A sötét kastély

Kree Invázió 12 – Avalon Ostroma – A végzet kastélya





Sötét kastély, Avalon

---

A kijutás után a csapat végül megegyezik abban, hogy kell a fáklya, mert a sötétben nem tudnak haladni, így el is indulnak előre felé úgy, hogy a fényforrás továbbra is ott volt Aina-nál, így legalább láttak is valamit előrefelé, úgy mindig nagyjából tíz-tizenöt méter távolságot. Bár nem igazán volt mit látni, mert csak a macskakőből kitett falak voltak mindenhol. Ugyan kint is voltak fáklyatartók, de ezekben nem volt fáklya, így Otrus ilyesmit nem tudott szerezni és a tartóban sem volt semmi, révén alja sem volt ezeknek.

Nagyjából két-három percet mehettek, egészen eddig se ajtó, se ablak, teljes némaság. Itt ténylegesen vaksötét lett volna, nem tudtak volna fáklya nélkül haladni. A két-három perc séta után azonban végre változás állt be a környezetben. Ugyanis nem az egyforma széles és magas egyenes folyosó volt már itt, hanem három – a saját negyedik útjukon felül – irányba ágazott el a folyosó. Lehetett menni tovább előre, illetve jobbra, vagy balra.

A folyosók ezen irányokban is ugyanolyanok voltak, mint korábban magasságra, anyagra, szélességre. Az egyetlen különbség az volt, ezek a leágazások már nem voltak túl hosszúak. Mindegyiknek a végén pedig ajtó volt, ezeket pedig Aina fáklyája is megvilágította, így kivehetőek voltak, hogy közel sem voltak olyanok, mint amin kijöttek. Ezek domborműves kőajtók voltak. Az alakok rajta nem voltak ismerősek senkinek.

Ebben sem látszott mágia, se semmi egyéb, Otrus-nak azonban kezdett ismerős lenni, de nem tudta hova tenni őket, csak abban volt biztos, hogy rossz érzést keltenek benne. A két hölgynek azonban teljesen semlegesek voltak, nem okoztak semmilyen „mellékhatást”.

Kree Invázió 12 – Avalon Ostroma – A végzet kastélya





Sötét kastély, Avalon

---

Otrusnak határozottan nem tetszett az egész, ő maga démonokat látta a képben, Aina, mint mindig mindben a Loákat, ahogyan közelebb értek és jobban meg lehetett nézni, akkor már látszott, hogy köze sem volt a Loákhoz, az ábrázolás sem egyezett, Otrus-nak pedig még ismerősebbek voltak, de továbbra sem tudta hova tenni őket.

Gwennek ezúttal nem volt szerencséje a pörgés közben elszédült a csukott szeme ellenére is és elesett a saját lábában. Ez elég furcsa lehetett neki, mert még ilyen soha az életében nem történt vele. Aina azonban elindult a bal oldali felé és valószínűleg Otrus is. Gwen meg ki tudja, hogy ezek után mit mond. Ahogyan a társaság közeledett az ajtó kinyílt és fényt kezdett árasztani magából, erős, sárgás fényt, majd hirtelen szél csapott ki bentről és még Aina fáklyáit is kioltotta.

Néhány másodpercig teljes sötétség ereszkedett a társaságra, mert a benti fények is eltűntek. Majd amikor már zavaró lehetett volna mindez, úgy öt-tíz másodperccel később újra lettek fények, ezúttal természetesek, kékes fény és végre lehetett rendesen látni, ennek köszönhetően erdőben, annak is egy ösvényén. A fák kellően sűrűek voltak, így az ég nem látszott, de kékes fények beszűrődtek.
Éppen emiatt eléggé jól lehetett látni, jobban, mintha este, éjszaka lett volna, de a fények színei nem egyeztek azzal, hogy nappal lett volna. Az egész egyszerre volt természetes és mégsem. Itt pedig már azonnal beugorhatott Otrus számára, hogy miért volt ismerős. Ez a hely pontosan olyan érzésekkel volt rá, mint az a dimenzió, ahova Odin bezárta őket Magni Thorson miatt, bárhol is voltak, ez egy kiút nélküli börtöndimenzió volt.

Aina továbbra sem érzékelt semmilyen mágiát, nem is látott ilyesmit. Ami az erdőt illette meglehetősen kihaltnak tűnt, semmilyen állat hangját nem lehetett hallani, ami szokatlan lehetett az emberek részére. Semmi vad, semmilyen madár, csak a levelek hangja, ahogyan a szél zörgette őket. Ezen kívül teljesen normális, átlagos idő volt, mindenki tökéletesen optimálisnak érezte, amikor a lehető legjobban érezte magát, nem fázott, nem volt túl meleg.

