Csatornák

Svarog nem lepődött meg, amikor az anyag lángra kapott, de ráadásul úgy, hogy átvette a környezete hőjét. Ez fantasztikus volt... Persze az nem, hogy az ő testhőmérsékletét is felvette, és ő gyulladt be.
Svarog elkezdte lerázni magáról az anyagot, majd Horatio jött, és a sárkányember karjára rakta a köpenyét, és elég csúnyán leszidta.
- Szakmai ártalom - morogta Svarog. - Legalább most már tudjuk, hogy ha jót akarunk akkor ne essünk bele.
Végignézett a rétegeken, majd felpillantott.
- Ez azonban fura, a démonok simán tudtak volna varázslattal is tűzet idézni, hisz tudjuk honnan jöttek, de akkor miért van erre szükségük?
Szerencsére Horatio eloltotta a lángokat. A sárkánynak ronda sebek maradtak a kezén...
Amik eltűntek, pillanatok alatt.
- Ez is fura, a démonok miért vesződnének a gyógyításunkkal.
A távolban fényt látnak, Svarog Horatiora pillant.
- Hisz szerintem tuti, hogy már vérdíj lehet a fejünkön. Párszor a képükbe fingottunk - mondta Svarog. - Na hogy közelítsük meg a rondaságokat?

Nos sosem szerettem a "Vajon melyik a jó választás?" játékot, így a véletlenre döntöm a további utat. Az aranysugaras nyílvesszőtől lassan már levegőt venni is alig tudok, mert igencsak kifullasztott. Felfele célzok, majd elengedem, ám csak alig feszítettem ki. A nyílvessző egy gyenge szállással lepottyan pont a baloldali alagút előtt. A dolog eldőlt. Arra megyek. Amíg még az Aranysugár képességem tart begyorsulok, és futok az alagút irányába, majd miután beléptem a képességem összeomlott, és a világításnak is így vége. Nem számított. Előkaptam botomat, és talpammal egy vonalban csapdosva szaladok tovább, és jól tudtam, hogyha lesz valami előttem, akkor arról időben kapok tudomást, ám sajnos ha valami nem a földön van, akkor könnyen belemehetek.

Még egy nagyon kevés csendes haladás, senkinek sincsen semmi hozzáfűznivalója sem, ami nekem tökéletesen rendben van, legalább kellemes csend honol a társaságon, ami nem mindig mondható el, szóval örülök, hogy ez most így van, csak a lépteink zaja az számomra, ami megtöri ezt a zajtalan békét, de ez nem olyan hang, amely valóban képes lenne irritálni. Hamarosan el is érkezünk egy újabb elágazáshoz, ez azonban nem néz ki... Nos, nem olyan, mint amilyen járatokon eddig végig jöttünk, inkább úgy néz ki, mintha kiásta volna valami... Rosszabbik esetben talán egy nagyra nőtt patkány, ami jóval nagyobb mint az eddig látott példányok, igaz ez csak egy gyors ötlet, valószínűleg szimplán csak démonok voltak, de sosem lehet tudni, végül is ezek a patkányok is démoninak néznek ki... Mindenesetre is amit keresünk az ott lesz bent, tisztán érzem, ezt pedig a többiek tudtára is adom mondjuk...
- Amit keresünk itt van bent. - Mondjuk most, tehát nagyon óvatosan belesek, amit pedig látok... Nem valami bizalomgerjesztő, egy sötét járat, a végén fény, sistergés, talán mozgó árnyak is vannak, de abban nem vagyok biztos.
- Mindenki kész van? Bemegyünk, amúgy sincs más logikus lehetőség... Vagy van valakinek egyéb ötlete? - Kivételesen érdekel mások véleménye is, már csak azért is, mert tervről van szó, de nem hiszem, hogy bárki is ki tud bármi jobbat találni azon kívül, hogy bemegyünk.

