Tanári

2 / 3 oldal Previous  1, 2, 3  Next

Go down

Tanári - Page 2 Empty Re: Tanári

Témanyitás by Danny Long Szer. 21 Nov. 2012, 20:02

Úgy tűnik, ennek a csapatnak a háza táján semmi sem megy egyszerűen. Még el sem indultunk, de már sikerült összehozni több sértődést és családi perpatvart. Csöndben figyelem, hogy a göndör hajú srác - Amelia elmondása alapján nyilván Hood- kivonul a teremből. Kicsit fölöslegesnek színjátéknak tűnik a dolog, mert a papírját azért elveszi, tehát nem akar visszalépni az akciótól, de a szeme mást mond. Nem ismerem, így nem csoda, hogy nem értem a motivációit. Szörnyen kívülállónak érzem magam. Közben egy éles anya-lánya vita is kialakul mellettem. Mivel én is húszéves vagyok, elég gyenge érv az, hogy Zaphire túl fiatal. Valószínűleg Amelia egyszerűen félti a lányát. Egy hirtelen ötlettől vezérelve így szólok hozzá:
- Én is alig vagyok idősebb nála. Logan is mondta, hogy szükség van bátor fiatalokra.
Miután kimondom rájövök, hogy talán nem vagyok olyan helyzetben, hogy beleszóljak a vitába, de most már mindegy. Nem hiszem, hogy Ameliának joga lenne pusztán féltésből megtiltani a lányának, hogy részt vegyen a küldetésen. Én vagyok az, aki talán a legjobban átérzi, hogy milyen lehet, ezért úgy érzem, hogy legalább egy próbát tennem kell. Meg még ha nem is sikerül meggyőzni Ameliát, akkor is biztos jól esik majd Stephnek a támogatás.

_________________
Mesélő
Reneszánsz: Danny Long, Bérmajom, Jerome Masamba/Ravasz, Peterson Gray, Antoine Alanian (X-diák)
Végtelen Háború: Damian Long
Másik Világ: Bérmajom
Outsiders: Jerome Masamba, T'Challa/Fekete Párduc
Apokalipszis Kora: Woland
Exiles: Antoine Alanian
X-Rezervátum: Danny Long
Danny Long
Danny Long
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1097
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Tanári - Page 2 Empty Re: Tanári

Témanyitás by Morsus Csüt. 22 Nov. 2012, 00:50

Kint:
- Ha a kávé kihűl magadra vess.
Mondja Gabe és elindul a konyhába.

Bent:
Stephre néz Logan.
- Gabe teljes jogot adott Serenának így őt is keresheted, de majd az új Morsus is szeretne veled beszélni.
Dannyhez fordult a megjegyzése miatt.
- Kölyök ezt bízd rájuk Családi ügy. A csapat ezzel megvan. A repülőtök holnap indul. Logan kiosztja a cuccokat.

- Eeeez csodás volt - szólalt meg Forge. - ha nem gond van némi vízvezeték gondunk. A pink hajú csinált valamit, de nem tudom mi a halált.
Ezzel Forge asztalt bont és Bestia is biccentve távozik. Logan megint a szivarját emeli majd a táblára néz és sóhajt.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Tanári - Page 2 Empty Re: Tanári

Témanyitás by Serena Davidson Csüt. 22 Nov. 2012, 09:45

Meglepetten kaptam Danny felé a fejemet, amikor megvédett. Rámosolyogtam, szimpatikus fiú, csak anya fogja élve megenni ezért. Főleg, hogy én tudtam, hogy mitől próbál megóvni egy ilyen helyen, de erről szegény srácnak fogalma sem volt.
Szúrós szemmel néztem a fiúra.
- Ahogyan Logan mondja – kezdtem. – Nem hiszem, hogy lennénk olyan jóban, hogy beleszólj fiatalember, hogy mit miért tiltok meg a lányomnak. Volt már az X-men vezetője majdnem egy éven át, neki nem kell bizonyítania és megfelelni. A válaszom egyszerűen, hogy ide nem! Ő tudja az okát.
Forge-ra néztem, már megint Wright, hinné az ember, hogy egyszer alelnök lesz belőle? kétlem, még én is nehezen hiszem el.
- Akkor reggel találkozunk – biccentettem a többieknek és kisétáltam a helységből.


- Igen, tudom – értettem egyet.
De ettől függetlenül nem örültem neki, hogy így döntött. Mikor mindenki elindult kifelé én is megtettem, odaléptem, ahol Danny ült és ha nem húzódott el adtam egy puszit az arcára, majd rámosolyogtam.
- Köszi, hogy kiálltál mellettem – kacsintottam rá, ekkor vettem észre a fiatalabba anyámat az ajtóban. – Ha maradni szeretnél itt a szobában javaslom ne tedd.
Ezzel én is kimentem a helységből.


Bólintottam Gabe-nek, amikor elindult, úgy tűnt, hogy ekkor tényleg vége volt a megbeszélésnek, Forge, Bestia, aztán Amelia, és Zaphire is kijöttek. Már most egy kicsit ideges voltam, vettem egy nagyobb levegőt, ezen akkor is túl kellett lennem, hogy beszéljek vele. Szótlanul léptem vissza a tanáriba, majd vártam meg, amíg mindenki távozik, csak utána szólalok meg.
- James beszélnünk kell – kezdtem. – Mióta Kardfog megtámadott még jobban kerülsz, mint előtte… tudom, vagyis sejtem, hogy mit érzel és gondolsz. Nem szeretném, hogy magadat okold emiatt, nem a te hibád volt. Ha így érzel, akkor ő nyert, mert pont ezt akarta. És… és szeretnélek megkérni, hogy ne menj utána, ne vadássz rá.

