2044 – A pusztulás

2044 – A pusztulás

„Fájdalom… Gyötrelem… bánat… kín… Ezek maradtak csupán, s semmi más. Nincs fájdalmasabb, mint ezt nézni, főleg egy ártatlan szemében… nincs igazam „angyalok”?” kegyetlen fájdalommal telt a mély hang dübörög egy sötét terem mélyéről, melynek belső tere hatalmas, mind magasságra, mind szélességre, mind hosszúságra. Oszlopai, és elrendezése, mint valami hihetetlen méretű templomé. „Ti… kik úgy fenn hordtátok orrotok, most rettegve, félve menekültök… bűnbánatért esedeztek… vagy épp vívjátok értelmetlen harcotok, hogy a nagy dicső elődök után a hősök termében kapjatok helyet, ha elhulltok? Szánalmas” sziszegi a mély hang, s a hatalmas terem végén kirajzolódik egy trónszerűségen ülő férfi… nem úgy ül mint egy király, nem, kicsit se… hátát a szék támlájának egyik felének támasztja jobban, míg egyik lába a szép párnáján. éj fekete karjának pengéjének hegye a padlót éri, míg markolatán keze pihen. Arcát fekte ruházatának csuklyája takarja el, de ez se képes teljesen elrejteni a két ciánkéken izzó szemet. „Esélyt kaptatok, hogy ez ne következzen be… esélyt, hogy még egy világ ne járjon úgy, mint a tietek… De mégis megtörtént! MIÉRT?!?!” üvölti torka szakadtából, s szinte mint valami bestia üvöltésébe beleremeg a terem is. „Nem voltatok felkészülve erre… Nem akartátok elhinni, hogy ez megtörténhet” A termet lassan fény tölti meg, s démonok, emberek tetemei borítják a padlót, egyfajta vérszőnyeget teremtve a trónszékig ahol a férfi ül. „Nincs kegyelem… nincs irgalom… nincs megbocsájtás… bűnötök súlya nagy… ahogy veszteségeitek is… vajon…” a csuklya alatt gonosz mosoly jelenik meg a férfi arcán. „… ér annyit az életetek vagy azoké akik még megmaradtak nektek, hogy esélyt kapjatok a túlélésre?” lassan elfordítja a fejét, s unottan járkálnak ujjai a kard markolatán. „A döntés a ti kezetekben… csak a tietekben.” ezzel minden elsötétül.

