Jade Electronics

2 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4  Next

Go down

Jade Electronics - Page 2 Empty Re: Jade Electronics

Témanyitás by Bishop Szomb. 25 Május 2013, 14:46

Az indulatok egy pillanat alatt elszabadulnak a teremben, ahogy az őrült nekiront a lánynak, szerencsére közelharcban képzett harcos lehet a lány, mert kinézetéhez képest jól állja a sarat, ritka az ilyen jelenség, az ember általában már elsőre meg tudja állapítani valaki másról, hogy milyen képességek birtokában lehet, a mozgásából, tekintetéből, de ez váratlan fordulat. Az egyenruháson látszik tudja mit csinál egy pillanat alatt lerendezi a konfliktust és folytatja tovább az információk kiosztását. Ez a kis incidens jól rávilágított a csapat gyenge láncszemére, a tomboló őrültre, akit csak a saját igényei érdekelnek, még nagy gondot okozhat egy-egy váratlan kirohanás a tervezés és a kivitelizés alatt is, de egy okos trükk sokat segíthet, megfelelő módszerekkel egyszerűen ott lehetne hagyni őt tettesként, vagy másképpen ráterelni a gyanút. Majd később erre is kell figyelni. Egy újabb alak érkezik, ázsiai lehet, talán a maffia egyik tagja vagy volt tagja a kinézete alapján, ő még hasznos lehet ha jókor van jó helyen.
~ A társaság maga túl színes egy ilyen művelethez, nehéz lesz őket összetartani, egybekovácsolni, de a pénz lehet a mozgató rugójuk. A feladat pedig teljesen ránk hárul, egy mutáns oktatási miniszter nyilvános meggyilkolása. Nem a legegyszerűbb. Főleg, hogy nem egy összeszokott osztagról van szó.
- És pontosan ezért mennyit is fizetnek nekünk? A magam részéről egy kilences hagyományos kézifegyver szükséges az akcióhoz.- ez a lényeg, ha az összeg elég magas, akkor össze fognak dolgozni, és akkor lehet működő tervet kovácsolni.
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Jade Electronics - Page 2 Empty Re: Jade Electronics

Témanyitás by Jajjmár Hétf. 27 Május 2013, 01:33

Még meg-meg mosolyogva végignézem a perpatvart a székem en az asztalnak háttal állva. Majd a fejem csóválva vissza fordulok és egy dalt dúdolgatva nekilátok összeírni, rajzolni egy listát.
Ezzel kényelmesen elvagyok amíg a többiek bejelentgetik az igényüket, addig csak fel-fel nézegetek, esetleg elgondolkozok egy pillanatig az államhoz ütögetve közben a zöld zsírkrétámat. Így szépen kigondolom a megadott információim alapján a történéseket és a kellő felszerelést. Mert most még csak arról kell dönteni. Főleg, hogy mindenki úgy mondja a kívánságait mintha saját pénzből kéne őket állnia. Én adok a fehér papírnak, megtöltöm mindenféle kívánsággal.
Majd a végén elégedetten odacsúsztatom, kis démonias plusszal, a zöld pizsamás alaknak.

A papíron:
- 4xmellény(plusz egy kisebb rajzolt mellény)
- 3xflakon amiből füst szivárog
- 3xor csillagokkal körbevett flakon
- lézerirányzék(vörössel a lézer)
- 2xer apróra rajzolt kés
- recés szintén apró kés(mint a filéző)
- 5x rádiómagnó

- A hátoldalát se hagyja ki aztán! - Kezdem amint átveszi. Miközben elégedetten töltök magamnak a poharamba, szigorúan csak erőt használva. Most bosszút állok minden felesleges mozdulaton amit a börtönben kellett megtennem és inkább várom az arcom a reakciót.
- Nem lesz ám sok minden nálam, Sir Bajusz visz pár holmit majd nekem. - teszem hozzám megint lelkesen, majd kortyolok és körbe tekintek gyorsan a maradék két tagon akik nem kértek. Az új arc nem tetszik, túl rejtélyes. Nem engedhetem, hogy első blinkre lepipáljanak, de sajnálnám ismerkedés nélkül átdobni az ablaküvegen. Utána hajlamosak távolságtartóvá válni.
Jajjmár
Jajjmár
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 208
Hozzászólások régi : 243
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 11.

Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Jade Electronics - Page 2 Empty Re: Jade Electronics

Témanyitás by Svarog Hétf. 27 Május 2013, 10:45

- Nos, nekem meg is van a tervem - mondta mosolyogva Toxin. Brutális, lényegretörő és figyelemfelkeltő és ha nagyon szerencséje lesz, ebből az őrült bagázsból is néhány ott hagyja a fogát. Többekkel egyszerűen nem volt kedve együtt dolgozni. - Mi lenne, hogy ha bombariadót jelentenénk be. Persze előtte a környező kocsikat ellátnánk egy kis plussz alkatrészekkel. Távirányítású bombákkal, Ilyen kis tapadósokkal, amiket percekkel az akció előtt felhelyeznénk. Amikor bejelentjük a bombariadót, akkor valószínűleg a célszemélyeket kihozzák az épületből.
Széttárja a kezét, majd kifújja a levegőt.
- Buuummm - suttogja titokzatosan. - A fellépő kavarodásba, pedig belép a csapat, csapunk egy kis vérfürdőt. Kellenek emberek akik a háztetőkről támadnak, és persze kellenek akik frontálisan, elvonva a figyelmet a mesterlövészekről. Brutális, megrázó és figyelemfelkeltő.
Felkuncog.
- Az emberek összeszarják magukat félelmükben.

_________________
Főkarakter: Svarog
NJK-k: Toxin. Dane Montrose, Jason Weltman, Unka; X-Diák: Vaszilij Dragunov
Alternatív verziók: Svarog (Outsiders), Svarog (Apokalipszis kora). Svarog (Exiles).
Svarog, a makulan A mentális erősítő 9. és a 4. a dezintegráló gyűrű hordozója
Ben Grim (Gótika), Nathan Soric -  Fagyos Sötétség Kora, Rostyck Pearlwater - Égkövek birodalma
Svarog
Svarog
Bannolt

Hozzászólások száma : 964
Hozzászólások régi : 344
Korábbi szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 57
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Jade Electronics - Page 2 Empty Re: Jade Electronics

Témanyitás by Kusumi Ayani Hétf. 27 Május 2013, 16:41

Ez az idióta szerencsére nem ért el, de nem örültem, hogy ilyen közel került hozzám. Kaszává alakult fegyveremmel hadonásztam, ügyelve, hogy ne legyen rés védelmemen. Azonban nem voltam elég figyelmes. Egy kéz érintését éreztem bőrömön, és utána hihetetlen fájdalom járta át testemet. Szorításom hirtelen teljesen abbamaradt, és miközben fegyverem koppant a földön, én is összeestem. Mérges pillantásokkal próbálom elfordítani fejemet, és X-et veszem észre. Nem kellett nagy tudás, hogy rájöjjek, hogy ellenfelem is hasonlóképpen járt, mert nem támadott rám. Megpróbálgatom magamat összekaparni, és felkelni a földről. Nyújtó gyakorlatokkal próbálom kitessékelni az utóhatások kellemetlenségét, ha van. Bár hogy is legyen, végül kapok én is egy akták. Miközben X magyarázott én olvastam. Nem voltam boldog azonban attól, amit hallottam, és láttam. Haragomat még az egyik ittlevő is jobban lángra lobbantotta. Mindazonáltal nyugodt arcot vágtam. Szó nélkül végül felállok, és elindulok arról, amerről jöttem. Amennyiben valaki megkérdezné hova tartok, hát válaszolok.
- Nem maradok itt tovább. A munkát nem vállalom el. – amennyiben valaki erre is rákérdezne miért, hát az sem marad megválaszolatlanul – Bár az én kezemhez is vér tapad, nem gyilkolok ártatlanokat! És olyan mutánst sem, akinek a nevéhez nem kapcsolódik szándékos gyilkosság. A viszont látásra!
Elszántam magamat, és ha valaki utamba állna, és nem menne arrébb szép szóval, akkor azt megajándékozom egy-két szép nyílvesszővel, amit íjamból lövök ki. Fél szemmel viszont szemmel tartom X-et mert őt tartottam a legveszélyesebbnek a jelenlévők közül, hiába nem ismerem a többieket. Amennyiben sikerül kijutnom rögtön nekilátok egy dolognak. Felkeresni a célpontot, és figyelmeztetni, ugyanis nem akarom, hogy egy ártatlannak baja essen.

