Túlvilág

Végül is minden megoldódott. A "Kapitány" nem engedte, hogy átsétáljak, inkább megfogott és egyszerűen átdobott, persze csak a belegyezésem után. Elég erős, biztos valami mágikus erősítése van, bár ez csak feltételezés. Mindegy, mindenki átjutott probléma nélkül. Ekkor a fekete férfi bemutatkozik, ami elég jó ötlet, így a túlvilág közepén.
- Darren Cain, profi régiség kereskedő, amatőr mágus. - általában titkolni szoktam a mágusi létem, de a túlvilágon ez teljesen mindegy. Miközben ezt mondom, a zsebemből előhúzok a névjegy kártyámat és átnyújtom a férfinak. Vagyis Mr. Graynek. A kicsit késleltetett bemutatkozás után megjelentek a farkasok, akiknek a morgását hallottuk előbb. Szerencsére nem agresszívak csak inni jöttek. Lehet, hogy emberek lelkei vagy mit tudom. Létezik ilyen a mitológiákban, ki tudja. Ekkor hirtelen megjelenik egy férfi, aki elég őrültnek nézz ki. Ahogy kilép, rögtön előkészítem az illúziót, hátha kell. Egyenlőre nem mutat támadó szándékot, de az ember sose tudhatja mire számíthat túlvilágon felbukkanó ismeretlenekkel. Jobb félni mint megijedni.

//Paci megkért, hogy várjam meg, mert csak ma tud írni, így holnap reggel kaptok új kört.//

Albert meglepődve tapasztalta, hogy győzött az ő józan esze és a férfi nem hogy nem gyalogolt be az ismeretlen túlvilági folyóba, de még hagyta is átlendíteni magát a túloldalra. Miután rajta kívül mindenki átjutott, ő is nekiveselkedett és szépen ívelt ugrással a másik partra érkezett. Az zavarta, hogy az átkelés ezen fajtája komoly hanghatásokkal is járt, ami feltűnhetett az itt élő vagy holt személyeknek és egyéb lényeknek. Ahogy a farkasok is, akik kiértek a partra. Albert egyelőre csak messziről szemlélte őket, de aggódott a jelenlétük miatt.
Amikor meg megrezzen a bokor s az aljnövényzet mellettük, Albert féltérdre ereszkedik és jobb kezét a bal oldalához emeli. Felkészül arra, hogy azonnal előrántsa fegyverét, még ha az most nem is látható senki számára se. Azonban az újabb érkező egyelőre nem támad. Inkább barátkozik. Ahogy a többiek is bemutatkozni kezdenek. Albert egy jó darabig nem szól semmit. Csak két ember van akiben megbízik. Egy ember és egy sárkány. Legalábbis egyelőre.
- Britként támogatom a teadélutánt. De most már ideje elindulni a kastély felé. Lionheart és én zárjuk a sort. Gyerünk.

- Lionheartben megbízhat. - vetette oda Svarognak még a fogai közt kiszűrve. A kis bizalmaskodás azonban még mindig nem oszlatta el kételyeit azzal kapcsolatban, hogy a sárkány mennyire megbízható. Nem a személyétől, inkább az idegállapotától tartott. El sem tudta képzelni, hogy min mehetett keresztül a mutáns az eltűnése óta. Lionheart megbízhatóságáról sem volt teljesen meggyőződve. Lehetett akárki egy másik univerzumból, dimenzióból, vagy akárhonnan.
Ő maga nem lép ki a tisztásra, s mikor meglátja, hogy társai igen fojtott hangon szólítja meg őket.
- Vissza. A fák takarásába. - megpróbálja felmérni a terepet maguk körül és reménykedik benne, hogy nem vette még észre őket a táncikáló nő. Röpke pillanatra elgondolkodik azon, hogy miért szőkék mind Avalonban az alacsonyabb "beosztású" de jelentősebb nők...amikor ez a hajszín rendre az északiakra jellemzőbb inkább, de sokáig nem időzik el a kérdésen. - Próbáljuk a fák takarásában megkerülni a nőt és úgy elérni a kastélyt szerintem.

