New York (Új-Hala)

by **Thorhalla** Csüt. 05 Júl. 2012, 00:35

New York 2076-ban.
New York (Új-Hala) Jcam

by **Thorhalla** Pént. 06 Júl. 2012, 11:53

2076.
Résztvevők: David Ethan, James Richards, Andrew Ramirez, Daniel Hamilton, Hjuchia Algernon, Zen Aian Khalil, Zyro Tao és Rachel Wilcox

A múlt (2046)
Mindenki egy fárasztó nap után volt túl, november 30-n estéjén, a „lefekvésen” már túl volt a társaság. Ki éppen eszméletét vesztette a Negatív Zóna kastélyában egy mentőakció során, vagy Vadföld börtönében hajtotta fejét álomra, vagy a Hydra börtönében. A lényeg az volt, hogy senki sem volt magánál, mindenki tudja, hogy ilyenkor egy álomnak kell általában következnie, de nem történt meg. Furcsa hangokat lehetett hallani ebben az állapotban, mintha szárnyak suhogtak volna, végül egy fájdalmasan ismerős női hang, Rachel hangja, azonban még Rachel is hallotta a saját hangját.
~ Segítsetek! ~ lehetett a kérlelő hangját hallani. ~ Bocsássatok meg ezért nekem! ~
A sötétséget kékes fény váltotta fel, ami mindenkit elvakított…

A jelen…
Mindenki arra riadt fel, hogy leestek valahonnan és megütötték magukat. Kissé még kábák voltak az alvás miatt, de hamar rendbe szedi magát mindenki. Mindenkinél megvan minden felszerelése, amik általában náluk szoktak lenni. Egy sikátorban tértek magukhoz, csak az egyik irányba volt kijárat, a másik vége fal volt. Amint összeszedték magukat és kimentek, akkor láthatták meg, hogy egy emelkedő végén vannak, lenézve onnan hátborzongató látvány fogadja őket – lásd az topicnyitó reagban levő kép –. Egy furcsa épület, felette Attilan lebegett, az ég fekete, természetellenesen, a házak romokban, sikolyok hallatszottak a városból, az utcákon hatalmas pókszerű robotok mászkáltak és nyolc-tíz méteres őrszemek szobroztak a sarkokon. A városban káosz uralkodott, csak egyvalamiben lehettek biztosak a megérkezettek, ez bizony New York volt még mindig.

by **Ammon Einarson** Szomb. 07 Júl. 2012, 03:59

Már az álmot vártam volna, vagy az álmatlanságot. Ez volt az egyetlenn időszak igazából amikor valamelyest meg tudtam feletkezni mindenről ami körülvett és nem zakatolt semmi se a fejemben, legyen az edzés vagy a legutóbbi küldetés, még a környezetről és a gondjairól is meg tudtam ilyenkor feletkezni. Régen mondjuk többet aludtam, ezt meg kell hagyni. De közel sem volt annyi dolog amivel foglalkoztam vagy érdekelt volna. Úgy tűnt most ez egy álmatlan lesz, elsőre legalábbis így tűnt majd nagyon fura hangot hallottam. Igazából rég nem hallottam szárnycsapásokhoz hasonló hangokat mikor lehajtottam a fejemet. Viszont ezt még követte valami. Rachel hangja volt. Eltűnt a nyugodtság és gondtalanság egy pillanat alatt ami ilyenkor szokott lenni de rémálomnak nem volt az. Kékes fény jelent meg és olyan érzés fogott el mikor zuhan az ember. Elsőre azt hittem, hogy csak a képzeletem játszott velem de a zuhanás végét egy érkezés zárta és éreztem is ahogy megütöttem magam.
Kómásan, szememet dörzsölve ülök föl lassan ahogy nézek körbe még tompán. Nem eshettem le az ágyról, a földön alszom... Kell is pár másodtperc mire a környezetet is elkezdem felfogni. Egy sikátorba vagyok. Mi?
Kinyílnak végre teljesen a csipáim és a fekete eget nézem aztán körbekapom a fejemet, hogy jobban megnézzem magamnak, hogy hova is "érkeztem". New York-nak tűnik, legalábbis a sikátor alapján de még ez is más mint amilyen volt mikor legutoljára láttam egyet. A többiek is itt vannak és ébredeznek. Feltápászkodok a földről és hirtelen kapok a fegyvereimhez de megnyugtatóan nálam vannak a kardjaim. A sikátor kijárata felé megyek sietős léptekkel szó nélkül és mikor kiérek a végéhez hihetetlen kép fogad. Ez, New York de teljesen más. Ekkora káosz nem volt a városban sose, nem beszélve a lebegő dolgokról és a többi díszelemről.
- Rachel mit csináltál?
Fordulok hátra értetlen arckifejezéssel, őt is láttam a sikátorban és biztos vagyok benne, hogy az ő hangját hallottam amint segítséget és bocsánatot kér.

Emlékszem, hogy a negatív zónában voltunk de sötét burkolt be. Csendes sötétség amit aztán megszakított szárny zaja majd a Rachel nevű társunk hangja törte meg teljesen a hangja. A kérlelő hang egyszerre kért segítséget és bocsánatot. Nem tudom mi lehet ez de egy zuhanást éreztem majd, hogy a földre érkezem. Bár kótyagos volt a fejem szinte rögvest dobtam magam guggolásba a fekvésből és fegyvert rántva kémleltem körbe a helyet, hogy hol vagyok. New York, a városba kerültem az egyik sikátorba és a többiek is, szinte mindenki. A bandázs adta külső és a sisakom kijelzője azt mutatta, hogy mindenem megvan, a felszerelés rajtam van bár még mindig nem szoktam meg ezt a fajta formát. A kéz embere, Algernon is felkelt közben és előre ment a sikátor vége felé. Mikor vissza fordul a kérdésével kezd igazán el zakatolni az agyam azon, hogy mit láthatott hisz nem láttam még meglepett kifejezést az arcán. Bár nem láttam sokat lehet, hogy ez nem is annyira különleges. A fegyverem viszont elteszem. A hirtelen hév miatt rántottam elő viszont nem érzem szükségét most hiába az ismeretlen helyzetnek, hogy szorongassam a kezemben. A kérdésre viszont nem hiszem, hogy választ fog tudni adni a nő. Bár értelem szerű lenne, ha tudna. Ki másé lett volna a hang amit hallottam, mind hallottunk.

by **Bishop** Vas. 08 Júl. 2012, 14:52

Egy elég kemény napon voltam túl, kifáradtam és el is gyengültem így hamar félálomba zuhantam, de valahogy ebben az állapotban maradtam hosszabb ideig, mikor furcsa hangokat hallottam, mintha egy egész madárraj körözött volna körülöttem, ezután Rachel hangját hallottam, fogalmam sincs honnan, egyszerűen csak hallottam, majd erős fény következett, ami szinte elvakított. A következő amit vártám, hogy a fény mögül valami nagy ronda idegen lényre hasonlító szörny tűnik elő akivel még harcolni is tudok volna mivel még magamnál vagyok annyira, ehelyett valahol puffanok. Szinte azonnal felpattanok guggolásba, száraz szám, a gyomrom sem a legjobb, homályosan látok, a szívem kalimpál, kár volt ugrálni. Mikor már kicsit jobban vagyok rájövök ez nem álom. Valahol egy sikátorban vagyok, fegyvereim nálam vannak, itt vannak a társaim is, rosszat sejtek. Első lépés, hogy teljesen rendbe szedem magam, második, hogy megnézzem hol vagyok, felderítés. Így tárul szemem elé New York városának apokaliptikus képe, folytonos sötétség, robot gépek mindenhol, őrszemek, lebegő Attilan, általános káosz. Kis ideig csak pislogok és próbálom felfogni a látottakat, szóhoz sem jutok.
~ Na jó, a legjobb esetben ez is csak egy virtuális valóság kiképzés, hogy lássák hogyan reagálunk a szorult helyzetekre. De lehet ez mégis teljesen valós, valahogy én ezt az alternatívát nem tudom elhinni, nekem ez kicsit sok.

