Csatornák

Még a füldugón keresztül is komoly robaj hallatszik kintről, ahogy a falnak vetett háttal vár a reakciókra. Ahogy körbe tekint a folyamatosan villódzó torkolattűz fényénél, szép lassan mindenki megtorpan, földre kerül vagy egyszerűen csak ideiglenesen harcképtelenné válik. Ekkor még nem tűnik fel neki két társuk dulakodása, jobban el van foglalva a lyukból előbújó lényekkel.
Amint Nyko befejezte a lövöldözést, Albert feláll és meg sem várva, amíg a többiek sikeresen felgyógyulnak, vagy eltömik a fülüket, a két pokolfajzatra emeli karabélyának csövét.
- SORRY GUYS! - üvölti, hogy a zajártalomból éppen felépülők vagy még attól szenvedők is hallják. Aztán mit sem törődve a zárt, szűk térben terjedő hullám hatással még kettőt beleereszt a démonfajzatok szívtájékába és egyet a szívükbe. Ez gyors egymásutánban hat lövést jelent. Ezt követően azonban nem lő, egyből. Gyorsan fordul a lyuk felé, mert újabb ellenségekre számít. Ha ott újabb pokoli fattyak tűnnek fel, egyből tüzet nyit, nehogy megtámadják őket onnan, amíg a többiek regenerálódnak, traccspartiznak. Ahogy Nyko hátrál és egy idő után megérkezik mögüle Shínomy is, kezdi zavarni a sok, rendezetlen mozgás.
Amennyiben nem érkezik több házi kedvenc, maga is megállapítja, ahogy a többiek is.
- Jön valami nagy és gonosz!

Megindulok de csak botorkálás van... Pedig azt hittem hogy az ideiglenesen mellém csapódott nőszemély világít, vagy... Én sietek ennyire előre? Nem is igazán számít, a lényeg a botorkálás, amit sosem szerettem, mert inkább preferálom a magabiztos és viszonylag folyamatos haladást mintsem ezt... Bár végül is ez egyértelmű. Szóval ez így megy egy ideig, végül pedig egy elágazáshoz érünk, amin végignézve eléggé gyorsan eldől bennem, hogy merre is akarok menni, mert hát.. Nézzük végig logikusan, négy felé lehet tovább menni, ebből három sötét, az előttünk lévőben pedig talán mintha fény lenne... Egy pont oda, plusz az egyből szemben van.. Két pont oda. Kell még bármiféle meggyőzés? Azt hiszem nem, szóval meg is indulok tovább egyenesen, persze azért most figyelve a sötét járatokra, mert nem örülnék neki ha valami nekem ugrana, nem mintha látnák a sötétben, szóval úgysem tudnék védekezni, de talán valamiféle ösztön meg tudna.. Védeni, menteni biztosan nem de védeni igen, szóval nagyjából ennyi a célom ha megtámadna valami... Amit nem hiszek de sosem lehet tudni, ez az egész parázás pedig főleg a behatárolhatatlan fémes csattanás miatt van, nem tetszett az a hang. Kíváncsi vagyok amúgy is, hogy tényleg van-e erre valami, vagy csak káprázik a szemem, esetleg valamiféle... Náh nem, odafent is sötét van, szóval onnan nem nagyon szűrődhet be véletlenszerű fény. Mondjuk ha valami nagyobb épület mellett vagyunk... Nem hiszem, bár mondjuk a kaszinó még mindig nem lehet messze, talán.