//Folytatás: Brooklyni központi bank//
//Folytatás: A hall//

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Tanári - Page 2 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Tanári - Page 2 Empty Re: Tanári

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 22 Nov. 2012, 09:57

Bólintottam Logannek.
- Rendben van – mondtam. – Akkor megkeresem most Gabrielt és beszélek vele.
Amikor asztalt bontottunk én is felkeltem a helyemről. Akkor napirendi pont, először beszélek Gabriellel, aztán helyrehozom a tűzfalat, túlságosan megmaradt az informatikai kifejezés. A védőmezőt, és végre egy nap kimenőt kaphat Doreen, ha hazaértem. Nem is tudom, hogy szegény lány mikor volt el távon utoljára, lassan inkább ő lesz az anyja a lányomnak, mint én, mert folyamatosan dolgozok. Ironikus, hiszen ezért lettem író, hogy sokat legyek otthon és tudjak a lehetséges családommal foglalkozni, ehelyett évek óta könyvet sem adtam ki, csak dolgozom és világot mentek.
- További szép napot mindenkinek – köszöntem el a társaságtól és indultam megkeresni az említett Morsus-t.

//Folytatás: Konyha//


Nyűgösen mordultam fel Forge szavaira, már megint Wright.
- Miért is nem rúgtuk még ki? – kérdeztem. – A pénz, mint ok nem számít…
Utána és Bestia után indultam.
- Veszély, mit művelt már megint Wright? – érdeklődtem a helyi Víziótól sétálás közben.
- Az érzékelőim adata szerint semmit egyelőre – válaszolt az egyik hangszóróból az android. – Semmilyen oda nem illő dolgot nem érzékelek az iskolában, vagy a kollégiumban.
Remek, már legális módon ügyködik. Majd foglalkoznak vele a többiek, én csak szétszedném, vagy lelőném a srácot. Ők nem, lehetséges, hogy ez volt a hiba.

//Folytatás: Veszélyterem//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Tanári - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Tanári - Page 2 Empty Re: Tanári

Témanyitás by Danny Long Hétf. 26 Nov. 2012, 20:26

Érthető módon nem kis meglepetést okozok azzal, hogy beleszólok a vitába. Amelia meglehetősen gyilkos tekintettel néz rám, és Logan sem látszik nagyon boldognak a dologtól, de úgy tűnik, ennél súlyosabb következménye nem lesz. Azt hiszem, meg kéne tanulnom kicsit jobban meggondolni, hogy mit mondok. Eddig nem kellett visszafognom magam senki kedvéért, de ez most egy teljesen más helyzet.
Hamarosan véget is ér a megbeszélés, és Zaphire odalép hozzám. Természetesen nem húzódom el előle, és igyekszem nem törődni azzal, hogy mennyire felgyorsult a szívverésem. Visszamosolygok rá, amikor megköszöni, hogy kiálltam mellette.
- Ez a legkevesebb. - válaszolom, és közben az jut eszembe, hogy a legjobb volt amit tehettem, hogy beleszóltam a vitájukba.
Mikor felhívja rá a figyelmemet, rögtön feltűnik, hogy egy kínos beszélgetés van készülőben, így gyorsan elhagyom a tanárit. Még látom a lányt elmenni, és majdnem utána is indulok, de már megint rá kell jönnöm, hogy hülyeségre készülök.
- Felejtsd el! -mondom magamnak. - Csak annyit érhetsz el, hogy a pasija megpörköli a segged!
Így hát a másik irányba indulok el, ahova Gunnhild-et láttam fordulni. Remélhetőleg ő tud valamit mondani az átváltozásomról.

_________________
Mesélő
Reneszánsz: Danny Long, Bérmajom, Jerome Masamba/Ravasz, Peterson Gray, Antoine Alanian (X-diák)
Végtelen Háború: Damian Long
Másik Világ: Bérmajom
Outsiders: Jerome Masamba, T'Challa/Fekete Párduc
Apokalipszis Kora: Woland
Exiles: Antoine Alanian
X-Rezervátum: Danny Long
Danny Long
Danny Long
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1097
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Tanári - Page 2 Empty Re: Tanári

Témanyitás by Morsus Szer. 28 Nov. 2012, 20:02

Logan felvette a kalapját és egy pillanatra a lányra nézett.
- Ne kérj lehetetlent édes.
Ezzel megindult kifelé,d e az ajtóban megállt.
- Ezt miattam csinálta. Tudtam miféle szörnnyel kezd ki, de túl hosszú ideje játsszuk ezt. Ennek vége. Megfizet mindenért.
Ezzel Rozsomák kisétált.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Tanári - Page 2 Empty Re: Tanári

