Kráter

A egykor híres Washington-diadalív és a hozzá tartozó park helyén egy mágikus robbanásnak hála csak kráter maradt.

Nos el is indulunk, vagyis indulnánk, a kérdés az, hogy merre is akarjuk keresni? Hmm, van egy ötletem.
- Gondolkodjunk emberi logikával, az alapján ki indulva azt mondanám hogy először nézzünk szét a placc közepén, aztán pedig, ha ott nem találunk semmit, akkor elindulunk két különböző irányba, megnézzük az ott lévő nyitott kis placcot, ha ott sincs semmi, szélre érve kanyar és megnézzük a négy sarkot. Ha ott sincs, akkor okos példánnyal van dolgunk, a fák között és az addig nem járt utakat kell átnéznünk. Vagy rúnákat, vagy egy furcsa embert... Vagy pedig egy olyan tárgyat keresünk, ami eltér az átlagostól. - Nem utasítgatok, csak felvázoltam a terveimet, ötleteimet és valószínűleg tartani is fogom magam hozzájuk, szóval igen, ha van bármi hozzáfűznivalója akkor hallgatom, ha nincs akkor meg nem hallgatom, bár valószínűleg úgyis lesz, mert ugyan miért is ne lenne. Viszont bármelyik verzió is legyen, én nyugodt léptekkel elindulok a park centruma felé, ráérősen, nem túl feltűnően, ki tudja, lehet, hogy valaki már így is figyel minket, én meg nem akarok túlzottan feltűnő lenni, igaz a ruhám már eléggé büdös, itt-ott pedig szakadt is, a gazdatest képét pedig már borotválni kéne, de valószínűleg nem tudnám megállni és azzal az erővel inkább levágnám az arcot, csak hogy megehessem... Hmm... Emberhús, nem rossz, csak könnyű elsózni, meg mondjuk akkor valószínűleg le kéne cserélnem, bár ez nem biztos, de eléggé feltűnő lenne, nekem pedig nem nagyon ez a jellemzőm, alap esetben legalább is, mindenesetre is ez a helyzet, bár mondjuk a ruháit bírom, hosszú kabátok, ráadásul barnák, bár feketében jobban néznének ki, érdekes, hogy nem sül meg ezekben amikor néha harminc fokos melegben rohangál... Emberek.

Előzmény:Sikátorok

~Istenem, hiányzik a nyers mondanivalód tesó....ennyi bölcsesség hallatán, már rég morogva szapultad volna, én meg itt tűrőm, hogy ilyenekkel traktáljon....~
Persze az más kérdés, hogy a gyerekek megérdemlik, hogy kapjanak még egy esélyt. S hogy ha ez az ő gyógyító ereje akkor legyen. A diadalív, remek ez a hely, csak ha rájuk támadna valaki, akkor meg lennének szorulva, főleg a csatornákban. Igaz a végső helyet még nem látja. Sóhajtva lép a férfi után. Néhány perc séta után pedig meg is pillantja a három gyereket takaróval letakarva.
~Megfelelő ellátás....~
Elindul, hogy közelebb lépjen és a képessége tegye a dolgát.
-Ha meggyógyulnak, biztonságos helyre kell juttatni majd őket.-

Meglepő fordulat következik be a történetbe. Épp tökéletes mederbe váltott volna a cselekmény, már indult a felnőtt filmek alá szokott zene és vetkeztek a vadak mikor...teleportáltunk. Megint, valami igazán unszimpatikus helyre, ismét.
Már egészen megszoktam, hogy minden történet más világban játszódik
~Nem lehet, hogy csak pár utcát teleportáltunk? ~
Annak semmi értelme nem lenne, ismerd meg az új otthonod Wade, ne tiltakozz ellene...
Még a barátaim is velem jöttek, milyen gyorsan megszerettek.
~ Egyem a szívüket!~
Nézd már mi van a földön. Hát ez egy:
- Sasmadár, kezekkel lábakkal. Hát nem egy hétköznapi Pézsmapatkány, ilyet nem lát minden nap az ember. - Pedig én most látok, réz bőrű fiókái vannak. Micsoda egy alom, fészek vagy ól mi tudom én. De most már igazán tanácstalanná váltam, eltűntek a démonok és mindenhol csak barátságosan utasítgató furcsaságok beszélnek.
- Nehéz eldönteni, hogy kit is lőhetek le. Vagy kit nem... - A melankolikus megjegyzésemre esetlegesen gyanakvó embereket a következő kérdéssel le is szerelem.
- Önként jelentkező?! - Emelem példa értéküleg a kezem a levegőbe, benne a sivatagi sassal, de csak fél magasra, nem stréber képző ez kérem.

