Konyha

3 / 11 oldal Previous  1, 2, 3, 4 ... 9, 10, 11  Next

Go down

Konyha      - Page 3 Empty Re: Konyha

Témanyitás by Serena Davidson Pént. 04 Május 2012, 19:06

Örültem annak, hogy végül úgy döntött, hogy marad itt egy ideig mindenképpen. De mikor Szehmet-et hozta szóba a mosoly eltűnt az arcomról és gondterheltség vette át. Vajon féltékenység volt, vagy csak az, hogy mennyi negatív és rossz élményem volt vele kapcsolatbna?
- Én nem igazán kedvelem Szehmet-et – ismertem be. – Az első találkozásunkkor karmokkal támadt nekem, lefogatott és ki akart dobni az AIM-nek, hogy ők kezdjenek velem, amit akarnak. Ez volt az első találkozásom az X-mennel… pedig csak menedékért mentem hozzájuk a regisztrációs időszakban. Nem is maradhattam náluk, kitett, kidobott páros lábbal. Később, amikor újra közéjük kerültem otthagyott minket a Bukás után a legnagyobb gondban és vészben, mert nem egyeztünk össze isteni mivoltával. Zack kómában volt, egy rakás gyerek itt maradt, Walter nem tett semmit, Namor akkor maradt rám. Nem volt harcos a háznál. Ő pedig elment egy szó nélkül… többnek tartja magát nálunk, sokkal többnek.
Mondtam kissé bánatosan.
- Szfinx-et viszont szeretem, ő mindig meg akart védeni. Időnként sajnálom, hogy nem maradt meg Szfinxből Szehmetben semmi sem, pedig Stefannál voltak jelek – elmélkedtem. – Szerintem minden te magad vagy, itt nem ittál másból annyi vért, mint akkor James-ből… bocsánat. Ha vennél órákat Hannah-tól? Hátha tud neked mentális tréninget adni, hogy emlékeket és érzéseket ne vegyél át, hanem végig magad maradj. Egy próbát megér ha ez ennyire zavar, nem? – kérdeztem egy halvány mosollyal.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Konyha      - Page 3 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Konyha      - Page 3 Empty Re: Konyha

Témanyitás by Morsus Pént. 04 Május 2012, 19:11

Hood döbbenten hallgatta.
- Nem is tudtam... én együtt érkeztem vele a városba. Mindig is jól megértettük egymást. Nem tudom miért tette, amit tett.
Mondja rágódva.
- Itt sose ittam Logan véréből. És nem is ez a gond, hanem én magam. Még ha fel is készítene akkor is megkérdezem magamtól melyik döntésemben mennyire van benne a többiek gondolata és érzése...

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Konyha      - Page 3 Empty Re: Konyha

Témanyitás by Serena Davidson Pént. 04 Május 2012, 19:23

Figyeltem Charlie vívódását, néhány pillanatig nem tudtam eldönteni, hogy melyik a jobb, amikor túlságosan magabiztos, vagy éppen, amikor semennyi nincs neki. Valahogyan meg kellene találni az arany középutat, hogy megbékéljen saját magával és a képességével. Soha sem tudtam, hogy ennyire… , hogy így érez a képessége miatt. Régen mindez nem derült ki annyira, mint most. De mégis, amit eddig sikerült a beszélgetés alapján megállapítanom, hogy:
- Nem tűnsz a beszélgetés és a kinti alapján pszichológiai esetnek – mondtam. – Mármint eddig nekem úgy tűnt, hogy teljesen magad ura vagy a döntéseidnek és nincs semmi, ami eltérne a személyiségedtől. Attól, amit Hanktől hallottam, és amit mi beszéltünk eddig. Szerintem nem is iszol másból annyi vért, hogy sokáig megmaradjanak ezek. Így szerintem nem kell aggódnod, mert saját magad uralod a dolgokat. Csak egy kis önbizalom kellene.
Ezt pedig pont én mondtam, akinek úgyszintén semennyi sincs.
- Csoki fagyival, vagy pudinggal hogy állsz? – tereltem gyorsan át a szót valami másra.
A válasz után pedig még feltettem egy kérdést.
- Mások segítésén felül szabadidőben mivel szoktál foglalkozni?

