Túlvilág

Megvacsoráztunk és utána mindenki ment aludni. A szoba körülbelül annyira volt kényelmes, mint amire az ember számított a vizezett bor után. Egy szalmaágy és egy láda. Egy mélyet szippantok a szoba levegőjéből. Aludtam már rosszabb helyen, még anno fiatalon Európában, de ez nem jelenti azt, hogy akarok még egyszer. De nincs mit tenni, reggelre kipihentnek kell lennem. Viszonylag nyugodtan telik az este és meglepő módon jól alszok a körülményeket tekintve. Most nincs nálam a vérnyomás mérőm, ami visszagondolva elég nagy hülyeség volt. Talán a túlvilág miatt nem kell, de jobb lenne biztosra menni. Mondjuk nem mintha lenne bármilyen módom arra, hogy megbízhatóan eltávolítsam a felesleget. Na mindegy. Lehet, hogy majd a druidához kéne mennem. Ő talán meg tudja gyógyítani a vágott sebet. De ezért majd aggódok, amikor nem lesz más problémám. Vagy ki nem dőlök agyvérzésben. Miután ezt átgondoltam lemegyek a többiekhez, ahol már Lionheart vár a térképpel.
- Köszönöm, milady. - mondom egy meghajlással egybekötve. Bár nincsen sok minden bejelölve rajta, de gondolom minden lord máshogy rendezi be. De majd rájövök, ha ott vagyok. Amikor elindul Gray és Lionheart jó magam is elindulok a vár felé. Nem lopakodok még, hiszen mégiscsak lovagnak nézek ki, talán nem olyan meglepő, hogy a tornára tart.

A reggeli meglepően finom volt, főleg a az előző este sajtjai után. Lehetőségem volt tovább inni a vizezett borukat, de abból elég volt. Valószínűleg egy életre. Úgyhogy a tej mellett döntöttem. Az íze fura volt, bár gondolom azért, mert nem volt felismerhetetlenségik agyon vegyszerezve. Hozzátudnék szokni. Persze, nem mintha annyira akarnék maradni. Én eladni szeretem a középkori tárgyakat nem harcolni velük. Szeretem a sörétesemet, a motoromat és a kicsiny boltomat is. Úgy hogy gyorsan meg kéne találni a Grált. Gray megnézi Svarogot, de úgy tűnik megint ki van ütve. Érdekes. De legalább tudjuk, hogy lehet harcolni is az átok ellen. Vagy legalábbis kicsit késeltetni az ájulást. Egyedül kell majd útra kelnem, ami nem hat meg. Szinte egész életemben egyedül keltem útra. Talán jobb is, hogy nem fog zavarni.
Elindulok a kastély fele, ami megy is egész addig, amíg a kapuhoz nem érek. Előre kinyitják nekem, helyes. Kint áll egy hasonlóan páncélozott ember. Nevezném lovagnak, de nem volt lova. Eltelt egy kis időbe, még leesett, hogy ki volt ez. A csávó, akivel itt találkoztunk. Bryan? Talán Bryan. Mindegy, most Sir Gawain alakjában volt, szóval ő volt Sir Gawain. De úgy tűnik megállították az ajtónál.
- Ne féljenek urak, ez a megfáradt utazó velem van! Még maradni akart az előző faluban, mi pedig hagytuk.- mondom az őröknek. Ennyi elég nekik, ne üssék lovagok dolgába az orrukat. - A fogadó vertünk tanyát uram. Van ott ló is, vagy meg is pihenhet egész estés vándorlás után. Jómagam a kastélyba tartok. Ha akar üljön paripája nyergébe és jöjjön utánam. - mondom a frissen érkezettnek. Ezzel letudtam a kötelességem. Tovább folytatom az utam a kastély felé. Ha a közelébe érek, akkor megállok és próbálom Liohearth térképe alapján beazonosítani a szobákat.

