Jotunheim

A régi topic

Asgard kilenc világának egyike. A vihar- és fagyóriások otthona. A mitológia szerint a világ Midgard körül található, mintegy külső gyűrűként. Leginkább hegyekkel tarkított hely, ahol a fent említett két óriás faj tökéletesen élhet. Szinte állandóan hideg van ezen a helyen, és hó és köd fedi az egész világot, hogy az itt élő óriásoknak tökéletes élőhelyet biztosítson. A jégóriások jelenlegi királya Utgard-Loki, aki ismeretlen tárgyakon és erőkön keresztül képes manipulálni Jotunheim környezetét, hogy egy utazót visszatereljen a kiindulópontjához, anélkül, hogy ez feltűnt volna neki. Így a hivatlan behatolók szinte soha sem tudnak galibát okozni ezeken a tájakon. Jotuheim területén áll Mímir kútja, melyből mézsör, vagy valami ahhoz hasonló folyik. Akki ebből iszik az igen bölcs lesz. Egyes történetek szerint Odin a fél szemét adta, hogy ihasson belőle.



A régi topic

//Előzmény: Stark pláza//

Villanás s egy hideg helyen voltunk, hát tényleg megtette, mit ígért. Nem reménykedtem benne, hogy képes lesz erre, hisz nagyapám oly nagyon figyelt mindenre, vagy tán igaz volt, s kedvenc gyermeke halála oly nagyon letaglózta őt? A helység üres volt s csak egykori társam volt ott, ki mára uralkodó s nem nagybátyámat szolgálja többé, miként önnön magam sem. Figyeltem, miként megöleli fiát s utána köszöntöttem.
< - Felség! – biccentettem felé. – Rég láttuk egymást utoljára. Fiad jobban ismerte atyámat nálam, az ő gyásza nagyobb iránta. >
Hagytam, hogy engem is megöleljen s utána kétkedve pillantottam rá. Nehéz volt eldönteni, hogy szórakozik, vagy tán tényleg komolyan gondol minden szót, mit kiejtett, de ő nem volt az, ki cseleket sző sem szórakozik szavaival.
< - Amora-hoz? – kérdeztem. – Még tán Muspelheimbe menni s a tűzvérűekkel alkudozni is egyszerűbb lenne, mintsem azzal a boszorkánnyal! >
De nem volt más, tán még a nagybátyám s maga Odin, de más nem, kit ismertem volna, még tán Karnilla, de Norn királynője nem volt érdekelt ügyeinkben.

Egy ismerős hely, hol utolsó alkalommal az életem változott meg s úgy tűnt, hogy most sem lesz másként. Viszonoztam az ölelést.
< - Atyám! – köszöntöttem. >
Elfintorodtam, igaza volt, már én éreztem magam kellemetlenül, hogy Jonathan hetek óta nem tudott érvényesülni sem pedig asszonyával lenni, míg én irányítottam testünket. Az anyámhoz? Egyet kellett értenem Halla-val, nem ismertem oly nagyon, csak hallomásból s asszonyom volt vele egy oldalon Loki kezei alatt, de mit tudtam róla öntörvényű s nem segít senkinek, csak ha érdekei úgy kívánják.
< - S miért véled úgy, hogy anyám segíteni fog nekünk? – érdeklődtem. – Mit tudok róla azok alapján kételkedem benne, hogy egyáltalán meghallgatná szavainkat. S jelenleg nem vagyok oly naiv, hogy reménykedjem anyai szeretetében s abban, hogy rólam van szó, kit nem is ismer. >

Jól sejtettem, hogy segítő kart nyújtani nem akar majd irányunkba s valamiképp meg kell majd győzni őt. A térképre pillantottam, ily közeli szomszédságnak magam sem örülnék, még Asgardon sem, hol nagyapám azt a bizonyos fél szemét rajta tartaná.
< - S így adjuk el lelkünk a Varázslónőnek az elkövetkezendő néhány száz esztendőre – fintorogtam. >
Elfordultam a térképtől s végighordoztam tekintem a tróntermen s végül visszanéztem Skurge-re.
< - Még Midgardon a halandók egyik erődjébe is egyszerűbb volna belopózni azért a nyakékért, ha tudnánk melyikben van, mintsem volt asszonyod meggyőzni. Midgardon tán még Namor is segítségünkre lenne, még ha Einar ezt oly nagyon ellenezné is. >
Nem tagadhattam, hogy egyáltalán nem örvend sem szívem, sem lelkem azért, hogy ahhoz a boszorkányhoz menjünk segítségért. Tekintve, hogy tán még Karnilla is képes lenne segíteni, vagy esetleg Malekith, de ők ketten végképp oly személyek voltak, kik egészen biztosan nem állának szóba egyikünkkel sem.