Nem csak, hogy nem volt szimpatikus számára a furcsa kisugárzású hölgy, még a tenyere is viszketett tőle. Egyszerűen benne volt a levegőben, hogy bántania kéne őt. Pedig alapvetően nem agresszív természetű. Azzal tisztában volt, hogy meséltek neki erről az érzésről még régen. Már csak vissza kellett emlékeznie, hogy ki, mikor és pontosan milyen nem emberi lényekkel szemben.
De egyelőre el akarta hessegetni magától ezeket a gondolatokat, mert nem hagyták koncentrálni. Inkább a helyre és a kis csapatra figyelt s magában már tervezte tovább az eseményekről írt, internetes napló bejegyzését. Ahogy kis csapatunk gázolt a fekáliában, arra gondoltam: a démonok nem a pokolban, hanem a pöcegödörben laknak. Tehát legyőzhetőek, mint ahogy hétköznapjaink hősei ezt már megtették a többi városrészben is. Ellenben maguk a földön túli rúnák megijesztettek. Ha elhisszük, és miért ne tennénk, hogy akadnak mágikus dolgok, ezek akár riaszthatták is a hely aktuális lakóit.
Amikor Árny megállt és a kis csapat megtorpant, azért elfogta Edwardot a nyugtalanság. ~ Jó lenne, ha át tudnék változni...vagy legalább lenne fegyverem. Nem hiszem, hogy puszta kézzel érdemes lenne nekimenni a démonoknak. De legalább van itt egy dokumentarista. ~ cikáznak a gondolatok a fejében.

Kis sétánk még tart egy idei elég csendesen, mely tökéletesen elég arra, hogy lássam új társaim viselkedését, amiből következtethetek, hogy mire is lehetnek képesek. Elő úgy fest azok haladnak, akik konyítanak valamit a harchoz, vagy csak elég akciófilmet néztek, ugyan ez a farkasunkról nem mondható el, bár saját állítása szerint nem harcos. Szóval kolonc a nyakunkon ebből kiindulva. Vagy csak nincs tisztában azzal mire képes. Akkor pedig hatalmas probléma. Ehh… nem is ismerem, de eme ellen érzés elég, hogy csak negatív dologként kezeljem… Még egy dolog amit enyhén szólva gyűlölhetek eme létben… de mindegy… haladjunk.
Kicsi szimatolgatásom eredménye, hogy totál kitolok magammal és felkavarodik a gyomrom teljesen, de még próbálom visszanyelni azt ami a torkom birizgálja, de mikor a csapat megáll, akkor a vacsim úgy dönt, hogy eleget volt bennem és távozik is… azaz a kereszteződést sajátságosan megjelölöm, s minden bizonnyal hasonlóan pocsékul nézhetek ki ahogy érzem magam.
Kicsit megsimogatom Shynomy buksiját miután kiadta a vacsit.
- Butus vagy – mondom csendesen neki, majd vezetőnkre pillantok, miután lepillantottam a járatba, s bólintok.
- Jobb ötletem nincs, és mehetünk is. – mondom nyugodt hangon, majd Shyrokra pillantok, hogy még próbál e életet adni pár rókának, vagy már készen áll e, aztán a farkasra pillantok.
- Én megyek hátul – jelentem ki, csendesen, de ellenkezést kicsit se tűrő hangon. Erre meg van az okom. Szemlátomást nincs fegyvere, azaz ha harcra kerül a sor tuti nem így fog, azonban átváltozáshoz idő kell. Nekem nem. Ráadásul nálam fegyver van és ha csak azt nézzük amit mondott, hogy riporter, akkor a hátunk fedezésére alkalmatlan. Ezzel félrelépek és várom, hogy a kis csapat meginduljon Shynomyt is előre terelve, hogy a farkassal együtt ő is előttem legyen, majd körbenézek a csatornában, hogy látok vagy hallok e valami olyat amit nem kéne. Amíg nincs rá okom nem rántok fegyvert, az biztos.
Ahogy összeszedem magam bólintok, hogy készen állok, majd Nykora pillantok, mikor kijelenti, hogy ő megy hátul. Nem kall mondani az érveket ismerem eléggé, hogy miért is akarja ezt. Így ha a csapat megindul akkor én is, de várok a leágazóban míg Kita nem indul meg utánunk, hogy a közelemben legyen. s emellett próbálok inkább fülelni, mint megint szaglászni és még azért még küzdök a gyomrommal is, hogy megnyugodjon.