by **Sarah** Vas. 08 Júl. 2012, 18:15

Meglehetősen kemény volt ez a mai nap, ezzel nem azt mondom, hogy különösebben mozgalmas lett volna, de mégis kemény volt. Egy ideig unatkoztam, bár ezt nehéz elképzelni ugye, mikor amúgy minden szar aktívan kavarog ezen a bolygón amin élünk, de a mai napom úgy alakult, hogy nem küldtek sehova, amivel igencsak megleptek, de valamilyen szinten ez nem is baj, mert így tudtam egy kis időt fordítani a saját dolgaimra, ügyeimre, vagy gondjaimra, igaz, ha nem hagyom ott a fogam egy apróbb kiruccanásnál, és visszajövök ide, akkor is lenne időm az ilyesmikre, de akkor a francnak sincs eszébe, mert hát a jelentést leadni, kicsit lepihenni, eltudni az olyan dolgokat, amikre akkor nincs idő, vagy lehetőség, értem itt az evést, ivást, mert ugye ki az-az elmebeteg aki például egy üldözés, vagy éppen menekülés közben eszi a szendvicset? A lényeg az, hogy így volt időm a saját dolgaimra, beszéltem a családdal, úgyis régen néztem rájuk hogy mint vannak, hogy vannak, és hát örömmel láttam hogy gond nélkül élik kicsiny életüket, már amennyire kicsinynek lehet az övéket mondani, lehet több problémájuk van mint nekem, főleg apámnak, ugyebár ő ember volt Magnetó nagy, csúnya húzása előtt, hmm, csak remélem hogy ez egyszer még nem üt vissza nekem. Miután megvolt a hálózatos családlátogatás, beleértve Steven bácsikámat is, kissé elgondolkodtam a nők terén lévő ügyeimen, amiről sajnos süt, hogy nem állok jól, próbálkoztam Rachelnél, de úgy igazán nem sikerült haladást elérni - pedig igencsak jó lenne -, Lorna… Hát néha fura a csaj, de úgy összességébe ha jobban megismeri az ember akkor felfedezheti a kellemesebb oldalát is a személyiségének, mert hogy van egy meglehetősen kellemes oldala, igaz, neki most éppen van egy istene, szóval hanyagolni kell, plusz ráadásul nincs is a toronyba, hála a többiek „ügyes” üzletérzékének, aztán ott van még Vicky, így belegondolva rajta még nem is igazán gondolkodtam, pedig ő sem tűnik rossznak, nem mintha nálam ez lenne az, ami motivál… Na jó, egy kicsit, de nem túlságosan, legközelebb ha lesz rá időm, talán majd megpróbálok alaposabban „ megismerkedni „ vele, és most nem tudom hogy miért utalásnak szántam magamnak a megismerkedést, mert konkrétan tényleg az lesz, bár persze, beszélgettünk már, meg a többi, de azért annyira mégsem vagyok tisztában a dolgaival, persze a többieknek se nagyon, mindenkinek megvannak a magánproblémái, meg ilyesmik, de az ő dolgait még annyira sem tudom. Shywa?... Őőőő nem, szeretem az egyedi dolgokat, bár eddig csak egyszer találkoztam vele, a külseje egyedi, az tetszik, imádom az átlagon felüli dolgokat, de a többi, meg amiket nagy néha hallok, nos az már annyira nem jött be, és… Talán ennyi, vagyis nem, van még az új lány, Lara, nos nem tudom, igazából tényleg fogalmam sincs, na de nem is lényeg, bonyolult dolgok ezek, na jó annyira nem, de fogjuk rá, hogy azok, s talán ezek azok, amiket elmondhatok úgy, mint az én magánéleti problémáim, mert több igazából nincsen, de ezek is eléggé zavarnak, pedig kéne már valaki. Miután ilyen téren ki „ szomorkodtam „ magam, úgy döntöttem hogy alávetem magam egy hosszabb edzésnek, ha már úgyis belefér az időmbe, igaz, nem tudhattam hogy mikor döntenek úgy, hogy mégis megyek valahova, de nem is nagyon érdekelt, és bár megvolt a reggeli szokásos ébresztő mozgás, egy kevés plusz sosem elég, és kevés plusz alatt azért mégsem egy olyan kevésre gondolok most. Egy sor olyan edzésbe fogtam, amely minden szinten megterhelt, mivel ismerem a határaimat, legalább is a legtöbbet, ezért az edzés többségét igyekeztem úgy csinálni, hogy a legtöbb téren azokat kelljen súrolnom, elmetréning, mozgás, amit csak tudtam - és most, így az ágyban fekve, ahogyan pihen minden porcikám, azt hiszem meg is volt a hatása - bár egy alkalom nem sok ugyan, de ha még többször lesz ilyesmire időm, akkor meglesz az eredménye, habár már ennek is volt valamennyi, de még meglehetősen kevés, kivéve a fáradás terén, ugyanis mikor lefeküdtem, gondolkodtam azon, hogy esetleg átforduljak az oldalamra, vagy sem, de végül úgy döntöttem, hogy több gonddal járna, mint amennyi előnyt hozna, és bár nekem nem igazán szokásom a hátamon aludni, de most így is meglehetősen gyorsan rám jött az álom, nem is csodálom, most viszont valami nem stimmel. Úgy érzem, hogy álmodok, de valahogy mégsem, talán ilyen köztes állapot.
~ Hmm, végre sikerült elkapnom azt a bizonyos fázist, ami fenn áll az alvás peremén… Végre. ~ Elégedett gondolatok, ezt mindig is meg akartam tapasztalni, mert hát az ember általában nem instant alszik el, hanem fokozatosan, és mindig is tudni akartam hogy milyen érzés előtte lenni, most végre talán meg is tudhattam. Most valamiféle fura zajt hallok, bár először úgy vélem hogy csak a szél fújhat, de ahogyan közelebb ér már sikerül jobban beazonosítani, és ez bizony szárnycsapások hangja, azt hiszem, hogy most kezdődik mindjárt a saját privát filmem, amit álomnak hívunk, vagy mégsem?... Rachel hangjára leszek figyelmes, segítséget és bocsánatot kér, és nem értem hogy mi történik, tudatosan álmodnék? Kékes fény, ami gyorsan vakítóvá válik, s itt döbbenek rá, hogy ez valóban több, mintsem csak egy átlagos álom, nem lehetséges egyszerűen, hogy meg akarnám így vakítani magamat, és még csak védekezni sem tudok ellene.

Egy apróbb nyekkenést hallatva térek magamhoz, szinte abban a pillanatban, ahogyan a hátam hozzá vágódik valamihez. Kábán ülök fel, és nézek körbe, itt vannak a többiek, ennek pedig annyira valahogy most nem örülök, s már dőlnék is vissza aludni, amikor belém hasít valamiféle realizáció, és a szemeim mondhatni kipattannak. Rajtam van a ruhám, a fegyver is nálam, és a többiek is úgy tűnik, hogy menetfelszerelésben vannak, így hát mivel tuti, hogy nem véletlenül vagyunk itt, rászánom magam, és felkelek a földről, majd pedig az első, már aktívabb mozdulatomként leszedem a fejemről a sisakot, nincs most erre szükség, vagy még, ki tudja. Nem néz ki jól a hely, ahol vagyunk, ez egy sikátor persze, ezek sosem néznek ki jól, de igazából az sem okés, ami odakint van.
- Rachel? - A kérdés után pedig mind két tenyeremet felfelé fordítva mutatok a városra, amolyan „ mi ez? „ jelleggel, majd széttárom őket kérdően, s egy másodperc után ismét a városra mutatok így, választ kérek, nagyon gyorsan, és bár nem kellemes, mert az izmaim égnek az izomláztól, nekem ennyit legalább fapofával el kell tűrnöm, legalább is anno így tanítottak.

Megengedek magamnak egy hangos sóhajt, ahogyan megközelítem az ágyamat, örülnék ha érezhetném, ahogyan végig simít a maga puhaságával mikor arccal lefelé belefekszem, de sajnos ez számomra nem lehetséges, bár emiatt egy percet sem bánkódok, az arcommal végül is érzem, és már ez is elég valamilyen kárpótlásnak a dolog miatt. Hosszú napon vagyok túl, nagyon hosszún, bár nincs kedvem most lerészletezni, nem is szükséges tán ez, a lényeg hogy hagyom, had öleljen körbe selymes karjaival, s rántson magával a nyugodt sötétségbe az álom. Ez a rész, a lefekvés után most meglehetősen gyorsan megtörténik, gyorsabban, mint ahogyan általában szokott, s valahogy furán is érzem most magam közben, mintha valójából nem is álmodnék, talán inkább félálom lehet ez, mozogni nem tudok, mégis ébernek érzem magam, s bár ekkor általában egy kis megerőltetés után magamhoz tudok térni, most ez sem megy. Hamarosan szárnycsapások hangjára leszek figyelmes, majd pedig egy női hangra. Egy kis ideig gondolkodnom kell a hang lehetséges eredetén, ugyanis nagyon ismerős, de pár hosszú másodpercig nem ugrik be, hogy honnan, csak a kékes fény megjelenése után realizálom, hogy ez az egyik toronyban lakó lány hangja, Rachel, igen, így hívják, a telepata, lehet, hogy most ő turkálna a fejembe, vagy próbál felkelteni? Nem tudom, furcsa, szokatlan, lehet hogy az ittenieknek egy ilyen esetleg megszokott, de nekem nem, bár segítséget kér, és nem értem, hogy miért. Vakító fényesség, majd pedig egy „zötykölődésre” leszek figyelmes, s ez az, ami végleg magamhoz térít. Szemdörzsölgetés kíséretében ülök fel, úgy tűnik hogy zuhantam, legalább is máshogyan nem kerülhettem a földre, itt vannak a többiek is, s nálam pedig nálam van minden felszerelésem, nem mintha ez valami igazán sok dolgot jelentene, igazából csak egy telefon, mert azóta beszereztem egyet, bár annyira még nem voltam szorgos vele, hogy megszerezzem a fontos személyek számát, miután megvettem inkább tanulmányoztam, bár annyira nem szokatlan a kezelése, révén egy kommunikátor is hasonló, csak az fejlettebb, és azért mégsem annyira hasonlít rá, de azt is ugyan arra használjuk, és hívjuk rajta a személyt, akit el akarunk érni, na nem lényeg. Felállok a földről, úgy tűnik hogy egy sikátorban vagyunk aminek csak egy kijárata van, engem pedig meglehetősen érdekel, hogy hova vezet, szóval oda sétálok, és kilesek rajta, de a látvány ami fogad, nos nem jártam még sokat New York városában, de azt mindenki tudja, hogy nem ilyen volt.
- Mi történt? - Teszem fel a kérdést a többieknek, bár kétlem, hogy ők tudják a választ, esetleg Rachel.

