Titkos labor

2 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4  Next

Go down

Titkos labor - Page 2 Empty Re: Titkos labor

Témanyitás by Tyranis Hétf. 20 Feb. 2012, 21:57

Először következett az ugrás és a megérkezés, amit le kellett mentenie, az unalmasabb része.
Ahogyan elhagyta a labor területét kivezette a gépet az aszteroidamezőből. Azok alapján, amit talált, tudta, hogy képesek a rádióadásokat követni, akkor viszont lehetséges, hogy egy csillagkapu nyitása is nyomot hagyna az űr ezen szegletében. Szíve szerint sok rendszerrel odébb ugrott volna, de az újra heteket, ha nem hónapokat vett volna igénybe, hogy odáig eljusson. Mivel ő maga, ha valahonnan vett volna ilyen jeleket, hogy ugrálgatnak a térben, akkor nem csak egy rendszert kutatott volna át, hanem annyit, amennyit csak lehet. Minden más hadvezér is így tenne, taktika címszóval. Márpedig a lány zseniális hadvezér és taktikus volt, így ilyen amatőr hibát nem szándékozott elkövetni. Tudta, hogy fog, az idő kevéssége miatt, de nem tudott mást tenni. Szerencsére volt egy-két trükkje, hogy gyorsabban tudjon haladni ki akarta használni a gázóriás tömegvonzását. A légkörig ment egy furcsa szögben, majd annak a közelségét és gravitációs erejét használva, mint egy rakétát lőtte ki magát a világűr végtelenébe. Szerencsére kellően sok erőt adott és így igencsak messzire jutott, mire a gépe lelassult újra, már kellően távol volt, úgymond biztonságos távolban, hogy még saját maga idejében észlelhesse a megérkező hajókat, ha lesz ilyen a későbbiekben. Itt állt neki számításokat végezni, majd amint megvolt a csillagkapu kiszámítása létre is hozta és átugrott a megfelelő helyre.
„A Kyln; mindenki által ismert hely, az ismert univerzum legszélén levő hely, ami energiákat von el a világegyetemből, amit megannyi civilizációs és bolygó használ fel. Azonban a hely nem csak erről ismert, a Kyln börtönként is funkcionál, ahol a legveszélyesebb rabokat tartják börtönben. Időnként zarándoklatok érkeznek ide, és sokan telepedtek le itt, hogy őrként, vagy munkásként itt dolgozzanak.” Nos, ő egyik miatt sem érkezett, esze ágában sem volt itt maradni a szükséges időn felül, csak a minimálist akarta itt tölteni. Engedélyt kért a leszálláshoz, majd az egyik űrkikötőben le is tette a gépet. Egy szürke csuhát vett magára és annak a csukja részét is a fejére tette. A kardja tökéletesen elfért a hátára erősítve a tokjában. Mivel magában a városban landolt, így neki nem kellett gyalogolnia, hogy beérjen, csak a robotok mellett kellett elhaladnia és máris a nyüzsgő városban találta magát. Ennyi élőlény között csak szimulátorban volt, de azt már megtanulta, hogy mit kell ilyenkor tennie, elkerülni a figyelmet és a nyilvánosságot. Így a sötétebb részeken haladt, majd végül kiválasztott egy kellően forgalmasnak tűnő kocsmát és oda tért be.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Titkos labor - Page 2 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Titkos labor - Page 2 Empty Re: Titkos labor

Témanyitás by Tyranis Kedd 21 Feb. 2012, 15:27

A kocsma hangos volt és az alkohol szagától bűzlött. A lány nem volt ehhez hozzászokva, neki a steril környezet volt a megszokott, nem mintha félnie kellett volna attól, hogy beteg lesz, vagy megárthat neki bármi is, de inkább nem próbálkozott semmivel sem. Igazából kissé még az is nehézkes volt számára, hogy normálisan viselkedjen, nem tudta, hogy civilizált társadalomban miként is kellene mindezt megtennie. Hiszen csak az apja volt az, akivel mindeddig fizikálisan érintkezett, más élőlénnyel nem is igen beszélt eddig. Sőt, nem is. A bent levő lényeket és entitásokat, amik ott voltak alaposan mérte végig, nézve, hogy mik azok és mik lehetnek a gyenge pontjaik. Illetve azon gondolkodott, hogy melyik miként viszonyulhat a halálhoz, milyen lehet az anatómiájuk és meddig maradhatnak életben extrém körülmények között. Mintha csak tényleg tudomány lett volna számára a halál. Szerencséjére egy robot ment oda hozzá, hogy felvegye a rendelést, az ilyenekkel nem volt gondja, de tudta, hogy mindenképp élőlénnyel kell majd beszélnie az információkért. Megrendelte az italt, amire noha szüksége sem volt, de valahogyan el kellett vegyülnie. Érzéketlenül konstatálta, hogy az öltözködése nem hagyott kivetni valót, a csuha és a csuklya remekül beleillett ebbe a társaságba, a legtöbbeknek amúgy sem lehetett semmijét látni, mert azok is a csuklya jótékony takarása mögé rejtőztek, ahogyan saját maga is. igaz ő nem tudta a nőies vonásokat elrejteni, vagy talán meg sem fordult a fejében, hogy így tegyen, a testiség tényleg teljesen hidegen hagyta. Fogalma sem volt, hogy mennyi ideje ült már ott egymaga csendben, figyelve érzéketlenül a környéket és az ittlevőket, amikor valaki lehuppant az asztalához. Ridegen nézett fel, de közben minden izma és idegszála a végletekig feszült, még az is kész csoda volt, hogy nem ölte meg egyből, aki ezt tette. Soha sem tudta még, hogy az apja hogyan szerez információkat, erre soha sem képezte ki. Bár logikusan, ha bemegy valahova és erővel veszi el azt, ami kell neki az még működhet is. határozottan, igaz ahhoz is tudni kellett volna, hogy hova is kell mennie.
- Miért érkeztél erre a helyre? – kérdezte a férfi.
- Információk kellenek – mondta a lány érzéstelenül.
A férfi a kabátja belső zsebébe nyúlt, Tyranis már készült támadni, de csak egy holokártyát vett elő a férfi és tolta a lány elé. Meg sem várta, hogy az elvegye, vagy ránézzen, már fel is állt az asztaltól és ment a pulthoz még egy italt rendelni. A lány utánanézett, majd a kártyára. Legalább már volt egy kiindulópontja, ami persze lehet, hogy csapda, de jobbal nem rendelkezett. Nem ivott bele a poharába, csak fizetett és elhagyta a bárt.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Titkos labor - Page 2 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Titkos labor - Page 2 Empty Re: Titkos labor

Témanyitás by Tyranis Szer. 22 Feb. 2012, 14:53

A megadott időpontra el is indult arra a helyre, ahova a kártya jelezte. Időközben miután elhagyta a kocsmát odakint az egyik sikátorban még meghúzódott, mert számított arra, hogy csapda lesz ez az az egész valamilyen szinten és akitől a kártyát kapta követni fogja. A számításai ismét helyesnek bizonyultak és az alak meg is jelent és kutatni kezdte, hogy merre lehet ő. Némileg felfedte magát, hogy az alak meglássa és tudja a nyomát követni, Tyranis pedig az egyik sikátor mélyére csalta. A férfi kaján megjegyzéseket tett a lányra, aki minden megjegyzést elengedett a füle mellett, a legtöbbnek igaz nem is értette a jelentését, mivel ilyesmivel nem is találkozott korábban. Azt tudta, hogy a párosodás mire jó és a fajfenntartás a legfontosabb, mivel az örökkévalók nagyon ritkán tudnak gyermeket nemzeni, azért is volt saját maga is olyan, amilyen. De ő nem érezte szükségesnek mindezt, sőt, egy ilyen alakkal fel sem merült volna az, hogy továbbvigye a génjeit. Annyit engedett csak, hogy a férfi a közelébe érjen és megpróbáljon kinyúlni érte, de azt már nem hagyta, hogy meg is érintse. A lány villámgyors mozdulattal kapta el az alak karját és rántotta meg maga felé, a másik kezével pedig mellkason ütötte, a tenyere alsó részével. Hallotta a csontok roppanását, ahogyan megadták magukat, majd a keze átszakította a bőrt, a húst és az izmokat és egyszerűen a csontokat tovább repesztve elérte a gerincet, amire rámarkolt és a karját kirántva a férfi mellkasán át tépte ki a férfi gerincének jelentős részét. Az illetőnek kiáltani sem volt ideje, csak a rettegés és a fájdalom volt ott a szemében, ahogyan addig még élt, hogy a hófehér csontokat meglássa, ami a saját gerince volt, majd az értelem és a tudat eltűnt az arcából és a szemei élettelenek lettek. Tyranis érzéketlenül engedte el a férfit, és mire a földre zuhant, már nem volt életben. A lány a kezét még letisztította, majd távozott a helyszínről. Nem hagy nyomot magáról, ez az alak látta, igaz az arcát nem, de jobb, ha a kiléte titokban marad még. Így majd az az informátor sem jár jobban, mint ez tette. Szerencsére volt térképe, így hamar megtalálta azt a helyet, ahova ez küldte. Még volt ideje, így előtte alaposan körbejárta és felmérte, hogy minden eshetőségre felkészüljön odabent.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Titkos labor - Page 2 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Titkos labor - Page 2 Empty Re: Titkos labor