Éppen gyorsan szaladgálok botomat előttem vezetve, mikor érzem, hogy valamibe beleütök, ám sajna nem tudtam lefékezni, így teljes lendületemmel belerohanok a valamibe. Mivel feldöntöttem, így biztos vagyok, hogy nem cső vagy ilyesmi, és mivel éreztem testének melegét, és bőrét, így biztos lehettem benne, hogy ember, és azért is voltam biztos, hogy nem az előbbi izé, mert nem világított előttem semmilyen szempár. Felülök, majd felállok 8hogy ne lépjek rá). Előhúzok egy vesszőt, és felajzom íjamat. Bekapcsolom ismét képességemet (amitől hajam is elkezd arany színben világítani, és hullámzik is). Ekkor pillantom meg a lányt, aki felborítottam.
- Bocsánat! - mondom, majd indulnék is tovább, ám feltűnik, hogy itt a vége az alagútnak - A fenébe! Nem tudod véletlenül, hogy mikor omlott ez be? - kérdezem a lányt.

Úgy fest, hogy nem vagyunk egyedül és elsőre úgy tűnik, hogy nem ellenségbe botlunk, hanem még ismerős arcba is. Na jó, ez jó kezdetnek is tűnik, talán… vagy nem, mert nem igazán van idő beszélgetésre, vagy ilyesmire, mert morgás, majd mozgolódás indul meg a lyukból.
- Félre – ezzel előrántom a két pisztolyom és az árnyakra célzok, de még várok, ha úgy ítélem meg, hogy messze vannak, de akkor is csak pillanatokat, mielőtt tüzet nyitok, elég időt hagyva Shynomynak, hogy félre rántsa azt, aki nem venné a lapot, s a tűzvonalba állna.
Ahogy Nyko megszólal, s látom a mozdulatát, elkapom a farkast és félrehúzom a járatból. A többieknek van fegyverük, neki és nekem nincs, legalábbis nekem tuti nincs. és a frissen érkezetteknek nem tudom, de valahol örülök annak, hogy angyalt látom itt, hiszen emlékszem még a képességére.
Ha meglátom tisztán mik azok, akkor fejre lövök, ha nem akkor testre. Nem hezitálok, ők se fognak. Mutató ujjaim a ravaszra simulnak, majd meg is húzom. Hangos dörrenés és torkolattűz tőr elő a pisztoly végéből, miközben a fegyver teljes felsőrésze hátracsúszik a kalapácsot hátra tolva, s az üres hüvelynek utat engedve kifelé, miközben már a következő töltény már fel is emelkedik és a vissza előre csúszó felsőrész a csőbe tolja a töltényt, ami nem marad sokáig, hiszen már csap is le a kalapács ismét, ezzel újabb dörrenés kíséretében utat engedve a következő tölténynek. Két fegyverrel lövök, de nem ész nélkül. Ha úgy látom, hogy nincs hatása, vagy túl gyorsan közelednek, akkor hátra ugrok, hogy teret nyerjek, s folytatom a tüzelést, ha van értelme.
Amennyire csak tudom a riportert távolabb húzom, vagy tolom a lövöldözéstől, s ránézek.
- Remélem ért némileg a harchoz, mert ha eddig nem is támadtak sokan, eme csatazaj, majd felveri őket és ide csalja. – mondom csendesen, miközben visszanézek a járat felé, hogy mik is jönnek ki onnan, már ha kijutnak, majd a csatornát nézem, hogy máshonnét is jön e valami olyasmi ami nem biztos, hogy elég barátságot a számunkra,