2023. Az év melybe hárman érkeztek meg a jövőből, kik közül az egyikük kezében volt a lehetőség, hogy megelőzze a végítéletet, de képtelen volt feláldozni saját angyalságát. A hármassal együtt titokban Ragnar is visszatért, hogy meggyőződjön, hogy minden rendben zajlik, de mikor látta, hogy Tao megkíméli a tojásokat nehéz döntésre szánta el magát. Erejét fiatal önmagának adta, majd elhagyta a realitást nem sejtve, hogy Dormammu a tojásokra pályázik, s kisidővel később meg is jelent, hogy begyűjtse az ami szerinte őt illette meg. Azonban csak 5 tojást talált… s csak azokból frissen kikelt bestiákat volt képes magával vinni, hogy később felhasználja őket, s ezzel elszabadul a pokol. A hősök felveszik a harcot az öt fél démonnal kik Dormammu irányítása alatt elkezdik a világ elpusztítását, de eredménytelenül. Csak néhány hős éli túl a mészárlást, hiszen csatának nem lehetett nevezni azt, ami ott zajlott. A pokol uraik nevét zengi, a menny lángokban, asgard még tartja magát, s a föld semmivel se különbözik a pokoltól. Az ősi Istenek magukra hagyták eme világot.
2024. Az Embertelenek megpróbálják elhagyni a bolygót, de elkéstek. Attilan megsemmisül, ahogy Atlantisz is. Csupán kevesek voltak képesek elmenekülni a megsemmisítő erejű támadás előtt.
2030. hét éve zajlik a háború Asgard vidékein… Azok a hősök akik még élnek és képesek harcolnak. Az idő folyamán teljesen egyértelművé vált: Ez a háború nem Asgrad elfoglalásáról szól, hanem teljes kiirtásáról, azonban az 5 testvér közötti hatalmi harc gyengíti a démonok sorait, de távolról se eléggé. Dormammu amennyire csak képes próbálja elérni, hogy bestiái az ellenséggel legyenek elfoglalva, de már ő is érzi, olyan erőket szabadított fel, melyeket talán még neki se lett volna szabad.
2035. Dormammu elpusztul mikor saját szörnyei lerázzák magukról a „láncokat” és fellázadnak ellene. A birodalom 5 felé szakad, ezzel egy kis esélyt és időt adva a túlélőknek, főleg, hogy az 5 vezér figyelmét se Asgard köti le, így megcsillan a remény, hogy talán lesz esély a győzelemre.
2040. Asgardváros megerősödik és a démonok kiszorulnak Asgard földjeiről is. Azonban a háború nyomait nem lehet egy intéssel elsöpörni, hiszen mindenki jól tudja, hogy Shyroknak a Holtak úrnőjének nem kell a Biforst, hogy asgard földjére tegye a lábát és hozza magával a testvéreit is. Azonban úgy fest most a figyelem központjában Midgard szerepel és egy hajtóvadászat. Ragnar nem bukkant fel kikelése óta, s eddig senki se lelt a nyomára.
2044. Hosszas kutatás után újabb remény csillan. Ráakadnak Ragnar nyomára, s Asgardon csapatot szerveznek, hogy elkapják és odavigyék, mint a fegyvert a szabadsághoz, hiszen ő az egyetlen akit Dormammu nem befolyásolt eddig.



Na akkor... kiket is várok a kalandra...a 2210 - utolsó küldetés második részére:
- Bármilyen elfogadott faj...
- "2210 - Az utolsó küldetés" Ismerete nem kötelező kari szinten (kivételek vannak persze és tudják is magukról)
- Mivel 2044-et írunk így vagy a mostanit írjátok hogy élte túl eddig vagy új ingyen NJK a jelentkezőknek...
- Csapat összeállítás rajtatok múlik, ha akarjátok dugjátok össze a fejeteket, az életetek múlhat rajta.
- Felszerelések: Annyi cucc amit elbírtok a realitás határain belül.
- Fegyverek: Nem...ismétlem... NEM cipeli senki se magával a teljes fegyverraktár tartalmát. Mindenki az ésszerűség határain belül válogasson fegyvereket.

A kaland nem hiszem, hogy gyors lesz.

De-de Gunny cipel mindent! Két kard, két pisztoly, sooook tár sook különböző lőszer. Íj és még ahhoz a megszokott tricky nyilak ^^
Jah igen, ha már 2210-nél ott volt, most is gyün. És nagyon, de nagyon agyon (izé agyhelyen) akarja lőni kedves kis Tao-t!
Előtöri, holnap, vagy hétfőn...

A kari 30 tonnát bír, így az soook fegyver

És Kalli is persze jön, azt már most mondom, hogy miként élte túl, jelenleg ő a Kree Sztelláris Birodalom császárnője Ronan-nal az oldalán és nem volt a Födóldön.

Mivel a mesélő nem hiszi, hogy gyors lesz előállok rá egy karakterrel a napokban:)

Egyébként Neked írnod kéne még Első Csodára is... khm...!

Lássuk csak *elővesz egy listát*

Asgardról induló csapat
- Gunny... pipa
- Kalli... pipa
- Tao... még nincs
- Axe... Üdv köztünk!

Magán szál
- Tyranis... pipa

előtöri/bővítést várom akkor és még a jelentkezőket!

ui.: Igen Tyranis kivételezést kap.. ennek oka, az "angyali" jelleme.

