AIMville raktártelep

Az AIMville Corporation raktártelepe a sziget középsőrészén a tengerparthoz közel. Mindenféle árut és eszközt tartanak itt. Azonban, amiről nem tudni, hogy a telep alatt az újraalapult AIM titkos bázisa és kutatólétesítménye van, félig a föld, félig az óceán alatt. Ezen a telepen ebből kifolyólag csak olyanok dolgoznak és fordulnak meg, akik tudnak az új AIM-ről és tagjai annak legyenek azok katonák, őrök, vagy tudósok,

Boldogan telt el még pár nap, hogy belement munkatársnőm a kávéba bár még mindig foggalmam sincsen, hogy miért invitáltam meg egyre de tény, hogy a társasága az nem rossz! De ez most mellékes mert kaptam egy kellemetlen hívást ami kinyírta a hangulatomat. Pontosabban egy bizonyos helyre kellett elmennem pontosan érkezve meg. Pedig most még rendesen is dolgoztam! Ez nagyon nem jó jel... Indultam el a hely felé idegesen gondolkozva, hogy mégis mi lesz majd.

Végül meg is érkezem az esti időpontra a kapuk már zárva voltak és kívül maradtam. Itt nem is voltak őrök akiknek szólni tudtam volna csak beljebb így nem volt más minthogy vártam míg nem jön valaki erre. Beletelt egy 10 percbe de jött is valaki.
- Szép estét önnek is. - nyújtottam a kezemet én is és kezet fogtam a férfival.
A kérdésén kissé meglepődöm. Valamelyest látszik is ez az arcomon de nem érzem, hogy úgy rejtegetnem kéne mert a kérdés valóban meglepő volt. Végül gondolkodó fejet vágok egy pár pillanatig még válasz előtt és be lépek közben a kinyitott kapun.
- Hmm, érdekes felvetés. Én szerintem nem törődnék a terrorizmus tényével és a végén még az ellenzőknek is be kell látniuk, hogy a köz érdekében volt minden. Furcsa. Nem gondolja, hogy az orvostudománynak mindig is ilyesfajta akadályokon kellett átmennie régen?
Mert végül is, régen is ilyesmi lehetett a kép. Van valaki aki kutatni akar és segíteni ezreken, tízezreken de ezzel a király ellen, egyház ellen vagy épp ki ellen ment. De mégis megcsinálták és ennek köszönhetünk ma is sok mindent.
- Ha az orvoslás mindig a szabályok szerint játszott volna akkor a jelenünkben sokkal kevesebb erő lenne rendelkezésünkre, hogy életet menthessünk. Csak sokan ezt nem látják be...
Megrémülve nézek fel Prof. Greene re és mentegetőzően integetek magam előtt párat.
- Mármint nincs bajom a rendszerrel vagy ilyesmi, csak lehetne rajta csiszolgatni még.

Nem kell többször mondania, hogy nyugodjak meg. Annyira ideges nem is mintsem aggódó voltam, hogy most jön a leleplezős kamera, hogy "AhÁ!" vagy ilyesmi. De teljesen az ellentéte. Egyetért látáspontommal és még vannak is mások akik így látják a dolgokat. Nem tudok nem meglepődni rajta hiszen ez azért nem egy egyszerű téma. Valószínűleg én is tagadtam volna ha nem este lennénk itt ketten hanem mondjuk társasági beszélgetésbe jön föl. De még akkor is ha egy kicsit paranoiásabb lennék. Igen, talán egy kicsit hiányzik némi paranoia belőlem mert ki tudja.
Kicsit még sétálunk és elérünk a raktárépülethez végül. Nem igazán különbözik a hely a többitől ahogy elsőre körbenézek belül. Mágnesbeléptető, dobozok termékekkel és irodák meg ilyenek. Végig sétálva egy lifthez megyünk amibe követem és beszállok a férfi után miközben hallgatom amit mond. Ami felettébb érdekes.
- Szóval sikerült kiküszöbölniük az árgúsan figyelő szemeket. Remélem nem vagyok tolakodó de mégis mióta? Hiszen mégis csak a legjobban figyelt cégéről beszélünk, legalábbis amennyit megismertem eddig a cégről nem kezelnek semmit sem félkézzel.
Magyarázok a liftben míg lemegyünk két szintet. Aztán le is érünk az ajtó kitárul én pedig nem tudom mit mondjak. Vegyruhások és katonák a hosszú folyosón mennek föl s alá sietősen. A folyosón jobbra balra ajtók üvegfalas szobák, laborok. Tömött, kissé sokan lettek körülöttem így, hogy kinyílt az ajtaja a liftnek. De mostmár biztos vagyok benne, hogy nem egy céges vizsgálat, hogy ... nem tudom. De szóval nem kirúgni akartak, ez már jó magában hát még a lehetőség amit gondolok, hogy lesz itt.
A professzor felé kapom a fejemet mikor "üdvözöl" ezen a helyen. De főképp a neven lepődöm meg. De végül egy elégedett mosolyt veszek fel.
- Köszönöm, remélem hasznukra fog válni a tudásom.