by **Godlaw / Tao** Vas. 08 Júl. 2012, 22:17

Puffanás. Azt hallottam, az ember nem érez fájdalmat álmában, szóval most nem álmodom... De akkor hol vagyok? És hogyan?
Mire fájdalmasan lassan kinyitom a szemem, már hallom a többiek hangját, olyanok hangját, akik nem lehetnének itt. Én Németországban vagyok, ők pedig egészen máshol. Talán kiszabadítottak a HYDRA karmaiból? Nem úgy néz ki...
Lassan felállok, és próbálok visszaemlékezni. Az utolsó, ami dereng, ugyan az, mint a többieknek, hiszen mindenki Rachelt vonja kérdőre. Az ő arca sem árul el sokat, legalább annyira nem érti a történéseket, mint mi. Akkor viszont miért hallottuk őt? Ahogy pár bizonytalan lépést teszek előre, meglátom a romos várost, ami sok szempontból mond ellent a valóságnak. Hosszas bambulás után megfordulok, és a többiekre nézek.
-Sziasztok. Attól tartok, ez nem csak szimuláció...
Legalábbis nem utal semmi jel arra. Szóval vagy nem az, vagy nagyon agyafúrt.
-A városban találhatunk kérdéseket, Attilanon pedig válaszokat. Arra tippelek, hogy ez egy másik New York, egy újabb párhuzamos világ. Szóval valamiért, valaki idehozott minket. Őt kell megtalálnunk.

by **Quentine Constantine** Vas. 08 Júl. 2012, 22:53

Naivan azt reméltem, hogy Kevin terve hamar működni kezd, de helyette Magneto cellájában kell álomra hajtani a fejünket. Azaz csak kéne, mert álom az nem jön, helyette valami egészen más. Mikor a saját hangomat hallom, de nem egyszerű gondolatként, hanem egyértelműen telepatikus üzenetként, felpattan a szemem, és kelnék ki az ágyból. Egy pillanatra biztos vagyok benne, hogy megőrültem, és ami utána jön... Az sem biztosít róla, hogy nem így van.
Mire kinyílik a szemem, már nem az ágyban fekszem, nem egy cellában vagyok, de még csak nem is Vadföldön...
Csak felülni tudok még, és úgy kapkodom a levegőt, hogy nem nehéz észrevenni, hogy megijedtem, de már záporoznak is a kérdések.
-Nem... - A ruháimra nézek, amik megváltoztak, egy top, egy farmer, ballonkabát. - Nem tudom... - Bakancs, végre nem tűsarkú. - Nem én... - Pisztoly! Érzem, hogy itt van a zsebemben a pisztolyom. - Nem én voltam - nyögöm ki végül.
De mi van ha mégis? Mi van, ha a kiáltás, amit hallottam... Belőlem jött? A tudatomból? Skizofrénia? Egy másik tudat szólt? Ő használta a képességemet?
Zyrora nézek. Igen, ez lehet, egy másik világ, másik emberek, másik én. Ő üzent, elnézést kért, amiért idehozott minket. De hogyan hozott ide? Biztos más a képessége. Nagyon más...
Megköszörülöm a torkomat.
-Nem én voltam - ismétlem el most már több magabiztossággal. Kevin nincs itt. - Nem tudok teleportálni, a még emlékeztek. Én is hallottam a hangot... A hangomat. Valószínűleg az e világi énem volt. Idehozott minket valahogy, mert szüksége volt ránk.
Felkelek a földről és leporolom magam. Mikor odaállok, ahol Zyro is lenézett, elkerekedik a szemem.
-Jó hosszú út lesz...

by **Steven** Hétf. 09 Júl. 2012, 23:41

~ Szárnycsattogás.. Rachel hangja.. Kék fény.~ Ekkor pattantak ki a szemeim az álom miatt, ami elégé furcsa volt. Ám az is, ahogy ébredtem. Először is nem a cellában voltam ahova Magneto záratott. Másodszor a levegőben voltam. Szerencsére nem túl magasról, de leestem a földre, amely elég kemény volt. Valószínűleg beton vagy valamilyen kő. Mindenesetre nem volt kellemes landolás, de komolyabb bajom nem esett miatta. Szerencsére én sokkal jobban bírtam az eséseket, mint apám. Az egyetlen igazi gyengéje, amiről tudok az az volt hogy minden egyes alkalommal rendkívül ügyetlenül esett. Mindig is biztosra vettem, hogy előbb utóbb egy lépcső fogja okozni a halálát. Egy sikátorban voltam, méghozzá nem egyedül. Miközben hallgatom a többieket én is kinézzek, hogy lássam mi a helyzet és hát mit ne mondjak, elég elkeserítő. Mindazonáltal Zyro megállapítása szerintem egy kicsit elkapkodott. Elvégre inkább valószínűbb hogy ez csak egy szimuláció, mint sem hogy egy másik világba utaztunk.. aztán belegondoltam, hogy az életem során jóval többször utaztam világok között mint ahányszor részt vettem szimulációkban, szóval inkább nem szóltam semmit.
- Rachel. Nem tudnád telepatikusan megtalálni a másik Rachelt? Aki beszélt hozzánk. Ha már idehozott minket, akkor csak nem lehet messze.

by **Thorhalla** Kedd 10 Júl. 2012, 10:10

Résztvevők: David Ethan, James Richards, Andrew Ramirez, Daniel Hamilton, Hjuchia Algernon, Zen Aian Khalil, Zyro Tao és Rachel Wilcox

Ha Rachel él azzal, amit Daniel javasolt neki, hogy keresse meg a saját verzióját, csak valami furcsát érzékel és migrénszerű fejfájás tör rá az általa teljesen ismeretlen tudatoktól, amik pillanatok alatt lökik ki őt az elméjükből. Annyit megállapíthat, hogy sokan vannak, nagyon-nagyon sokan, mást nem is igen érzékel, mint ezt.
Zyro ötletére azonban már senkinek sem volt lehetősége arra, hogy válaszoljon, vagy a csapat elinduljon, mert Algernon összerándult a fájdalomtól, ami a karjába hasított, Asgardi mágia, ő már tökéletesen tudta. Villámok lepték el a környéket, furcsa mód senkit sem találtak el, de néhány pillanatra elvakították a csapatot. Egy ismerős hangot lehetett hallani a fényekből.
- S ők tartják magukat a legnagyobb mágusnak, mikoron arra képtelenek, hogy ne az ellenséges vonalak közé hozzák őket – mondta a nő.
Ahogyan a fények eltűntek és végre mindenki újra hozzászokott a félhomályhoz megláthatták Freydist, kissé idősebb lett, mint emlékeztek rá, a haja is rövidebb, illetve most modernebb fegyvert és ruházatot viselt, mint a megszokott volt.
New York (Új-Hala) Ultimatesthorgirlcolors

New York (Új-Hala) Ultimatesthorgirlcolors

- Emlékszem mennyire szerettek kérdéseket feltenni, de kérlek titeket ne most, Apokalipszis emberei megtalálnak minket, ha itt maradunk, mindkét teleportálást érzékelték s blokkolták, gyalog kell kijutnunk a városból. Erre!
Ezzel a kezével elfelé mutatott a belvárostól és elindul sietve az utcán, ha a többiek követik.

by **Godlaw / Tao** Kedd 10 Júl. 2012, 18:46

Rachel bizonyosságot ad arról, hogy nem ő tette, láthatóan őt jobban megviselte a dolog, hiszen saját magát hallotta. De bármennyire is vagyunk megviseltek, el kell indulnunk, mert ki tudja, kik lesnek ránk ezen a...
-Freydis? - Kérdem még hunyorogva, ahogy a villámok elvakítanak. A hangot felismerem, bármikor, bárhol.
-Hogya... - Ja igen. Semmi kérdés. A többiekre nézek, és Alnek segítőkezet nyújtok, az asgardi mágia sosem volt az erőssége. Kissé furcsa most itt lenni ezekkel az emberekkel. Egykoron a vezetőjük voltam. A barátjuk. Egy közülük. De mióta hazamentem, minden megváltozott. Vajon ők hogyan éreznek irántam? Még mindig mögém állnának, ha vezetni próbálnám őket?
-Induljunk! - Mondom ki végül, és Freydis nyomába eredek remélve, hogy hamarosan válaszokat kapunk a még fel sem tett kérdéseinkre.
Apokalipszis? Ellenséges vonalak? Erről lenne szó? A város Apokalipszisé, Attilan lehet a külön bejáratú kastélya, ahonnan uralkodik a romos városon, és... És mi történt velünk? Az emberekkel? Freydis idősebb, ez egyértelmű, pedig az asgardiak igen lassan öregszenek, szóval nagyon sokat utazhattunk előre, több évtizedet is, vagy még többet. Vagy egyszerűen ez egy olyan világ, ahol ő már korábban világra jött. Akárhogy is, Apokalipszis itt nem csak háttérszereplő.

by **Bishop** Kedd 10 Júl. 2012, 19:16

Hirtelen villámok támadnak a semmitől, a fény erősen elvakít, egy ideig csak nagy fehérséget látok utána, mikor viszont visszanyerem a látásom akkor megpillantom Freydist, vagy valakit aki hasonlít rá, kicsit idősebbnek néz ki meg más a felszerelése is. A helyzet egyértelmű, ellenségek vonalak mögött vagyunk el kell tűnni mielőtt megtalálnak és elkapnak, kérdezősködésre nincs idő, pedig lenne egy csomó kérdésem.
~ Emlékszik ránk? A múltból, régebbről, a szavaiból én ezt vettem ki, és öregebbnek néz ki, más a felszerelése, a hely is megváltozott, gyanús ez nekem, nagyon gyanús. Jó nekem minden gyanús, de ez akkor sem tetszik, nem értem. Na majd ha lehet kérdezni, esetleg kérdezek egyet.
Közben megvárom, hogy mindenki összeszedje magát és indulásra készen álljunk, ha kell valakinek segítség akkor segítek, nem akarok tétlen álldogálni és nézelődni. Ha mindenki indulásra kész akkor én hátra maradok és játszom a hátvédet, ahogy szoktam, néha vissza-vissza nézek meg oldalra fürkészek és próbálok kiszúrni egy csapdát vagy rejtett támadást.
~ Már megint mi a franc történik... sajnos nem tudom, de kicsit már ez kezd sok lenni nekem.