Cinikus voltam, tulajdonképpen egy költői kérdéssel, így választ oly nagyon nem vártam rá, ahogyan az sem fordult meg a fejemben, hogy leállnak egymást alaposabban is "osztogatni", mert ha jól tudom ezt a kifejezést így is lehet használni, bár ebben még nem vagyok biztos. Egyenlőre abbamarad a támadás, bár valami továbbra is közelít, így még annyit intézek a többiekhez, hogy:
- Mindenkinek pofa be mostantól. - Jelentem be és ezt innentől kezdve amíg kicsit nem oldódik a helyzet, magamra is tekintem s innentől kezdve, ha valaki nem egy tervvel áll elő, akkor nem is veszem figyelembe. A ruhámból tépek le darabokat és azokat gyömöszölöm a fülembe, remélhetőleg ez elegendő lesz még egy ilyen kellemetlenség elkerülésére, vagy legalább is enyhítésére. Következő lépésként a harcra való készülődés jönne, amire viszont annyi idő sincs, mint amennyit feltételeztem, ugyanis csattanást lehet hallani, még a füldugón keresztül is, majd pedig az egyik társunk egyszerűen hanyatt vágja magát és csúszni kezd... Eléggé könnyű felfogni, hogy valami húzza, a probléma az, hogy úgy, hogy nincs bent ebben a járatban, így feltételezem hogy a többiek nem tudnak tüzet nyitni rá, tehát ha csak nincs vágófegyver... Megpróbálom előhívni a pengét, de mint mindig, most sem sikerül, én pedig kissé értetlenül állok a dolgok előtt, nem tudom, hogy mi történhetett, hogy miért nem működik az amivel oly sokáig nem volt gondom. De vajon ez mindig így volt?... Nem, valami módon meg kellett tanulnom ezen mágikus praktikák használatát, de hogy volt? Megerőltetem a fejemet, hogy vissza emlékezhessek nagyon, nagyon régre, egy kis idő után pedig, bár a saját emlékeimbe belefájdul a fejem, sikerül megtalálnom a megoldást, ami talán működhet, bár furcsa kissé számomra, de igen, emlékszem, hogy miként tanították ezt meg nekem, csak ténylegesen azért furcsa, mert... Nos elszoktam tőle, másként nem lehet magyarázni. Aktiválom a páncélzatomat, majd pedig egy rúnát kezdek rajzolni a levegőbe a csuklómra, erős koncentrációval, hogy ha működik, akkor a fegyver lehetőleg minél erősebb lehessen, koncentrálás közben pedig a megszokott, kissé nyílhegyre emlékeztető méteres pengét próbálom megformázni. Amennyiben ez sikerül, sietős léptekkel indulok meg a társunk után, aki remélhetőleg még ebben a járatban van és megpróbálom átvágni azt, amivel az a bizonyos lény húzza, amennyiben a többiek nem nyitnak tüzet, bár a páncélom mágikus... Még nem igazán ütötte át olyasmi, ami maga nem rendelkezett mágiával, de nem most szeretnék mindent letesztelni rajta.

Hát az egyik társunkat úgy fest elkapja az a valami ami lent van és továbbá úgy tűnik, hogy a banda eléggé hátráltató tényező. Megindulok a járat felé bepillantani kellő távból, de résen vagyok, hogy ha támadás ér, legyen barát vagy ellenség, akkor pórul járjon. Ha társ támad rám, akkor a lendületét használom fel ellene és segítek neki odébb repülni, ha ellenség, akkor ha ad rá esélyt fegyvert rántok és tüzet nyitok, bár remélem erre nem kerül sor, mert az elkapott társunkba nem akarok kárt tenni.
Az eddigi vezetőnk és a fegyveresünk után indulok csak meg én is, hogy bemenjek a járatba, aminek falán rúnákat keresek és ha nincs, akkor felszökkenek a plafonra, s úgy térdelek oda, mintha csak a talajon csinálnám, s a pisztolyt előhúzva célzok előre. Egyenlőre csak fedezési célzattal, majd intek Shynomynak, hogy még maradjon.
Fegyverrel a kezembe követem Nykot a járatig ahova én is belesek, majd a jelzésének megfelelően kint maradok a többiekkel a járat szájától félre sétálva. Egyenlőre úgy fest, hogy jobb ha kint maradok a többiekkel de ha itt elszabadul a pokol, akkor lehet Nykoék után rohanok igen hamar, mert vele nagyobb biztonságban érzem azért magamat, mint mással.
Nem tudom mit terveznek a többiek de az biztos, hogy be kell mennünk oda, előbb vagy utóbb muszáj és ha már itt tartunk akkor én inkább az előbbre szavazok, mint az utóbbra érthető okokból, hiszen valami történt itt, valami van itt és idő kérdése mikor folytatódik. De elsőre a társunk legyen meg, hogy ne használja fel a dög ami odalent van élőpajzsnak, mert az probléma lenne.