Kree Invázió 12 – Avalon Ostroma – A végzet kastélya





Sötét kastély, Avalon

---

A társaság nekilátott annak, hogy körülnézzen a repkedő fényforrások egyszerű világító rovarok, leginkább az Amerikában is megszokott Szent János bogarak voltak. Az égen pedig, ahogyan próbálkozott kinézni Aina holdszerű dolgot és csillagokat látott, hogy azok adták a fényt. Semmilyen furcsaság, vagy olyasmi, ami segíthetett volna, minden teljesen természetesnek tűnt, nem mágikusnak.

Az erdő is olyan volt, mint kellett lennie, maximum a színek voltak kissé mások. Ugyanúgy volt aljnövényzet, ott levelek, ágak, gombaszerű növények, virágok, levelek, ágak, fák. Minden, mint egy megszokott erdőben, csak éppen csönd volt. Az úton keréknyomok látszottak, illetve olyasmi nyomok, amiket a lovak patája hagy. Ez is teljesen normális, semmi különleges. Ajtónak azonban nyoma sem volt, sem nyoma annak, hogy bárhol kellett volna ilyesminek lennie.

Néhány perc eseménytelen kutatás-nézelődés után azonban végül valami történt. A távolban – annyira, hogy nem látszott – hangos farkasszerű vonyítást lehetett hallani, többet is, mintha egy egész falka lett volna. Közvetlen ezek után lovak nyerítését és emberi kiabálást, bár a szavakat nem lehetett érteni, ahhoz túl messze voltak. A hangok nem random irányból jöttek, hanem határozottan úgy, hogy az út is arrafelé vezet.

Kree Invázió 12 – Avalon Ostroma – A végzet kastélya





Sötét kastély, Avalon

---

A nincsenek egyedül azonban furcsa lehetett Otrus számára, az a hely, ahol csomó időt töltöttek, amikor Odin bezárta őket üres volt, nem volt semmilyen más élet. Az erdők, hegyek, minden sivár pusztaság volt, még állatok sem voltak, csak maguk a Sötét Istenek. Itt pedig most emberi és állati hangokat is hallott. Ez valami más volt, ám mégis ismerős. A botszerzés könnyedén ment, volt bőven, akár a földön is, de a fáról is lehetett törni.

Gwen próbált a fára felmászni, mindez sikerült, az alacsonyabb ágak el is bírták, de itt láthatta, hogy nagyon sűrűek voltak az ágak és nem biztos, hogy feljebb tud annyira mászni, hogy lásson bármit is. felfelé nem tud menni a sűrű lombkoronától, az alsóbb ágakról pedig ugyanúgy nem látott sokat, mert a többi fa is hasonló volt és minden hamar a sötétségbe veszett. Végül le is jött a fáról, hogy a hangok irányába induló többiekhez csatlakozzon.

Jó pár perces séta következett, ahogyan haladtak egy ideig egyre sűrűbb lett az erdő, majd hirtelen véget ért. Egy hegyes-völgyes területen voltak, az égen ott volt a hold, bár némileg felhők takarták el, de ezért az és a csillagok eléggé jól világítottak. Egy tisztásabb területre érkeztek, aminek a másik végén egy hintó volt felborulva, a lovak sehol, az emberek közül többen a földön feküdtek nyögve, sérülten, valaki pedig a hintóból kiabált, aminek a tetején egy hatalmas, póni nagyágú farkas volt.
A többi farkast és a lovakat lehetett hallani, ahogyan az erdőben kergetőznek egymással. Azaz a farkasok kergették és vadásztak a lovakra. A hintó tetején levő állat pedig fenyegetően, ugrásra készen morgott a társaságra és méregette, hogy ki lehet vajon a legerősebb, vagy épp a leggyengébb a csapatban.

Kree Invázió 12 – Avalon Ostroma – A végzet kastélya





Sötét kastély, Avalon

---

A csapat úgymond két felé szakadt, Otrus úgy döntött, hogy megtámadja a hatalmas farkast, addig pedig Aian igyekezett odaaraszolni a sérülthez, amit maradéktalanul meg is tudott tenni, révén Otrus sikeresen magára vonta a farkas figyelmét. Már pusztán azzal is, hogy a levegőbe repült. Az állat tekintete értelmet tükrözött és kíváncsian szemlélte azt, hogy mit is csinál az alak. Ahogyan Otrus támadásra emelte a botot, akkor mintha elmosolyodott volna az állat.