- Lionheartban mindig - suttogta vissza Dragunov. Azt észrevette magán, hogy egyáltalán nem fáradt el, nem lett éhes, nem kapkodott levegő után. Először arra gondolt, hogy talán jobb a fizikuma.
De hogy még mindig nem fájt a lába, az egyszerűen még neki is gyanús volt. A biztonság kedvéért meg nézte a pulzusát, még nagyon is volt. Tehát nem halott, szerencsére. Valamint nem a túlvilágon bolygó lélek, ahogy a társai sem.
- Fura, hogy eddig nem fáradtam el - szólalt meg Svarog kisvártatva Albertnek és Lionheartnek. - Önök, érzékelnek vagy nem érzékelnek valami furcsát?
Hamarosan kiértek a ködből, egy napsütötte réten álltak. Svarog összevonta a szemöldökét, mikor meglátta a különös, modern ruhákba öltözött, de hegyes fülű nőt. Látta a Gyűrűk ura filmeket. Svarog felvonta a szemöldökét, és megszólalt.
- Láttam már kislányt szívet enni - mondja halkan a többieknek. - Olyan ez a nő, mint egy elf. És szerintem nagyon is rémisztő, egy kicsit. Szerintem is inkább észrevétlenül kerüljük meg.

Kis csapatunk eldöntötte, hogy itt az ideje indulni. Lionhearth és a kapitány hátul akar menni, amit nyugtázok egy vállvonással és elindulok. Nem nagyon izgat, hogy elsőként vagy nem, ennyi mágus közül csak van egy gyógyító is. Plusz a "megbízónknak" talán elég fontosak vagyunk, hogy életben próbáljon tartani. Gyorsan haladunk. Nem érzem, hogy sok utat tettünk volna meg. Nem fáradtam el. Gyorsan ellenőrzöm a pulzusom sőt még meg is csípem magam, de úgy tűnik minden rendben van. Kiértünk egy tisztásra, ahol valaki táncolt. A kapitány gyorsan vissza utasít minket, amivel nem igazán tudok vitatkozni. Visszalépek, olyan halkan, ahogy csak tudok. Jobban megnézve létszik, hogy egy szőke elf nővel van dolgunk. Nos, ez új. Személy szerint sose szerettem az elfeket, de ez csak a személyes véleményem, az olvasott fikciók alapján. Huh, ez rasszistább volt, mint be merném magamnak vallani. Mindegy, most nem erre kell koncentrálnunk. Szerintem is a kerülés a legjobb taktika, legalábbis addig, amíg nem tudunk meg többet. Igazából megpróbálkozhatnék egy illúzióval rólunk, hogy lássuk hogy reagál. Bár ezzel elárulnám a létezésünket, szóval, későbbre tartogatom. Mostanra csak halkan követem a többieket.

Követtem őket, noha vonakodva. Zavart a túlzott gondoskodás, nem akartam válaszolni nekik. Reménykedtem benne, hogy az új fejlemények fényében elfeledkeznek a felém intézett kérdéseikről és az új céljuk felé indulnak. Mindenesetre én így tettem, míg nem egy hang szólított le. Nem vagyunk elég jók, hogy belépjünk a puccos kis kastélyba...oké, nem törölhetem meg a lábam selyemszőnyegbe...rendben van... A franc akar a kastélyukba menni, nem én. De ezt mondhatta volna, mielőtt megkerültem a fél erdőt...Na mindegy, ideje a tettek mezejére lépni. Lássuk milyen jó színész vagy, Bryan.
-Jó napot, estét, reggelt, boldog újévet, karácsonyt vagy akármit. Nem tudom a nevem, kábé mindent elfelejtettem így azt is, hogy miért vagyok koszos...
Sóhajtok egy nagyot.
-Hol van a szenteltvíz, vagy mi amiben fürödnöm kéne, hogy "megtisztuljak" és még valami...ugye ez a lélek nem halálos. Úgy értem nincs benne semmilyen vírus, vagy bármi egyéb amitől egy nap arra ébrednék, hogy a saját hullám felett ácsorgok?
Oké Bryan, eddig mindenki elhitte, hogy megkattantál és a fegyvered miatt sem szólt senki semmit. Jól haladunk... ráadásul talán csak nálam van fegyver...Ez még jól jöhet a sz*rban. A szememmel közben olyat kémlelek, akiről lerí, hogy olyan mint én, neki talán felfedem azt is, hogy nem most szöktem az első közeli diliházból.

