Titkos város

Avalon déli részén taláható ez a titkos, rejtett város, aminek a létezéséről nagyon kevesen tudnak csak.

Charles Wilson

Az álmomból, valami különös fény ébresztett. Akár az áhított napsütés, melengetően körbeölelt és huss, már nem is a megszokott helyen voltam. Pontosabban, egyáltalán nem Salemben voltam, hanem valami ismeretlen helyen. A jó hír az volt, hogy a felszerelésem nálam volt, ami egy újabb csodának volt tudható, hiszen többnyire nem egyenruhában, hanem alsóban szoktam aludni. Aztán BANG! Mint a jobbos egy kocsmai verekedésben, úgy ért a sokkhatás. Vinnyogó pincsiként menekültem egy árnyékosabb helyre, ahová a nap meleg sugarai nem érnek el, és ekkor jött a következő pofon. A jobbosnak bizony párja is volt, hiszen az állam leesett, amikor azt tapasztaltam, hogy semmilyen különösebb égést nem érzek. Mondjuk, rövid ideig képes voltam elviselni a Nap perzselő sugarait, most mégis halandónak éreztem magamat. Sisakomat lekaptam magamról és magam mellé ejtettem. Áhítattal borultam térdre és csókoltam meg a földet. Szinte szívtam magamba a napfényt, azt a melengető csodát, amitől a vámpírok mindörökre elszakíttatnak és a sötétségben kénytelenek élni.
- Áldott legyen minden Isten és teremtő entitás, hogy megalkotta a Napot! Köszönöm Uram, hogy halálomban, még egyszer megfürödhetem eme szépséges csodában!
Ekkor, térdre rogyva és mint valami pogány druida, a napot imádva döbbentem rá, hogy egyáltalán nem vagyok egyedül. Hirtelenjében meg sem tudtam számolni, hogy pontosan hányan is vannak körülöttem, fiatalok és felnőttek egyaránt. A következő, ami gyanússá tette számomra a szituációt, hogy erős mágikus kisugárzást éreztem az egész helyből áradni. Lelkesedésem azonnal alábbhagyott, amint rájöttem, hogy kizárólag a mágiának köszönhető, hogy még nem égetett hamuvá a Nap és feltehetően továbbra is látszódnak szemfogaim és szemeim is továbbra is villognak, mint a macskáké a sötétben. Vissza is vettem a sisakot, a gyerekeket nem akartam megrémíteni. Ahogyan azokat sem, akikből nem éreztem a mágikus kisugárzást. Akik ugyanis rendelkeztek mágikus kisugárzással, azok számára, szinte azonnal érezhető volt, hogy vámpír vagyok. Ismét körülnéztem, kapitális épület együttes terült el előttünk, ez biztos, hogy nem Salem. Egyedül nem voltam elég okos hozzá, hogy kitaláljam és megfejtsem a rejtvényt, amivel összefutottam, így a halandók felé fordultam.
- Hello!
Láthatták rajtam a Shield-es egyenruhát, legalább ez talán megnyugtatta őket, hogy nem valami bűnözővel van dolguk.
- Minden rendben, S.H.I.E.L.D. ügynök vagyok, senki se essen kétségbe, feltehetően teleportáltunk.
Azt már nem árulom el nekik, hogy fogalmam sincs, hogy hol vagyunk. Én ma már kétszer sokkot kaptam, sokkolódjanak mások is. Ezután gyorsan áttapogatom az egyenruhámat, legalábbis azokat a zsebeket, amelyekben a tartalék vért szoktam hozni. Remélem, hogy van nálam az is, mert semmi kedvem ártatlan emberekre támadni.

Okádnom kell. Szörnyen fáj a fejem, hányingerem van, tehát minden a legnagyobb rendben. Elhányom magam, amikor észreveszek egy fura embert, aki a naphoz vagy mihez fohászkodik. Körbenézek, amikor észreveszem, hogy egy elég népes társulat gyűlt össze ezen a szent helyen, és legnagyobb bánatomra az az arrogáns sárkányszörny is itt van. Ami viszont ennél is furcsább, hogy az egész helyet mágikus aura lengi körül, és a hely számomra nagyon érdekes. Azt is mondhatnám rá, hogy kellemes, csak éppen nem értem, hogy mit is keresek itt?
- Helló? - kérdezem spanyolul - Tudja valaki, hogy mégis mit is keresünk mi itt? - kérdezem, majd körbenézek. Előhúzom a kardomat, és a napimádó szövegelését figyelmen kívül hagyva körülnézek. Bármi, ami arra utalhat, hogy mit keresek itt, az jól jöhet. Ekkor azonban valami leesik: mi van, ha a Fekete Vihar keze van a dologban? A védelmemet nem engedem le, de minden egyes ittlévőt figyelemmel kísérek, mert ha beüt a szar, akkor készen kell állnom egy csatára.