Gwen ezzel meg is fordult és visszarohant az erdőbe, hogy keressen magának két botot. A földön sajnos ilyesmit nem talált, ehhez a fáról kellett törnie, de ott meg kellően vastagot és jól használhatót nem feltétlen tudja már letörni, mert nincs meg hozzá az ereje. Szóval itt olyan talált, amivel inkább csípős ütéseket tud kivitelezni az ág rugalmassága miatt, mintsem ami kemény és szilárd lenne és tényleg jó lenne verekedéshez. Ezek után indult vissza.

Ezen idő alatt Aina megérkezett a sérülthez, aki meglehetősen rossz állapotban volt. a testén végig több karmolás nyom is látható volt, végig a hátán, az oldalán. Szerencsére ezek nem véreztek olyan nagyon, a fején egy vágás, amit egy kő okozott talán súlyosabbnak tűnt. Ami talán furcsa volt, hogy Aina-hoz hasonlóan szürke volt a bőre, de ez nem tűnt természetesnek, inkább olyannak, mint aki a halálhoz áll közel.

A többi sérült is hasonlónak látszott a holdfényben, többen már nem is mozogtak, de ez a férfi igen. Egy vékony, középkorú személynek tűnt, varkocsba kötött hajjal, szakállal. Talán sötét barna lehetett, de a sötétben inkább tűnt feketének mindez. A férfi szemei üvegesek voltak, inkább már olyan, mintha nem is nagyon lenne életben. Ahogyan megragadta a hozzá közel érkező Aina lábát a nő mellett tekintett el a semmibe, talán már nem is látott.

- Meneküljön… csapda! – hörögte rekedten, majd a keze és a feje is lehanyatlott.

Otrus ebben a pillanatban sújtott le, bár a farkasnak nem volt kedvezőtlen a helyzete, ezt csak a férfi gondolta. A lesújtás pillanatban a farkas felé ugrott, a bot, nem túl meglepő módon széttört, amikor a farkas oldalát találta el, révén a másik nem maradt nyugton. A szúrás miatt  a férfinak nem nagyon volt lehetősége arra, hogy hátrébb repüljön, a farkas pedig elkapta a torkát. Azonban meglepő lehetett, hogy nem fogak érkeztek a torkának, hanem kézfej szorult rá olyan erősen, mintha satuba fogta volna.

A következő pillanatban Otrus a földbe csapódott felette egy megtermett farkasemberre hasonlító lény térdelt a mellkasán, szinte kiszorítva minden levegőt a férfiból miközben mindkét kezével a férfi torkát szorította. A lény szája pedig kinyílt, de nem azért, hogy megharapja, vagy megölje a férfit. A szájában fénygömb gyújt és ahogyan ez növekedni kezdett Otrus érezte, hogy egyre gyengébb és gyengébb lesz…

Gwenpool ekkora érkezett meg vissza a bokrok széléhez és láthatta, hogy mi is történik a többiekkel.

Kree Invázió 12 – Avalon Ostroma – A végzet kastélya





Sötét kastély, Avalon

---

Ahogyan Otrus küzdött úgy érezte, hogy az ereje egyre jobban fogy és fogy. A farkas szájában pedig a fény egyre fényesebb és nagyobb lett. Mire a férfi végigondolta, hogy mit is kellene tenni és próbálta volna lelökni a farkast magáról már annyi ereje sem maradt, hogy megemelje a kezét. Álmos lett, végtelenül álmos és fáradt, a végtagjai pedig ólomsúlyúak, szó szerint. A farkast pedig nem kellett lelöknie magáról, ekkor becsukta a pofáját, nyelt egy nagyot, és mint aki jól végezte dolgát ő maga szállt le a mozdulni sem képes Otrus-ról. A fénylő gömb már nem volt a szájában.

Aina ekkorra érkezett meg, a farkas pedig röhögő hangot hallatott és mozdult Aina irányába. A nő felkészült arra, hogy kitér, de a farkas sokkalta gyorsabb volt. A sebességétől fáklya kialudt és a következő pillanatban Aina azt érezte meg, hogy a farkas mancsa a gyomrában matat. Fájdalmas volt, de talán meglepő módon közel sem annyira, mint várható lett volna. Pár pillanattal később a farkas kihúzta a mancsát a nő beleiből, ám csak egy fénylő gömböt húzott ki onnan, nem volt véres a mancsa. Aina ebben a pillanatban omlott a földre, még magánál volt, de végtelenül fáradt, mozdulni sem tudott.