Témanyitás by Serena Davidson Csüt. 29 Nov. 2012, 09:41

Mikor kilépett az ajtón mentem én is, máskor talán hagytam volna, hogy ennyivel elmenjen, de most nem az a nap volt. Túlságosan régóta bennem volt az, ami miatt nem hagyhattam, hogy elmenjen. Még egyszer nem bírnék túlmenni rajta, amit akkor megéltem. Ha én nem lennék elég gyors, akkor Adia segítségét veszem igénybe, hogy James elé érkezzünk meg a lehető leggyorsabban.
- Nem mész el, ma nem! – néztem a szemébe. – Ma végighallgatsz, és nem rázol le ennyivel! Nem veszed észre, hogy pontosan azt adod meg neki, amit akar? Hogy utána menj? Pontosan ezt akarja! Nem veszed észre, hogy te több fájdalmat okozol azoknak, akiknek fontos vagy és törődnek veled, mint ő? Nem fogom hagyni, hogy Kardfog még egyszer teljesen tönkretegye az életemet!
Nem is tudom, hogy mikor éreztem életemben utoljára dühöt, de most azt éreztem a tehetetlenségemben.
- Nem ez a néhány karcolás számít, ezek semmik, amik elmúlnak, a fájdalom is semmi ahhoz képest, amit okozott már nekem. Ha utána mész megöl. A barokk alatt… miattad jöttem vissza az iskolába tanítani, miután egyszer már elmentem innen. Utána mentél… nem csak az én életemet tette akkor tönkre Kardfog, hanem mindenkiét!
Az emlékre megremegtem, soha sem beszéltem arról senkinek, hogy mennyire nem voltam képes feldolgozni, éreztem, hogy ismét könnyek kezdik marni a szemem.
- Láttuk, ahogyan megöl téged… ahogyan elviszi a fejedet… soha sem került elő. Ne mond azt, hogy visszajössz és nem lehet téged megölni, mert nem igaz! Ugyanúgy halnadó vagy, mint bármelyikünk, hiába akarod az ellenkezőjét elhitetni velünk. Charlie pedig, Charlie megitta a véredet. Soha többé nem volt saját maga, te lettél… ez volt az igazi fájdalom! – itt már majdnem kiabáltam vele. – Nap mint nap ránézni a legjobb barátodra, aki évek óta melletted állt és nem őt látni, mert ő már nincs többé, hanem te vagy helyette, te, akit láttam meghalni és minden nap, azóta is, ha őt látom ott van a szemeim előtt. És mikor ez megtörtént a legjobb barátom ugyanúgy kerülni kezdett, mint te… mert ugyanazt érezte, amit te. Én pedig akaratlanul benne is téged kezdtelek keresni… és… és…
Sírva hajtottam le a fejemet.
- Nem bírnám ki még egyszer, ha elveszítenélek – mondtam ki végül rekedten.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Tanári - Page 2 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Tanári - Page 2 Empty Re: Tanári

Témanyitás by Morsus Csüt. 29 Nov. 2012, 13:50

Logan nem mozdul csak áll egy helyben.
- Nem állhatok és nézhetem, hogy meghaltok miattam. Értsd meg édes, ez nem így megy.
Mondja komoran. lassan megfordul és átöleli a lányt.
- Meg kell óvnom téged. Túl hosszú ideje vagyok alkalmatlan erre. A Kéz a csapatom ellen fordított, pár hasonmás könnyedén legyőzött és az ellenségeim a barátaimat kínozzák.
Ezzel elengedte a lányt és a szemeibe nézett.
- Ez nem bosszú. Erősebb vagy te annál, hogy bosszút keljen érted állnom. Ez én vagyok amikor végre talpamra állok és teszek valamit. Valahol a vonalon egy Iskolaigazgatóból, az X-men vezetőjéből átváltoztam egy közönséges bábbá, akit mindenki úgy ugráltat, ahogy akar. Te gyógyító vagy, de nincsen sebem, amit begyógyíthatnál. Csak egy harc, ami el bújtam. Mindenkire rásóztam a felelősségemet és most fizetek érte. Nem tudom mit csináltam abban a világban, de elbuktam. Most nem fogok, most tudom mit akarok tenni. Csak bíz bennem.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Tanári - Page 2 Empty Re: Tanári

Témanyitás by Serena Davidson Csüt. 29 Nov. 2012, 15:40

Néhány pillanatra meglepődtem, megilletődtem, amikor átölelt, de viszonoztam az ölelést és hozzábújtam. Jól esett az érintése és az ölelése, nem is tudom, hogy hány éve vártam, hogy végre legalább ennyit megtegyen. Mikor elengedett a szemébe néztem, fájt volna kimondani, hogy lehet, hogy abban az életben ő járt jobban azzal, hogy meghalt, mintsem Ko-Rel, Kane, vagy Jonathan, akikből Kardfog szörnyeteget csinált.
- Nem buktál – mondtam. – Ott sem, esélyt adtál nekünk… És nem vagy alkalmatlan.
Megcsóváltam a fejemet, gyógyító vagyok, de senki sem engedi, hogy segítsek, ő sem.
- Vannak sebeid, mélyen eltemetve, attól, hogy a fizikai sebeid elmúlnak a lelked vérzik megannyi sebből. A legerősebb ember vagy, akit ismerek, csak egyvalami tesz gyengévé. Nem bízol senkiben, elzárkózol és nem fogadod el mások segítségét. Minden után egyedül mennél, pedig vannak, akik segítenének, akikre számíthatsz. Ne lökj el minket magadtól kérlek, had segítsek, segítsünk. És a legfontosabb nem vagy vadállat, sem pedig szörnyeteg. Igen, Lorna, a lányunk elmondta, hogy mit gondolsz magadról. Egy férfi vagy, aki küzd azokért és azért, akik és amik fontosak neki, ettől nem leszel az, amit gondolsz magadról.
Végül bólintottam lassan, megbízni, hiszen mindig is ezt tettem, amióta csak ismerem őt.
- Mindig bíztam benned – feleltem halkan. – Attól a pillanattól kezdve, hogy először találkoztunk a Rafton és megígérted, hogy kiviszel minket onnan. És ez mindig így marad.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Tanári - Page 2 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Tanári - Page 2 Empty Re: Tanári

