Éden (Galaxis központja)

Egy kaland: Az Elveszett Expedíció





Éden

---

Az utóbbi napokban igencsak felbolydult az élet Édenben. Egészen mostanáig az itt élők békében tudtak élni, a régmúlt idők a homályba vesztek, senki sem emlékszik igazából, hogy honnan jöttek, vagy miért. Tízezer esztendő nagyon sok idő. Ha ezen idők alatt valakik érdeklődtek is az után, hogy mi lehet a naprendszeren kívül, akkor sem jutottak túl sokra, mert egyszerűen nem láttak ki és jó okkal feltételezhették, hogy akik odakint vannak, azok sem láthatnak be ide, ahol ők maguk voltak. így igazából némileg boldog tudatlansággal élték a gondtalan életüket. A naprendszert sikerült már korábban feltérképezni, a szerint a napjukon és a bolygón – illetve annak a gyűrűin – kívül semmi és senki sincs itt, csak ők maguk, akik a bolygón élnek. A bolygó pedig mindeddig mindent megadott nekik, amire szükségük volt.

Négy nappal ezelöttig ez volt az általánosan elfogadott doktrína, azonban akkor minden megváltozott. Ekkor ugyanis egy minden korábbinál nagyobb – mióta a bolygóra értek őseik vannak feljegyzések – napkitörés volt megfigyelhető. Ez még Éden és a bolygó körül levő hajók rendszereiben is gondokat okozott, a kommunikáció akadozott és időlegesen rendszerek bénultak meg. Mire minden helyreállt a napjuk közelében egy ismeretlen űrállomás, vagy objektum tűnt fel.

Ezzel egy időben több másik dolog is feltűnt a rendszereket figyelőknek, amik aztán a hálózaton hihetetlen sebességgel terjedtek el, nem kis pánikot okozva a bolygón. Immáron kiláttak a naprendszeren túlról és ami még rosszabb, valószínűleg akik odakint vannak, azok is belátnak és felfedezték őket. A naprendszeren túlról gigászi háborút érzékeltek minden irányban, amennyire sikerült feltérképezni, ahogyan azt is, hogy valószínűleg a kint háborúzó felek – amiből 3 darab volt – pont közös határánál találhatóak saját maguk.

Két nappal ezelőtt bekövetkezett, amitől a legjobban tartottak, a kintiek valóban észlelték azt, hogy ők itt vannak és több hajóval indult el mindhárom nagy birodalom az irányukba. Három napba telik, hogy megérkezzenek…

Azóta eltelt kettő és az ideje nagyon fogy Éden vezetőinek, akikből jelenleg éppen csak négyen voltak a Vezérkar épületében, hogy eldöntsék, hogy hogyan tovább…

Felszereléslistát kérlek írjatok

statisztika:

ZOE SALEROY

Egyre megterhelőbb volt minden egyes nap azóta, hogy az a bizonyos napkitörés végbement. A civilek pánik hangulata a katonákra is átterjedt és ez azt jelentette, hogy sokkal több fegyelmezés kellett, mint azelőtt. Igazából ezt meg tudtam érteni, hiszen soha sem voltak valós csatában, csupán a szimulációk, gyakorlatok és hasonló dolgok. Arról nem is beszélve, hogy a bolygón kívüli élettel, amiről nem is tudtunk, se találkoztunk soha. Szerencsére a saját osztagomat annyira ismertem, hogy ott könnyedén rendbe tudtam szedni a morált, és azután ők is segédkeztek abban, a többi katonai vezetővel és tiszttel, hogy rendet tehessünk amennyire lehetséges volt a katonák körében. A civileknek is sokkal megnyugtatóbb, ha azt látják, hogy a katonák teszik a dolgukat, felkészülnek és megvédik őket, mintsem azt, hogy fejetlenség és pánik van a soraik között.
A mai napot nem vártam. Sohasem tartottam magam a szavak emberének, én jobban értettem ahhoz, hogy tegyek valamit azért, hogy változás legyen, mintsem végigbeszéljek dolgokat. Kimerülésig képes voltam harcolni a katonáim és tisztjeim oldalán, vagy vezetni egy űrhajót, de a tárgyalásoktól mindig is felállt a szőr a hátamon. A kis hang a fejemben a reggeli tusolás alatt mindvégig ott mondogatta, hogy húzzam ki magamat dolog alól, hiszen bőven van amivel meg tudnám tenni a katonák körében ezekben az időkben, viszont tudtam, hogy nem tehetem. Ez a tárgyalás is fontos, és nem azért hívtak meg rá, hogy bosszantsanak vagy hasonlók, hanem azért, mert rám is szükség van ott.
A páncélomat alig pár perc alatt magamra öltöttem. A szürke páncélon az osztagom, a Howling Squad emblémája volt látható. Az egész mindössze egy jelentéktelen kis csapat volt, ami alig tartotta fenn a fejét a víz fölött, mikor bekerültem. Azóta elég sokra vittük, most már ezt a nevet nem érezte senki kínosnak, vagy szégyennek, hanem presztízst és nagy érdemeket jelentett. Ebből kifolyólag persze akárki nem is kerülhetett be, csupán a legjobbak, és erről mindig személyesen gondoskodtam. A közeljövőben viszont mindez biztosan olyan próbára lesz téve, amilyenre még soha sem volt.
A palota folyosóin sietős léptekkel haladtam keresztül. Most nem volt ideje a bámészkodásnak vagy azzal, hogy bárkivel is csevegjek. Az nem lepett meg, hogy az elsők között érkeztem, természetesen levéve a sisakomat mielőtt beléptem, azonban az már igen kissé, hogy milyen kevesen voltunk. Mindössze négyen alkottuk a válság stábot? Többen reménykedtem, de nem igazán volt mit tennem. Természetesen mindenkit a tisztségéhez és az alkalomhoz megfelelően üdvözöltem egyenként, ebben az egyben nem is volt olyan rossz, hogy kevesen voltunk, hamar letudhattuk az ilyen formalitásokat.
- Szerintem ne is húzzuk tovább az időt. - szólaltam meg végül, hiszen akárhogy is, az idő ellenünk dolgozott. - Bízom benne, hogy senkinek sem kell felvázolni a helyzetet, hiszen mindenki tisztában van vele, és időpocsékolásnak tartom. Abból pedig nincsen túl sok nekünk most. Bárkik is háborúznak odakint, most felénk tartanak és kétlem, hogy diplomatákat küldenének, én biztosan nem azt tenném a helyükbe. Szeretném hallani az álláspontjaikat az ügyben, hogy miképp reagáljunk erre a helyzetre. - nyitottam meg az ülést, amikor már úgy véltem, hogy minden formaiságot elintéztünk és ténylegesen a helyzettel kellett foglalkozni. Nem igazán mertem bármiféle elméletet felállítani az ügyben, hogy melyik irányba is megy majd ez a beszélgetés, hiszen két katonai tiszt, jómagam és az admirális, volt jelen, egy főgépész és egy tudós. Ebből pedig még bármi kisülhetett főleg mindenki jellemét is figyelembe véve.

Egy kaland: Az Elveszett Expedíció





Éden

---

Lin-Varr közismert személy volt a bolygón, lényegében mindenki ismerte, noha a helyiek nem találkoztak még idegenekkel, de ő elméleti exo-biológus volt, emellett asztro- és elméletifizikus. Ő vezette azt a szervezetet, ami a csillagászattal és az esetleges idegen létformák létezésével foglalkozik a naprendszerükön kívül.* A megérkezés után Saleroy őrnagy volt az, aki szinte azonnal magához ragadta a kezdeményezést és ő szólalt meg elsőként, hogy valamit tenni kéne. Ezzel valószínűleg mindenki más is egyet értett, mindehhez pedig Varr professzor, vagy ezredes – attól függően, hogy ki hogyan kezeli, bár ő magát civilnek tartotta, így a professzort preferálta – fűzött még néhány gondolatot. Amik bár igazak voltak, lehetséges, hogy a katonáknak az önérzetét nem kicsit sértette, de a professzor ilyen volt…

- Tegyük hozzá… – emelte fel a kezét. – Hogy az embereink soha sem háborúztak. Ugyan a régi tanok alapján mindenki kapott katonai képzést, de lássuk be élesben soha sem harcoltunk. Az erőszakos bűnözési rátánk nulla, nincsenek gyilkosságok. Az, hogy elméletben tudjuk, hogy miként kell ölni… nem jelenti azt, hogy a katonák nem roppannak bele az első kilőtt lövedékbe, vagy rakétába.

Tény és való, hogy voltak hadgyakorlatok, illetve felkészítés, de élő ellenféllel szemben még senki sem harcolt, csak szimuláltakkal, vagy droidok ellen. Az pedig nagyon más volt egy tényleges csata. Közben Linn jelezte, hogy folytatná és még nem fejezte be a beszédet.

