Richmond Egyetem Orvosi központja

Magamban elmosolyodom, mikor sikerül leszednem a két őrt. Végre működik valami... de elkiabáltam, mert a jenki azon nyomban oldalba talál. Hirtelen fájdalom járja át a testem és az oldalamhoz kapok... közben áldom az eget, hogy nem csatoltam le a késem, különben ez nagyon csúnya lett volna. De nem vagyok rest, tudom, hogy reagálnom kell, ezért csak elvonszolom magam a legközelebbi fedezékhez.
- Ó, hogy dögölnél meg... - mondom, a fájdalom nyögve.
F*szom-f*szom-f*szom! Semmi nem jön össze ma... nem igaz. Először tökön szúrnak, aztán a lábamba vágok bele, majd oldalba lőnek. Nagyon nem fogom így bírni... de muszáj. Már olyan közel járunk, nem ájulhatok el.
Minden erőmmel azon vagyok, hogy ne ájuljak el, közben végre először a mai nap folyamán lenyugszom, és körbenézek, erre hirtelen feltűnik valami mögöttem.
"Smiley? Smiley-t kicsinálták?! Mesterlövészek, mi? A fenébe. Kockáztatni kell... jól van. Nyugi... túl izgatott voltam, és emiatt cs*sztem el, vagy sorban tízszer... de ki számolja. Megtanították nekünk a seregben, hogy csak a sikereket számoljuk. Rendben van... ott a géppuska, a tár pedig cserélve van... nagyon remélem. Egy jól irányzott vetődéssel meg tudnám szerezni, ha a jenki nem lő le, ahogy kidugom a fejem. Lehet el kellene terelnem a figyelmét, vagy ki tudja, rám se figyel. Na remek, az egyetlen szövetségesemnek annyi, a kölyök valahol itt settenkedik a közelben, a jenki engem pécézett ki magának, és az indián sehol sincs, de több, mint valószínű, hogy feltűnik..." kezdek egy kicsit homályosan látni, szóval nem tudom biztosan, de azt felfogtam, hogy Smiley teste valahol mögöttem van.
Remélem, hogy takar ez a rohadt kocsi, vagy nem szednek le, mert ha nem... akkor cs*szhetem. Rendben van. Kifújom magam, ellenőrzöm mennyi golyó van még a tárban, a szögeket a kezemben megigazítom, a késen a szalagot megszorítom, majd nagy levegőt veszek, leteszem a pisztolyt magam mellé, erőt veszek magamon, feltápászkodom, és amennyire csak a testemből futja, sprintelni kezdek és minden erőmmel próbálom elérni Smiley testét, és a géppuskához férni, ha kell, oda is vetődöm, hogy megszerezzem. Most már bármit kész vagyok kockáztatni... az all-in az all-in. Ha sikerült megszereznem a géppuskát, megpróbálok azonnal visszaszambázni a tévés kocsihoz, a gépfegyverrel a kezemben. Ha nem sikerült megszereznem, akkor is megpróbálok visszafutni, a fedezékemhez.

Minden gond nélkül indulok meg, a japán nem bukkan fel, nyilván már nem érzi magát akkora előnyben és ezért tervet változtat, lehet hátba akar támadni, vagy megvárja amíg elvégzem a piszkos munkát, cseles. Nem fogom magam hagyni, ahhoz , már túl tapasztalt vagyok, hogy csak belesétáljak az egyik csapdájába. Hátra tekintek még kétszer, hogy megbizonyosodjak róla, senki nem akar a csapatból elintézni, úgy látszik nem, de tudom, hogy ébernek kell maradjak. Nem megbízható emberekkel vagyok egy szorult helyzetben, gyakorlatilag két tűz között, minden pillanatnak súlyos következménye lehet. Hiába siettem, a két politikust az őrök már az épület felé terelik. Változik a helyzet, minden pillanatban, új, drasztikusabb módszereket kell találni, annak érdekében, hogy még időben sikerüljön likvidálni a célpontot, ha beviszik az épületbe, sokkal nehezebb dolgunk lesz.
~ Nincs elég időm, hogy mást bízzak meg ezzel a feladattal, hogy ő legyen az elsődleges célpont. A fenébe! Nekem kell megpróbálnom, különben kifutunk az időből. Már így is ki fogják nyomozni nem sokkal a támadás után, hogy mi történt. Túl sok a szétszórt nyom, ahhoz, hogy csak úgy eltüntessük az összeset, ezen már nem lehet változtatni. Ideje véghezvinni a dolgokat, amíg a többiek elterelik a figyelmet.
Körülnézek, megpróbálom megállapítani a fegyveres biztonságiak és a lövészek helyzetét, melyiknek van megfelelő rálátása rám, honnan és mennyi idő alatt tudnak rám tüzet nyitni. Szememmel keresek egy fedezéket és egy megfelelő menekülési utat, ami elég jó takarásban van ahhoz, hogy kisebb találati eséllyel tudjak futni. Ezután pár határozott lépéssel olyan állást próbálok felvenni, hogy az oktatási miniszter tiszta célpont legyen. Ha ez sikerül akkor precízen becélzom a hátát, a szív környékén és több lövést is leadok rá, hogy biztosan meghalljon. Remélem megfelelő távolságban van és nem kell még több lépést megtennem, a szemem már nem olyan mint régen, de attól még jól tudok lőni. Most úgy tűnik tényleg minden az utolsó pillanatra marad.

