A Hyrrokkin-birtok

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Go down

A Hyrrokkin-birtok - Page 2 Empty Re: A Hyrrokkin-birtok

Témanyitás by Godlaw / Tao Kedd 10 Okt. 2017, 11:26

A szavaidra előbb az előljáró, majd a két kísérő is feláll. A páncél miatt nem tudsz az arcukról olvasni, de vélhetően megkönnyebbülnek, amikor kedves szavakkal köszöntöd, és hellyel kínálod őket. A két kísérő csak rövid ideig habozik, mert az előljáró jelzi nekik, hogy ők is leülhetnek. Igaz, ők néhány székkel odébb foglalnak helyet, ezzel is jelezve, hogy ők nem akarnak beleszólni a beszélgetésbe. Az előljáró viszont az asztalfőhöz közeli székre ül le, hogy könnyen beszélgethessetek, amikor te is helyet foglalsz a neked kijáró széken. Az étel és ital felajánlására szerényen bólint az előljáró, de sem a kísérői, sem ő nem vesznek magukhoz ételt. Talán nem akarják levenni a sisakjukat az étkezéshez, de az is lehet, hogy egyszerűen nincs szükségük ilyesféle energiaforrásra.
<-Magasságos Istennő, azért jöttem hozzád fohászkodni, mert a népem nagy gonddal küszködik. A Kristály Népe réges régen jött létre, hogy a Shi'ar birodalmat segítse. Akkoriban a Raptorok Testvériségének neveztek minket, és a létezésünk nem volt más, mint egyszerű rabszolgaság. Mégis, a rabságunkban néha nagyobb hatalmunk volt, mint a szabadságunk megszerzése után. A Shi'arok birodalma sosem ért volna el oda, ahol ma áll, ha a Raptorok Testvérisége nem segíti őket. A népem olyan erő birtokában volt, amely képessé tett minket az időn keresztül látni a világot. Úgy nevezték ezt, a Dal, amelyet a Raptorok egyes tagjai meghallottak. Múlt, jelen és jövő - mind benne volt a dalban, és aki hallotta, az bepillantást nyert ezekbe. De a Shi'arok idővel féltékennyé váltak az erőnkre, félni kezdték a Testvériséget. Megpróbálták bebörtönözni a népemet, mert megölni már nem lettek volna képesek. Hosszú ideig éltünk elzárt dimenziókban, sötét terekben, de nem is élet volt ez, még a létezésnek is csak a legalsóbb szintje. De ami a legrosszabb volt ebben, hogy a sötét dimenziókban nem szólt a Dal, így nem csak a körnezetünkre voltunk vakok, de a legbecsesebb kincsünket, az időt is elveszítettük.>
A zizegő, sercegő hang, ami a páncélból hallatszik, egyszerre szomorú és dühös. Akármilyen régen is történt az eset, az érezhető, hogy ezek a sebek nem gyógyultak be.
<-De a szerencse nem pártolt el mellőlünk egészen. Nem tudni, pontosan mennyi ideig éltünk bezárva, de végül néhányunknak sikerült kiszabadulnia. Elhagytuk a Shi'ar űrt, és új otthont kerestünk. Ekkor lettünk a Kristály Népe, és választottuk meg első előljárónkat. Korábban azok voltak a vezetőink, akik hallották a Dalt, de annyi idő után a sötét dimenzióban, már egyikünk sem tudta meghallani. Így kiválasztottuk a legbölcsebbet magunk közül, és megbíztuk őt a feladattal. Találjon egy otthont, és szerezze vissza népünk örökségét, a Dalt. Évszázadokkal ezelőtt történt már ez, és időről időre új előljárót választottunk. Volt, aki közelebb vitt minket a célhoz, és volt, aki rossz szövetségeket kötött. De akárki is volt eddig az előljáró, nem tudta visszaadni azt, amit elveszítettünk.>
Itt mintha nagy levegőt venne, és lángok fellobbanása hallatszik a páncél alatt.
<-Én vagyok a Kristály Népének jelenlegi előljárója, a száztizenhatodik a sorban, és most az én feladatom, hogy otthon teremtsek a népemnek, és megtegyek minden tőlem telhetőt, hogy elhozzam számukra azt, amire oly régen vágynak. Tudtam, hogy száztizenöt elődöm sikertelensége sok okból eredeztethető, de a legrátermettebbek, legbölcsebbek is elkövették ugyan azt a hibát. Mind azt gondolták, hogy a Dal visszatalál majd hozzánk, ha elég erősek leszünk, elég sokan leszünk, elég nagyok leszünk. Akárkivel is kötöttek szövetséget, csak a saját erejüket akarták növelni, de nem néztek a saját idejükön túlra. Márpedig a Dal épp erről szól, az időtlen szemlélésen, a világot egészében érzékelve, egy pontba vetítve. Ezért úgy gondoltam, nem elég magunkat erősítenünk, helyette a jövőnk sorsát kell biztos kézbe helyeznünk. Egy nagyobb hatalomra van szükségünk, ami képes úgy szemlélni a világot, ahogy egykoron a Dal hallgatói tették. De olyan régen volt már ez, hogy el sem tudtuk képzelni, milyen lehetett a Dalt hallani. Végül, úgy hiszem, megtaláltam a megoldást. Egy istenre van szükségünk! Egy olyan fennséges hatalomra, ami a kegyeibe fogad minket, és segíthet megtalálni azt, amit oly régen elveszítettünk.>
A beszéd közben a két kísérő szinte mozdulatlanul ül az asztalnál, nem néznek egyenesen rád, inkább félig lehajtott fejjel hallgatják őseik történelmét.
<-Nagyon hosszú idő volt, míg megtaláltam az egyetlen megfelelő lehetőséget. Ezután pedig első lépéskén túgy döntöttem, közelebb kell hoznom a népemet, meg kell mutatnom, hogy a Kristály Népe olyan erő, amit érdemes birtokolni, akiknek imáját érdemes meghallgatni. Ezért elfoglaltam a Plutót, a bolygót, amely talán a legzordabb körülményeket nyújtja ebben a közeli naprendszerben. Elfoglaltam, és gyarmatosítottam azt. Földalatti városokat húztunk fel, és kiaknáztuk minden erőforrását. Amikor ez megtörtént, eljött a terraformálás ideje. A Kristály Népe számára lakhatóvá tettük a felszínt is, és közben elrejtettük magunkat a kíváncsi szemek elől. Bármilyen űrszonda vagy közeledő hajó számára a bolygó csak egy fagyott kőgolyó, élettelen és lakhatatlan. De valójában az elmúlt években ideköltöztettem a Kristály népének teljes kolóniáját. Milliók lakják most a leglakhatatlanabb bolygót a közelben, és olyan Édent teremtettek ott, amely bármely civilizáció büszkesége lehetne. Ez volt tehát az első lépés. Azt akartam, hogy amikor eljövök eléd, fennséges úrnő, lásd, van erő, ész és talpraesettség a népemben.>
A zizegő, pattogó hang, most egy pillanatra elhallgat, majd egész halkan folytatja.
<-Azt akartam, hogy a Kristály Népe erős legyen, de nem magának, hanem neked. Hogy érdemesnek találj minket arra, hogy vezess. És ha megtisztelsz minket azzal, hogy istennőnk leszel, biztos vagyok benne, hogy a vezetéseddel újra meghalljuk a Dalt. Számunkra olyan ez, mint másoknak a levegő, vagy az étel - mutat az asztalon lévő tálakra. - A Dal nélkül az életünk értelmetlen, szinte nem is élet. És ha úra hallanánk, nem csak imáinkkal szolgálhatnánk téged, de a Dal erejével is. Tiéd lenne a múlt, a jelen és a jövő tudása, minden idő a kezedben lenne, ahogy most a Kristály Népe is a kezedbe helyezi sorsát.>
Ezzel befejezi a beszédet, és fejét kissé lehajtva várja a válaszodat.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

A Hyrrokkin-birtok - Page 2 Empty Re: A Hyrrokkin-birtok

Témanyitás by Thorhalla Szer. 11 Okt. 2017, 00:00




Előtörténet:
LINK

Kaland:
A Raptorok visszatérése
Lady Thorhalla Lokidottir
A Tüzek, a Cselszövés és a Káosz istennője, a csalás úrnője, Jotunheim királynője, Asgard és Helheim hercegnője, a Cabal vezetője, stb.


