AIMville

1 / 4 oldal 1, 2, 3, 4  Next

Go down

AIMville    Empty AIMville

Témanyitás by Thorhalla Kedd 22 Feb. 2011, 13:00

A katasztrófa sújtotta New York éppen csak kezd észhez térni a pusztulás után, amit Loki okozott. De az élet nem áll meg, most talán még jobban össze kellene fogniuk, mint korábban ahhoz, hogy életben maradhassanak. Egy helyen összetömörülni, hogy a civilizáció látszatát fenntartsák, most ebben az időben mutáns és ember is egy helyre kényszerült, hogy mindenki életben maradhasson és megkönnyítsék egymás számára ezt az elviselhetetlenül rossz korszakot. Több tucat, ha nem több száz ember zsúfolódott már itt össze és építettek maguknak házakat, lakóhelyeket abból, ami a kezükbe akadt. Próbálnak túlélni és napról napra többen lesznek. Fa- és bádogházak, minden, amit össze tudtak kaparni, ez AIMville

AIMville    Hooverville-154, AIMville    Hooverville

Egy évvel későbbi bővítés.
Ahogyan New York újraépült AIMville a kis bádog- és faházait lebontották és új magas épületeket építettek helyükre. Hónapok alatt egy hatalmas füves, parkos lakópark épült az egykori nyomorváros helyén. Az egykori park, a mai kisváros közepén egy hatalmas felhőkarcoló is épült, ami az AIMville Corporation nevezetű segélyalapítvány főközpontja lett.

AIMville    Zj_0904_tetok02
AIMville    Zoka-Zola-passz%C3%ADv-h%C3%A1z-intelligens-h%C3%A1z
AIMville    Slide_15916_221872_large
AIMville    Tianjin-eco-city-3-537x401
AIMville    08%20Earthscape%20Aerial%20View

Ide lehet írni mindent, amihez nincs más topic a részlegben.

Az eredeti topic

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
AIMville    Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

AIMville    Empty Re: AIMville

Témanyitás by Morsus Hétf. 19 Dec. 2011, 19:17

Johanne az anyjához akart bemenni látogatóba amikor az épület egyik hosszú és gyönyörű panorámás folyosóján az egyik professzor az útjába lépett.
- Asszonyom!
Mondta az őszülő hajú férfi udvariasan.
- Elnézést, de szeretnék önnel beszélni. Ráérne pár percre? Azt hiszem ez fontos lehet.
A férfi arcán nyugtalanság volt.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

AIMville    Empty Re: AIMville

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 19 Dec. 2011, 19:37

//Előzmény: Metróállomás//

Miután az ügyeit elintézte és végre volt Johanne-nak egy kis ideje, az AIMville Co. vezérigazgató helyettese elindult, hogy kivételesen otthon látogassa meg az anyját. Egyedül már régen ment, máskor mindig Jet is vele tartott, de most a nő férje valahol megint szuperhősködött és a világot próbálja megmenteni. Most pedig békés idő volt ő mégis többet volt az irodáján kívül, mint ott. Nem volt teljesen igaz a békés időszak Washington közel sem volt az, de akkor is. Johanne úgy vélte lassan már pletykálni is fognak arról, hogy miért nem dolgozik a polgármester, és miért is nem látja el rendesen a feladatát. Majd beszél vele, ha tud. A kötelességeit sem szabad elhanyagolni. Miközben haladt vett egy mély levegőt, remélte, hogy az anyja nem kezdi el ma is, hogy unokát szeretne. Mintha lett volna ideje neki és Jetnek arra, hogy gyereket vállaljanak. A gondolataiba mélyedt és a környezetére nem is figyelt, ezért lepődött meg, amikor egy hang szakította félbe a merengését. Meglepetten nézett a férfira, hogy arcról beugrik-e neki az illető, hiszen szinte mindenkit ő felvételeztetett.
- Természetesen – mondta. – Mi történt? – kérdezte gyanakodva.
Kicsit közelebb lépett a férfihoz, sejtette, hogy nem akar hangosan beszélni erről, és látszott rajta, hogy nyugtalan. Noha valószínűleg megint csak valami kisebb gond, mint általában, amihez már Johanne hozzászokott, de ettől függetlenül mindig mindenkit meghallgat és teszi, amit tud a dolgozókért és a cégért.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
AIMville    Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