Témanyitás by Morsus Csüt. 29 Nov. 2012, 20:43

Rozsomák Serenára mosolyog.
- Téged kihoztalak. Most magamat kell.
Mondja szomorúan.
- Nem fogok nélkületek cselekedni. Az Angyalok és ti, a családom vagytok. Hívni foglak titeket.
Jelenti be Logan.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Tanári - Page 2 Empty Re: Tanári

Témanyitás by Serena Davidson Pént. 30 Nov. 2012, 10:42

- Kifogod – feleltem. – Ebben egészen biztos vagyok. Ha kell segítség, bármi, bármikor keress meg, legyen az akár verőfényes délelőtt, vagy hajnali három.
Tudtam, hogy mit szeretnék még, de nem volt hozzá bátorságom, hogy meglépjem. Soha sem volt és valószínűleg nem is lesz. A kijelentés után elmosolyodtam és közelebb hajoltam hozzá, ha nem húzódik el adtam egy puszit az arcára, lehet, hogy meg kellett volna csókolnom, de annyi bátorságot és erőt nem gyűjtöttem össze, bőven elég volt az, hogy arra összekapartam magam, hogy elmondjam, amit szerettem volna. Még így is éreztem, hogy a szívverésem még inkább felgyorsul, így inkább hátrébb léptem.
- Ezek után ne merjem meghallani, hogy mégis egyedül rohansz valami őrültségbe – kértem. – Ha mégis a főnöködet szabadítom a nyakadba. Szóval ezt pedig te ígérd meg nekem, hogy nem csinálsz ostobaságot és nem öleted meg magad.
Mi mást tehettem volna? Már előtte is aggódtam érte, amióta pedig tudtam, hogy ő is ugyanolyan könnyen végleg meghalhat, mint mi különösen féltem, hogy mindez megtörténik.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Tanári - Page 2 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Tanári - Page 2 Empty Re: Tanári

Témanyitás by Morsus Vas. 09 Dec. 2012, 18:09

Logan elmosolyodik a puszira.
- Vigyázok magamra édes, ne aggódj. Valaki úgyis tartozik egy szívességgel.
Ezzel megindul kifelé.
-Lehet, hogy pár órám elmarad! Verd meg helyettem a lila hajút!
Szól hátra még hangosan majd kisétál a teremből.

Később, raft:
Az ajtó kinyílik és bent valaki unottan üldögél rajzfilmeket nézve.
- Mit szólnál egy kiránduláshoz?
- Van rá engedélyünk?
- Persze. Na, van kedved megmozgatnia szárnyaid?
- Itt az ideje.
Ezzel Hórusz kisétál Logan mellé a folyosóra.
- Hová megyünk?
- Megkeresünk egy régi barátot és megnézzük ki bérelte fel.
Mondja Logan és átad egy aktát, Hórusz belenéz.
- Mindig is látni akartam Moszkvát.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Tanári - Page 2 Empty Re: Tanári

Témanyitás by Serena Davidson Hétf. 10 Dec. 2012, 11:10

Bólintottam összeszorult szívvel, nem hittem volna, hogy ennyit sikerül kicsikarnom belőle, de sikerült megtennem végül. Nem kérdeztem rá, hogy ki tartozik neki, lehet, hogy nem is akartam tudni, hogy ki is az valójában. Csak szótlanul figyeltem, ahogyan elindult kifelé. A szavain végül csak elmosolyodtam.
- Én és, aki megöli Mr. Wright-ot. Majd szólók Amelia-nak – feleltem.
Inkább ő az, aki ezt tenné, illetve minden más tanár az iskolában, de én attól függetlenül, hogy milyen nehezen kezelhető volt nem tettem volna. Annak hála, hogy tanultam pszichológiát az egyetemen tudtam, hogy miért teszi. Komolyan foglalkoznia kellett volna valakinek a sráccal, hogy ne legyen ilyen. Más kérdés, hogy elvileg próbálták, nagyon-nagyon sok pénzért, de mindenki feladta. Talán majd megpróbálkozom vele valamikor, de akkor szükségem lesz hozzá egy nagy adag kávéra.
Kávé! Gabe! Majdnem kiment a fejemből, hogy megígértem, hogy elmegyek hozzá, ha beszéltem Jamesszel. Még egyszer utána néztem bánatosan, majd amennyire sietni tudtam mentem a konyhába.

//Folytatás: Konyha//

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Tanári - Page 2 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Tanári - Page 2 Empty Re: Tanári

Témanyitás by Thorhalla Vas. 16 Dec. 2012, 10:45

És végül letelt az egy óra, ami jósolva volt, hogy azok az ajándékcsomagok, amiket Jonah Wright Alicia segítségével végig elhelyezett az iskolában „felrobbanjanak”. Amint ez megtörtént a kis befőttesüvegek, amikben a különböző szerek egyben voltak „felrobbantak”, szétrepedtek és a bennük levő szeretetcsomag kijuthatott a folyosókra és termekbe. Szándékosan úgy voltak elhelyezve, hogy ne okozhassanak személyi sérülést, de még ha mások közelében lett volna sem valószínű, hogy ez történik. Ahogyan ezek a szeretetcsomagok működésbe léptek az egész iskola területén, ami a főépületet jelentette jelenleg mindenhol sárgás hab jelent meg és árasztotta el a padlót, hála annak, hogy a kálium-jodid, a mosogatószer és a desztillált víz reakcióba lépett egymással. Ha mindez nem lett volna elég, akkor még az egész iskolában lila füst is megjelent, hála annak, hogy a csomagok másik felében az ammónium-nitrát és cinkpor reakciója is elkezdődött némi jód hozzáadásával. Így jelenleg takarításig nem igen lehetett közlekedni a földön levő hab és a lila füst miatt.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Tanári - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Tanári - Page 2 Empty Re: Tanári