Játékostárs(ak) neve: -


~ Helyszín: Hyrrokkin-birtok csarnoka ~
kép:

Tekintetem néhány pillanatra a másik kettőre is ráemeltem s mivel távolabb ültek le, így nyilvánvaló volt számomra, hogy nem kívánnak az audiencián részt venni, csupán tényleg testőri funkcióban vannak. Így teljes figyelmem az idősnek tűnő elöljáróé lett. Ki egy rövid történelem órával kezdte. Szerencsére elég sokat tudtunk, tudtam a raptorokról, hiszen a földiek már a Maffiavárosban vannak s így első kézből értesülhettem arról, hogy kicsodák mindezek. Igaz nem árultak el mindent, de így is tudtam, hogy az univerzum minden szegletében körözik őket, s most végre értelmet nyert, hogy miért is. Féltékenység s kapzsiság, mindig rossz ómen mindez. Különböző idősíkok látása a három nővérre, a Nornákra emlékeztetett s minderre képes Ingrid is, de mindez újdonság volt. Olybá tűnt számomra, hogy a fontos részleteket kihagyta az elöljáró, miszerint rendszeresen szeretnek átverni s kihasználni fejletlen bolygókat s azoknak lakóit. S, ha tehetik, kerülik a harcot, s mindent ármánnyal, árnyjátékokkal. Az elöljáró szavainál említett Dal leginkább kozmikus erőknek tűnt, de minden bizonnyal érdekes. Vajon mennyi volt ebből igaz s szájhagyomány útján mennyire ferdült el a valóság? Mindez igencsak érdekelt volna, de kétlem, hogy valahai s választ kapnék minderre. Bölcsnek tűnt a férfi, hogy nem csak a jelent szemléli, de a jövőt is, s ezen szempontból valóban remek választásnak tűntem, hiszen jócskán tovább fogok élni, mint ők.
Nagyon kicsit felvontam a szemöldököm mikor arról beszélt, hogy elfoglalták a Plútót, a naprendszer legtávolabbi planétáját. Bólintottam szavaira, hogy elismerem tettüket, bár azoknak, kik mindenféle technológiát lopnak egy planéta terraformálása nem lehet oly nehéz feladat.
< - S egyszerű dolgotok van most, hogy az Örökkévalók eltűntek, már ők sem lehetnek kik felfednek titeket – szóltam. – Mások pedig nem érhetnek a közelükbe, hogy felfedezhessenek titeket. >
Mindezzel, szavaimmal bizonyítottam, megerősítettem mindabban, hogy jó választás vagyok, s tudok arról is, mi odakint zajlik a Kilenc Világon kívül. S több millióan vannak, sosem gondoltam bele, hogy mekkora lehet a népességük, hiszen rejtőzködniük kell, de amilyen tágas az univerzum könnyedén elképzelhető volt. miután befejezte a beszédet elgondolkodtam, hogy mit is feleljek. Egyelőre még ugyan nem hallottam konkrét részleteket, csupán annyit, hogy ők mit kívánnak, de mindennek két oldala volt, ahogyan minden másnak is. Belekortyoltam a mézsörömbe s utána letettem az ivókürtöt az asztalon álló tárolójába.
< - Roppant érdekes s elgondolkodtató mit kívántok tőlem – kezdtem lassan. – Amennyiben úgy döntök segítek, hogy újra meghallhassátok a Dalt… mit várhatnék cserébe? Téged s népedet pártfogolni nem épp a legveszélytelenebb dolog manapság. A Dal ereje valóban csábító s már emiatt is elfogadnám, de… lehet, hogy évekbe telik mire sikerül elérnünk, hogy ismét hallhassátok. Addig is, az imákon kívül hogyan tudnátok hasznomra lenni, miért érné meg nekem a pantheonban felvállalni s kockáztatni a többi isten haragját mindezért? >

felszerelés/egyebek:


_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Hyrrokkin-birtok - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hyrrokkin-birtok - Page 2 Empty Re: A Hyrrokkin-birtok

Témanyitás by Godlaw / Tao Szer. 11 Okt. 2017, 10:22

Az előljáró nem lepődik meg a kérdéseden, minden bizonnyal ő sem gondolta, hogy ilyen egyszerűen felajánlod a segítségedet anélkül, hogy valami értékesetkérnél cserébe.
<-Magasságos Istennő, érzem, hogy most próbára teszel. Azt mondod, évekbe telhet, míg hasznod lehet belőlünk, de mik neked az évek, mikor életed örök? Azt mondod, kockáztatod a többi isten haragját, de mit számítanak neked a nálad gyengébb istenek? Próbára teszel, hogy elkezdek-e megígérni mindent, hogy kárpótoljalak a számodra másodpercnyi évek miatt, és a megvédjelek a hozzád soha fel nem érő istenektől... De én értem azt is, hogy mit kérsz valójában. Nem elég imádkoznunk az Istennőnkhoz, értenünk is kell a válaszát, és én értem a szavaidat, Fennséges Istennő. Bármit is ajánlanék, nem láthatok a fejedbe, nem ismerhetem a terveidet, nem tudhatom, mi az értékes számodra. Amit én a legnagyobb becsben tartok, számodra az is csak értéktelen porszem lehet, és talán épp azt becsülöd nagyra, amiről nekem fogalmam sincs, mennyit érhet. Ezért ahelyett, hogy felajánlanék valamit... Felajánlok inkább mindent! Egy több milliós népet, melyben nincsenek gyermekek vagy öregek, mert minden tagja egytől egyig kiváló harcos. De nem csak katonák ezek, tudósok, bölcs elmék, művészek és tanítók. És kémek, stratégák, tolvajok meg csalók. Felajánlom a bolygónkat, a naprendszer legfejlettebb paradicsomát, a technológiánk ezer és egy nép technológiája. Miénk a shi'arok űrhajóinak technológiája, a kreek genetikai tudása, ismerjük a Fészek módszereit, amivel átlépnek a negatív zonából. Fajtánk az univerzum minden fajtája, mert a Kristály Népe nem egy, hanem mind, ezért a tudásunk és képességünk is olyan sokszínű, amilyen maga az univerzum.>
Ekkor int a két kísérőjének, akik a sisakjukért nyúlnak, majd leveszik azt. Egyikük egyértelműen kree, a másik viszont látszólag a Kilenc Világ szülötte lehet, egy elf. Végül az előljáró is megszabadul a sisakjától, de ami alatta van, azt nem tudod besorolni egy általad ismert fajba sem. A lény, ami a páncélban lakozik, egy folyamatosan örvénylő energiatömeg. Mintha egy lángoló szélvihar próbálna emberi alakot ölteni, amiben megállás nélkül villámok cikáznak, az energia szinte pulzál a páncélban. A zizegő és pattogó hang most már a láng, a mennydörgés és a villámcsapások zajára hasonlít.
<-A lehetőséget ajánlom fel, hogy szólj Istennőként a Kristály Népéhez, és mi követünk téged, legyen bármi is a parancsod. Hiszünk benne, hogy te elvezetsz minket a Dalhoz, és ebben a hitben a kezedbe adjuk a sorsunkat. Mert az imáink szépen csengenek, de a te hangodra egyszerre mozduló miliónyi páncél hangja még ennél is szebb.>

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

A Hyrrokkin-birtok - Page 2 Empty Re: A Hyrrokkin-birtok

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 12 Okt. 2017, 00:00




Előtörténet:
LINK

Kaland:
A Raptorok visszatérése
Lady Thorhalla Lokidottir
A Tüzek, a Cselszövés és a Káosz istennője, a csalás úrnője, Jotunheim királynője, Asgard és Helheim hercegnője, a Cabal vezetője, stb.