És ismét jöttek a kérdések.
~ Öregem ez sosem fogy ki belőle? Vagy mindenképpen találni akar valamit, ami miatt lecsukhat?
na mindegy. Felsóhajtok, majd folytatom.
- Jelenleg hontalan vagyok, és a TAJ számom a következő: ******** - ezután a következő kérdésekre is válaszolok - Az egyiknek el van takarva az arcának egy része, a másik meg nagyon torz. Csak ennyire emlékszem... sajnálom.
Az utána lévő kérdésre attól függ milyen ruhában vagyok, ugyanis ezt nem nagyon figyeltem. Ugyanis a ruhámnak van egy belső zsebe, ahol ezt az iratot tartom. Ha a szokásos ruhám van rajtam benyúlok a nyaki résznél, és kiveszem az iratot, és átnyújtom, míg ha nincsen akkor ide kérem a ruhát, hogy átnyújthassam.

//a TAJ számos résznél azért raktam *-okat mert nem tudom hogy van a "felépítése" xD//

A gépfegyveremmel a kezemben sikerül visszajutnom a fedezéknek használt kocsimhoz, anélkül, hogy eltalálnának.
"Há! Végre valami sikerült is. 8 golyó a pisztolyban, egy teli tár a géppuskában, van mögöttem egy kocsi... állj. Van mögöttem egy kocsi."
Körbenézek, nem lőnek rám. Hihetetlen ötletem támad. A pisztolyt az övemre teszem, a géppuskával betöröm a kocsi ablakát, majd belülről kinyitom az ajtót, és be is pattanok, közben persze lenn tartom a fejem, nehogy fejbe lőjenek, de ha minden jól ment, észre sem vették, hogy kinyitottam az ajtót... remélem. Na, ez még össze is jöhet.
"Ez meg mi a szar?" jegyzem meg magamban, mire feltűnik, hogy bal oldalt van a kormány. "Na cseszd meg. Ez... ez érdekes lesz. Így még nem vezettem."
Egy pillanatra összekavarodom egy kicsit, de a bennem felgyülemlett adrenalin, és az eljövendő siker édes zamata hamar helyre ráz. Ha eddig még nem döglöttem meg, akkor gyorsan fel is emelem a fejem, hogy körbe nézhessek, közben az ölembe helyezem a gépfegyvert és a lábaimmal közrefogom, és igyekszem minél közelebb ülni az ablakhoz, úgy, hogy még elérjem a kormányt. Rövid idő múlva meg is látom a kölyköt, aki előzőleg tökön szúrt.
"Megvagy, te rohadék. Most mindenért megfizetsz." vigyorodom el.
Ha a kulcs az autóban van, a kocsi eleje pedig a fallal néz farkasszemet, akkor baromi gyorsan kirükvercelek, ha pedig háttal áll a falnak, akkor padlógázt nyomok, és célba veszem az elmebeteg kölyköt, azonban, a frontális ütközés előtt még igyekszem kipattanni az autóból, feltehetőleg végiggurulni a földön, majd megpróbálom kikapni a géppuskámat, és ott lőni, ahol érem, és persze jó baráti gesztus gyanánt még a késem is rádobom, a feje felé célozva, hogy ha valami csoda folytán nem ölném meg, mert még azt a váll lövést is túlélte 2 nappal korábban, akkor legalább a késsel okozzak neki valami maradandó kárt, vagy egy f*sza heget emlékbe, tőlem. Heh.
Ha viszont nincs kulcs az autóban, akkor ez egy halott ötlet, és jó szokásomhoz híven kipattanok a fedezékből, kihasználván, hogy a jenki hátat fordított, a kölyök meg vélhetőleg elindult felé, így mindkettejükre lövök, a szívükre, a fejükre, vagy más létfontosságú szervre célozva.