Témanyitás by Szürke Eminenciás Szer. 17 Dec. 2014, 09:56

Charles abban reménykedett, hogy Éva rögtön fel tudta rakni a videót a youtubera. Ha telik az idő, letöröltetik vele a telefonról a videót vagy elkobozzák a telefont. Sajnos nem tudta ezt megtenni a lány, azt mondta. Éva is felfogta, hogy a karbantartó komolyan beszélt és az elszaladt Tara után nekik is távozniuk kellett. A karbantartó természetesen nem ment velük. Ő csak azért jött, hogy a hangárból kizavarja őket. Lezárult mögöttük az ajtó és Charles sejtette, hogy a jogosultság máris meg lett vonva mindkettejüktől. Nyugodtabb lett, hogy Wyoming elment végre a dolgára.
- Igazad van, azt meg kellett volna tennünk. Én is megijedtem, nem fényképeztem, pedig kellett volna. Szerinted mit kapunk majd büntetésnek? Nekem múltkor az iskola körül kellett dolgoznom tanév végéig a karácsonyi bál után.
Charles tolta a lányt és azt érezte, hogy szívesen csinálja. Sorstársak voltak most és Éva megmutatta, hogy nem elveszett, finnyás úrilány, hanem hajlandó rosszalkodni. Ez tetszett igazán a fiúnak. Egy méltó partner, aki talán a büntetés után is benne lesz még néhány járatlan útban.
- Tehát Éva, te szakácsnak készülsz, ugye? Van más hobbid is? Én imádok komolyzenét hallgatni - folytatta a beszélgetést, mikor megérkeztek a tanárihoz. A válasz után bekopogott.

_________________
Reneszánsz: Szürke Eminenciás
X-diák: Zűrzavar
VH: Oszlató, Crystal Panther
Outsiders: Szürke Eminenciás
AoA: Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 795
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Tanári - Page 2 Empty Re: Tanári

Témanyitás by Eva Carter Szer. 17 Dec. 2014, 19:23

Út közben, végig hallgatom amit a srác mond, és ekkor tudom meg, hogy ő is akart volna egy fotót a munkánkról, de megijedt és nincs fotó. Gondolataim, épp valahol egészen másut kavarognak, mint azon, hogy mi is lesz a büntetésünk. Bár lámpa lázas révén, eléggé nagy büntetés lenne nekem, ha mondjuk tanításra fognának, de ez mondjuk nem tőrténhetne meg.
- Nem tudom, de majd megtudjuk időben. - Válaszólok a kérdésére, Majd egy újabb kérdést is kapok. Ráadásul kettőt.
- Igen, szakácsnak készülök, vagy is tanulok. Szeretek kirándulni, és tudok róla, mert már egyszer szóba került a dolog. - Mondomneki, választ adva a kérdésére. Majd hagyom, hogy kopogjon, és csak az után folytatom.
- Bevallom, nekem ez volt az első ilyen csínyem vagy mim, mióta itt vagyok a suliban, de még akkor sem bánom meg, hogy ezt kitaláltam, ha a leg rosszabb büntetést kapom. - Mondom neki, teljesen őszínte mosolyal az arcomon.

_________________
- Kik beleolvadnak az Erőbe, örvendezz azokkal! Gyászolnod őket nem kell. Hiányolnod nem kell.
– Nem! – mondta türelmetlenül Yoda. – Ne próbálkozz. Csináld, csináld! Vagy ne csináld. Próbálkozni nem lehet.
Eva Carter
Eva Carter
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 592
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 06.

Karakteradatok
Főkarakter: Szabó Éva
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Tanári - Page 2 Empty Re: Tanári

Témanyitás by Szürke Eminenciás Szomb. 20 Dec. 2014, 16:16

Charlesban kezdett minden felderengeni a múltkori esetről, mikor még csúnyábban rápirítottak, akkor Emma Frost, a szőke bombázó, szilikonos tanárnő. Itt aggódott a folyosón, hogy milyen büntetést fog kapni és nem segített semmit a terve, amit kitalált. A tanárokat nem szerette, mindig csak kaadályozták abban, hogy jól érezze magát. Most egy technikussal volt a gond. Az itteni személyzettel csak a baja volt és a legjobban a Gépnagyit utálta, ahogy ő hívta Veszélyt. Rágódott, csikorgatta a fogait.
- Meg sajnos... Én is úgy vagyok, ahogy mondod. Most nagyon rossz és kifutnék az iskolából legszívesebben. Később meg újra akarok csinálni valamit. Hónapok óta nem volt semmi izgalom, most ez jól esett. Én sem bántam meg, csak ezek a büntetések és a szigor. Alig várom, hogy befejezzem az iskolát és itt hagyjam ezt az átkozott helyet.
Éva hobbiján elgondolkozott egy rövid ideig, utána visszatértek a gondolatai a jelenlegi, kiszolgáltatott helyzethez.
- Én még nem tudom, mit csináljak majd, ha nagy leszek, ahogy mondják, pedig most is nagy vagyok. A szüleim politizálnak, kereskednek, engem is oda szánnak. Egyelőre nem túl izgalmas. Unalmas. Mi a jó a főzésben? Meg tudod mondani, hogy mit szeretsz benne?