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Konyha      - Page 3 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Konyha      - Page 3 Empty Re: Konyha

Témanyitás by Morsus Csüt. 10 Május 2012, 18:30

Hood legyint.
- Nem igazán pszichológia a dolog, inkább csak lelki. Bestia szerint is tiszta vagyok és tudom is, de azért a tüske bennem van. Amúgy sose voltam egy nagy önbizalmú alak, de remekül improvizálok.
Kikap hat almát és elkezdi őket a levegőbe dobni úgy, hogy csak a székkel hintázik kicsit hátra dőlve. Tekintete a gyümölcsökön van végig.
- Ameddig cselekszem nem gondolkozom. Akkor tudok mit és hogyan akarok tenni. Ezért lettem jelmezes szuperhős. Tök egyszerű. Repkedsz a házakon figyeled, hogy mindig jó helyre lövöd a kötelet és legyen miről tovább ugranod majd figyeld a bűnözőket és óvd a civileket.
Az almákat egyesével vissza dobálja a tálba.
- Mindkettőt szeretem. Hobbim nincsen nagyon. Vagyis,d e a szuper hősködés, amiatt tanultam meg ezeket a mutatványokat és a szabadfutást.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Konyha      - Page 3 Empty Re: Konyha

Témanyitás by Radoslava Csüt. 10 Május 2012, 19:06

Mugurama egész jó társaságnak bizonyul, akkor is ha talán a nyelvhiányosság miatt nem tudnak jól kommunikálni, de a lány láthatólag örül annak hogy egyáltalán új ismerősre s talán a jövőben jó barátra lelt a sok érdekes diák közt. Már hosszabb ideje tanakodott azon hogy bepofátlankodik egy-két beszélgető csapatba hogy ismerkedjen, de mindig mikor meglátta őket és közelebb ment a félelem visszafogta őt ezektől a dolgoktól. Belépett a konyhába és szétnézett, két beszélgető személyt pillantott meg. Kicsit bizonytalanul intett nekik köszönés kép de nem foglalkozott velük különösebben. Mugura-ra nézett és elvigyorodott mikor a csaphoz ment. Megengedte a forró vizet és benyomta alá megfagyott kezét.
- Remélem elég lenni - mondja kicsit tanácstalanul és nézi ahogy a forró víz lassan olvassza a jeget és ahogy lefolyik kezén. Óvatosan tartja kezét a víz alatt, semmi kedve leforrázni magát. Nekitámaszkodik a pultnak közben és nézelődik a konyhán ahol már oly sokszor tartózkodott de többnyire egyedül.

_________________
Főkari: Radoslava Vasilovij, X-diák: Nadja Nyedvedjev

Thorhalla: Elmegyógyintézetek gyöngye és a Lady Plüssnyúl
"Az elmebetegség olyan mint a gravitáció..."

1. Radi
2. Nightmare
3. Radoslava
Radoslava
Radoslava
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 258
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 28.
Age : 33
Tartózkodási hely : Szlovákia

Karakteradatok
Főkarakter: Radoslava Vasilovij
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