~ Melody Croft ~

Sajnos semmit sem találtam amivel bárkit is fejbe lehetett volna verni. Pedig milyen jó lett volna. Viszont sokkal érdekesebb dolog történt velünk. Megvilágosodtunk! Na jó nem, csupán jött valami sárgás fény, és beborított minket majd hopp, már nem is ott voltunk ahol eddig. Bármi is történt velünk, nem volt túl kellemes, a szemem előtt forgott minden, úgyhogy annak érdekében, hogy ez elálljon, vagy csak amíg megvárom, hogy abbamaradjon kidőltem a földön. Egy fura placcon voltunk, én és még sokan mások. Ahogy figyeltem és néztem, hogy mi van... öö... mögöttem? Nem tudom eldönteni pontosan az irányt, mert háton fekve és ami a fejem felett történik az nem tudom, hogy most fölöttem, vagy mögöttem van-e. De látom a különösen viselkedő pasast fejjel lefelé, lévén most még azért se kelnék fel, hogy normális szögben megnézzem, így csak az államat felemelve, hogy még láthassam nézem őt. Egyszer futkorászik, aztán le sisak, majd imádkozik, mintha valami fanatikus lenne, aztán fel sisak és odajön hozzánk és magyarázkodik. Mikor közli, hogy SHIELD ügynök akkor ott helyben elvesztettem minden apró érdeklődést szikrát az irányába. Fakabát, király.
Aztán jött az a másik személy aki feltehetőleg spanyolul hadovált valamit, de nem igazán értettem. Még, hogy hasznosak a spanyol órák... De azért érdekesebb volt, mint a többiek, bár nem a személyisége fogott meg, inkább az, hogy volt egy kardja. Azzal mennyit lehetne szórakozni, csak biztos nem adja ide. Mekkora lenne, ha odaállnék elé és elkérném tőle. habár nem tudom, hogy angolul tud-e. Vagy csak elveszem tőle és ha megtámad akkor azt mondom, hogy meg akar erőszakolni! Egyre jobb.
Végül mégis felülök. Látom, hogy a többi diákból is jutott ide pár, meg a tanárnő és más fura alakok. A másik amit észreveszek, hogy ez a hely már nem Salem, hanem valami teljesen más. Nagyobb, vagyis könnyebb lesz meglépnem a többiektől, habár nem tudom, hogy hol az az itt, de jobb mintha a zsaruknál lennék.

~ Atum/Aurora ~

Sikerül leküzdenünk magunkról a sárkány férfit, ám így a nővel való kapcsolatunk is megszűnt, így a megkezdett gyógyítást már nem tudtam befejezni. Mindazonáltal éreztem, hogy Aurorát egyszerre rázza ki a hideg és fut rajta végig a nyugalom most, hogy a férfi elengedett minket. Sőt, a testi kontaktus alatt a nőnek eléggé fel is gyorsult a szívverése... Ám ezt nem igen tudom egyelőre végiggondolni, hisz hamarosan mindent beterít a fény, Aurora a szeme elé kapja a kezét reflexből, hogy védje azt, aztán hamarosan elteleportáltak minket.
Aurora szervezetét kicsit megviseli a dolog, de ezt hamar sikerül stabilizálnom, így hamarosan már talpon is van és levéve a fejéről a csuklya részemet lép oda a sárkányemberhez.
- Ezt meg ne próbálja még egyszer. - hűvös nyugalommal, de gyilkos szemekkel közli mondandóját vele. Egy pillanatra az is átfut a fején, hogy megtapossa a férfit, amennyiben az még a földön van, de ezt a gondolatot hamar elűzi a fejéből.
~ Nem szereted ha hozzád érnek. - jegyzem meg a felfedezésemet, habár ez némiképp érdekes olyan szempontból, hogy akkor engem hogy is tűr meg saját magán. Főleg, hogy én egyszerre vagyok a bőre felett, a bőrén, meg az alatt. Szóval a mi kapcsolatunk jóval intimebb, mint az amit a férfi művelt korábban.
~ Nevezzük berögzült reflexnek. - válaszolt gyorsan, majd a figyelme a felénk érkező alakra terelődött. Még egy személy akiről kiderült, hogy SHIELD ügynök. A ruhát még ki lehetett volna magyarázni, de a férfi egy az egyben közölte velünk, hogy ügynök, meg a nyilvánvaló tényt is, hogy teleportáltunk. Aurora csak ingatta a fejét, majd a csuklya részemet visszahúzta a fejére és a számunkra idegen nyelven beszélő és kardját kivonó férfit figyelmen kívül hagyva kezdte el felmérni a terepet. Látott olyan személyeket akiket eddig nem. Felismerte az egyik eddig nem látott nő egyenruháját, valami X-mennek nevezik magukat, és azt, hogy ezek alapján pár másik, ifjabb ember valami diák lehet. Nem került sok időbe, hogy összerakja a képet e között, meg a között amit a sérült nő mondott. Akarva-akaratlanul a mutáns iskola is belefolyt ebbe a dologba és bár nem nézte ezt jó szemmel, de most nem volt mit tenni. Innen nem tud hazaküldeni senkit. Legalábbis egyelőre nem.

Felszerelés:

Aashirya már teljesen el van tévedve. Jobb kezében még mindig félig megevett almájával, baljában márkás bőrtáskájával erősen kilóg a mindenre elszánt, meg felfegyverzett és különös képességekkel és személyiségekkel megáldott csapatból. Persze tisztában volt vele, hogy vére és annak varázsereje az oka mindannak ami történik vele. Természetesen hisz a sorsszerűségben. Illetve egészen pontosan abban, hogy a döntéseinek a sorozata vezette ide. Nem rágódott azon, hogy hol hibázott. Egyszerűen felismerte és amit még jobban tett, beismerte, hogy fél. Nem tudja hol van, nem tudja kikkel és ami a legrosszabb, nem tudja működik-e a képessége. Utóbbiban csak reménykedik. Abban viszont biztos, hogy egy időre a többiekre lesz utalva. Nem akarja egyelőre felfedni a képességét. Meg a Samueltől tanultakat sem. Adja még a városi lányt, aki nem ért semmit. Valójában nincs is túl messze a valóságtól.
- Nyik...nyikk - kezdett csuklani és azon kapta magát, hogy a teste elárulta. El akart bújni, de most felhívta magára a figyelmet. - Akarom mondani. - Próbálja legyőzni magában a csuklást, ami nagy nehezen sikerül is, majd zavarában Svarog felé fordul. - Toto, ez itt nem Kansas.