Megdöbbentő, hogy mióta. Egyszerűen megdöbbentő. Nem is találok rá szavakat. A mellett, hogy roppant bosszantó a tény, hogy az orrom alatt is ment már. De ezt a reakcióm nem mutatom ki. Csupán a meglepettséget mutatom és végül elismerően biccentek.
- Elképesztő.
Válaszolok végül és mikor int elindulok én is a folyosón követve őt. Miközben haladunk be lehet látni a laborokba ahol nagyban dolgoztak a kutatók, munkások. Be-be is néztem az üvegen vagy energiafalon menet közben. Kutatók védőruhában és katonák is munkásokkal. Ment mindenhol a sürgés, nem lézengtek egy pillanatra sem hanem fojt a munka.
Elérünk végül a végére a fojosónak és ott az egyik utolsó szobához mentünk oda. Benézve először a sürgést figyeltem aztán pedig megláttam, hogy egy közel 3 méter magas fél gép, fél organikus valamit szerelnek éppen össze.
Félig a professzor felé fordulok mikor beszélni kezd de tekintetem még mindig az említett találmányra van szegezve és azt figyelem. Centinként ugrálva végig szememmel rajta.
- Micsoda fejlesztés.
~ Meg akarom nézni közelebbről is~
- Bemehetünk?
Kérdezem meg és ekkor fordulok felé, a kérdésig mert az illem úgy diktálja, hogy bármennyire is érdekes dolog van a másik irányba mikor beszélsz valakihez, főleg ha kérdezel illik ránézni az illetőre.

- Igen - bólintok - Sosem állhatnak meg a kutatások apró akadályok miatt. Ki tudja, hogy mik bukkannak fel a jövőben.
Az örökség vírusok mi. Pimasz egy jószágok az már biztos. De nem voltak tökéletesek sem. Ezen merengve hallgatom tovább a professzort. Nem akarom nagyon hagyni, hogy elvezessenek a gondolataim a szituációtól. Így jobban belegondolva kissé több óvatossággal is mozoghatnék. Úgy érzem mintha pacsira kiadtam volna a mindent felülmúló bizalmat feléjük. Talán ezért kezd el kicsit feszengetni a gondolat, hogy fegyveresek is vannak körülöttünk.
A shield -hez való betörésen csak elámulok, nem fűzök hozzá semmilyen kommentet, mert félő, hogy a véleményem most zsákutcába futna. Az ajtót viszont kinyitja és bemehetünk a robothoz. Be is lépek a szobába és kicsit közelebb sétálok a géphez.
Vegyesek az érzelmek eléggé. Elképesztő az, hogy létrehozták ezt. Egy élő számítógép. A másik oldalon viszont ott van, hogy robot és az nem melengeti meg a szívemet.
- M.O.D.O.C., micsoda szerkezet. Egy ilyen gép bizonyosan segítségére lesz a kutatásoknak.
~Csak aztán nehogy kivonja az emberi tényezőt a számításból.~
Nézegetem a robotot, szemre vételezem. Egy-egy pillantást azért a környezetre is vetek. Magára a helységre és az itt lévőkre akik szerelik a gépet.

Informatikai mérnökök és a biológusok mérnöki tudással. Ijesztő de elnézve ezt a gépet, ezek az emberek akár egy élő embert is képesek lennének összerakni. Rémisztő valahol de én inkább zseniálisnak látom. Az, hogy gyorsabban fog dolgozni mint az AIMville-es gépek csodálatos teljesítmény, hiszen nem valami ócskaságok vannak ott sem.
De elég a szem legeltetésből most. Még biztosan van más is amit megmutat de legalábbis tovább kellene haladni.
És valamelyest igazam is volt. Mikor abbahagyom végre a bámulását a gépnek a professzor fojtatja is. Rátér az én részemre. Mármint, hogy hol fogok dolgozni, oda megyünk most. És pár szót ejt is a munkámról amit végeznem kell.
- Oh persze, persze. Szeretném megnézni. - válaszolok az első részére majd a feladatom leírását majszolgatom a tudatomban. Majd egy kedves mosoly derül arcomon. Nem igen fordult meg még a fejemben ez. De minden esetre egy több mint érdekes témát találtak ki.
Egy totál egyszerű feladat is lehet igazi kihívás ha nem érdekes és kényszeresen csinálja az ember, de ez igazán érdekesnek ígérkezik és kényszeresnek sem mondanám.
- Nézek elébe ennek a feladatnak.