AIMville    Empty Re: AIMville

Témanyitás by Morsus Hétf. 19 Dec. 2011, 20:36

A professzor egyike volt, aki még az AIMnél is dolgozott az egyik közép-amerikai államban lévő laborban. A férfi mindig egyenes és komoly volt.
- Az anyjáról lenne szó. Az elmúlt időkben...
A férfi körbe nézett és inkább megpróbálta félre vonni a nőt.
- Elkezdett betegebb lenni és gyengébb. Azt vettem észre, hogy a figyelme is romlik. Megmutatom.
Ezzel megindul az irodájába és ott az asztalon lévő papírok közt kezd kutakodni. Elővesz egyet, ahol az anyja hibásan a sérült árut vette át és a hasznosat küldte el.
- Természetesen észre vettem és a szállításkor kijavítottam, de félek ez komolyabb.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

AIMville    Empty Re: AIMville

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 19 Dec. 2011, 21:07

Johanne felvonta a szemöldökét, amikor az anyját említették. Mintha csak a férfi lett volna a telepata és nem pedig a nő. Természetesen követte a férfit, amikor az félrevonta és be is ugrott neki, hogy kiről van szó. Remek munkaerő volt és még a régi AIM-nél is dolgozott. Amennyire tudta mindig egyenes és mint kiderült, hogy még most is. Révén egy igen kényes és kellemetlen dolgot hozott fel. A vezérigazgatóról ilyesmit állítani nem volt nagy életbiztosítás más cégeknél. Fura a nőnek nem tűnt fel, hogy így lett volna, igaz nem is nagyon figyelt az anyjára, az utóbbi időben a Kéz ügyei neki is igencsak sok idejét elvitték, főleg az a része, hogy leplezze mit is csinál valójában. Követte a férfit, amikor az irodába ment, majd ő is a kezébe vette a papírokat, hogy végignézze. Szerencsére szert tett némi könyvelési tapasztaltra, így ezzel a szakértelemmel próbálta nézni az adatokat. Rosszat vett át és másikat küldött el. Valami furcsa volt itt.
- Mikor tűnt fel önnek, hogy gondok vannak az egészségével? – kérdezte. – Milyen tüneteket látott nála?
Valószínűleg csak kimerült és túlhajszolja magát, ami most már a munkája rovására megy. De azért aggodalomra adott mindez okot. Ki tudja, hogy minek lehetett az előzménye mindez.
- Mik voltak még ilyen félrenézései? – érdeklődött.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
AIMville    Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

AIMville    Empty Re: AIMville

Témanyitás by Morsus Csüt. 22 Dec. 2011, 20:20

A professzor a papírok között kutakodik tovább.
- Először olyan négy hónapja tűnt fel az anyja gyengesége mára már nem ritka, hogy pihenő napokat vesz ki. Más kollégáim is említettek figyelmetlenségeket a szerződésekben, de ezek mindig rendbe lettek hozva. A legtöbbeknek nem tűnt fontosnak, de én magam foglalkoztam ezzel a betegséggel. A neve örökség 2. Az anyja korosztályában terjedt el olyan emberek között, akik körül több mutáns volt fertőzött a szuper-humán kórral, az örökség vírussal. Ez ennek egy mutálódott verziója.
Az prof komolyan a nő szemébe néz megértően.
- Napok óta figyelem az anyját és minden tünet egyezik. Sajnálom.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