http://www.gportal.hu/airie airie_

Vissza az elejére Go down

Konyha      - Page 3 Empty Re: Konyha

Témanyitás by Serena Davidson Csüt. 10 Május 2012, 20:23

~ Serena és Hood ~

Halkan kuncogtam fel Charlie szavaira, aranyosabb így kevéske önbizalommal, mennyire nehéz volt, amikor James miatt akaratos volt és mindig mindenben neki kellett, hogy igaza legyen. Ott egy kicsivel több is volt az önbizalma, mint kellett volna. Úgy tűnt, hogyha regenerációval rendelkezel mindig azt hiszed, hogy nem lehet nagyon-nagy bajod. Figyeltem, ahogyan az almákkal zsonglőrködik, annak örültem, hogy Hank is úgy véli, hogy nincs vele gond.
- Engem soha sem vonzott a jelmezes szuperhősködés – ismertem be. – Segíteni másoknak, óvni őket, persze ezt örömmel teszem, de inkább távol a fronttól és a csatától. Olyan régóta vagyok köztetek és az egész… minden dolog központjában, de mind a mai napig képtelen vagyok arra, hogy bárkinek ártsak, vagy kezet emeljek rá. A csatában az őserdőben is inkább fogtam a fiút és futottam vele, nehogy baja essék. Próbáltam már harcolni, vagyis inkább csak Adia, de neki sem tetszik különösebben. Önvédelem, ennyi, ennél tovább nem megy ő sem. Pedig állítólag nem lövök rosszul pisztollyal és uzival – pirultam el egy picit.
Ez is a másik élet öröksége, igaz ott sem használtam soha sem éles fegyvert, csak gumi- és nyugtatólövedékeket. A kinyíló ajtóra néztem, Mugurama és az orosz lány jöttek be, csak biccentettem feléjük, de nem foglalkoztam velük. Mikor Charlie mondta, hogy szereti a fagyit kinyitottam az ajtót és egy nagyobb tál pudingot vettem ki onnan tejszínhabbal, majd letettem elé.
- Akkor legalább nem a diákok falják fel az egészet – mosolyogtam. – Úgy hallottam, hogy egy ideig még „démon” is voltál. Ez mennyire igaz?

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Konyha      - Page 3 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Konyha      - Page 3 Empty Re: Konyha

Témanyitás by Morsus Vas. 20 Május 2012, 00:08

Hood enni kezd boldogan.
- Démon? Ja igen. Skullfire voltam. A kéken lángoló szellemlovas. Furcsa volt. nem tudom megmondani mennyi emlékem van róla. Nagyon sok részlet elveszett számomra. Tudom mi történt, de részeket nem fogtam fel vagy kitörlődtek, amikor visszaváltoztam végre.
Eszik tovább.
- Nem tudom mennyire voltam démon. Az elején csak sugárzás erőm volt.
Mondja gondolva.
- Te nem eszel?

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Konyha      - Page 3 Empty Re: Konyha

Témanyitás by Serena Davidson Vas. 20 Május 2012, 10:03

~ Serena és Hood ~

Elmosolyodtam, annyira jól viselte ezeket a dolgokat, olyan erős volt, mindig is. Becsültem érte és csodáltam. Kissé meglepődtem, hogy ennyire nem emlékszik ezekre a dolgokra, pedig úgy emlékeztem, hogy nagyon sokáig volt ez az állapot pedig, a korábbi polgármester még a Bukáskor vált Szellemlovassá és Hood nemrég került csak elő újra. Ezek évek voltak és neki szinte semmi. Hogy én? Meglepetten néztem rá a kérdés után, majd le az előttem levő tányérra, ahol a szendvicsem fele még mindig megvolt, nem is voltam különösebben éhes most, a korábbi dolgok miatt nem volt étvágyam.
- Nekem ennyi elég volt – mondtam. – Soha sem voltam az, aki túl sokat evett volna. Ez kissé eltér attól, hogy mennyire szeretek főzni, amikor New Yorkba jöttem ösztöndíjjal és egyedül laktam nehéz volt úgy főzni mindenfélét, hogy a fele ne a kukában végezze, mert megromlott. De itt legalább mindig minden elfogy.
Mosolyodtam el a végén.
- Ugye jól emlékszem, hogy te is Los Angelsben születtél? – kérdeztem. – Merrefelé? Lehet, hogy kiderül, hogy egy környéken éltünk.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Konyha      - Page 3 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Konyha      - Page 3 Empty Re: Konyha

Témanyitás by Adam Taylor Szer. 23 Május 2012, 11:37

Mugurama mosolyogva kíséri el a lányt a konyhába és figyeli, ahogy olvasztja a kezéről a jeget. A fiú látja a két tanárt is, de biccentésen kívül nem köszön nekik. Nem akarja megzavarni a beszélgetésüket. A lányt figyeli és elmosolyodik.
- Mindig lefagyasztod a kezed, ha kicsit izgulsz és meg szeretnéd mutatni a képességed? - kérdi a fiú mosolyogva. Semmi hátsó szándék nincs a kérdésében csak szimplán próbálja valahogy folytatni az elkezdett beszélgetést. A fiú közben azon gondolkozik, hogy talán nem ártana harapni valamit végre.
- Nem vagy éhes? - kérdi a lányt és közben körülnéz hátha van már valami főtt étel.