by **Sarah** Kedd 10 Júl. 2012, 21:12

Alakulnak a dolgok, Rachelről süt, hogy nem ő csinálta, bár ez azért valamilyen szinten nem lep meg, végül is eléggé sok furcsa dolgot átéltem már ahhoz, hogy ez tényleg ne lephessen meg, ráadásul az egész látkép magában elfoglalja ezt a posztot, ezt a meglepő posztot a fejemben, másnak helyet sem hagyva, így hát csak egy biccentéssel veszem tudomásul a dolgot, majd pedig figyelem a többieket, ahogyan ténykednek, persze nem csinálnak valami sokat, de ugye őket is érdekli a dolog, beszélnek és a többi, szóval ezekre próbálok figyelni, több kevesebb sikerrel, még mindig eléggé aludhatnékom van, és ha nem tudnám hogy valószínűleg kurv@nagy gáz van, akkor egyszerűen hanyatt vágnám magam, és aludnék... Na jó, lehet hogy nem venném ennyire lazán a dolgot, de viszont magamat ismerve kitelne tőlem, max az zavarna, hogy csövesnek néznének az emberek, igaz úgy lennék vele, hogy " miért érdekeljen? Úgysem tudják, hogy ki vagyok ", de aztán rádöbbennék, hogy valószínűleg nem túristák, egy városban élek velük, és igaz hogy ez a város rohadtul nagy, de megvan rá az esély, hogy összefutok velük, ez pedig elég okot adna arra, hogy felkeljek a földről. Igaz, itt most nem néz ki úgy, mintha bármiféle ember jöhetne erre, lényegében inkább kihaltnak tűnik a táj, leszámítva pár rosszindulatúnak tűnő robotot, amik valószínűleg tényleg nem vakargatni próbálnák a hátamat, ha eléjük álnék, inkább kifüstölnék a seggemet valamiféle lézerrel, legalább is feltételezem, mert ha már robot, akkor lézert lőjön és ne nagy kaliberű fegyvereket ropogtasson. Még mielőtt úgy igazából csinálhatnék bármit is, villámok jelennek meg, vakítanak el ( már megint vakság ) majd pedig miután kitisztul a látásom, nos egyrészt örömmel tapasztalom, hogy nem vagyok szénné égve, másrészt pedig megint csak örömről van szó, de ezúttal azért, mert egy ismerős arcot látok, igaz, kicsit öregebbnek tűnik, de ettől függetlenül...
~ Még mindig isteni püspökfalatjai vannak... ~ Hát igen, mert mi másra gondolhatnék, amikor látok egy szőke, fiatalnak számító istennőt valami modern páncélban, meg feszes bőrnadrágban? Ja meg nem mellesleg valami lengethető húskloffoló is van nála, valószínűleg használható a konyhában megismert módszeren kívül másra is, bár én szívem szerint olyan használatra sem engedném neki, mert valószínűleg egy ütéssel verné szét a húsdarabot apró cafatorka, és törné szét az alatta lévő asztalt néhány darabra.
- Mi... Őőőő oké. - Tennék fel egy kérdést, de ugye inkább ne kérdezzünk, és hát rendben van, végül is ráér ha úgy vesszük, minden ráér. Zyrora tekintek a szavai után, nos ő is itt van, eddig is észrevettem, de különösebben nem foglalkoztam a jelenlétével, pedig lehet, hogy kéne, nem mintha jobban ismerném, mint a többieket, úgy értem, ugyan annyi ideje tudok az ő létezéséről is, mint a többiekéről, de úgy őszintén megvallva kedvelem a srácot.
- Szevasz öcsém! - Köszönök rá, nem ordítok, csak nyugodtan, hogy ha már legalább megyünk valamerre, akkor elüthessük valamivel az időt.
- Mi van veled mostanság? - Nem lehet kérdezni, igaz valószínűleg Freydist nem kéne zargatni velük, de hát azért biztos ami biztos, és ezt is halkabban kérdem, véletlenül se juthasson el az isteni füléig, melyben... Vajon az ő füle is úgy zsírosodik, mint a miénk?... Hmm, isteni fülzsír...

- Párhuzamos világ? - Kérdek vissza meglepetten valakinek a szavára meglepetten, hallottam már ilyesmiről de eddig még nem tapasztaltam meg ilyesféle átutazást, vagy átkerülést egyikből a másikba. Az alak aki ezt említette amúgy nem ismerős, még nem találkoztam vele, de úgy tűnik hogy a többiek ismerik, vagy legalább is ő ismeri a csapatot, ergó valószínűleg a csapat is őt, logikusan legalább is így következik ki, igaz vannak esetek, ahol a csapat nem ismeri azt, aki amúgy ismeri őket, vagyis benne lehet a pakliben egy ilyen helyzet, semmi sincs, ami kizárná, és úgy érzem, hogy csak idő kérdése az, hogy én is átéljek egy ilyen helyzetet, bár nem igazán szeretném megtudni, hogy milyen érzés is lehet az, amikor valaki olyannal álsz szemben aki tudja ki vagy, de neked amúgy lövésed sincs róla, és főleg azt nem akarom megtudni, hogy mi van akkor ha egy ilyen esetben ráadásul el kell döntened, hogy bízol-e az illetőben, vagy sem, mert valami fontosat állít, hogy abban tud segédkezni. Tovább is csavarnám magamban ezt a gondolatmenetet, de villámokra leszek figyelmes, amelyek sikeresen el is vakítanak. Valaki beszél, de egyenlőre nem látom, hogy kicsoda, de a hangja kissé ismerős. Mikor már valamilyen szinten képes vagyok látni, a hang irányába emelem a tekintetem, ott pedig nem mást látok, mint Freydist, aki ha jól emlékszem istennő. Emlékszem amikor mondták, hogy ki ő, honnan jött, először el sem akartam hinni, vagy legalább is nehezen, de végül is eléggé alapos és összetett magyarázatot adtak a dologra, és ehhez talán nem is tudok többet hozzáfűzni... Dehogynem tudok hozzá többet fűzni, istenek járkálnak a Földön, ISTENEK!!! Az ember ilyet nem lát a negatív zónában, vagy az űrben, legalább is az itteni űrben kétlem, a negatív zónában egészen biztos, hogy nem, elképesztő hogy mik vannak itt. Azt akarja, hogy kövessük, és mivel másfelé kétlem, hogy mehetünk, legalább is anélkül, hogy nagy problémába keverednénk, így én a magam részéről úgy vagyok vele, hogy " miért is ne? " így hát szó nélkül követem.

by **Ammon Einarson** Szer. 11 Júl. 2012, 20:32

Rég volt már, hogy éreztem volna ezt a csonti hasító fájdalmat a karomban. Összerándulok tőle és a karomhoz kapok miközben letérdelek. Villámok jelennek meg majd egy ismerős arc Freydis bár idősebben. Kicsit alább hagy a fájdalom intenzitása de még sajog érezhetően a karom. Meglep, miért ne lepne meg, hogy idősebb de nem tudok örülni az ismerős képének jelenleg. De ez nem az ő személyes hibája, inkább a megalapozott utálatom a mágiájának irányában. Zyro segítő kezét elfogadom és felkelek a földről. Kicsit megdörzsölöm a karomat, tudom, hogy nem segít rajta de mégis csinálni szoktam.
Biccentek arra, hogy induljunk meg és én is elindulok de kicsit jobban lemaradva, inkább a sor vége felé kis távolságot adva Freydis és köztem.

Nagyon nem értem a szituációt amibe bele kerültünk de még a gondolataimba sem tudtam jobban belemélyedni mert több villám jelent meg körülöttünk és fényük egy pillanatra vakító volt. Mikor a fény megszűnt és láttam újra egy új személy állt előttünk. Freydis volt a nő neve ha jól emlékezem. A helyzet amit felvázolt gyorsan viszont egyértelműsítette, hogy csatatéren vagyunk és valószínűleg a helyzetünk is ismert az ellenség számára így azonnal mozgásba kell lendülnünk kifelé a városból kérdések nélkül. Nem lesz gond ez számomra. Kiegyenesedem és megindulok a mutatott irányba a többiekkel együtt. Pár lépéstevés után viszont aktiválom az álcázóját a páncélzatomnak. Bár a külsőm nagy része sötét színű a fényes csillagpontok rajta több mint figyelemvonzóak lehetnek így az álcázó használata mindenképp fontos. És ha esetleg találkozunk ellenséges csapattal vagy személlyel könnyebb lesz lekezelni a szituációt. De most csendben sétálok a többiek mellett a környezetemet figyelve. Amikor biztonságos helyre érünk akkor a többiek úgy is feltesznek minden kérdést ami engem is foglalkoztat. Valószínű, hogy hiány nélkül fogunk majd megtudni minden ami fontos amikor lesz rá idő. De ez csak az ellenséges területről való kijutás kell első lépésként.