Megtalálom a megfelelő szöget, egy pontos lövés és az oktatási miniszter elterül a földön. Nem kételkedem a képességeimben, szép tiszta lövés volt, nagy valószínűséggel nem tudják majd megmenteni. A teljes káosz úgy tűnik, hogy a hasznomra vált, bármi semmi nem történt a terv szerint a végeredmény kielégítő. Már csak a menekülés van hátra, a legnehezebb rész. Könnyű volt idáig eljutni, úgy, hogy nem ütköztem gondot okozó ellenállásba, de most minden ittlévő fegyveres rám fog koncentrálni és a társaim is minél előbb el akarnak tűnni, vagy ha van egy kis eszük engem is megpróbálnak megölni előtte, hogyha elkapnak akkor ne mondhassak semmit.
- Egy újabb szomorú történet. - mondom, amit minden egyes akció után szoktam. Elhúzom a szám egy kicsit, nem vagyok bérgyilkos, de a helyzet megkívánta, hogy azzá váljak és ez nem tetszik..
~ Nagyon nagy óvatlanság volt részemről, amatőr hiba, de nem volt más választásom, most sincs más csak az, hogy minél előbb eltűnök. Túl kiszolgáltatott, túl egysíkú.
A felém irányuló tűz elől a legközelebb fedezék mögé próbálok menekülni, nem lövök vissza rögtön. Lehúzom a fejem, futok és ha tudok hova akkor bevetődök. Majd a biztonságos helyről két három lövést vaktába eleresztek, hogy lassíthassam őket, nem bízok találatban, nem is ez a lényeg. Körülnézek, kilesek a fedezék mögül és a lövészek vagy biztonságiak helyzetét próbálom megállapítani. Valószínűleg körbe akarnak majd venni, amit nem hagyhatok, gyorsan próbálom a lehető legvédettebb utat megtalálni, ami egy használható járműhöz vezet. Nagyon fontos, hogy a megfelelő úton meneküljek és ne essek csapdába, nem dőlök be a látszatnak, egy akciónak nem akkor van vége ha a feladat teljesült, hanem ha mindenki visszajutott a bázisra, és ez a pont még nem teljesült, bár a jelenlegi helyzet szerint nem is muszáj, páran itt maradhatnának. Ha találok megfelelő járművet akkor megpróbálom ellopni, ha viszont nem találok ilyet akkor az egyik sikátor felé veszem az irányt. Közben persze a másik fenyegetésre is figyelek, ha megjelenik az egyik társam és valamivel próbálkozik, akkor két-három mellkaslövéssel próbálom jobb belátásra téríteni. De remélhetőleg erre nincs szükség, eltűnnek a színről minél előbb, amint rájönnek, hogy vége van.

Hát a szerencsém sajnos sosem volt az én oldalamon. Szúrós szemmel nézem a rendőrt. Ezek után jött csak a feketeleves.
~ Nagyszerű... jöjjön a SHIELD is.
Elgondolkoztam, hogy vajon sikerülhet-e meglépnem valahogy, bár a sérüléseimmel nem mennék túl messzire. Mivel X aztmondta, hogy vadásznak a másik világból jöttekre, ezért nagy bajban vagyok. Így hát abban reménykedtem, hogy egyik ésszel is rendelkező társam fel fog bukkani mostanában. Igazság szerint a belém harapó idiótán, és a fejbelövő elmebetegen kívül bármelyiknek örültem volna... Körülnéztem a szobában, hogy vajon hány őröm lehet, és a továbbiakban erre figyelek. Legszívesebben annak örülnék, ha csak egyetlen őröm lenne, mert talán még őt el tudnám intézni, de az ápolónők biztosan riasztanák a többieket. Meg kéne próbálnom valamit, de gyorsan. Először is mérjük fel, hogy hányan, és kik vannak itt bent, aztán, hogy mennyire látnak be ide.