Játékostárs(ak) neve: -


~ Helyszín: Hyrrokkin-birtok csarnoka ~
kép:

Helyes, ez volt első gondolatom, mikor megláttam, hogy miként reagált az elöljáró mindarra, hogy nem fogadtam el egyből ajánlatát. Pedig már oly sok minden eszembe jutott, hogy mit is lehetne kezdeni ennyi raptorral. Biztos voltam benne, hogy ő maga is tudja, hogy mennyire veszélyes játszma ez, így főleg, hogy itt voltak, s erről nagybátyámnak is tudomása volt. A saját kastélyomban talán elrejthettem volna mindezt, de így nem.
< - Egyesével lehet, hogy gyengék, de teljes pantheonok együttes ereje hatalmas – feleltem. – Az információ s a tudás nagy hatalom, melyet részben tőlük is szerzem. Ha elfordulnak tőlem s kivetnek magukból, ha a pozícióm meginog gyengébb leszek, mi sem nektek, sem pedig magamnak nem jó. Mindez politika elöljáró, s a biztos háttér, a jól megszerzett címek, pozíciók, szövetségek még nektek is jól jöhetnek. >
Szúrtam még közbe a beszéde közben, hogy biztosan megérthesse. Ami pedig azt illette már tudtam, hogy mit s hogyan fogok tenni, hogy ne fordulhassanak el tőlem, hogyha megkapták amit akarnak. Oly rituáléval lehet mindezt elérni, melyet bármikor megszakíthatok, hogyha el kívánnának árulni. Miként folytatta a beszédet immáron sokkalta érdekesebb volt számomra. Mindent felajánl? Jómagam kivételesen nem ilyesmire gondoltam, de ez így csak még jobb, bár egyre gyanúsabbnak tűnt mindez. Már ha csak a korábbi eseményeket nézzük, ami a badoon-ok bolygóján volt. figyeltem, mikoron levették a sisakjukat, a kree-t felismertem könnyedén, ahogyan az elfet is, mi érdekes volt. Annyira nem, a sötét istenek óta elég gyakran érintkeztünk újra az űr lakóival, így bármikor elkaphatták a raptorok s az elöljáró érdekes volt. Még sosem hallottam efféle fajról s a felajánlásnak köszönhetően egy új cél került szemem elé. Lecserélni a Kree Birodalmat a raptorokra s máris nem kellene Asgardot sem tőlük s leendő haderejüktől félteni.
< - Sok dolgunk lesz közösen elöljáró – szóltam. – Visszavezetlek titeket a Dalhoz s közös erővel egy új birodalmat építünk, mely a Kristály Birodalom nevet fogja viselni. Megkapjátok a helyet az univerzumban, mi titeket illett s nem fognak többé üldözni sehol titeket. Mint bizonyára tudod a halandók, a midgardiak kivívták a Kree Birodalom ellenszenvét, kik hadat is üzentek Midgardnak. Ők elfognak haladni a Plútó mellett is, új harcosokat szerezhettek, a Kristály népének létszáma sokasodhat s idővel a teljes Kree Birodalom is elbukik s a tiétek lesz. Újra irigykedéssel fognak népetekre tekinteni s egy minden eddiginél nagyobb aranykor köszönt a Kristály népére! >
A raptorra pillantottam, hogy mindehhez mit szól s utána folytattam.
< - Mindehhez sok információra is szükségünk lesz, ott kell lennünk mindenhol, legyetek ott titokban mindenhol az univerzumban, legyetek szemeim s füleim – folytattam. – S szükségem lesz minden elérhető mondára, információra, adatra, mindenre mitek van, a Dallal kapcsolatban, hogy felkészülhessek a rituáléra, mivel reményeim szerint újra hallhatjátok. >

felszerelés/egyebek:


_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Hyrrokkin-birtok - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hyrrokkin-birtok - Page 2 Empty Re: A Hyrrokkin-birtok

Témanyitás by Godlaw / Tao Csüt. 12 Okt. 2017, 11:17

Turkon előljáró csak belátóan bólint arra, amit a többi istennek kapcsolatban mondasz. Amikor a kreeket említed, Turkon egyetértően helyesel.
<-Igen, a kree-k errefelé tartó csapatait már egy ideje szemmel tartjuk, de egyelőre csak néhány hajójuk "tűnt el", nem akarunk túl korán feltűnést kelteni, csak információt szerezni tőlük.>
Láthatod, hogy a kree arcán semmiféle érzelem nem látszik, amikor saját, egykori népének tagjairól, és a birodalomról van szó. Még akkor sem rezdül az arca, mikor a bukásukról beszélsz.
A beszéded végén a az előljáró nehezen kifürkészhető, lángokból és cikázó villámokból álló arcán változást veszel észre, talán a remény jelét.
<-A rendelkezésedre bocsátunk minden információt a Dalról, Fényességes Istennő - mondja áhitattal az előljáró.>
Az alkarján megnyom néhány gombot a páncélján, mire egy apró rekesz nyílik ki rajta, és egy gyűrűnél alig nagyobb tárgyat vesz elő belőle. Az eszközt az asztalra teszi, és a gyűrű egyik felét elfordítja, amitől abból fény kezd pislákolni. Kisvártatva a gyűrűből holografikus vetítés jelenik meg felette, és asgardi nyelven írt szöveget látsz. Úgy néz ki, mintha kategóriákra lenne osztva valami, olyan címszavakat látsz, mint "Előljárók feljegyzései", "Hiteles leírások a Dalról", "Mondák a Dalról", "Töredékek", és így tovább. Úgy tűnik, az előljáró egyáltalán nem készületlenül érkezett, talán számított erre a végkimenetre.
Végighúzza a kezét a gyűrű felett, és a lista reagál a mozdulataira, egy-egy mozdulatára megnyílik vagy bezáródik egy mappa. Miután megmutatta neked, hogyan működik az eszköz, ismét eltekeri a gyűrűt, és a kivetítés megszűnik. Kezébe veszi a gyűrűt, és átnyújtja neked.
<-Ez az adatgyűrű tartalmazza az összes összegyűjtött információnkat, ha valami közelebb vihet a megoldáshoz, akkor az ebben benne lesz.>
A gyűrű átadása után az előljáró intésére a két kísérő ismét felteszi a sisakját. Az előljáró is így tesz, aztán megint a sisakon keresztül, folytottan hallod a hangját.
<-Magasságos Istennő, a kezedbe adtuk mindenünket, és te meghallgattál minket. A kegyedbe fogadtad a Kristály Népét, mi pedig beléd helyeztük minden reményünket, hogy megleljük a Dalt. Könyörgünk hozzád, hogy hozdd el a Dalt, és mi híveid leszünk! Kegyelmes Istennő, ha nem kívánsz tőlünk egyebet, engedelmeddel, most visszavonulnánk, már így is túlságosan sokáig raboltuk drága idődet. És ahogy te is mondtad, nem feltétlenül szerencsés túl sokáig itt tartózkodnunk, hacsak nem akarjuk magunkra vonni más istenek figyelmét. Várni fogjuk utasításaidat. Én pedig elviszem az örömhírt a Krisztály Népének, és tudatom velük, hogy a Tűz és Cselszövés Istennője, maga Thorhalla Lokidottir, a mai naptól kezdve a mi istennőnk!>
Az előljáró láthatóan büszke erre a tényre, és ismét fejet hajt, jelezve alázatosságát. Egyelőre azonban nem mozdul, hisz nem bocsátottad még el, ahogy mondta, csak akkor távozik, ha nincs más kívánságod tőle.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

A Hyrrokkin-birtok - Page 2 Empty Re: A Hyrrokkin-birtok

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 14 Okt. 2017, 00:01




Előtörténet:
LINK

Kaland:
A Raptorok visszatérése
Lady Thorhalla Lokidottir
A Tüzek, a Cselszövés és a Káosz istennője, a csalás úrnője, Jotunheim királynője, Asgard és Helheim hercegnője, a Cabal vezetője, stb.