_________________
Adam Taylor
Arisawa Mugurama
Adam Taylor
Adam Taylor
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 561
Hozzászólások régi : 47
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Adam Taylor
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Konyha      - Page 3 Empty Re: Konyha

Témanyitás by Morsus Szomb. 26 Május 2012, 18:30

Hood lenyeli a falatot.
- Délen a spanyol környék határán. Gyorsan belevontak engem is a rosszba a szomszédok. Hamar vitte el házakból tévéket.
Mondja majd ásít egyet és befejez az evést.
- Hát ez finom volt, ha más nem a föztöd biztosa itt fog engem tartani.
Mondja kedvesen.
- Mit szólsz, ha ezt majd holnap folytatjuk? Egy kis alvás jól esne nekem.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Konyha      - Page 3 Empty Re: Konyha

Témanyitás by Serena Davidson Vas. 27 Május 2012, 01:11

~ Serena és Hood ~

Elmosolyodtam Charlie szavain, akkor hasonló környékről származtunk.
- Akkor mégis lehet, hogy közel laktunk egymáshoz – mosolyogtam. – Mi is arra laktunk, az egyik lakóparkban. Emiatt tudok spanyolul is.
A szavaira bólintottam, a fiamat is el kéne hozni az óvodából és lefektetni aludni, ami rám is rám fért volna igazából. Felkeltem a helyemről és a koszos holmikat betettem a mosogatóba. Reggel el kell majd mosogatnom is, vagy Sweety-nek, bár nem tudom, hogy itthon van-e éppen. Akkor lehet, hogy rám marad ez is.
- Örülök, hogy ízlett – mondtam. – Akkor holnapra majd rendes vacsorát főzök, hogy ne csak szendvicset kelljen ennünk, az alvás pedig jó ötlet, hosszú nap volt…
Még odalépek hozzá és ha engedi, akkor adok az arcára egy puszit.
- Jó éjt Charlie! – mondom és elindulok kifelé, hogy összeszedjem a fiamat és mi is lepihenjünk.

//Folytatás: A hall//

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Konyha      - Page 3 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Konyha      - Page 3 Empty Re: Konyha

Témanyitás by Thorhalla Pént. 01 Jún. 2012, 08:38

A sötétség és a tűz kora

New York felett hála a sötét világból érkezett Einar Thorsonnak hatalmas viharfelhők léptek el mindent. Villámok cikáztak mindenfelé, mikor mindenki a városban hatalmas morajlást hallott, aminek a hatása egy nagyobb földrengés volt. Minden beleremegett, ez volt az a pillanat, amikor Einar elvesztette az uralmát a vihar felett és visszaszerezni sem volt azt immáron képes, mert már valaki más, nála sokkalta erősebb uralta a természet erőit. A fekete felhők vörössé váltak és egész New Yorkban és a környékén New Jerseyben és természetellenes eső kezdett belőle zuhogni. Valaki pontosan ezt a hatalmas erejű Asgardi mágiát használta ki ahhoz, hogy a tervét végrehajtsa. Immáron másodszor használta fel az illető a Mjölnir hatalmát ugyanarra, egyszer korábban a Vipers pályán és most újra. Az első az ő idejövetelét segítette, a második pedig a hadaiét.
Konyha      - Page 3 30190222450a063ddf8f
Már a vihar is kellően furcsa volt, ugyanis égetett, akinek a bőréhez ért azon hólyagokat és égési sebeket hagyott, a növények az eső miatt elfonnyadtak és az esőnek hála a városban is melegebb lett. Ha mindez még nem lett volna elég, egy újabb nagyobb rengés rázta meg a két említett helyet, az ARMOR még működő számítógépei is kiakadtak, megannyi térkapu és portál nyílt más dimenziókból, amikből szörnyűséges teremtmények érkeztek át a Földre, hogy elfoglalják azt. Démonok, bukott angyalok, vámpírok és egyéb természetfeletti lények hat Asgardi, Loki utódainak vezetésével, mindannyian Dormammut szolgálva. Alig néhány perc alatt lett szinte éjszakai sötét a felhők miatt, amiket mindenfelé a fellobbanó lángok világítottak meg.
Konyha      - Page 3 Demonwarbyfpeniche
A hordák pedig nem várakoztak túl sokat, teljesítették az alku rájuk eső részét, minden fontosabb épületet és központot folyamatos ostrom alá vettek, ami számított ezeken a helyeken, többek között a SHIELD negyedet, Raftot, Baxter-toronyot, a Kúriát és a mutáns gimit, noha az védve volt Zack és Stephanie mágiája miatt egyelőre, az Olimposz kaszinót, az Akkaba Metropoliszt, ENSZ központ és minden más fontosabb hely is. Emberek százai, ezrei estek áldozatul a mészárlásnak eddig, de ez csak a kezdet volt, mert:

A sötétség és a tűz kora kezdetét vette!

Konyha      - Page 3 00120

Az eső hamar eláll, de időnként mindig lesz zivatar hasonló mellékhatásokkal. Azonban a felhők nem tűnnek el New York és New Jersey környékéről, így a sötét megmarad, ennek köszönhetően a vámpírok éjjel-nappal tudnak közlekedni ezeken a területeken.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Konyha      - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Konyha      - Page 3 Empty Re: Konyha

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 09 Jún. 2012, 09:59

A következő pillanatban megszólaltak a hangosbemondók és Veszély hangját lehetett belőle hallani:
- Az igazgató és az igazgatóhelyettes parancsai: Minden diák azonnali hatállyal térjen vissza a kollégium területére, a szobákba és további parancsig nem hagyhatja el azt! Minden tartalékos X-ment, akik nem csatlakoztak a Hallban levőkhöz és akik korábban a Testvériségtől érkeztek azonnal menjenek a kollégium védelmére! Ismétlem: Minden diák azonnali hatállyal térjen vissza a kollégium területére, a szobákba és további parancsig nem hagyhatja el azt! Minden tartalékos X-ment, akik nem csatlakoztak a Hallban levőkhöz és akik korábban a Testvériségtől érkeztek azonnal menjenek a kollégium védelmére!

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Konyha      - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Konyha      - Page 3 Empty Re: Konyha

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 22 Nov. 2012, 10:06

//Előzmény: Tanári//

Néhány perc bolyongás és igazából végül Veszély megkérdezése után sikerült is az említett Morsus nyomára bukkanni a konyhában. Nem igazán siettem el a megérkezést, szerettem az iskolában sétálni, mindig is lenyűgözött, hogy mi is lett ebből a helyből, hogy milyen remek iskolát és kollégiumot építettek az egyszerű kúriából. Igaz sok házat lebontottak a környéken, mert kellett a hely ennek, de igazából megérte. Nem ártott, ha a város szívében volt egy ilyen birtok és iskola. Igaz nem tudtam olyan sokáig húzni a sétát, így megérkeztem végül a konyhába, ahol kávé illata csapta meg az orromat.
- Én is kérnék egy bögrével, ha nem gond – mosolyodtam el.
Körbenéztem cukorért, majd a hűtőből egy kis tejszint is kivettem hozzá.
- Logan mondta, hogy velem is szeretnél beszélni majd, most megejthetnénk, ha éppen ráérsz.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Konyha      - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Konyha      - Page 3 Empty Re: Konyha

Témanyitás by Morsus Csüt. 22 Nov. 2012, 16:18

Gabe meglepve néz fel Stephre.
- Még soha nem tagadtam meg egy szép hölgytől az italt.
Ezzel a bögrét átnyújtja és keres magának egy másikat.
- Igen. Akartam veled beszélni. Gondolom tudod, hogy nem vagyok mágus, de a képességeim misztikus alapúak. Folytatok meditációs képzést majd. Bár varázslatot nem taníthatok szeretném, ha részt vennél rajtuk. Az életed mindennap az őrült szélén van és szükséged lesz a lelki békére. Továbbá örülnék, ha az önvédelmi óráimon is részt vennél. Talán nem tudok varázsolni, de...
Gabriel ökle sárgás lángba borul.
- Van pár trükköm.
Mondja és mosolyogva eloltja a "lángokat".