- Én úgy látom, hogy igazából két lehetőségünk van az őrnagy kérdése alapján. Az egyik, hogy megvárjuk, amíg megérkeznek a nyakunkra és valószínűleg megtámadnak, amit szeretnék kihagyni… a másik. Megoldást keresünk és elmegyünk megnézni mi van annál a „szemnél”, ami feltűnt. Hátha visszatudjuk állítani a naprendszert védő mechanizmusokat.

*Ilyen NASA szerűség.

ZOE SALEROY

Már épp ki szerettem volna egészíteni a professzor szavait, amikor a gépész ragadta magához a szót. A szavaival cseppet sem ragadtatott el, és valahogy nem pont egy gépésztől vártam logikátlan megoldást.
- Ostobaság. Egyetlen drón vagy cirkáló sem lenne elegendő ahhoz, hogy számottevő információt szerezzünk az ellenségeinkről, az erőfitogtatás logikátlanságáról nem is beszélve. Ahogy a professzor is mondta a katonáink nincsenek éles harcra felkészülve, ezt pedig nem kellene idő előtt az ellenség tudtára hozni. Elegendő, ha már csak akkor tudják meg, amikor már késő számukra ezt megtudni, mert átestünk a vízkeresztségen. - azt már nem tettem szóvá, hogy az asztalcsapkodással ebben a környezetben nem hogy semmit nem ér el, de nagyon hamar idegesítővé válhat, legfőképp számomra. Nem ő lenne az első személy, aki ilyen fizikális megnyilvánulásokkal próbálna erőt fitogtatni egy hierarchikus rendszerben, amiben nem szükséges vagy nem képes rá.
- Az ölbe tett kézzel való várakozást magam sem támogatom, és ahogy a szavaiból és hevességéből kivettem, a gépész sem, így ha az admirálisnak nincs ellene kifogása, akkor én is azt javaslom, hogy a "szemet" kutassuk fel. Kis létszámú, több területet lefedő csapat lenne erre a legmegfelelőbb, akik kicsi, de gyors járművel remélhetőleg még azelőtt oda tudnának érni, hogy az ellenség bekopogna hozzánk. Véleményem szerint ez a csapat akár azokból is állhat, akik jelenleg ebben a szobában tartózkodnak. - a kezeimet a hátam mögött kulcsolva össze álldogáltam kényelmes pihenő pozícióban. Igazán zavart, hogy az admirális némaságba burkolózott, de közel sem voltam olyan pozícióban, vagy rangban, hogy ezt hangoztathassam, vagy utasíthassam arra, hogy legyen szíves bekapcsolódni a társalgásba.

Egy kaland: Az Elveszett Expedíció





Éden

---

Lin-Varr javaslatára elsőre Sarah, majd Zoe válaszolt, az admirális mindez idáig csöndben maradt és nem szólt semmit.
- Lehet, hogy mire kiérnének és eljutnának valahova addigra itt már nem lenne civilizáció – mondta ő maga is. – Ha több időnk lenne, hetek, hónapok, akkor támogatnám a Sarah főgépész javaslatát, de egy napunk van csak. Csak elméletben ismerjük a fénysebesség feletti sebességet, révén itt a naprendszerben nem tudtuk gyakorolni és tesztelni azt. A szimulátorokon működik, de ennyi… egy drone egyébként sem képes ilyesmire, évtizedekbe tartana már csak az is, hogy a rendszert elhagyja. Ugyan mindenki tudja, hogy nem szeretek katonai minőségben funkcionálni, mert nem a fő feladatom, de nem vonhatunk ki egyetlen hajót sem a bolygó védelméből, tekintve, hogy nincs is túl sok hajónk.

Néhány pillanatra elkomorult az arca, ahogyan a főgépész az előnyről beszélt.

- Előnyt sajnos nem szereznénk vele, mert mire az adatokat feldolgozzuk évekbe is telhetne, ha láttuk volna eddig őket és lettek volna róluk adataink az elmúlt tízezer évből, akkor lennének előnyben – felelte komoran. – Ez idáig csak elméletben gondolkodtunk el azon, hogy milyenek lehetnek az idegenek, okkal vagyunk sajnos elméleti exobiológusok és nem sima exobiológusok. Abból indultunk ki, hogy mi milyenek vagyunk és az aiperek milyen alakokat ölthetnek fel. Lehet, hogy az űr olyan kvadránsából származik valamelyik faj, ahonnan mi is eredetileg. De ez sem biztos.