Asgardról induló csapat
- Gunny... bővítés
- Kalli... bővítés
- Tao... még nincs
- Axe... előtöri
- Kevin Fuller... Üdv és természetesen beférsz

Magán szál
- Tyranis... bővítés

előtöri/bővítést várom akkor és még a jelentkezőket is!

Kalli ... elfogadva

Jövök.

Hmm úgy döntöttem, ha még lehet jönnék. A karakterem az X-diákom lesz. Holnap megcsinálom a karit ha megfelel.

Asgardról induló csapat
- Gunny... kezdésre kész
- Kalli... kezdésre kész
- Tao... kezdésre kész
- Axe... előtöri
- Kevin Fuller... előtöri
- Adam Taylor... előtöri... Üdv köztünk

Magán szál
- Tyranis... kezdésre kész

előtöri/bővítést várom akkor akinek még nincs kész és még a jelentkezőket is!

Elnézést, de lemondom a jelentkezést. Tudom nem illik. Nem is szándékos. Csak most éppen túl vagyok terhelve. Hosszú hétvégén végig melózok. Szóval max napi egy reagom lesz. Inkább lemondom a jelentkezést rám ne várjanak. Sorry Amara nem akartalak feleslegesen váratni.

Asgardról induló csapat
- Gunny... kezdésre kész
- Kalli... kezdésre kész
- Tao... kezdésre kész
- Axe... előtöri
- Kevin Fuller... kezdésre kész
- Adam Taylor... visszavonta a jelentkezését

Magán szál
- Tyranis... kezdésre kész

előtöri/bővítést várom akkor akinek még nincs kész és még a jelentkezőket is!

Asgardról induló csapat
- Gunny
- Kalli
- Axe... előtörire várok
- Kevin Fuller

Föld:
- Tao

Magán szál
- Tyranis

Még lehet jelentkezni de a kaland itt elkezdődik!

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1311-2044-a-pusztulas#13276

Előtöri: https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1107-archybald-peterson

Név: Archybald Peterson
Egyéb név(i): Archy
Faj: mutáns
Nem: Férfi
Jellem: Humora sötétebb, mint valaha, de azért még mindig él benne a földi pokolban és tartja benne a lelket, elszánt és soha nem adja fel a reményt.
Kor: 29
Család: Apja – Peter Peterson, anyja- Amanda Ericson(Halottak)
Testmagasság: 184 cm
Testsúly: 76 kg
Szeme színe: barna
Haja színe: barna
Bőre színe: Kaukázusi fehér
Különleges ismertetőjel: Szakadt pókember jelmez.
Egészségi állapot: Nem egészségtelenebb, mint akárki ezen a földön.



Bővítés
Rengetek gondtalan évet töltött az X-ek berkeiben, a közösség tagjává vált, az élete olyan volt amilyenre egy mutáns ifjú csak vágyhat. Csak a világ gondjain kellett osztoznia neki is. De sajnos ezek egyre csak szaporodtak. Próbált a földi pokolban emberként élni, de a háború egyre csak közeledett. Az x-men képzésein próbálták növelni a srácok túlélési esélyeit. Archy ezt különösen kmolyan vette, főleg a családjának halálhíre után. Ahogy a káosz növekedett ő úgy próbálta egyre inkább feszíteni a határait. Egyre beljebb fordult, miközben a szerencsétlenebbek tömegei haltak meg az utcákon, az embertelenek és az atlantisziak rövid úton távoztak a földről egy reményi szerint jobb világba.
A huszas évek vége felé pedig eljött az idő, hogy az ezés mellett a tudását hasznosítani is elkezdje. Eljött az idő mikor jelképekre volt szükség a világon, a reménynek hátvédek kellettek és Archy csatlakozott pár fiatalhoz akik vállalták ezt a pozíciót. A régi nagyok jelmezeit öltötték fel, mikor azok már nem tehették, hogy tovább vigyék az örökséget. Archy régi kedvence a Pókember maszkját húzta fel.
A csapat alig pár évig müködik, önkéntelen kénytelen feloszlani, mikor a tagjait legyűri a világ, meghalnak vagy visszavonulnak a hősök. De a már annyira nem barátságois pókembertúléli, úgyan őt sem kíméli az élet. Egy csatából úgy tűnik holtan kerül ki. Ízzó szemű ellenfele utolsó mozdulatával valami féle enrgiát sugároz át rajta, saját képességével. Napokig kiüti Archybaldot, de utána Asgardon találja magát, csatlakozik egy csapathoz, hogy a reményt fizikailag szállítság a földre.