Az események ismételten kezdenek átcsapni a fejem fölött... Habár igazából hazugság ezt mondani, mert azt hiszem egy pillanatra sem emelkedtem ki a káosz óceánjából, hogy egy kis levegőhöz jussak... Tehát maradjunk annyiban, hogy még mélyebbre merültünk a szarban...
A sugárúton a polgármester szavaira kissé elmosolyodom, de csak mert nekem is hasonló gondolatok keringtek a fejemben. Mármint, hogy mindenki hibbant, vagy én vagyok az, hogy nem értem őket?? De valamiért az első lehetőség tűnik a reálisnak, ha végig nézek parányi csoportosulásunkon...
Azonban a mentők távolmaradását megmagyarázni már nem marad időnk, mert az idillnek éppen nem nevezhető állapotot egy számomra ismeretlen erejű robbanás, majd az általam védett személy védelme zavarja meg... Mármint az utóbbi értendő úgy, hogy miután eldöntöttem próbálok az egyetlen épelméjűnek tűnő alakra vigyázni, hát ő vigyáz rám... Amiért mellesleg hálás vagyok, csak éppen kissé ironikus a dolog. Habár nincs túl sok időm elmélkedni az élet nagy kérdésein, ugyanis mintha valaki a távkapcsolóval átnyomta volna a helyszínt, úgy kerülünk hirtelen egy kráter szélére...
Nos örülök, hogy sarjad már a friss fű a földön, így talán van valami, ami egy kicsit felfogja a zuhanó állam. Nah nem mintha nem láttam volna eddig elég őrültséget, de akkor is, egy ANGYAL??? Na ne már!!
Tao szavaira igen gyengécskén, de elmosolyodok. Jómagam alapból gyorsabban gyógyultam, mint egy átlagos ember, de az valóban csodálatos volt, ahogy róla tűntek el a sebek, mióta megérkeztünk.
- Nos igen, a mentősöknek lenne mit fejlődnie, hogy erre a szintre érjenek... - motyogom csak úgy magamnak, mert a felgyógyuló polgármester láthatóan jobban képben van, mint én.
~ Habár basszus, itt mindenki jobban képben van, mint én!!! Habár ha képben lenni azt jelenti, hogy majd felfal egy sárkány, vagy totál hibbant vagy, hát én boldogan hajózgatok a tudatlanság vizein... ~
Közben azért próbálom felmérni ki lehet veszélyes rám, miután rájövök, hogy körülbelül mindenki, próbálok távol maradni a zárt osztály ezen büszke lakóitól, főleg a maszkostól, akinek a hátsóján szinte még ott szárad a kényszerzubbony maradványa... Ahogy csápol a levegőben még inkább távolabb húzódok, mert az ő esetében lehet, hogy még a levegőben is terjeszti a hibbantságot...
~ Hát igen, milyen boldog helyzet, amikor nem tudja az ember melyik fura figurától húzódjon messzebb... ~

Az egész helyzet igen érdekes és különleges a maga nemében. Nem tudom, hogy mi is lenne rá a legjobb szó jelenleg főleg, ahogy újra felmérem az itt lévőket. Bizalmatlanság ül a szemekben a másik iránt… Te jó ég… ha kiderülne mi vagyok itt pánik lenne. Na de mindegy. Lassan végig mérem a Polgármestert, majd… Robbanás, s lökés hullám. Azonnal ugrok Shyrokhoz és ölelem át, hogy testemmel védjem… nekem mindegy pár üvegszilák, de neki nem.

Még a polgármesterre mosolygok amint bemutatkozik, s utána a robbanásra figyelek fel majd arra, hogy Nyko véd. Nem sokra rá fehér villanás és már egy egészen másik helyen vagyunk a kráter szélén. Nykora pillantok, majd a többiekre, akik ott vannak és az újakra. Nem tudom, hogy mihez is lehetne kezdeni egy kráterben, de majd csak kiderül. Egyenlőre Nyko mellett maradok, ennyi biztos.

A teleportálás után körbe nézek, s a pusztítást nézem, majd pedig a túlélőket és a többieket. Már elhangzott a kérdés, amire engem is érdekelt a válasz így azt nem rakom fel ismét, csak várok a válaszra egy ideig némán, majd a maszkos alakra pillantok, akinek úgy fest nagyon viszket az ujja a ravaszon.
- Ha jól láttam az a sebhelyes igen csak gépies fickó jelentkezett – mondom nyugodt hangon. – De ha ennyi pazarolandó lőszere van, akkor esetleg még egy pisztoly is lenne? – kérdezem tőle, ugyan úgy nyugodt hangon.