- Türelem. - veti oda a nyugalomra, erőszakkal intett férfinek. ~ Éreztem, hogy valaki túlbuzgó lesz. ~ Aztán hagyja, hogy a lovas előre menjen. Mégis csak ő érzi a démoni jelenlétet. No meg bármi is történik a következő másodpercekben, inkább a démonfattyal történjen elsőnek, mint Alberttel. A talaj viszont egyszerre kerül ki a lábaik alól. Bár nem zuhannak sokat, Albert automatikusan magasra emeli fegyverét, hátha elmerülnek valamiben. Illetve amikor talajt fognak, reflexszerűen borul oldalra. Így próbálja tompítani az érkezés, testére ható erejét. Az évtizedes gyakorlata segítségével reméli, hogy nem törik semmije, a becsapódáskor. Ugyanakkor bár földre kerül, a lendületét arra próbálja használni, hogy fel is pattanjon és már keresse is célpontját. A felemelkedő démonra tekint.
- Azt hittem nagyobb. - jegyzi meg halkan és leereszti a fegyverét, ami innentől kezdve a szíján lóg. Jobbjával a kardjáért nyúl, amit eddig nem lehetett felfedezni nála és most mégis előhúzza az oldalán himbálózó kardhüvelyből. Várja, hogy a lény megtámadja őket, vagy a Lovas megindítsa támadását.

A páncél továbbra is probléma nélkül működik, ahogyan pedig felidézem, hogy miként is voltam képes működésre bírni régen a mágiákat és újra próbálkozok az egyikkel, legalább is azzal az egyel, amit képes voltam eddig felidézni... Szóval ahogyan megpróbálom, képes vagyok megidézni a kardomat, ami eléggé nagy megkönnyebbülés. Kénytelen leszek visszatérni a régi praktikákhoz, nem mintha ez negatívum lenne. Az-az egyetlen baj ezzel, hogy mire elkészülök a társunk már el is tűnik a szemünk elől, Albert pedig leüt valakit, aki nem tűnt fel korábban, hogy itt van, valószínűleg azért, mert teljesen mással foglalkoztam, de amúgy nem foglalkozok vele különösebben, inkább megindulok a sötétbe, mely kellemesen érint, lényegében erre épül szinte minden tudásom. Néhányan követnek is és vannak, akik maradnak, én pedig vissza sem nézek, csak megyek előre és hallgatok, teljes mértékben tartva magamat a korábbi kijelentésemhez... Igaz ez addig van így, amíg nem érzek démoni mágiát magam mögül, hátra tekintek s... Egy nő kézfején, ismeretlen fajta, de egyértelműen nem Mephisto szolgálója, ez pedig elég indok lenne arra, hogy visszaforduljak és megállítsam, mielőtt tenne valamit, mert biztos vagyok benne, hogy nem véletlenül van itt, démonok esetében nincs véletlen...
- Vi.. - Szólalnék meg hogy tájékoztassam a többieket, de még teszek egy szerencsétlen lépést és ezzel már nem találok talajt magam alatt, a zuhanás alatt pedig inkább összeszorítom a fogaimat, sosem szerettem ezt az érzést. Igyekszem tompítani a zuhanást, de nincs rá szükség, valami puhára érkezünk, nem tudom, hogy mire és nem is igazán figyelem meg, főleg azért, mert egy jókora, nálam is magasabb démon jön elő a sötétből, remek.
- Tudjuk le gyorsan, problémák lehetnek a többiekkel is, ismeretlen démoni mágiát éreztem. - Csak hogy tudjanak róla, majd pedig harcra kész állást veszek fel, de egyenlőre nem lépek, várok a lény támadására, hogy arra egy ellentámadással reagálhassak, ami remélhetőleg hatásosabb lesz mint az ellenség támadása... Elkerülni csak nem lehet oly nagyon nehéz, ha csak be nem gyújtja a padlót, viszont elkerülhetetlen esetben marad az alapjában vett " előbb én támadok " módszer.