Most... most mi az istennek ugrottam ki? Ahogy ez megtörténik, szembe találom magam a gyerekkel, és persze meglátom a lézerpontokat, amik követnek engem. Na mindegy, ezt intézzük el gyorsan, aztán jön a jenki.
- Most meg... - mielőtt befejezhetném a mondatot, egy lövést hallok.
A kisk*csögnél nincs fegyver, én sem vagyok halott, és én sem lőttem. Akkor meg... hirtelen elkerekedik a szemem. Azonnal felállok, rá sem hederítve az engem bemérni készülő lézerpontokra, és ahogy elmegyek a kocsik mögött, meglátom, hogy Elektro holtan esik össze, és a jenki fegyvere füstölög.
- Nem igaz... - mondom, miközben térdre rogyok.
Először nem sikerül kicsinálnom a csajt. Aztán a hülyegyerek tökönszúr. Ezután ki kell vágnom magamból egy darabot, hogy ennyi adjak a kannibálnak, akit utána persze kicsináltak. Ha ez nem lenne elég, még a jenki is oldalba lő, most meg valamiért kiugrottam a kocsiból... miközben rükvercben volt. Erre mi van? Ez a f*szkalap kilövi Elektro-t, amíg én azzal foglalkoztam, hogy bosszút álljak a mutáns kölykön. Annyira vártam, hogy végre meghaljak, erre ez a vége...? Ez?! Most már arra sincs erőm, hogy ökölbe szorítsam a kezem. Most kezdem csak igazán érezni a fájdalmat, amit a sérüléseim okoztak.
Némán, és lesütött szemekkel elindulok a tévés kocsi felé. Leveszem a késem a karomról, a kezemet odahelyezem a kocsihoz, mintha keresztre akarnám feszíteni magam az oldalán, aztán a kést úgy szúrom a karomba, hogy a kocsi vázán is átérjen, és ott maradjak. Ezután fogom a pisztolyomat, és elkezdem sorban hasba és mellkason lőni magam, egészen addig, amíg ki nem fogy a nyolc golyó. A kés valószínűleg megtart abban, hogy el ne guruljak innét. Minden erőmmel próbálok ébren maradni, csak hogy még több fájdalmat okozhassak magamnak, és emlékeztessem magam arra, hogy még mindig élek. Ha még nem ájultam el, a gépfegyvert is megfogom, és addig lövöm szitává magam, amíg ki nem fogy a tár. Ha még mindig talpon maradtam, kiveszem a kést, és ha még nem dőltem el, akkor elvágom a torkom, és valószínűleg ettől már össze esek. De nem halok meg... mert nem halhatok meg. Ha meg mégis, akkor én leszek a másvilág legboldogabb embere. De úgysem fognak nekem ennyire kedvezni odafönn... ilyen egy sz*r napot...

//Előzmény: itt, nem a szokásos mesélés, csak hozom a főkarakterem//

Megérkezek a Richmond Egyetem-i kórházhoz, ahol az alanyt megműtötték, jelenleg pedig itt épül fel. Csak a szokásos SHIELD egyenruha van rajtam, nincs most szükség a páncélra túl feltűnő lenne, az pedig nem hiányzik senkinek, hogy kérdezősködni kezdjenek, kíséretként is csak egy ARMOR ügynök van velem, hogy legyen valaki, aki közvetlenül az én emberem. Miután a megfelelő papírokat felmutatom és átjutok a védelmen, elégedetten nyugtázom, hogy kiválóan kezelték a helyzetet, nem hagyták megszökni a nőt. Az egyik ügynök elvezet a megfelelő kórteremhez.
- Köszönöm, remek munkát végeztek, innentől viszont átveszem. Kérem most hagyják el a termet.
Ezután intek a másik ARMOR-osnak, hogy jöjjön be és csukja be az ajtót. Végignézek a sérülten, a gépeketis ellenőrzöm, hogy minden rendben van-e.
~ Csak egy fiatal lány, és én őt készülök kivallatni. Remek helyzet, kénytelen leszek finomabb keretek között eljárni. Nem vagyok vadállat
Kicsit megköszörülöm a torkom majd egy aktát veszek elő.
- Üdvözlöm, én Riez ügynök vagyok, a SHIELD titkos, más világokat monitorozó alszervezetétől. Ön bizonyára Kusumi Ayani, az információk szerint ön a merénylet előtt egy nappal történt lövöldözés áldozata. Bólintson ha így van. -kis szünetet tartok, megvárom amíg bólint- Engedély nélküli fegyvertartás, hamis iratok, a rendőrség szándékos félrevezetése, információk elhallgatása. De ez nem érdekel. Engem azért hívtak ide mert nagy valószínűséggel ön nem ebből a világból, nem ebből a dimenzióból származik. Hanem még hónapokkal ezelőtt érkezett ide, egy másik realitásból. Így van?