- Jaj Nykooo, olyan vagy – szólok közben ahogy meghallom a hangját – nézz körbe, ide kétlem, hogy pisztoly kéne, mert bármi veszélyes ezt túlélte volna… inkább azt találjuk ki, hogy miért is vagyunk mind itt és hol is azaz itt… azaz inkább mi volt ez mielőtt egy Kráter lett. – próbálom kicsit összeszedni magam, mire Nykot látom aki az ég felé bök.

- Az angyal megúszta, lehet más is… de ha esetleg minden ki is múlt most itt, olyan pofás sárkány aki leégette a lakásunk még ide repülhet és ugye elhiszed, hogy az aranyos tekintet tuti nem hatja meg. – nézek rá Shyrokra majd a többiekre. Nem tudom eldönteni ki lehet itt veszélyes ránk, annyi biztos, hogy semmi se biztos. Egy Másik Lupin, Emberek, gondolom Mutánsok… beleszagolok a levegőbe, s egyenlőre marad az a felállás, hogy macska módra közelharc marad ha kéne, bár remélem, hogy most kimarad ez.

Furcsa érzés fog el ahogy ott csak állunk, s kezem lassan a szívemhez húzom.. nem figyelek rá, de az dobog, mintha élnék… elfordítom a fejem és ha kell el is fordulok, úgy, hogy a többiek annyira ne lássák ahogy némi szomorúság kúszik az arcomra, hogy újra ezt érzem, mintha tényleg élnék, majd pedig veszek egy mély levegőt, s a jelenlévőkre nézek, s hallgatom, az eseményeket, s figyelem is, hogy ki mit tesz, majd lassú léptekkel indulok meg az indián és az angyal felé.
- Szerintem nem. Legalábbis a részemről nem, és Shynomy se. – bökök a kis Lupin társamra és megállok még kellő távolságban. Bár a nyakörv és a róla lógó és derekamra tekert lánc tuti nem túl baráti látványt ad, de ez van, szokjanak hozzá…

Figyelem a többieket csendesen és próbálok Nyko közelében maradni, miközben megindul. Orromat piszkálja az éget szag, de csendesen elviselem ezt is, miközben arra leszek figyelmes, hogy Nyko felém bök, s csak bólintok lassan, majd Nyko elé lépek és leguggolok a gyerekeket úgy nézve kedvesen mosolyogva, majd felnézek az indiánra.
- Még maradtak más túlélők is, akiknek felkutatásában esetleg segíthetünk? – bökök magamra és Nykora. – Ne féljenek, bár a kinézete nem sugallja, de nagyon jó szívű és segít segíteni… - fogok bele mosolyogva.

- Shyrok… - szakítom meg a mondandóját, majd megrázom a fejem és az angyalra pillantok. – Úgy érzem, hogy a Gépies fickó nem az a jótevő féle, legalábbis az első benyomás alapján. Mondja el kérem, hogy mit kell róla tudni. – hangom nyugodt, s vörös szemeimmel egyenesen az angyal szemébe nézek, hiszen úgy fest, hogy neki komolyabb ismeretsége is van vele. Bár elsőre igen az érem két oldalának hat a két alak, de fő a biztonság. – És Önben kit tisztelhetünk? – kérdezem még meg, mielőtt folytatnám, azaz folytatni tudnám, mert Shyrok máris közbe kotyog.

- Nyko, hol marad az illem? nem illik előbb bemutatkozni? – kérdezem, majd bökök magamra – Shynomy Rokana vagyok és ő – mutatok Nykora – .. Kita…- hirtelen egy kis nyüsszenéssel elhallgatok.

Kedvesen megragadom Shyrok farkát és magam mellé húzom, hogy aztán kicsit csúnyábban nézek a szemébe, majd vörös lélektükreimet az angyal felé fordítom, s várom a válaszát, de az nem jelenti azt, hogy a többiekre nem figyelek.

- A szellemekre bizony, hol vannak mikor Szmájli itt garázdálkodik a labirintuson kívül? - Válaszolok rögtön felszólítással a rézbőrű felszólítására. Nem tudom miért hiszi akárki, hogy mi vagyunk a rossz fiúk. A robbanás után jöttünk és teljesen közvetlenek is vagyunk. Van aki nem értékeli az őszinteséget.
Ha egyszer túl sok a jóból...
A túlélők keresése résznél kihasználom a lehetőséget és én is bekapcsolódok az idegenvezetésért sorbaállásba.
- Tudják, hogy vannak a környéken még démonok? Elszalasztottam a tájékoztatót, reméltem, hogy nem szakad meg a főzőcsatorna adása attól mert démonok mészárolnak..
A prioritás Wade, ne sajnálkozz... Enni mindenkinek kell.