by **Thorhalla** Szer. 11 Júl. 2012, 22:17

Résztvevők: David Ethan, James Richards, Andrew Ramirez, Daniel Hamilton, Hjuchia Algernon, Zen Aian Khalil, Zyro Tao és Rachel Wilcox

A városból kifelé indult meg sietős léptekkel Freydis, majd pár lépés után váltott át futásba. Mindenkinek igencsak gyorsan kellett szednie a lábait, hogy lépést tudjon tartani az istennővel. Egy-két sarok után már igencsak kívül volt a csapat, kertes házak voltak mindenfelé. A házak némileg romosak voltak, a kertek lepusztultak, az ablakok elreteszelve, mintha az itt élők nem akarnák látni, hogy mi is folyik odakint az utcákon. Ha valaki hátranézett láthatta, hogy miért is siet az istennő ennyire, az égen már közeledtek az őrszemek ahhoz a helyhez, ahova a társaság megérkezett. Legalább öt perc rohanás után az egyik ház kertjébe fordult be, majd nyitotta ki az ajtót.
- Mindenki befelé! – parancsolta.
Ahogyan beért mindenki a lány becsukta maga mögött az ajtót. A nappaliból morgó hangot lehetett hallani, a becsukott ajtónak hála félhomály volt, az árnyakból egy fiatalabb férfi lépett elő, a kezei véresek és három-három karom nézett a társaságra.
New York (Új-Hala) 1116039-jimmy_kitty_2

New York (Új-Hala) 1116039-jimmy_kitty_2

- Nyugalom Jack, ők azok – mondta a lány. – Néhányan emlékeztek bizonyosan Jack Howlett-re, Lorna öccsére.
A fiú a csapat korában 4 éves csak és egyedül Zyro ismerte és talán Rachel is, ha volt Lornáknál otthon. A fiú csak bólintott és a karmai visszahúzódtak.
- Foglaljatok helyet, egy ideig itt maradunk, amíg ki nem tudunk menni a városból. Elöljáróban 2076-ot írunk, ha minden igaz 30 évvel vagyunk a ti időtök után. Most feltehetitek a kérdéseiteket, mindenre válaszolok, amire tudok.

by **Sarah** Szer. 11 Júl. 2012, 23:10

Nos, megindulunk kifelé, gondolom mindenki szinkronban követi az istennőt, akinél még mindig a fülénél vagyok leragadva, isteni fülzsír, kíváncsi vagyok, hogy vajon annak van-e valami különleges ereje, heh... Hát egy istennek amúgy is emberfeletti ereje van, szóval miért ne lehetne a fülzsírjának is? Végül is, nem tudod kipiszkálni csak uru fülpiszkálóval, különben olyan mint az acél és feszítővassal sem tudod eltávolítani... Ez esetben meglehetősen fincsi lehet, és akkor már milyen lehet, ha főz egy istenien erős kávét? De tényleg, meginnád de hamarabb megfojt az ital, mint ahogyan eljutnál a nyelésig, kellemes meglepetés lehet, bár valószínűleg amúgy hülyeségeket hordok össze, jó ezen így elgondolkodni, főleg hogy sietősebbre veszi a tempót, és így legalább van min agyalnom közben, ha már Zyro nem reagált, ja igen Zyro, még rá emelem a tekintetem, és annyit fűzök az előbbi megszólalásomhoz.
- Tudod mit? Felejtsd el, majd később. - Majd pedig futok tovább, és egyéb isteni dolgokon agyalok, de hirtelen semmi jó nem jut az eszembe amit csavargathatnék, így aztán pár fordulás után feladom, ám meglepődve tapasztalom, hogy így is képes voltam elbaszni az időt egészen addig, amíg kiértünk a külvárosba, egyrészt kellemes meglepetés ez, mert nem a futásra figyeltem, a szemeim mást pásztáztak, a gondolataimmal meg elvoltam én, és ez a két említett dolog teljesen eltérnek egymástól. Amúgy ez a hely is meglehetősen lepusztultnak tűnik, úgy néz ki, hogy ha van még itt egyáltalán valaki életben, akkor az nem hogy kijönni nem akar, de látni sem akar semmit, ami meglepő, bár mondjuk én sem hiszem, hogy szívesen nézegetném a lakhelyemről ezt a tájképet. Még egy pillanatra hátra tekintek, semmi célom nincs vele, puszta kíváncsiság, de amit látok, az nagyon nem tetszik, nagy csúnya robotok repülnek felénk, mint a farkas a nagymama felé, csak ezek tényleg repülnek, amúgy gondolom ezek is őrszemek, vagy legalább is így hívják őket, mert az ilyen " big ass " stílusú gépeket mindig úgy hívják, csak tudnám, hogy miért... És tényleg, miért? Vajon vagyok olyan hülye, hogy amint alkalmam adódik megkérdem, és komoly fejet vágok mellé?... Vagyok hát, bár azt hiszem jobb lesz gyorsan leközölni hogy nem komoly a kérdés, még mielőtt valaki ferde szemmel kezd el nézegetni. Még egy kis futás, majd pedig egy házhoz érkezünk, ahova már érkezik is a parancs, egyértelmű, egyszerű, és azt hiszem hogy anélkül is tudtuk volna, hogy mit kell tennünk, ha már egyszer megállunk egy háznál, valószínűleg nem kezdünk el integetni a monstrumoknak, hogy " HÉ! ITT VAGYUNK! " hanem inkább csendben bekullogunk és meghúzzuk magunkat, és reméljük a legjobbakat. Miután mindenki beér a házba, jön a tipikus bezárkózás, majd pedig egy már annyira nem hétköznapi dolog történik, morgást lehet hallani, majd pedig egy idegen jelenik meg és szegezi felénk a karmait. Kapnék a fegyveremért, de mielőtt megtehetném Freydis már beszélni kezd a sráchoz, az pedig szó nélkül visszavonulót fúj, nekem meg kerekednek a szemeim a sisak alatt, mert Lornának van öccse? Most ez komoly? És én kajak azt hittem, hogy ismerem a többieket, mindjárt kiderül, hogy Rachelnek van egy démoni féltestvére... Ja... Tényleg van, na mindegy. Levakarom a sisakot a fejemről, le teszem az asztalra, mert gondolom van, ha nincs akkor meg... Akkor fogom a bal hónom alatt, felemelem az egyik kezem, kinyújtom a mutatóujjamat jelezvén hogy " egy ", avagy az első kérdés, nem bunkó módon csinálom ezt, inkább gyorsan, ilyen villám kérdezz feleleket próbálok most gyorsan lezavarni, és hogy miért pörgök most ennyire? Már aludtam, felkeltettek és rá pár perccel távot futtatnak velem, az ember erre felkel, és én ilyen vagyok, ha megzavarnak alvás közben.
- Miért vagyunk itt? Ki vagy kik hoztak ide? Hogyan? Mi történt New Yorkal? Mióta van Lornának öccse?... Amúgy heló. - Biccentek felé, és eddigre már az egész tenyerem nyitva van, így hát megemelem a másik kezemet is, és folytatom azon.
- Hogy-hogy lecserélted a ruháidat erre a modernebb verzióra? Miért hívnak ezen a planétán minden egyes nagy méretű robotot őrszemnek és... És nem írnál nekem össze egy reggeli edzés programot? Mert ilyen jó ébresztő futásban még nem volt részem. - A végét talán még én sem gondolom komolyan... Vagy de? De igen, ezért nem szabad megzavarni ha alszok, és főleg nem meghajtani, mert ha felmegy a vérnyomásom akkor aztán lőhetnek rám puskával is, nem hiszem hogy megállok. Mindenesetre is miután elhadartam ezeket, kifújom a levegőt, és erőltetetten lassú légzésbe kezdek, le akarok állni, vagy legalább is lassulni, ez az egész így hirtelen elég sok volt, a többiek gondolom jobban viselik... Jó engem se úgy visel meg, de azért ehhez annyira nem vagyok hozzászokva, még.

Sétával kezdünk, de végül ez meglehetősen gyorsan futásba megy át, ami végül is így belegondolva nem annyira rossz, kis reggeli alkatrészmozgatás sosem árthat, igaz, egy percet nem aludtam, és lehet, hogy csak a hirtelen rám jött stresszhelyzet miatt - ami annak tudható be, hogy ez életem első ilyen élménye - de valahogy annak ellenére, hogy elvileg egy percet sem aludtam azelőtt, hogy ide kerültünk, nem igazán érzem magamat fáradtnak, így pedig bírom is követni a többieket, bár valószínűleg amúgy is tudnám, csak kicsit kellemetlenebb lenne. Vissza nem nézek, kétlem, hogy üldözne minket bármi is, vagyis... Lehet, hogy de, és azért gyorsítottunk fel ennyire így hirtelen, de ha így is van, nincs kedvem hátra fordulni és nézelődni, így hát végig előre bámulok az egész futás alatt, illetve az épületeket is szemügyre veszem, és nem nyújtanak valami kellemes látványt, az ilyenek sosem, akárhol is legyenek. A futás végeztével elérünk egy épülethez, ahova a hölgy be is vezérel minket, mi pedig gond nélkül megyünk is, valószínűleg legalább is, bár kétlem, hogy bárkinek problémája adódhatna ezzel, mert miért adódhatna, fedezékbe húzódunk. Jómagam, ha csak nem erősködött nagyon valaki, akkor utoljára lépek be, mármint a be vezéreltek között utoljára, zárni akarom a sort, nem tudom pontosan, hogy miért, de most így tűnik helyesnek. Odabent pedig úgy tűnik, hogy minden békés, bár a látszat csal, mint ahogyan általában ez lenni szokott, és odabent egy meglehetősen kellemetlen külsejű férfi fogad minket, igaz, nem lenne olyan kellemetlen, ha mondjuk nem lenne véres a keze, és nem állna ki belőle három pár penge. Reagálnék rá, de Freydis intézi, és innentől kezdve úgy tűnik, hogy rendben is vagyunk, tehát megeresztem kissé a tartásom, eresztem a feszültséget, a kérdezősködést pedig, nos rá hagyom másra, egyenlőre csak figyelek, meg persze biccentek az alak felé, bár Lornával még nem volt alkalmam találkozni, így nem is tudtam, hogy van öccse, bár lehet akkor sem tudtam volna... Nos ahhoz, hogy erre fény derüljön, kissé máshogy kellett volna alakulnia a mi cserénknek még annak idején.

