Csatornák

Mint minden államban itt is minden régióban ugyan úgy néz ki a csatorna hálózat csak tisztább vagy mocskosabb.

Az eredeti topic.

Nos elég volt egyenlőre az egyik cipőmnek a beázása. Nem különösebben érdekelt igazából, mivel csak a városi emberek miatt veszem fel. Jobban szeretek mezítláb lenni. Le is vettem a cipőimet, és felakasztottam a létrára 8kicsit nehezen ment). Leakasztottam íjamat, és felraktam egy nyílvesszőt. Természetesen nem akartam lőni, mivel mást terveztem. Behunyom szemem és koncentrálok. Mikor kinyitom, már a nyíl végében volt az erőm, és hajam felragyogott arany színbe, mint ahogy a nyílvég is. A vízbe dugom a nyílvesszőt, hogy megnézzem azt a fémes valamit. Igaz, hogy nem csináltam valami nagy fényt, de nézelődésre pont megfelelő. Na nézzük mire is léptem rá.

Nos mivel a víz befagyott, így remélem elég kemény arra, hogy megtartson. Szépen lassan ráereszkedek, és ha megtart, akkor a város központja felé kezdek szaladni a csatornában, hogy megtudjam mi is történt idelent. Sejtem, hogy nem csak egy bombával lesz majd dolgom, ám igyekeznem kell. A folyamatos képességhasználat egy idő után eléggé legyengít... főleg mentálisan. Amint találok valami figyelemreméltót, akkor megállok, és megvizsgálom, ám ha élőlényre bukkanok (nem patkány, meg egyéb rágcsálóra), akkor rászegezem aranyló fegyverem, és kiáltom:
- Ki van ott?

Előzmény: Europe park

Svarog ránézz Horatiora, majd az angyalszerű fickóra. Elvileg halhatatlan, harcolt már démonokkal.
- Manhattan inváziójánál én is ott voltam, rohadt egy helyzet volt. Egy társamat is elvesztettem ott. Nos akkor nézzünk le a csatornába, hátha találunk valamit. Mondjuk egy démonfészket, vagy valami sátánista szertartást. Na, mennyünk és égessük ki a dögöket.
A mellette lévő varázsló felé fordul.
- Mennyire bírod a bélgázszagot? - kérdezi, majd indul is a csatorna felé. Hamarosan lemászik, várva, hogy a többiek is kövessék. Amint mindannyian lent vannak, Svarog Angyal felé fordul.
- Érzékelsz valamit?

Egy emberrel találkozok össze. Nem teszem lejjebb íjamat, sőt a szívére célzok. Kezem kicsit már kezd remegni, mivel már egy jó ideje fenntartom képességem, és hát nem olyan könnyű félig kifeszítve tartani az íjat, és ráadásul most még célzok is. Ekkor egy furcsa szempárra leszek figyelmes, és morgásféleséget. Arrafordítom a vesszőt, és kérdezés nélkül lövök. A szemeket céloztam, ráadásul ha sikerrel eltalálom a valamit akkor képességemnek köszönhetően addig próbálja átfúrni magát, míg el nem veszik ereje, vagy én meg nem állítom. Míg a fény a lény felé halad, én nem totojázok. Felajzok még három-négy vesszőt, és lövök, és ha több is van azokra is lövök párat. És csak azután pihenek le, ha látom, hogy elmúlt a veszély, ez esetben a fiúval nem törődve megyek tovább, mivel embertársam már kislisszolt innen.

- A jelekből kajakra azt hittem, hogy fehér mágia - intett Svarog a pentagramák felé, majd a víz felszínén lévő anyagra mutatott. - Ez szerinted mi?
Svarog a víz felé hajolt, majd a mutatóujjával egy kis darabot vessz fel, majd biztos távolságra az orra elé tartja, és megszagolja. Próbálja beazonosítani, hogy milyen robbanóanyag lehet.
- Legalább van valami támpontunk, hogy a démonok hol is várnak minket - mondja a srácoknak. - És mit terveznek. Akkor csak óvatosan fiúk, amint mozdul valami, ami nagy, szarvas és szárnyas, ronda és nem én vagyok, támadunk. Gandalf, Dumbeldore, mutassák az utat. Indulás...