Sir Gawain egyenlőre nem felelt, én viszont nem várhattam arra, hogy eldöntse. Így, akár jön, akár nem, elindulok. Út közben rengeteg lovaggal és egyéb harcoló népeket látni, hiába, a dicsőség csábító. Az út viszonylag hosszú volt, másfél óráig kellett a nyeregben ülnünk. Most gondoltam bele, hogy mennyi időt és ültem ennek a paripának a hátán. Szerencsére Sir Lancelotot nem zavarta anno, úgyhogy gondolom engem sem. Erről jut eszembe, remélem nem fog valaki felismerni. Attól, hogy a faluban a parasztok nem ismertek fel, itt még lehet egy lovag, aki harcolt együtt Lancelottal. Nem lenne szerencsés, ha ilyen apróság miatt buknék le. Lehet, hogy az erdőben kéne menni, de az úgy nagyon hosszú lenne. Mindegy, csak nem botlok egy ismerősbe sem. Maga a vár egy sziklaormon helyezkedett el. Nos, az biztos, hogy nem könnyű bevenni. Mondjuk kicsit csicsásabbra számítottam. Ebben kicsit kárpótol a teljesen felpakolt torna helyszín. Amennyire tudtam közel mentem. Ha látok lovagokat akik bemennek a várba akkor egyszerűen hozzájuk csapódok. Ha nem látok ilyet, akkor egyszerűen oda megyek a pályához és keresek valami helyet, ahol kiköthetem a lovam. Ha ez megvan, akkor próbálok körül nézni, hogy mit lehet látni errefelé.

Senkit sem láttam rögtön a kastélyba menni, így ha csak mi mennék, akkor elég feltűnő lenne. Mindössze egy sátrat látunk, ahol mindenki regisztrál. Nem akartam nagyon lovagi tornán részt venni ma, de talán, ha valami szép eredményt elérünk, akkor behívnak majd a kastélyba. Legalábbis remélem, mert máshogy nem nagyon tudnék most bejutni. Kétlem, hogy lenne egy titkos járat a közelben. Ha van is, nem hiszem, hogy feltűnés nélkül megtudnánk találni. Szóval egyenlőre marad a lovagosdi. Mondjuk bízok Lancelot harci tudásában, így nem lesz probléma. Szinte biztos. Így hát odamentünk az apródhoz és gyorsan végignéztem a kínálatot. A görögös kaland után nem nagyon szívesen hagyatkozok lovakra. Mármint jól sült el minden, de nem sokon múlt. Egyszerűbb, ha saját magam csinálom a dolgokat.
- Barátom! Megmutatjuk az összegyűlt népnek, mi fán terem a kardviadal?- kérdezem társamat, miközben a csoportos fegyveres harcra bökök. Nem nagyon szimpatikus a csoportos harc, de hátha Sir Galahadnak erre van kedve. Ha nem válaszol, vagy nemet mond, akkor az apród felé fordulok.
- Apród! Írja fel Sir MacKaine nevét a párbajos fegyver harcra!

Svarognak beletelt egy kis időbe mire beérte Lionheartot és Petersont. Együtt folytatták az útjukat mire egy különös erdőbe érkeztek, onnan egy rétre, aminek a másik végébe egy ódon tölgyfa állt.
Mintha csak egy fantasyba lennének. Dragunov már azt hiányolta, hogy hirtelen megjelenik valami tündér vagy ilyesmi. És akkor meg is jelent, és azt tudakolta, hogy mit is keresnek az erdőbe.
Peterson miután bemutatta neki őket a hölgynek, az bizalmatlanul feltette a leglogikusabb kérdést. Hogy ők, a régi hit védelmezői miért is ontsák a vérüket az emberekért. Főleg a keresztény emberekért.
Ekkor Dragunov előugratott a lovával.
- Nos, szép hölgyem. Erdőnek tündére. Hogy tudd, annak idején én is számkivetve éltem szülőföldemen. Hogy miért, azt ne kérdezd. Én is gyűlöltem az embereket, mert az én lelkem sárkánylélek, bizony. Aztán rájöttem, hogy ha nem magamért élek, akkor nincs több kudarc. Ezért hagytam a bestialétet, és az embereknek ajánlottam fel a kardom. Innen a nevem, Dagonet, a Dragunovból jött. Ha meghal a király, akkor eme földeket elönti a zsarnokság és a zűrzavar. Hallottam ám az erdők nemes tündéreiről, kik a szomjúzonak vízet az éhezőnek pedig pecsenyét és kenyeret nyújtanak. Ha pedig Arthur királynak segítettek, ő igencsak hálás lesz. Jelenleg ő az egyetlen nemesúr, ki szívén viseli sorsotokat. Hisz ne feledd, a leghűbb varázslója, tanítója s barátja, a nagy mágus Merlyn is tündérszármazék. Említette párszor nekem ezt, és szívesen segít rajtattok. Ha ti is segédkezet nyújtotok számára. Bizonyítva, hogy tündérhonban még mindig a természetfeletti nemesség és szeretet az úr.