by **Godlaw / Tao** Csüt. 12 Júl. 2012, 11:12

Amikor elindulunk, és David kicsit furcsa stílusban rám köszön, arra gondolok, vajon azért érdeklődik felőlem, mert tudja, hogy a saját világunkban épp a HYDRA börtönében vagyok, és próbál valami információt nyerni, vagy azért mert régen nem láttuk egymást, és valamiféle szimpátiát érez irántam. Az is lehet, hogy csak unatkozik. Szó nélkül mutatok előre Freydisre, ő azt mondta, hallgassunk most, és gondolom, hogy okkal. Plusz a futás elég tempósra sikerül, aközben sem jó beszélgetni.
A képességemnek hála a tüdőm hamar megszokja a terhelést, a lábaim pedig képesség nélkül is elég erősek, hogy végül nagyobb megerőltetés nélkül bírjam a megfeszített tempót. Mikor megérkezünk a kertvárosba, eltűnődöm rajta, hogy él-e itt egyáltalán valaki, vagy egy szellemvárosban járunk inkább. A robotokon kívül senkit sem láttam az utcán.
A házba beérve a szemem kicsit lassan alkalmazkodik a félhomályhoz, de a fémes csillogást jól látom. Először azt gondolom, Lorna az, de aztán meglátom a férfias alkatot.
-A jövő... Egy lehetséges jövő - gondolkodom hangosan. - Helló, Jack.
Emlékszem rá karon ülő csecsemőként, és futkározó gyerekként.
-Csontkarmok. Még nem vontak be adamantiummal? - Kérdem szinte csak mellékesen, de Logan leírásaiból azért tudom, hogy ez nem egy mellékes dolog, a fájdalom pokoli, még ha ezzel a képességgel túl is lehet élni. És a vér a kezén... Úgy tűnik, nem sokat használta még a képességét, vagy a regenerációja nem olyan gyors, mint a család többi tagjánál. Talán...
Mielőtt Freydishez fordulhatnék, David elhadart egy sor kérdést, és még ha volt is olyan, amit kihagyott volna, nem fogok még többet feltenni, haladjunk sorban. Inkább maradok Jack mellett, és kezet nyújtok neki, elvégre nem láttuk egymást... Harminc éve?

by **Quentine Constantine** Csüt. 12 Júl. 2012, 11:39

A fejemhez kapok, pedig már annyiszor megtanulhattam volna, hogy a fejfájás nem kívülről jön, de valahogy mégis jobb, ha az ember fizikaivá teheti a mentális fájdalmat, azt könnyebb kezelni.
Nem érzem a másik énemet, sem senki mást, mintha ebben a világban minden más lenne, még az emberek tudata is, annyira különbözik, mintha legalább egy idegen faj lenne - de még az asgardiak fejében olvasva sem volt ilyen fejfájásom. Mielőtt ezt közölhetném a többiekkel, feltűnik végre valaki ismerős, Freydis, úgy teleportál már, mint az apja, de legalább nem talál el senkit a villámokkal véletlenül. Mielőtt kérdezősködhetnénk, már le is pisszeg, és futni kell. Hát ez király. A tudatát már meg se próbálom vizsgálni, asgardi ÉS ebből a fura világból származik, szóval esélytelen, és így is szétmegy a fejem.
A rohanást olyan jól bírom a szétcigizett tüdőmmel, mint egy vemhes teknős, úgyhogy félúton kénytelen vagyok lekapni a ballonkabátot, és szárnyra kapni, persze alacsonyan repülök a többiekkel egy magasságban, hogy ne szúrjanak ki a robotok, de úgy lihegek, hogy muszáj volt már váltani.
Mikor megjövünk, hálát adok az égnek - ezúttal a szó szoros értelmében, mert tőlük kaptam a szárnyamat, ami most megmentett attól, hogy hörögve kússzak, miközben a többiek húznak maguk után. A házban nem látom sokat, még mindig kicsit foltok vannak a szemem előtt az oxigénhiánytól, de aztán felvilágosítanak, hogy a kigyúrt pasas előttünk nem más, mint a négy éves kis Jackie. Pár hete Lornával látogattam meg őt, amikor ő még nem a Negatív Zónában várta a mentőcsapatot, és együtt olvastunk esti mesélt. Na jó, asszem valamelyikünk olvasta, a másikunk meg belenyúlt a kis Jack fejébe, hogy kicsit vizuálisabban is átélje a mesét. Most meg itt ez a pasi - megjegyzem, nem is akármilyen pasi - harmincnégy évesen.
-A k***a életbe - szalad ki a számon, és egy pillanatra arra gondolok, nem szabad káromkodni a gyerekek előtt, ezen meg aztán kicsit elröhögöm magam. David kérdései záporoznak Freydisre, de van is okunk ennyit kérdezni.
-Hol van... Vagyok én... Mármint a másik én? Beszélnem kell vele... Velem... Magammal! - Ő az egyetlen, aki választ adhat arra, hogy mi történt a képességemmel, és megtudhatom azt is, hogyan volt képes áthozni ide. Vajon ez egy új képességem, ami még nem alakult ki? Időutazás? Vagy ez inkább egy Púpos-féle varázstrükk? Nem, azt nem hiszem.

by **Ammon Einarson** Pént. 13 Júl. 2012, 00:11

Gondoltam, hogy nem lassú sétával távozunk a városból de azért meglep az erős tempó ami diktálva lett. Csenben követtem a többieket, kezem a katanáimon pihen, fogom, hogy ne lifegjenek egy kicsit se a futás közben. Az egész város romos, mikor kijjebb érünk se szebb a kép, be van minden deszkázva és még egy lelket se látni sehol sem. Végül megérkezünk egy házhoz ami ugyan úgy hasonló a többihez, nem jön ki fény, az ablakok bedeszkázva de annyi a különbség, hogy mi ide jöttünk. Belépek én is a többiek után a házba és miután mindenki beért az ajtó is csukódik mögöttünk és morgás hallatszik a sötétben. Hamar lenyugtatja Freydis és értetlenül nézek én is a férfira. Lornának van öccse? Mármint oké, nem mintha valami törvénytelen dolog lenne a tesó dolog, nekem is van de pont róla néztem volna ki, hogy egyke. David-ből kirobbannak a kérdések, Rachel-nek is van egy. Én viszont csendben maradok. Elengedem a katanáimat. Már észre sem vettem a reflexszerű kardrafogást a morgásra. Egy kicsit ki is húztam a pengét a tokjából de most vissza pihentetem a helyére és a ház falához megyek az egyik bedeszkázott ablakhoz és ha esetleg van egy kis rés amin kilátni akkor kifelé nézelődök de közben hallgatom a beszélgetést. Nem értem mi ez a 30 évvel előrébb kerüléses dolog de nem tudok mit kérdezni. Bár végül is, talán tudok.
- Mi történt velünk? Mármint az itteni velünk a jövőben.

Mikor mindenki mozgásba lendül futólépésre váltunk. A tempót legjobbamat nyújtva tartom miközben a területet figyelem meg. Látni, hogy hatalmas, repülő robotok célállomása érkezési pontunk. Időben indultunk meg onnan, hogy ne érjenek el minket. A tempónk eredménye is megvan így hamar kertvárosi részre érünk ki ahol minden ház barikádozva áll és életnek nyoma sincsen. Vajon nincs is vagy csupán az eluralkodott szituáció miatt fest a helyzet olyannak. Minden esetre most ezen nem kezdek el kivételesen rágódni mikoron megérkezünk célállomásunkhoz amely szintén egy ház mely elbarikádozott ablakaival sötéten áll. Miután belépünk a házba morgás hallatszik ám Freydis jelzésére ellenségessége megszűnik. Nem meglepő reakció a férfitól ám véres kezeire egy érdeklődő pillantást vetek csupán majd sisakomat levéve állok meg a többiek mellett s a feltett kérdéseiket hallgatom. Nem értem igazán, hogy miért lepi meg őket ennyire, hogy Lornanak van testvére. Engem a harminc éves előrehozásunk gondolata foglalkoztat és hogy miképpen, mennyire tudják befojásolni ezen ugrásokat ha esetleg egyáltalán képesek rá. A kérdések közben felsorakoztak. Tényleg sokat tudnak kérdezni. Nem is értem néha ezért őket de nem bíráskodhatom felettük ezért, az emberek már csak ilyen kíváncsi lények. Át is engedem nekik, hogy használhassák ki az idejüket és kérdezzenek. Számomra úgy is csak a miért a fontos. A hogyan és a miképp már nem.

