Limbo
6 / 6 oldal • Megosztás
6 / 6 oldal • 1, 2, 3, 4, 5, 6
Re: Limbo
2048. február 16. vasárnap - Limbo, démoni sík
Résztvevő: Tatjana Éva Dragunov
A démonnő megint elgondolkodott azok után, amit mondott Tatjana.
- Szóval SHIELD – gondolkodott hangosan. – A régi eredeti képességed megmarad, az újat már tapasztalod, ami együtt jár a testeddel, hogy másképpen látod és érzékeled a dolgokat, mint eddig tetted.
Igen, ezt valóban tapasztalta már a lény, így a démon arra várt, hogy Tatjana megerősítse valamilyen formában, akár szóban, akár csak egyetlen bólintással, hogy megértette.
- Szükséged lesz egy harmadik képességre is – elgondolkodott. – Legyen… legyen, hogy képes leszel néhány percre anyagtalanná válni és így nehezebben árthatnak neked. Szükséged lesz rá. Koncentrációval fogod tudni elérni mindezt, csak arra vigyázz, hogy nem fogsz tudni részlegesen anyagtalan lenni. Vagy a teljes tested, vagy semmi és még egy személyt tudsz majd magadon kívül ugyanúgy anyagtalanná tenni magaddal együtt, érintéssel.
Ismét kivárta, hogy a lány bólint, majd csettintet egyet.
- Kész is van, akkor a feladatod – mondta. – Van odafent az élők között egy fiatal nagyreményű férfi, aki meg akarja ölni Mr. Sinister-t. Kanada kormányzóját. A feladatod lesz, hogy segíts neki és megvédd ebben, amíg nem tudja teljesíteni a végzetét.
//Örülök, hogy tetszett ^^//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Limbo
Hallom, hogy hangosan gondolkodik, majd a mondatát is hallom, amire válaszolok is.
- Igen úrnőm, ezt már észre is vettem. - Hangom, nyugodt és megontolt. Aztán, ismét belekezd, a mondandójába aminek az a lényege, hogy lesz egy harmadik képességem is, aminek az a lényege, hogy anyagtalanná tudok válni, és így nem árthatnak nekem, vagy annak, akinek a megérintésével szintén anyagtalanná tudom tenni, hozzám hasonlóan. Bár, csak pár perig tart, és koncentrálnom kell majd hozzá, de klasz kis képesség.
- Köszönöm úrnőm. - Mondom ki ismét a szót, és hallom, hogy csetint egyet, és már bírtokában is vagyok a dolognak, és utánna jön is a küldetésem, amihez kaptam a harmadik képességemet. Azért, majd mielöt vissza adom úrnőmnek a harmadik képességemet, elötte még jó lenne a frászt hozni a kisöcsémre, mikor meg jelenek nála így, és nem fog tudni nagyon néhány percig. Jó móka lesz, de elöbb a feladat, és csak utánna a szórakozás. Fel állok, és úrnőmre nézek, és várom, hogy a férfihoz teleportáljon, de azért egy kérdésem még fel merül.
- Honnan fogom tudni, hogy megtaláltam azt a férfit, akinek a vigyázására, küldesz engem? Valamint, hogy hivják őt? - Teszem fel a kérdést, hiszen ha kapnék egy fényrépet, abból is legfejebb csak annyit látnék, hogy egy számomra hasznavehetetlen papír darab.

- Kik beleolvadnak az Erőbe, örvendezz azokkal! Gyászolnod őket nem kell. Hiányolnod nem kell.
– Nem! – mondta türelmetlenül Yoda. – Ne próbálkozz. Csináld, csináld! Vagy ne csináld. Próbálkozni nem lehet.
Eva Carter- 7. szint - 16 kredit
- Hozzászólások száma : 592
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 06.
Karakteradatok
Főkarakter: Szabó Éva
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Limbo
2048. február 16. vasárnap - Limbo, démoni sík
Résztvevő: Tatjana Éva Dragunov
Tatjana kérdésére a nő elmosolyodott.
- Ne aggódj, pontosan oda fogsz kerülni pillanatokon belül – mondta. – Csak készülj fel, hogy az itteni kellemesen meleg idő után ott már fázni fogsz.
Mielőtt reagálhatott volna Tatjana a nő a kezeivel rajzolt valamit a levegőbe, a lány csak ennyit érzékelt, de valószínűleg ismét rúnákat rajzolt, majd egy pillanatra teljes sötétség fogta közre a lány, majd három ember előtt landolt a hóban.
//Elég, ha csak NY-ba írsz, nem szükséges ide már.
Résztvevő: Tatjana Éva Dragunov
Tatjana kérdésére a nő elmosolyodott.
- Ne aggódj, pontosan oda fogsz kerülni pillanatokon belül – mondta. – Csak készülj fel, hogy az itteni kellemesen meleg idő után ott már fázni fogsz.
Mielőtt reagálhatott volna Tatjana a nő a kezeivel rajzolt valamit a levegőbe, a lány csak ennyit érzékelt, de valószínűleg ismét rúnákat rajzolt, majd egy pillanatra teljes sötétség fogta közre a lány, majd három ember előtt landolt a hóban.
//Elég, ha csak NY-ba írsz, nem szükséges ide már.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
6 / 6 oldal • 1, 2, 3, 4, 5, 6
6 / 6 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|