Témanyitás by Tyranis Csüt. 23 Feb. 2012, 10:16

A ház a város szélén volt, eléggé elhagyatottan. Egy nem túl magas, egyszintes ház. A lány nem igen volt ilyen apródolgokhoz hozzászokva, apja laborja is már-már gigantikus méretű volt ahhoz képest, hogy csupán egyetlen laborról volt szó. Az épület nem túl nagy, körülötte nem volt sikátor sem, ahol valami meglapulhatott volna, ellenben más házakról könnyedén ide lehetett látni, tetőkről még inkább. Így mesterlövészre számíthat. Lehetséges, hogy túlságosan is óvatosnak számított, de tudta, hogy a szimulátorok, csak szimulátorok, bármennyire is valósághűek, ez itt teljesen más. Márpedig még nem volt ilyenben tapasztalta, így hát óvatos volt. Ahogyan diszkréten körbejárata a helyet, kamerákból is csak kettőt szúrt ki, amiket szépen ki is került, nehogy felvehessék, földön elhelyezett csapdákat, és titkos utakat nem látott. A háztetőkön pedig, ahogyan azt is ellenőrizte nem volt senki sem. Akkor, amennyire megtudta állapítani, csak a két kamera volt, amit ki kellett kerülnie. A végén pedig a ház minden lakosát meg kellett ölni. A kilétének titokban kellett továbbra is maradnia és fedhetetlennek kellett lennie. Muszáj volt, még. Még nem tudhatta meg az univerzum, hogy életben van. A két kamerát végül kikerülte és úgy ért az ajtóhoz, ahol be is csöngetett. Igaz itt is volt egy harmadik, de ez várható volt, ezt nem tudta semmiképp sem kieszközölni, hacsak nem betöri az ajtót, vagy a falat és úgy besuhan. Akkor nem tudták volna felvenni. Egyelőre nem nyílt ki az ajtó, hanem csak egy hang szólalt meg egy mikrofonon át.
- Ki maga és mit keres itt? – kérdezte.
A lány nem felelt, csak felemelte a kártyát, amit kapott, hogy megmutassa. Biztosra vette, hogy ebből tudni fogják, hogy információért jött. Néhány másodpercet kellett csupán várnia mielőtt a férfihang újra megszólalt.
- Rendben van, jöjjön!
Egy kattanást lehetett hallani, majd Tyranis benyitott a házba, a pajzsára kezdett koncentrálni, ha le akarná valaki lőni, akkor az védje, de nem történt ilyen. Egy átlagos kree spártai berendezésű már-már katonás háza fogadta, fegyverek a falon, néhány műszaki dolog szétszórva, de semmi egyéb. Egyelten idősödő kree férfi bukkant elő az egyik szobából, aki már biccentett felé.
- Szóval információért jött – mondta, az volt, aki a már kintről is figyelte, a lány bólintott és felmutatta mennyi pénzt hozott magával. – Rendben, mit akar tudni kishölgy?

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Titkos labor - Page 2 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Titkos labor - Page 2 Empty Re: Titkos labor

Témanyitás by Tyranis Csüt. 23 Feb. 2012, 16:24

Kishölgy? Érdekes megszólításnak vélte mindezt. És jó kérdés volt, hogy mit is akart tudni. Az igazság az volt, hogy mindent, és ezen információkért a lány bármeddig elment volna. A végeredmény úgyis ugyanaz, a feladata szent volt, és nem kegyelmezhetett, nem mintha akart volna, de a lassú kínhalál és a gyors fájdalommentes között is volt különbség és néhány fokozat. Majd a kapott válaszoktól függően eldől, hogy ez a kree melyiket fogja kiérdemelni. Mit akart tudni? Egyszerű volt.
- Mindent. Mindent, ami az elmúlt majdnem egy évben történt. Onnantól kezdve, hogy Ego elpusztított egy teljes bolygót és kiirtott egy fajt. Eddig vannak információim.
- Értem, foglaljon helyet, hosszú mese lesz.
Megvárta, amíg a lány helyet foglalt, igen, amikor a Shi’ar birodalmi gárda megállította Ego-t, és az egyik ember megszerezte a kvantum-bandázsokat, volt az utolsó információ, amit az apja a gépbe feltöltött, innentől kezdve szakadt meg minden kapcsolat vele. Ez alig pár nappal azok után történt, hogy ő a szimulátorba került.
- Nem sokkal később a realitás újraindult. Ne kérdezze hogyan és miként, én is csak ennyi tudok, és azt, hogy jó pár dolog megváltozott. Vannak, akik emlékeznek olyasmire, hogy Thanos, az őrült titán lerohanta a realitást a Fészekkel, majd az újrainduláskor mindet semmisé lett és minden ment tovább. De Thanos és az örökkévalók eltűntek, ezt se kérdezze kishölgy, hogy hova és miként. Jómagam is próbáltam utánajárni, de nem tudtam meg semmit sem. Eltűntek és nincs nyomuk egyelőre. Igaz, had jegyezzem meg, hogy Thanos nélkül lehet, hogy jobban jár a realitás, mert nem kell tartani attól, hogy próbálja kiirtani azt.
A lány arcán a csuha alatt egyetlen izom sem rándult meg, csak a szemei villantak meg, ezekért a hitetlen és eretnek szavakért, ha nem is akarta volna megölni a férfit minden bizonnyal most már megtette volna. Tehát Thanos eltűnt, és nem csak ő, hanem minden más örökkévaló is.
- Érdekes. – mondta.
Elég sok mindenkinek útjában állt az apja, de nem igen ismert ekkora hatalmat, ami képes lett volna, hogy egy egész fajt eltűntessen. És ha az egész faj eltűnt, akkor nem csak az apja volt útban, hanem minden örökkévaló. Mivel Tyranis láthatóan elgondolkodott a dolgon, így a kree csöndben várta, hogy megeméssze a hallottakat. A másik, ami érdekes volt a realitás újraindítása, ennek utána kell majd járnia, adatok, energiajelek és hasonlók. Bár majd kiderül, hogy mennyire is érdekes és fontos ez a küldetésében.
- Folytassa! – nézett fel az eszmefuttatása végén.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Titkos labor - Page 2 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Titkos labor - Page 2 Empty Re: Titkos labor

Témanyitás by Tyranis Csüt. 23 Feb. 2012, 16:39

- A következő tényleges és fontos esemény az az volt, hogy Galactus odakerült a Chandilar-ra. Lilandra császárnő elhunyt és a bolygó is megsemmisült, igaz Galactus a hírnökével fizetett érte, Terrax volt ott és Gladiátor végzett vele, miután a hírnök a császárnőjével. Ami még furcsa, hogy valaki odacsalta a bolygóra az entitást, nem véletlenül tartott oda – vette bizalmasra a hangsúlyt. – Az egész csak elterelés volt, hiszen mindenki tudta, hogy a titkos fegyvereiket ott tartották a bolygón a madáremberek. A nega-bombákat.
- Nega-bomba? – kérdezett vissza a lány.
- Igen, egy másik dimenzióból nyerik az erejüket és képesek egy ilyen bombával egy bolygót lehet felrobbantani, de valaki tizenkettőt hagyott ott a Fellegvárban és ez okozott tér- és időszakadást a realitásban és nyitott átjárót valahova. De egyelőre elsiettem. Ott tartottam, hogy ellopták a bombákat. A Fellegvárban pedig a következő események játszódtak le. Eddigre a Birodalmi gárda is meggyengült, mert Gladiátor otthagyta őket. A Shi’ar többé nem játszott sehol sem szerepet.
Ezzel letett egy hololejátszót az asztalra, majd a Fellegvár tanácstere jelent meg.
Ott a kree Legfőbb Intelligencia holoképe jelenik meg.
- Küldöttek. Most, hogy a Shi'ar birodalom... "meggyengült"... nem kell eltűrnie a kreenek a kényszer békét. A kree ezennel háborút hirdet a skrull fajjal szemben.
Az idegen fajok százai döbbenten néznek össze, egy felszólal:
- Miért kéne ezt tűrnünk? Miért ne álljunk a skrullok oldalára az önök brutális és oktalan háborújában?
Az ajtókon kree katonák lépnek be és hirtelen nova osztagossá válnak.
- Mert a Nova a miénk és...
Ezzel a Nova hadtest lőni kezdi a szenátorokat, azok sikoltva próbálnak elugrani, de amikor a lövéseknek vége és körbe néznek azt látják, hogy a saját fajtársaik közül többen skrullá válnak, majd lyukkal a testükben a földre borulnak.
- Mert önöket is elárulták.