//Így nem tudok kört váltani, hétfőn kaptok új reagot és kört..//

SIr Galahad igazán csöndes ember. Azóta nem szólalt meg, hogy megérkeztünk. Lehet, hogy nagyon megilletődött  a sok középkori cucctól. Mindegy is, azért még tudott jelentkezni a távolsági harcra. Rendben, az ő dolga, biztos jobban megtudja oldani azt a feladatott. Jómagam a csoportos jelentkeztem, mert ha már félholtra fogsz verni egy embert, verjél félholtra többet. Úgy tűnik az a pár hónap amíg egy démon volt a fejemben nem tett jót nekem. Nem ez a lényeg. Elvezetnek egy sátorhoz, amiben van két szalmaágy. Szóval egy igazi lovaghoz méltó elszállásolást kaptunk. Lepakoltam az éppen nem szükséges felszerelésemet és elindulok körülnézni. A kardomat és páncélomat magammal viszem. Valószínűleg nem kell most, de nem akarom, hogy ellopják. Bár az eléggé messze lenne a lovagi erényektől, nem mintha ez visszatartana bárkit is. És különben is, nem baj, ha harcosnak látnak. Megpróbálok bemenni a kastélyba, csak úgy, lazán. Ha nem engednek be, akkor csak a többi versenyző sátrát nézem meg. De igazából csak az időmet próbálom eltölteni a harcig.

Most hogy belegondolok, milyen évet is írhat ez a világ, a szalmaágy nem tűnik olyan meglepőnek. Mért nem lehet a Grált egy kényelmesebb korban keresni? Úristen, el sem hiszem, hogy ezt mondtam. Mintha valami rossz szombat reggeli rajzfilm sztereotípia lennék. Mindegy, ideje körülnézni. Bent hideg van, ami nem meglepő, mégiscsak egy vár. Előkeresem a térképemet és megpróbálom belőni, hogy hol lehetek. A fontosabb, hogy hol lehet a Grál. Biztos ki van állítva valami nagy teremben. Ezzel dicsekedni szokás. Vagy mélyen el van rejtve a kastélyban. Remélem az előbbi. Ebben az esetben pedig a trónteremben lesz. Ha szerencsém van nincs ott a földesúr. Lehet, hogy éppen nézi az érkezőket. Gondolom őrséget azért hagyott, de azokat könnyebb átverni. Általában. Ha nincs a trónteremben, akkor a kincstárban lesz. Azt pedig, ha kicsit is okos, a trónteremből éri el. Úgy hogy oda kell mennem. Most már csak meg kell keresni.