AIMville    Empty Re: AIMville

Témanyitás by Thorhalla Pént. 23 Dec. 2011, 06:41

Johanne teljesen döbbenten állt a tény előtt, hogy négy hónapja látta meg az első tünetet a férfi. 4 hónap! Miért csak most szóltak neki? Nem lett volna joga korábban tudni erről, mint a lánya, vagy igazgatósági tag?! Lehetséges lett volna, hogy ezért sietette azt, hogy unokát szeretne, mert látni szeretett volna egyet mielőtt meghal vagy leépül? És ez az orvos tudta is, hogy mi a gond? Örökség 2? Johanne megszédült és le kellett azonnal ülnie egy székbe, ha volt ilyen az irodában. Pontosan tudta, hogy mi a vírus, noha akkor még nem volt képessége, de tudta, hogy miként végzett az emberekkel, vagyis mutánsokkal. De az anyja nem volt ilyenek között. Óvónő volt régen, ott csak gyerekek voltak és még Johanne képessége is csak 2017-ben jött elő. A nő pár percig csak próbált szóhoz jutni, ami nem igazán ment neki, meg kellett nyugtatnia magát, noha az anyjával nem volt felhőtlen a kapcsolata, de mégis az anyja volt. Mikor sikerült végre bármit is mondania a keze még mindig remegett.
- Miért csak most szólt? – kérdezte. – Miért nem szóltak hónapokkal ezelőtt?
Amikor kellett volna és nem most ilyen sokára.
- Miért ilyen lassú lefolyású? Az örökség vírus úgy tudom egy nap alatt ölt… - felsóhajtott. – Mik az esélyek? Létezik valamilyen gyógymód? Bármilyen formában, az ár nem számít.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
AIMville    Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

AIMville    Empty Re: AIMville

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 24 Dec. 2011, 12:00

És ekkor hirtelen a semmiből mindenki azt vehette észre, lehetett bárhol a Földön, lehetett bármilyen napszak az ég mindenhol felhős lett, vörös felhők takarták be a teljes látóhatárt. Furcsa jeges és mégis forró szél söpörte végig az utcákat, réteket, hegyeket, mindent. A Föld teljes lakosságát furcsa bizsergés járta végig, miközben az égen vörös villámok cikáztak mindenfelé. Akikben Atlantiszi vér folyt egy pillanatra ténylegesen megérezték istenük Neptune hívását, az emberek pedig annyit, mintha az istenek közöttük jártak volna. Csak egy pillanatig tartott, utána mindez szertefoszlott, de ennek az egésznek hála a teljes világon emberek alakultak át görög mitológiai lényekké. A hívás nekik szólt, a világuk helyre állt és uraik, úrnőik újra visszakapták régi erejüket.
Az ég és a villámok pedig pár perc múlva eltűntek és már semmi sem utalt a néhány perce történt furcsa és különös eseményekre. Az emberek csak egyvalamit tudtak mindezek után, valami megváltozott…

AIMville    RedLightningStorm

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
AIMville    Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

AIMville    Empty Re: AIMville

Témanyitás by Morsus Vas. 25 Dec. 2011, 18:47

A prof felteszi a kezét védekezőileg.
- Én szóltam, amint biztos lett. Persze vérmintával mehetnék telesen biztosra. Tudja ez a vírus más. Ez lassú lefolyású, felemészti a testet. Valószínűleg a vírus így tudott alkalmazkodni az emberi testekhez.
Mondta a férfi majd a vihar kitört és ő összerezzenve pillantott ki a vörös villámokra. Mikor a nő visszapillant a doktorra az komoran néz rá.
- Van megoldás... úgy értem gyógyírt nem találtunk, de... talán van egy megoldás.
Mikor a nő kérdezni keresi a tudós egyre inkább visszahúzódik szinte már üvölt a polgármester felesége amikor a férfi a kezébe ad egy papírt, ez egy hivatalos névjegykártyája a valamikori az AIM cégnek.
- Vissza kell hoznunk.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

AIMville    Empty Re: AIMville

Témanyitás by Thorhalla Vas. 25 Dec. 2011, 19:04

- Tudok vérmintát hozni önnek, ha megvizsgálja – felelte.
Gondterhelten nézett az orvosra, amikor mondta, hogy ez lassú lefolyású és nem olyan gyors, mint a másik volt. Ha ez igaz, akkor ki tudja, hogy hányan voltak, akik fertőzöttek voltak. Johanne is összerezzent, amikor odakint villámlani kezdett és az ég vörös lett néhány percre. Aggodalmasan nézett ki az ablakon, már megint történt valami itt New Yorkban. Soha sem tud ez a város nyugodni. Visszanézett az orvosra, ez most fontosabb volt, mint az, ami ott történt, a város jó kezekben volt. Nem volt egyelőre gyógyír, de megoldás igen? Johanne felvonta a szemöldökét erre, mégis mi lehetett az, ami megoldást jelentene. Talán ha az anyjának késő is, másnak még esélyt adhatna az ötlet, hogy a vakcina elkészüljön valaha. Átvette végül a névjegykártyát, amit felé nyújtottak, amikor ránézett szinte lefagyott. Pontosan tudta, hogy mennyire tette az életét tönkre az a cég és a világét is. A családja minden tagja az AIM miatt volt halott. Döbbenten és értetlenül nézett a tudósra.
- Remélem tisztában van vele, hogy mit jelent az a cég a világnak? – kérdezte. – És azt is, hogy mennyi gonddal járna visszahozni…
Vett egy mély levegőt.
- Miért ők? Itt miért nem lehet megoldani nálunk?