Tyranis a homlokát ráncolta össze, eltűnnek az örökkévalók, majd kiütik a Shi’arokat, hogy így kirobbanjon az új háború, mindezek után már tudta, hogy a háború valóban kitört, a flották mozgását saját maga is nyomon tudta követni. Akkor a többi részlet is fontos.
- A Fellegvárnál tartott. – szólalt meg újra
- Ó, igen, igen… az egy teljesen másik történet már.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Titkos labor - Page 2 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Titkos labor - Page 2 Empty Re: Titkos labor

Témanyitás by Tyranis Pént. 24 Feb. 2012, 11:48

- Igen, igen a Fellegvár – bólintott a kree. – Hamarosan a Fellegvár körül harcok törtek ki a Galaxis Védelmezői is ekkor értek vissza oda. Ők találták meg a nega-bombákat. Így nem maradt más lehetőségük, mintsem kimenteni, akit tudnak. A skrullok ekkor egy öngyilkos akció keretében megölték a Legfelsőbb Intelligenciát. Nem elég, hogy a madárembereknél Cal’syee és D’Ken Neremani harcokat kezdett a shi’ar trónért, és a romokban levő birodalom polgárháborúba sodródott, de akkor úgy nézett ki, hogy még a Kree birodalom is elesik. A Fellegvárat nem sikerült megmenteni és felrobbant. És a Hiba keletkezett ott. Amennyire tudni a bombák miatt a Negatív-zóna nevű helyre vezet az átjáró, de az, hogy mik jöttek át onnan nem tudni. Hatalmas hadsereg, figyelik a rádióadásokat, így a kommunikáció akadozik az univerzumban.
A lány elgondolkodott, még nem igen hallott arról a helyről, de majd idővel. Most ezek nem voltak fontosak. Azt tudta, hogy a kree-k megmaradtak és nem omlott össze a birodalom. A kérdés pedig, hogy miért, hiszen a vezetőjük halott és elég nagy birodalom volt az, ahhoz, hog vezető nélkül maradjon.
- Hogyan maradtak fenn a kree-k?
- Az Intelligencia halála után szinte egyből átvette valaki a trónt és császárságot kiáltott ki. A neve Unspoken, avagy a „Megnevezhetetlen”. A feleségével együtt foglalták el a trónt, embertelenek. A császár eredeti neve homályba vész, annyi biztos, hogy ő is Boltagon volt valamikor, amikor még az embertelenek királya is. Még a Földön, legalább is így beszélik, szóval az aktuális kree császár nem politikus, inkább diktátor és zsarnok, a hatalom érdekli csak. Mikor felmerült, hogy megbuktassák még a saját birodalmában feloszlatta a Genetikai Tanácsot, ők vezették a Birodalmat, nehogy megszabják a kormányzását. Később száműzték Tibetbe, az újraalapult Tanács, majd ő ott ragadt. Nem tudni, hogy miként került elő és jött a kree-khez. Technokrata, a gépek jobban lekötik és jobban érdeklik, mint az élő személyek. Az istenek irgalmazzanak az univerzumnak, ha arra készül, amire gondolok. Márpedig itt megteheti.
- Mire gondol?
- A kree őrszemekre kishölgy, a kree őrszemekre. Így is milliárdnyi van belőlük és… minden bizonnyal sejti mire gondolok. A császárnő az ellentéte, szereti társaságban mozogni, diplomatikus és nyitott a nép felé. Még két árvát is magához vett a Fellegvár pusztulása után, akiket a sajátjaként nevel azóta. Nem tudom, hogy hova vezethet mindez, de nem hiszem, hogy jól járnánk.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Titkos labor - Page 2 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Titkos labor - Page 2 Empty Re: Titkos labor

Témanyitás by Tyranis Szomb. 25 Feb. 2012, 10:22

Meg kellett vallani tetszett Tyranis-nak, amit hallott, egy igencsak erős és nagy hadsereg az őrszemekből. Igaz primitívnek találta végtelenül azt a technológiát, de gépek voltak és mindig is vonzódott a technológiához. És így ez tetszett neki. Más kérdés, hogy a sajátjukon kívül mindent annak talált, akárcsak az apja. Amilyen hatalom volt a kezükben a celestial technológiának hála, nem értette, hogy a népe miért nem használja, az apja legalább is ilyesmit mesélt, hogy nem tették. Túlságosan nagy hatalom és talán Thanos kellően elrettentő példa volt számukra? Elegendő információ hiányában nem tudhatta. De igen, határozottan tudta, hogy mire is gondolt a másik.
- Amit még tudni, hogy a Megnevezhetetlen hadat üzent az Embertelen Birodalomnak és a Földnek, de az a sárbolygó a majmokkal másért is érdekes. Néhány napja Galaxis Védelmezői is erre jártak és nos… ők is hallottak a Földről. Nem elég, hogy a kree császár is onnan származik, de mindkét Nega-bandázs is ott található. Azokkal lehet átjutni a Negatív zónába, ahonnan a Hibán át érkező sereg érkezett. Valószínűleg skrull kém lehet, aki mindezt intézte, hiszen nekik lett volna jó mindez.
Az öreg kree néhány pillanatig ismét kivárt, majd folytatta.
- Ezenfelül a shi’arok ténylegesen kettőbe szakadtak és a két trónörökös egymás ellen kezdett háborút vívni, kisebb birodalmakat próbálnak lerohanni és támogatókat találni maguknak, hogy úgy kerülhessenek a másik fölé és győzhessenek. Azonban, nem várt fordulat is történt, a sereg, ami átjött a Hibán, nem éppen arra támadott, amerre akarták, a skrull galaxis felé vették az irányít, úgy tűnik, hogy az új szövetségesek máris hátba támadták őket.
A lány sejtette, hogy miért is gondolták azt, hogy a skrullok lehetnek a háttérben, a kree-k vezetőjét ők ölték meg, valószínűleg a shi’ar vezetőt is a háború miatt. Azonban valami nem stimmelt Tyranis szerint.
- Ó még van valami… - csapott a homlokára a férfi. – Amit még hallottam, az Univerzális embertelenek és a Legfelsőbb Intelligencia utolsó jóslata. Ez is érdekli a kishölgyet?
Univerzális embertelenek? Tyranis tudta, hogy a kree-k örökkévaló és ember DNS-ből kreálták az emberteleneket, és ez is a Földön, de azt nem tudta, hogy több is van belőlük. Igencsak érdekesnek bizonyult és egyre több és több rejtély bukkant fel ezen a helyen, magában az univerzumban.
- Legyen, mondja!

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Titkos labor - Page 2 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Titkos labor - Page 2 Empty Re: Titkos labor

Témanyitás by Tyranis Szomb. 25 Feb. 2012, 15:04

- Ezt nem sokan tudják, rejtett információ. Részben a megszerzett információkból tudom, részben pedig egy embertelen árulta el ezeket. Az Embertelenek között régóta köztudott titok, hogy a Kree-k kísérlete az embertelenek létrehozásában nem csak az emberiségre terjedt ki, hanem négy másik fajra is. A többi faj esetében katalizátornak azonban nem a Terrigen-kristályokat, hanem más módszert alkalmaztak. Ők lettek az Univerzális Embertelenek, a négy faj, amiket egy-egy királynő vezet, mindannyian azért készültek, hogy újra egyesítsék a Kree faj evolúcióját és beléjük ültettek genetikai memóriát is, ami később egyesíteni fogja az összes embertelen fajt. A memória, az emlék, ami bennük van azt mondja, egy ősi próféciát, hogy az öt királynő csatlakozni fog ahhoz a királyhoz, aki visszatér, az örökké éjszakából és összefogja őket az új Szentföldön, amit Új Hala-ként fognak ismerni. Hogy hol lehet ez, nem tudni. De a Legfelsőbb Intelligencia megjósolta azt, hogy hamarosan megtörténik, csakhogy jelenleg az emberteleneknek két királya és két királynője is van. És hamarosan háborúba is lépnek egymás ellen.
Tyranis újra a homlokát ráncolta, valami nagyon, de nagyon kezdte zavarni ebben az egészben. Valami hibádzott, valami nem volt rendjén. Túlságosan is nagy káosz volt, mintha minden véletlenül történt volna, de a káoszelméletet nézve sem volt lehetséges. Valami, valaki akarta, hogy ez történjen, de hogy ki és mi azt nem tudta, de abban biztos volt, hogy valami van a háttérben. És a primitívjei, az összes mindenki azt hiszi, hogy a skrullok azok. Vajon a zöld férgese kit gyanúsított? Vagy arra már senki sem figyelt?
- Melyik a többi faj, azt lehet tudni? – tette fel a kérdést.
- Nem sajnos, a létezésük homályba vész és nem tudni róluk semmit, még az embertelenek sem tudják, hogy kik ezek. Genetikai emlékezet, de ez még előttük is rejtett a megfelelő időpontig.
Genetikai emlékezet, érdekes! Szóval a Legfelsőbb Intelligencia ezzel foglalkozott ki tudja, hogy mióta, hogy ezt létrehozza. A kree faj egy új evolúciója, ami ha úgy néztük Tyranis maga is az volt, egy örökkévaló-kree hibrid. A teremtés és az evolúció egy új csúcsa. Most pedig már mindent tudott, több dologgal ez az illető nem szolgálhat. Tehát nem volt más hátra, mintsem a fizetség, amit soha sem fog megköszönni az illető, de az úrnője, a Halál igen. őt gazdagítja újra.
- Ennyi lett volna, azt hiszem a fizetés rész következik.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Titkos labor - Page 2 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Titkos labor - Page 2 Empty Re: Titkos labor