//Mivel senki sem írt és Darren haladékot kért, így szombaton kaptok reagot.//

Szerencsére Lionheart térképe hasznos volt, még úgy is, hogy nem volt minden szoba bejelölve rajta. Nem is volt ez elvárható, hiszen amennyi ház, annyi szokás. Bár fel kell mennem egy emeletet, de megtaláltam a tróntermet. És igen, az ötletem jó volt. Ott állt a Grál teljes pompájában, a szoba közepén. Sajnos nem volt egyedül a drágaságom. Vagy egy tucat őr figyeli a Grált. Persze, nem számítottam rá, hogy őrizetlen lesz. Magamat is átkozom egy pillanatig. Ha itt lenne a földesúr, akkor egyszerűen rávehetném, az őrség elküldésére pár kézmozdulattal. De nincs itt, szóval erről ennyit. Gyorsan belegondolok, hogy mit tehetek. Nyilvánvaló dolog az illúziók használata. De hogyan? Csak egy embert tudok megbabonázni és a másik tucat ellen egyedül nem ér sokat. Még csak arra sem számíthatok, hogy elég ideig lefoglalja őket. Egyszerűbb lenne, ha a Grálra tudnék tenni egy illúziót, ami eltünteti. Mindegy, valamit ki kell találnom. Mármint nem kellett most rögtön, de akkor gyorsabban kész lennénk. Másrészről, ha most elrontom, ami valószínű, akkor megnövelheti a biztonságot és még nehezebb lesz. Úgyhogy eldöntöm, hogy az arcomat nem kéne nagyon mutogatnom most. Oké, első lépés kész. Ha esetleg a legközelebbivel elhitetném, hogy el kell vinnie a Grált, akkor talán el tudná juttatni hozzám. Onnan már én megoldom. Vagyis elsprintelhetek minden elől. Esetleg kidobhatná az ablakon, amit én vissza szerezhetek később. Hm, egy próbát megér. Gyorsan körbenézek, hogy figyel-e valaki, ha szükséges akkor hátra is lépek. Ha meggyőződtem róla, hogy nem, akkor elkezdem a szemfényvesztést. A Grálhoz legközelebbi őr a célpontom. Egy viszonylag komplex megtévesztést kell alkalmaznom. Kezdődjék mondjuk, azzal, hogy az őr társai mint megrázkódnak és eltűnik a szembogaruk miközben az arcvonásaik teljesen megalkudóvá, szolga szerűvé válik. Ezután jön a minden középkori sztoriban szereplő boszorka. Viszonylag szép nőnek nézz ki, de szeméből teljes gonoszság árad. Mikor kinyitja a száját Szolgák, hozzátok ide! Végre az enyém lesz! szavak jönnek ki belőle, miközben az ujjával rámutat a Grálra. Erre megindulnak az őrök, de lassan, zombiszerűen. Remélem az őrnek lesz elég lélek jelenléte ahhoz, hogy megfogja a Grált és meneküljön vele. Ha kifut a szobából akkor egyszerűen megpróbálom futás közben kardélre hányni, majd a szent ereklye megfogása után futásnak eredek. Ha minden jól megy, akkor egy fél óra múlva már a kezünkben lesz a megváltásunk kulcsa. Meg persze fél Albion, de azért majd aggódok, amikor feltétlenül szükséges.

Elfoglaltam a helyemet. Szerencsére találtam olyan helyet, ahol bár én láttam őket, úgy tűnt, hogy ők nem láttak engem. Nem baj, akadt helyette más, amit nézhettek. A szokásos kézmozdulatok elvégzése közben arra lettem figyelmes, hogy sokkal könnyebben ment. Érdekes. Lehet, hogy a túlvilág miatt? A görögöknél nem tudtam használni a mágiámat, szóval valószínűleg nem az. Talán maga Nimue csinálja? Mért csinálna ilyet? Élve kellünk neki? Vagy csak így reagálok a lelke darabjaira? Akár mennyire is sérti az egomat elismerni ezt, de bőven nem tudok annyit ezekről a dolgokról. De erről majd lehet érdeklődni annál az elfnél, Lionheartnál vagy a SHIELD-nél. Valaki csak szán majd rám időt. Mindegy, az illúzióm remekül sikerül és a szerencsétlen delikvens pontosan úgy reagál, ahogy vártam. Megrémült és már rohant is a Grálért. Pár pillanattal később már a Grállal futott ki. Egy probléma volt. Kettő katona futott utána. Nem pocsékolhattam ilyen felesleges dolgokra az időm. A vérpengéket erre találták ki. Rögtön elkezdem a szükséges mozdulatokat. Először a két katonát célzom. Pontosabban a fejüket, mert nem akarom most kipróbálni a középkori acélt és mágia által összetartott vér összeütközésének következményeit. Ha sikerült leterítenem őket, akkor még egyet küldök a futárom felé. Tudom, nem megfelelő borravaló, de Avalonban úgysem divat adni. Ha sikerült mindegyiket hatástalanítanom, akkor a Grált megpróbálom elrejteni valahova. Talán a páncél alá elfér. Ha sikerül normálisan elrejtenem és nem üldöznek, akkor egyszerűen csak kisétálok, lóra ülök és irány a druida. Ha nem sikerül elrejteni vagy meglát valaki, akkor egyszerűen futok és az első lóra pattanva ugyanúgy tovább a druidához. Ha pedig a vérpengék nem működnek, akkor Lancelot kardforgató szakértelmére hagyatkozok, hogy hatástalanítsam őket és onnan tovább a "tervem" végrehajtásában.