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
AIMville    Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

AIMville    Empty Re: AIMville

Témanyitás by Morsus Vas. 25 Dec. 2011, 19:12

A professzor bólint.
- Ez a cég sok mindent jelent. Sokaknak ez a cég segített. Hatalmas találmányaik voltak és évek után először volt béke az utcákon. Nem az ördög ügyvédje akarok lenni, de amire ön gondol az az AIM, amit Loki manipulált. Az eredeti egy csoport volt, aki tudománnyal akarta tökéletessé formáznia a világot akár úgy is ha szembe kell fordulnia hatalmi rendekkel. Most is ezt kéne tenni. Vannak dns-minták és teszt anyagok amikkel képesek lennénk ellenszert gyártani, de ezek... kormány és titkos szervezetek kezében vannak csak. Meg... kellene szegnünk a törvényeket, hogy életeket mentsünk, akár az AIM tenné.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

AIMville    Empty Re: AIMville

Témanyitás by Thorhalla Vas. 25 Dec. 2011, 19:30

Johanne az emlékektől is viszolyogni kezdett, leginkább a szimbiontakísérletek és annak következménye volt az, amitől rosszul volt. Érdeklődve hallgatta a professzor szavait, erről nem hallott még eddig, hogy milyen is volt a csoport valójában. A szomorú tény az volt, hogy mindez, amit az eredeti AIM valójában csinált régen nem állt tőle messze. Most is a Kéz embere volt és hasonlóan a törvényt szegte meg olykor. És sajnos nem állt tőle messze az sem, hogy azért szegjen törvényt, hogy másokat mentsen meg és erre áldását is adná az embereinek is, amíg nem ölnek meg érte semmit sem. A Senki Földje alatt is pontosan ez volt az, amit tett. A név nem biztos, hogy sikeres lenne, az megváltoztatható is volt esetenként. Igaz most több bukni valója volt, mint korábban. Most a cég egyik tulajdonosa volt és a polgármester felesége is.
- Kiket javasol erre a munkára? Úgy vélem, hogy ismer megbízható embereket, akikkel bele lehetne ebbe fogni – mondta ki végül. – Ha tud ilyeneket, segítek önöknek.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
AIMville    Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

AIMville    Empty Re: AIMville

Témanyitás by Morsus Vas. 25 Dec. 2011, 19:57

A férfi bólint.
- Tudok pár tudóst és katonát, akik azóta remélik, hogy az AIM újra felemelkedik és bizonyíthatnak Loki árulása után. Ám ez nem ilyen egyszerű asszonyom. Ha beszáll nem léphet ki. Ha segít nekünk közénk fog tartozni. A maga anyagi, politikai hátterével és képességeivel. Ha ezt megteszi nem lesz visszalépés.
Mondja komoran.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

AIMville    Empty Re: AIMville

Témanyitás by Thorhalla Vas. 25 Dec. 2011, 20:06

A férfi komor szavaira önkéntelenül is huncut mosoly jelent meg New York First Ladyje ajkain. A tudós talán azt hitte, hogy ezzel valami új dolgot mond a nőnek, miközben számára azok, amiket most sorolt fel a férfi a mindennapos dolgok közé tartozott. Lényegében ez volt az élete, ő sem akart ártani, de az élet úgy hozta, hogy az ilyen körökbe is belekényszerült. Más kérdés volt, hogy nem bánta meg. Legalább talpraesettebb volt, mint valaha. Ezzel sikerült Tao-t is megfognia és később a férfi ezért is vette el feleségül.
- Ha hiszi vagy sem, igencsak otthon vagyok ebben a témában – mondta a nő mosolyogva. – Talán önöknél is jobban tudom, hogy mibe egyezem bele doktor.
De még mennyire, hogy tudta. Más kérdés, hogy Matsumoto-san mennyire fog ennek örülni, de majd csak valahogy megbeszéli vele.
- A válaszom nem változott, benne vagyok – fejezte be immáron mosoly nélkül, halálosan komoly hangnemben.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
AIMville    Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