_________________
Reneszánsz: Szürke Eminenciás
X-diák: Zűrzavar
VH: Oszlató, Crystal Panther
Outsiders: Szürke Eminenciás
AoA: Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 795
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Tanári - Page 2 Empty Re: Tanári

Témanyitás by Eva Carter Vas. 28 Dec. 2014, 20:50

- Tudod, szerintem nem jutnál el túl sokáig, Veszély hamar el kapna, és vissza hozna, vagy esetleg szólna valamelyik tanárnak, hogy hozzonvissza. - Mondom neki, folytatva a beszélgetést. A srác következő mondatán, egy kicsit sem lepődöm meg, hisz vannak olyanok, akik még nem tudják, hogy mihez is kezdjenek magukkal. Kérdésén, nem kell annyit gondolkodnom, szerencsémre.
- Az a jó a főzésben, hogy lefoglalom vele magam. Azt szeretem benne, hogy nem csak egy szimpla szendvicset tudok össze hozni, ha nem ha esetleg meg kivánnék mondjuk egy gulyás levest, azt akár még én is meg tudom csinálni. - Mondom neki a válaszomat a kérdésére, közben magam se tudom miért, de egy kérdés kezd motoszkálni bennem.
- Ténleg, Charles lenne egy olyan kérdésem, hogy neked van e valakid? Olyan sexy csajra gondolok, mint akikbe többnyire a vígjátékokban szoktak bele szeretni a luzer fiúk. Vagy itt a suliban, vagy esetleg az előző sulidban. - Kérdem tőle, bár nem tervezem, hogy járjak vele, vagy valami. Meg szerintem tuti nem lenne rám gusztusa, vagy hát nem tudom. Mindegy, majd le vonja ebből a maga következtetését, aztán majd meg látjuk.

_________________
- Kik beleolvadnak az Erőbe, örvendezz azokkal! Gyászolnod őket nem kell. Hiányolnod nem kell.
– Nem! – mondta türelmetlenül Yoda. – Ne próbálkozz. Csináld, csináld! Vagy ne csináld. Próbálkozni nem lehet.
Eva Carter
Eva Carter
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 592
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 06.

Karakteradatok
Főkarakter: Szabó Éva
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Tanári - Page 2 Empty Re: Tanári

Témanyitás by Szürke Eminenciás Hétf. 29 Dec. 2014, 14:36

- Tudom, csak úgy mondtam. Még engedélyem sincs, hogy kijárjak. Meg lett tiltva, amióta alkottam a tavalyi karácsonyi bulin. Ettől még vágyok rá, mert mindig jó olyanokat vágyni, amit nem szabad. Az az izgalmas, azokkal lehet túlélni ezt a rém unalmas sulit.
Charles tudta a korlátait és mindig tovább akart menni egy kicsivel. Néha megszeppent, mint most is, de az nem tartott nála sokáig. A hosszú közmunka változtatott rajta, visszavetette a hangulatát, de most mintha megint kezdett volna magára találni.
- Gulyásleves? Arról hallottam már, hogy egzotikus kelet-európai étel, de még nem ettem - mondta a fiú.
- Itt mindig van valami a konyhában és amikor a szüleimnél lehetek, ott meg a legjobb konyha van és rendelhetünk is vagy étterembe megyünk. A főzés olyan mocskos dolog, nem? Ragad minden, gőz van, stb.
A gazdag gyerek beszélt belőle, akinek nem volt erre igénye, sőt le is nézte azt, aki tésztát gyúrt, bepiszkolta ilyennel a kezét. Charles inkább olajal piszkolta be a kezét, mikor a csöveket, gépeket babrálta néha. Akkor látta az értelmet, a trükköket, a kiszúrást, a bajt. Azért megérte. Egy ételért nem.
- Mi van? Szerinted én lúzer vagyok? Ki is került tolószékbe a kettőnk közül? - vágott vissza egy nagyon durva módon a fiú.
- Voltak lányok, akiknek csaptam a szelet. Az egyik végzett, a másik nem bírta a trükkjeimet. Kint sokkal könnyebb ám. Ott nincs az, hogy jaj, ezzel kell egy teremben ülnöm, mikor nyomul rám és hasonlók és sokkal több jó nő is van.
Charles nagyon vágyott arra, hogy végleg itt hagyja az iskolát és a nyakába szakadjon a szabadság, a kinti élet. Nagyon nehezen bírta már. Mindig gondolt arra, hogy ezt az évet kell végigcsinálnia, de mégis belement ilyen hülyeségekbe, mint most a repülőfestés.
- Éva, te egyébként szép lány vagy, mellben is nagyon jó, csak ez a tolószék... Ez nekem nem jön be, bocs.