Játékostárs(ak) neve: -


~ Helyszín: Hyrrokkin-birtok csarnoka ~
kép:

< - Legjobb tudomásom szerint nem sok élet van errefelé már, így ha erre tűnnek el a hajóik hamar rájöhetnek, hogy nem csak a midgardiak vannak itt – fejtettem ki „aggodalmam”. – Óvatosan kell eljárni. >
Egy túl korai csapás minden tervet dugába dönthetne, s felkészülni sem lenne idő mindarra, hogy jönnek. Egy csapással könnyedén kiirthatnák teljes Midgardot, mi alapjaiban véve jó dolog lenne, de akkor mi istenek is nagy gondba kerülnénk, mi viszont már nem volt az. Mikor a Dalról kértem információkat, hogy megfejthessem miként kaphatnák mindazt vissza akkor tűnt fel az első érzelem az energiákból álló „arcon”. Mivel nem használtam mágiát, hogy érezzem érzelmeiket, így csak találgatni tudtam, hogy talán öröm, vagy reménykedés lehetett mindez szavaimból adódóan. Figyelmesen követtem a folytatást s felmértem a gyűrűt, minek működését sikerült megértenem, még szerencse, hogy évek óta tanulmányozom a Midgardi technológiát. Felkészülten jöttek, mindez igencsak elnyerte tetszésem s nem úgy, s oly ostobán, mint a többség szokott színem elé járulni. S mindez még asgardi rúnákkal is, így a fordítással nem kellett bajlódni sem pedig időt pazarolni minderre. Átvettem a gyűrűt s ruhám zsebébe rejtettem mindazt.
< - Már, mit most láttam belőle, minden bizonnyal igencsak hasznos lesz – szóltam. >
Szavaim után megerősítették, hogy híveim lesznek s szolgálni fognak, mire elégedetten elmosolyodtam. Mindezek után csak neki kell majd állnom annak, hogy megnézzek mindent, mit erről a Dalról lehet tudni s utána atyám könyvtárában nekiállni kutatni. Esetleg Hela-tól érdeklődni, révén eléggé úgy hangzott a Dal, mintha időmágia lenne, abban pedig nővérkém volt a járatos. Szavai után felálltam a helyemről, ha továbbra is tartja az etikettet, akkor nem kellett jeleznem, hogy tegye mindezt, úgyis megfogják tenni. Ha mindez megtörtént, akkor szólalok meg ismét.
< - Valóban veszélyes, lehet, hogy célszerűbb lenne, hogyha legközelebb jómagam látogatnék a Plútóra, hogy beszéljünk – feleltem. – Az kevésbé lehet bárkinek feltűnő. S még a mai napon nekiállok annak, hogy megfejthessem, miként kaphatja vissza néped a Dalt. >
Szavaim után a fejemmel biccentettem s kezemmel is jeleztem, hogy távozhatnak, hacsak nincs még valami, mi marasztalná őket valamiért.

felszerelés/egyebek:


_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Hyrrokkin-birtok - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hyrrokkin-birtok - Page 2 Empty Re: A Hyrrokkin-birtok

Témanyitás by Godlaw / Tao Szer. 18 Okt. 2017, 17:07

Az illemet szem előtt tartva felállnak a vendégeid. A szavaidra bólintan az előljáró, és fejet is hajt.
<-Nincs nagyobb öröm annál, minthogy a Kristály Népének választott istennője személyesen látogat el a bolygónkra - válaszolja meghatva, majd felnéz még. - Csak annyit kérnénk, jöttödet jelezd nekünk előre, fényességes istennő, hogy megfelelő módon készülhessünk a fogadásodra.>
Ezután hátrál néhány lépést, és ismét az etikettnek megfelelően köszön el. Turkon Quahanii Sol Jahanmi, a Kristály Népének száztizenhatodik előljárója, valamint két kísérője csendben távoznak a teremből. Amikor a kapuőr kiengedi őket, egy rövid ideig bevág a hideg szél, és a gyertyák lángjai vadul táncolnak. Egy perccel később az egyetlen nyoma annak, hogy vendégeid voltak, az néhány kisebb víztócsa, ami a páncéljukról csorgott le. Az üres teremben csak a kandallóban lobogó tűz hangja hallatszik, és az ablakot verő esőcseppek keltenek még némi zajt. Hamarosan újra érkezik az intéződ, hogy a közelgő ünnepséggel kapcsolatos szervezéssel zargasson, de egy percig talán még egyedül maradhatsz gondolataiddal, és a benyomásokkal, amit újdonsült követőid tettek rád.

A raptorok visszatérése - VÉGE



Hamarosan: A Kristály Népének városa

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

A Hyrrokkin-birtok - Page 2 Empty Re: A Hyrrokkin-birtok

Témanyitás by Godlaw / Tao Szer. 25 Okt. 2017, 14:08

A Kristály Népének városa

Résztvevő: Thorhalla Lokidottir
Helszín: A Hyrrokkin-birtok könyvtára
Időpont: 2028. Mindenszentek éjszakája (földi idő szerint november 1.)



Több, mint egy hónap telt el azóta az esős nap óta, amikor felkeresett téged Turkon Quahanii Sol Jahanmi, a Kristály Népének száztizenhatodik előljárója, hogy a segítségedet kérje. Arra kért, hogy isteni hatalmadat latba vetve segíts nekik ismét meghallani a Dalt, amelynek hallatára a nép egyes tagjai képések érzékelni múltat, jelent és jövőt. Cserébe az előljáró felajánlotta a népének szolgálatát, mellyel egy több milliós raptor hadsereg, és egy igen fejlett civilizáció tartozik, amely a Plutó bolygón vetette meg lábát. Elfogadtad az ajánlatot, Sol Jahanmi pedig átadott egy gyűrűt, mely tartalmazza a Kristály Népének minden fellelhető tudását a Dallal kapcsolatban. Azzal a bíztató üzenettel bocsátottad útjára, hogy legközelebb már a saját bolygójukon fogod meglátogatni őket.

Ennek tehát már több, mint egy hónapja. Szokásos teendőidet talán háttérbe is szorítottad, hogy a Kristály Népének kérésével foglalkozhass, minél több időt tölthess a gyűrűben lévő tudás megismerésével, és a lehetséges megoldás keresésével. A gyűrű pedig bőségesen ellátott téged olvasnivalóval. Olvastál legendákat, meséket és mondákat a Dal erejéről; kutatásokat a Dal fiziológiai hatásáról; elméleteket a Dal kozmikus tulajdonságairól. A legelső dolog, amire rájöttél ezekből, hogy több bennük az ellentmondás, mint az egyetértés. Egyes források ősi istenek erejétől eredeztetik a Dalt, ami a világyegyetem hangja, és csak az arra érdemes próféták hallhatják meg. Más leírások szerint a Dal a raptorok kristályából ered, ezért hallhatják csak a nép tagjai, de arra nincs magyarázat, hogy miért nem hallja minden tagja a népnek. Egyes elképzelések szerint a kristályokat, mely a raptorok egész népét alkotják, eredetileg éppen azzal az indokkal készítették, hogy azok segítségével hallhassák a Dalt.
Az elmélet, ami a legtöbb helyen jelent meg, és ami leginkább hitelesnek tűnt, arról szól, hogy a Dal valójában nem létezik ebben a dimenzióban, hanem a raptorok világából szűrődik át. Ez megmagyarázza, miért csak a raptorok számára érzékelhető, valamint egyes kristályokon végzett kutatások azt is próbálták megindokolni, miért egyik vagy másik kristály segítségével lehet csak hallani azt. A legegyszerűbb magyarázat szerint a kristályok kora és mérete számít, míg ennél elmélyültebb kutatások arra jutnak, hogy a kristály korábbi gazdatesteinek is köze lehet hozzá. Megint mások azt gyanítják, hogy a kristályok egy része különböző kozmikus sugárzásoknak volt kitéve, ezért alapjaiban változtak meg a fizikai tulajdonságaik, ezért lett néhány kristály alkalmas a Dal rezonanciájának vételére.
A közös nevező végülis minden hitelesnek mondható elmélet szerint a raptorok világa, amely vélhetően a Dal forrása. Azonban a Kristály Népe nem tudja felkutatni saját világában a Dalt, számukra az a világ csak egy gubó, amiből kibújni akarnak a gazdatest segítségével. Ironikus módon a raptorok éppen olyan kevset tudnak saját világukról, mint a gazdatesteik.
A kutatásaid eredményéből következett, hogy esetleg a raptorok világában lehet a válasz, de könyvtárad és minden tudásod kevésnek bizonyult ezidáig arra, hogy utat találj ebbe a világba. Úgy tűnik, az asgardi mágia önmagában kevés ehhez. Elképzelhető, hogy a Kristály Népének birtokában van olyan tudás, mely segíthet átjutni a raptorok világában, de erről már nem szólnak a gyűrűben lévő feljegyzések.