//ha a viszont megtud a karakter bármiféle "fontosabb" információt, ami úgymond bemocskolja a férfit nem távozik, csak megáll, és nem megy tovább//
avatar
Kusumi Ayani
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 71
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 16.

Karakteradatok
Főkarakter: Kusumi Ayani
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Jade Electronics - Page 2 Empty Re: Jade Electronics

Témanyitás by Mumei Hétf. 27 Május 2013, 19:41

Három hosszú és kínkeserves várakozással teli nap után, végre csak elkeveredtem a Jade Electronicsba. A főbejárat előtt két biztonsági őr elkérte a kártyámat amit fel is mutattam. Még jó, hogy elhoztam b*ssza meg, hogy a francban jutottam volna el kártya nélkül ide? Nem tudok ennyi sz*rt fejben tartani. Ahogy belépek, X máris mutatja nekem merre kell menni, én pedig szótlanul követem. Nem akarom fecsérelni az időt, majd ahogy bejutok a konferenciaterembe, mire érek be? Arra, hogy valami bizarr kinézetű nekromorf vagy mi az isten megtámad egy lányt, erre jön valami férfi egy hülye egyenruhában és leállítja őket. Miután jól letolta mindkettőt, rám mutat, jelezvén, hogy én vagyok az utolsó társuk. Mindenki vet rám egy gyors pillantást amiket nem viszonozok. Katona voltam, egy másodperc is elég volt arra, hogy felmérjem a terepet... illetve lett volna, hogy ha nem köt le ez a freakshow itt előttem. Egyébként az egyenruhás vulkáni bénító mozdulata marhára tetszett, bizonyára valami aikido mester lehet, csak azok tudnak ilyet... vagy a tévében látta, és kipróbálta hátha működik, mint a legtöbb jenki. Ez is az... szerintem. Ugye az?