Gwen még szinte fel sem tudta fogni, hogy mi történt, de a két társa már hasonló állapotban szürkén, magatehetetlenül feküdt, mint a többi sérült. A bot negyed olyan távra sem repült el, mint akarta. A füttyentés pedig arra volt jó, hogy felhívja magára a figyelmet miután Aina a földre került. A lány szerencséje eddig tartott, mozdulni is alig volt ideje, nemhogy elkezdeni futni, mire megfordult, hogy elfusson a farkas mancsa a hátánál hatolt a testébe. Hallhatta és érezhette a fájdalmat, ahogyan a mancs darabokra töri a gerincét és így zuhant a lány előre. Még látta, hogy a farkas valami fénylőt emel ki belőle, de ő is végtelenül fáradt volt és mozdulni sem tudott.

A farkas ekkor felvonyított, majd eltűnt, mintha ott sem lett volna.

- Kétszer meghalni egy nap alatt, szép teljesítmény bár a förtelemért nem kár… - hallatszott egy nő hangja mielőtt mindenki elvesztette volna az eszméletét.

Kree Invázió 12 – Avalon Ostroma – A végzet kastélya





Kelta túlvilág, Avalon

---

A korábbi szavak ellenére mindenki ébredezni kezdett. Nem érezték magukat rosszul, sőt! Talán soha sem érezte a hármas olyan jól magát, mint korábban. Könnyűnek és felszabadultnak érezték magukat, mintha többé nem sújtaná őket senkinek sem a gondja, nem kell tovább cipelni. Végre mindannyian úgy érezhették, hogy nem tartoznak senkinek felelősséggel, nem köti őket egyelten isten, vagy felsőbbrendű lény sem. Még Aina számára is végtelen időpazarlásnak és ostobaságnak tűnt az, hogy mennyi időt szánt a loákra totál feleslegesen.

Ezek után realizálták, hogy „élnek”. Legalább is semmi sem változott azóta, hogy elvileg kétszer haltak meg, csak ez a végtelen felszabadultság, könnyed érzés. Gwen és Aina egymás melletti ágyban ébredtek, takarók alatt. Egy hatalmas ajtó/ablak volt a szobában, ami egy gyönyörű kertre nézett, ahol vadállatok, madarak voltak. Máskor talán lenyűgözte volna őket mindez, de most csak olyan meh, semmilyen volt az egész. itt már érezhették, hogy valami gond van, ugyanis csak saját maguk érdekelte őket, minden más, a környezetük, mások – ha eszükbe jutott – semleges, olyan semmis volt.

Otrus egy sötét helyen ébredt, kemény földön, a távolból sikolyok és kiabálások hallatszottak, kénes szag érződött és meleg volt. Forróság. A távolban valamilyen fénypontok látszottak és kint még mozgást is lehetett látni. Néhányszor mások mozgása is látható volt, de az nem volt látható, hogy milyen alakok, vagy kicsodák lennének. Igazából Otrus-t ezek még annyira sem érdekelték, mint korábban – pedig akkor sem érdekelte a férfit más, csak saját maga. Ami bizonyos, hogy nem volt megkötözve, sem megláncolva, teljesen szabadon mozoghatott, amit pedig fel tudott innen mérni, hogy valamilyen barlangszerűségben volt.

Visszatérve a két leányzóhoz, hamarosan kinyílt az ajtó és egy vörös hajú, aranyszemű középkorú nő jött be, akinek a vállán egy madár is ücsörgött. Amikor megszólalt, akkor mind a ketten felismerhették a hangját, hogy ő volt az, aki korábban beszélt, amikor állítólag másodszor is meghaltak.

- Üdvözletem a kelta túlvilágon! Morrigan vagyok, a holtak úrnője – mondta. – Felteszem már észleltétek, hogy nincs minden rendben veletek. Ez valóban így van, az a lény, amivel találkoztatok ellopta az asztráltesteteket, a lelketek azon részét, amivel empátiát vagytok képesek érezni. Ezzel együtt kell élnetek… Igen, élnetek, mivel nem természetes úton kerültetek ide, így jogomban állhat visszaküldeni titeket az élők sorába. Amennyiben élni kívántok még.

Szóval akkor mindenki szociopata lett (bár Otrus eddig is volt, szóval neki nincs nagy változás). Ez alapján képtelenek vagytok bárki irányába empátiát érezni és nem is igazán érdekel titeket senki és semmi magatokon és a saját céljaitokon felül, hogy azt elérjétek pedig „lelketlenül” gázoltok át mindenkin. persze érteni érti mindenki h mit érez más és nem az, hogy totál semmilyen érzelmetek nincs. Minden megvan az empátiát kivéve, ergo nem tudjátok beleélni magatokat mások érzelmeibe, nem érdekel, ha megbántjátok, fájdalmat okoztok neki stb. Szóval szociopata