A hónap lelteltével most könyvtáradban ülsz a Hyrrokkin-birtokon, az utolsó olyan könyvet is elolvastad, amiből válaszokat reméltél. Mindenszentek napjának vége felé jár az idő, odakint már rég lenyugodott a nap, az eget pedig vastag felhők borítják. A hold fénye világítja meg a felhőket, amik korai havat ígérnek, idebent pedig a kandalló és néhány asztali gyertya ad elég fényt az olvasáshoz. A ház népe már nyugovóra tért, csak egy pohárnok van talpon, aki időről időre hangtalanul tér be a könyvtárba, hogy újratöltse kupádat, és egy esetleges késői vacsoráról érdeklődjön, majd ugyan olyan hangtalanul távozzon is. Őt leszámítva egyedül vagy a gondolataiddal, a könyvekkel, és valami különös érzéssel a szíveden. Mintha éreznéd a megannyi hangot, ami folyamatosan sóhajt, és az égre tekint. Valahol, egy távoli bolygón, valaki most is hozzád imádkozik.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

A Hyrrokkin-birtok - Page 2 Empty Re: A Hyrrokkin-birtok

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 28 Okt. 2017, 00:00




Előtörténet:
LINK

Kaland:
A kristály népének városa
Lady Thorhalla Lokidottir
A Tüzek, a Cselszövés, Káosz és a Raptorok istennője, a csalás úrnője, Jotunheim királynője, Asgard és Helheim hercegnője, a Cabal vezetője, Az Árnyak házának királynője, stb.


Játékostárs(ak) neve: -


~ Helyszín: Hyrrokkin-birtok csarnoka ~
kép:

Több mint egy hónap s eddig nem sok mindent tudtam meg, hiába olvastam el mindent, mit a Kristály népe odaadott. Túlságosan is sok volt a kérdőjel s pontatlan részlet. Abban a részletben kételkedtem, hogy az Ősi istenektől ered, hisz oly kevesen hittek bennünk rajtunk kívül. Sokkal logikusabbnak s hitelesebbnek tűnt, hogy a kristályhoz van köze s azon keresztül hallhatták. Igazából még arról is oly keveset hallottam, hogy miért s miként alkották a kristályokat s mily módon készülnek újak. Szerencsére ezen vonalról volt több még, mely szerint a saját dimenziójukból szűrődött át, csak éppen oda nem képesek eljutni ők maguk, mely leginkább az asztrálsíkra volt emlékeztető. Jómagam viszont képes voltam arra, hogy eljussak oda, csak kérnem kellett egy kristályt, s mivel megvoltak a megfelelő képességeim, így könnyedén le is győzhettem volna az adott raptort, de tán erre sem volt szükség. Ugyanis, ha oda jutok, nem egyedül szándékozom oda menni, hanem az előjárót is vinném magammal. Különös kozmikus sugárzás érhette őket, mindez is kipróbálható volt, révén a mágiám is a kozmikus erőkből „táplálkozott”, ha „megtámadnám” magát a kristályt varázslatokkal talán elérhető lenne, hogy a Dal ismét megszólaljon, noha az idősíkok miatt úgy véltem, hogy mindez továbbra is időmágiához köthető. A többi adattal is oda jutottam, hogy a saját világukban lesz a kulcs, így mindenképp úgy kellett készülnöm, hogy oda jussunk. Az viszont remek kérdés, hogy mennyire engednék, hogy saját fajtájuk egy tagja legyen feláldozva mindehhez. Igaz az is kérdés volt, hogy képesek leszünk-e úgy elmenni oda, hogy engem ne is tudjon megszállni egy sem, noha kételkedtem abban, hogy egy raptor képes-e áttörni a pajzsaimat, hiszen Shepard is legyűrt egyet, pedig az csak egy gyenge halandó volt.
Az egyik alkalommal szóltam a pohárnoknak, hogy elmehet aludni, már nincs szükségem a szolgálataira a ma este folyamán. Nem sokkal később éreztem meg, hogy valaki imádkozott hozzám. Volt egy olyan érzésem, hogy az előjáró lehetett ez a személy. Felemeltem a kezem s rúnákat rajzoltam a levegőbe, mellyel igyekeztem „visszafejteni” az imádságot addig a személyig, akitől mindez eredt. Ha sikerült, akkor erőteljesen koncentráltam s igyekeztem mentális csatornát nyitni az illető irányába.
~ Hallgatom, hogy mit szeretnél ~ üzenem az illetőnek, amennyiben az előjáró az folytatom. ~ Sikerült előrelépéseket eszközölnöm a Dallal kapcsolatban s úgy érzem, hogy jó úton járok, s erről beszélnünk kell, személyesen. ~
Bíztam benne, hogy a telepatikus üzenet nem lesz meglepő a másik félnek s tudja, hogy miként képes visszaüzenni nekem.

felszerelés/egyebek:


_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Hyrrokkin-birtok - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hyrrokkin-birtok - Page 2 Empty Re: A Hyrrokkin-birtok

Témanyitás by Godlaw / Tao Hétf. 06 Nov. 2017, 12:58

A pohárnokod nyugovóra tér, te pedig végül teljesen egyedül maradsz. A gondolataidat időmágiáról és asztrálsíkról alkotott elképzelések töltik meg, amikor az imát meghallod, és a varázslatod segítségével egy kapocs alakul ki közted, és a híved között. Amint megnyitod a kommunikációs csatornát, zizegő, sercegő hangot hallasz, mintha elektromos áram cikázna egy vezetékben. Aztán lángok perzselő hangját hallod, ezt pedig mennydörgés követi, ami egész távolról hallatszik. A zajok lassan összeállnak, és Sol Jahanmi hangját hallod ki belőlük, ahogy a te nevedet formálják.
~Mindenható Thorhalla istennő, hűséges híved vagyok, útmutatásért imádkozom hozzád ~ hangzanak a szavak a fejedben, te pedig értesíted őt, hogy a Dal megfejtéséhez egy lépéssel már közelebb vagy. Izgatott sercegés, és robaj után hallod a választ.
~A Kristály Népe már alig várja, hogy eljöjj az otthonunkba, és jelenléteddel megörvendeztesd a híveidet. Mióta hazatértem a nálad tett látogatásomból, kihírdettem az igét, hogy a Kristály Népének új istene van, aki elhozza a Dalt a hívőknek. Azután megállás nélkül folyt a munka, annyi templomot építettünk, hogy minden hívőnek jusson bennük hely. Az elmúlt egy hétben minden nap imádkoztunk hozzád, áldottuk a neved, dicső Thorhalla, és áldoztunk az oltáraidnál. Most pedig meghallgattad imánkat. Várunk téged Hőseink Nagy Csarnokában, ahol méltó fogadási ünnepséget rendezünk a tiszteletedre. Az ünnepi fogadtatás után pedig állok szolgálatodra, mint legőszintébb híved, kegyes istennő!~
Bár a Plutó a legkisebb bolygó a naprendszerben, azért elég nagy ahhoz, hogy el lehessen tévedni rajta. Érzékeled az előljáró üzenetében, hogy amikor a nagy csarnokot említi, egy hely jelenik meg a gondolataiban, mintha egyfajta koordinátákat adna meg a helyszínhez.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

A Hyrrokkin-birtok - Page 2 Empty Re: A Hyrrokkin-birtok

Témanyitás by Thorhalla Szer. 08 Nov. 2017, 00:00




Előtörténet:
LINK

Kaland:
A kristály népének városa
Lady Thorhalla Lokidottir
A Tüzek, a Cselszövés, Káosz és a Raptorok istennője, a csalás úrnője, Jotunheim királynője, Asgard és Helheim hercegnője, a Cabal vezetője, Az Árnyak házának királynője, stb.