Végignézek a "csapattársaimon". Na már értem X miért tett olyan furcsa hangsúlyt a szóra. Egy indián, valami maca aki most elindult kifelé ezért félre is állok az útjából (minél kevesebb áll az utamban annál jobb, amúgy sem nézett ki valami erősnek), őt megtámadta egy fazon aki most Apokalipszisről dumál (baromira nem tetszik ahogy rám néz, Zaibou-ra emlékeztet), egy nyugodt, bajszos tag akinek tipikus jenki katona kinézete van és most éppen a pénzről kérdez, aztán meg itt van valami hülyén maszkírozott gyerek aki dúdolgat, és végül de nem utolsó sorban itt van ez a pizsamás fickó aki parancsolgat itt nekünk. Mi az isten ez a cirkusz, hova hozott engem X? Végül csak történik valami normális, ahogy mindenki elmondja milyen fegyvereket szeretne, én sem vagyok rest. Előrébb lépek, és halkan teszem hozzá én is a kéréseimet.
- Egy 45-ös magnum és egy gépfegyver, és adjanak két extra tárat mindkettőbe és egy szigelető szalagot. - mondom, arra számítván hogy ha ezeket megkapom, akkor gyorsan össze tudom szigszalagozni a két tárat, és így a hosszas elővétel és csere helyett csak meg tudom forgatni a cuccost és máris lőni vele ismét.
Ahogy befejezem vagy aközben, az indián beszélni kezd, és valami öngyilkos tervet vezet fel. Szerintem itt az idő megszólalni. Végignézek még egyszer az ittlévőkön. Egy jenki katona, idősödő, ősz, nem jelenthet nagy veszélyt rám, én fiatalabb és gyorsabb vagyok. Na meg jobb fegyvereket is kértem. A lány aki kifelé megy, ő sem néz ki túl veszélyesnek, bár ezt lehet, hogy a bennem kialakult enyhe nőgyűlölet miatt mondom. A gyerekre no komment, tipikus őrült. Nem fogom magam megöletni egy gyerekkel, az ki van zárva. Aztán itt van az indián, valami íjjal a hátán. Ez sem jelenthet rám veszélyt, aki a mai modern korban íjakat használ, az ugyanarra a sorsra fog jutni mint a Sengoku korszakban a Nobunaga ellen harcolók, akik a puskaporos fegyvereket varázslatnak hitték. Végül itt van a valószínűleg legveszélyesebb és legőrültebb mind közül. Egy nagy darab fazon, aki úgy nézett rám mint valami húsra. Neki nem emberek vagyunk, hanem prédák. Nem úgy viselkedik, és nem is úgy mozog, mint egy ember. A szemei akár egy őrülté. A tekintete, mint Zaibou-é. A puszta jelenléte dühvel tölt el, felemésztő, vad dühvel, még a kezem is ökölbe szorul, de tudom, hogy nem szabad sokáig néznem, különben észreveszi. Mivel gyorsan levette a tekintetét rólam és el is mondta a kívánságait a fegyveres csávónak, szerintem nem tart érdekesnek. Én viszont... látom benne a potenciált. Ha engem nem tart érdekesnek, viszont megtámadta a lányt, és a többiekre is úgy néz, mint valami elejtendő prédákra, akkor szerintem meg van az emberem. Az ő segítsége kell nekem, hogy az összes többi bohócot elintézzem. Összeszedem minden bátorságomat, majd oda megyek hozzá.
- Hello. - köszönök neki, majd ha felkeltettem a figyelmét, folytatom - Gyere közelebb, szeretnék mondani valamit neked. - ha közelebb jött hozzám, suttogva folytatom, pásztázva a környéket, nehogy halljanak minket. - A 3. világháborúban dél-amerikában rekedtem, ahol egy csapattársam emberhúst evett és őrült kísérleteket folytatott ártatlan nőkön, akiket kibelezett, levágta a végtagjaikat és eltette őket, hogy megehesse. A nőket pedig kefélte, és nekem is adott egy kicsit belőle. Emberhúst ettem hónapokig, hogy életben maradhassak, és persze mit ne mondjak, felkeltette az érdeklődésemet a dolog. Ahogy látom neked is, úgy mozogtál a lány ellen mint valami állat. Tisztelem az ilyesmit. Figyelj, van neked egy ajánlatom. - megint körbenézek, ha meghallottak, befejezem vagy megvárom amíg elfordulnak és folytatom, de szerintem ez nem lenne célszerű, mivel egy elmebajossal beszélek. - Mit szólnál hogy ha segítenél nekem eltenni ezt az összes barmot láb alól, elvinnélek arra a helyre, aztán vadászhatnál annyi falusira amennyire akarnál, és tied lenne a barátom egész húskészlete. Valamint mivel én tervezek meghalni a mi kis ellenfelünk ellen, még engem is megehetsz és őt is. Most kérdeznéd, hogyha meg akarok halni, hogyan mutathatnám meg neked, merre van az a bizonyos bázis? Nos barátom, ezt akkor fogom veled megosztani, ha belemész a dologba. Benne vagy? Egyébként hogy szólíthatlak? - mondom ki, remélve, hogy egyszer sem szakított félbe, még hozzáteszem. - Ha akarod most is tudhatok neked egy kis hússal szolgálni, mit szólsz hozzá?
Közben a bal kezem készenlétben van, hogy a bal zoknimban lévő késért nyúljak, ha esetleg megtámadna. Ha ő ölne meg, az olyan lenne, mint valami rémálom. Ha rám néz miközben beszélek, néha észrevehetően elbátortalanodom a szövegem közben, mert mintha Zaibou-t látnám magam előtt. Olyan ez valaki, mint Zaibou lelkének manifesztációja, valószínűleg így etereális formában így nézhetett ki, és démonként most is így él a pokolban. Ki tudja... lehet ez a tag pont, hogy Zaibou, vagy nincs is itt, csak hallucinálok, a drogok utóhatása gyanánt. Hallottam valami olyasmit, hogy hosszútávon kihat az emberre az a sok szemét ami a crackben van. Remélve, hogy senki sem szakított félbe, az őrült is végighallgatott és válaszolni is fog, valamint persze nem támad meg, kíváncsian várom a válaszát. Ha nemet mond, vagy még rosszabb, hogy nekem esik, akkor ez nehezebb lesz, mint gondoltam. Minden esetre, kíváncsi vagyok. Ha jól játszom ki a kártyáimat, ez még jól is elsülhet.
Mumei
Mumei
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 19
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. May. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Mumei
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Jade Electronics - Page 2 Empty Re: Jade Electronics