Megindulunk a fények felé, teljes harckészültségben, de ott végül csak néhány ismerős arccal futunk össze. bár van akit nem ismerek, vagy csak ismerős valahonnan, esetleg régebben láthattam és természetesen olyan is van, akinek különösebben nem örülök, de fölöslegesnek látom ezt már szóvá tenni, ez főleg annak is köszönhető, hogy milyen helyzetben vagyunk, ráadásul morgás hangzik el, nem is egy s úgy tűnik, hogy valami, vagy valamik egyenesen felénk indulnak.
- A várva várt fogadóbizottság. - Szinte már mosolyogva jelentem ezt ki, hiszen furcsa is lett volna a démonoktól, ha nem hagytak volna itt semmiféle védelmet, amire pedig számítok... Nos, nagyra nőtt patkányok armadája, ha azokat mágiával vagy bármivel átalakították, hogy "házőrzők" legyenek, akkor egyszerűen hátrahagyhatták őket amíg mást intéznek, esetleg menekülnek, hiszen mégis ki sajnálna egy rakatnyi patkányt? Persze lehet tévedek, most is a legrosszabbra készülök, mint ahogyan általában mindig, az már más kérdés, hogy egyes helyzetekben mennyire mutatom ezt ki, jelenleg annyira, hogy bármikor kész vagyok esetleg újra átalakulni és ellentámadásba lendülni, bár remélem nem lesz rá szükség, de mostanában gondjaim vannak a mágiával, ez már a legutóbb is feltűnt, amíg pedig ezt a problémát nem tudom kiküszöbölni valahogyan, addig ez az egyetlen fegyverem, bár csak idő kérdése hogy kidolgozzak valamiféle megoldást a problémára, valószínűleg ha eleget foglalkoznék vele akkor gyorsan rá tudnék jönni a megoldásra de ez most nem számít.

Nagy nehezen ráveszem magam, hogy lemásszak a csatornába, éppen hogy leteszem a lábaimat és máris furcsa kopogásra leszek figyelmes... Oké tudom, hogy ez nem jó, semmi váratlan hang nem jó, vagyis általában nem szokott jó lenni és úgy tűnik, hogy ez igaz is, mert valami erősen lábon vág, ami nagyon finoman szólva kellemetlen, de még valaki nekem is jön és fel is borít és még rám is esik, ami jó is meg rossz is, rossz azért, mert valaki nekem jött és felborított, a jó meg azért mert eléggé fázok ahhoz, hogy más testhője is egy kicsit felemelő érzést tudjon nyújtani, még ha nem is olyan mint mondjuk egy... Nos nem tudom, hogy mennyire meleg a tábortűz, sosem ültem még mellette, de gondolom nagyon meleg, szóval ahhoz ez nem igazán fogható. Persze átsuhan a fejemen a gondolat, hogy akkor itt a vége aztán majd rosszallóan kapom a fejrázásokat odalent, vagy talán még annyit sem, de nem így alakul, az a bizonyos még elnézést is kér, ami végül arra enged következtetni, hogy nagyon valószínűleg nem démon, amire kicsit fellélegzek, de azért nem túlzottan.
- Hogy én mindig hagyom magam rábeszélni a hülyeségekre. - Morgok tulajdonképpen magamra, mert Jane és talán egy kissé Fox ötlete volt, hogy jöjjek le ide, pedig lehet jobb lett volna fent maradni? Mondjuk ott meg mit tudtam volna csinálni? SHIELD ügynökök meg egyéb dolgok mindenfelé, akik meg tuti felismertek volna idővel, azt hiszem, vagy ki tudja, nem is érdekel, rohadjanak meg. Elhangzik egy kérdés, amire a romokra nézek, de nem foglalkozok vele igazán.
- Nem, nem tudom. - Tulajdonképpen most jöttem le, számomra fel sem tűnt volna, jómagam pedig elindulok a sötétben, ha más nem egyedül, bár nem szívesen teszem.