AIMville    Empty Re: AIMville

Témanyitás by Morsus Vas. 25 Dec. 2011, 20:12

A professzor megadóan néz a nőre.
- Rendben. Maga intézze el a vérmintát én addig egyeztettek mindenkivel és összeállítom a listát amire szükségünk van.
Mondja a férfi, ezzel az útjára engedi a nőt.
- Addig is viszlát.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

AIMville    Empty Re: AIMville

Témanyitás by Morsus Hétf. 16 Jan. 2012, 23:48

Johanne irodájában a professzor érkezik az a eredményekkel.
- Asszonyom itt vannak a leletek.
Mondja a férfi és átadja a papírokat.
- Amióta az anyja irodájában lévő vizet a szérummal kevertük, a tünetei gyengültek, de úgy tűnik, ez még kevés. Rtalán tudnánk végleges megoldást, de ahhoz... a New Yorki SHIELD bázisra kéne betörni és erre nincsen felszerelésünk... én.. sajnálom. megpróbálok mindent. Megpróbálom a mostani szérummal. Sajnálom.
A férfi zavartan kisétál szégyellve magát. percekkel később egy békésen álló öltönyös alak kerül elő az irodából, aki kényelmesen helyett foglal.
- Meg kell vallanom Mrs Tao... lenyűgöznek az eredményei.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

AIMville    Empty Re: AIMville

Témanyitás by Thorhalla Kedd 17 Jan. 2012, 00:00

Johanne átvette a leleteket a tudóstól, az első fele a híreknek, amit kapott jók voltak, hogy úgy tűnt, hogy jó úton haladnak a szérum kidolgozásának érdekében, azonban a második fele kevéssé. Kevés volt az, amit sikerült megszerezni, ide kéne a SHIELD negyedbe betörni. Ami pedig szinte lehetetlennek tűnt egyelőre. Kevesen voltak még, de lesz jobb is, de a legnagyobb kérdés az volt, hogy az anyjának van-e annyi ideje, hogy megszerezzék a kellő hátteret egy efféle akcióhoz.
- Nem az ön hibája professzor – mondta a nő békítően. – Ön mindent megtesz, megpróbálok én is lépni, hogy meglegyen a háttér egy efféle dologhoz.
Itt konkrétan a felkeresi Matsumoto-t és az ő segítségét kéri az ügyben részre gondolt. A leleteket olvasta a férfi távozása után, majd arra nézett fel, hogy valaki belépett az irodába. Felismerte a férfit, hiszen régen többször is szerepelt a médiában, Spartan, a SHIELD egyik korábbi fejese, később börtönben is ült. Mit keresett ez itt? Futott át Johanne fejében a kérdés. A nő felvont szemöldökkel nézett a helyet foglaló férfira, mintha csak hazaérkezett volna és nem pedig egy vezérigazgató helyettes irodájába. A nő fenntartotta a pókerarcot és így nézett a másik szemébe.
- Teszem a dolgom Mrs. Spartan. Miben lehetek a segítségre? – kérdezte végül.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
AIMville    Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

AIMville    Empty Re: AIMville

Témanyitás by Morsus Kedd 17 Jan. 2012, 00:09

A férfi elmosolyodott.
- Ó, igen. Én segítenék önnek.
Mondja kedvesen.
- Tudja, én egy szervezetet képviselek, ami szeretne titokban maradni. Ez a szervezet szívesen segítene önnek. Egy kis szívességért. Távozzon a Kéz soraiból. A megbízhatatlan élőholt nindzsák jó ideje eredménytelenek. Maga új alternatívát nyújtott. Az új AIM. Szívesen támogatnánk önöket. Szeretnénk, ha saját lábra állnának.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