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Kedd 28 Május 2013, 09:56

Résztvevők: John Mourdock / Toxin, Hershel Shepherd / Goblin, Jester, George Ethan / Mr. Smiley (AoA), Kusumi Ayani és Mumei
Következő körváltás: 2013. május 31. (péntek)

- Körbe kellene nézni – mondta a férfi kicsit lesajnálóan Smiley parancsára.
Amennyiben megtette az asztal tele volt aprósüteményekkel és szendvicsekkel, a kávét, üdítőket és ásványvizet nem számítva. Shepherd kérdésére a férfi felé néz és válaszol.
- A fizetség igencsak magas lesz, fejenként 1.000.000* amerikai dollár – felelte. – Illetve további 500.000 dollár minden egyes megölt fontos megjelent személyiségért. Ez is fejenként természetesen.
Aki ebbe a világba tartozott, az tudta, hogy ezek elég nagy összegek. Általában a közismert teljes világon körözött személyek szoktak egymillió dollár környékéről indulni. Amikor Ayani elindulna kifelé a férfi megköszörüli a dolgát, hogy magára vonja a lány figyelmét.
- Szóval magának ártatlan egy ember, aki beleegyezett három Amerikai nagyváros elpusztításába. Washingtonban és San Francisco-ban biológiai fegyvert vetettek be és mindenkit megöltek ott a III. Világháborúban. Las Vegasra pedig atombombát dobtak, miközben, hogy az űrből alázuhant mocskukat eltüntessék a tanúkkal együtt. Kiszámolhatja, hogy körülbelül hány ember haláláért érintett és felelős. Egyszer megszavazta ezt, valószínűleg legközelebb is megtenné. Így higgye el kisasszony, nem olyan ártatlan ez az ember.
Ezzel a férfi holografikusan kivetítette Staten Island térképét és az egyik közeli pontra mutatott.
- Ez a helyszín, ahol az avatás lesz. Két nap múlva lesz esedékes, ennyi idejük van felmérni a terepet és megszervezni, amit akarnak. A fegyvereik, amiket kértek pedig itt vannak.
Ekkor úgy öt sí-maszkos alak jött be és néhány ládában lepakolták a földre a csapat által kért fegyvereket.

Jade Electronics - Page 2 00120

* Mumei neked is ez igaz, csak most jöttem rá, hogy elírtam a lakásodon az árat. Vegyük úgy kérlek, hogy ott is 1 milliót mondtak. Köszi.

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Jade Electronics - Page 2 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Jade Electronics - Page 2 Empty Re: Jade Electronics

Témanyitás by Sarah Kedd 28 Május 2013, 12:16

A kajával kapcsolatosan fel sem fogom, hogy nekem beszél a zöld maskarás alak*, teljes mértékben figyelmen kívül hagyom, mással vagyok elfoglalva, semmivel, mégis valamivel, a fejemben máshogyan játszódnak a dolgok mint a valóságban, egészen addig a pontig amíg valaki hozzám nem szól. Egy darabig nem nézek rá, a köszönését teljesen figyelmen kívül hagyom mert semmi érdekes nincs benne és a figyelmem nem terelődik rá különösebben, amíg meg nem említi a nők kibelezését és felfalását, egyebekkel. Ezen a ponton siklik rá a tekintetem, a hangjából nem tudtam felfogni, de a külsejéről felismerem és ilyen téren továbbra sem vonzza az érdeklődésemet, ellenben ajánlatot tesz és a nevemről érdeklődik. Vigyorogva oldalra biccentem a fejemet, minek hatására roppan egyet a nyakam.
- Meglátom... De ha igen, ő az enyém. - A fejem mozdulatlan marad, de a szemeim a nőszemélyre siklanak, akinek hosszú, fájdalmas halált szánok, olyan kínzásokkal amik után ő maga fog könyörögni a haláláért, amit pedig húzni fogok, minden lehetséges eszközzel. A nevemre nem tudom, hogy mit mondjak, olyan rég volt már, hogy hallottam bárkitől is, rég elfelejtettem, így azt mondom, amit hosszú éveken át hallgattam és amit ismerek.
- Smiley... Mr.Smiley... Kód: hármas lovas, Holocaust oldalán, feladat: Emberiség kiirtása és a hitetlen mutánsok, ellenállók megtörése, eltörlése bármilyen eszközzel... - Úgy sorolom ezeket lassan, mint egy gép, ahogyan az évtizedek alatt hozzászoktam, egyszerűen így ösztönös, gépiesen. Ezután igazából semmi sem kelti fel a figyelmemet, csak egy irányba bámulok, mint aki nem is igazán itt jár, mert valóban nem, beleástam magamat az emlékekbe, néhány élvezetes pillanatba és néhány olyanba, ami forralja a véremet...
- A két bundás nőstényállat... Halniuk kell, igen-igen, de csak Apokalipszis után.... - Hörgöm magamban a gondolataimat, mire pedig feleszmélek már az igényelt fegyvereket is behozták. Vicsorogva mérem végig azokat, majd pedig az első dolog amihez hozzányúlok az a láncos horog. Tapasztalt mozdulatokkal forgatok vele párat a levegőben majd pedig azzal a lendülettel tekerem fel az egyik karomra úgy, hogy a horog belemarjon a húsomba rögzítésképpen. A két késse is hasonlóan teszek, bár azokat, az egyik penge megnyalása után, az amúgy is szakadt és mocskos, még éppen egyben álló nadrágomon átszúrva tárolom el, azok pedig így kissé felsértik a lábamat, különös élvezetet okozva.