Sajna a meneküléssel még várnom kell ugyanis nem akadt semmikor sem olyan helyzet, hogy kiszabaduljak, ám nem csüggedtem el. Hiába ért ide a SHIELD embere nem adtam még fel a reményt. Nagyon sokat adtam volna, hogy magamnál tudhassam a fegyvereimet. A férfi végre kiküldte a többieket, szóval akadhat valami remény számomra, ám a két érkezőtől kirázott a hideg. Úgy éreztem nem fogom túlélni, ha nem sikerül őket egy mozdulattal kivégeznem. Mivel nem akartam még a levesbe menni, így egyelőre együttműködök velük. Egyet bólintok, majd ismét hallgatok. A kérdést követően fanyarú arckifejezést veszek fel, és már-már elnevetem magam. Kicsit gúnyosabban válaszoltam, mint ahogy terveztem.
- Gondolom ezt úgyis elhatározták, és mindenképpen ahhoz tartják magukat. Így minek hazudni. Igen. Egy másik dimenzióból jöttem ide, bár nem ön szántamból… És most mi lesz? Bebörtönöznek, mint egy állatot? Vagy levágnak, mint egy egyszerű állatot? Nem lepődnék meg, ha az utóbbi lenne. Ebben a világban úgy tűnik mindenki ki akar nyírni.

Jó volt a gondolatmenetem, nem kellett újból megkérdeznem, bevallotta magától, ezzel megkönnyítve a dolgokat. Nagyon feldúltnak tűnik, nyilván keresztül ment pár dolgon mióta a reneszánsz síkra került, vagy csak egy nagyon jó színész. Ezt kell kiderítenem, lehetőleg minél hamarabb.
~ Először le kell nyugtatnom utána pedig minél többet ki kell belőle szednem. A lövöldözés részletei több szempontból is fontos lehetnek.
- Nyugodjon meg, nem ön az első eset aki így került hozzánk, véletlen utazás során. Ha együttműködik akkor sokkal kisebb az esélye, hogy rosszul kerül ki a helyzetből. Az én feladatom, hogy megállapítsam, hogy veszélyt jelent-e erre a világra, és ez alapján dől el, hogy mi lesz önnel a továbbiakban. Tehát közvetlen érdeke az, hogy segítse a munkám.
Próbálok nem elrettentő lenni, csak leszögezem a tényeket, nem akarom, hogy esetleg engem is megpróbáljon félrevezetni, vagy összezavarni. Mindenkinek kellemetlen lenne az eset.
- Nos, önt állítólag egy leszámolás alatt lőtték fejbe. Mondja el mi történt. Egyelőre ez a fontos, később majd rátérünk a rutin kérdésekre.

- Hm.. Nos hol is kezdjem. - mondom hallható szarkazmussal - Először is egy idióta akinek nem láttam az arcát fejbe lőtt. Annyi láttam hogy fekete hajú egyik szemén volt valami és a száját eltakarta. Aztán, mint látja... - mutatom fel a sérült kezem - Egy torz kinézetű alak nekem esett és kiharapott a kezemből egy jó nagyot. Sajna a nevüket nem ismerem, de remélem megdöglenek mostanában. Sajna csak ennyit tudok. Ja és ha azt kérdezné, hogy miért támadtak rám, akkor szerintem a megfelelő válasz az a CSAK.
Reméltem nem fog sokáig még a nyakamon lógni, és elmehetek minél előbb ebből a kórházból vagy miből. Már az sem nagyon érdekelt ha kivégeznek, csak végre legyen már egy kis nyugtom, mert már kezd ebből a reneszánsz síkból vagy miből totálisan is elegem lenni...