Albert már fordult volna vissza amikor megszólította őket a nő. Átkozta magát amiért nem voltak óvatosabbak, de nem akart korábban komolyan parancsolgatni a társaságnak. Az azzal járt volna, hogy meg kellett volna bíznia bennük, hogy meg is teszik amire utasítja őket. A bizalom pedig a biztonság hamis illúzióját hozta volna magával. De az óvatoskodással elkéstek, szerencséjükre viszont egyelőre nem ellenségbe futottak bele. A jövőben azonban jobban kell figyelnie és irányítani, hogy az ilyen helyzeteket elkerüljék. Néhányszor ugyan ökölbe rándul a bal keze, de miután végig fut a hideg a hátán, megpróbál előre menni a többieket kikerülve és kicsit célirányosabban mint a legutóbb hozzájuk csatlakozó, de ő maga is érdeklődni kezd a továbbiakról.
- Moor ügynök. Segítene nekünk abban, hogy hogyan tudunk tovább jutni? Esetleg tudna mondani néhány szót arról, hogy pontosan miért is vagyunk itt és hogyan juthatunk haza?

Egy pillanatra nem is hiszem le, hogy a túlvilágon vagyunk. Semmi misztikus lény, se egy természetfeletti aki próbára tesz minket. Persze az elején ott volt az az öreg nő, de az akárki lehetett.  De aztán ahogy körbe akartunk menni, hirtelen ugyan ott vagyunk. Na ez már igazi túlvilág. Körbe körbe sétálás. Ez már az igazi dolog. Az elf nő közben észrevett minket, ami nem meglepő. Valami fertőzött sötét lelkekről beszél, de miért lenne nekem olyanom? Annyira nem vagyok rossz ember. Ja, persze, várjunk csak. Egy ideig én voltam a szellemlovas. Ez valószínűleg nem segít a dolgokon.  A sárkányról még el is hiszem egy visszatért természetfeletti lény. De a többiek? A WAND nem gonosz, az Angyalok még kevésbé. Bár, ez a "fertőzés" lehet, valami iszonyatosan elenyésző kis dolog is, mivel senki sem méltó rá a csapatból. Lehet hogy csak annyi, hogy fogadd el Artúrt királyodnak. Mondjuk akkor a Lionheart már biztos tovább mehetne.
- Mit jelent az, hogy "sötét lélek"?- kérdezem a nőtől. Bár én is szeretnék hazajutni, mint a kapitány, de van egy olyan érzésem, hogy ahhoz előbb itt tovább kell jutni.

Peterson ügynök is felfogta a helyzetet és egyszerre tesszük fel a kérdést, amire Moore ügynök szívesen válaszol is. Bár előbb egy kis történelem lecke, ami lehet, hogy nem árt az elkövetkező eseményekben. Morgan, ami nyilván Morgan le Fayt jelenti, ennyire még én is ismerem az Artúri mondákat, kiszabadult a börtönéből, ezért minden más ősi börtön is meggyengült. Nem tudni miért, de a nagy varázsló Merlin biztos ugyan azt a varázslatot használta. Vagy lehet, hogy úgy működik mint egy gát, ki tudja. Ha olyan erős lennék, Merlin akkor nem sokáig lenne probléma Nimue kis lélek darabja. Elég okos ez az öreg varázslónő, hiszen a mi lelkeinket akarta taxiként használni az élők világába. Csak azt tudnám, hogy miért mi. Biztos volt valami oka. Vagy csak véletlenül nyúlt volna bele? Ki tudja.Nem is számít, ezt később is kideríthetjük. Hallhatóan a sárkánypofa nem érti a helyzetet. Pedig nem olyan bonyolult. Amikor a próbákhoz érnk nem tudom magam türtőztetni és hangosan elkiáltom, hogy - Próbák! Megmondtam!- Tudom, hogy nem nagyon meglepő, de akkor is jó érzés, ha az embernek igaza van. - Bocsánat, elragadtattam magam. - elnézést kérek inkább, jobb a békesség. - Tegyük fel, hogy bekövetkezik a szerencsétlenség és Nimue elmenekül. Tovább gyengülne a többi börtön? Persze csak elméletben. Mennyi ilyen börtön van egyáltalán?- kérdezem félve a választól.