Ezek után elhallgatott és így ismét Zoe volt az, aki magához vette a kezdeményezést. A nő meg sem próbálta titkolni az arcán, hogy mennyire tetszett neki az, hogy ők maguk menjenek oda és vizsgálják meg a helyet. Nem az a fajta volt, aki bármi ilyesmit átpasszolt volna a beosztottjainak azzal, hogy neki nincs ideje.

- Én támogatom az őrnagy ötletét és mivel tudományos személyként az én feladatom jóváhagyni az efféle akciókat, így jóváhagyom. Bizonyosra veszem, hogy a főgépész, vagy az admirális biztosít számunkra egy kisebb siklót, amivel elmehetünk a „Szemhez”.
Itt jelentőségteljesen a férfira és a nőre nézett, hogy ők mit is szólnak mindehhez.

ZOE SALEROY

Örültem annak, hogy a professzor kapva kapott az ötletemen. Ezek szerint hasonló elképzelései vagy reményei lehettek. Az kicsit piszkálta a csőrömet, hogy az admirális még mindig hallgatott, akár csak a gépész a korábbi kitörése után. Nehezen tudom elképzelni, hogy ez az egész csak kettőnknek lenne bármennyire is fontos.
- A hatékonyság és gyorsaság érdekében javasolnám, hogy az én hajómmal menjünk. A gyorsasága és manőverezhetősége megvan ehhez a feladathoz, valamint a szükséges minimális fegyverzet is, ha szükséges lenne. Valamint magam is összeszokottabb vagyok vele, mint más hajókkal, így a pilóta kérdése se lenne kérdéses vagy vita tárgya. - most már egyértelműen csak a professzorhoz beszéltem, hiszen akárhogy is ez a válságstáb ami itt fennállt elég hamar párbeszéddé váltott át, amit lehet nem is bánok annyira, mert kevesebb ember hülyeségével kell bajlódni.
- Az idő szorítása miatt a legjobb lenne, ha minél hamarabb el tudunk indulni. Már ha nincs más dolog amit még meg kellene beszélni... - a második mondatot kicsit hangosabbra vettem, hogy hátha a többi jelenlévő is hajlandó lenne valamit hozzászólni a dologhoz a professzoron kívül, valami érdemlegeset. Közben pedig ha semmi ellenvetés nincs az ellen, hogy az én hajómat használjuk, úgy közben üzenetet küldök az arra szolgáló személyeknek, hogy készítsék elő a hajót az indulásra, hogy bármelyik pillanatban rögvest indulhassunk.

Egy kaland: Az Elveszett Expedíció





Éden

---

Úgy tűnt, hogy a nem túl katonás elképzelés miatt az admirális és a főgépész sem szólt semmit sem, vagy éppen úgy vélték, mint mindig nem kell sietni a válasszal. Túlságosan is elszigetelten éltek az elmúlt évezredek során, így a legtöbben lassan, akár hetekig, hónapokig mérlegeltek mindent. Azonban erre most nem volt idő, minden másodperc számított. Ez volt az, amire Varr is utalt, hogy a katonák még soha sem voltak korábban semmilyen éles helyzetben és ez hatalmas hátrány. Közben pedig szerencsére Zoe fel is ajánlotta azt, hogy menjenek az ő hajójával, mert az sokkal gyorsabb, Varr a főgépészre és a tábornokra sandított, de azok nem mondtak semmit sem még.
- Köszönöm a felajánlást, révén nem kaptunk jobb alternatívát, így azt hiszem, hogy akkor ez eldőlt. Még szükségem van pár felszerelésre, de találkozzunk tíz perc múlva a hangárnál. Addig remélhetőleg a flotta emberei is összeszedik magukat, én meg megyek összeszedni a felszerelésemet.

Ezzel igazából meg sem várta azt, hogy mondjon bárki bármit, hanem sietve kiviharzott a teremből. A tíz perc mindenki számára bőven elégnek kellett lenni, hogy megérkezzen – átsétáljon – a vezérkari épület hangárjába, ahol Zoe gépe volt. Aki akart, az át tudott menni, aki meg nem, az nem. Ahogyan a tízedik perc letelt, aki már ott volt megláthatta, hogy Varr is megérkezett egy hatalmas táskával a hátán, két aktatáska a kezeiben és még egy droid is tartott vele.

- Remélem ezekkel még beférek a hajóba – mondta Zoe-nak.