Végül is nem kell sokat haladni egy csatornáig, vagyis a lejáratához, nem is igazán tudom, hogy miként hívják ezeket hivatalosan, sosem néztem utána, soha nem is fogok, teljes mértékben feleslegesnek találom. A lényeg, hogy lemászok és már mászás közben is érzem, mondhatni megcsapja az orromat a fekete mágia szaga, mely igazából nem érint meg, hiszen számomra ez megszokott, mindennapos, nem ilyen koncentrációban, de akkor is megszokott.
- Heh... - Ennyit kommentálok az egészhez, majd pedig figyelem a felgyúló rúnákat, természetesen ugrásra készen, de semmi sem történik, ami a helyzethez képest... Meglepő is, meg nem is, most viszont nem fogom magyarázni, hogy melyik miért, így legalább van fény idelent rendesen és látom, hogy merre megyek. Feltűnik a furcsa anyag a padlón, ami valószínűleg vér, a démonokat ismerve legalább is, nem hiszem, hogy valamiféle különleges anyag lenne... Bár lehetséges, hogy démoni robbanóanyag, ami már megtette a dolgát, magyarázhatja, hogy miért volt akkora a robbanás, mégis miért nem döntötte romba az egész csatornát... Az is lehet, hogy csak le akarják csalni ide az emberek egy kis részét, ki tudja kiket, hogy van-e célcsoport, vagy nincs, és aztán a levegőbe repíteni ténylegesen az egészet, bár nem nézném ki a démonok legtöbb példányából, hogy erre lenne elég esze. Megérzem azt az ismerős érzést, amit a gócpontok okoznak, ez pedig egy pillanatra apró mosolyt húz a képemre, de tényleg csak egy pillanatra, mert talán végre megvan, ezt pedig...
- Talán megvan a gócpontunk. - Közzé is teszem, majd el is indulok abba az irányba, amerről érzem a hívást, igaz fokozottan figyelem is a környezetünket, nem akarok továbbra sem váratlan kellemetlenségeket, vagy legalább is nem akarom, hogy felkészületlenül érjenek.

Nos a furcsa lények levadászva, ám most jöhet a tova út. Ismét felhozom az Aranysugarat, amitől ismét ragyogni kezd a nyílvessző, illetve a hajam. Gyűlöltem ezt a féle világítást, mert kiszívja belőlem az erőt hosszú távon, ám most elnéztem efölött az idegeskedés fölött, mivel nem nagyon érzek más lehetőséget világításra. Egy nagy levegő, majd nyakamba veszem a lábamat, hogy kis idő alatt nagy távolságot járjak be.
~ Most már csak azért is kiderítem, hogy mi a fene folyik itt! - határoztam el magamat.
Ha a fiú nem jön utánam, akkor mostanra sikerült lehagynom, ám ő még mindig láthatja hol járok hála az Aranysugárnak.

//Még a felszínen//

Rövid időn belül találtak egy aknát, ahol alá tudtak ereszkedni a csatornák sötét és bűzös világába. Először Albert nem sok reményt fűzött a föld alatti keresgéléshez, mert élt azzal az előfeltételezéssel, hogy a járatok nagy része beomlott. Ettől függetlenül követte Szellem Lovast, mert démon témában verhetetlen vol.
- Bravo. Maradj fent, és nézz körül.

Albert hagyta, hogy a Lovas előre menjen. Aztán baljával az övén lévő egyik utility zsebbe nyúl. Kivesz belőle néhány lighsticket. Eltöri őket s zölden világítani kezdenek. Egyet a csatorna bejáratához dob, hármat pedig a démon után enged a csatornába. Lássák már a kevésbé természetfelettiek is, hogy hova érkeznek. Aztán ő maga is alászáll...