Képessége:
A fizikai teste olyan fejlettségeket ért el ami messze túlszárnyalja az emberi határokat. Ügyessége segítségével úgy képes mozogni mintha néha elszakítaná béklyóit a földi gravitációval és már nincs olyan mozdulat amit el tud képzelni, de végre hajtani nem. Az erejét a 3as erőkategóriába sorolhatjuk, míg reflexe és gyorsasága sokszorosa az emberinek.

Bár még nincs teljesen tisztában vele, képes kozmikus energiából kisebb tárgyakat projektálni, minden ismert elemen áthatol az energia. Formázni az akaratával tudja, de nagyobb dolgot, mint az alkarja nem képes előállítani belőle. Fenntartására csupán másodpercekig képes, de eugyanannyi idő múlva újra próbálkozhat vele.
Szakértelmei: Mostanában csak a gyakorlati tudásra épített, kiismeri magát a városban, az óvóhelyek és élelem megtalálása melett kiválóan kezeli a váratlan helyzeteket.

Akkor így kissé lemaradva, de én is jelentkezem.


Név: James Charles
Egyéb név(i): -
Faj: mutáns, zseni (túlélés)
Nem: férfi
Jellem: A fiatal kori tragédia miatt kissé magába fordult, s bár nem töltött sok időt egyedül ez megbélyegezte. Ezután mestere halála is megviselte, hisz ezután ismét a magány rabjává vált. Főleg, hogy ereje miatt még inkább szüksége van a szociális kapcsolatokra, arra, hogy egy „falka” tagjának érezze magát.
Személyazonosság: ismeretlen
Születési helye és idő: 2012. 07. 11. – USA, Idaho - Garfield
Kor: 32
Család:
- Jefferson Charles, elhunyt /apa/
- Emily Carter, elhunyt /anya/
- Samuel Vermont, elhunyt /nevelő/
Foglalkozás: -
Testmagassága: 197 cm
Testsúlya: 80 kg
Szeme színe: kék
Haja színe: barna
Bőre színe: fehér
Különleges ismertetőjel: -
Repülési sebesség: -
Egészségi állapot/ betegségek: egészséges