Felszerelés:

~Ralf Shaw~

Kayla végül nem hallgatott rám, és visszaindult. Megcsóváltam a fejem, azt hittem, hogy ennél több esze van. Persze, nem mondom, van rá esély, hogy ezzel járt jól, meg ilyesmi, de szerintem több esélye lett volna, ha velünk marad, olyanokkal, akik meg tudják védeni. De ő inkább egyedül indult a veszélybe, úgy, hogy a képessége sem nagy szám, ezzel mintegy kihívva maga ellen a sorsot. Olyan volt, mint a hülyegyerek a múzeumban, aki nekiment Apokalipszis lovasainak. Nem értem, miért élnek ilyenek a Földön.
Azonban a gondolatmenetet megszakította egy vakító sárga fény, mintha csak engem akarna igazolni, hogy mégis több van itt, mint hittük. Fasza, most akkor elrabolnak minket, és az hú de szupi jó lesz.
Végül enyhe hányingerrel, és szédüléssel járt a fény eltűnése, körbenézve pedig néhány társam, és pár új alakot láttam. Az egyik elkezdett pattogni, hogy SHIELD ügynök, a másik valami furcsa, nem emberi nyelven beszélt, a harmadik meg nyikog. Istenem, hova kerültem?
- Van itt olyan aki épelméjű? - teszem fel a kérdést bemutatkozás helyett végül, a tarkómat vakargatva.

Felszerelés:

Hamarosan kiérnek a SHIELD ügynökök. Rajtam kívül még fognak küldeni WANDosokat, bár nem tudom, hogy miért nem rögtön ők jöttek. Ennyi Avalonos dolog után az ember azt hinné, hogy csinálnak is valamit. Mindegy is. Egy pillanatra nem figyelek és hirtelen egy nagy sárgafénnyel robbanás jön Mrs. Moore felől. A következő pillanatban már máshol vagyunk. Nem kell nagy zseninek lenni, hogy rájöjjön az ember mi is történt. Leküzdöm a hányingerem és körül nézek. Mindenhol mágia, rúnák a falon, építmények amik nincsenek a földön? Ja, valószínűleg egy másik dimenzióban vagyunk. Valószínűleg Avalonban, mert hát előbb mégiscsak Mordred jelent meg. Ha valahova megyünk utána, az Avalon lesz. Ahogy a környezet mágikus voltát szemlélem, észreveszem, hogy a másik SHIELD ügynök vámpír. Nem teljesen nem teljesen olyan az aurája, mint Ratené volt, de elég hasonló, hogy biztos legyek benne. Mindegy is, ha csak nem támad meg valakit, nincs vele bajom. Rajta kívül még elég sok tizenévest is ide hozott a sors. Első ránézésre látható, hogy bizony ezek a Xavier iskola diákjai. Legalább értük nem kell aggódni. A nagyobb kérdés, hogy mit csináljunk.
- El tudjátok mondani, hogy miként kerültetek ide? - kérdezem a diák csapattól.

Svarog mikor a teleportálás után megérkeztek, azonnal felpattant, és ráförmedt a nőre.
- És, arra nem gondolt, hogy az aranysárga fény valami robbanásnak az előjele lehet? És ha a képébe robban? Esetleg arra? Jó, most teleportáltunk, meg ilyesmi. Csak.. csak..
Ekkor csuklást hallott, majd egy fiatal lány valami bizarr dolgot mondott neki.
- Hát, abból hogy nincsenek itt kukoricamezők, már abból észrevettem. Szép kis csapat gyűlt itt össze. Egy valószínűleg napimádó, SHIELD egyenruhás fickó, aki már régóta nem napozhatott. Aurora, és még sokan mások. Köztük az a sültbolond is, aki hirtelen spanyolul kezd el makogni valamit.
Dragunov lemondóan legyint, aztán arra a srácra néz, aki azt kérdezi, hogy van e köztük épelméjű. Válaszolt volna neki valami epéset, de végül inkább a szemét forgatta.
- Jó, inkább találjuk ki, hogy Ms Moore miért és hogyan hozott minket ide - morogta, aztán elgondolkodik. - Lehet, hogy azt akarta, hogy kövessük Mordredet. Jó, azt javaslom, hogy kezdjük a felderítéssel. Én körbenézek felülről. Van itt olyan akinek emberfeletti érzékei vannak? Mert akkor azok körülnézhetnének a környéken.
Megvakarta a tarkóját és Darren felé fordult.
- Rájöttem, nem hozol nekem szerencsét. Először találkoztunk, a túlvilágon kötöttünk ki. Most meg valami szellemvárosba.