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Konyha      - Page 3 Empty Re: Konyha

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 22 Nov. 2012, 16:37

Gabe szavain elmosolyodtam.
- Köszönöm! – vettem át a kávét és miután a két cukrot és a tejet beleöntöttem belekortyoltam.
Bólintottam, tudtam, hogy lényegében csak Zack volt mágiahasználó a klónjai nem rendelkeztek efféle tulajdonságokkal. Sőt a volt, amelyik még nem is volt százas sem, igen, de Baltit így is szerettük. Meditációs óra, egyedül nem volt olyan hatásos, révén soha sem tudtam kellően nyugodt körülményeket teremteni magamnak.
- Köszönöm a meghívást, élni fogok vele – mondtam. – Egyedül számomra nehezebb volt mindig is a belső békét megtalálni, ami Halla emlékeivel, amit Loki művelt vele, velem különösen nehéz. Azt hiszem, amíg Zack nem kerül elő, a képzésemet saját kézbe kell vennem, remélem engeded te is, hogy a mágustermet használjam az alagsorban gyakorlásra és tanulásra.
Egy elégedett és már-már gúnyos mosoly jelenet meg az ajkaimon az önvédelem órára.
- Önvédelem? – kérdeztem vissza. – Ezek szerint nem hallottál rólam, hogy én szoktam az angyalokat egymagam kihúzni a pácból és a Kilenc világ egyik legképzettebb orvgyilkosa lennék, ha élnék azzal a tudással, amivel rendelkezem.
A „trükkre” néztem, amikor a tűz jelent meg a kezei körül, már láttam ezt a SHIELD adatbázisában, és harcoltunk is ellene…
- Te lettél az új Vasököl? – kérdeztem meglepve.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Konyha      - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Konyha      - Page 3 Empty Re: Konyha

Témanyitás by Morsus Csüt. 22 Nov. 2012, 16:49

Gabe legyint a lány büszke megjegyzésére.
- Ó... tudok róla, de varázslattal tetted. Ha elveszik az erőd ugyanúgy áldozattá válhatsz. Ép testben ép lélek. Nyugodtabban alszom, hogy akkor is megtudod magad védeni, ha valamiért elhagy a mágia. Ne bízd el magad, mert eddig Zack tanai megóvtak. Csak egy szerencsés csapás kell.
Mondja Morsus és a hangneme flörtölően kedvesből átvált komoly tanárrá.
- Igen, enyém a vasököl rangja. Tudom, hogy az elődömet nálatok zárták el. Szégyent hozott az iskolámra és ezzel rám is.
Fejet hajtott keserűen Gabriel.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Konyha      - Page 3 Empty Re: Konyha

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 22 Nov. 2012, 17:02

- Tévedsz – mondtam. – Emberként is ugyanúgy képes vagyok boldogulni, csak éppen nem szokásom mások tudtára hozni. Had higgyék, hogy apró és törékeny vagyok, a legjobb álca.
Még mindig mosolyogtam magabiztosan.
- Kaptam katonai alapkiképzést is, Jon ragaszkodott hozzá – mondtam. – Ezenfelül még mindig ott van Lady Sif majdnem száz éves valkűr képzése, majd Loki embereinek még egyszer közel évszázados orvgyilkos képzése. Gyakoroltam is emberként mindet, vívás, lövészevet, verekedés. Ezzel Zack is tisztában volt, ahogyan azzal is, hogy miért csak akkor élek ezzel a tudással, ha feltétlenül szükséges. Ettől függetlenül eljövök az órádra, a gyakorlás soha sem árthat. Főleg, ha tanulhatok valami olyasmit is, amit a többiek nem tanítottak meg korábban.
Ezek azok, amiket komolyan senki sem nézett ki belőlem és még az aktáimban sem szerepelt. Az igen, hogy Halla majdnem, minden emlékével rendelkezem, de még róla sem tudta senki, hogy mire is képes valójában és milyen képzést kapott a valkűrségen felül.
- Biztosra veszem, hogy képes leszel a rang és az iskola nevét tisztára mosni a tetteiddel, különben nem választottak volna téged erre.
Ismét belekortyoltam a kávéba.
- Gondolom most, hogy Zack nincs itt én vegyem át a mágikus tanok elméleti órát a diákoknak.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Konyha      - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Konyha      - Page 3 Empty Re: Konyha