Előtörténet:
Életem hajnalán még átlagos, szerető családom volt, s az egyetlen gondom talán az, ami minden fiatalnak, ez pedig az iskola. Bár nem szerettem, de problémáim nem voltak vele, kifejezetten gyors felfogású fiatal voltam, így a tanítóimnak és szüleimnek sem okoztam gondot. Nem is nagyon tehettem volna semmi rosszat, hisz nagyjából napi huszonnégy órás felügyelet alatt álltam anyám révén, aki, szerinte egy hatalmas véletlen, szerintem pedig egy mélyben gyökerező összeesküvés-elmélet miatt az iskolámban dolgozott, ráadásul az ő osztályában tanultam. Apámat már említeni sem kell, ő az iskola igazgatója volt… Nem tudom, ez az egész felállás kinek a zavarodott elméjéből született ötlet volt, de azt jó időre bekellett volna zárni egy biztonságos és hűvös cellába. Bár az is igaz, hogy ez nagyban megkönnyítette tanulmányaim folyását, ugyan otthoni segítségre sosem számíthattam, mert mindketten azt az eszmét követték, hogy segíts magadon, mert más nem fog. De a felügyelet, és az, hogy mindig ott voltak… Egyszerűen nem engedték meg, hogy ne figyeljek oda az iskolában, hisz más diákokkal ellentétben, én még az esetleges rossz jegyekről sem füllenthettem, hisz pontosan tudták, mikor mit és mire kaptam. Őszintén szólva segítségre amúgy is kevés szükségem volt, hisz mindent könnyen megjegeztem, s ezt mindig természetesnek is vettem. Ez volt minden, amit hosszú ideig ismertem, semmi mást. Egy átlagos vidéki ifjú voltam, gondtalan élettel, és a nagyvilág ügyes-bajos dolgairól mit sem sejtve, csupán léteztem a világban. Ez még egy ideig így is ment, aztán körülbelül tíz éves lehettem, amikor valami megváltozott. De nem az életemben, hanem bennem, a szervezetemben. Valami oknál kifolyólag folyamatosan kezdtem elhagyni a kortársaimat mind erőben, mind gyorsaságban. Amint ez már feltűnővé vált szüleim beavattak a nagy titokba, amit már születésem óta rejtegettek előlem és mindenki más elől is, a békés, gondtalan élet reményében. S reménykedtek, hogy sosem kell megtudnom. De sajnos örökségük bennem is feltámadt, a szüleim mindketten mutánsok voltak, igaz rég használták utoljára erejüket, ezért kissé berozsdásodtak, de még így sem voltak gyengének nevezhetőek. Így képezni kezdtek, hogy kordában tudjam tartani egyre fejlődő képességeim. Ugyan a kiképzés korán félbeszakadt, néhány elég váratlan és tragikus esemény következtében. Amikor először megjelentek a démonok még távol voltak tőlünk és a hírük ugyan felénk is elterjedt, de csak lassan, hiszen minden nagyvárostól eléggé messze voltunk, ahogy kevés ember élt, s így a pusztító roham is később érkezett el hozzánk. A támadásuk elsöprő volt, az embereknek esélyük se volt ezek a borzasztó erejű lények ellen. Sőt senkinek sem volt esélye. Gond nélkül söpörték el a föld színéről a kisebb településeket, szépen egymás után. Mielőtt elértek hozzánk a szüleim előre küldtek, hogy minél nagyobb eséllyel élhessem túl a felénk közeledő veszedelmet. Bár hiába kértem őket, hogy ne küldjenek el egyedül, ők konokul ragaszkodtak a döntésükhöz. Máig nem tudom, hogy mi okból tették ezt, talán az volt az ok, hogy az ő mutációik nem gyorsították a mozgást és nem akartak hátráltatni, vagy talán az, hogy megpróbálják minél tovább feltartani a lehető legtöbb lényt. Tudtam, hogy bármennyit is merengek a múlton azt megváltoztatni már nem fogom tudni. A helyzet nem változott, egyedül maradtam. Egyedül egy olyan világban, ahol szinte minden porrá és hamuvá vált. Egyedül a földi pokolban… Napok teltek el egymás után, majd a napokat hetek váltották. Idővel beletörődtem a magányba, és az ösztöneim által éltem. Nem volt otthonom, nem volt családom, nem voltak barátaim, de még ismerőseim sem. Szinte okom se volt élni, az egyetlen dolog, ami nem engedett végső nyugalomra térni, az a belső késztetés, a túlélési ösztön volt. A legrosszabb helyzetekből is valahogy sikerült kikeverednem, a túlélést már-már mesteri fokra fejlesztettem. Hónapok teltek el azóta, hogy mindent elvesztettem, de még mindig életben voltam. Olyakor elgondolkoztam, hogy miért és hogy voltam képes túlélni