(elnézést a hosszú késésért)

Kezdetben teljesen nyugodt vagyok, de a hallottakon meglepődök. Néhány másodpercig csak állok, majd lejegyzem az eddigieket, közben keresem a szavakat.
~ Komolyan ennyire átlátszó hazugságokkal próbálkozik azután, hogy tisztáztam a helyzetet? Olyan mintha direkt a saját helyzetét akarná rontani, szándékosan. Rendben, megyek tovább a kérdésekkel, hátha változik még a helyzet, a hozzáállása. Cole ügynök, kérem, a beszélgetés során szükség lesz a telepatikus képességeire, egyelőre csak figyelje, hogy mikor hazudik az alany, nem szeretnék nála is meglepetéseket. A teljes telepatikus vizsgálatra majd csak később kerül sor.
Miután pozitív visszajelzést kapok a telepata ügynöktől nyugalmat erőltetek magamra és továbbra is teljesen higgadtan folytatom amit elkezdtem.
- Igen, ezt mondta a rendőröknek is, és ez az amit senki nem hisze el önnek. Hogy csak véletlenül ide került, egy nappal a merénylet előtt és véletlenül, minden ok nélkül az egyik személy, akinek a leírása pontosan megegyezik a merénylők egyikével lelőtte magát. Persze ön semmit nem tud róluk, sem a merényletről. Világos. Nézze, a sérülésére tekintettel türelmes vagyok, de legalább ne hazudjon a szemembe, ha lehetséges. A fegyvereit miért tartotta magánál?
Még megpróbálkozok egyszer, vagy talán kétszer de utána már más módszerekhez nyúlok, ezt eldöntöttem. Amit tud azt előbb-utóbb el fogja mondani, az most nem fontos, sokkal inkább a viselkedése aggaszt.

//Semmi gond.//

- Mivel vadász vagyok. - mondtam egyszerűséggel, de jól hallható ingerlékenységgel - Azonban... maga azt kérdezte, hogy mi történt, mikor meglőttek. Szóljon ha tévednék de én szerintem teljesen őszinte voltam. Minden esetben csak egy dolgot tudok még pár dolgot az ügyben. Ja és nem véletlenül jártam erre fele. Meg akartam győződni egy dologról. Amúgy azt árulja el... uram, hogy maga szerint én olyan idióta vagyok, hogy hazudjak magának? Gondolom az a SHIELD vagy mi úgyis átkutatná az agyamat, vagy mit tudom én. Szóval én igazat mondom. És ha valami érdekli akkor kérdezzen. Vagy mindjárt meséljem el azt mi történt attól a perctől kezdve, mióta megérkeztem???
Teljesen őszinte voltam míg beszéltem, és elhatároztam magam, hogy ha nincs más mindent kitálalok, hisz már úgysincs veszni valóm, és már rég rájöttem, hogy a X-nek és a társainak nem jelent sokat a megbízók életei, hisz ha az lenne már rég kimentettek volna, és gyűlölöm ha cserbenhagynak.

Úgy tűnik némi hatással volt rá az amit mondtam, de megint más felé tereli az egészet, félinformációkkal, ferdített tényekkel próbálkozik, annak ellenére, hogy rájött, hogy át fogják kutatni az emlékeit és mindenre fény derül majd idejében. Ez kicsit ingerültté tesz engem is, nem szeretem ha játszanak velem. Közelebb lépek az ágyhoz, először távolról megnézem a műtéti nyomokat, hogy mennyire volt súlyos az állapota, majd a szemébe nézek és megpróbálom leolvasni róla, hogy mit érezhet ebben a pillanatban. Még kivárok egy kicsit majd folytatom.
- Szóval nem hazudik csak nem mond el mindent, ferdíti a tényeket, még rosszabb. De rendben, kérdezek. Azt gondolom, hogy önnek is köze lehetett azokhoz, akik elkövették a merényletet, van valamilyen információja, esetleg a csapatuk tagja volt, erről szeretnék hallani. Mit tud róluk? Mondjon el mindent amit tud, pontosan, ne hagyja ki a legkisebb részleteket se.
Igazából én erre vagyok kíváncsi, egy használható nyom kell Shepherd-hez, hogy megtalálhassam és kijavíthassam azt a súlyos hibát amit elkövettem.