Játékostárs(ak) neve: -


~ Helyszín: Hyrrokkin-birtok csarnoka ~
kép:

Mikoron megnyitottam a csatornát a hozzám imádkozó irányába a sercegés s furcsa zajok egyértelműen tudtomra hozták, hogy Sol Jahanmi előjáró volt mindaz, s mikor a sercegés, mennydörgés s minden efféle hang összeállt már valóban hallottam a hangját az elmémben. Első szavai után el is mondottam, hogy mire jutottam egyelőre, noha nem volt sok s még oly sok bizonytalan dolog volt ebben, de még így is hallottam az izgatott sercegést a részéről, s örömöt, hogy már volt előrelépés. De mindezek csak akkor nyerhetnek bizonyosságot, hogyha meg is lépjük őket. Figyeltem szavait s önkéntelenül is mosolyra húztam ajkaimat, templomok s szentélyek nekem, mind-mind igencsak remekük hangzott. Mit megérdemeltem nem csak születésem, de tetteim jogán is. S végül felhozta azt is, mit korábban említettem, hogy náluk, a Plútón kellene megejteni a következő találkozót, hiszen az kevésbé lenne az árgus tekintetek előtt.
~ Nagyszerű ~ üzentem. ~ El sem tudom mondani, hogy mily kiváló munkát végeztek eddig előjáró. Az önöké elismerésem s csodálatom. ~
Figyeltem még mit üzent, olybá tűnt, hogy meglehetősen ügyes volt a szellemnyelv kommunikációban. Mikor a „koordinátát” is megkaptam még úgy véltem, hogy szólnom kell neki valamiről.
~ Ha van a Csarnokban bármiféle védelem, mi gátolná a teleportálásomat szűntessék meg időlegesen előjáró. Néhány percen belül ott leszek, ha mindez önnek is megfelel. ~
Még megvártam a választ s utána szakítottam meg a kapcsolatot. Átsétáltam a könyvtárból az előtte levő nagyobb csarnokba s ott belekezdtem a rituáléba. Rúnákat rajzoltam az égbe, koncentrálás közben s a varázsszavakat is elmondtam. Mivel hosszabb távra megyek s másik dimenzióba, így mindez pár percig el fog tartani. Ha végeztem vele, elméletileg azon a helyen kell megjelennem, mit az előjáró mutatott nekem.

//Folytatás: Plútó//

felszerelés/egyebek:



A hozzászólást Thorhalla összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. 08 Nov. 2017, 16:23-kor.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Hyrrokkin-birtok - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hyrrokkin-birtok - Page 2 Empty Re: A Hyrrokkin-birtok

Témanyitás by Godlaw / Tao Szer. 08 Nov. 2017, 16:13

A válaszodra az előljáró csak beleegyező helyesléssel felel, majd a kapcsolat megszakítása után munkához látsz. A rúnák és varázsszavak dolgozni kezdenek, de érzed, hogy nem csak a távolság okoz nehézséget, hanem valamiféle védelme is van a helynek, ahová igyekszel. Nem tudnád megmondani, hogy valamilyen technológiai vagy mágikus eszköz lehet a gát, de egyértelműen az utadba áll. Nem egyszerűen megállít az erő, inkább letapogat, mintha ellenőrizné a kilétedet. Természetesen a pajzsaidon nem tör át, de talán már a pjzsaid ereje is árulkodó lehet, hiszen nem sokan képesek ilyen erős mágiára. Végül a blokkoló erő eltűnik, mintha egy sikeres azonosítás után egy ajtó kinyílna, a varázslatod pedig létrejön. Egy zöldes villanás tölti be a csarnokot, ami aztán üresen kong az őszi éjszakában. Egy szempillantással később pedig a Plútón találod magad.

//Folytatás valóban a Plútó bolygón, még oda is kapsz egy mesélőit reagot először.//

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

A Hyrrokkin-birtok - Page 2 Empty Re: A Hyrrokkin-birtok

Témanyitás by Godlaw / Tao Hétf. 14 Jan. 2019, 15:28

Bosszú Sakaarért


Résztvevő: Thorhalla Lokidottir (és a Dal)
Helyszín: A Hyrrokkin-birtok főcsarnoka
Időpont: Az új év első újholdja (földi idő szerint január 15.)


Az évezredes hagyomány szerint az új év első újholdjának alkalmából télközép ünnepét kell megülni, Asgard pedig, ha  valamiről, akkor a hagyományairól igazán híres. Így idén sincs ez másképp, és a Hyrrokkin-birtok ennek megfelelően fesztiváli hangulatban zsong. Kora reggeltől érkeztek a vendégek az ünnepségre, akik hamar megtöltötték a birtok minden üres zugát, hogy végül már mozdulni is alig lehetett tőlük. Természetesen az ünneplés főattrakciója vonzza ide a legtöbbeket: a hagyományos esti lakoma! A tradíció szerint a vacsora napszálltakor kezdődik, és egy teljes napig tart a vigadalom. Aki pedig a legélénkebben mulat, a legtöbbet eszik, és a legtöbb sört megissza, az a Tél Bajnoka lesz. A cím persze nem jár túl sok mindennel, főképp csak dicsőséggel és egy kis vonzerővel a fehérnépeknél.
A télre való tekintettel a nap már kora délután lenyugodott, a lakoma pedig kezdetét vette, és immáron a hetedik órájában jár a mulatozás. A kiemelt vendégek a nagycsarnok főasztalánál ülnek, a nevesebb vendégek pedig az itt felsorakoztatott asztaloknál foglalnak helyet. De asztalok vannak a kiscsarnokban, a fogadóteremben, a tanácsteremben, a táncteremben, és még a könyvtárban is, hogy mindenkinek jusson egy hely. A főasztalnál nem más ül a kiemelt helyen, mint Thorhalla Lokidottir, a káosz, csalás, tüzek, cselszövés, a kipusztult raptorok és még ki tudja, mi mindennek az istennője.


Melletted a Dal ül a földön, és árgus szemekkel figyeli a vigadalmat. Mint általában, most is elkerüli mindenki figyelmét a jelenléte, mintha itt sem lenne. Ahogy már észrevehetted, a Dal jobb szereti kerülni a feltűnést: bár szem előtt marad, mégis mindenki számára lényegtelen apróság a létezése, ami szóra sem érdemes. Ez alól csak te vagy a kivétel, és érdekes módon a gyermekek, akik a háznál vannak. Időről időre a Dal megelevenedik, és gondfeletten játszik a gyerekekkel, mintha valóban csak egy állat lenne, később aztán nem vesz tudomást ezen időszakokról.
Most gyerekek híján csendben ül melletted, és a tizenvalahanyadik fogást is szemügyre veszi az asztalon. Az almaborban buggyantott fürjtojás illata kiváló, íze pedig mesés, mégsem tudod felhőtlenül kiélvezni. Rokonaid és barátaid mindkét irányból körülvesznek téged, vidám dalokat énekelnek, mostanra már többségük kellemesen részeg is. Ám egyik pillanatról a másikra az embertömeg zsivalya elhal, mintha roppant messziről hallanád csak, a terem pedig feje tetejére áll, hacsak nem te szédültél el. Ami ezután következik, már ismerős érzés, egyszer átélted, de ez cseppet sem segít az elviselésében.


