropolis - Page 3 Empty Re: Necropolis

Témanyitás by Theon Lupin Pént. 09 Feb. 2018, 19:05

Theon szinte siklott a levegőben és közben sikerült több vágást is ejtenie a farkasokon. Arra nagyon figyelt, hogy egy lény se tudjon úgy közel kerülni hozzá, hogy éppen ne tudjon beledöfni vagy vágni rá. Ezt azzal próbálta elérni, hogy folyamatosan mozgásban marad és irányt vált. De ahogy törne előre egyre inkább azt tapasztalja, hogy nem hullanak a lények. Mintha nem is sebzett volna rajtuk. Ekkor hallja meg Victor javaslatát. Egy pillanatra megtorpan, hogy újra felmérje a helyzetét. Mármint földrajzilag. Hol áll Bastethez képest, Victorhoz képest. Látja-e a Talont és a többi kísérőjét...és a támadó démonokat. Aztán pedig, figyelembe véve Victor tisztító munkáját, újra akcióba lendül. Terve szerint úgy akarja gyilkolni a lényeket, hogy egyik késével a fejükre támad. Vagy alulról, az állkapocs irányából akarja egyik kését feltolni a lények feltételezett agyáig, vagy hátulról az öreglyukon keresztül. Ne adj isten a gerincet akarja leválasztani a koponyáról egy-egy komolyabb sújtással. A másik késével pedig inkább távolabb tartaná az esetleges rárontó farkasokat, továbbá a rúgásokkal is próbálkozna, ha előre érzékeli a fenyegetést.

Felszerelés:
Theon Lupin
Theon Lupin
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 193
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 48
Join date : 2015. Jun. 30.

Karakteradatok
Főkarakter: Patrick H. Brandt
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

Vissza az elejére Go down

Necropolis - Page 3 Empty Re: Necropolis

Témanyitás by Ervin Bludheim Pént. 09 Feb. 2018, 19:29

Ahogy sétálunk Ványa eldönti, hogy itt az ideje egy kis csapat építésnek. Közelebb húzódik hozzám és elkezd az ölésről és halálról beszélni. Nem mondom, hogy nagyon kényelmesen érzem magam. Nem tudom mit akar tőlem, de remélem hamarosan abba hagyja. Arról kérdezget, hogy emlékszek-e a megölt áldozataimra. Honnan tudjam, tudtommal nem öltem meg még senkit. Nem direkt. Nem szemtől szemben. Az biztos, hogy nem fog békén hagyni amig nem adok neki választ.
- Tudod mit mondanak. Egy úri ember nem kérkedd és nem mesél.- mondom egy halvány mosollyal. Sajnos ettől nem megy el, inkább még a gázmaszkját is leveszi. Nem tudom mi történt vele, de még Cronenberg filmekben is szebbek a jelmezek. Szerencsére erre már nem várja meg a választ és békében hagyj. Pont időben Makkede talál valamit a drónjával. Elég fura a leírása, a felderítés mellett döntök. Mikor odaérünk látjuk, hogy mindenféle ókori egyiptomi mitikus lények voltak ott. Szinte Sakura üzenetével együtt jut eszembe, hogy kinek a műve is lehet ez. Sinister. Legalább már tudjuk, hogy a másik generátor kié volt. Hirtelen nem tudom eldönteni, hogy mi legyen. Sinister szörnyei nagyon veszélyesek tudnak lenni, de lehet, hogy pont itt van az ereklye, amit keresünk. Vagy talán maga Sinister is. De nem igazán van erre felszerelve a csapatom. Egyenlőre megpróbálom közelebb vinni a csapatot, hátha látjuk, hogy miért pont itt vannak a szörnyek.
Ervin Bludheim
Ervin Bludheim
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 138
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2017. Mar. 28.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Erwin Vayne
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Necropolis - Page 3 Empty Re: Necropolis

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 10 Feb. 2018, 00:00

//Serenity és Phobia is jelezte, hogy nem tud írni, így szerdán lesz új kör.//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Necropolis - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Necropolis - Page 3 Empty Re: Necropolis

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Szer. 14 Feb. 2018, 00:00



Kree Invázió 4 – Elkésett halottak napja



Résztvevők: Ervin von Blüdheim, Soto Juan Castillo / Black Talon, Theon Lupin,


Victor Montano, Vörös Iván /Ványa, Thema Adebayo, Árva és Reena Reynolds



Következő körváltás: 2018. február 18. (vasárnap)

” Because I can offer you what you've always wanted”
- Valerian Mengsk (StarCraft 2)