Megvakartam a tarkóm s a földre támasztott fegyverem markolatának támaszkodtam. A térképet figyeltem, nem volt oly messze, de abban nem kételkedtem, hogy már pusztán az odajutás is veszélyekkel teli lesz s közel sem biztonságos. Azt tudtam, hogy mindig körbeveszi magát csatlósokkal, kiket elcsábított, s a kérdés, hogy most kik s mik ezek. Atyámra néztem.
< - Mindent megteszünk s természetesen értesülsz majd arról, hogy mivel foglalkozik manapság. >
Szúrós tekintettel pillantottam Halla-ra s a kezeim is ökölbe szorultak.
< - Oly mélyre soha sem süllyedünk, hogy annak a halnak a segítségére szoruljunk! – morogtam. >
Vettem egy mélyebb levegőt s a fegyveremet felemeltem a földről.
< - Amennyiben nincs más atyám, mi indulnánk is, minden késlekedés hiábavaló s felesleges lenne. >
Ha egyetért s elenged minket, akkor elindulok kifelé a trónteremből s a kastélyból.

Tán kissé bűnbánón mosolyogtam Einarra s ha engedte megcsókoltam. Élveztem minden pillanatát, mikor Namor-ra reagált, hisz oly kevés alkalommal láthattam így. Félezer év alatt sohasem.
< - Aranyos, mikor féltékeny vagy – feleltem. >
Már indultam kifelé egy sóhajjal, még szép, hogy nem lesz könnyű a boszorkányt meggyőzni s ki tudja, hogy mit kér, mikor Skurge szavai miatt megtorpantam.
< - Egy hátas megkönnyítené s meggyorsítaná utunkat. Jómagam pegazusnak örülnék leginkább, ha itt a fagyos vidékeken megélnek. >
Oly rég lovagoltam s hiányzott, egy ilyen lény, oly nagyon hiányoztak Midgardra, az ottani lovak túl gebék voltak az istenek hátasaihoz képest. A fegyverre csak fanyarul mosolyodtam el.
< - Hacsak nincs nálad nevelőszüleim kardja, mit Odin s atyám vettek el, a Skymningen, akkor nincs szükségem fegyverre, csak a hátasra. >
Nem hittem, hogy megszerezte volna, így marad a hátas, erre tán medvét kapunk oly darabot, mint amin Björnulf is „lovagolt” oly gyakran. A választól s útmutatástól függőn indulok el arra, merre kell, az istállók, vagy a célunk felé.

Viszonoztam Halla csókját, bár még mindig szúrós szemmel néztem rá, ő láthatón jól mulatott ezen a tényen, min én kevésbé. Atyám irányába néztem s bólintottam asszonyom szavaira.
< - A hátas valóban jól jönne – kellett egyetértenem vele. >
Fegyverünk volt, s mi kellett még, persze, mire megint nem gondolt. Noha szerettem vadászni, de Jotunheim vadait egyelőre nem ismertem, csupán háborúzni jártunk át ide s nem másért.
< - S némi ellátmány jönne jól, ha utunk hosszabbra sikerülne, mint tervezzük – feleltem. – Illetve kötél, ha hegymászás is útba esik. >
Nem gondoltam arra, hogy erre megélnek a pegazusok, így maradtak a helyi állatok, mik nem biztos, hogy képesek repülni a folytonos vad szelek s hóviharok miatt. Vagy ha mégis létezett ily állat, még nem találkoztam velük életem során.