Témanyitás by Morsus Pént. 23 Nov. 2012, 18:13

Gabe legyint.
- Tudom. Talán nincs az aktádba, de benne van a mozgásodban és ez a gond. Egy apró lányka egy hatalmas nő ismereteivel. A valkűrök mozgása erős és kemény neked valami finomabb kell. Mint ez a kávé!
Ezzel emeli a bögréjét és iszik belőle. A dicséretre elmosolyodik.
- Köszönöm, de legyen az idő az ítélkezőm. Igen, a mágia egy szoros kérdés, reméltem vállalod, mert Veszély már összeállított egy speciális oktatási rendet hozzá. Lényegében egy matematikai kalkulációs rend, amivel lehet számolnia mágia lehetetlenségét. Megkaptam e-mailben, azóta új címem van, mert teli a tárhelyem.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Konyha      - Page 3 Empty Re: Konyha

Témanyitás by Thorhalla Pént. 23 Nov. 2012, 18:49

Elmosolyodtam ismét és felnéztem a kávéból.
- Határozottan nem vagyok sem erős, sem kemény – mondtam. – Igyekszem inkább a gyorsaságomra és ügyességemre, meg akrobatikusságra építkezni, ami a termetemből kifolyólag sokkal inkább magaménak mondható.
Nem tudtam, hogy ennyire árulkodik a mozgásom, Jon soha sem mondta, ahogyan a többiek sem, így akkor erre jobban kellett ügyelnem a későbbiekben, bár nem voltam benne biztos, hogy feltűnik bárkinek is, akik nem olyan járatosak annyira a harcok, vagy inkább a harcművészetek terén. A következő felvetésen, vagyis mondaton felkacagtam, le kellett tennem a bögrét a kezemből, mert ha nem teszem, akkor a kávém minden bizonnyal a földön végzi kilötykölve. Legalább fél percnek kellett eltelnie, hogy megtudjak szólalni a nevetéstől és akkor is az első mozdulatom az volt, hogy a nevetés okozta könnyeket kitöröljem a szememből.
- Elnézését – szabadkoztam úgy, hogy még mindig nehéz volt visszafognom magam. – Soha se bízd a gépekre a mágia kérdését, szerencsére Víziónak soha sem adtam oda az efféle dolgokat elemzésre, maximum tárolásra. Bele sem merek gondolni, hogy ő ezt miként értelmezné, vagy KEP.
Megcsóváltam a fejemet.
- Ez nem tudomány és nem csak egyesekből és nullákból áll, nem tudják megérteni a realitásmanipulációt. Azon csodálkozom, hogy Veszély programja nem szállt el, amíg ezeket számította.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Konyha      - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Konyha      - Page 3 Empty Re: Konyha

Témanyitás by Morsus Szer. 28 Nov. 2012, 20:07

Gabe békésen elmosolyodott. Furcsa volt ezt látni egy Zackhez ennyire hasonlító arcon. Ez egy békés, baráti, már-már apai mosoly volt.
- Jó hallani, ahogy nevetsz.
Mondta és beleivott a kávéjába.
- Bárhogyan is köszönöm, hogy vállalod a segítséget.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Konyha      - Page 3 Empty Re: Konyha