Necropolis - Page 3 00120

~ Necropolis felszín ~
A többiek sem folytak bele a beszélgetésbe, hanem katonásan a környéket kémlelték teljesen csendben. Lényegében Ványa volt az egyetlen, aki nem maradt csendben, de végül meg is érkezett a táraság oda, ahol a furcsa lények voltak. Vagyis annak a közelébe Ervin parancsára. Valóban esélyes volt, vagyis szinte teljesen biztos, hogy ez is Mr. Sinister bázisa, azonban itt nem sikerült olyan közel jutni, ugyanis láthatatlan erőtér védte a benti részt, ez magyarázatul szolgálhatott arra is, hogy miért nem tudtak kijönni a lények. Amiben ez a hely más volt, mint az előző, hogy itt kint sértetlenek voltak az épületek és falrészek, míg a másikon nem. A másik hely felépítése alapján is elég biztos volt, hogy ott is lehetett ilyesmi, de a leomló falak miatt megszűnt.
- Ez nekem furcsa – szólalt meg elfojtott hangon a nő. – Már két generátort találtunk, mi van ha több is van és valami nagyobb területet fednek le? Lehetséges ez?

~ Necropolis, A párducistennő síkja ~
Most, hogy a férfiak és Thema már tudták, hogy mit kell támadni, így könnyedén kitudták végezni a lényeket. A négyes szerencséje talán az volt, hogy a lények nem is foglalkoztak velük, hanem csak Bastettel, így ellenállás nélkül tudták megoldani azt, hogy a közel hatvan-hetven darab lényt letudtak mészárolni. Azoknak pedig nyoma sem maradt a kivégzésük után, mind elszállt porként, csupán az istennő testén levő néhány seb árulkodott arról, hogy mi is történt. Miközben a társaság valószínűleg kifújta magát Bastet humanoid szellemalakja jelent meg megint, csak ezúttal már látszottak ezen az asztráltesten is a sebek, amiket szerzett, ezenfelül betegnek, gyengének látszott. Közel sem olyan erősnek, mint korábban.
- Meg kell keresnetek a szív alakú növényt*, enélkül nem boldogultok… egyétek meg és készüljetek fel az összecsa…
A hangja megakadt és az asztrális kivetülés megszűnt, a hatalmas teste rendes alvásból kómás állapotban dőlt el oldalra tehetetlenül, a dőlés után még a föld is megremegett a négyes alatt.

//Serenity még mindig vizsgákkal szív, így ezért vettem úgy, hogy ő is cselekszik és nem csak álldogál egy helyben.//
*Erről hallhatott a hármas mióta itt van, régen ennek megevésével lettek a Fekete Párducok és kapták az erejüket. Thema számára meg közismert legenda.


template nélkül:

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Necropolis - Page 3 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Necropolis - Page 3 Empty Re: Necropolis

Témanyitás by Black Talon Szomb. 17 Feb. 2018, 13:17

Amikor felfedezi, hogy nem kell félnie a démonoktól miközben aprítja őket, kicsit lelassít. Jobbjával kezdi csak forgatni a fegyverét. Baljával gépelni kezd egy nem is létező klaviatúrán. Így ad utasításokat a páncéljának. Most az egyik szemének látóterében helyez el kis, nem zavaró ablakot. Közben levág még egy démont. Aztán abban az ablakban elindítja a páncélja diagnosztikáját. Kíváncsi, hogy mitől csökkent a teljesítménye és hogyan tudja kijavítani. Aztán amikor elfogytak az ő oldaláról a démonok, megmozgatja végtagjait és elrakja a kardját. Közben elkezdi kiértékelni a kapott információkat, csak ez után figyel a többiekre és Bastetre. Mikor meghallja az istennő utolsó mondatát, gyorsan elkezd újra gépelni, hogy felmérje a saját értékeit. Eddig nem is gondolt arra, hogy gázok, gravitáció vagy bármi tudja befolyásolni nem csak a páncélját de őt magát is. Ha nem jutott semmire akkor a környezetet kezdi vizsgálni. Annyira nem fűlik a foga a szív alakú növények megevéséhez. Csak ha nagyon muszáj. Közben azon kezd tanakodni, hogy vajon milyen következő csatára kell felkészülniük.