_________________
Reneszánsz: Szürke Eminenciás
X-diák: Zűrzavar
VH: Oszlató, Crystal Panther
Outsiders: Szürke Eminenciás
AoA: Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 795
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Tanári - Page 2 Empty Re: Tanári

Témanyitás by Eva Carter Vas. 04 Jan. 2015, 22:39

Végig hallgatom őt, s közben figyelek rá. Minden erömmel azon vagyok, hogy a gondolataim itt legyenek, és ne valahol másut.
- Te, nórmális vagy? - Kérdésem, természetesen költöi, és mert nem várok rá választ, és folytatom. - Még, hogy unalmas a suli. Ne haragudj, de neked valami gondod lehet itt, ha tényleg ez a véleményed, mert én egyáltalán nem tudok olyan iskoláról nálunk odahaza Magyarországon, ahol a diákok tesi helyet veszélytermi órára járnak, és ahol nem csak az autó vezetést is tanítják, de még pilóta kébzést is kapnak a diákok, és olyat is csak itt hallottam életemben először, hogy mutáns történelem. Jó, értem én, hogy neked az lenne a legjobb, ha nem is lennének ebben a suliban órák, de akkor még is miként tanulnád meg bánní az erőddel? - Kérdem tőle, de erre sem várok választ, mert van némi selytésem ez ügyben. Meg, félelmem is a válaszát illetően. Miután, a kérdésére is válaszóltam neki, ismét mond valamit, de bár ne tette volna.
- Hát igen, az a leg szebb az egészben. A mocsok, A gőz, Hogy ragad minden, és persze a többi is. - Mondom neki, révedező hanggal az ajkaimon. Charles, a következő kérdésemet, csúnyán félre érti, ami nekem valahogy egyáltalán nem tetszik, bár tisztában kéne lennie azzal a ténnyel, hogy a videója sorsa, tőlem függ, révén az én telefonomon van a videó.
- Tudod mit? Te, nem egy luzer vagy, ha nem egy idióta, hogy ennyire félre értettél! Nem téged luzeresztelek le, az csak egy amolyan hasonlat féle akart volna lenni! - Mondom most már emelt hangon, és nem érdekel ha bent is hallják a tanárok. Majd, a következő mondatával, be telt nállam az a bizonyos pohár, és most nagyon azt gondolom, hogy erre, inkább nem mondok semmit.
~ Ez a hülye meg, honnan veszi azt, hogy azért kérdeztem tőle, mert járni akarnék vele? Holott szó szincs erről,csak simán beszélgetni akarok vel, ennyi. - Gondolom magamban.

_________________
- Kik beleolvadnak az Erőbe, örvendezz azokkal! Gyászolnod őket nem kell. Hiányolnod nem kell.
– Nem! – mondta türelmetlenül Yoda. – Ne próbálkozz. Csináld, csináld! Vagy ne csináld. Próbálkozni nem lehet.
Eva Carter
Eva Carter
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 592
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 06.

Karakteradatok
Főkarakter: Szabó Éva
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Tanári - Page 2 Empty Re: Tanári

Témanyitás by Szürke Eminenciás Kedd 06 Jan. 2015, 12:23

Charles és Éva sok mindenben mást gondoltak, most kiderült. A fiúnak az a sok választható óra mind unalmas volt, egyik sem érdekelte, sem a műszaki, sem a művészeti szakok. Még a képességfejlesztés sem hozta lázba. Csak a hülyeség, a trükkök, a kiszúrás, minden, ami tilos volt. 
- És ha ez engem mind nem érdekel? Különleges iskola, nincs még egy ilyen, igazad van, de attól még miért szeressem? 
A főzésre már nem mondott semmit, ezt nem tudta felfogni, hogy mit lehet szeretni az ételszagban és a konyhai műveletek hozadékában.
A szavaival megsértette Évát és beállt a hiszti, aztán a kínos hallgatás, amivel a lányok nagyon is tudtak élni. Charlest nem nagyon érdekelte ez sem. Sokakat megsértett már a tetteivel vagy a szavaival. Emma Frost előtt is olyat gondolt, amibe sok nő belepirult volna. 
- Jó, akkor mondd meg, hogy mire gondoltál? Én válaszoltam, volt csajom és lesz is, csak valószínűleg nem ebben a borzasztó kúriában.
Úgy érezte, Éva nem tudta igazán, mit akart kérdezni vagy mondani. Charles erre megpróbálta felhasználni a képességét, hogy a bizonytalan információkat, véleményeket összekeverje mások fejében. Azt akarta elérni, hogy Éva beszéde zavarosabb legyen ebben a témában és keverjen össze mindent a lúzerséggel, a járással kapcsolatban. A fiú csak nézte és mosolygott rá, bele a szemébe, miközben koncentrált a képességére.

_________________
Reneszánsz: Szürke Eminenciás
X-diák: Zűrzavar
VH: Oszlató, Crystal Panther
Outsiders: Szürke Eminenciás
AoA: Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 795
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Tanári - Page 2 Empty Re: Tanári

Témanyitás by Eva Carter Csüt. 08 Jan. 2015, 14:04

Hallom, hogy mit is mond, és közben gondolkodom. Gondolkodom azon, hogy egyáltalán mondjak-e valamit, vagy csak költöi kérdés volt-e amit feltett.
- Azt, nem modtam, hogy szeretni kell a sulit, csak azt mondom, hogy szerintem nem unalmas. - Közlöm vele, egy váll vonás kiséretében. Gondoltam, hogy témát váltok, csak épp a kérdésem, nem úgy jönle neki, ahogy azt én gondoltam. Kifakadásomra, megint egy kérdést kapok. Aztán, történik valami fura dolog, és az agyamban egy össze-visszaság keletkezik, amit nem tudom, hogy miért lett.
- Nem gondoltam semmire, csak szimplán érdekelt. Ennyi. - Zárom le a témát, mert már kezd kínossá válni ez a téma. Bár, csak magamnak köszönhetem, de mostmár aztán nekem mindegy az egész. Aztán, az órámra nézek, mert olyan érzésem van, hogy lassan már órák óta itt lennénk. Közben, arra gondolok, hogy mostmár igazán meg kaphatnánk a büntetésünket, mert még dolgomvan a szobámban is. Még ki akarok takarítani, bár lesz még rá időm a takarodóig, de még olvasni is szeretnék.