//Aki most nem ír, az kiesik a kalandból.//

ZOE SALEROY

- Köszönöm a lehetőséget. Bizonyára a flottánk emberei sokkal effektívebben dolgoznak, mint egyes vezetőik. Mire odaér addigra már indulásra készen lesz a hajó, professzor. - habár a hangomból feltehetőleg nem érződött, de a célzást aligha lehetett félreérteni. Amiatt nem aggódtam, hogy esetleg az admirális vagy a gépész panaszt emelne ellenem a feletteseimnél, vagy úgy a hadügynél általában, mert abban az esetben csupán felírnák a nevüket egy valószínűleg pofátlanul hosszú listára. Kétlem, hogy lenne olyan személy a vezérkarban, aki nem ismerné már a jellememet és azt, hogy mire is vagyok képes. A tiszteletet és a vezetői rangot nem jópofizással és következetlenséggel értem el. Minden amiért megharcoltam, az mind a mai napig áll és példát mutat az utánam jövőknek.
- Készüljenek fel az Androméda tíz percen belüli indulására! - adtam ki a parancsot a kommunikátoromon keresztül miközben egyenesen és elég jó tempóban indultam a hangár irányába. Magam is akartam egy gyors ellenőrzést végezni a hajón és a felszerelésemen még indulás előtt. Amennyire csak lehetséges volt le akartam csökkenteni a hiba lehetőségét. Nem mintha a páncélzatom és a fegyvereim, valamint a droidom és az úrhajóm nem lenne napi szinten karbantartva, de nem árt az elővigyázatosság soha sem.
- Amíg üdvözlöm az utasainkat, addig a tiéd a pilótafülke. - közöltem a droidommal azt követően, hogy felérve a hajóra a páncélon levő dokkolójából remélhetőleg a pilótafülkében levő dokkolójába ment át. Teljes mértékben képes volt a hajó rendszereit átnézni esetleges hiba vagy hasonló után, valamint felkészíteni a gépet az előttünk álló utazásra.
- Természetesen. - a professzor elé sisak nélkül mentem, a választ széles mosoly követte a részemről és amennyiben engedte, úgy a csomagjaiból is átvettem, hogy segítsek ha szükséges. - Üdvözlöm az Androméda fedélzetén! Nyugodtan foglalja el az egyik kabint. Arra megkérem, hogy gyorsan tegye, hogy mihamarabb indulhassunk, valamint hogy vigyázzon a droidjára, az enyém kissé territoriális tud lenni időnként. A pilótafülkében fogom várni. - tudtam le a protokolláris dolgokat, majd vissza is vonultam a pilótafülkébe, hogy ténylegesen, egyetlen mozdulattal indulásra készen legyen a hajó.  Egyelőre azzal nem törődtem, hogy más nem csatlakozott az küldetésünkhöz. Azt a problémát lesz időnk megtárgyalni, ha sikeresen visszatértünk a feladatunkról, máskülönben úgyis tárgytalan lesz az egész, mert valószínűleg egy háború kellős közepén fog az otthonunk felőrlődni.
- D10, indulunk! - adtam ki a parancsot a kis droidnak ami után a professzor is csatlakozik hozzánk a pilótafülkébe és remélhetőleg magától is helyet foglal és nem kell külön kínálni vele. Különben is, ha jól tudom katonai múltja van, így nem kell olyan dolgokkal fárasszam magam, ami nyilvánvaló kéne hogy legyen.

Egy kaland: Az Elveszett Expedíció





Éden

---

Lin csak megengedett egy vigyort arra, amit Zoe mondott, utalt a másik két velük levő, ámbár roppant passzív személyre. Valószínűleg ő maga is hasonlóképpen gondolkodott, mint Saleroy. Zoe a saját hajójánál mindent tökéletes állapotban talált, a madár harcra és útra kész volt, nem volt semmi baja, minden a lehető legjobb állapotban volt. Az idő leteltével pedig a másik nő is megérkezett. Ahogyan várni lehetett a teremben történtek után, talán senkit sem ért meglepetésként, hogy sem az admirális, sem pedig a főgépész nem jelent meg az Andromédánál.
- Köszönöm! Szép hajó! Jól sejtem, hogy a többiek nem jöttek el? – kérdezte. – Vagyis „remélem”, mert az azt jelentené, hogy elkéstem… Várható volt, hogy sokan összeomlanak, de a vezérkarnak mégsem kellene…

Arra csak bólintott, hogy pakoljon le, mindez meg is történt, a droidot is a kabinban hagyta, majd sietős léptekkel érkezett meg a pilótafülkébe. Zoe jól emlékezett, valóban volt a nőnek katonai képzése is, bár főleg tudósként dolgozott. Katonai testpáncél volt most rajta az előzőekkel szemben és az oldalán is volt kézifegyver, ő sem jött megfelelő felszerelés nélkül.