Skurge nevetni kezd miközben a katonák behoznak mindent.
< - Pegazus? Ilyen kis gyönge állatkákkal nem játszunk. >
A kezét megemeli és a jeges padlóból lassan kiemelkedik két hatalmas szárnyas jegesmedve hátukon már a nyereg is van.
< - EZ egy Jötünheimi hátas! >
Mondja büszkén. A két medve morogva rázva magát várja lovasokat majd a páros megindul. A Jégkirály még szerencsét kíván nekik és lassan minden elveszik az örök hóesésben. A vadak tudják a dolgukat. Nem tudni mennyi idő telik el, mire megpillantják az apró kunyhót, amiből fény szűrődik ki. A kéményéből füst árad szét. A medvék itt lassan lerepülnek finoman.

< - Csupán tizenhatod részben rendelkezem Jotunheim-i felmenőkkel Bestla révén – feleltem. >
Odin anyja egy viharóriás volt az ősidőkben mikor még a Mindenek Atyja is csupán gyermek volt. atyám így csak negyed vérig mondhatta mindezt, negyed vérig asgardi s félvérig ősi isten az anyja révén. S sosem gondoltam volna, hogy egyszer még hiányolni fogom azon hátasokat, miket valkűrként ültem meg. A kijárat felé tekintettem s nehéz volt elhinni, mit megpillantottam kiemelkedni a padlózatból. Medvéket. Szárnyas medvéket. Ezek közel sem bírtak el egyetlen óriást sem, tán Björnulf s a többi törp volt, kit medvén láttam lovagolni.
< - Ezek vadállatok mikre vadászni szokás s nem megülni – morogtam. – Gyermekek hátasát bízod ránk? >
E kérdést muszáj volt feltennem. Végül felültem a hátasra s ők indultak. Úgy tűnt, hogy Skurge valóban tudta, hogy merre élhet Amora s ezáltal a medvék is, hisz nagyon nekünk irányítani sem kellett őket, mert mentek merre kellett. Végül a távolban egy kisebb házat pillantottam meg s a medvék is leszálltak. Felsóhajtottam s Einar-ra emeltem tekintetem.
< - Bízom benne, hogy oly nap találtunk rá, mikor meghallgat s nem csak moszattá változtat minket azon szempillantásban mikor észreveszi közeledtünk. >
Kezeimmel intettem neki, hogy előre engedem, s induljon ő elsőként, végtére is az ő anyja.

Elvigyorodtam mikor megpillantottam a hátast, mit atyám szánt nekünk. Közelebb léptem a medvékhez s először a füle tövét, majd a fejét is megvakargattam.
< - Gyönyörű állatok! >
Állapítottam meg mialatt a kedvesem kifejtette, hogy számára ezek nem hátasok már fel is pattantam az általam kiválasztottra.
< - A pegazusaid megfagynának abban az időben, mi itt van Jotunheimben – feleltem. >
Még biccentettem Skurge irányába s az áldása után elindultunk. Szótlanul figyeltem a környéket s a tájat, hogy mikor bukkanhat fel ellenség s oly személy, ki megtámadna minket. Még a jégóriásoktól is tartottam hisz Halla Asgard hercegnője volt s ki tudja, hogy mennyire törődtek bele az óriások abba, hogy királyuk fiának ereiben csupán negyedig csörgedezik óriás vér s így a birodalom örököse. Leszállás után még egyszer megveregettem barátságosan a hátasom oldalát s megvakartam a füle tövét dicséret képen s a ház irányába tekintettem.
< - Én is bízom benne, hogy nem tesz csapdákat háza környékére – értettem egyet. – Várjatok meg minket itt – szóltam a medvéknek. >
Mikor intett előre indultam a kunyhó irányába s közben folyamatosan a környéket s a földet figyeltem, nehogy bármilyen kellemetlen csapdába s meglepetésbe fussunk bele.

Einarék belépnek. Amora a tűznél főz valamit. Egy levesre hasonlít. leveleket és korsókból furcsa gőzölgő leveleket önt bele.
- Lassú állatok a medvék. már rég ide kellett volna érnetek.
Mondja és meg sem fordul a páros felé.
- Üljetek le.
A szavai után megjelenik egy szék és egy asztal.
- Csalódott vagyok Einar herceg. Azt hittem már korábban megkeresel, de úgy fest olyan vagy, mint az apád csak akkor jössz, ah kell valami.