Felszerelés:
Black Talon
Black Talon
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 76
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2016. Mar. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Paci
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Necropolis - Page 3 Empty Re: Necropolis

Témanyitás by Ervin Bludheim Szomb. 17 Feb. 2018, 20:34

Ványa ott hagyott, amiért igen hálás vagyok. Nem tudom, hogy miért van ez a pszichopata egyáltalán a Hydránál. Talán, ha nagyon erős mutkók ellen mennek? Annak még lenne is értelme. Bár nem tudom, hogy erre a küldetésre minek jött. Mindegy is, fontosabb feladatunk van. Nem tudom mi folyik ezen a helyen, de valószínűleg Sinister áll mögötte. Ha más nem is a lények biztosan elárulták. Viszont így már a generátorok kérdése is megoldódott. Egyik társam felveti, hogy össze lehetnek-e kapcsolva a generátorok és így egy nagyobb területet véd le. Elgondozok ezen a felvetésen. Az előző teremben nem találtunk semmilyen utat, se más érdekes dolgot sem. Itt bár vannak állatok, de ezek lehet, hogy csak őrök. Hogy biztosra mennyünk ezt a helyet is át kéne kutatni járatok után, de nem merek senkit sem a szörnyek közé küldeni. Arról nem is beszélve, hogy teljesen biztosan hagynánk nyomokat. Ha találunk még egy generátort, akkor már be tudom háromszögelni, hogy mit védhetnek. Esetleg jobban be tudnám lőni, hogy hol lehet a fontos dolog. Bár most nem ez a célunk, de lehet, hogy Sinister is ugyan az után volt, mint mi.
- Lehetséges, de nem ez az elsődleges feladatunk. Menjünk tovább, ha tényleg össze vannak kötve úgy is látunk még.- közben elindulok dél felé tovább, mert a térképen mintha hasonló épületeket láttam volna.
Ervin Bludheim
Ervin Bludheim
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 138
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2017. Mar. 28.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Erwin Vayne
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Necropolis - Page 3 Empty Re: Necropolis

Témanyitás by Thorhalla Vas. 18 Feb. 2018, 00:00

//Csütörtökön lesz új kör.//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Necropolis - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Necropolis - Page 3 Empty Re: Necropolis

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Csüt. 22 Feb. 2018, 08:19



Kree Invázió 4 – Elkésett halottak napja



Résztvevők: Ervin von Blüdheim, Soto Juan Castillo / Black Talon, Theon Lupin,


Victor Montano, Vörös Iván /Ványa, Thema Adebayo, Árva és Reena Reynolds



Következő körváltás: 2018. február 26. (hétfő)

” A rejtély olyasvalami, ami meghaladja az emberi tudást és értelmet.”
- Philip Kerr

Necropolis - Page 3 00120

~ Necropolis felszín ~
A csapat haladt tovább, ott is megvolt a generátor, azonban a háromszögelés nem hozott eredményt, már a generátorok elhelyezkedéséből látszott, hogy nem háromszögről volt szó, ezek egy ívet, egy körívet alkottak. A folytatást már egészen könnyű volt ebből a háromból felrajzolni. Az egész a parkot és annak is a közepét jelezte. Igazából ez volt az egyetlen bármilyen használható nyom, órák teltek el és semmi mást nem talált idefent a társaság, csak Sinister generátorai voltak, amik eltértek az ősi tájtól. Az épületek hol romosak, hol kevésbé, más hasonló mítikus lény is látszódott további generátorőrként, ezek leginkább az egyiptomi istenekre hasonlítottak, hol sakál-, hol sólyom-, hol macskafejű humanoidok voltak az őrök. A legelső generátor volt az egyetlen, ami különbözött a többitől, annak volt a külseje sérült, a többit ugyanúgy pajzs vette körbe, mint a másodikat.
Persze Ervin kitágíthatta a kört, amiben nyomoztak, ez teljesen rajta múlott, ahogyan az is, hogy a mintázat közepének néznek-e utána.

~ Necropolis, A párducistennő síkja ~
Talon diagnosztikája véget ért és a páncél részben értelmezhetetlen adatokat adott ki. Leginkább az volt belőle kivehető, hogy valamiféle emberre nem káros háttérsugárzás van itt ahol most van a férfi. Lehet, hogy olvasott róla, de volt tanulmány, hogy az asgardi dimenziókban sem működnek a modern felszerelések, ez igaz lehetett ide is. Az asgardi tanulmány pedig hiteles volt, mert Mrs. Miller adatta ki. Ezt leszámítva nem volt semmilyen eltérés attól, amit ismert. A levegő összetétele ugyanaz – csak semmi nyoma nem volt szennyeződésnek – mint máshol, gravitáció ugyanaz, hőmérséklet optimális. Úgy tűnt, hogy a modern felszerelések rosszabb, vagy épp nem működését leszámítva mástól nem kellett tartaniuk.


template nélkül:

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Necropolis - Page 3 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Necropolis - Page 3 Empty Re: Necropolis

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

3 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.