Sikátorok

Az X kerületi sikátorok. 2 méter széles a sikátor, tele mindenféle szeméttel, kukákkal.

Az eredeti topic.

A Jefferson kórházba szállítottak a S.H.I.E.L.D. próbája után. Amint lehet kijelentkeztem a kórházból és hazafelé vettem az utamat. A kórteremben megkaptam a felszerelésemet amit Ben szánt nekem és utcai ruhát is kértem magamnak Dannyéktől. Most ebben ballagtam le az utcák között. még örültem is a viszonylagos jó időnek, nem mentem volna most megint este Bronxba, de egy pillanatra nem voltam benne biztos, hogy nem-e tettem.

Feltekintek az égre, ahogy elkezd vöröses, sötét színt felvenni. De csak állok bambán és figyelem, nem igazán tudom mit kéne tenne, mert azon kívül, hogy baljós nem vettem volna fenyegetésnek. Csak bámultam, mint oly sokan, ahogy eleredt. Nem kellett sok idő, hogy fedezékbe taszítson az első pár csepp eső. Besiettem az első épület előtetője alá. Tudtam, hogy bent pillanatokon belül hatalmas lesz a tömeg. Csak néztem egy darabig az eget és az emberek reakcióját. Nem hittem volna, hogy ilyen hamar munkába állok, de akkor bekapcsolt a zsebemben a kommunikátor.
A külső területekhez rendeltek, hogy segítsek megállítani az ostromot.

Folytatás: Jester és Shadow búvóhelye

Ahogyan megpróbálom finoman odébb tolni a társunkat, egyszerűen a fejembe hasít a fájdalom, oly annyira, hogy tehetetlenül omlok a földre. Az arcomat is forróság borítja el, amihez természetesen ösztönösen hozzáérek, ennek hála pedig eléggé gyorsan realizálom, hogy az orromból folyik a vér... Tehát megtámadott valaki, de nem igazán értem, hogy miként, hiszen egy pajzs volt körülöttem és nem tört át rajta senki. Most viszont, ahogyan pár pillanatig, bár nehézkesen a csillogó, és még mindig inkább az űr sötétségét mintázó véremet nézem, feltűnik, hogy hárman felém fordulnak és... Nos biztosra veszem, hogy itt a vége számomra, mert ezzel a fájdalommal nem hiszem, hogy képes lennék bármit is kezdeni, ha már a pajzsomat csak így elveszítettem miatta és földre is kerültem, viszont az utolsó pillanatban fény, aztán pedig.. Hó? Ténylegesen meghaltam?... Nem, még mindig a kezemen van a szerkezet és fájdalmat érzek, habár nem olyan szörnyű, mint pár pillanattal ezelőtt... De az orrom még mindig vérzik. Amíg valaki elmagyarázza a helyzetet, vagyis tulajdonképpen Gloria magyaráz, addig igyekszem összeszedni magam és felállni, esetleg a falnak támaszkodva, ha máshogyan nem megy, bár nem hiszem, hogy annyira súlyos lenne, legalább is reménykedek benne, hogy nem annyira súlyos, végül is a fejem sérült... Azzal együtt pedig lehet, hogy más is, csak még nem tudok róla. Mindenesetre is körülnézek, ami pedig először feltűnik, hogy eléggé... Hogy is mondjam, ősi és finoman szólva is szegényes területen vagyunk, Bronx, azt mondják... Amiről fogalmam sincs, azt leszámítva, hogy New York, de tulajdonképpen ennyit tudok, de még sosem jártam ott lent... Vagyis itt, pedig valószínűleg vehettem volna a fáradtságot, hogy lenézzek, bár nem hiszem, hogy találtam volna bárkit is, legalább is nem valószínű. A másik dolog, hogy... Tél van, ez annyira nem érint, valamint tűz tört elő a... Ezek csatornák? Ó igen, hallottam, hogy régen ezek húzódtak a városok alatt. Szóval a csatornákból, ami nem egy jó jel, nem mellesleg mintha egy picit megzuhanna az egész terület... A feladat pedig, hogy... Oké.
- Mentsétek meg Bronxot. - Még mindig nem látom értelmét titkolni, vagy mást mondani, avagy hazudni, jobb, ha minél gyorsabban végzünk. Miután remélhetően már elállt az orrvérzésem, leveszem az estélyit és bár nem egy szép húzás, de azzal törlöm le a vért az arcomról, mivel lényegében már úgysem lesz szükségem erre és nem fázok, csak ezután beszélek.
- Próbáljuk meg kideríteni, hogy mi is történik éppen... - Gondolom egyértelmű, én pedig ha más nem, akkor felrepülök az épületek felé, hogy szétnézzek, remélhetőleg ennyi is elég lesz tájékozódásnak.