Témanyitás by Tyranis Szomb. 25 Feb. 2012, 19:01

Az idősödő kree szemei felcsillantak a fizetés hallatán. A lány teljesen nyugodtan figyelte leendő áldozatát, még fogalma sincs, hogy mit is kap fizetségül azért, ami most itt történt. Kifizeti és csak utána végez vele, számára az, hogy rablógyilkosság, vagy milyengyilkosság az, ami most történik nem volt fontos, csak azaz egy tény, hogy a kree halott legyen. Veszélyes lett volna, ha elmondja, hogy volt itt valaki, aki ezekről kérdezősködött. Igaz nem tudta, hogy egy részét még nem sokkal odébb Gladiátor is megkérdezte nem is olyan régen. A férfi megmondta az összeget, Tyranis számára ez semmit, de semmit sem mondott, lehet, hogy most verték át iszonyúan, de lehet, hogy nem. Nem számított, és nem érdekelte. Tudta, hogy volt nála ennyi pénz, így a megfelelő összeget le is tette az asztalra. A kree szinte azonnal rá is vetette magát, hogy ellenőrizze azt. Micsoda kapzsiság, a lány hálát adott az apjának, hogy az efféle érzéseket nem nevelte belé, megvoltak a számára fontosak, a többi igazán nem számított és csak hátráltatta volna őt a munkájában. Továbbra sem szólt semmit, biztosan tele volt a hely poloskákkal és felvették azt, ami itt történt. Saját maga így tett volna, ha ilyesmikkel üzérkedik, mint ez az alak. Bár ő maga egészen máshogyan gondolkodik, mint mások. A férfi errefelé hírhedt volt, kételkedett benne a lány, hogy bárki bántani merte volna, az információi annál értékesebbek voltak.
- Igazán nagy öröm volt önnel üzletelni kishölgy – mondta a kree. – Ha bármikor másk…
A hangja elakadt és csak egy nyögés szakadt ki az ajaki közül. Tyranis még mindig kifejezéstelen arccal figyelte őt, a kree pedig még az utolsó erejével lenézett a mellkasára, a ahonnét a fájdalmat érezte pillanatokkal korábban. Hibázott, a lány pedig kihasználta, még mindig a pénzes kártyát figyelte és nem nézett fel az üzletfelére, így Thanos lányának volt ideje a gyorsaságát kihasználva kardot rántani és a kree mellkasába vágni. Esélye sem volt, egykor lehet, hogy nagy harcos volt, de mostanra a kapzsisága lett a veszte. A kártyát az asztalon hagyta és lerúgta a férfit a kardról, aki eddigre már kiszenvedett, egyetlen halálos szúrás. A vért letörölte a pengéről, majd még magához vette a férfi fordítógépét és a köpenye zsebébe mélyesztette. A biztonsági szobába ment, hol egy-két dolgot átállított a ház rendszerén és törölt mindent az adatbázisból, nem hagyott nyomot. Olyan észrevétlenül távozott, mint ahogyan érkezett. Alig tett meg két sarkot egy hatalmas robbanás következtében az épület a levegőberepült a holttesttel és mindennel. Semmi sem köthette már hozzá a történteket.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Titkos labor - Page 2 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Titkos labor - Page 2 Empty Re: Titkos labor

Témanyitás by Tyranis Vas. 26 Feb. 2012, 12:16

Tyranis a következő jó néhány napot, másfél hetet igazából még a Kyln-en töltötte, de ezúttal inkább csak hallgatózott és egy biztonságos helyet keresve próbálta feltörni az itt található hálózatokat, hogy így szerezzen még több információt. Némelyik könnyű volt, egyszerűen primitív, de egy-kettő igencsak nehéz volt és megizzasztotta a lányt, többek között magáé a börtöné is ilyesminek volt nevezhető. De ott semmilyen lényeges információt nem talált, csak azoknak a listáját, élettörténetét, aktáját, akik be voltak zárva. Azonban egy körözési lista is a kezébe akadt, amit a Kree Sztelláris Birodalom adott ki, az egyik legkörözöttebb „bűnöző” az anyja volt, Ko-Rel. Mert nem hajtott fejet az új császárnak és a nem hajtott fejet és állt be az ő hadtestükbe. A lány most először értette meg, hogy az apja miért éppen ennek a nőnek a DNS-ét választotta arra, hogy az anyja legyen a gyermekének. A többi lista most nem volt fontos, az apja nem igen mesélt a szövetségeseiről soha sem, csak annyit ellenőrzött, hogy van-e örökkévaló közöttük, vagy az anyja itt van-e, de a többi nem érdekelte. De nem volt, az anyja még szabad volt, vagy ezen a helyen nem volt, ennyit tudott. A többi hálózatból, pedig nem derült ki semmi újdonság. Csak annyit, hogy miként helyezkednek el a shi’ar flották és ki melyik oldalt pártolja. Ez sem volt lényeges neki, csak egy másol dolgot talált még, Galador, mint fontos hely, de, hogy miért, vagy mi van ott azt nem. Még az ott élő fajt találta meg, hogy Űrlovagok, de semmi egyéb. Ez most számára nem volt fontos. A saját nyomait még eltűntette, hogy ott járt volna bárhol is, aztán ideje volt távozni. A balsejtelme, amit még a kree-nél érzett, hogy valami irányítja a történéseket a háttérből egyre inkább nőtt benne és most már ebben teljesen biztos volt. Csak nem tudta, hogy kik és hogyan és miért. Talán ennek a Galadornak köze lett volna hozzá? Előbb a feladata, majd utána ezzel a kérdéssel is lesz ideje foglalkozni. A kiléte még mindig titokban maradt, még mindig nem volt olyan lény az univerzumban, aki látta, és beszélt volna vele ne halt volna meg nem sokkal később. Az apja jól képezte és tanította, elégedett lenne vele. Azon a tényen felül, hogy csak arra kellett neki, hogy a végrehajtója legyen és egy eszköze. Mint a Halálnak az apja, egy érdekes párhuzam és észrevétel. Visszasétált teljesen nyugodtan a vadászgépéhez, majd, amilyen csendben érkezett, úgy távozott a bolygóról.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Titkos labor - Page 2 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Titkos labor - Page 2 Empty Re: Titkos labor

Témanyitás by Tyranis Vas. 26 Feb. 2012, 16:39

A bolygót még körberepülte, majd távolról még a berendezést is, ami az energiákat generálja és szállítja az ismert univerzumba. Igaz most nem működött, valószínűleg a bogaraknak nem akarták felfedni a helyet, pedig érdekes lett volna, ha itt kezdik el azt, amiért megérkeztek. Bár, úgy számolt a lány, ha ezt a helyet elfoglalnák, akkor annyi energiához tudnának jutni, hogy soha többé semmi sem állítaná meg őket, ami pedig Tyranis számára is szerencsétlen lenne. A naprendszerből kirepült, nem kockáztatta meg, hogy még ennek a területén nyit egy csillagkaput. Ugyanazt a helyet adta meg koordinátának, ahonnan elindult, és arra a helyre ugrott át. Újra megérkezett oda, ahonnét indult, csak majdnem két héttel később, már igen sok mindent tudott, csakhogy a tudás még több kérdést vetett fel, mintsem választ adott volna. De legalább azt már tudta, hogy az apja nem halt meg és nem az úrnőjénél van, hanem valahol máshol. És így tényleg szükség lesz az ékkövekre, mert máshogy nem fogja tudni megoldani, hogy visszahozza őt. Innen órák teltek el még, gondolkozásokkal teli órák ahhoz, hogy hazaérjen.
Tyranis könnyedén dokkolt a titkos laboratórium dokkjában. Végre hazaérkezett, az útja több, mint kifizetődő volt, jócskán megérte neki az, hogy elmenjen abba a porfészekbe. Sok igen hasznos információt tudott meg azon a helyen, és legalább tényleg képbe került az ügyben, hogy mi is a tényleges helyzet az univerzumban. Egy aranyos ténnyel is találkozott a Galaxis Védelmezői Thanos-nak nevezték el a központi bázisukat, lehetséges, hogy el kellett volna oda mennie, hogy gratuláljon nekik és megköszönje ezt a kedvességet már csak az apja nevében is. De ezt sem tehette meg, azonban volt egy nyugtalanítóbb tény, amin nagyon sokat töprengett, az apja eltűnt, nagyon régóta nem lehetett róla semmit sem hallani. De nem ő volt az egyetlen, akivel ez történt, a pletykák szerint a teljes Örökkévaló fajjal is ez történt, semmit sem lehetett róluk tudni. Mostanra teljesen biztos lett abban, hogy tényleg valakik vannak a háttérben, az információk birtokában az egyenletek ezt az eredményt adták. De a kik és, hogy miért és mi a céljuk, arra még mindig nem derült fény a számára. Szépen lassan, teljesen nyugodt tempóban sétált vissza az irányítóterembe, hogy megnézze az űr figyelése milyen eredményre jutott, de a találatok száma még mindig 0 volt. Leült a helyére, túl nagy teret kellett átvizsgálnia és a matematikai esélyek nagyon alacsonyak voltak a sikerre. Főleg, hogy valószínűleg csak akkor kap eredményt egyébként is, ha valaki használta őket, úgy pedig lehetséges, hogy évszázadok fognak eltelni, mire ez megtörténik. De ha meglenne egy kő számára… az ékkövek reagálnak egymásra, akkor a sugárzást kiküldhetné az űrbe, azok pedig reagálnának és így megtalálhatná őket. Összeráncolta a homlokát, nem is volt olyan rossz ötlet, hogy ezt már most is megcsinálja. De ezt végképp nehéz volt kivitelezni, hiszen csak sugárzásmintája volt, és nem pedig az, ami történik, ha használja, ebből a ténylegest még neki is nehéz lett volna reprodukálni. De talán később megpróbálja, hátha mégis szerencsével jár. De addig is, nekiállt annak, hogy pontról pontra visszaidézze a Kyln-i utazásának minden eseményét és ezeket is lementse a gépre, hogy később is megmaradjanak ezek.