Furcsán néztem a férfit.
- Ki a franc az a Shepherd??? - kérdezem, de megrázom a fejemet, és elmondom - Rendben elmondok mindent, de kezdjük az elejéről. A "történet" akkor kezdődött, mikorra már több hete már megérkeztem, és már az éhenhalás szélén jártam. Egy üzenetet kapva el kellett mennem az Advent streetre, ahol egy X nevű alak fogadott engem. Azt mondta, hogy maguk el akarnak engem kapni, mert engedély nélkül léptem át ide vagy mi... na de felajánlott egy munkát, amit ha elvégzek biztos fizetést kapok. 3 nap múlva a Jade Electroniscnál kellett lennem, ahol tisztázták a célpontot, és néhány alakkal együtt "Koccantam". Már ott is rám támadt az a torz alak, és akkor is meg akart ölni. Mivel azonban szükségem volt a pénzre mégiscsak vállaltam a munkát. Hát eljöttem hogy meggyőződjek a mi voltokról. Ahol a 2 fickó rám támadt minden ok nélkül. A feladatom az volt, hogy megöljem az oktatási ügyi minisztert. Azonban mielőtt azt hinné, hogy csak úgy elvállalok mindent... tiszták, hogy az a férfi rengeteg ártatlan ember halálért felelős, még a III.világháborúban. És itt van kocka elásva. Ugyanis jómagam mutánsvadász volnék, aki az emberekre veszélyes alakokon lévő fejpénzt gyűjti be... legalább is a másik dimenzióban.. itt sajna én vagyok a célpont úgy látszik... Gondolom ennyi elég ahhoz hogy letartóztasson mi?
Míg beszéltem hangomból kezdett eltűnni a harag, és átvette a helyét a megnyugvás, mivel beletörődtem a sorsomban.
- Mivel beárultam a megbízót ha maguk nem végeznek velem azok biztosan.

Miközben hallgatom a nőt Cole folyamatosan megerősíti az elhangzottak hitelességét, lejegyzem magamnak a fontosabb információkat, semmit nem hagyok ki.
~ Igen erős nyomnak tűnik. A Jade Electronics és a hozzá köthető személyek, talán ez segít elkapni a merénylőket, mindannyian ott voltak, összegyűjtötték őket, de nem ismerték egymást kezdetben. Tehát egy terrorszervezetnek kell a háttérben lennie. Ez a nő egy másik realitásból jött, Shepherd is, szóval olyanokat is begyűjtöttek, akikről tudták, hogy nem ebből a realitásból vannak, teljesen feláldozhatóak. Még mindig nem értem miért volt fontos az oktatás ügyi miniszter, eddig azt hittem Luther Eastwood volt az eredeti célpont, de a nő nem hazudik, ahogy arról sem, hogy minden ok nélkül támadtak rá a társai... Kusza ez az ügy, nem vagyok nyomozó, de bele kell rázódnom.
Hirtelen Cole ügynök hangját hallom a fejemben, fontosnak tartotta, hogy néhány emlékfoszlányt, képet közvetítsen nekem, így láthatok is néhány dolgot.
- Igen, természetesen le van tartóztatva, de az eljárás során nyilván számítani fog, hogy most mit és mennyit mondott el. Az állapota ellenére nem maradhat itt, át kell, hogy szállítsuk a SHIELD negyedbe, ahol elvégezik magán a rutin vizsgálatokat, mint minden más realitásból érkezetten. Ha akarja kirendelhetek maga mellé néhány ügynököt, hogy figyeljenek a biztonságára, bár szerintem a megbízói már jóval előbb megölették volna. Köszönöm a segítségét. Viszontlátásra.
Ha még akar valamit a nő azt megvárom, de ha nem szól semmit akkor távozom. Megfordulok és kilépek a kórteremből, intek az ARMOR ügynöknek, hogy jöjjön, majd tájékoztatom a helyieket, hogy majd át fogják szállítani az illetőt. Ezután a kommunikátorhoz nyúlok és engedélyt kérek az átszállításra. Ha visszaérkezek a SHIELD-hez akkor jelentést teszek, leadom a begyűjtött információkat, első sorban a merénylőkről és a Jade Electronicról, át kell kutatni a helyet, de egyelőre nem tudom kinek a hatásköre lenne, ezért nem folyok bele jobban.