Hatszázhetvennyolc. Nem semmi. Ennyi mágikus gonosz eléggé rontaná a földi életet. Főleg, ha Nimue és Morgan Le Fay szintű varázslók. Nem semmit dolgozott Merlin az egész élete alatt. Nem hagyhatjuk, hogy kitörjön bárki más is, meg kell akadályoznunk. Moore ügynök el is mondja, hogy hogyan. Mindössze a Szent Grált kell megkeresnünk. Egyszerű. Mármint nem született több legenda és könyv erről. Nem kellett több lovag több éves munkája hozzá. Biztos majd hat véletlen ember fogja megtalálni. Mondjuk igaz, hogy túlvilág, tehát nem kell ennünk, aludnunk és valószínűleg még öregedni sem öregedünk. Mivel a görögöknél is így volt, gondolom itt is oda kerülünk vissza, ahonnan eltüntünk, szóval van időnk. Van még egy plusz dolog. Egy lovag alakját kell felvennünk. Ez egy apró problémát vett fel. Lanceloton kívül nem tudok egy lovagot sem. És mégsem akarom annak az alakját felvenni, aki az egész végét jelentette. Nem érezném szerencsésnek.
- Elnézést a faragatlan és bunkó megnyilvánulásért, amivel csak a saját hiányos tudásomat demonstrálom, de Lanceloton kívül nem ismerek más lovagot. Szóval nekem nincs preferenciám. Hol és hogyan vegyük fel az alakot?- kérdezem Moore ügynöktől. Már szinte várom Lionheart lekicsinylő megnyilvánulását, de ez van. Nem mindenki ismerheti a családi történetét.

//Mivel 5-ből ketten írtak összesen így nincs értelme kört váltanom, legkésőbb csütörtökön kaptok új kört, de örülnék annak, ha korábban tudnék írni.//

Mivel a többiek nem válaszolnak, ezért Moore maga osztja ki. Ezek a nevek sem mondanak többet mint a sárkánypofa választása, úgyhogy ennyiben is hagyom. Úgy tűnik Lionheartnak nem tetszik a ráeső szerep, amit megtudok érteni. A középkorban nem igazán tartották sokra a nőket és egy katonának ez elég sértő. Főleg, hogy lovag kéne és egy "Lady" rangú, középkori hölgy valószínűleg nem lovag. Na mindegy, le kell nyelnie a békát. Én se örülök, hogy annak a lovagnak a bőrét kaptam meg, aki elárulta a királyát. Na mindegy. A kapitány természetesen Artúr királyt kapja. Várj, ő is benne volt a választásban? Őt is ismerem és legalább nem áruló. Na mindegy. Most már maradok Lancelot. Őt legalább ismerik. Jön egy kis mágia és bamm, már lovagok is vagyunk. Nem tudom, hogy ennek mi értelme, de túlvilág, nem kérdőjelezzük.
- Szavamra, barátaim, miféle csodás boszorkányság volt itt! Ne aggódjon, hölgyem, egyikünk se merné szájára venni kegyed!- szólalok meg. Nem teljesen ezt akartam mondani. Ráadásul az enyhe német akcentusomat erős angolra cseréltem. Remélem megtarthatom majd későbbre is. A nők imádják. Közben még teleportáltunk is. Romok közepén vagyunk. Mivel itt van Artúr király és pár lovag is (és mert az az egyetlen kastély amit ismerek) így valószínűleg Camelot várában állunk. Oké, nem tudom most merre kéne menni.
- Barátaim! Valaki fel tudná világosítani hiányos tudásomat? Mit mond a legenda? Merre kell mennünk, hogy célunkat felleljük?- kérdem a többiektől. Többet kéne olvasnom.