~ Damian Adkins ~

Bármi is történt velünk a nagy sárga fénynek köszönhetően, nem volt túl kellemes. Forgott velem kicsit a világ és hányingerem is volt. A hely ahova kerültünk teljesen más volt, biztos, hogy nem Salem volt, legalábbis nem hinném, hogy bármelyik része is hasonlítana erre a helyre. Az új hangokról és szagokról nem is beszélve. Voltak ismerősök is, mint a tanárnőé, meg a többi diáké, de ugyanakkor teljesen idegen illatok is voltak.
Az érzelmek hamar elszabadultak, hisz már voltak akik veszekedtek egymással, meg mindenféle más is. Most már biztos volt, hogy feltehetőleg ugyan oda kerültünk ahova az általunk keresett két lány is kerülhetett, bár nekik nyomát sem látom.
- Gondolod, hogy a mai világban bárki is normális? - válaszoltam Ralf kérdésére. Ez az egész cucc már most nagyobb összevisszaság volt, mint bármi amit eddig tapasztaltam és biztos volt, hogy ez még csak a kezdet.
- Valami olyasmi. - nyújtottam a kezem, mikor az emberfeletti érzékekről volt kérdés feltéve, habár ha bármi különös vagy hasonló lett volna azt eddig már biztos észrevettem volna, még úgy is, hogy az új embereknek új szaguk van.

Felszerelés:

~ Ginny Dwerryhouse ~

Ami történt arra határozottan nem számítottam. Reménykedtem, hogy bármi is fog hasonló hatást elérni azt még azelőtt megtalálom, hogy valami lenne, de sajnos ez nem így jött össze. Mikor magamhoz tértem nagyjából úgy éreztem, mintha egy durva este után ébredtem volna fel, émelygés meg hányinger. Határozottan valamiféle teleportálás lehetett, hisz biztos, hogy nem Salemben voltunk, és nem egyedül. Első dolgom az volt, hogy körülnézzek, hogy kik vannak itt. Ralf, Damian, Melody. A többiek remélhetőleg Salemben maradtak és a többiek már összeszedték őket. Jó lenne tudni, hogy mégis miért és mi alapján szelektált bárki is hozott ide minket, de szerintem erre most nem lesz lehetőség.
Mialatt a többiek ébredeztek, meg bemutatkoztak addig csináltam pár képet erről a helyről, bárhol is legyünk, sajnos az X-ment nem igen tudtam értesíteni, mert bárhova is kerültünk, az határozottan nem a Földön van, vagy nem abban a dimenzióban, esetleg le van árnyékolva az egész. Remélem csak valami technikai malőr.
- Két eltűnt diákot kerestünk Salemben. Kaelyn Scarlett és Eathelin Willow Moore-t. - közlöm a férfival aki az idekerülésünk ügyében érdeklődött, miközben a csukló nőhöz léptem, hogy megnézzem, hogy minden rendben van-e vele, meg különben is, ahogy elnéztem vele törődtek a legkevésbé eddig. Remélhetőleg semmi baja.
- Maguk hogy kerültek ide? - érdeklődtem a másik csapattól mielőtt még a sárkányszerű férfi el nem kezdte előre mozdítani a dolgokat, ugyanakkor mindezzel a kérdésemre is válaszolt némiképp.
- Azt mondta, hogy Ms. Moore? Az ő lányait keressük. Úgy tudjuk, hogy a bátyjukkal találkoztak a városban mielőtt eltűntek. Kicsoda az a Moldred? - érdeklődtem és magyaráztam. Közben persze szemmel tartottam a diákjaimat is, hisz végtére is az én felelősségem mindegyikőjük jelenleg és innen haza sem tudom ahogyan küldeni őket, pedig első dolgom lenne. Nem kellene itt lenniük.
- Esetleg ha más választás nincs, elindulhatunk úgy is ahogy a városban megtaláltuk a helyet ahonnan a lányok eltűntek. Mr. Adkins követheti az illatukat amennyiben ez lehetséges ezen a helyen. - vetettem fel egy lehetőséget miután az említett srác felemelte a kezét. Egy útnak az is beválhatott.

Felszerelés:

Viszonylag nem áll jól a helyzet. Elsőnek, gőzöm sincs, hogy hol vagyok, de talán ez lehet, az az Avalon, amiről még a Keplerben beszéltek. Sajnos, hiába nézek körbe, csak a túlzottan nyugodt helyet látom, meg a híres, neves szupercsapatot, hogy oda ne rohanjak. Ekkor észreveszem, hogy a sárkány felröppen és körbenéz. Innentől olyan, mint a mesékben, a hatalmas sárkány. Csak sajnos ez nem mese, és az a sárkány egy balfék. Ezután leszáll és elkezd társalogni valakivel, és mivel nem szeretem a tájékozatlanságot, így én is odamegyek fülelni.
- Szerintem, abba a nagy épületbe kellene kezdeni a keresést. - Ekkor odafordul az X-diákokkal érkezett idősebb nőhöz, aki Ms. Moore-t említi. - A nő mondott valami ilyesmit, hogy a lányai, akik a Xavier suliban vannak, azok eltűntek. Lehet ezért hozott minket ide, ha egyáltalán ő volt. És talán a Pendragon család fekete bárányának is köze van az eltűnésükhöz. Amúgy mi a helyzet a lányokkal? - kérdezi a nőt. - Mi a képességük?
Cöh, még mindig szánalmas. Egyáltalán ki kiáltotta őt ki főnöknek? Tud pár olyan dolgot, amit én is azonnal levágok, és már azt hiszi magáról, hogy ő a világ ura. Abban viszont igaza van, hogy az épülettel kéne kezdeni, szóval minden szó nélkül elindulok a hatalmas építmény felé. Nem szólok senkinek, sokkal jobb, ha a barmok nem követnek engem. Egyedül is meg tudom találni a lányokat...de egyáltalán hogy néznek ki?