mindezt, de választ sosem találtam rá. Az idő elszáguldott mellettem, s mire feleszméltem eltelt egy év. Szinte járkáló hullaként léteztem, cél nélkül… élet nélkül… Az utamat keresztezte egy aprócska kis vándor település, alig egy tucat ember alkotta. De mégis, ez volt az első nyoma annak, hogy vannak még túlélők. Befogadtak maguk közé, s emiatt újra úgy éreztem, hogy élek. De sajnos ez sem tartott sokáig, az érkezésem követő második hét végén rajtunk ütött néhány démon. Nem voltak sokan, nem értettük mit keresnek erre, de felfedeztek minket. Nem menekülhettünk, esélyünk sem volt, már felkészültem a halálra. De feleslegesen, mert minden jel nélkül egy pillanat alatt eltűntem a táborból és onnan méterekkel a sűrű fűk közt találtam magam, majd ismét egy villanás, majd egy újabb. Fogalmam sem volt mi történik. Majd megszólított egy hang.
- Rég láttam élő embert. Ezért csak téged tudtalak kihozni, a többieknek végük. – mondta komor hanggal, melyben több fájdalmat éreztem, mind amennyit valaha el tudnék viselni. Nem tudtam ki ez a férfi és miért mentett meg. De kérdés nélkül követtem, mintha régről ismerném. Órákon át tartó menetelés vette kezdetét, nem lassított, és nem kérdezte, hogy bírom-e az iramot. Valószínűleg úgy gondolta, hogy ha ennyit sem bírok ki, akkor nem éri meg a fáradtságot, hogy magával vigyen. De kitartottam, ugyan a végén a kimerültségtől már alig álltam a lábamon, de kibírtam.
- Pihenj, szükség lesz minden erődre. – másztak be fülembe a szavai, melyek oly megnyugvást és biztonságérzetet hoztak, amitől azonnal elaludtam. Olyan nyugodtan, mint most rég nem aludtam már. Hosszú órákon át tartó pihenésem nem zavarta meg semmi, nem riadtam fel minden kis zajra, ahogy az elmúlt évben tettem, valamiért tudtam, hogy most biztonságban vagyok. Frissen sült hús szagára ébredtem, kérdőn néztem a férfira, de nem szólt, csak biccentett az étel felé, ezzel arra utalva, hogy egyek. Furcsálltam, hogy ő nem eszik belőle, de végül is, ez az ő dolga. Örültem, hisz hosszú ideje nem vehettem magamhoz meleg ételt. Miután befejeztem a vacsorát felém fordult.
- Üdvözöllek, a nevem Sam. – kezdte csendesen - Benned kit tisztelhetek fiatalúr, és ha szabad kérdeznek hány éves vagy? – tette hozzá a kérdést.
- A nevem James Charles, azt hiszem tizenhárom éves vagyok, de régóta nem követem a naptárban. – válaszolok csendesen, s habár viccnek tűnik, közel sem szántam annak. Ahogy elnéztem, ezt pontosan meg is értette. S folytatta a mi kis beszélgetésünk.
- Azt hiszem James, mostantól társak leszünk, te és én. Persze, ha ez neked is megfelel, de azért lenne még pár dolog, amit előtte meg kellene beszélnünk… - mondta Sam, majd még órákon át beszélgettünk egymással. Sok mindent megtudtam, és rengeteg dologtól az állam is majdnem leesett. Sam elmesélte az életét, fontosnak tartotta, hogy mint társa mindent tudjak róla. De ezt tőlem is elvárta, így fel kellett elevenítenem a fájdalmas emlékeket. Mesélt arról, hogy mi is ő, és elmondta, hogy pontosan mik is a képessége határai jelen állás szerint. Ugyan sejtette, hogy nem vagyok egy átlagos kissrác, hisz idáig kihúzni még neki is nehéz volt néha. Bár nekem több szempontból könnyebb az élelmiszerkeresés. Hisz még én gyökereken, és terméseken is elélek, neki ez csak a vér fogyasztásával lehetséges. Rákérdeztem, hogy ezért mentett-e meg, de ő csak egy egyszerű nemmel válaszolt, és hozzátette, hogy ugyan több kell belőle, de állatok vérén is képes élni, így nem vállalna ennyi gondot csak azért, hogy élelemszükségletét kielégítse. Az idő telt, s már körülbelül mindent megtudtunk egymásról, ami fontos volt. Elfogadtuk egymást, mint társat, s habár ez körülbelül annyit jelentett, hogy beleegyezett, hogy megvéd engem, akkor is boldog voltam, hogy valakinek szüksége van rám. A túlélés érdekében elkezdett oktatni, mind pusztakezes harcra, mind fegyveresbe. Habár utóbbi esetben csak azt tudta megtanítani, ami jelenleg is adott volt, tehát a saját fegyvereivel való harcművészeteket adta át. Teltek az évek és egyre jobban haladtunk, egyre tapasztaltabb lettem és