//Már a csatornában//

...amint leért, Alber aktiválta a fegyverlámpáját, hogy lássanak is valamit. Ellenben azt tapasztalja, hogy nincs szükség egyelőre az extra világításra. A falakat díszítő, először ijesztőnek ható, rúnák elég fényt adnak. Most veszi kicsit szemügyre a lábuk alatt és között csordogáló vizet is. Először csak az a gyanús neki, hogy a fényrudak fénye eltér a megszokottól. Megvilágítja hát a talajon folyó szmötyit, de aztán újra deaktiválja a lámpáját. Nem is akarja tudni, hogy miben taposnak s csak remélni tudja, hogy nem éppen éghető anyagban tapicskolnak, amit majd rájuk gyújtanak.
Amikor a Lovas határozottan kijelenti, hogy érzi a helyi gócpontot, Albert megkönnyebbül. Szívverése lelassul, aggodalma alább hagy. Nem úgy figyelme. Még mindig nem bízik a macskafélében és barátnőjében. Ahogy a professzor íróban sem. Őket egyelőre külső tényezőnek tekinti, így egy szinten figyeli őket a várható démonokkal egyetemben. Albert csendben, de tüzelésre készen követi a Lovast egyre mélyebben a csatornarendszerbe.

Úgy fest, hogy a csapat jó része megy lefelé, csak egy valaki megy másfelé vagy marad itt. Mindegy is. Lemegy szellemlovas és az egyik kis kommandós. Tekintetem a vérfarkasra, majd Shonomyra siklik, aztán lenézek a csatornába, s félre húzom a számat néhány szippantás után.
- Maradj a közelemben. – mondom még Shyroknak csendesen, majd laza mozdulattal ugrok le a csatornába, s landolok talpon, de nem fékezem az érkezés csak akkor mikor leguggolok már teljesen, s mindét irányba elnézek. Ha nem kell nem rántok fegyvert. Elég érdeke s a kis terep a felfestett jelekkel, furcsa nagyjából fagyott anyaggal alattunk és még az is, hogy ennyire jó a csatorna állapota. Lassan kelek fel és lépek néhányat előre, s várok.
Tekintetemmel a Riporter mozgását követem. Bár nem hiszem, hogy velem gondja lenne, de attól tartok, hogy esetleg hevesebb szóváltás alakul ki a legendásan ellenséges két faj közt, még ha Nyko igen fiatal is vámpírként, de úgy fest a negatív érzések úgy mond a vérrel öröklődnek és nem csak a képességek. Lenézek a csatornába és amint Nyko odébb megy leugrok én is, s landolás után körbe pillantok, majd közel megyek hozzá csendesen.
Amint megindul lovas a fegyverrel hadonászóra nézek, majd megindulok én is. Tekintetem az előttünk lévő részt pásztázza, miközben úgy sétálok, mintha csak az utcán sétálgatnék. Nem mutatom jelét félelemnek vagy bárminek, pedig részen vagyok és figyelek, hangokra, kis neszekre, vagy esetleg szagokra, miközben próbálom elkerülni, hogy a falakhoz kelljen érni.
Lassan haladok Nyko és a Riporter közt, bár jobban Nyko mellett, hogy ha kell akkor közbe tudjak avatkozni, vár továbbra is remélem, hogy minden marad ennyire békés, legalábbis csapaton belül, még ha még a bizalom nem nagyon van meg, de ez majd kiderül később.