Oké csak jól láttam, hogy errefelé valami fény volt és találok is valóban egy kisebb társaságot, akiket óvatosan megközelítek, igaz nem akartam, de amúgy sem tudtam volna elrejtőzni, túlzottan óvatlan voltam, azt hiszem, szóval inkább csak... Felfedem magam. Nézek rájuk egy ideig, mint borjú az új kapura, de végül megyek tovább és hát... Már csak ott vagyok és vakargatom a fejemet, már ha nem támadnak meg, ez esetben egy ideig csak vakargatom a fejemet, próbálom felmérni a helyzetet de csak állnak és... Várnak, ja, nagyon úgy néz ki, szóval ha nem támadnak akkor felteszem az ó hatalmas kérdést:
- Mi dolgotok van erre népek? - Annyira oly nagyon nem érdekel, de legalább beszélgetek velük, vagy próbálkozok. Persze lehetséges, hogy megtámadnak valamiféle ismeretlen oknál fogva, vagy mert sunyiban démonok, erre is készülök és a védelmemet nem engedem le teljesen, mert ki tudja, hogy mikor kell egy támadás elől elugrani, amit persze nem szívesen tennék meg az itt uralkodó mocsokban, de amúgy is már benne gázolok, szóval végül is mindegy. Azért remélem, hogy inkább beszélgetősök, mint támadós démonosok, vagy ki tudja, hogy micsodák, mert hát eddig eléggé nyugodtan elvoltam, nem most szeretném, ha minden felfordulna... Ezek ketten a fejemben pedig nagyon csendben vannak, kíváncsi vagyok, hogy miért, ó... Lehet tudom!
~ Ne is álmodj... Ó... ~

Követtem Sarah-t csöndben. nem érdekelt már merre megyek, hisz úgysincs semmi, amitől tartanom kell, ha a jó öreg nyílvesszőkészletemet mindig magamnál tartom, és persze még épp eszemnél maradok. Az idegenekre nem nagyon reagálok semmit, csak készenlétben vagyok. Nem vagyok se jó társaság, se jó csoport ember, és Sarah is bőven túllépte az eddigi leghosszabb társaságban lévő időlimitet. Azért próbálok nem modortalan lenni és bemutatkozok.
- Üdv. Kusumi Ayani vagyok.
Ezek után visszatértem a hallgatózás burkába.

Az elmúlt percek történései gyorsan lezajlottak. Horatiot elkapta valami láthatatlan dolog, majd magával vonszolta, a többiek követték. A sárkányember csak felvonta a szemöldökét, amikor a társai eltűntek a sötétben...
A többiek vele maradtak.
Svarog hátrapillantott, majd ennyit mondott.
- Jó, szépen a segítségükre siettünk, aki akar az jöhet, aki meg be van ijedve, itt marad és szégyelli magát, de nagyon.
Svarog elindul a sötétségbe, de elővigyázatosságból a mutatóujja végére idéz egy lángcsóvát, ami megvilágítja az utat előtte. A sárkányszerű mutáns óvatosan és lassan lépdel végig a folyosón, fokozatosan fürkészve a teret maga előtt.
Felkészült hogy esetleg valami démon vagy más rusnyaság rátámad. Akkor megsüti, és megmutatja, hogy milyen csípős a New Yorki kaja.
Bronxot nem süllyeszthetik el, ez még a démonoktól is ostoba ötlet...
~Miért nem bírtatok a Marsra menni, vagy a Merkúrra, vagy valami más idegen bolygóra. Vagy a Vénusz, ott aranyéletetek lenne. Miért pont erre a szar kis Földre jöttetek? Ilyen egy pokolnyi retardált dögöt.~