Óriási erejű mentális és asztrális csapás ér téged, és rögtön emlékezhetsz, hogy ekkora erejű támadásra csak egyszer éreztél példát, az pedig a Dalból érkezett. A mentális fájdalom és kín teljesen megbénít, minden sötétbe borul, szédülve fordul ki a világ a sarkából, te pedig őrjítő sebességgel zuhansz át a semmin. Az ismerős sípoló hangot is hallod, ami a Dal megannyi kristályának zengése, de kell egy kis idő, mire a kristályok hangjai szétválnak. Mikor újra fényeket látsz és hangokat hallasz, már nem a csarnokban vagy, sőt, nem is a Hyrrokkin birtokon, és első ránézésre még csak asgardinak sem tűnik a hely.
Egy hatalmas teremben állsz, amit fákylák sárgás fénye világít meg. A terem jelentős része valamiféle zöldes folyadékban fürdik, ez teríti be a falakat, a padlón tócsákat képzett, és szúrós szaga mindent bejár. Először azt gondolhatod, te is ettől ragadhatsz, de rajtad fekete színű folyadék van, nem zöld.
-Ez vér - hallatszik egy hang a hátad mögött, majd előtted, és feletted, és mindenhol egyszerre. A Dal szól hozzád, mint amikor a Plútón láttál látomást. A visszhangok lassan elhalnak, és egy ismerős hang emelkedik ki. - Ez vér - mondja a Dal Menemet hangján.
Mint legutóbb, ismét feltűnik, hogy nem bírsz mozogni, és az idő megdermedt ezen a helyen - a fáklyák lángja nem lobog, a vér nem csöpög. Csakis a tudatodban tudsz kommunikálni a Dallal. Azonban a teremben megjelenik Menemet, a lény, aki majdnem embernek tűnik, csak épp mintha nem egészen tudná, hogyan is kell azt csinálni. Testrészei bár emberinek tűnnek, mégis mindenben van valami kis baki: nem megfelelő mennyiségű ujjak, eltérő hosszúságú lábak, az egyik füle túlságosan alacsonyan van, egy szeme pedig a homloka széléről figyel.
-Amikor legutóbb beszéltünk, beteljesítetted a Dal által előírt jövőt - mondja Menemet, de a szája nem mozog. - És ezt a Dal nem felejti el. Meghálálja. Így döntött a Dal. Boldogság.
-Azt mutatni kell, nem mondani - szólal meg egy hang, és meglátod a kígyószerű Flemszet, akihez a sziszegő hang tartozik. - És mondtam már, mozgasd a szádat!
-Sajnálat - válaszolja Menemet, majd megkésve a szája is kinyílik és becsukódik, aztán ismét feléd fordul. - A Dal tudja, mire vágysz, és a Dal meg tudja neked adni. De ahhoz, hogy megkapd...
-Vért kell ontanod - fejezi meg Flemsz. - Ez a jövőd - mutat körbe Flemsz a zöld vérrel teli teremben. - Ez az út vezet ahhoz, amire vágysssz. Ahhoz, hogy...
-Ennél körülményesebben akkor sem beszélhetnétek, ha ez lenne a munkátok - szólal meg az önmagával kánonban beszélő, sok szájú Xoz-Lox. - Követőket kapsz a Daltól! Fohászkodó hívőket, akiknek hasznát veheted, nem úgy, mint a raptoroknak. És bocsáss meg a többieknek, nyilván azért szaporítják a szót, mert ritkán van részük ilyen izgalmakban, és szeretnék elhúzni a dolgot.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

A Hyrrokkin-birtok - Page 2 Empty Re: A Hyrrokkin-birtok

Témanyitás by Thorhalla Szer. 16 Jan. 2019, 00:00




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Bosszú Sakaarért
Lady Thorhalla Lokidottir
A Tüzek, a Cselszövés és a Káosz istennője, a csalás úrnője, Jotunheim királynője, Asgard és Helheim hercegnője, a Cabal vezetője, Az Árnyak házának királynője, stb.


Játékostárs(ak) neve: @Godlaw / Tao

A Hyrrokkin-birtok - Page 2 Mqb7vKN

Idő: Az új év első újholdja (földi idő szerint január 15.)
Helyszín: A Hyrrokkin-birtok főcsarnoka, Asgard
Cél / Feladat: Új híveket találni
Szövetségesek: A Dal
Egyéb információk:


//Előzmény: Plútó//

Ünnepség először itt a Hyrrokkin birtokon a nevelő szülőkkel és baráti körrel, majd utána következhet Asgard városban az uralkodói palotában. Révén mégiscsak Asgard trónörököséről és feleségéről volt szó, nem tehették meg, hogy az uralkodói rendezvényen nem vesznek részt a hercegekkel. Oda talán még Miller-ék is megvoltak hívva a gyerekeikkel együtt. Nem csodálkozott volna Halla azon, hogyha idén is Einar, Skurge, vagy éppen Gunnar lenne az, aki megnyeri a Tél Bajnoka címet. Egyébként nem egyedül ült az asztalfőnél, Einar-ral együtt, révén hiába ez volt az őt nevelő család birtoka, a férje a trónörökös volt. Nem lett volna méltó, ha nem közösen foglalnak ott helyet. Ha nem így akarták megoldani, akkor mindenképpen ragaszkodott hozzá. Einar azon kevesek egyike volt, akit teljesen egyenrangúként ismert el nő maga mellett. Más kérdés, hogy a férfi éppen valószínűleg a mézsört nyakalta a versenyen, vagy a barátaival úgy, hogy azt a nő ne lássa. Azonkívül teljesen biztosra vette azt is, hogy Asvald és Fonn is lassan megkapják az első kortyukat, hogy megkóstolják, már csupán fél év és mind a ketten tíz évesek lesznek. Időnként rémesen szaladt az idő és tudta, hogy Hela is hamarosan választani fog közülük, hogy az egyik idővel átvegye majd Halla nővérének helyét a túlvilág istene pozícióban.

A Dal is ott ücsörgött, mint mindig most sem vett róla tudomást senki, saját magán kívül maximum az ikrek voltak és a többi gyermek, akik a ház és a birtok körül éltek, akiknek a leggyakrabban feltűnt a jelenléte és biztos volt abban a nő, hogy Thor, vagy Heimdall figyelmét sem kerülte el, hiszen az Odin-erő éppen arra szolgált, hogy mindent látni lehessen vele. Az meg nem számított, ha más nem figyelt fel rá. Most pedig csendben figyelte az étkezést és a sok fogást. Azokból, hogy mindenből tudjon enni, egy-egy falatot evett csak az ízletesebbnek tűnő falatokból. Illetve most kivételesen nem bort, hanem glöggöt, vagy éppen mézsört ivott. Amíg ezeket figyelte Thorhalla hirtelen megszédült és ismét érezte azt a mérhetetlen erejű mentális támadást, ami ellen a pajzsai sem voltak elegek. Már elsőre sem értette, hogy miért így próbált vele a Dal kommunikálni, amikor a sima egyszerű telepatikus üzenetváltás is tökéletesen működött kettejük között. Hiába tudta, hogy mi jön és miként kell felkészülnie ellen, ez sem sokat segített…

Ismét ugyanazon az eseménysorozaton ment keresztül, mint legutóbb, a kristály csilingelése, ami fültépő volt és szörnyen elviselhető, feketeség, mintha a végtelenségig zuhant volna. Míg végül valahol állt, ami ezúttal nem az a hely volt, mint legutóbb. Mármint nem ott volt ezen a látomásban, mint ahol eredetileg. Valamilyen ismeretlen helyen, zöldé s fekete színű folyadékok, trutyik körülötte rajta. Hirtelen ismerős hangot halott, ahogyan arra kapta volna a fejét ismét ugyanazt tapasztalhatta, amit legutóbb. Nem képes mozogni. Ugyanazok a személyek voltak jelen, akiket elárult a Dal dimenziójában, amikor elszakította őket a raptoroktól. Akiket akkor emésztett fel azért, hogy a lecsitítsa a Dalt. most is itt voltak s lelkesen beszéltek, sokat, körülményesen, csak úgy, mint legutóbb. Rébuszok, elfintorodott, amikor azt mondta Flemsz, hogy vért kell ontania. Nem szerette már bemocskolni a saját kezét, márpedig a Raptoroknál is ezt kellett tennie. Éppen az ilyen dolgokra tart másokat, hogy azok végezzék úgy a munkát, hogy bizonyosan ne lehessen hozzá kötni és ne torolhassa meg mindezeket rajta Thor, ha esetlegesen lebukna.
< - Miért kell mindig így beszélni? Az egyszerű telepatikus társalgás is bőven elegendő lenne – igyekezett megszólalni. >
Igazából nem nagyon várt választ, a Dal szeretett rejtélyes lenni és mindez pedig kellően nagy erőfitogtatás volt, hogy emlékeztesse, hogy mire is képes. Nem mintha annyira lenyűgözte volna mindez a nőt. Sokkal inkább csak bosszantónak találta.
< - Miféle követők, hol s miért szükséges mindehhez a vérontás? – kérdezte. – Röviden s tömören… >
Nem volt kedve akár órákon át hallgatni azt, hogy egymás vérét szívják és javítgatják egymást…

felszerelés/egyebek:

A Hyrrokkin-birtok - Page 2 TR6s067 A Hyrrokkin-birtok - Page 2 Dp6D3Pl A Hyrrokkin-birtok - Page 2 KUdP15g A Hyrrokkin-birtok - Page 2 EnGbum3 A Hyrrokkin-birtok - Page 2 HiKqSMl A Hyrrokkin-birtok - Page 2 TL5zR2h

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Hyrrokkin-birtok - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hyrrokkin-birtok - Page 2 Empty Re: A Hyrrokkin-birtok

Témanyitás by Godlaw / Tao Szer. 16 Jan. 2019, 13:43

A csontsovány Akhillész halk suttogása válaszolt ezúttal neked.
-A telepátia azt láttat, amit csak akar. A Dal nem látomást kelt, hanem megmutatja a jövőt. Ez fájdalmas, de a ezért tudásért szenvedni kell - magyarázza neked szomorú hangon, mint aki maga is sokat szenved.
-Ami pedig a követőket illeti - folytatja Xoz-Lox -, a Dal olyan népet talált neked, ami a raptorokhoz hasonlóan irányításra szorul. Nincs céljuk, nincs valódi vezetőjük, a vallásuk, tudományuk, társadalmuk mind romokban hever. Mégis, egy potens fajról van szó, ami a megfelelő irányítás alatt hasznossá válhat.
-Az Árnyemberek faja egy ősi faj, aminek megpróbáltatásai hosszasak voltak, de a Dal szerint sorsuk egy ideje nyugvópontra került. Most felkarolhatod őket, és ők hálásak lesznek neked ezért. Ha vért ontasz értük...
-Amikor vért ontasz értük - javítja ki Akhillészt Menemet -, elnyered a bizalmukat és a szeretetüket.
-Amikor eljön az idő, és itt állsz majd, ölnöd kell. Nincs "különben", nincs "vagy", ezt fogod tenni, mert ezt kell tenned. Mostantól ez a jövőd - magyarázza Xoz-Lox.
-Mert így akarja a Dal - teszi hozzá Akhillész bánatos hangon, fejét ingatva.
-Mert így akarja a Dal - ismétlik mindannyian egyszerre, majd több helyről is hallod visszhangzani.
A hangok egyre többen lesznek, összecsengenek, végül már óriási ricsajjá válik az egész, és őrjítően hangos sípolásba vált a kakofónia. A terem elsötétül körülötted, a zajok pedig ismét kezdenek széthullani, és mikor kinyitod a szemed, már a csarnokban vagy.
Az asztalodnál ülsz, a fürjtojás még mindig előtted van, a mézsöröd pedig csaknem felborul, mikor Gunnar nekiesik az asztalnak.
<-Adjatok még egy Gunnart a kancsó bornak, és énekeljetek értem egy himnuszt!>
Az erősen ittas Gunnar még áll ugyan a lábán, de úgy tűnik, olyan ivóversenybe szállt be, amit ezúttal nem nyerhet meg. A vigadalom felzeng, és mindenki a poharát emelgeti.
-Találd meg őket - hallod az asztal mellett ülő Dal felől a nyugodt, mély hangot. - Menj el hozzájuk, és légy az istenük. Siess - teszi még hozzá, és feléd fordul, bár szemében most sem csillog több értelem, mint egy okos macskáéból.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

A Hyrrokkin-birtok - Page 2 Empty Re: A Hyrrokkin-birtok

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 17 Jan. 2019, 00:01




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Bosszú Sakaarért
Lady Thorhalla Lokidottir
A Tüzek, a Cselszövés és a Káosz istennője, a csalás úrnője, Jotunheim királynője, Asgard és Helheim hercegnője, a Cabal vezetője, Az Árnyak házának királynője, stb.


Játékostárs(ak) neve: @Godlaw / Tao

A Hyrrokkin-birtok - Page 2 Mqb7vKN

Idő: Az új év első újholdja (földi idő szerint január 15.)
Helyszín: A Hyrrokkin-birtok főcsarnoka, Asgard
Cél / Feladat: Új híveket találni
Szövetségesek: A Dal
Egyéb információk:


Halla számára kiderült, hogy beszélni ismételten képes volt, akárcsak korábban a Plútón. A választól, amit kapott koránt sem volt lenyűgözve, tekintve, hogy pontosan tudta, hogy megannyi módja volt annak, hogy ilyesmit kapjon és nem csak az, hogy teljesen szétzúzzák a pajzsait, amikhez órák kellenek majd, hogy újra felépítse őket. Mindezt csupán pár percért; nem róhatta fel neki senki, hogy igazán morcos és nyűgös emiatt.
< - Bla, bla, bla… álomban is bocsátható látomás másra s nem ily erőszakos módon – felelte. >
Akhillész felé az empátia leghalványabb jelét sem mutatta, hogy a férfi is úgy beszélt, mintha roppant sokat szenvedne. Szerencsére nem kellett sokat várnia arra, hogy választ kapjon arra, hogy mégis miféle fajról, vagy követőkről van szó. Az Árnyékemberek név, megszólítás ismerős volt a számára, mintha már hallotta volna valahol mindezt, ámbár jelen pillanatban nem tudta hova tenni, hogy hol is volt mindez. Egy népcsoport, melyet fel kell emelni és újra elindítani a dicsőség útján, nem csoda, hogyha ezért hálásak lennének. Az érdekes volt, hogy a Dal pont őket választotta ki a feladatra.
< - A jövő folyamatos mozgásban van – felelte megvetően. – S nem vagyok senki bábja, hogy megmondja, mit tegyek! >
Ezt már korábban is megmondta nekik, hogy úgy tesz, ahogyan akar. Látomás ide, vagy oda, kevesek vannak, kik képesek arra, hogy pontosan a jövőt lássák s nem pedig csak egy lehetségest. Ha pedig mégis akként mozgatná a Dal, akkor rövid időn belül szándékozik majd megszabadulni tőle. A többire már nem felelt, bár a helyet még igyekezett megjegyezni, hogy emlékezzen erre, mikor ide jut, már csak azért is, hogy lehetőleg máshogyan oldhassa meg a helyzetet, mint amit a Dal akart és mondott számára. A szavak megint kezdtek összefolyni és zavaróan fájdalmasak lenni.
A következő pillanatban ismét a csarnokban ült a kezeit a halántékaira tette és megmasszírozta azokat. Közben Gunnar nagyon részen nekidőlt az asztalnak és még több italt kért. Ezen elmosolyodott, ahogyan a régi szép idők jutottak eszébe, amikor még gyerekek voltak ők maguk is. Közben meghallotta a Dal hangját is. Miután mindenki emelte a poharát ő felállt a helyéről, ha mások felálltak volna erre, akkor intett, hogy maradjanak ülve ne is törődjenek vele. Ha tudott, akkor kisétált a helységből, majd odakint felrajzol néhány rúnát a levegőbe, hogy a saját kastélyába teleportáljon, hogy annak a könyvtárában nézzen utána annak, hogy mit tud az Árnyékemberekről.

//Folytatás: Loki kastélya//
felszerelés/egyebek:

A Hyrrokkin-birtok - Page 2 TR6s067 A Hyrrokkin-birtok - Page 2 Dp6D3Pl A Hyrrokkin-birtok - Page 2 KUdP15g A Hyrrokkin-birtok - Page 2 EnGbum3 A Hyrrokkin-birtok - Page 2 HiKqSMl A Hyrrokkin-birtok - Page 2 TL5zR2h

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Hyrrokkin-birtok - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hyrrokkin-birtok - Page 2 Empty Re: A Hyrrokkin-birtok

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.