Elindulunk hát.... Valamerre, nem ismerem a környéket eléggé ahhoz, hogy tudjam, merre, csupán békésen lebegve követem a többiek, s lehet, hogy alap esetben felemelném őket, hiszen akkor gyorsabban haladunk, ha ők is repülnek, viszont én sem láttam semmit a magasból, ők sem látnának többet, így értelmetlen húzásnak látom. Menet közben pedig... Nos, sok dolgot figyelek, próbálnám pásztázni a környéket, így egy picit magasabb szögből, persze messzire akkor sem fogok ellátni, de már nem is vagyok olyan magasan, nem a házak felett, ami pedig egyből feltűnik, és nem lep meg, hogy ezek az épületek eléggé... Ősiek, nem mintha ez bármit is változtatna a tényeken, ezt leszámítva pedig semmi érdekességet nem látok, leszámítva egy feliratot, aminek köszönhetően legalább az évvel tisztában lehetünk, végül is több mint a semmi, csak nem hiszem, hogy bármit is segítene ez az információ... Mindenesetre is összefutunk egy csapatnyi hajléktalannal, akik, az ide szűrődő, pánikoló hangoktól függetlenül eléggé nyugodtan viselkednek, még, habár én nem igazán értem, hogy miről is beszél az, amelyik beszél... Démonok? Életemben nem hallottam még róluk, azt hiszem legalább is, az alvilágot mondjuk értem, már ha ugyan úgy érti, mint ahogyan én, mint szervezett bűnözést... Ez esetben feltételezem, hogy a démonok, egy valamiféle banda lehet talán, de azért jobbnak látom mégiscsak megkérdezni, persze nem a hajléktalanoktól.
- Mik azok a... Démonok? - Kérdem halkan a többiektől, mert tényleg lövésem sincs, hacsak nem hibáztam rá az ötletemmel.

Csendben vagyok, bár ez nem meglepő, nincs kedvem igazából beszélni, legalább is azt követően nem, hogy... Nos, hülyének néztek. Sajnálatos, hogy az emberekkel nem lehet megosztani az apróbb részleteket, akkor valószínűleg megértenék, hogy miért annyira új számomra egy csomó dolog ami itt van, vagy amivel az eddigi utazásaink során találkoztunk, hiszen ahonnan én jöttem, ott semmi ehhez hasonló nem volt, ellenben ott minden sokkal fejlettebb, eddig, és magamon kívül nem is tudok más, nagyjából sikeresnek elkönyvelhető kísérletről. Persze egy jó ideje nem látogattam haza, szóval nem tudhatom, hogy mit műveltek még azóta. Bár ez nem számít, csak rosszul esik, de az emberek azok emberek... Mindig ugyanolyanok. Most viszont csak csend van és úgy vélem, hogy haladni kéne, viszont mielőtt lépést tennék, érzek valami furcsát, majd pedig emelem a kezemet és hozzá csapom az egyik társamat a falhoz, ölési szándékkal, de megmondom őszintén nem igazán értem, hogy miért is tettem ezt... Habár gyorsan realizálom, hogy nem igazán tudok mit csinálni, nem vagyok ura a saját cselekedeteimnek, erről pedig egy korábbi eset ugrik be, amikor az a macskaféleség irányított egy rövid ideig... Nem szeretném hogy ismételten ez történjen, de tartok tőle, hogy már késő, ezért az egyetlen logikusnak tűnő dolgot próbálom tenni, megpróbálok mindenképpen mozdulatlan maradni, bármennyire is nehéz, vagy fájdalmas és tűnik esetleg lehetetlennek, nem engedhetem, hogy valaki rajtam keresztül ismét kárt tegyen bárkiben is a csapatból.