Megindulok ki a szobából ahogy mutatja kezével. A folyosón haladunk tovább egy kicsivel majd egy ajtó nyílik ami eg ymásik folyosóra vezet át minket. Itt is jobbra és balra is vannak ajtók ám itt már névtáblákkal vannak ellátva azok. Nézegetem is őket mígnem el nem érünk az enyémhez. Az ajtón fenn a névtábla és rajta már díszeleg is a nevem. Az ajtót kinyitja a profeszor és ő lép be először a szobába. Bemegyek utána és egy kellemes szoba fogad ott. Nincs hiány a technológiában. Egy ablak mely egy monitor, révén, hogy a föld alatt vagyunk másképp nem lehetne egy gyönyörű kilátás idelent. A legmodernebb számítógép díszelgett még a szobában egy holografikus monitorral, íróasztal, szék és szekrény bútorokkal volt berendezve még a helység. A szekrényhez oda is léptem ami szépen fel is van töltve. Mindegyik könyv a humánbiológiával foglalkozott. Pár olyan is akadt közte amit már nem egyszer olvastam is de még akadtak közöttük újak is számomra. De ez már csak így van, elhivatott vagyok a választott uticélommal kapcoslatban de egy könyv mojnak nem nevezném magamat.
Egy ajtó is volt ami egy laborba vezetett át. Egy szokványos de jól felszerelt laborba.
A profeszor kérdésekor az íróasztalomhoz lépek és kiforgatom a széket de nem ülök le rá hanem felnézek a kísérőmre.
- Majd csupán adatokra lesz szükségem, hogy megkezdhessem a populáció változás számítását.
Szerencsémre talán nem is lesz nehéz dolgom hisz populációt minden évben számolunk, van születési és halálozási rátánk is bár ezek az utóbbi idő eseményei miatt igazán eltérőek mint a természetes kihalás. De még így is az emberi oldalt könnyű kiszámolni belőlük. A mutánsokét pedig, hát volt egyszer a mutáns regisztrációs törvény, ha azokat az adatokat meg tudnám kapni akkor azzal is tudnék előre haladni de még az is pontatlan hiszen sokak nem regisztráltak. Az utolsó rész ami hírtelen eszembe ötlik most az a mutáns gimi még. Náluk is sok mutáns gyerek van.

- Remek, remek!
Válaszolom mikor a professzor elmondja, hogy az adatok már a számító gépemen fen vannak. Mi több le is van bontva országokra az. Az hogy azok pár évesek nagy problémát nem fog okozni. Azokkal is már el lehet számításokat végezni. A regisztrációs törvény miatt sok mutáns adata is bekerülhetett ezekbe a dokumentumokba. Szóval nem lesz ezzel gond. Csupán az új adatok lesznek azok amik trükkösek lesznek. Persze egyszerű fedősztorikat is ki lehet találni az adatok megszerzéséhez, ami még akár nagyban el sem térne az igazságtól.
A pletykák említésénél bólintok.
- Igen, ha jól emlékszem egyszer kávézás közepette felül hallottam valakit.
Mosolyogtam és nyújtottam én is a kezemet és kezet fogok vele.
- Örülök, hogy az csupán egy pletyka. Remélem meg fogok tudni felelni.
Felek majd eleresztem a kezét a profnak.
- Elég későre jár. Azt hiszem, hogy még átnézem az adatokat és utána haza venném az irányom ha nem probléma. Holnap pedig természetesen bele vetném magamat a munkába.

- Azt nem mondták, hogy a külvárosban kell majd fel-alá caplatni. - Intézem a kijelentést a távolba az AIMville épületei felé, majd az öklömbe rejtve előveszek egy tüske minőségi whiskyt és egy "köhintéssel" lenyelem azt. Még sem láthatok neki a kérdezősködésnek száraz torokkal és az íz is hiányzik már a szájból. Az állatot nem nagyon kínálgatok kár belé az ilyen jó nedű. Amúgy is a folyó vízre gerjedhet vagy mókus vérre vagy mittom én. Minden esetre mint kormány ügynök úgy vélem a bejárati ajtón megyünk be nyomozni így a sorompónál meg is állok, várom, hogy az őr megkérdezze miben segíthet.
Addig is megpróbálom nagyon helyemen érezni magam, ezt átadva a magabiztos testtartásban és a távolt fürkésző tekintetben. Ami persze valóban azt figyeli, hogy van-e külső nyoma a betörésnek. De sokat gondolok arra is, hogy mekkora égés már ide sétálni a kertvárosból. Nem éppen tekintélyt parancsoló vagy ilyesmi. Így meg is próbálom erőltetni a kisugárzásom, nehogy itt azt higgyék valami kisvárosi bunkó vagyok aki kapitányt játszik. Nem mintha nem lennék az, de nekem van róla papírom, meg haverjaim akik igazolják. Szóval jobban teszik, ha hagyják hogy segítsek a retkes ügyükben ezekkel a papírterroristákkal.