AIMville    Empty Re: AIMville

Témanyitás by Thorhalla Kedd 17 Jan. 2012, 11:00

A saját erejéhez kellett folyamodnia, hogy lenyugtassa magát, amikor a férfi közölte, hogy kiktől jött. Noha nem mondta ki nyíltan, hogy a Hydra küldötte, de a nő eleget halott ezekről az ügyekről, révén a polgármester felesége volt. Elképzelni sem tudta, hogy miként volt lépes arra, hogy azoknak felhívja magára a figyelmét. Meglepte, hogy a Kéz is a szervezet tagja volt, de ezek szerint most a saját főnöke helyett akarták őt bevenni és az AIM-et. Nem gondolt soha sem világhatalomra, sem annak uralására, ebben a világban nem, az egy másik lét volt, és egyszer elégnek tűnt.
- A titokban maradásuk Washington óta nem túl könnyű feladat – mondta a nő. – Azóta közismertek lettek a SHIELD-nél, noha még titokban tartják a létezésüket a világ előtt, a pánik miatt.
A teljes SHIELD rájuk vadászik, és feltehetőleg mások is, akiket nem vettek be a kis elit klubjukba. És már a Kéz sincs ott közöttük. Elgondolkodott, hogy mit is nyerhetne ezzel az egésszel. Túlságosan közel volt a SHIELD-hez a férje miatt, igaz a Kezet is titokban tudta tartani a képességeinek hála, de ez nem haladná meg az ő erejét is? Főleg, hogy a Kéznél elvi okokból volt, nem nyereségvágyból, az ott egy ígéret volt, amit betart, ennyi.
- Mit tudnának ajánlani, ami miatt lecserélném a jól ismert utat egy járatlanra? – kérdezte. – Ha megkérhetem ne köntörfalazzon Mr. Spartan, hanem tényeket mondjon.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
AIMville    Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

AIMville    Empty Re: AIMville

Témanyitás by Morsus Kedd 17 Jan. 2012, 20:41

Spartan legyint.
- Áh igen, a SHIELD. Aranyos ez a kis ellen harcuk ellenünk, de még mindig nem követtünk el semmit. Bár hogy is az alku egyszerű. Segítünk az új AIM-nek, cserébe mondjon fel a Kéznél. Ne nekünk dolgozzon, hanem magának. Azt akarjuk, hogy talpra álljon. A SHIELD és megannyi szervezet rengeteg zseniális technológiát kapart össze, amit nem mer használni. Azt akarjuk, hogy maga használja ezeket. Támogatjuk cserébe álljon a saját lábára. Ez fair nem?
Kérdezi a férfi.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

AIMville    Empty Re: AIMville

Témanyitás by Thorhalla Kedd 17 Jan. 2012, 21:00

A nő még mindig Spartant figyelte, az üzletet fairnek találta, de ismerte szerencsére a Pokoltűznél eltöltött éveknek hála, hogy soha, de soha sem ennyiről van csak szó, amennyit csak így említenek. Most még lehetséges, de később ennek a címén még sokkal, de sokkal többet akarnak majd. Bólintott, valóban igaza volt a férfinak, hogy nagyon sokan nagyon sok technológiát gyűjtöttek be, de a felét sem használják. Mint a SHIELD ezért is kellett őket meglopni, hogy az Örökség II. ellen készíthessenek gyógyírt.
- Valóban fair ajánlat Mr. Spartan – mondta.
Tekintve, hogy ők maguk is ezt akarták, hogy még több személynek segíthessenek. Csak a kisebb bökkenő még mindig az volt, hogy a Kéz elárulása, igaz, ha tényleg igazak voltak a hírek, amiket Tao-tól hallott, akkor valóban nem volt összeegyeztethető és ezek megtudnák, ha kémkedni próbálna, és akkor minden terve dugába dőlne, így ezzel nem mert volna kockáztatni semmi esetre sem.
- Egészen pontosan miféle segítségre és támogatásra gondoltak? – kérdezte végül némi hallgatás után.


_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
AIMville    Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

AIMville    Empty Re: AIMville

Témanyitás by Morsus Szer. 18 Jan. 2012, 00:13

Spartan elmosolyodik a kérdésre.
- Amire szükségük van. A maguk esettén ez információ. Az AIM-mal könnyedén tudná a régi motorosait elit katonákká képezni és alakítani onnan kezdve a bejutás gyerekjáték lenne. Ha ez sikerül örömmel látnánk a soraink közt.
Mondja a férfi.
- Tudunk pénzt, kapcsolatokat és információt nyújtani. Olyan emberekkel hozhatjuk össze, akikkel bármire képes lenne. Mit gondol?