~ Túl hangosak voltunk! ~ villan át agyán a gondolat, mikor észlel valami mozgást egy járattal odébb. Már emeli a fegyverét, amikor egy a szokványostól eltérő de érdekes sziluett rajzolódik ki előtte a félhomályban. A démoni forma már-már megzavarja az azonosításban. Ahogy azonban egyre közelebb érnek, Albert felismeri Dragunov ügynököt. Azt csak remélni tudja, hogy az érkezők sem démonoknak nézik őket, valami bűbáj okén amit a falra festet jelek vagy egyéb démoni machinációk is okozhatnának.
- Shieldesek. - jegyzi meg halkan, de már késő. Az oldalfolyosóról meginduló homogén ellensége massza első érzékelésére fegyvert ránt az addig nagyrészt mögöttük haladó nő. Albert érzékeli a veszélyt, amit az amatőr nő okoz, aki főleg hátulról, a többiekkel nem törődve emeli célzásra fegyverét. Albert félre is siklik az útjából. Nehogy eltalálják. Közben a hátát az általuk használt csatorna oldalfalának veti. Baljával benyúl egyik zsebébe és két füldugót kap elő belőle, amelyeket gyorsan a fülébe tömköd, mielőtt a meggondolatlan nő, ezen a zárt helyen golyózáport zúdítana a támadóikra. Albert nem akar megsüketülni, illetve megvárja, amíg a nő pisztolyaiból kifogy a lőszer. Két pisztolyban tárat cserélni azonban idő, így amikor ezt a mechanizmust elkezdi majd, Albert veszi át a helyét...

Az addig sor végét záró, egyre jobban fázó Edwardon eluralkodott a kíváncsiság. Nem ment előre csak a többiek válla fölött, mellett keresett helyet, hogy átlássa a helyzetet. Egyelőre csak annyit érzékelt, meg fogott fel az előtte történő dolgokból, hogy valamiféle járathoz értek. Meg megérkeztek úti céljukhoz. ~ Majd azt írom, hogy jóképű hős vezetett minket. Nem pedig egy marcona fickó, meg egy zsoldos. Meg a két eltévedt operett szökevény. ~ tervezgeti már az élmény beszámolóját, amikor is idegenek tűnnek fel a járat másik vége felől. Láthatóan nem hozzák izgalomba a többieket. Nem úgy, mint valami egészen más, amit Edward nem lát. Nem is akar. Kissé hátrébb húzódna, hiszen nem hős ő éppen aki az élvonalban harcolna, amikor valaki megragadja. Nem gondolkozik cselekszik.
Jobbjával betámaszt hátra, a szűk járatban nem lehet olyan nehéz, miközben két kezével fentről lefelé kaszáló mozgást végez. Így próbálja eltávolítani magáról az őt megragadó kezet. Amennyiben ez sikerül és még be is támasztott, a következő tette egy ütés kombináció: gyomor-gyomor-fej, céllal. Amennyiben nem sikerült volna lesodornia testéről az őt megragadó kezet és csak beleütköztek karjai a Shynomyéiba, valószínűleg a lendület is előre dönti, így megpróbálja lefejelni a nőt. Csak remélni tudja, hogy ha sokkal erősebb is nála a nő, a sokéves gyakorlat üti a természetfeletti kártyát.

Az ismeretlen nő világítani kezd, aminek köszönhetően jobban kivehető lesz az egész kis hely ahol vagyok, persze ez engem nem érdekelne, ha nem venném észre azt a furcsa anyagot ami a vízben csordogál. Természetesen kíváncsi vagyok és egyből nyúlok is érte, abba bele sem gondolva, hogy mi van ha esetleg erősen savas, vagy lúgos, vagy bármi ilyesmi, persze az utolsó pillanatban megtorpan a kezem.
~ Ne csináld... Miért, mégis mi baj lehetne belőle? Hát nem is tudom, mi van ha lemarja a kezedet?... Ugyan... ~ Szóval végül megérintem és felveszem azt a valamit a kezembe és ha nem csinál semmit... Nos akkor nem érdekel tovább és vállat vonva elindulok a sötétbe, illetve közben még vissza nézek a jobb vállam felett a világító lányra.
- Ha nem jössz velem akkor mássz fel, a kaszinóhoz fogsz jutni, éppen mentik az embereket. - Oly annyira nem érdekel, de legalább tudni fogja, hogy hova érkezik, ha nem erre jön, persze tudom, hogy más, illetve ez a személy sem igazított volna útba engem, de... Most ilyen kedvem van, mert nem minden démon gonosz, vagyis ha jól emlékszem valami ilyesmit mondtak nekem odalent így pedig okénak látom hogy legalább ennyit tegyek, mert legalább csinálok is valamit a nézelődésen kívül.