Semmi csapda s végül megérkeztünk a házba. Fintorogva pillantotta körbe s miután Amora megszólalt még nekem is volt mondandóm.
< - Mi késztetett arra, hogy ily körülmények közt élj? – érdeklődtem. – Nem vallnak rád e helynek szerénységei. >
Mindig is hivalkodónak ismertem, ki imádja a pompát s feltűnést s ezek szerint élt Asgard legszebb nője. Igaz negyed évszázada nem tudtam, hogy mi van idehaza hisz ennyi ideje száműzött nagyapám s atyám Asgardról. Tán akkor tört meg, mikor megöltem a fiát, de most itt volt újra s élt, pont úgy, mint korábban. Leültem mikoron megjelent a szék s az asztal. Most nem szóltam, itt nem nekem kellett megtennem mindezt, ez Einar feladata volt, hisz az ő anyjával álltunk szemben. Így némileg türelmetlenül pillantottam kedvesemre várva, hogy mit is fog szólni s csak ajánlani mertem neki, hogy úgy szóljon, hogy nem valamilyen állatkaként, vagy moszatként végezzük a beszéde végén.

Semmi, mi veszélyt jelenthetne ránk, az ajtóban kopogtattam s végül beléptem, majd Halla-t is betereltem magam után. A fogadtatás meglepett, nem erre számítottam tőle, mikor beléptem a helységbe.
< - Úrnőm! Még Skurge-el is váltottunk néhány szót – feleltem. – S a kinti havazás sem könnyítette meg a medvék útját. >
Szavaira leszegtem a fejem, nem könnyítette meg s tévedett, mikor ily gyorsan ítélkezett felettem s a felett, hogy mit miként gondolok s teszek.
< - Nem vagyok olyan, mint ő, s ha kérhetem ne szólíts hercegnek, nem érzem magam annak – szóltam. – Megkerestelek volna, de bizonyára tudod, hogy Loki ármánya miatt életemet vesztettem negyed évszázada s csupán Thor közbenjárásának hála vagyok életben. S emiatt nem léphetek Asgard földjeire. Ha tehettem volna már rég felkerestelek volna, mikor megtudtam, ki vagy. Nem csak téged nem láttalak… úrnőm, anyám, de a családomat sem, sem anyámat, sem húgomat, s öcsémet, kik még mindig holtnak hisznek. Sem pedig barátaimat Asgard városban. >
Feleltem neki őszintén s minden egyes szót így gondoltam.
< - Így kérlek bocsásd meg e kései látogatásom s én magam is szégyellem, hogy valóban egy kérés okán történik első találkozásunk melyről szavaid alapján már bizonyára értesültél. >

< - De látok csupán reménykedem, hogy rosszul – feleltem. – Tudod, hogy ismerlek, s nem is kevéssé. >
Még szerencse, hogy fiad nem a te jellemed örökölte, de mindezt nem tettem szóvá. S oly szívesen formáltam volna véleményt Amora szavaira, mit nem tehettem meg anélkül, hogy ne akarja kitenni szűrünket erről a helyről s nem akarhattam, hogy Einar segítség nélkül maradjon. S még ha oly nehéz is volt, életemben először csöndben maradtam s inkább csak sértődve fordítottam el fejemet s néztem ki a havas tájra. Kezeim ökölbe szorultak szavai hallatán s minden erőmre szükség volt, hogy ne pattanjak fel s távozzak e helyről a sértéseimet se borítsam fejére.
< - S az, hogy önzetlenül segíts a fiadnak, fel sem merül benned? – kérdeztem. – Félezer év után végre anya lehetnél s jó kapcsolatot építhetnél ki egyetlen gyermekeddel. Nem is szólva arról, hogy őt szeretik az Asgardi udvarban. Tán száműzetésednek is jót tenne az, ha segítenél neki. >
S lám, végül mégsem tudtam csöndben maradni, noha mit szívem szerint mondtam volna, még így is titkok maradt s nem tettem szóvá.