egyre vakmerőbb is. Ahogy nőtt a tudásom, úgy nőtt bennem a vágy, hogy éles helyzetben is megtudhassam, hogy mire vagyok képes. Habár többször is mondta, hogy a harcművészetek célja nem mások megtámadása, hanem a saját és bajtársaink testi épségének megvédése valahogy ez az egy tanítása nem maradt meg bennem kellően. Olyannyira kalandvágyó voltam, hogy nem riadtam vissza a legveszélyesebb szituációktól sem, s habár folyamatosan figyelt rám, hogy ne csináljak semmi bajt néha eléggé meredek helyzeteket teremtettem. Már előre megjósolta, hogy én fogom okozni a vesztét. Bár eleinte ezt viccesnek találtam, ahogy az elmém érettsége utolérte a testi fejlettségem és a harci tudásom megértettem mesterem álláspontját. S visszafogottabbá váltam. De túl későn, az egyik eszetlen akcióm következtében hatalmas gondot szabadítottam a fejünkre, aminek mesterem itta meg a levét. Néhány démon felfedezte hollétünket és ránk találtak. Megismétlődött az, ami a szüleim esetében is megesett, Sam megpróbált biztonságba helyezni, hogy megvédhessen. Előre láttam, hogy mi fog történni, ha elmegyek. De nem ellenkeztem mesterem parancsával. Reménykedtem benne, hogy túl fogja élni. Hittem benne, hogy ő erősebb mint a szüleim voltak. Hinnem kellett benne, hogy így van. Már jó ideje nem láttam, több órája vissza kellett volna érnie. Hiába volt veszélyes úgy döntöttem felkutatom, hiszen ő volt az utolsó, akihez valamilyen kapcsolat fűzött. A lehető leg elővigyázatosabban jártam el, amikor visszatértem arra a helyre, ahol szétváltunk. Egy világ dőlt össze bennem, a helyszín akár egy poszt apokaliptikus csatatér, néhány démon teteme mellett hevert mesterem sérülésekkel tarkított teste. Nem számítottam arra, hogy túlélte, de az iránta érzett tiszteletből úgy döntöttem el kell temetnem. Ezért odaléptem hozzá, meglepve tapasztaltam, hogy túlélte, ha azt az állapotot annak lehetett nevezni.
- Sikerült James… - mosolyodott el, ahogy odaléptem hozzá – legyőztem őket. – tette hozzá. S habár biztos voltam benne, hogy tudja, hogy ilyen sérüléseket még ő sem képes túlélni mégsem látszott szomorúnak.
- Igen, megcsináltad mester. – mondtam elcsukló hanggal, habár próbáltam erősnek látszani mesterem kedvéért, de ilyen esetekre nem voltam felkészülve.
- Nekem már nincs tovább, de örülök, hogy létem nem hiába ér véget… - mondta csendesen, a még mindig nyugodt hangján – a fegyverek, vidd őket magaddal, legyen ez az örökségem. A használatukhoz már konyítasz egy keveset. – mondta a hangjában erős iróniát éreztetve, s újabb mosoly húzódott arcára.
- Rendben. – egyeztem bele, de a vicce nem tudott jobb kedvre deríteni – Tehetek érted még valamit mester? – kérdeztem remélve, hogy valamivel még törleszthetek egy keveset a hosszú évekért cserébe.
- Van még olyan egy órád szeretett mesteredre? – kérdezte, s most már egyértelművé vált számomra, hogy a vidításom a fő célja.
- Miért pont egy óra? – néztem rá kérdőn, nem értve, hogy miért ezt az időintervallumot mondta.
- A nap. – mondta majd a horizonton feltűnő vöröses fénysugarak felé biccentett. – Egy óra és eljönnek értem. – A hangjában egyfajta megnyugvást véltem felfedezni, s beleegyeztem, hogy itt maradok vele. Az egy óra beszélgetéssel telt, s a végén valóban feltűntek a nap sugarai, szinte percre pontosan. Nem hiába a sok évnyi tapasztalata… Néhány perc alatt porrá égett egész teste, s csak fegyverei és a harc alatt elhasználódott ruhája maradt hátra. Az utolsó perceiben sem okozott csalódást, a félelem legkisebb jele sem látszott rajta, s utolsó mondatai sem utaltak arra, hogy életében bármit is megbánt volna.
„- Végre újra láthatom Sirindát… Örülök, hogy az oldaladon harcolhattam James Charles. –„
Büszkén tekintettem mesteremre, az utolsó pillanatban is. S nem csalódtam benne, mosollyal az arcán köszöntötte a halált. De a lényegen ez nem változtat, ismét egyedül maradtam. Mesterem fegyvereit magamhoz vettem, s hamvait eltemettem. S most, hogy már nem látta, néhány könnyet ejtettem érte, hisz ő volt az utolsó, akihez kötelék fűzött... Majd tovább indultam, immár ismét egyedül.

