Olimposz kaszinó (Bronx)

Kiválasztok egy széket, és helyet foglalok. Az, hogy ki lehet a nő, gyorsan egyértelművé válik. Nem elég, hogy kaszinót vezet, ráadásul vak is, így teljesen egyértelmű, hogy a szerencse istennőjével ülünk szemben. Arzenálhoz idézett szavai, azonban engem is megdöbbentenek. Egy jópár pillanatra leesik rólam a jéghideg profi álcája, és hatalmas önuralomra van szükségem még ahhoz, is, hogy ne essen le az állam. Még csak nem is azon lepődöm meg a legjobban, hogy egyértelmű ténynek tekinti azt, hogy egy párként jöttünk. Ez eszünkbe sem jutott, de kétségtelenül van logika a következtetésében. Az viszont, hogy kijelenti, hogy Arzenál a fia, nehezen értelmezhető számomra, és úgy tűnik az érintett is így van ezzel. Tudtam róla, hogy ezt terjeszti magáról, de most, hogy itt van Fortuna, aki azt állítja, hogy igaz.... Nem csinál titkot belőle, hogy csapdának tartja a dolgot, és kénytelen vagyok egyetérteni vele. Lehet, hogy a meleg-téma is a megzavarásunkat szolgálja? De mi lenne vele a célja? Mire kell egy csapat amatőr forradalmár egy istennőnek? Mindenesetre hagyom, hogy Arzenál kezelje a dolgot, végülis az ő állítólagos anyjáról van szó, legfeljebb, ha valami nagyon nagy hülyeséget találna mondani, majd közbeszólok.

Őszintén szólva meglep, hogy elnézést kér azért, hogy összeboronált minket, de örülök neki. Alapvetően elfogadó embernek tartom magam, de azért csak nem kellemes, hogy meggyanúsítanak vele, ha egyszer nem vagyok meleg. De az istennő hozzám intézi a következő szavait, úgyhogy nem gondolkodhatok sokat a dolgon. Már rögtön az első mondata elég súlyos meglepetést okoz. Sikerült kifognunk a Klub belső körét? De hogyan? Azok szinte gyerekek voltak... Ez elég ijesztően hangzik.
- Hát... köszönöm. - nem tudok ennél többet kinyögni a téma kapcsán.
Ezután ismét Arzenálhoz beszél. Belegondolva tényleg elég logikusan hangzik az, amit mond. Egy ismeretlen eredetű szerencse alapú képességre tényleg elfogadható magyarázat, hogy az embere anyja Fortuna, csak kicsit nehezen hihető.
A zajtón belépő két alulöltözött lány egy pillanatara elvonja a figyelmem. Ennyit a profizmusról. Szinte bocsánatkérő gesztusként is értelmezhető a megjelenésük, bár valószínűleg nem volt ilyen célja a dolognak. Csak távozásuk után tudom teljesen újra Fortunára irányítani a figyelmemet. Máskor ezért az asztalba akarnám verni a fejem, hogy ennyire könnyen meg lehet zavarni, de ebben a szituációban nem tud annyira zavarni. Az ajánlatra viszont megint feltámad az aggodalmam. Túlságosan önzetlen ajánlatnak tűnik, és ha elfogadjuk nagyon kiszolgáltatottá válunk. Ráadásul a szerencsének nem erénye a húség, így jó eséllyel az istennőjének sem. Nem tetszik ez nekem, de még nem teszem szóvá a dolgot.

Csendben hallgatom, ahogy az istennő és fia beszélgetnek. Kissé elborzadok, amikor Thüké előadja Arzenál születésének történetét. Sose kérdeztem őt a családjáról, és úgy tűnik jól is tettem. Apja említésére láthatóan elkomorodik. Nyilvánvaló, hogy nem csak Thüké szenvedett miatta. A családi dráma azonban nem bontakozhat tovább, mivel állítólag valami veszély fenyegeti Arzenál csapatát. Őszintén meglepődöm azon, hogy a csapatot a Maggia óvta meg, de rá kell jönnöm, hogy valószínűleg tényleg így van. Egy ekkora létszámú csapat ennyire képzetlenül aligha maradhatott volna meg ennyi ideig külső segítség nélkül. Arzenálra nézek, hogy lássam, hogy reagál erre. Nem látok mást az arcán, mint amire számítottam. Keserű csalódottság. Az önérzete elég mélyen sérülhetett, de valószínűleg ennél rosszabb a helyzet. Mit ér egy lázadó csapat, ha csak hiszik, hogy ők vívják a harcukat. Csak abban reménykedem, hogy nem kapja el a bizonyítási vágy, és csinál valami hülyeséget. Az viszont komoly fegyvertény, hogy a Maggia mellettünk áll. De mi lehet az, amitől még az ő hatalmuk sem tud megvédeni?