by **Bishop** Pént. 13 Júl. 2012, 12:07

Hamar átváltunk futásba így gyorsított tempóval hamar kiérünk a városból, a kertvárosba, éppen időben mert hátra tekintve meglátok pár őrszemet akik az előbbi pozíciónkon keresnek minket. A kertváros kihalt, minden ház szinte el van barikádozva, gondolom okkal, mi is egy ilyen elzárt házba megyünk be, ahol találkozunk egy sráccal, Jack a neve, azt mondják Lorna öccse, hát jó én elhiszem, még ha nem is tudtam arról, hogy van testvére. Mindenki elkezdi feltenni a kérdéseit, amit én akartam kérdezni azt már más megkérdezte, a dátum és a hely pedig már kiderült, így nekem most nem kell megszólalnom, csak várom a többiek válaszát.
~ 2076, plusz harminc év és valamiért ide hozott/hoztak minket. Érdekesnek hangzik, a látottak alapján talán... plusz harminc év? Te jó ég én akkor már negyvennyolc lehetek, őskövület... ha volt eszem lehibernáltattam magam vagy ilyesmi.

by **Thorhalla** Pént. 13 Júl. 2012, 12:34

Résztvevők: David Ethan, James Richards, Andrew Ramirez, Daniel Hamilton, Hjuchia Algernon, Zen Aian Khalil, Zyro Tao és Rachel Wilcox

Jack nem nyújtott kezet Zyro felé, csak vicsorgott egy sort, majd az asztalról felkapva egy dobozos sört leült Zyro-tól legtávolabb a földre törökülésben. Freydis felsóhajtott.
- Bocsásd meg neki – mondta. – Csont, sem ő, sem Lorna nem kapott soha sem adamantiumot. Rachel egyelőre nem tudsz vele beszélni, Vadföldön, vagy épp Ausztráliában van. Egyelőre nem lehetséges jövő, hanem a tényleges jövő. Nem alternatív világban vagytok, hanem a sajátotok jövőjében. S azért hoztunk ide titeket, hogy lássátok mi lesz a világunkból s hazatérve megváltoztassátok ezt. Még ha az a mi halálunkkal is fog járni.
Néhány pillanatra csöndben maradt és várta, hogy mindenki feldolgozza az egészet, utána kezdett bele az egészbe újra, és ő is leült a kanapé szélére, a fegyverét pedig a falhoz támasztotta előtte.
- Lorna-nak mindig is volt fivére, a ti korotokban csupán négy-öt éves még, a Csatabolygón született igencsak kései gyermekként. Mi hoztunk ide titeket, kik itt vagytok, vagyis a jövőbeli énjeitek. Magát a varázslatot Daniel s társai hajtották végre, s az igazat megvallva Japánba kellett volna érkeznetek s nem ide Új-Hala-ra. Afelől szeretnék megnyugtatni mindenkit… mind éltek a jövőben s nem is akárhogyan. A ruhám? Muszáj volt, a ruha tárolni képes a viharok erejét s még olyan helyen is tudom használni, hol a mágiát is blokkolják. A fegyvert pedig a SHIELD a végső pusztulása előtt készítette nekem atyám fegyverének mintájára. A világ megváltozott ahhoz képest, mit ismertek. A változás már nálatok is elkezdődött, de kellett három évtized ahhoz, hogy minden megváltozzon. Midgard jelenleg öt emberi fajnak ad otthont, már nem csak emberek s mutánsok élnek, hanem mások is.
- Amiről már valószínűleg hallottatok – szólt közbe Jack is. – A vírus, amit Magneto elterjesztett a világban megváltozatott mindent. Noha a járvány néhány év alatt lefutott és eltűnt, de a következményei katasztrofálisak lettek. A vírussal fertőzött szülők gyerekei szörnyszülöttek lettek, az evolúció új lépcsőfoka. Ezek Homo Sapiens Supreme nevet kapták, a legtöbb már a születésekor teljes emberi tudattal rendelkezett, genetikai emlékezettel, ezek a „Szörnyszülöttek” a Holnap gyermekeinek nevezik magukat, mind telepaták, egymással tudnak így kommunikálni, mind zseni születésüktől fogva, és alkalmazkodnak, hogy mire van szükség éppen. Ők uralják Európát és a Közel-keletet és az Anya vezeti őket, ő volt az első.
Végignézett az arcokon, majd folytatta.
- A következő a csakis született mutánsok gyerekeiből kialakult Homo Superior, nem összekeverendő a Homo Sapiens Superiorral, amik a rendes mutánsok, ti is. Ők már azok, akik teljesen immunisak Magneto régi vírusára és képesség nélkül jöttek világra, azonban minden X gén általi támadásra és hatásra teljes mértékben immunisak. Egy mutánsnak nincs esélyük ellene. Ők élnek Vadföldön és Ausztráliában. Ka-Zar és Rachel vezeti ezt a népet és az ott élőket. Így szépségem, ezért még nem tudsz beszélni magaddal.
Rávigyorgott Rachel-re, majd megropogtatta a csontjait.
- A következő faj a Homo Sapiens Magicus, a neve is utal rá, hogy mágiahasználók. Ők a mágiájuk segítségvel gyógyultak ki a vírusból, de a képességeiket elvesztették, bocs Danny fiú – nézett Daniel-re. – Te vagy a vezetőjük, meg Algernon. Ők hoztak ide titeket, ők uralják teljes Ázsiát, ahol jellemzően a misztikus létformák élnek.
Ekkor itta ki a sörét, majd a dobozt összegyúrva a sarokba hajította.
- Az emberek, Atlantisziak, embertelenek és mutánsok megvannak, szétszórva. Nem is ők az igazi lényeg, hanem az, ami odakint van, ami miatt nem érdemes senkinek sem telepátiát használni, a Homruul aeternus. Apokalipszis… bár magát a Nagy Evolucionistának nevező entitás hozta létre. Ember/mutáns, kree és örökkévaló DNS egybevegyítve. Rendelkeznek az örökkévalók képességeivel, mutáns képességeik is lehetnek és Terrigen-ködből is nyerhetnek még újabbakat. Technokraták. Övék Észak- és Dél-Amerika. Magukat tartják az uralkodófajnak és, hogy erre emlékezzünk a két Lovas is igencsak sokat tesz… és, hogy miért őrszemek a robotjaik? Nem tudni… bármit képesek kiszűrni és blokkolni, legyen az technológia, mutáns képesség, mágia, vagy bármi, ami ezen a világon megtalálható. Arról, hogy ti kik és mik lettetek mindjárt, csak dolgozzátok fel amit eddig hallottatok, és üdv a pokolban!

by **Sarah** Pént. 13 Júl. 2012, 22:34

Érdeklődve hallgatom a válaszokat, miközben a pulzusom visszaáll a normálisra, és hát mit is mondjak... Úgy tűnik, hogy eléggé nagy zűr lehet, főleg hogy ez a rendes jövőnk, és az itteni énjeink képesek voltak csak azért ide hozni minket, hogy lássuk és kerüljük el, meglehetősen kellemetlen, és így azt hiszem hogy kénytelen leszek ezt a megfelelő komolysággal kezelni... Nos, majd megpróbálom, de ki tudja, végül is, ha túl komolyan vesszük a dolgokat abba belerokkanhatunk, azt meg nem szeretnék, végül is ez a jövő, minden egyes lépésünkkel változtathatunk rajta, pl ha itt főbe lőném mondjuk Zyrot, akkor ki tudja, hogy mi lenne máris más, persze nem fogom ezt megtenni, jobban kedvelem ennél, meg hát mégis mi okom lenne rá? A mesedélutánt aztán átveszi Lorna öccse, aki még kissé mindig meglepő, de a stílusa tetszik, ezt pedig csak egy elégedett mosollyal fejezem ki. Érdekes és megterhelő dolgok követik egymást, én pedig erőltetem az agyamat, hogy ne maradjak le, és normálisan felfogjam a dolgokat, ami végül is sikerül, de miután elhallgat, kell nekem is pár másodperc, vagy inkább néhány rövidke perc, hogy teljesen helyre pakoljak magamban mindent, miután pedig ez megtörténik, a mosoly, ami Jack stílusától került az arcomra tovább szélesedik, majd pedig:
- Hö.. Höhö... Höhöhö... - Szép lassan kibontakozó nevetés, ami pár másodperc alatt meglehetősen gyorsan átmegy egy jó ízű kacarászásba, rá döbbentem valamira, és ezt meglehetősen poénosnak tartom, még akkor is, ha mások valószínűleg nem, bár ki tudja.
- Várjatok... Várjatok... Ez rohadt nagy... Hallod narancs? Harminc év eltelt, te valamiféle mágus vezető vagy, de ettől függetlenül ugyan akkora balfasz vagy mint a mi időnkben, csak nagyobb kaliberben, hát ezt nem hiszem el.. Ez hatalmas. - Igen, nekem ez tényleg nagyon tetszik, és egy jó ideig még el vigyorgok, illetve kuncogok ezen magamnak, ó és a beszédem után vállba is verem, csak egy olyan erősséggel, hogy megérezze, esetleg felboruljon ha nem veti meg a lábát. Miután lehiggadtam, megköszörülöm kicsit a torkomat, majd még mindig mosolyogva nézek Jackre.
~ Ezzel évekig fogom cseszegetni. ~ Még egy utolsó boldog gondolat, majd pedig végre meg is szólalok.
- Nos, részemről feldolgoztam, a mágusos része eddig tetszik, bár ahogy elnézem itt meglehetősen komoly a helyzet, felőlem folytathatod. - Nem teszek fel kérdéseket, feltételezem hogy úgyis jönnének rá válaszok a folytatásban kérdés nélkül is, ha mégsem, akkor majd kérdezek ezután.