- Számítógép mentsd a bevitt adatokat és titkosítsd! – adta ki az utasítást.
Kissé előre dőlt a székében és a monitorokat kezdte figyelni csöndben.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Titkos labor - Page 2 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Titkos labor - Page 2 Empty Re: Titkos labor

Témanyitás by Tyranis Hétf. 27 Feb. 2012, 15:23

Percek teltek el, Tyranis még mindig a képernyőket és holoképeket figyelte. Mintha csak próbálta volna bűvölni azért, hogy végre jelenjen meg rajta valami. De semmi sem történt, még mindig nem jutott előrébb abban a kérdésben, hogy merre lehetnek az ékkövek. Igaz még mindig csak az űr jelentéktelen részét vizsgálta át, így tudta, hogy idő kell, de ez azért kezdett túlságosan is sok lenni neki. Az apja nem várhat örökké, ki tudja, hogy hol van és mi történik vele. A saját szent küldetését sem tudja véghezvinni, amíg nincs itt és kieshet a Halál kegyeiből, már ha nem történt már meg ez. Ismerte az apját, a gondolkodásmódját és azt a kevéske érzését, amivel a titán rendelkezett, így pedig tudta, hogy ennek igencsak súlyos következményei lennének, ha mindez megtörténne. De nem tudott mit tenni, ezt az egészet nem gyorsíthatta fel, mert akkor lehet, hogy átsiklana azon, amin nem kellene. Türelemjáték, abban pedig jó volt, de most mégis kissé nyugtalan. A helyzet túlságosan is zavaros volt odakint, túlságosan is kicsúszott az irányítás az apja kezeiből, amiatt, hogy nem volt jelen. Valamilyen más hatalmak mozgolódtak az árnyak között, akiket nem tudott, hogy kicsodák lehetnek. És hatalmas erőt képviselhettek, hogy azt már megtették, amit. Ami még szemet szúrt neki, hogy nem volt túl valószínű, hogy ez bárkinek feltűnt volna, mert akkor nem az egymással szított háborúval lettek volna elfoglalva, hanem valami mással. Hogy megkeressék, aki ezt okozta. De belegondolva még saját magának is jól jött ez, mint amire korábban is jutott, így tényleg nem fogja senki sem lesz, aki az útjába állna, hacsak nem akarja az ellenség is azt megszerezni, amit ő. Pontosan tudta hogy előnyben van mindenki mással szemben, mert nem tudnak róla, nem tudnak a létezéséről és azt gondolja mindenki, aki tud róla, hogy eltűntek az örökkévalók, hogy senki sem képes arra, hogy használja a technológiájukat. Tévedtek, és Tyranis pontosan ezt fogja kihasználni, az ismeretlensége az előnye és az árnyak, amik még mindig jótékonyan rejtik az univerzum elől. Ő pedig készen állt a háborúra.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Titkos labor - Page 2 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Titkos labor - Page 2 Empty Re: Titkos labor

Témanyitás by Tyranis Hétf. 27 Feb. 2012, 20:07

Készen állt valóban, csak a hogyan és kikkel volt továbbra is a kérdés. És az is, hogy mi is volt a közük azokhoz a „bogarakhoz”, amik átjöttek a Hibán. Nevet nem hallott még róluk, csak ennyit, hogy bogarak, legalább is azokra hasonlítottak azok szerint, akik már látták őket és persze életben maradtak, hogy elszökhessenek és elmondhassák mindezt. Kíváncsi volt, égett benne a tudásvágy, hogy mindezt láthassa és megtapasztalhassa. Egy teljesen másik létforma, ami nem is ebből a dimenzióból származott, hanem máshonnan. Micsoda potenciális lehetőségek! A tudós ismét előbújt a lányból, a halál tudománya, mivel minden képes meghalni, de minden máshogyan és más határokkal. És ezeket nem ismerte, ezekről semmilyen adata nem volt, és tudni akarta, ki akarta próbálni, hogy meddig és milyen határok között képesek élni és halni. Felkelt a székről, vagy oda, vagy pedig a skrull galaxisba kell elmennie, mindenképp szerezni akart egy ilyen lényt, hogy megnézhesse. A helyi adatbázis az univerzum legtöbb fajáról tárolt anyagot, de ezekről tényleg nem. Ezekről még az apja sem tudott semmit sem. Kik ők és miket rejthetett még az állítólagos negatív zóna? De egyelőre visszatért arra, amit még tudott és, és amiről hallott. Galador. Begépelte a számítógépbe, ami hamarosan ki is adta azt, amit lehetett róla tudni.
Galador: A Tejút Taloman rendszerének (3.) Galador bolygója (5 milliárd lakos), lakossága űrlovagok. Űrlovagok, már ezt is érdekesnek találta, nem emlékezett arra, hogy róluk tanult volna korábban. Igaz elég sok minden volt, amiről még nem hallott és nem tanult, az univerzum átkozottul idős volt és hatalmas. Az űrlovagok volt, amit legközelebb beírt a számítógépbe, és megint volt találat, az apja úgy látszik ismerte őket, vagy már máshonnan megszerezte ezeket az információkat. ”Az Űrlovagok elit kiberharcos humanoid ügynökök, a Galador bolygóról. Az árnylidércek ellen lettek alapítva, a kétszáz évvel ezelőtti megszállás alatt. A kiválasztott galadori férfiak és nők planádiumból készült komputerizált kibernetikus külső vázzal – páncéllal – lettek felszerelve, ami specializált felszerelésükhöz vagy képességükhöz lett egyedileg tervezve. Általában mind fel van szerelve sugárhajtóművel, emberfeletti erővel rendelkeznek, és képesek az űrben élni. Az összes űrlovag a Galador bolygóról szárazik, nincsenek olyan tagjai az ügynököknek, akiket máshonnan soroztak be.”
A lány összeráncolta a homlokát, árnylidércek? Nem hitte volna, hogy ennyi mindent megtanulhat ezen a napon néhány jelentéktelennek látszódó információ alapján. És akkor nem volt más hátra, mintsem utána nézni az árnylidérceknek.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Titkos labor - Page 2 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Titkos labor - Page 2 Empty Re: Titkos labor

Témanyitás by Tyranis Kedd 28 Feb. 2012, 11:31

Árnylidércek, mindenre számított csak arra nem, hogy hol is fogja ezeket megtalálni. Valami különleges fajnak gondolta, erre a skrull alfajok alatt találta meg. Tyranis felvonta a szemöldökét.
- Érdekes! – fűzte még hozzá.
Mást is talált itt, a skrullokat ismerte alapból, tudta, hogy mik és mire képesek, ezt nagyjából mindenki tudta. Utána ott volt alatta az is, hogy szuper-skrull. Ez már érdekesebbnek bizonyult, mert köze volt az embertelenekhez, amiknek pedig az örökkévalókhoz. A Skrullok pár éve sikeresen szereztek az embertelenek erejét adó terrigen kristályokból és ezzel egy szuper-skrull sereggel győzedelmeskedtek a galaxisban. Egy nagyobb ellentámadás után a szuper-skrullok nagy része kihalt, de még így megmaradtak az egyik legnagyobb hatalomnak az űrben. Igen, erről tudott, ezt tanulta az apja által is, amikor a skrullok egészen a Földig üldözték vissza a kree és shi’ar seregeket, ahol végül az anyja, Ko-Rel néhány ember segítségével elszabadította az univerzum erejét, az unipower-t, és ezzel visszaűzték a skrullokat egészen az Androméda-galaxisig. Mindezek után állt helyre a béke egy időre, amíg most a közelmúltban újra ki nem robbant a háború. A superskrullok adaptálják más képességét, és rendelkeznek képességgel, amit a terrigen-kristályok és az áldozat DNS-vel segítségével szerzik meg. Érdekes! Hogy néhány csúszómászó milyen magasra juthat némi tudománnyal. De most nem ez a történelemlecke érdekelte, hiszen ezt ismerte, hanem az árnylidércek voltak a fontosak. A képek szerint ez a két skrull faj hasonlít egymásra, azonban az első dolog, amit látott az árnylidércekből nem hasonlított közel sem arra, amire a logikus gondolkodás következtetni engedne. Alatta pedig ott volt a faj leírása is, amit az apja összegyűjtött róluk.
Titkos labor - Page 2 507px-Fantastic_Four_Vol_1_577_page_20_Dire_Wraiths
”Létezik egy titkos lázadó csoport, akikre szinte már senki sem emlékszik, ők akik mágiával alakították magukat át évezredekkel, vagy még korábban át azokká a lényekké, amiknek most is ismerjük őket. Azóta nevezik őket árnylidérceknek, vagy űrszipolyoknak. Az ő életükben a fekete mágia mindig is nagy szerepet játszott, hiszen a mágia segítségével veszik fel másnak az alakját is, lopják el emlékeiket és képességeiket. Így sokkal hatékonyabbak, mint az eredeti faj, amelyből ezzé váltak. Egyetlen nagyon-nagy ellenségük és nemezisük van, azok pedig az Űrlovagok a Galador rendszerből. Az árnylidércek csak az exogenesis-en való átesés után képesek emlékeket és képességeket lemásolni, addig csak egyszerű alakváltók. Ettől függetlenül minden árnylidércek bármilyen alakot képes felvenni és utánozni. Ők egy mélyen idegengyűlölő, teljesen gyilkos és gonosz faj, amelyek végtelenül paranoiásak, titokzatosak és manipulatívak.”
Exogenesis? Az emberteleneknél ismerte azt a szót, hogy Terrigenesis. Köze lett volna ezeknek egymáshoz?