_________________
- Kik beleolvadnak az Erőbe, örvendezz azokkal! Gyászolnod őket nem kell. Hiányolnod nem kell.
– Nem! – mondta türelmetlenül Yoda. – Ne próbálkozz. Csináld, csináld! Vagy ne csináld. Próbálkozni nem lehet.
Eva Carter
Eva Carter
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 592
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 06.

Karakteradatok
Főkarakter: Szabó Éva
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Tanári - Page 2 Empty Re: Tanári

Témanyitás by Szürke Eminenciás Kedd 13 Jan. 2015, 00:18

Charles megint ott tartott, hogy talált valakit, akivel már majdnem jól kijött és most megsértette. Valami mindig kicsúszott a száján, ha nála kisebb társadalmi osztályból származókkal beszélt, éreztette, hogy gazdag szülők gyereke. Évával pedig ki tudott volna találni trükköket máskor is. Ezt majd eldönti a vezetés, hogy milyen büntetést kapnak, lesz-e még alkalmuk rá. A fiú várta, hogy túl legyenek az egészen. Tavaly is az volt a legnehezebb, mikor csak ült a folyosón és várta, hogy sorra kerüljön, behívják. Addig csak emésztette a félelem, hogy mit kap. Most kezdett múlni és unalomba fordult a várakozás. Unalmában még bocsánatot kérni is képes volt.
- Ne haragudj, Éva, nem kellett volna megbántanom! Remélem, máskor is beszélünk még.

_________________
Reneszánsz: Szürke Eminenciás
X-diák: Zűrzavar
VH: Oszlató, Crystal Panther
Outsiders: Szürke Eminenciás
AoA: Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 795
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Tanári - Page 2 Empty Re: Tanári

Témanyitás by Eva Carter Szer. 14 Jan. 2015, 21:49

A válaszom után, egy ideig nem is szólunk egymáshoz, ami kicsit unalmas kezd lenni. Majd, Charles bocsánatot kér.
- Semmi gond, felejtsük el. - Mondom, bár tényleg így gondolom, meg nem is látom értelmét annak, hogy durcizzak egy hülyeség miat. Idő közben, megfordul a fejemben egy ötlet, de tudom arra nem lesz lehetőségem, révén tuti kifognak tiltani a garázsból. Talán, majd valami mást kitalálok. Nem azért, de kiváncsi vagyok, hogy a pincében is fel bukkan-e az a robot vagy minek is nevezzem. A várakozással nem is lenne gondom, ha gondolkoztam volna, mert még házim is van. Egy ételt kéne készitenem Hétfőre, és még nem is tudom, hogy mi legyen az. Valamint, még Beát is rég láttam, őt is megkéne valamikor látogatni, hogy mi van vele. Ráadásul, még ott van Tina is, akitől elkértem a estéket, és még arra sem voltam képes, hogy meg kérdezzem tőle, hogy akar-e jönni, mert talán biztos érdekelte volna. Mindegy, majd vele kitalálok valami mást, ha egyáltalán, még szóba áll velem ezek után.

_________________
- Kik beleolvadnak az Erőbe, örvendezz azokkal! Gyászolnod őket nem kell. Hiányolnod nem kell.
– Nem! – mondta türelmetlenül Yoda. – Ne próbálkozz. Csináld, csináld! Vagy ne csináld. Próbálkozni nem lehet.
Eva Carter
Eva Carter
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 592
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 06.

Karakteradatok
Főkarakter: Szabó Éva
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Tanári - Page 2 Empty Re: Tanári

Témanyitás by Morsus Hétf. 16 Márc. 2015, 23:01

Gabriel sóhajtva lép be az irodába.
- Egyszer magyarázzátok el nekem miért érzitek úgy, hogy ha rosszalkodtok és kárt tesztek az egyetlen iskolában, ahol jó képzést kaptok az mért jó nektek?
Morogja csalódottan és bemegy az irodájába nyitva hagyva az ajtót.
- Kérlek, gyertek be.
Nagy puffanással beül a székébe.
- Szóval tisztázzuk. A volt igazgató egy démon, az elnök őrszemeket akar állítani minden mutáns mellém ha nem lenne a SHIELD valószínűleg már mind börtönben lennénk a születés bűnével, egy elmebeteg mutáns hobbi szinten támadja a sulit hülye csapdákkal, de kérlek. Nagyon kérlek titeket meséljétek el, hogy miért éreztétek úgy, hogy keresztbe kéne tenni az iskolának és az X-mennek, akik csak azért vannak, hogy titeket segítsenek. Csak mert, még megharaphatnátok az ételt nyújtó konyhás nénit, vagy rakjatok tűket az ágyatokba, ha már úgyis zavar, ha valami jó. De ne térjünk el a témától. Hallgatom a kitűnő, értelmes és egyértelmű magyarázatotokat arra, hogy miért is kellett mindezt csinálnotok.
A férfi előre hajol és az asztalára könyököl.
- Csupa fül vagyok.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Tanári - Page 2 Empty Re: Tanári

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 3 oldal Previous  1, 2, 3  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.