Miután elmúlik Aashirya csuklása, jut ideje a többiek szemrevételezésére. Voltak velük olyanok, akik addig nem. Tehát nem csak egyedi teleportációról volt szó a helyszínen. Miután rájött, hogy korábban butaságot mondott zavarában gyorsan majszolni kezdte az almát. Mindig rá kell jönnie, hogy a szociális tevékenységei rendre félresikerülnek. Több időt kéne emberek között töltenie, mint pentagrammák meg gyakorlófák társaságában. Miután végzett fele körülnézett és a csutkát, illetve annak maradékát egy fa tövébe hajította kecses kézmozdulattal. Körülbelül ekkor éhet vissza Svarog a felderítő útjáról és kezdhet beszélni a többiekhez. Mint kvázi első lényegi megszólalót, Aashirya egyelőre őt tekinti vezetőnek. Látja rajta, hogy érti amit csinál és járt már ezen a környéken. Vagy legalábbis hasonlón. Azt szinte észere sem veszi, hogy egyik társuk, a más nyelven beszélő, elindul az épület irányába, kvázi önkényesen. Ő ezért tesz egy lépést Svarog felé s mintegy önmagának is megerősítésként megjegyzi.
- Én a sárkánnyal tartok...

Felszerelés:

~Ralf Shaw~

Sárkánykoma ordibál a nyikergővel, miközben tovább vizslatom a többieket. Az ősz hajú csávó, aki nem tűnik öregnek, biztos csak festeti a haját, vagy ő is mutáns mint én, szóval csóri megkérdi hogy kerültünk ide. A diáktársam válaszol a kérdésemre, és elcsodálkozom. Lehet hogy értelmes a tag?
Tancinéni elmondja mi történt, úgy tűnik ők is ahhoz a családhoz kapcsolódnak az ügy tekintetében, mint mi. Mi keressük a lányokat, ők pacsiznak az anyjukkal. Tancinéni eközben azt feltételezi, hogy a lányok is ide kerültek a teleportálás után. Ennek van alapja, lehet, hogy tényleg stabil pontok között mozgunk a térben, de ha full random, akkor baszhatjuk a háziállatát, azaz diáktársamat, bocsánat.
Ezek után sárkánykoma közli, hogy a nagy épületben kezdjük a keresést. Ez retard? Mármint oké, miért ne, végülis ha valaki elrabolta, akkor tök logikus, hogy egy maroknyi emberrel törjük rá az ajtót, verjünk le mindenkit, aztán zsupsz, irány haza kitudja honnan, és kitudja hogyan.
- Sárkánykoma, egy kérdés. Tudjuk hol a retekben vagyunk? Tudjuk mi a pélóért, és ki hozott ide minket? Biztos, hogy rá akarjuk rúgni az ajtót, a térdünkre fektetni, és elfenekelni? Mármint, őszintén, kikről tudjuk hogy tudnak teleportálni? Eddig bárki is rabolt el xdiákokat teleportálással, az elég táp volt, nem? Akárki is lehet, nem biztos, hogy minden taktika és bárminemű tudás nélkül rárontani bölcs dolog lenne. Én sajnos hegedűn se tudok játszani, hogy elhúzzam a nótáját, de még a ti sírotoknál se fogok tudni semmi szépen eljátszani. - adom ki magamból az aggodalmaim, és nézek tancinénire. Szarban vagyunk, úgyhogy jobb lesz rá hallgatni.
- Persze ha tancinéni is így gondolja, akkor ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem a bölcsebb és érettebb felnőttek döntéseit, csak egy egyszerű diák, akinek kutya kötelessége tenni amit a tanci akar. - teszem hozzá.

- Minket egy robbanás hozott ide, de úgy tűnik nem tudni, hogy miért.- válaszoltam a diáknak. Nem tetszett ez az egész. Nem a kis avaloni kiruccanás, arra számítottam. Csupán az, hogy sehol senki nem volt. Se közel se távol nem lehetett hangokat hallani, ami mindent jelent csak jót nem. Svarog szavaira csak egy kis mosolyt villantok. - Ugyan ezt mondhatnám magára is.- válaszolom neki. Bár igaz, hogy én magamtól lettem a pokol lovasa, szóval lehet, hogy van benne valami. A sárkánypofa egy gyors felderítés után azt mondja, hogy talán a nagy épületbe kezdjük. Ez is van olyan jó hely mint a többi. Ám az egyik diáknak ezzel problémája van.
- Hm, lehet, hogy van abban valami amit mond. Jobb lenne ha csak a felnőttek mennének, meg azok a diákok akik akarnak. Többet elveszteni a csapatból felesleges. Másrészről eléggé a nyílt terepen vagyunk, tehát itt leülni sem sokkal biztonságosabb. De persze nem kényszeríthetek senkit arra, hogy a képzett SHIELD ügynökökkel jöjjön. - mondom egy kis mosollyal az arcomon. Ezután úgy döntök, hogy ideje előhívni a lovast. Ha sikerül, akkor a motoromat is előhívom, csak hogy megnézzem képes vagyok-e rá. Ha ezeket megtudtam, akkor elindulok a nagy épület fele.