Készülök a harcra, mert tulajdonképpen minden jel arra mutat, s valóban, két kutyaféle, avagy házőrző befordul, s tulajdonképpen csak azért kettő, mert több nem férne el... Illetve lehet, hogy csak ennyi lenne? Nem, az úgy mégiscsak túl egyszerű lenne.. De amíg csak kettő jön, az nem nagy kihívás, az már más, hogy valaki lövöldözni kezd és annyira hirtelen ér a hang, a fájdalom és az azt követő csend, hogy az egésztől a földre kényszerülök s még hangot is adok neki, ami tőlem nagyon, kihangsúlyozom... NAGYON szokatlan. Végül is igyekszem féltérden megállni és mivel folyamatosnak tűnik a lövöldözés, a füleim pedig állandóan rendbe jönnek, emiatt pedig bekerülök egy ördögi körforgásba... Nos, logikusan eltakarom végül a füleimet, mert ez még talán rosszabb mint az-az állandó bűnös ordítás amit szellemlovasként hallok... Na jó, annál nem rosszabb, akkor sem ha állandóan megsüketülök tőle, de azért eléggé pocsék. Persze ez az ellenségeinkre is kihatással van, ha nem lennék az aki, ezalatt pedig nem a szellemlovasságot értem, akkor talán még sajnálnám is a dögöket, de inkább szánalommal tekintek rájuk, mocskos démon férgek. Mindenesetre is megremeg minden, amiből... Feltételezem hogy közeledik talán valami? Vagy felrobbant, esetleg becsapódott valami, nem tudom, hang nélkül nehéz megállapítani, így csak abban bízok, hogy valamilyen úton-módon hamar visszaszerzem ezen érzékszervemet, mint ahogyan az előző pár alkalommal, na meg persze még adok egy rosszalló tekintetet a lövöldözőknek.
- Van még ehhez hasonló kitűnő, csapat barát ötletetek? - Kérdem erősen cinikusan és moderáltan dühösen. Persze van most valószínűleg nagyobb gondunk is, de azért remélem legközelebb valamiféle jelzést adnak mielőtt hasonlót tesznek, ha nem akkor tőlem azt csinálnak amit akarnak és megyek tovább nélkülük, már ha van hova tovább. Amúgy is jobban szeretek egyedül dolgozni. Most viszont inkább vissza terelem a figyelmem az előttünk lévő térre, kíváncsi vagyok, hogy valóban valami újabb förtelem kerül-e elénk, vagy más volt az a remegés.

- Veled tartok egy darabig. - mondom.
Ha minden jól megy, akkor biztonságba kiérünk, ám ha nem, akkor kicsit lenyilazgatok. De reménykedek benne, hogy ismét biztonságosan a három választási helynél vagyok. Elhatároztam, hogy a középső járatot célzom meg most, így már el is indulnék, mikor eszembe jut, hogy a lány nem tudja mit csinálok.
- Arról jöttem nemrég. - mutatok arra fele, ahonnan erre fele jöttem - És mivel az az alagút nem hozott sikert, most ezt vizsgálom meg. Ha velem tartasz, akkor gyere velem, ha nem akkor ne. Egyértelmű. Na de én indulok is.
Nem nagyon vagyok oda a társaságért, de jelenleg nem bántam nagyon a lány társaságát, ám csöppet sem érdekelt, hogy velem jön-e, vagy sem.