< - Halla kérlek, s téged is anyám! >
Felsóhajtottam az asszonyi civódáson, mintha erre lett volna időnk ebben a pillanatban. A Varázslónőnek tényleg nem hoztunk semmit, mi kézzelfogható lenne s a vitatkozás közben felmerült bennem, hogy lecsapok az asztalra s rájuk parancsolok, hogy hallgassanak, de mindezzel nem értem volna el a kívánt hatást, csupán annyit, hogy anyám elküld minket mielőtt bármily érdemleges dolgot sikerült volna elérni vele.
< - De hoztunk – vigyorodtam el. – Esélyt, hogy megismerj. >
Azonban a mosoly nem tartott sokáig s ismét komoran emeltem rá tekintetem. A letett italra s pohárra sandítottam, de egyelőre nem nyúltam utána, hogy belekortyollak. Mikor asszonyomra pillantottam tudtam, hogy mit gondol s, hogy mi az, mit kimondana, de ő nem tehette meg, ez az én földem, bármennyire sem vágytam arra, hogy így legyen.
< - Ajándékról s fizetségről beszélsz. Skurge hozzád küldött s nem máshoz, nem Malekith-hez, vagy Karnillához, kik hatalomban veled vetekednek. Az anyámhoz küldött, noha ő sem reménykedett abban, hogy mindez érdekel téged, de én vagyok az ajándék. Békét akar Asgard s Jotunheim között, megtűr téged itt Jotunheim földjén s nem adott át Odinnak, mit megtehetett volna azért, hogy a békét nyomatékosítsa s nem is zavart el, mivel Odin haragját kockáztatja. S ez a fizetség a leendő segítségedért! >

Az üvöltésre nem bírtam ülve maradni, kezeim ökölbe szorultak s úgy pattantam fel a székről. Dühtől lángoló tekintettel pillantottam Amora-ra.
< - Szeretem őt, életemnél is jobban! – kiáltottam rá én is. – S nekem minden nap együtt kell élnem azzal, mit tettem akkor! Ha tehetném visszafordítanám az idő kerekét s nem történne meg újra! Megöltem őt, igen, megöltem mert… >
Elakadtak a szavaim, szívdobbanásnyi idővel korábban még ott volt ajkaimon, hogy kimondjam miért, mert Loki ezt parancsolta. De nem… ennyiért nem végeztem volna vele, szerettem, mindig is csak őt.
< - Mert… - próbáltam újra kimondani. – Mert… >
Bármily erősen koncentráltam s próbáltam felidézni, hogy mért tettem azt, nem voltam képes. Csak annyira emlékeztem, az volt elmémben, hogy ez volt a parancs. De tudtam, hogy mindez kevés, főleg ha róla van szó. A dühömet kétségbeesés váltotta fel, Amora szavait meg sem hallottam, hogy mily szitkokat vágott a fejemhez s miket szólt a későbbiekben.
< - Nem emlékszem… nem tudom, hogy mi volt az oka, hogy megöltem őt… >

Ismét felsóhajtottam, asszonyok. Bánatosan tekintettem kedvesemre, mikor megakadt abban, mit szólni kívánt. Nem emlékezett, csak én arra a napra. S én tudtam az igazságot, mit elmondani nem voltam képes szóban. S nem tudtam, hogy miért, így vigaszt sem nyújthattam neki, hogy nem az ő hibája s nem volt hozzá köze. S, hogy okkal nem akartam elfogadni Loki ajánlatát.
< - ELÉG! – csaptam végül az asztalra két tenyérrel. – Odin fél szemére asszonyok, a részegen civódó törpék s trollok elviselhetőbbek nálatok! >
A kérdés után anyámra pillantottam, hátha ő képes felfedni a múltat miről szólni képtelen vagyok.
< - Ha képes vagy rá, nézz emlékeim közé, ott megkapod a választ s fizetséget, hogy mért nyújtsd segítséget. Kérlek.>
Ha belegyezik, felelevenítem emlékeimben azt a két bizonyos pontot, mit tudnia kell…
”Einar saját szemeivel látszódott az első jelenet. Halla-t a karjaiban tartotta és egy prémmel takaróztak be. Zöld szemek, ahogyan közelről néznek az övébe, sötét volt, egy házban voltak ketten és az összes fényt egy kályha fénye adta, odakint pedig szakadt a hó.
< - Nem kell ezt tenned – mondta a nő, dühös volt. >
< - Ez nem vita tárgya, te sokkal fontosabb vagy, mint én Halla… - mondta határozottan a férfi. – Loki pedig… >
< - Einar… - vitatkozott volna a nő. >
< - Már eldöntöttem, nem vitatkozom! – jelentette ki végül és lezártnak tekintette a témát. >
Egy kisebb ugrás, a valószínűleg Amora által is ismert Loki búvóhely, Einar térdelt a földön, a teste teljesen sebes, amikor Loki megkínozta, a halála előtti percek. Előtte Thorhalla állt, leengedett kézzel, abban a Hyrrokkin penge. A meggyötört fiatal asgardi a lányt nézte, akinek a szemei vörösek voltak a sírástól és az arca is ettől pirult ki, a könnyek pedig most is látszottak rajta.
< - Halla kedveském! – hallatszott Loki hangja hátulról. – Öld meg! >
A lány szemeimben félelem csillant és sírva rázta meg a fejét, megtagadva ura parancsát.
< - Neked élned kell kedvesem – mondta rekedten Einra. – Ha nem teszed meg… megöl. >
< - Ne tedd ezt… könyörgöm nagyuram – kérlelte urát sírva a lány. – Bármit megteszek, csak őt ne… csak őt ne… >
Einar látta, hogy a lány szemei még jobban kitágulnak a félelemtől, a háttérben, hogy Loki mit tesz nem láthatta. Thorhalla szemei és az aurája beteges zöld fényben izzott fel, majd a lány kezei elindultak felfelé a karddal. Látta, hogy próbál küzdeni sírva, zokogva, hogy ne ez történjen, de nem tudta megállítani.
< - Kérlek Loki, ne! Ne tedd! – sikoltott fel. – Hagyd őt elmenni s végezz velem helyette! >
A penge eddigre csapás távolságra ért és lesújtva indult Einar nyaka felé. A fiatal férfi a fájdalommal teli női sikolyt hallotta még, és minden sötét lett.”