~ Melody Croft ~

Az egész helyzet roppant unalmassá válik és nagyon hamar, miután már a világ nem forog körülöttem. A "felnőttek" hülyeségeket beszélnek össze-vissza, a sárkányember repked, a csapat kutyáját megint beosztják szaglászni, és mindenki ül a fenekén és nem figyel semerre. Sőt, az egyik alak még le is lécel anélkül, hogy bárkinek is szólna. Várok egy kicsit, hogy lám valakinek feltűnik-e a dolog és ha nem, akkor én is arrébb szambázok. Ez a tökéletes alkalom arra, hogy itt hagyjam ezt a társaságot és végre ismét a saját életemet éljem. Igaz, hogy ötletem nincs arra, hogy hol vagyok és hova lehet innen menni, de elindulok egy olyan irányba, ami lehetőleg mindenkitől távol van. Abból gondom nem lehet.

~ Atum/Aurora ~

Még a mutánsnak állt feljebb. Mintha azzal bármit elért volna az általa felvázolt esetben azzal, hogy beugrik és ráncigál. Mintha az nagyon logikus lépés lenne, hogy legrosszabb esetben több, mint egy ember sérüljön meg, mert hősöket akarunk játszani mindenképp. Éljen a liberalizmus.
- És amennyiben robbanás történt volna akkor most mind a ketten sérültek lennénk, csak mert hőst akar játszani. - zárja le fél-morogva a vitát a nő. Majd inkább a figyelmünket arra fordítjuk, hogy körbenézzünk. Igazából nem sok mindent lehet itt látni, leginkább olyan, mintha visszautaztunk volna az időben pár száz évet. A modern időkhöz képest biztos nagyon, vagy túlzottan is nyugodt lehetett az élet ebben az időben. Ránk inkább a rohanás jellemző.
- Szerintem a teleportáció és Ms. Moore nem függenek össze. - szólal meg Aurora miután kellően körbenéztünk ezen a helyen, észrevettük az elcsavargó személyeket és mindenki nagyban vitába szállt azzal, hogy mit is kellene csinálni. Számomra sokszor elgondolkodtató, hogy az emberek miért vacillálnak annyit és komplikálják agyon a dolgokat. Túlságosan az elmélet világában élnek és túlságosan elővigyázatosak akarnak lenni, mintha irányítani tudnának mindent amivel szembetalálkozhatnak. - Bárki is hozott ide minket, feltehetőleg ő felelős a hölgyike és a gyerekek idekerüléséért is, és nem hiszem, hogy ők találkoztak volna Ms. Moore-al, vagy megbeszélték volna vele, hogy Salemben lesznek. Ami a hegedűs srácot illeti, gondolom, ha már ilyen komplexen gondolkodik, akkor kész taktikát vagy stratégiát már felállított a fejében. Azt hogy ki hozott ide és miért úgysem fogjuk megtudni abból, hogy ülünk itt, beszélgetünk és kitalálósdit játszunk. Kedves a jól képzett SHIELD ügynök úrtól, hogy felajánlja, hogy majd ők megoldanak mindent, de egyrészt fölösleges és veszélyes is itt hagyni a diákokat, még ha "felnőttet" is hagyunk itt velük, de amennyiben persze itt akarnak maradni és élő céltáblát játszani, az az ő döntésük. - nyugodtan beszélt és kimérten. Igyekezett semmiféle érzelmet nem tükrözni a hangjában, hogy fölösleges és értelmetlen érzelmi kitöréseket ne okozzon senkiben, azokra most semmi szükség nem volt. A "csapatra" határozottan ráfért volna valami team building tréning, de erre sem alaklom, sem idő nem volt jelen esetben. Csapatnak is alig volt nevezhet, mert mindenki leginkább a saját érdekeit nézte benne és nem közösségként gondolkoztak.
- Amúgy csak úgy megjegyezném, hogy az öngyilkos jelöltünk és az egyik diák meglépett. - tette még hozzá és abba a két irányba mutatott amerre a nevesített személyeket menni látta. A férfi nagy fejfájást nem jelentett senkinek, de a kis csaj eltűnése biztos gondot jelenthetett, nem lehet könnyű egy iskola számára leírni egy eltűnt diákot. Nem tesz jót a hírnévnek.

Felszerelés:

Svarog a srác szavaira felvonja a vállát, és kényszeríti magát, hogy ne mosolyodjon el inkább. Inkább fapofát vágva mered rá. Emlékezteti a régi önmagára.
Aztán mikor a srác végigmondja a szövegét miközben megindulnak az épület felé, akkor szólal meg.
- Hívj csak Svarognak. Szerintem Avalonban vagyunk. Mielőtt idejutottunk, akkor összeakadtunk egy M:I 13 ügynökkel, ja meg Arthur király valamilyen fokú rokonával. Hidd el, nem a megérzéseim alapján mondom, hogy itt kötöttünk ki. És öcskös, tudod, van abba valami amit mondasz! - mondta, miközben végigméri a srácot. - A fickó képes volt lelassítani az időt, olyan könnyen, mikor én főzöm meg a reggeli kávémat. Szóval elég táp, nekem elhiheted. 
Közelebb lép a sráchoz és végül elvigyorodik a hegedüspoénra.
- És elég sajnálatos, hogy nem tudsz hegedülni, és valószínűleg a temetésünkön hangfallal kell megoldani a zenei aláfestést. Viszont van valami képességed, amivel tudnánk mit kezdeni?
Darren ekkor változik át egy szellemlovassá.
- Mert látod, van velünk egy lángoló démoni lovas. Egy boszorka, akinek mágikus köpenye van - mutatott rá Aurorára. - Meg van velünk egy sültbolond, aki krónikus hőstudatban szenved.
Malacus felé int a fejével.
Aki nem volt a helyén. Dragunov kifújta a levegőt, valószínűleg a hülyéje elindult egyedül az épület felé. Dragunov dühösen felszisszent.
- Ha gondolod, kölyök tarts velünk. Persze, ha kellően jónak érzed magad ehhez. Már pedig szerintem hasznodat vennénk, mert megvan benned a kurázsi. - mondta Svarog és megindult a csapattal. 
Ha beérte Malacust, akkor keményen ráförmedt.
- Hallod, nem láttál egy horrorfilmet se? - mondta ingerülten Svarog. - Mindig azokat nyírják ki először, akik magánakcióznak! És csak aztán a többit. Elhiszem, hogy magadat egy olyan hű de nagy hősnek tartod, de ez a valóság, bazdki!
Néhány perces eseménytelen séta után érkeztek meg az épülethez, ami kívülről sértetlennek látszott.
De belül elég leharcoltnak tűnt az egész. A nagy csarnokból hat kijárat nyílt. Svarog körbepillantott, és megvakarta a tarkóját.
- Hát, megpróbálok valamit és talán nem kell pénzfelfogással dönteni. - mondta a többieknek, és koncentrálni kezdett.
Képességének segítségével visszapillantott az időben. Elvégre nem régóta lehettek itt, így ha ide vonult vissza Mordred, akkor ő láthatja, bármit is csinált.
Minden percet megnéz, gyanús momentumok után kutatva..

Haladok az épület felé, miközben a mesterem szavain rágódom. Ne bízz senkiben, ne hallgass senkire és ne menj senkivel se. Gőzöm sincs, hogy ezek közül valamelyiknek kapcsolata lenne a Fekete Viharral, de szerintem a sárkány biztosan nem. Túl hülye és arrogáns ahhoz, hogy közéjük tartozzon.
- Hallod, nem láttál egy horrorfilmet se? - mondja ingerülten a sárkány, aki látszólag utánam eredt a szép kis csapatjával - Mindig azokat nyírják ki először, akik magánakcióznak! És csak aztán a többit. Elhiszem, hogy magadat egy olyan hű de nagy hősnek tartod, de ez a valóság, bazdki! - mondja. Mi a pokol az a horrorfilm? Talán valami esemény vagy könyv vagy előadás talán? Nem tudom, de már kezd elegem lenni belőle.
- Na jól figyel sárkány! - förmedek rá idegesen - Én legalább tenni valamit, veled ellentétben! És én nem kér, hogy figyelj rám, és nem mond, hogy veled vagyok egy csapat! - mondom neki angolul, bár még van mit fejleszteni a kiejtésemet és a szókincsemen. Ezután a válaszát meg se várva elindulok a bal második járat felé, és ha esetleg valamelyik bohóc követni akar, akkor behúzok neki, hogy maradjon a seggén.

Nos úgy tűnik Avalonban is képes vagyok szellemlovassá válni. Kicsit megnyugtat, hiszen így erősebb vagyok. Jobb a biztonságérzet. Nem tudom mi a fenét taníthatnak a diákoknak az iskolájukban de a legtöbbjüket nem nagyon hatja meg a lángoló csontváz fejem. A mai kölyköket már csak a telefonjuk érdekli. Mondom ezt a kemény 25 évemmel. A technológia mindent felgyorsít. És ha már gyors technológiáról van szó, megjelenik a motorom. Sajnos a shotgunom nincs rajta, de hát ez van. Most egyenlőre nem ülök fel rá, hiszen nem akarom az egész csapatra vonni a figyelmet.
- Van valami abban amit mond- mondom a diáknak aki nem akar az ismeretlenbe menni. Majd megtapasztalja, hogy az a leggyorsabb és egyszerűbb út. Mindegy, közben elindulunk és egy pár perces séta után, természetesen csapaton belüli veszekedéssel, mert az kihagyhatatlan, megérkeztünk a nagy épületbe. Hatalmas volt és eléggé leharcolt. Svarog rögtön valami mágiát kezdett el használni, amiről nem mondta el, hogy mi és pedig nem kérdeztem. Jómagam is megpróbálom megérezni a gonosz jelenlétét. Mordred után nem hiszem, hogy mennyi fog, de ki tudja.
- Pedig előző alkalommal bejött.- vetem oda a sárkánypofának.