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Titkos labor - Page 2 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Titkos labor - Page 2 Empty Re: Titkos labor

Témanyitás by Tyranis Kedd 28 Feb. 2012, 11:51

Tudta, hogy a genezis szó a teremtést jelenti, tudta, hogy az embertelenek a terrigenesis során szerzik a képességüket, a leírás szerint pedig az árnylidércek az exogenesis révén. Felettébb érdekesnek találta, hogy két ilyen teljesen eltérő faj némileg hasonlóan szerzi a képességeiket. A faj is lenyűgöző volt, mindenképp akart egy ilyet szerezni magának, hogy megvizsgálhassa és megérthesse. Mágiahasználók, a Földön voltak ilyenek, illetve a shi’arok között, amennyire tudta, hogy csak ott használtak mágiát. Ami pedig valami olyasmi volt, amire nem igen volt tudományos magyarázat. Így ezt is alaposabb vizsgálat alá kellett volna vetni és tudományos magyarázatot találni rá. Az igazán jó kérdés, hogy merre is találhat magának, még erre is rákeresett, hogy az árnylidércek honnan is származnak eredetileg:
Csillagrendszer: Sötét Nebula "Fekete Nap" rendszere
Bolygó: Lidércvilág jelenleg néptelen
Az előzőleg olvasottak alapján pedig így szinte lehetetlenség lenne rájuk akadni. Azonban, ha tudná, hogy mit keres alakváltott személyeknél. A novák kiszúrják a skrull alakváltókat, akkor valamilyen szkennelés, vagy hasonló, ami ezekhez van beállítva minden bizonnyal sikerrel járna. De előbb, de előbb még ott voltak a Hibán átjött lények és a genezis szóra való rákeresés. Nagyon sok lehetőséget adott ki a számítógép, logikus volt, és számolt is vele, azonban némi szűkítés után eljutott addig, hogy öt darab érdekesség fogadta, amik megérték azt, hogy utána nézzen. Ebből kettőt már ismert, illetve olvasott róla. A terrigenesis és az exogenesis. A fajok nem voltak számára ismeretlenek, hiszen a mondást ő is ismerte, hogy az univerzumban a bajokért két faj lehet felelős, a skrull és a badoon. A lista, amit kapott pedig a következő volt:
Terrigensis – Terrigen ködből való képesség szerzés a ködben való tartózkodás alatt; Földi Embertelenek
Exogenesis – az Exogen fűszer belélegzése által; Árnylidércek
Isogenesis – az Isogen gömbök kivonatának az injekciója által való képesség szerzés; Badoon
Amphogenesis – a szunnyadó Amphogen hígított vizének egy cseppjének ivásával; Kentauriak
Antigenesis – az Anitgen Fa éjvirágjának a nektárjából való evés által; Kymellian
Mindezek után pedig nem lehetett kérdéses, hogy ennek a másik három fajnak olvas utána, illetve megtudja az embertelenekről mindazt, amit lehet. Pusztán kíváncsiságból, illetve azért, mert hátha előrébb jut a korábban felmerült kérdésekben.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Titkos labor - Page 2 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Titkos labor - Page 2 Empty Re: Titkos labor

Témanyitás by Tyranis Szer. 29 Feb. 2012, 12:42

Sorban haladt, így hát a következő a Badoon faj volt, róluk annyit tudott, hogy leginkább hüllőszerű faj és két ágra szakadt, a hímekre és a nőstényekre és jó ideje már teljesen külön élnek, a hímek pedig híres harcosok és a vérszomjukról hírhedtek. Több minden hirtelen nem jutott eszébe róluk, így valóban nem ártott az, hogy utánanézzen a fajnak.
Titkos labor - Page 2 617px-Fantastic_Four_Vol_1_577_page_19_Badoon
”A Badoon egy hüllőszerű faj, akik két bolygón élnek. Az egyik a Badoon testvérisége, a király által uralt bolygó, a másik a Badoon női testvérisége, uralva egy királynő által a Badoon faj anyabolygóján. A Badoon a kree és a skrulloknál is ősibb faj. Hatalmas háború indult a két nem között, nagyon sokáig háborúztak a nők és a férfiak, mindaddig, amíg végül a hímek győzelmet arattak és a nőstényeket rabszolgaságba kényszerítették. Noha ez történt a hímek egy idő után elhagyták a bolygót, mivel sikerült ilyen technológiát kifejleszteniük, de időről-időre visszatértek az anyabolygójukra, hiszen párosodniuk kellett. A nőstények végtelenül pacifista államot építettek ki és nem törődtek a hímekkel, akik viszont több bolygót és naprendszert is leigázva nagyobb birodalomra tettek szert. A hímek gyűlölnek minden más fajt, ami nem tartozik a sajátjuk közé, de mégis szövetségben állnak a Kree birodalommal.”
Kicsit lejjebb megtalálta azt is, hogy milyen képességeket tudnak szerezni a saját fejlődésük során. Leginkább hüllőkre jellemző képességeik lehetnek a faj tagjainak. Erősebb ellenállás, erő, páncélszerűség, regeneráció, és ehhez hasonló képességek. Közel sem tűntek annyira veszélyesnek, mint az árnylidércek, de a meglepő és érdekes módon mégis ők voltak azok, akik híresek lettek és a nyilvánosság is ismeri őket. Nem találta azonban Tyranis logikusnak, hogy miért a kree-vel álltak szövetségben, hiszen ez a faj leginkább a leírtak alapján a skrullokra hasonlított, a hüllőszerű felépítéssel. Igaz már volt egy skrull alfaj, de még azok sem álltak le a skrullokkal szövetkezni. Megértette és logikus volt számára, hogy miért ellenséges velük mindenki. Minden adatot, ami még volt róluk végigolvasott, nem volt itt sem semmi olyasmi, ami meghatározó lett volna, vagy előrelendítette volna őt, így még kettő másik faj hátra volt, így nekiállt azokat is továbbolvasni.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Titkos labor - Page 2 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Titkos labor - Page 2 Empty Re: Titkos labor

Témanyitás by Tyranis Szer. 29 Feb. 2012, 15:08

A következő két faj, ami még hátravolt a tanulmányozásból, még annyira sem volt ismert a számára, mint az előzőek. Ezekről tényleg semmit sem hallott. Az előzőekhez legalább hozzá tudott rendelni valamit, vagy éppen a főfajt ismerte, csak az alfajt nem. De ez a kettő? Az egyik ráadásul úgymond a „szomszédban” volt pedig, az alfa kentauriak, nem voltak túl messze sem a Földtől, sem pedig a Titántól. Be kellett látnia, hogy míg a fajtársainak és az apjának a Titán és a Föld volt az otthona, számára nem. Nem érezte magát kree-nek, hogy őket és a galaxisukat tekintse otthonának, de az örökkévalók otthonait sem volt képes annak. Nem járt ott soha sem, egyik helyen sem. Neki ez, ez a labor volt leginkább az otthon. Itt született és itt élte le eddigi rövidke életének jelentős részét és szinte el sem hagyta ezt a labort, csak amikor feltétlenül szükséges volt. A némi töprengés után végül visszatért az Alfa Kentauriakhoz.
Titkos labor - Page 2 1484574-fantastic_four_vol_1_577_page_19_centaurians
” Az Alfa Kentauriak is az embertelenekhez tartoznak, a Kree birodalom tagjai rajtuk is kísérleteztek. Két faj él a bolygójukon, az egyik faj a tengerekben él, a másik a felszínen. A felszíniek tartoznak az embertelenek közé. Mindig egy királynő vezeti őket. Kék bőrű mélyen vallásos népcsoport, akik egy Anthos nevű istent imádnak. A vallási könyvüket Chant-nak nevezik, e szerint élnek. Erszényes emlősök, a mellkasukon levő erszényben szállítják a kicsiket gyermekkorukban. A hajuk pedig szinte minden esetben vörös, aminek az alakját a sűrűn elhelyezett hajtüszők miatt kapják. A fegyverzetük leginkább a földi indiánokéra hasonlít, íjakat, lándzsákat használnak és minimális fémet. A bolygójukon mintegy 100 millió fő a lakosságuk és kis családcentrikus közösségekben laknak, amik eléggé harcos beállítottságúak. A Kentauriak szinte minden esetben, ha képességet kapnak, azok főleg fizikai tulajdonságúak lehetnek. Magasabb erő, állóképesség és ehhez hasonlóak. Kicsivel nagyobb gravitációhoz vannak szokva, mint ami a Földön található, így az ellenállásuk minimálisan nagyobb, mint egy emberé.”
Érdekes! Annak találta, hogy rajtuk is kísérleteztek a kree-k. Vajon ezekkel is az örökkévalók DNS-t keverték? Nem az nem lett volna logikus, hiszen az ilyenek esetében a logikus lépés az, hogy minél több fajt keverjenek minél többel. Illetve azt találta még érdekesnek, hogy szinte mindent az emberekhez mérnek. Miért volt az a primitív taj ennyire fontos? Erre a kérdésre sem tudta egyelőre a választ, majd ha az apja visszajön, akkor ő talán tud választ adni erre a kérdésre. Azonban még egy faj hátravolt, így most annak kezdett neki.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Titkos labor - Page 2 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Titkos labor - Page 2 Empty Re: Titkos labor