2046. december 6. csütörtök – Olimposz kaszinó (Bronx), New York
Résztvevő: Damian Long és Samuel Corner

- Természetesen nem – mondta a nő kedvesen. – Csak az olyanokat, akikkel ti például nem tudtatok volna megbirkózni. Az érdem a tietek, hogy eddig megmaradtatok a körülmények ellenére. Ezek alatt Magneto belső körét értem, mint Emily a telepata, vagy Kardfog, vagy akár Max. Mindenki mást ti magatok intéztetek, a szerencse mint mindig veletek volt.
Arzenál és mostanra valószínűleg Damian is tudja, hogy bőven sokkal több mindennel kellett a csapatnak szembenéznie és mindez csak nagyon kis része volt a dolgoknak, amit Thüké most mondott el, szóval a csapat igenis életképes volt és jól működött. Így a fiúk igencsak büszkék lehettek erre. Mikor Arzenál folyatásra bíztatta az anyját, akkor annak az arcán komorság tűnt fel még úgy is, hogy a szemeit nem látták, mert le volt takarva.
- Egyelőre mi sem tudunk sokat, az Istenek Tanácsa már tárgyalt erről, valami, amivel még mi sem szembesültünk korábban. Magneto el akar szabadítani valamit egy másik síkról, valamit, amivel szemben a Sátán is kedves gyermeknek mondható. Egy gonosz, akit az univerzum létrejöttekor zártak el egy másik dimenzióba, ami képes arra is, hogy az isteneket könnyedén elpusztítsa. Ennek a valaminek nincs neve, és azt sem tudni, hogy mire képes. Mikor bezárták kitöröltek a bebörtönzői mindent róla az elméjükből, hogy arra se emlékezzenek, hogy hova zárták. Valami hiba történt és egy-két dolog előkerült erről, ahogyan az is, hogy ezt készülnek előhozni. Ebben a dologban segítségre lesz szükségetek, olyasvalakikre, mint amilyen Sam is, istenekre, istenszármazékokra.

//Mókás, hogy 2046-ban is dec 6 az csütörtökre esik, mint idén //

Na álljunk csak meg! A Sátánnál is veszélyesebb szörnyeteg? Mi a halál lehet ez, és miért akarja elszabadítani Magneto? Valószínűleg ő a legnagyobb f*szfej, aki valaha ezen a bolygón élt, de ez azért még tőle is sok. És egyáltalán, ha az istenek sem ellenfelek számára, mi mit kezdhetnénk? Mi az, hogy segítségre lesz szükségünk? Komolyan minket akarnak ellene küldeni? Ez valami elb*szott vicc?! Ebben az esetben rohadt boldogító, hogy a Maggia csak Magneto belső körétől védte Arzenálékat. A kapitányságon történtek óta nem estem ki a jéghideg profi szerepéből, de ez már sok. Még ha az is a cél, hogy megakadályozzuk az előhívását, akkor sincs értelme minket küldeni. Ha eddig meg kellett védeni a csapatot, hogy birkóznának meg ezzel? Ez teljesen abszurd. Most először szólalok meg a beszélgetés alatt:
- Ezt mégis, hogy gondolja? Lehet, hogy Sam isteni ivadék, de nekem és a csapat többi tagjának mi köze van ehhez az egészhez? Komolyan azt hiszi, hogy képesek vagyunk megbirkózni egy olyan ellenféllel, ami sokkal veszélyesebb annál a kihívásnál, amit már túl soknak ítélt a csapat képességeihez? A legjobb esetben is Magneto legjobb embereivel kell szembenéznünk, ha meg akarjuk akadályozni ennek a valaminek az előhívását. Úgy fogják elsöpörni őket, mint a port, de még nekem sem lesz esélyem! Ez öngyilkosság!