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 29 Nov. 2012, 10:47

Gabe szavain elmosolyodtam én is.
- Még fogsz is – mondtam. – Próbálom a világot pozitívan felfogni még a démonok közepette is. van egy nagyszerű férjem, egy csodás lányunk, akiről pár hete derült ki, hogy ő is mágia érzékeny. Remek állásom van, bár soha sem gondoltam, hogy valaha igazgató leszek, főleg a SHIELD-nél. Aztán ott vannak az Angyalok, mint egy nagy család, meg ti is itt vagytok.
Máshogyan talán már én is beleőrültem volna a dolgokba, mint a „kedves” másik felem, Thorhalla. A segítség elfogadására csak legyintettem szó szerint.
- Ebben a világban senki sem boldogul egyedül – feleltem. – Aki nem így véli, az ostoba. Ennek fényében természetes, hogy elfogadom a segítségedet.
Néhány pillanatig elgondolkodtam, majd valami eszembe jutott.
- Említettük a régi Vasöklöt. Ha szeretnél vele beszélni, el tudom intézni, hogy megtehesd – kezdtem. – Ugyanez vonatkozik Tyler Jacksonra is, végül is egyszer igazgatóhelyettes és az X-men vezető helyettese is volt a baleset előtt.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Konyha      - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Konyha      - Page 3 Empty Re: Konyha

Témanyitás by Morsus Csüt. 29 Nov. 2012, 13:38

Gabriel arca komoly lett és elgondolkodott rajta.
- Igen, beszélnem kéne velük, de nem tudom mit mondhatnék nekik.
Sóhajtott egyet.
- Majd eldönti a sors, ha előttük állok. Szóval, köszönöm az ajánlatot és élnék vele.
Biccentett is ahogy Tibetben azt tanulta.
- Megvallom még picit félelmetes a Gimi mérete és felelőssége. Zack figyelmeztetett, de nem voltam felkészülve még így se.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Konyha      - Page 3 Empty Re: Konyha

Témanyitás by Thorhalla Pént. 30 Nov. 2012, 10:49

Megittam a kávém utolsó kortyait, ezek után letettem az asztalra az üres bögrét. Gabe válaszán elmosolyodtam, Jon ki fogja tekerni a nyakamat ezért.
- Nagyszerű – mondtam. – Akkor vedd úgy, hogy van egyszeri alkalomra belépőd a Raft omega szintjére. Nyugodtan érezheted magad különlegesnek érte.
Nevettem fel lágyan. Nem hiszem, hogy sokan így lettek volna, akik kapnak csak úgy belépőt oda. Sőt, emlékeim szerint senki, csak a Galaxis Védelmezői, akik betörtek oda, de őket pedig Amelia és Gunnhild könnyedén intézte el.
- Valószínűleg Amelia, vagy Gunnhild visz majd le oda, vagy Logan – fűztem még hozzá.
Együttérzőn bólintottam arra, hogy mekorra felelősség a gimnázium. Át tudtam érezni, nekem egy saját részlegem, igazgatóságom volt a SHIELD-nél úgy, hogy előtte soha semmi ilyesmit nem csináltam, írónő és múzeuológus voltam, erre a mágiaügyi részleget sózza a férjem a nyakamba.
- Átérzem, tudom, hogy milyen, kicsivel több mint egy éve hasonló helyzetben voltam – mondtam. – Eléggé hamar belelehet tanulni, főleg így, hogy megannyi segítséged van itt a többiek személyében. És suli… ha Mr. Wright nem készít ki az első néhány hétben, akkor azt mondom, hogy tökéletesen vizsgáztál és átmentél Zack fő vizsgáján. Azt a srácot ismerve mindnet megfog tenni, hogy igazgató nélkül maradjunk.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Konyha      - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Konyha      - Page 3 Empty Re: Konyha

Témanyitás by Morsus Vas. 09 Dec. 2012, 18:03

Gabe csak mosolyog majd ismét a teájába iszik.
- Ó valóbban. Mr. Wright. vele nagy terveim vannak.
Mondja azzal a megszokott gonoszan gyanús hanggal, amivel Zack is készült a rizikós terveire. majd letette a bögréjét és keleties módon meghajolt a nőnek.
- Mindent köszönök Mrs. Miller. Ha bármibe, bármikor segíthetek kérlek szólj. Persze mint régen most is oly szívesen látott vendég vagy mint eddig. Akkor látogatsz meg minket, amikor csak kedved támad.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Konyha      - Page 3 Empty Re: Konyha

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

3 / 11 oldal Previous  1, 2, 3, 4 ... 9, 10, 11  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.