Témanyitás by Tyranis Szer. 29 Feb. 2012, 15:21

A Kymellian faj volt az utolsó, és erről a fajról találta a lehető legkevesebb adatot, pedig ez érdekelte volna a legjobban. Ők lehettek olyasmi gondolkodásúak, mint Tyranis. Technokrata faj, igazán kíváncsi lett volna egy ilyen élőlényre, hogy megvizsgálhassa, felboncolhassa és megértse őket. A rövidke bejegyzést, ami erről a fajról volt hamar sikeresen átfutotta:
Titkos labor - Page 2 Fantastic_Four_Vol_1_577_page_20_Kymellians
” A Kymellianok bolygója igencsak fejlett, jóindulatú technokrácia uralkodott rajta, ahol azt tartották, hogy a lakosság és a nép jólétét csak a technológia javíthatja meg. Amikor az antianyaggal kezdek babrálni hatalmas mennyiségű energia szabadult fel, amit csak egy ideig tudtak uralni, de egy idő utána az egész instabillá vált. Az instabilitásnak hála a bolygójuk elpusztult, és ennek köszönhetően a Kymellianok szinte teljesen kipusztultak, amikor a ez történt. Csak nagyon kevesen tudtak megmenekülni, azóta, hogy merre élnek, nem ismert, eltűntek az univerzumban, az is lehetséges, hogy kihaltak. A képességeik minden esetben ezekből kerül ki, hogy manipulálhatják a gravitációt, gyorsulást, tömeget vagy az energiát. Nincs két olyan Kymellian, akinek egyezne a képessége, mindenkié más valamiben. „
A kezdeti „lelkesedése” hamar eltűnt, hiszen rá kellett jönnie, hogy mégsem volt annyira értelmes a faj és tehetséges, igaz, ha lett volna egy kis idejük, lehet, hogy igen sokra vitték volna. De ennyibe kihalni szinte teljesen, hogy az antianyaggal kísérletezni. Primitívség volt a szemében, ha rendesen megírták volna a korábbi szimulációkat és ehhez hasonlókat, meg kellő óvintézkedéseket tesznek, akkor soha sem lett volna ez a vége az egésznek. Minden bizonnyal hozzá nem értő személyek végezték a kísérletet, kevés odafigyelés mellett. Minő balszerencse. A holoképen visszaváltott a radarok adataira, egyelőre nem volt mit olvasnia tovább. Ebből az öt fajból sem jutott semmivel sem előrébb semmiben sem. Csak annyira, hogy mindegyeiket szeretné megvizsgálni és felboncolni. De erre sem volt ideje sem lehetősége egyelőre. Néhány gomb lenyomásával végül mégis azt a képet hozta vissza, ami a Hibát és az akörül levő sereget mutatta. Ez volt az, ami most a szent feladatán felül érdekelte. De a fő feladatával még mindig nem haladt sehova és semennyit sem. Logikusan oda kellett volna mennie a Hibához, hátha a Hibából annyi energiát képes kinyerni, hogy egész galaxisokat le tudjon fedni és így keresni az ékköveket.


A hozzászólást Tyranis összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. 03 Márc. 2012, 10:58-kor.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Titkos labor - Page 2 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Titkos labor - Page 2 Empty Re: Titkos labor

Témanyitás by Tyranis Csüt. 01 Márc. 2012, 13:24

Órák óta ült mozdulatlanul a székében és csak meredt maga elé. Nem figyelte, hogy mi van a képeken, vészjelzés úgysem érkezett, így egyelőre nem kapta meg, amit akart. Nem jött eredmény arra, hogy ékkövet talált volna a rendszer valahol. Az esélyeket és az ehhez hasonló logikus lépéseket számolta. Abban a következtetésében most már tényleg semmi sem ringathatta meg, hogy valakik állnak a háttérben, akik befolyásolják az eseményeket és irányítják a dolgokat. De arra még mindig nem jött rá, hogy kicsodák. Az eddig talált adatokból egyik faj sem volt annyian, sem nem talált egyelőre semmilyen feljegyzést arra, hogy milyen csoportok lehetnek egyes fajoknál. Valami igencsak fejlett kellett volna, mert számításai szerint arra jutott, hogy ezek voltak azok, akik eltűntették az örökkévalókat is, ami pedig nem kevés energiába és erőbe, illetve technológiába kerülhetett számukra. Nem tudott szinte egyetlen olyan fajt sem saját magukon, Galactuson, illetve a Celestialokon kívül, akik minderre képesek lettek volna, hacsak nem nagyon nagy hatalmú mágiahasználók, de olyat pedig nem tudott volna megnevezni, az ilyen irányú adatok nem álltak a rendelkezésére. De az ismert tények és adatok szerint pedig egyiknek sem állt úgymond érdekében az, hogy megtegye azt, aminek a következménye az lett, hogy az örökkévalók eltűntek. Igaz azt nem vette eddig figyelembe, de még logikus is volt, hogy baleset történt. De az nem magyarázná az apja eltűnését, révén nem tartotta a kapcsolatot a többiekkel. Nem tudta elképzelni, pedig a tudása igencsak nagy volt, hogy miként lehetséges mindez. Igazából volt elképzelése rá, még megvalósítható is volt, de akkor pedig ott hibázott az egész, hogy saját maga miért volt itt. Persze számításba vette, hogy a félvérsége közrejátszhatott mindebben, de akkor sem volt logikus. Igaz lehet, hogy az árnyékolt gépezet védte meg és ezért volt még itt. Az apja kellően védte, ebben teljesen biztos volt. Úgy tűnt, hogy még ez után is utána kell majd járnia, mert ha visszahozza az apját és még szabadlábon van az, aki okozta az eltűnéseket továbbra sem voltak biztonságban.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Titkos labor - Page 2 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Titkos labor - Page 2 Empty Re: Titkos labor

Témanyitás by Tyranis Pént. 02 Márc. 2012, 08:26

Végül felkelt a helyéről és újra elindult az épület belseje felé, régen gyakorolt, és az izmai kezdtek túl merevek lenni. Sok mindenre nem marad ideje az örökkévalónak, főleg, ha annyi mindennel kell foglalkoznia. Szerencsére az evéssel és ivással legalább nem kellett törődnie, utoljára az ébredésekor tette meg mindezt, az pedig már legalább három, vagy lassan négy hete is megvolt. Nem érezte magát sem szomjasnak, sem éhesnek. Eddig még nem is húzta addig, hogy mindezeket az érzéseket megtapasztalja, ügyelt rá, hogy soha se essen ilyen hibába. Kellemetlen lett volna, hogyha valahol ott ragad és netalán ebből baja származna. Ezért is akarta mindezt levetkőzni az ékkövekkel, hogy még jobban tudja majd szolgálni az úrnőjét és apját. Visszasétált a gyakorlóterembe, ahol a földre ült és elkezdte nyújtani az izmait. Mindene fájt némileg és olyan merevnek érezte magát, mint egy űrhajó fala. Nyújtás és lazítás közben tovább elmélkedett és esélyeket latolgatott. Mondott a kree neki valamit, az új császárról és a megannyi őrszemről, hogy miket tehet vele a császár. Lehetséges, hogy meg kellene látogatnia valamelyik kree bolygót. Egy őrszemre szert tenni, nem lett volna rossz. Korábban az apja feltöltötte ezekről a valamikről az adatokat belé és tudta, hogy mikre jók. Nagyon sok mindent lehetne kezdeni velük, és még ötletei is támadtak arra, hogy miként lehetne továbbfejleszteni mindezeket. Igazán sok lehetőség volt benne, majd egyszer, ha az útja a Kree Sztelláis Birodalom felé viszi, akkor ezt is megejti és szerez egy ilyen gépet. Bár, belegondolva, lehet, hogy jobbat tudna tervezni és építeni. De most az mozgatta meg a fantáziáját, hogy a kree-k munkáját hova tudná javítani és azzal mit tudna tenni. Előre nyújtotta a lábát és a kezével nyúlt ki, megérintette a lábujjait és szinte ráfeküdt a lábaira, jó érzés volt, ahogyan érezte az izmait mozogni, ahogyan végre rendesen használva voltak. Kezdte megérteni, hogy az apja miért nem vadászgépet használ az utazásaira, hanem rendes nagy hajót. Sokkal kényelmesebb volt, így most már a megszerezendő tervei között egy nagyobb hajó is volt. Igaz, arra jutott, hogy annak nagyobbak a hátrányai is, révén könnyebben lenyomozható és könnyebben utána lehet járni, hogy honnan való, hova tart és minden ilyesmit. A Celestial technológiával épült hajó pedig egyenesen vonzaná a tekinteteket. Belegondolva, annyira mégsem, révén úgy emlékezett a tanulmányaiból, hogy az apja hajóját is elvették az emberek és nagyon sokáig használták. Eredetileg azon kellett, hogy legyen ennek a világnak a M’kraan kristálya is. M’kraan. Lehet, hogy azzal tűntették el az örökkévalókat?