A gépet könnyedén fel lehetett emelni a hangárból és pár perc múlva már kint voltak az űrben. A távolban látszott a flotta is, ahogyan abba az irányba indultak, amerről az ellenség volt várható. Azaz pont az ellenkező irányba mentek, mint Zoe és Lin. Így talán még extra időt is nyerhetnek a két nőnek.

- Önről mit lehet tudni kapitány? Szeretném tudni, hogy mire számítsak, ha odafent vagyunk és ellenállásba ütközünk – hozta fel.

ZOE SALEROY

- Nem, maga az egyetlen. Ezzel a lelkülettel csak hátráltatnának amúgy is. Az viszont kár, hogy a vezetőkar fele ennyit ér. - a hajómon már sokkal könnyebben és lazábban beszéltem, nem mintha bárhol is zavartattam volna magam emiatt, de a hajóm az mégis a sajátom volt, a saját kis világom, ahol én voltam a főnök.
Az indulással semmi probléma nem volt, minden tökéletesen működött pont úgy, ahogyan kellett. Amikor éppen nem kellett mindenfelé figyelnem és nem volt elfoglalva teljesen mindkét kezem, akkor finoman megpaskoltam a droidom kobakját ezzel jelezve neki, hogy büszke vagyok a munkájára és hálás érte.
- Csak egy hétköznapi lány vagyok. Az apám katona volt, az anyám pedig diplomata. Tippelhet, hogy melyikükre ütöttem. Mindent amit elértem azt önerőből tettem. A Howling Squad is ebben a szellemben működik mióta odakerültem. Azelőtt nem volt jelentős, valószínűleg a logisztikásokon kívül senki se tudta, hogy létezik vagy van ilyen egyáltalán. Azt hiszem pontosan ezért is akartam mindig is bekerülni, hogy felhozzam a többihez, ha mással nem, hát azzal, hogy a hátamon végigviszem az egészet. Ami a személyemet illeti pedig, biztosan hallott pletykákat vagy valakit aki nem tetszését fejezi ki azzal, hogy gondolkodás nélkül a feletteseimnek is megmondtam mindig a véleményemet. Az intrikákat és hazugságokat sohasem szerettem. - még magam is meglepődtem, hogy mennyit tudtam magamról beszélni úgy, hogy közben azt figyeltem, hogy merre is kell mennünk és, hogy amennyire csak lehet harmonizáljam a munkámat a droid munkájával.
- Amíg üdvözlöm az utasainkat, addig a tiéd a pilótafülke. - közöltem a droidommal azt követően, hogy felérve a hajóra a páncélon levő dokkolójából remélhetőleg a pilótafülkében levő dokkolójába ment át. Teljes mértékben képes volt a hajó rendszereit átnézni esetleges hiba vagy hasonló után, valamint felkészíteni a gépet az előttünk álló utazásra.
- Önről mit kell tudni, professzor? - érdeklődtem kicsit én is, hiszen bizonyos volt, hogy ha semmi nehezítés vagy akadály nem jön közbe, akkor hosszú utunk lesz, de nyugodt, addig pedig eltölthetjük az időt azzal, hogy kicsit megismerjük egymást, hogy ha más nem, hát még jobb bajtársak legyünk, nem pedig csak két idegen egy űrhajóban.