Svarog nem gondolta volna, hogy a csatornában Albert Shear-el alias Britannia kapitánnyal találkozik, de mégis csak jobb volt mint bármelyik pokolbeli mi újságnál. Ez a fickó mágnesként vonzza a démonokat vagy épp fordítva. Svarog épp üdvözölte volna őket, amikor a sötétségből kutyára emlékeztető bestiák indultak meg feléjük. Azonnal harcra készült, de az Albertel és Szellemlovassal lévő egyik nő elkezdett lövöldözni a dögökre.
A hangos lövések betöltötték a termet, nekifeszültek a sárkányszerű mutáns dobhártyájának és áttörték azt. Svarog a földre esett, majd a vérző füléhez nyúlt, ami hamarosan begyógyult.
Majd újra átszakadt, amikor a nő újra lőtt.
- Hé! Lehet begyógyul, de attól még rohadtul fáj!
Az angyalszerű mutáns megpróbálja leállítani a nőt, majd fegyvert kér Svarogtól. A sárkánymutáns meglepetten nézz rá.
- Hallod én még egy kis idővel ezelőtt még a Bostoni állatkertben voltam. - A nő felé pillant, majd odalép hozzá. - Hol tanult maga lőni? És előtte miért nem szólt? Mi történt volna, hogy ha a barátunk nincs itt, és mind megsüketülünk, he?
Ekkor megremegett a föld, a csatornában valami megmozdult, valami nagy. Svarog Albert mellé húzódik.
- Amondó vagyok, hogy amint belép a csatornába támadjunk, és közben hátráljunk. Bármi is az lomha és lassú lehet, ha ilyen rengést okoznak. Ha igaz az ötletem, akkor javaslom hogy hátulról támadjuk, mindennünkel amink van. Mit gondolsz?

Nem volt a legjobb ötlet, itt lövöldözni, de nem is fogok ölre menni azokkal a dögökkel az biztos. Előző helyen való tapasztalatokból tudom, hogy annak nem lenne jó vége. Bár ott másabb dögök voltak, s úgy fest ezek sérülékenyebbek. A fájdalom kegyetlen, de már kaptam fájóbb sebeket, a többiek meg addig se ugrálnak, s különben is, angyalka itt van, akkor úgy is meggyógyulnak. Mikor végzek eddigi vezetőnkre pillantok.
- Van, keresni füldugót, mielőtt tüzet nyitnánk ismét… – majd a sárkányra pillantok.
- Majd kérvényt nyújtok be legközelebb, ha a „félre” szó nem elég azzal együtt, hogy fegyvert fogok és célra tartok. Még nem is lőttem azonnal. S ha a barátunk nincs itt, akkor most élvezném a csendet, ahelyett, hogy a csatatér közepén húzom az időt azzal, hogy válaszolgatok, miközben valami nagy dög jön erre. – majd a másikra pillantok, miközben egyik pisztolyt visszarakom a tokba, s a másikból kihúzom a tárat úgy, hogy az ezüst golyó megvillanjon a fényben, s jól lássa.
- Véletlen még senkit se lőttem le – ezzel a tárat visszatolom a helyére, ami hangosan kattan is egyet. Majd a plafonra pillantok, hogy ott vannak e rúnák majd vissza le.
- Shynomy… - várok egy kicsit, hogy válaszoljon.

Nem számítok arra, hogy a Riporter rám támad így váratlanul ér és igen gyorsan talajt fogok. Ráadásul a lövések se tesznek jót, s csak magzati pózban fekszek. Szerencsére angyal közelsége elég, hogy hamar talpra tudjak állni, de ez akkor se volt a legkellemesebb dolog, s amikor Nyko hív oda botorkálok, s a kis szóváltásra csak annyit reagálok.
- Szerintem hagyjuk eme dolgok megvitatását későbbre… most van más dolgunk is. – mondom, miközben Kitara, majd a lyuk felé pillantok.

Shynomyra pillantok, majd a többiekre, s lyukra. A kezemben lévő pisztolyt is szépen visszacsúsztatom a tokjába, s keresek valamit, amivel betömhetem a füleim Közben a sárkányra és a fémemberre pillantok, hogy mit is akarnak tenni, s várom a fejleményeket. Annyi biztos, hogy készen állok a harcra, s a kezem a pisztoly markolatára siklik szépen. Ha kell hátrálok egy kicsit.

Keresek én is valamit a zsebeimbe, amit a füleimbe tömhetek, majd Nyko kabátját félre húzom és elveszem az egyik pisztolyt és tárat hozzá, majd várok, hogy mi is jön ki onnan. Nyko mellett maradok, s vele mozgok, de addig nem nyitok tüzet míg ő nem teszi ugyan ezt.