Óvatosan haladok előre, igyekszem mindenre figyelni, de persze biztos vagyok benne, hogy van ami felett simán átsiklik a tekintetem, valamiféle álca, vagy ehhez hasonló... Szóval pozitívan állok a helyzethez, legalább is mondhatjuk így is. A lényeg, hogy nem ütközünk nagy ellenállásba, vagyis igazából semmilyenben, csak néha halad el egy-egy hatalmasra nőtt patkány, ami igazán kellemetlen, de amíg nem mutatnak agressziót, addig oly annyira nem érdekelnek, hiszen még mindig csak állatok, még ha démoni állatok is, nem hiszem, hogy tanácsos lenne leállni itt hadakozni. Ennek főleg az-az oka, hogy ezek a rúnák eléggé... Zavaróak, nem tudom, hogy mi céljuk lehet amellett, amit most is érzékelek belőlük, valóban csak világítás lennének? Vagy talán sokkal rosszabb? Nos, démonokról van szó, szóval valószínűleg sokkal rosszabb... A lényeg, hogy haladunk, rövidesen pedig egy sokkal tágasabb részre érünk át, ami kicsit felszabadító érzés, de nem oly jelentősen, nem mintha rettegnék a bezártságtól, vagy problémám lenne vele, főleg nem így, hogy határozottan érzem, hogy amit keresünk közel van, ami valószínűleg a gócpont, bár jelen helyzetben nem biztos, hogy lesz ott egyáltalán bármi is, bár még mindig arra számítok, hogy bármely pillanatban támadhatnak, ezért igyekszem fent tartani a figyelmem és még mindig csak elugrani egy támadás elől... Egyéb esetben vezetem tovább a csapatot annyi megjegyzéssel, hogy:
- Közel vagyunk... -

Egyenlőre jól haladunk, bár a csapat elég csendes, de mindegy is. Shyrokra pillantok, majd a többiekre. A farkasunk hátul kullog, hát nem örülök ennek. Jobb lenne ha szem előtt lenne, mondjuk előttem, de van haszna is ennek, hiszen, ha hátulról jön valami támadás, akkor azt ő tudja meg elsőnek. Csak abban reménykedem, hogy nem akkor mikor beleállítottak vagy lőttek valamit.
Valahogy nem érzem jól magam eme csatornában, akár egy nagy csapda, de mivel elég célirányosan haladunk az egyik irányba, így remélem, hogy azért oda is érünk, ahova kell. Pontosabban oda ahonnét inkább a józanésszel rendelkezők menekülnének: Egy démon tanyára.
Na de lassan elérünk egy nagyobb csatornát és vezetőnk megjegyzése alapján ideje kicsit készülődni, bár nem hiszem, hogy olyan lény jönne szembe ami érzékeny lenne az ezüstre, hiszen amilyen szerencsés vagyok, csak egy ilyen lesz, rajtam kívül és az is mögöttem kullog. Bár elég nagy kaliber ahhoz hogy így is kárt okozzon, még ha nem is akkorát, mint mondjuk acél, vagy hasonló nyalánkság. Kabátom alá nyúlok közben és két kiskattanással amit a lépések zajához próbálok időzíteni kibiztosítom mind két pisztolyt, de úgy mintha csak próbálnék kicsit átmelegedni, majd ugyan ilyen természetes mozdulattal eresztem vissza magam mellé a kezeimet és haladok tovább egyre csendesebb léptekkel.
Csak haladunk és haladunk. Nincs nagyon beszélgetés, de nem is kell talán. Nyko figyel, ahogy én is, hátra is előre is, a lábam elé is, meg fölénk is. Próbálok eleget megjegyezni hogy ha futásra kerül a sor, akkor a lehető leggyorsabban kijuthassunk a csatornából, meg persze arra is, hogy a két legendásan ellenséges fajunk nehogy egymásnak essen. Bár úgy fest, hogy egyenlőre nem nagyon foglalkoznak egymással, ami jó hír. Vagy nem.
Kita kibiztosítja a pisztolyokat a nagy csatornában, de nem veszi őket elő. Szóval csak elővigyázatosság, és nem az, hogy valamit észrevett. A levegőbe szimatolok óvatosan, és körbe is nézek, hátha megérzek valamit vagy látok, miközben füleim is hegyezem, na meg ha a szag túl erős lenne, akkor ne emlegessek rókákat.