Egy kaland: Az Elveszett Expedíció





Éden

---

A páros beszélgetni kezdett miközben elhagyták a bolygót és így most már Lin is megtudott egy-két dolgot arról, hogy kivel is kell egy utazáson részt vennie. A másik két felet, akik végül is nem tartottak velük őket ismerte, mert kellően magas beosztásban voltak és valóban, tényleg soha sem hallott arról a helyről, ahol Saleroy szolgált, a Howling Squad-ról.
- Akkor azt hiszem, hogy jól megleszünk, vagy épp szétszedjük a hajót, mire megérkezünk a szemhez - mondta a nő lelkesen. - Magam sem arról vagyok híres, hogy engedelmeskednék a parancsoknak. Éppen ezért is lettem tudós, felajánlották, hogy van önként megyek át tudósnak, vagy mindenki megtudj a bolygón, hogy kicsaptak a seregtől, függelem és fegyelemsértés miatt. A tudományos részlegen tárt karokkal vártak. Én nem ismerem a szüleimet, ha minden igaz mind a ketten misztikum használók, vagy voltak. Mivel én nem születtem ezzel az adottsággal az első kórháznál kitettek, majd árvaházban nőttem fel, ahonnan ugye egy helyre lehet menni, a seregbe. Még úgyis, hogy soha sem voltak az engedelmesség példaképe. A tudományos akadémián pár év alatt szereztem több doktori és professzori címet, így kiválóan érzem magam ott, ha kell, akkor besegítek a katonaságnak, cserébe elhallgatják, hogy tulajdonképpen páros lábbal hajítottak ki. Elméleti exo-biológa, emellett asztro- és elméletifizika a témaköreim és doktori címeim megfelelője. Minden elméleti, hiszen eddig nem találkoztunk idegenekkel, bár nagyon sok elméletem van mindenre, majd kiderül, hogy mennyire vesszük hasznát ennek. Katonaként pedig én is megkaptam minden képzést, így megtudom védeni magam.

Itt némileg bíztatóan mosolyodott el; ami az utat illette nagyjából öt-hat órás hosszú utazás volt. Ez alatt a két hölgy tudott mindenféléről beszélgetni, ha akart, vagy pihenni. Az út végén, ami nagyjából a becsült idő volt, úgy öt-harc perccel kevesebb meg is érkeztek a Szem szerű objektum közelébe. Amit a hajó is azonnal érzékelt, hogy az objektumon volt energia, emellett erős gravitációs tér vette körül.

ZOE SALEROY

- Annak örülök, hogy képes megvédeni magát, hiszen elég kicsi az esélye annak, hogy ahova megyünk, az nem válik csatatérré. Van tippje esetleg, hogy mi várhat ott ránk? Gondolom erről is alkotott már egy elméletet a fejében. - a szavaimat egyáltalán nem szántam sértésként, az utolsó felébe még a kíváncsiságot is engedtem kihallatszani a hangomból. Igazából ez volt, amit fontosnak találtam. Amennyiben ezután, vagy a későbbiekben nem ment pihenni a professzor, úgy könnyed csevejjel tartottam fenn a figyelmét, és a sajátomat, vagy ha éppen bármilyen kérdése volt a hajómmal, vagy bármilyen eszközömmel kapcsolatban, akkor azt is szívesen megválaszoltam.
- Hamarosan megérkezünk. A műszerek szerint van ott energia és erős gravitációs mezeje van. Kapaszkodjon jól meg. - vettem át a manuális irányítást, mikor kellően közel értünk a célponthoz. Közben kiadtam a droidnak az utasítást, hogy keressen valamilyen bejáratot, vagy dokkolót, hogy ne csak legyeskedjünk körülötte, hanem személyesen is ott lehessünk. Természetesen most minden figyelmemmel a repülésre koncentráltam, megpróbálva elkerülni mindent, ami gondot vagy fenyegetést jelentene, ahogyan fenn tartani a gépet is, hogy a gravitációs vonzás ne csináljon meteort belőlünk.

Egy kaland: Az Elveszett Expedíció





Éden

---

- Valóban gondolkodtam már azon, hogy mi is lehet itt, amióta előtűnt a semmiből. Mivel ilyen technológiát nem láttunk még valószínűsítem, hogy azok építették, akik idehozták az őseinket. Valószínűleg az ő technológiájuk lesz ott, egy kihalt bázis, ami valami miatt tönkrement. Hacsak nem szándékosan buktatták le a helyünket a kinti három faj előtt. Szóval ezek a leghasználhatóbb ötletem, minden mást még én is ostobaságnak találok.
Ismerte be. Közben pedig tényleg megérkezett a páros, ahol Zoe fel is szólította Lin-t, hogy kapaszkodjon, őt pedig nem kellett kétszer kérni minderre. A hajó csak nagyon rövid ideig rázkódott, amíg ténylegesen meg nem érkezett a belső gravitációs térbe. Szóval csak a peremen volt a rázkódás, utána teljesen nyugodtan tudtak már haladni, bármiféle nehézség nélkül.

Ahogyan kellően közel értek, akkor a számítógép kommunikációs paneljére koordináták érkeztek a bázisról, amik azt mutatták, hogy hol is kell leszállni az űrállomáson. Ha Zoe követte ezt - egyébként más hangárt nem is látni innen kívülről - akkor a bal felső részen levő legszélső részre kellett menni. Ha megtette, akkor továbbra is nagyon könnyedén lehetett manőverezni és haladni.