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

AIMville    Empty Re: AIMville

Témanyitás by Thorhalla Szer. 18 Jan. 2012, 11:13

Johanne meglepődött, noha igyekezett nem kimutatni, eddig mindössze szövetségről volt szó, most pedig Spartan már arról beszélt, hogy ő legyen az egyik Hydra fej. Mindez kissé túlságosan gyors volt a nőnek ahhoz, hogy ne legyen gyanakvó ez ügyben. De mégis, ez sokkal, de sokkal nagyobb lehetőség volt, mint ami a Kéznél valaha is felmerült volna. Ha ők törnek be a SHIELD-hez, vagyis az ő segítségükkel, az kiderül, de ha a Hydra-nak voltak emberei odabent, akkor könnyedén. Végül is egy próbát megért. Egy papírt húzott maga elé és két szót írt fel rá, a SHIELD-negyed és annak a dolognak a neve, amit a tudós mondott, hogy még szükségük lenne és ott őrzik. Ezt tolta Spartan elé.
- Amennyiben segítenek ebben nekem, úgy az önöké vagyok és kilépek a Kéz soraiból. Szeretnék biztosra menni, hogy a mesterei valóban komolyan gondolják-e az ajánlatukat, remélem megérti Mr. Spartan.
Ahhoz túlságosan sok forgott kockán, hogy csak úgy egy csapásra belemenjen az egészbe, de meg akarta menteni az anyját, így nagyon más lehetősége nem maradt.


_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
AIMville    Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

AIMville    Empty Re: AIMville

Témanyitás by Morsus Szomb. 21 Jan. 2012, 23:19

Spartan nemlegesen bólogat.
- Nem-nem. Erről szós e lehet.
Mondja kedvesen majd a feláll a székéből.
- Nekünk nem kell az ön szolgálata - jelenti be. - A szövetségét akarjuk. A Hydra nem szolgákat gyűjt, nem egy véres kezű terrorista csoport vagyunk. Nem romokat akarunk elfoglalni. Az ajánlat arra áll, hogy ha ön úgy látja ez egy járható út mi örülnénk önnek. Bármiben tudunk segíteni. A múltjának minden pontját eltörölhetjük. Senki soha nem fogja észre venni. Akár teljesen új életet is adhatunk magának. Bármit. Mi cserébe a hűségét kérjük a Hydrához, de nem a szolgálatait.
Magyarázza a férfi.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

AIMville    Empty Re: AIMville

Témanyitás by Thorhalla Vas. 22 Jan. 2012, 17:31

Johanne felnézett, úgy tűnt, hogy a férfi félreértette, amit mondott. Vagy éppen nem mondta jól és igencsak kétértelműnek hangzott. Sőt, igencsak úgy fogalmazott. Itt látszott meg, hogy még nem volt teljesen profi az ilyesmiben, hanem még csak most bontogatta ki a szárnyát titokban a férje és AIMville mögött. Ahogyan Spartan felállt, akkor szólalt meg.
- Félreértett – mondta. – Nem a szolgálataimat akartam felajánlani önöknek, hanem, ahogyan mondta a szövetségemet.
Igen, ők sokkal hatalmasabbak voltak, mint a Kéz, ezzel nem tudott vitatkozni, és mellettük nem kellene tovább a kötelezettségeit sem ellátni a Kéznél, hanem tényleg tehetné azt, ami a legfontosabb az adott helyzetben. Valószínűleg, ha nem teszi a Hydra eltörli őt és a szervezetét a föld színéről, és akkor soha sem jut előrébb, és nem is marad életben. És így talán, nem csak másokat, az anyját, hanem esetleg még Tao-t is képes lenne megvédeni. Felsóhajtott, egyszer már eladta a lelkét az ördögnek, most teszi meg másodszorra, hasonló okból kifolyólag.
- Hajlandó vagyok szövetségre lépni önökkel – mondta ki végül.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
AIMville    Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

AIMville    Empty Re: AIMville

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

1 / 4 oldal 1, 2, 3, 4  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.