~ Atum/Aurora ~

Sokat továbbra sem változott a helyzet. Haverkodások meg szóváltások voltak. Amikor a sárkánymutáns boszorkának nevezte Aurorát a nő csak egy egyszerű "Cöhh.." hangot adott ki magából. Igazából csodálkozom kicsit, hogy ilyen könnyen sikerült köpenynek álcáznunk engem, azok után amilyen múlttal rendelkezik az emberi faj, a fajtársaimmal. A nem olyan távoli múltban voltak konfliktusok aminek a java részét az emberek okozták. A történelem könyvek és az internet elég sok információt rejt magában.
- Ez szép volt, "apu". A többi gyerekeddel is ilyen megértő és effektív leszel? - szólalt meg Aurora miután az elindulást követően Svarog figyelmeztetése nem járt sok sikerrel az angolul nehézkesen tudó férfi esetében. A családias megnevezést pedig egyszerű revansnak szánta a korábbi boszorkáért. Remélhetőleg az illető nem veszi nagyon a szívére.
~ Nem megyünk utána? Mi lesz ha baja esik? - érdeklődtem a gazdatesttől a solo-ban nyomuló egyedre vonatkozóan. Nem igazán nézett ki úgy, mint aki egyedül képes lenne megváltani a világot.
~ Értelmetlen. Amúgy is elsőnek ugrana a nyílt tűz közepébe puszta ostobaságból. Őt is biztos kiskirálynak nevelték dajkameséken. - válaszolta közben a sárkányember, meg a lángoló pasas valamiféle koncentrációba kezdett annak érdekében, hogy ne találomra menjünk. Nem mintha az kizárná a hátbatámadás lehetőségét, de itt egyelőre ők a főnökök, mi pedig csak néma társaságot jelentünk. Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy figyeljünk és a lehető leggyorsabban reagáljunk bármilyen gyanús dologra.

Felszerelés:

~ Melody Croft ~

A felnőttek eléggé idióták voltak, vagy csak szimplán ennyire nem érdeklem őket. Éppen ezért tök könnyedén elértem valami erdőhöz. nem egy paradicsom volt, de ahhoz képest ami visszafele volt, nekem megfelelt. le akartam lépni és a félhomályos hely még segíthet is abban, hogy ne találjanak meg.
- Végre. - mondom csak magamnak, hisz társaságom nincs, majd elindulok befelé az erdőbe. Szerencsére semmi sem akadályozott abba, hogy zavartalanul és gyorsan mozoghassak. Nem akartam megvárni, hogy véletlenül is arra a döntésre jussanak, hogy eljönnek utánam. Köszönöm szépen egyedül is megvagyok.
Persze nem teljesen tiszta lépés részemről, hogy csak így belevágok a nagy erdőbe anélkül, hogy tudnám, hogy biztonságos-e, de másfele amúgy se tudtam volna menni, így jobb választásom nincs.

~Ralf Shaw~

Sárkánypofa válaszol, először is leszögezi, hogy kicsoda és hogyan szólítsam, majd szépen válaszolgat mindenre amit mondtam. Nem mondom, van logika abban amit mond, egyelőre értelmesebbnek tűnik a tag, mint a nyomorult tanárnőnk, aki itt bénázgatott velünk Salemben. Na mindegy, követem a tagokat, mert ők se tűnnek törékeny virágszálaknak, főleg a lángoló koponyájú ember. Lehet hogy rasszizmus, de ha valaki egy lángoló koponyával bír, az valahogy azt sugallja, hogy nem érdemes belekötni. Meg amúgy is, csapatban az erő.
- Hát, ne mond el senkinek, de kb azóta hogy bekerültem a suliba ugyan azt tudom, szóval nem nagy szám a tanítás. És ez is elég hasztalan, sokra nem megyünk vele, viszont önvédelemben jó vagyok. - válaszolok, nem akarok nagyzolni, de azt se hogy lebecsüljenek. Ahogy beérünk, elég fullos az apa-cuka-funda-luka //south park valaki?//, igazán szép nagy meg díszes. Az első dolog, amit megnézek, azok a lépcsők, hogy emberi méretűek, vagy azok is ennyire nagyok. A mai világban simán kinézem, hogy összementünk, vagy az itt élők óriásiak. Viszont az, hogy emberi közlekedésre alkalmasak a lépcsők, megnyugtat.
- Legalább azt tudjuk, hogy nem óriások lakják. - jegyzem meg a lépcsőkre mutatva, ha valaki nem értené honnan vontam le ezt a következtetést.

Résztvevők: Atum / Aurora Howe, Aashirya Nakti Singh, Darren Cain, Jenny Davis / Poison Ivy, Borisz Dragunov / Svarog, Malacus Quai, Melody Croft, Ralf Shaw, Damian Adkins és Ginny Dwerryhouse
Következő körváltás: 2015. október 12. (hétfő)

A csapat jelentős része megérkezett a csarnokba. Ralf sikeresen megállapította, hogy a hatalmas méretek ellenére a lépcsők emberméretűek, azaz nem óriások laknak erre, csak valaki eltúlozta az építési lépteket.
Svarog nekilátott a képességét használni és néhány falevélen kívül, ami az elmúlt időszakban repült be a csarnokba semmit sem tudott meg.
Darren is próbálkozott a gonosz megérzésével, de mivel a gonosz igencsak relatív, főleg, hogy az Arthur mondakör idejében nem is kereszténység volt errefelé sokaknál, hanem az Ősi hit, így vajmi kevés esély volt, hogy gonoszságot, bűnt találna. Csupán a társai felől érzett ilyesmit, de semmi mást.

Odakint Melody lelépett, ahogyan belépett az erdőbe roppant baljós érzés fogta el, az erdő hirtelen változott meg, mindenfelé sűrű köd volt, alig néhány fát látott. Farkasok csaholását hallotta úgy, hogy körbevették minden irányból, ha hátranézett, hiába tett csak két lépést már nem látta a teret, ami hátul volt. nem hallotta és látta a többieket, jeges hideg kúszott végig a végtagjain a mellkasáig. Az árnyakban pedig már látta a mozgó ragadozókat.

//Bocsánat, hogy rövid lett, de mivel kb. semmit sem csináltatok, így nem tudtam többet írni.//