Szerencsére viszonylag gyorsan sikerül lenyugodnom. Szégyellem is kicsit, hogy így kiestem a szerepemből, de most nincs időm ezzel foglalkozni, így igyekszem elhessegetni a gondolatot. Inkább elemzem a hallottakat, azzal legalább haladunk valamerre. Tehát beépülés. Kockázatos, de valóban hatékony módszer lehet. Nem hinném, hogy egy ilyen erejű entitás kiszabadítása valami másodlagos projekt lenne, így minden bizonnyal van összefüggés ez és a költözés között, csak azt kell kideríteni, hogy micsoda. Talán valami konkrét, földi helyen van elzárva, és éppen oda igyekszik? Vagy arra az eshetőségre készül, hogy valami félremegy a dologgal? Csak néhány másodperc után veszem észre, hogy már a feladat részleteivel foglalkozom, amikor még semmi valós okunk nincs elfogadni. Vagy egyszerűen csak azért tegyük, hogy keresztülhúzzuk Magneto számításait? Rá kell jönnöm, hogy nincs miért visszautasítanom a munkát. Lehet akármilyen öngyilkos a küldetés, ha előremozdítom Magneto bukását megéri az áldozatot. Úgysem maradt már más nekem. Kezdem megkedvelni ugyan a csapatot, de ha a cél ezt kívánja, nem lesz problémám azzal, hogy elszakadjak tőlük. Legalábbis azt hiszem.
- Azt gondolja, hogy Magneto csak úgy mellesleg akarja felébreszteni ezt a borzalmat? -osztom meg az istennővel is kétségeimet. - Szerintem összefüggés kell legyen a két dolog között, és ha ez így van, előbb-utóbb mindenképp az akció sűrűjébe kerülünk. De tegyük fel, hogy elvállaljuk, legalábbis én. Nekem igazából nincs mit veszítenem, és a célunk úgy tűnik, megegyezik. Nekem nincs csapatom, akik iránt felelősséggel tartoznék.
Itt Sam-hez fordulok.
- Rólam az X-ek valószínűleg azt hiszik, hogy halott vagyok, és amennyire tudom, a Testvériség sem tudja, hogy ki vagyok valójában. Nem tudom, hogy te hogy állsz ezzel, de részemről a beépülésnek nincsen technikai akadálya. Vagy van? -nézek újra az istennőre. - Maga tudta, hogy ki vagyok. Ez azt jelenti, hogy a Testvériség is tudhatja?
Őszintén remélem, hogy csak az isteni hatalma által jutott ehhez az információhoz, mert különben az egésznek lőttek.

Tehát Sam is lassan beadja a derekát. Szimpatikus, hogy még ebben a helyzetben is a csapat érdekeit nézi először. Talán nem látszik elsőre, de igazi vezető. Az nem kicsit megnyugtató, hogy Magnetoék nem tudnak rólam, ez sok nehézséget megspórol. Figyelmesen hallgatom Thükét. Arra gyanakszik, hogy valaki a háttérből irányítja Magnetot. Őszintén szólva ez eszembe sem jutott. Azonban látok még egy problémát a dologgal kapcsolatban:
- Ahhoz, hogy ilyen jellegű információkhoz hozzájussunk, elég magasra kéne jutnunk a ranglétrán, nem? Nem hiszem, hogy mindent az orrára kötnek a frissen belépett tagoknak.
Azt is végiggondolom, hogy mit tudna adni nekem, de rájövök, hogy nem tudom. Feladtam mindent a szüleim halálakor, és nem tudom, hogy nem ártok-e magamnak azzal, ha újra kötődni kezdek valahova. Az adja az erőmet, hogy nincs mit vesztenem. Talán már így is túl messzire mentem.

Csak félig figyelek oda arra, amit Tükhé Arzenál származásáról mond. Nem mintha nem lenne érdekes, de engem nem érint. Ellenben olyan érzésem van, mintha valahogy kerülné, hogy válaszolnia kelljen a kérdésemre. Aztán amikor végül megteszi, rájövök, hogy miért. Gőze sincs arról, hogy hova akar minket beépíteni. Valahogy nem tudom elképzelni, hogy A Testvériségnél is olyan végtelenül naiv lenne mindenki, mint az X-mennél, sőt! Ez lehet az, ami az X-ek fölé emelte őket. Rengeteg erőfeszítésbe fog kerülni, hogy bármit kiszedjünk ezekből a szemetekből, de egyértelmű, hogy meg kell csinálnunk. Túl sok forog kockán. Minél előbb elkezdjük, annál nagyobb az esélyünk arra, hogy sikerül olyan információkhoz jutnunk, amik segítségével megállíthatjuk őket. Őszintén szólva nem látok túl sok reményt a sikerre, de amíg egy kicsi is van, nem adhatjuk fel.
- Én is benne vagyok. -mondom.

Az istennő befejezettnek tekinti a tárgyalást, így én is felállok. Nem igazán pozitív érzésekkel kell befejeznünk, bár nem vagyok benne teljesen biztos, hogy miért nem örülök a fejleményeknek. Végső soron alkalmunk nyílik rá, hogy végre komolyan hátráltassuk Magneto terveit, de a kilátásainkat nem látom túl biztatónak. De végül is mikor voltak azok? Valahogy ambivalens ez az egész, de miért? Annyi öngyilkos küldetésem volt az elmúlt évben, hogy nem lenne szabad így éreznem. És nem is félelem, ami gyötör, hanem inkább bosszúság vagy szomorúság.
- Örültem! - köszönök el Tükhétől talán kicsit nyersebben mint illendő lenne, majd elindulok Sam után. Nem ellenkezem, amikor kijelenti, hogy játszani szeretne, így újra az érzelemmentes profi szerepébe erőltetem magam. Amint elkezdünk játszani, minden figyelmemet arra irányítom, így nem marad időm sokat gondolkodni a helyzeten.