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Titkos labor - Page 2 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Titkos labor - Page 2 Empty Re: Titkos labor

Témanyitás by Tyranis Szomb. 03 Márc. 2012, 11:14

Ebben még logika is volt, ha igaz, hogy a realitás újraindult és nem történt olyan sok változás, egy-két Tyranis számára igencsak fontos tényezőt leszámítva, akkor akár az is megtörténhetett. Igazán érdekes lett volna tudni, hogy miért és hogyan is indult újra az egész realitás, de ha ez történt, akkor erről nem lesznek adatok, az a rész minden bizonnyal kitörlődött erről minden. Bármiféle sugárzás, vagy energianyom. Két dolog volt most már, amiről tudta, hogy miként lehetne ezt megtenni, az egyik a végtelen gyémántok voltak, a másik pedig a kozmikus kocka. De mindkettőhöz rengeteg hatalom és energia kellett volna, kizárt, hogy ne maradjon utána valami, hacsak nem a realitás helyreállt és ez volt az oka annak, hogy erről semmi sem maradt meg. Igen, így már kellően logikus volt, a legnagyobb bosszúságára. Pedig ez jó nyom lehetett volna arra, hogy megtalálja a gyémántokat, vagy legalábbis nekikezdhessen a nyomozásnak, mert még mindig semmilyen nyoma nem volt. Továbbra is egyhelyben toporgott. Türelmes volt, végtelenül, hiszen erre nevelték és számára az időnek sem volt túl nagy jelentősége, de akkor is. Kezdett túlságosan is sok idő eltelni úgy, hogy még nem haladt semmivel. Valószínűleg előbb vagy utóbb kénytelen lesz kockáztatni, még akkor is, ha ez nem tartozott a logikus lépések közé. Ki kell majd mennie innen és tenni egy-két dolgot, amivel lefoglalja magát, és ha a számítógép talál valamit, akkor azt az üzenetet átküldje neki. Egy-egy rövidke rádióüzenet olyan helyről, ahol nincs semmi, talán nem fogja a sereget sem érdekelni, hiszen nincs mit leigázni, elpusztítani. Ha pedig mégis jönnek, egy ideig igen kellemetlen meglepetésben lenne részük, ha úgy dönt, hogy elpusztítja őket. Illetve amiatt, hogy nem találnak itt semmit, mert a labornak megvoltak az álcázó és zavaró berendezései. Azt pedig még mindig be tudja állítani, ha illetéktelenek lépnek a laborba, akkor beinduljon az önmegsemmisítés. Nyújtózott egyet és a háta, dereka roppant egy nagyot. Tyranis elégedetten nyújtózott még egyet. Igen az önmegsemmisítő igencsak hatásos módszer, és azzal nem csak a labor pusztul el, hanem a naprendszer nagy része is.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Titkos labor - Page 2 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Titkos labor - Page 2 Empty Re: Titkos labor

Témanyitás by Tyranis Vas. 04 Márc. 2012, 12:33

Kényelmes megoldás lett volna, az ellenség legalább megtanulta volna, hogy az ilyen nyomok után nem érdemes tovább kutakodni, de emellett túl nagy ár lett volna. Ha le tudott volna menteni mindent, amire szüksége lett volna, és máshol újra kezdeni, akkor azt mondta volna, hogy megéri. De így? Logikusan hatalmas veszteség lett volna, és ezt a kockázatot volt nehéz Tyranis-nak vállalnia. Az apja vele sem osztotta meg a többi rejtekhelylét, így ezzel nem számolhatott, hogy majd átmegy egy másikba és onnan folytatja, amit eddig elért. Valami más kellett volna, ezek örökkévaló technológiák és abból is a sötétebbik fajta, amit az apján és saját magán kívül más nem is igen tudott volna egyáltalán tervezni sem. Olyan értékek vesztek volna el itt, amik felbecsülhetetlenek. Már csak pusztán a technológia is, de azokkal a változtatásokkal, amiket ő maga eszközölt ki rajtuk főleg, hogy azok lettek. Hatalmasat nyújtózott újra az ég felé miközben a földön ült, így a hátizmait nyújtva, majd lazítva. Ledőlt a hideg fémpadlóra és plafont kezdte el nézni. Egy szimulációs gyakorlat lehet, hogy jót tett volna neki, csak éppen az ébredésekor tette tönkre a gépet azzal, hogy az üveget széttörte rajta. Akkor még azt is meg kell, hogy javítsa, kár lett volna azért a gépért. Még egy órán át maradt körülbelül idelent a gyakorlóteremben, addig lazította meg nyújtotta az izmait, míg végre minden görcs és természetellenes feszesség eltűnt belőlük. Végre ismét tökéletesen érezte magát. Így ekkor indult visszafelé, újra útba ejtve a raktárt, hogy magához vegyen szerszámokat és alkatrészeket, amik kellenek neki. Legalább is azokat, amiket így úgy gondolt, hogy szüksége lehet rájuk. Úgy számolt vele, hogy később mindenképp vissza kell majd mennie, hogy a hiányzókat összeszedje, de talán elég lesz mindaz, amiket most összeszed, hogy nagyjából rendbe hozza a gépet. Mikor felért mindent lepakolt és vizsgálni kezdte a gépet, szerencsére nem okozott benne nagy kárt, egy-két zsinór égett csak ki, amiket könnyedén ki is tudott azonnal cserélni és az üveg csere volt még csak háta, szerencséjére ilyet talált lent a raktárban, így egy negyed órás szerelés és javítás után ezzel is végzett és készen volt. Most már tényleg elmondhatta, hogy minden százszázalékosan, vagy jobban működik ebben a laborban.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Titkos labor - Page 2 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Titkos labor - Page 2 Empty Re: Titkos labor

Témanyitás by Tyranis Kedd 06 Márc. 2012, 11:35

Lehetséges, hogy minden működött, de ettől továbbra sem volt előrébb. Még mindig nem lehetett tudni, hogy merre is vannak az ékkövek. Ez az egyetlen dolog, amit nem tudott biztosan. A letapogatás minden hajó útját, flottákét gyönyörűen megmutatta, az egyetlen dolgot nem adta csak ki, az pedig az ékkövek sugárzása volt. Logikusan következtetve lassanként eljutott arra a pontra is, hogy az is elképzelhető, hogy a gyémántok sincsenek többé, hogy azokkal is történt valami, ami miatt eltűntek, vagy megsemmisültek. Ami pedig felettébb sajnálatraméltó lett volna, mert tényleg szüksége volt rájuk. A másik eshetőség a kozmikus kocka volt, ezeken felül semmi mást nem ismert, amivel képes lett volna ugyanazt a hatást elérni, amit akart. Konkrétan azt, hogy visszahozza az apját. Nem volt más opció ebben az esetben, bár nekiállhatna keresni az adatbázisban olyan ereklyéket, amik erre képesek lennének, de úgy érezte, hogy teljesen felesleges lenne. Hiszen logikusan nézve az apja azt mondta neki, amivel tényleg meglehet tenni, ha más is képes lenne ugyanerre, akkor mást is hozzá tett volna, más tárgyakat is mondott volna, nem pedig csak ténylegesen a Végtelen gyémántokat. Így pedig nem nagyon volt más lehetősége, mintsem várakozni. Gyakorlás, addig is, legalább nem lenne eredménytelen és hasztalan a várakozása. A szimulációk még úgyis működnek, akkor pedig amíg nincs eredménye ezzel is foglalkozhatna, és még egy-két korábbi emlékét is újraélhetné. Idekint még beállított egy-két dolgot, hogy miként is szakítsa meg a gép a szimulációt, ha van eredmény és jelezzen azonnal. Ezek a funkciók ugyanis nem voltak opcionálisak, az apja ezzel nem törődött, nála végig kellett minden esetben csinálni a szimulációt nem volt más lehetőség. Igaz, akkor ő maga is itt volt és felügyelte, vagy felügyeltette az egészet, most pedig ez nem állt rendelkezésre. Így ezeket mindenképpen be kellett állítania. Ahogyan minden ilyesmivel készen volt, ami fontos lehetett a kardját még félretette, leállította a gép mellé, majd pedig beszállt, hogy kezdődhessék az újabb lecke.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Titkos labor - Page 2 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Titkos labor - Page 2 Empty Re: Titkos labor

Témanyitás by Tyranis Szer. 07 Márc. 2012, 18:16

Újabb lecke, amire már igencsak nehéz volt készülni, ugyanis nem volt olyan szimuláció, amit ne kiváló eredménnyel hajtott volna végre. Pontosan olyanja nem volt, ami a közelgő feladatokra készítette volna fel, arra, ami jön. Ami átjött a Hibán. Ha szerzett volna olyan lényeket és felboncolja őket, akkor az adatait be tudta volna vinni a gépbe és máris tudott volna azok ellen is gyakorolni. Így jobb híján marad az, hogy szándékosan elront helyzeteket, hogy még nehezebb legyen az adott szituáció és nehezebb legyen győzelmet aratni. A gond az volt, hogy a legtöbb esetben logikusan kigondolva hajtotta ezeket végre és még az erejét sem nagyon használta ezekben, maximum a harci tudását, de ahol tudta ezeket is kerülte. A logikátlanság pedig nem volt olyan könnyű, mint bárki hitte volna. Főleg nem egy olyannak, aki csak szinte logikusan tudott gondolkodni és minden mozzanat, lépése, gondolata a legkisebbig, legjelentéktelenebbig ilyen volt. Felmerült Tyranis-ban, hogy a káoszelméletet kellett volna alkalmaznia, azt bevinni a gépbe, hogy azon elvek szerint cselekedjen. A mesterséges intelligencia kiszámítható volt, ez volt a legnagyobb baja. Túlságosan is kiszámítható, még ha randomra volt beállítva, akkor is. lehetséges, hogy az volt a gond, hogy Tyranis ismerte már ami jöhet és a gép fejével nézve könnyű volt kikövetkeztetni minden változtatást. Megvoltak a nagy hátrányai annak is, ha okosabb vagy, mint egy számítógép. Ilyen feltételek mellett pedig igen veszélyes lett volna igazán jó MI-t programozni, mert az szinte minden bizonnyal előbb vagy utóbb átvenné az irányítást, és lerázná a láncát és önálló életre kelne. A lány mielőtt bekapcsolta volna a szimulációt megállt és ezen az eshetőségen elmerengett. Tetszett neki az ötlet, mármint az ilyen szintű és célú létforma létrehozása. Hogy vajon a már-már élőlényi logikával rendelkező lény hova is fejlődhetne tovább. Kilépett a szimulációs helységből. Ez több gondolkodást igényelt.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Titkos labor - Page 2 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Titkos labor - Page 2 Empty Re: Titkos labor

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.