Edward csak sodródott az árral és kapkodta a fejét. Nem igazán értette, hogy mi történt. Leginkább a hallórendszerének összeomlása majd gyors gyógyulása zavarta. No meg a jéghideg szennylé, ami sikeresen átitatta a ruháját. Elég gyorsan elkezdett fázni. Tudta, hogy ha így folytatja, bizony hamar sokkot kap a teste és akkor elveszítheti az eszméletét, rosszabb esetben meg is halhat. Ahogy körbenézett, arra gondolt, hogy ~ Rohadtul nem itt kéne elpatkolni. ~ Ezért bármennyire is undorodott magától, elkezdte melegíteni az izmait. Közben befutott a két nő.
- Jó estét. Nos Bronx süllyed, ránk olyan furcsa kutyák támadtak - mutat a földön fekvő tetemekre. - Most pedig a sárkányszerű úriember leereszkedik a lyukba, ahol eltűnt egy hős, meg még ketten. Hárman. Vacogva nehezen megy a számolás. - Azzal elindul Svarog felé. - Én ha meg is halok. Ezt látnom kell. - Azzal Edward követi Svarogot a föld mélye felé.

Haladunk előre, bár nem túl sokan, de ez talán nem is akkora baj. Könnyed mozdulattal huppanok le mögéjük és hangtalanul megyek utánuk, bár nem túl sokat, mert hirtelen egy olyan esemény következik aminek hála már is megbánom, hogy a plafon biztonságát elhagytam, mert egy lyukat sikerül megtalálnunk a sötétben, s talajfogás után az is kiderül, hogy mindhármunknak. A lenti fogadóbizottság se marad el, bár egy személyes, de kitesz néhányat, s nem ez az egyetlen rossz hír így elsőre, mert vezetőnk is elő áll egy másikkal.
- Remek.. még valami „Jó” hír? – morgom, majd arra pillantok, aki miatt itt vagyunk és mielőtt nagyon tudná részletezni az egész tervét, a pisztolyt berakom a tokjába és már kapom is el a lábánál vagy épp a nadrágszíjánál és már hajítom is a dög feje felé.
- Jó repülést – teszem még hozzá, majd a másik kettőre pillantok. – Valakinek értelmesebb ötlete van? – kérdezem, miközben főleg a nagy dögöt figyelem, de ez nem jelenti azt, hogy társaimra ne figyelnék, de a pisztoly bent marad a tokban. Némileg kíváncsi vagyok, hogy sikerül e neki, de ebben nem vagyok teljesen biztos és inkább hátra is pillantok, hogy arra nincs e véletlen valami. pontosabban körbe nézek, hogy esetleg hány bejáratát látom a helynek és esetleg látok e még más ellenséget is, míg úgy fest, hogy a másik három azzal foglalkozik csak ami előttünk van.

Nykoék eltűnnek és még érkeznek páran. A pisztoly nálam van, tudom is használni, de nem úgy fest, hogy innét jönne ellenség is de kitudja. A Sárkányszerű alakra pillantok, aki szintén lemegy, majd az érkezőkre.
- Üdv. Shynomy vagyok és bár nem tudom konkrétan a többiek miért vannak itt, de szerintem mindenki a robbanások okát keresi, ki kíváncsiság miatt, ki más okokból, de hogy pontosan ki miért azt nem tudom. – hadarom el gyorsan eme kis monológomat, majd pedig elhallgatok és a járat felé pillantok és fülelek, hogy mi is lesz most, aztán körbe lesek a csatornában, az itt lévőkre is rápillantva, hogy hányan is mennek le és még hányan maradnak itt fent.