Megvetően emeltem tekintetem Amora-ra s elvicsorodtam.
< - Én legalább ágyasnak nevezhetem magam, te még annak sem kellesz senkinek, kettőnk közt te vagy a senki s nem én! – feleltem dühösen. – S legyen hát, nem is kívánok tovább e falak közt maradni. >
Felpattantam a székről s ha nem állít meg kiviharzok a házból egyenes bele a hóesésbe s visszasétálok a hátasokig. S neki állt feljebb, neki! Ki csak egy száműzött s vadászott liba! Ki még atyámnak sem kellett s elhajította, a féltékenysége még kicsinyesebbé tette, mint valaha is gondolni mertem volna. Megvakargatom az egyik medve fülének tövét.
< - Nektek legalább könnyű életetek van s megbecsülik mit tesztek, nem igaz? – kérdezem. >

Mikor Halla kiviharzott nem állítottam meg csak Amora felé pillantottam.
< - Ő nem egy ágyas, hanem Asgard hercegnője s leendő asszonyom, még ha mindez nem is nyeri el tetszésedet. Atyám pártolja mindezt s Thor is ezt tette, míg életben volt. >
Mikor kimondta a szavakat úgy éreztem, hogy nem csalódtam még életemben akkorát, mint most. Felkeltem a helyemről s onnan néztem le rá. S ő beszélt erről, pont ő, mikor látta, hogy mit tettem s újra megtenném, bármikor. Ennél nagyobb árat lehet-e fizetni valamiért? Nem is tudom mit vártam s mire számítottam, de nem ekkora közönyre, mit kaptam, hisz úgy szólt, hogy figyelte életem s érdekelte sorsom. De így? Végeztem e helyen.
< - Én már megtanultam mindezt, jobban, mint te, én életemet adtam azért, ki fontos nekem, te csak áskálódsz s gyűlölködsz mindenki felé – feleltem komoran. – Te vagy az, ki saját magán kívül nem gondolt másra sosem. Megkaptál mindent ahhoz, hogy életed rendezd, s törvényes módon megfizess annak, ki életed tönkretette s megkapd Odin bocsánatát is. De neked mindez kevés. Gyomrom viszolyog a gondolattól, hogy a vérednek kell magam nevezni. S ilyen áron sem Jonathannak s nekem sem kell a szabadság, mit adhatsz nekünk. Éld csak tovább keserű s üres életed, s ne lepődj meg ha mástól is azt kapod csak, mit te adsz nekik… semmit. >
Elindulok az ajtóhoz felé, s ha nem akadályoz meg kinyitom. Anélkül, hogy hátranéznék még egy utolsó mondatot
< - Az ősi istenek térítsenek jobb belátásra – s ezzel kilépek a házból s becsukom magam mögött az ajtót. >