Egészen addig a pontig minden teljesen rendben ment, amíg meg nem érkeztek a hangárhoz. Akkor annak az ajtaja, ahogyan lenni kell kinyílt és a hajó betudott menni a hangárba. A furcsaság itt kezdődött, ugyanis odabent a hangárban három pontosan ugyanolyan hajó landolt egymástól nem messze, mint amivel a páros most érkezett. Pedig Zoe hajója teljesen egyedi tervezés volt és nem is olyan idős, ezt a három hajót pedig különböző nagyságokban elkezdte már belepni a por.

ZOE SALEROY

A professzor szavaira csak bólintottam. Szerencsére a hajó rázkódása csak addig tartott, amíg be nem értünk a belső gravitációs térbe. Igazából csak reménykedtem, hogy tényleg így van és nem folytatódik, hiszen ehhez hasonlóval nem igazán találkoztam még, de mivel később nm volt több ilyen rázkódás, így elkönyveltem természetesnek. A furcsa viszont az volt, hogy a bázisról koordináták érkeztek a fedélzeti számítógépre.
- Tartsd nyitva a szemed. - szólok oda a droidnak miközben abba az irányba indulok a géppel, amit a koordináták jeleznek. Kellően furcsa ez a dolog ahhoz, hogy megfelelő odafigyeléssel és gyanakvással kezeljem.
- Mi a halál? Valakinek nagyon furcsa és jó ízlése van, vagy valami rettenetesen bűzlik itt... - szólalok fel nem kis hangerővel mikor az aktuális úti célunkként szolgáló hangárhoz megérkezve három pontosan ugyan olyan hajó volt már ott, mint az enyém. Pedig ez gyakorlatilag lehetetlen volt, hiszen a hajóm egyedi tervezésű volt és eddig rajtunk kívül senki sem járt itt. FŐleg nem én, a saját hajómmal egészen mostanáig. Ezeket meg belepte a pór, ráadásul különböző vastagságban, vagyis nem is egyszerre jöttek.
- Ez lehetetlen... Az Androméda teljesen egyedi építésű hajó. Hogyan lehet itt három másik belőle? - a kérdést leginkább azért mondtam ki hangosan, mert részben a professzornak szántam, hogy hátha tud valamiféle értelmesnek ható válasszal szolgálni, valami elképzelhető lehetőséggel. Ez így kicsit sok volt számomra, hogy csak úgy fel tudjam dolgozni. Éppen ezért amilyen gyorsan csak lehetett kerestem is egy biztonságos landoló pontot, ahova megpróbálhattam letenni a gépet. Most már minél hamarabb meg akartam tudni, hogy mégis mi a fészkes fene folyik ezen a helyen.

Egy kaland: Az Elveszett Expedíció





Éden

---

Ami azt illeti nem csak Zoe volt az, aki meglepődött azon, hogy pontosan ugyanolyan hajókat látnak itt, mint amivel jöttek, hanem Lin is. Ő sem nagyon tudta hova tenni ezt a dolgot.
- Fogalmam sincs… - mondta. - Ami eszembe jut, az mind olyan, hogy csak elméleti dolog és soha sem volt bizonyítva.
Közben Zoe keresett egy helyet maguknak, ahova letudta tenni a gépet. A hajó rendszerei jelezték, hogy a hangárban van légkör és nyomás is, így, ha akart a páros, akkor ki tudott menni akár védőfelszerelés nélkül is. persze tőlük függött, hogy miként akarják megtenni. Itt ebben a kérdésben Lin Zoe-hoz alkalmazkodott, ha ő felvett szkafandert, akkor a tudós nő is. Bárhogyan is döntenek ki tudnak menni a hajóból és ha akarnak odakint közelebb tudnak menni a másik három hajóhoz, hogy alaposabban megnézzék azokat. Lin mindenképpen ezt teszi lőfegyverrel a kezében, nem megy nagyon közel a hajókhoz, csak épp annyira, hogy a pilótafülkével szemben legyen és be tudjon rajta nézni.
- A pilótafülke is pontosan ugyanúgy néz ki, mint a magáé őrnagy - mondta elképedve.
Ha Zoe is odamegy, hogy mindezt ellenőrizze, akkor ő is látja ezt. Ha pedig úgy döntenek, hogy nem ezt nézik, hanem kijáratot keresnek, akkor egy darab volt mindebből, de ez nem meglepő, hiszen a teljes űrállomás szélén voltak, más irányba nem lehetett menni.