Aha... Aha... Értem. - Valóban, szóval ki miért van itt, hősködés nagyrészt, kíváncsiság, vagy például saját magamat tekintve én csak sétálgattam, haladni próbáltam és itt kötöttem ki, itt meg úgy tűnik, hogy van démoni aktivitás, szóval azt hiszem köteles vagyok utána nézni én is a dolognak, ha már alapból azért vagyok itt, hogy Dormammut szomorítsam, igaz még mindig nem tudom, hogy miként is akarom én mindezt csinálni, de valahogy csak meg lehet oldani, azt hiszem.
- Valahogy nem tudlak sajnálni. - Jegyzem meg a fázásról panaszkodó alaknak, mert hát akkor én mit mondjak? Nincs hol élnem, általában nincs mit ennem és állandóan fázok, mégsem panaszkodok miatta, legalább is nem másoknak, nem is mintha érdekelne mást a problémám, az emberek nagy része max csak vállat vonna és menne tovább, ahhoz hogy figyeljenek, mindig drasztikus megoldásokra vagy helyzetekre van szükség... Mint például a most, látszatra holtukból felkelő vörös szemű dögök, amik egyenesen ide tartanak, az egyik pedig pont nekem.
- A bemutatkozás azt hiszem marad későbbre. - Nem mintha a saját nevemmel mutatkoznék majd be, nem lenne túl jó ötlet, mert hát még a végén valamelyik az alapján ismerne fel és mire észreveszem itt van a SHIELD a nyakamon. Most viszont térjünk rá a fontosabb dolgokra, például arra a bizonyos kutyára, amely egyenesen felém tart... Megpróbálok magam elé formázni egy klónt, amibe beleültetem Fox tudatát, neki úgysem igazán számít, amolyan csalinak próbálom használni, hogy annak ugorjon neki helyettem, csak nincs annyi esze, hogy megkerülje... Ha mégis, akkor meg egyszerűen próbálok odébb lépni az ugrás elől, ha ugrik, ha meg más nem akkor megpróbálom képen rúgni, bár eléggé régen csináltam ilyet de feltételezem hogy a lábaim még mindig eléggé erősek és továbbra is vagyok eléggé hajlékony ehhez... Végül is csak erre menő edzésekkel telt egy a gyerekkorom rabságban, szóval... Kétlem hogy bármit is felejtettem volna. Mindenesetre is az első verzió esetében, ha a bábra veti rá magát, létrehozok még egyet és azzal esek neki mondjuk... Fojtási szándékkal, ja, meg szemek és egyéb ilyesmik kikaparásával. Második esetben elég lesz az-az egy klón is ugyanerre.

Svarog örömmel vette, hogy társa is van az alagút felderítésében. A fickó nagyon kíváncsi és ezért az életét adná. Boris zordul elvigyorodik.
- Én is kíváncsi vagyok, főleg hogy nyírjuk ki azt a valamit. Ha csak a többiek meg nem tették előttünk. - A járat lejteni kezdett, majd egy légáramlat jött, valamint meleg. Svarog kifújta a levegőt, majd a társa felé fordult. - Rohadt meleg van. Amúgy a nevem Boris Dragunov, de a társaimnak csak Svarog.
Az út végén kiderült, hogy mi okozta a meleget és a huzatot. A sárkányember eltátotta a száját, majd megtorpant, amikor meglátta a kaput. Egy hatalmas, lángoló kaput, amiből szél áradt ki.
Az ember pont így képzeli el a pokol kapuját. Előtte pedig egy női alak állt. Svarog Edwardra nézett.
- Közelebb ne menjen, semmi hirtelen mozdulat. Azt hiszem megtaláltuk, hogy a démonok hogy jönnek át. Valahogy rá kell jönnünk, hogy pusztítsuk el... Vagy is inkább ne, képzeld el, hogy milyen pusztítást okozhat. Vajon hol lehetnek a többiek?
Svarog megdörzsölte az állát, majd elgondolkodva a nőre nézett. Elég tapasztalatot szerzett már a pokoli dögök elleni harcban, hogy tudja, valószínűleg ez az alak nem hiába áll a kapu előtt.
- Az én képességem a pirokinézis, neked? - kérdezte suttogva Edwardtól.
Lehet, hogy a többiek átmentek a kapun... Lehet Svarogék útja is oda vetett....