Továbbra is csendben hallgatok, és figyelek, így is alakulnak a dolgok, és nem kell az, hogy én is részt vegyek ebben, mármint az alakítgatásban, a bennem felmerült kérdések meg úgyis eszébe jutottak másnak is, és ha még nem is biztos, hogy mindet feltették, idővel majd oda is eljutnak, vagy ha mégsem, akkor meg feltételezem, hogy maguktól is megválaszolják a mesélésük közben. Ja igen, ha már a mesélésnél járunk, úgy tűnik, hogy a világunk jövője... Nos nem valami fényes, Amerika terén legalább is nem, a többiről még nem mondanák biztos véleményt, mert hát ki tudja, hogy például milyenek is azok a " szörnyszülöttek ", lehet, hogy barátságosabbak mint amilyennek hangzanak, bár nem biztos, hallás alapján nem akarok ítélkezni, sosem volt a szokásom, csak ha van kézzel fogható, vagy látható bizonyítékok, például Magnetó esete erre tökéletes példa, hogy úgy mondjam, tudom és elfogadom, hogy ő most nekünk a nagy gonosz... Az egyik, de ha nem lenne ott erre annyi példa a Földön, nem biztos, hogy elfogadnám, de ezt hanyagoljuk is. Alakul a történet, jó és rossz dolgok is elhangzanak, és hát úgy tűnik, hogy meglehetősen rossz helyen vagyunk, érdekes, hogy mennyire mellé lőttek azzal a bizonyos teleportálással, de nem említem meg, végül is harminc évet hoztak előre az időben, már ez sem lehetett egyszerű, bár ki tudja. Csendesen dolgozom fel magamban az eddig elhangzott információkat, majd pedig egyszerűen bólintok, hogy felfogtam, és folytathatja, legalább is felőlem.

by **Bishop** Pént. 13 Júl. 2012, 23:40

Hamar fény derül pár nagyon fontos információra, ez a jövő, nem egy alternatív vagy másik világ, a mi saját jövőnk és azért hoztak minket ide, hogy ezt lássuk és majd később minden erővel azon legyünk, hogy a dolgok másképpen alakulhassanak. Én nem vagyok profi, de lehetséges, hogy azzal, hogy nagyon igyekszünk másképp alakítani majd a jövőt pont azzal rontunk el mindent, de ezt én nem tudhatom, inkább nem is hozom fel. A soron következő fajokra és területekre odafigyelek, magamba szívom az információkat és a hallott neveket, még fontosak lehetnek.
~ Úgy tűnik a csapatból többen is egy-egy terület vezetőjévé váltak, jó hír, legalább valami eredményt is elértünk ezek szerint. A helyzet súlyosságán meg nem kell meglepődni, teljesen reális, folyamatosan romlik a helyzet, harminc év alatt meg minden begyűrűzik.
Várok még kicsit, időközben kényelmesen az egyik falnak dőlök és nézem ahogy David viccesnek találja a dolgot, én meg szánalmasnak a viselkedését, de teljesen felesleges ebből ügyet keríteni, magamnak megjegyzem a dolgot és az épp elég is. Biccentéssel jelzem Jack számára, hogy felfogtam a dolgokat és felőlem folytathatja.

by **Godlaw / Tao** Vas. 15 Júl. 2012, 20:38

A hírek eléggé sokkolóak, már annál a résznél, hogy öt faj van. Lehetséges ez? Épp mielőtt elfogtak, azon az estén erről beszéltem Lorna Dane-nel, ő megjósolta ezt. Ott voltam a szobában a poros motel emeletén, és szétzúztam egy széket a falon dühömben, mikor megtudtam, hogy Tyranis keze van a dologban. De hol van most Tyranis? Mi lett a tervével? Miért nem pusztította el az emberiséget az örökségvírussal, amikor megvolt rá a lehetősége?
Öt faj, telepata zsenik, mutánsblokkolók, mágikus mutánsok és Apokalipszis emberei. Ez elég különösnek hangzik, értem, hogy sok mutánsblokkoló van, hogy övék egy egész kontinens? Tényleg szükség van erre? És... Miért rossz ez a helyzet? Miért kell megváltoztatnunk? A vírus hatása elmúlt, innentől kezdve a létrejövő "torzszülöttek" pont annyira azok, mint a mutánsok voltak az első megjelenésükkor. Ami egyedül gondot jelenthet az Apokalipszis talán, és gondolom, hogy főként ezért vagyunk itt. Pár dolog viszont még nem derült ki, így az emésztgetés után felteszem a kérdéseimet.
-Hol van Tyranis, és mi történt velem a jövőben... A ti múltatokban?

by **Quentine Constantine** Vas. 15 Júl. 2012, 21:29

Kicsit sok az infó, én meg inkább leülök, mielőtt a fejembe száll a tudatlanság, és megborulok. Jamestől nem messze ülök le az asztalhoz, remélem velem nem lesz olyan "szívélyes", mint Zyroval. Innen hallgatom végig ezt az egész őrületet. És az egészben a legsokkolóbb az eleje: ez nem egy másik világ. Ez vár ránk. Mutáns alfajok, torzszülöttek, zsarnokok, pusztítás, széthúzás, háborúskodás, és vér, ameddig a szem ellát. Remek kilátások. Mennyire kell elkeseredettnek lenni ahhoz, hogy egy olyan opciót válassz, amiben te, minden szeretted és az egész világod megsemmisül? Mennyire kell, hogy kilátástalan legyen egy helyzet ahhoz, hogy inkább meg se próbálj javítani rajta? Ha vírusos a számítógéped, formatálod, nem probléma, pár óra meló. Ha elromlott a kocsid, kicsit nehézkesen válsz meg tőle, hogy újat vegyél. De az életed? Mi kell hozzá, hogy le akard cserélni?
-Ez egy kicsit sok így egyszerre - mondom végül. Az a rész is érdekes, amikor azt mondják, hogy egy kontinenst, meg Vadföldet, meg mit tudom én mit irányítok Kevinnel. Ezek szerint tényleg együtt maradtunk, de... Miért éppen mi vezetjük őket? Én félig mutáns vagyok, nem valami ravasz dolog mutánsblokkolók közé mennem...
-Valamit nem értek. Ha Algernonék hoztak ide minket, miért a saját hangomat hallottam az utazás előtt? És mindenki más is azt mondta, hogy engem hallottak.

by **Ammon Einarson** Hétf. 16 Júl. 2012, 15:29

Jó sok dolgot hallunk egyszerre. Ki merre van, mit csinál. Elvileg Daniel és az én közreműködésemnek köszönhető, hogy itt vagyunk mi most? Ez elég kemény. Sose hittem volna, hogy bármilyen mágiás dologhoz közöm lesz. Nem szeretem egyszerűen, bár ez is leginkább az asgard-i részére lenne igaz akkor sem volt eddig a szívem csücske igazán és kicsit nyugtalanít ez az erő vesztett rész. Rachel kérdésén elgondolkozom egy kicsit miközben még bámulok kifelé majd megfordulok és ellépek a faltól és úgy Rachel felé fordulok és kifejezéstelen arccal bámulok rá.
- Szólj ha tévednék de kettőnk közül te vagy az aki tud a másik fejébe turkálni.
Aztán a mondandóm végén Jack felé fordulok át. Kicsit zaklat a dolog szóval inkább megkérdezem.
- Ez az erővesztés dolog, a mágiahasználók vesztették el csak ugye?

Csendben hallgatom a válaszokat a feltett kérdésekre. Legtöbbjét nem értem. Egy részét nem teljesen értem. A felét nem teljesen értem. Be kell vallanom, hogy nagyon sok kifejezést nem értek abból amit mond de a kép valamelyest megvan így is. A legtöbbünknek meg is van, hogy jelenleg mivel foglalatoskodik nagyjából bár amiket Zyro kérdezett engem is érdekelne. Nem az a része, hogy vele mi van inkább az, hogy a Tyranis nevezetű nővel mi lehet most. Ám nem kérdezek semmit. Csendben maradok most is. El fogják mondani, hogy mindenki hogyan van és milyen poszton van jelenleg így nem érdemes a kérdés. Felesleges lenne feltenni hiszen a nélkül is elmondják majd.
Érdekes a helyzet itt. Több faj egy bolygó. Nagy szétszakadás. Ahol most mi vagyunk időleg is nagy a szétszakadás és azt is egész nehéz felfogni, hogy miért. De ez már csak azért van mert a hazámban egység van. Egység egy ellenség ellen. De ez előtt is az volt és nem hiszem, hogy ez bármikor is megváltozhatna. Itt viszont minden úgy változik mint az időjárás.

by Ajánlott tartalom

New York (Új-Hala)

New York (Új-Hala)

Re: New York (Új-Hala)

Re: New York (Új-Hala)

Re: New York (Új-Hala)

Re: New York (Új-Hala)

Re: New York (Új-Hala)

Re: New York (Új-Hala)

Re: New York (Új-Hala)

Re: New York (Új-Hala)

Re: New York (Új-Hala)

Re: New York (Új-Hala)

Re: New York (Új-Hala)

Re: New York (Új-Hala)

Re: New York (Új-Hala)

Re: New York (Új-Hala)

Re: New York (Új-Hala)

Re: New York (Új-Hala)

Re: New York (Új-Hala)

Re: New York (Új-Hala)

Re: New York (Új-Hala)

Re: New York (Új-Hala)

Re: New York (Új-Hala)

Re: New York (Új-Hala)

Re: New York (Új-Hala)

Re: New York (Új-Hala)

Re: New York (Új-Hala)