Szakértelmek:
Egy igazi túlélő, képes a leglehetetlenebb környezetben is élelmet és vizet találni. Csapdaálltában és rejtőzködésben is kifejezetten jó. Kiváló puszta kezes harcos és a közelharci fegyverek használatában is eléggé képzett. Lőfegyverek közül a kézifegyverekkel kifejezetten jól bánik, de nagyobb fegyverek esetében nincs tapasztalata, így azokkal nehezebben boldogulna. Alapvető elsősegélynyújtásra is képes, de ez a fertőtlenítésnél és a kötözési technikáknál ismereténél véget is ér.

Képesség:
James alapvetően egy farkas képességeivel rendelkezik. Izomzata, tüdeje és szíve erősebb egy emberénél. Futási sebessége elérheti a 70 km/h-t, melyet akár egy órán át is képes tartani. Képes vízszintesen irányban nyolc, függőlegesen négy méteres ugrásokra. Erejét tekintve egy tonna felemelésére, és kinyomására képes. Szaglása, hallása és látása is kiváló. Látása mozgást érzékelő funkciója különösen fejlett. Regenerációs képességei is felülmúlják az emberét. Kisebb vágások, horzsolások, égési sérülések percek alatt begyógyulnak, csontrepedésekhez és törésekhez órák szükségesek. Persze a sérülések mennyisége és súlyossága befolyásolja a sebességet.

Felszerelés:
- Kétoldalas pisztolytáska
- 2 db Desert Eagle .50AE /+lőszer/ [1][2]
- Másfél méter hosszú nemes edzett acél pallos /+hátra erősíthető kardhüvely/
- Taktikai öv két oldaltáskával.
- 20 db 20 cm hosszú edzett acél dobókés.
- 2 darab Cold Steel FGX Karambit /+övre erősíthető tok/ [1]
- Light my fire Tűzgyújtő Scout [1]
- Alap elsősegély készlet

Asgardról induló csapat
- Gunny
- Kalli
- Axe (Archybald Peterson)
- Kevin Fuller

Föld:
- Tao
- Sam (James Charles)

Magán szál
- Tyranis

Még lehet jelentkezni de a kaland itt elkezdődik!

Aki akar jönni annak még egy köre van a mostanin kívül... utána lezárom a jelentkezés lehetőségét!

Szóval utolsó lehetőség!