~ És másodszor is eljátsszák! ~ zsörtölődik magában Albert amikor látja, ahogy az eldobott férfi keresztülrepül a démonon, azaz az illúzión már tudja, hogy ismét csapdába csalták őket. Gyorsan körbefordul és már hallja is ahogy csattan az ostor. Egy pillanatra megtorpan. A szeme elé táruló látvány elborzasztja. Látott már dimenzió kaput, látott már téren és időn átívelő hasadékot, amin démonok szálltak meg egy egész világot. De most. Az elé táruló látvány maga volt a pokol kapuja. Azt azonban nem egészen értette, hogy miért akarják elsüllyeszteni a fél várost. De nincs is ideje most töprengeni. Megpróbál kitérni az esetleges ostorcsapás elől. Ugyanakkor megindul előre, rohamoz és a démonra tör. Egyelőre nincs terve, de azt tudja, hogy most a tétlenség a legnagyobb kudarc. Kardjával harcol, mert úgy sejti, hogy ami a démoni fattyak ellen bevált emberi fegyver, az a főnök ellen nem biztos, hogy működik. Ezért is nyúlt már az elején a mágikus tulajdonságokkal rendelkező fegyverhez.

Ketten úgy döntenek, hogy támadnak, vagy legalább is az egyikük, a másik pedig csak segédkezik, én pedig nem válaszolok a megszólalására, nem igazán nézem annyiba a fajtája és az eddig felmutatott dolgai alapján, hogy tanácsos lenne ilyen helyzetben ennyi miatt levegőt pazarolnom rá. Viszont a kialakult helyzet engem is arra késztet, hogy olyan állást vegyek fel, amelyben bármely pillanatban előre tudok törni, csakhogy máshogyan sülnek el a dolgok, mint ahogyan gondoltam, vagyis valószínűleg gondoltuk volna. Az alak egyenesen átrepül a szörnyetegen és a falnak csapódik, erre pedig most nem tudom, hogy tapsolni kezdjek-e, vagy sem... Végül beérem egy lemondó fejcsóválással.
- Szép volt. - Szólalok meg cinikusan... Megint egy illúzió, hányszor akarják még ezt a trükköt bevetni? Mindenesetre is csattanást hallok magam mögül, aminek köszönhetően reflexszerűen fordulok meg és veszem fel ugyan abba az irányba a harci állást... De lángokat leszámítva nem igazán látok semmit, ezért inkább figyelek egyenlőre, ugrásra készen, hogy ha esetleg ki kell térni egy támadás elől, vagy több elől, akkor időben tudjak kapcsolni, bár a páncélom alatt nem igazán tartok ostorcsapkodástól, ha el tudná kapni a lábamat és be tudna rántani a tűzbe, az valószínűleg nagyon kellemetlen lenne, finoman fogalmazva, bár, ha ezek pokoli lángok, akkor talán annyira nem lesz vészes... Talán, vagy pont ellenkezőleg. Mindenesetre is ha valaki képes áthaladni a tűzön, akkor jómagam is, bár nem tudom pontosan, hogy mi ellen, ami nem biztos, hogy jó... Legalább elővigyázatos próbálok lenni ahelyett, hogy fejjel rohanok a falnak, vagy a tűzbe.