* Mint mondtam nem parancs volt, csak hangos gondolkodás, az oka annak, hogy miért nem veti megint rá magát Kusumira.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Jade Electronics - Page 2 Empty Re: Jade Electronics

Témanyitás by Bishop Kedd 28 Május 2013, 21:33

Nyugodtan figyelem az eseményeket, az egyenruhás könnyen lecsillapítja a kedélyeket és még egy személyt invitál be, külsőre elég leharcoltnak tűnik, de mindenki hasznos lehet. Páran felhoznak terveket, de a helyszín pontos ismerete nélkül nevetségesnek hat az egész, sokkal egyszerűbb lenne egy határozott lövéssel végezni a célponttal, igénybe véve a csoport egyik tagjának kinetikus erejét. Fontos lesz még a terv szerint, biccentek felé mikor a fegyvereiről beszél, nyilvánvalóan nem az aminek látszik, és nagyon fontos, hogy ezt ne felejtsem el. Ezek az emberek zsoldosok, bérgyilkosok, pszichopaták, ha nem lenne fejenként ilyen magas összeg akkor egymást is könnyen lemészárolnák csak, hogy nekik több jusson, de ezt ügyesen megkerülik a munkaadók, mindenkinek fix összeg. Profik, ez nyilvánvaló, nem csak a tettek árulják el hanem a mentalitásuk is, olyan kimérten, tervezetten, magabiztosan szervezték össze a feladatot, nem először csinálnak ilyet. De ahogy a mondás tartja ha minden terv szerint alakul éppen egy csapdába rohan bele az ember. Nem kizárt, hogy az akció után ránk sem lesz szükség, annak ellenére mit állítanak. Jobb lesz az elővigyázatosság, és az álca.
- Egy millió az szép. Két nap alatt néhányszor bejárhatjuk a helyszínt és egy működőképes tervet alkothatunk. De ehhez szükség lesz fegyelemre, különben szétesik a csapat és az akció sikertelen lesz. És még valamire amire nem számítanak, a szikrára ami a gépezetet működteti, ami a fogaskerekek sorát hajtja, egy elterelésre és mellé egy valódi merényletre.
Miközben ezt mondom, lassan felállok, elveszem a fegyverem, szétszedem az asztalon, lassan összerakom, leellenőrzöm, betöltöm. Talán lehetne valaki közel aki rátámad és egy lövész aki messziről lő, valamint én hátul aki segít menekülni a helyszínről... Minden le lenne fedve.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Jade Electronics - Page 2 Empty Re: Jade Electronics

Témanyitás by Svarog Csüt. 30 Május 2013, 10:21

Toxin elfojt magában egy vigyort, amikor valaki hirtelen önérzeteskedni kezd. Ez van, hogy ha valaki hirtelen szívet növeszt ebben a melóban. Előbb-utóbb megszakad, vagy elkezd rosszul szuperálni.
Kuncogni kezd erre.
- Na önérzeteskedünk? - mondja úgy hogy mindenki hallja. - Nyenyenyenyenye! Tőlem akkár a dalai láma is lehet, de akkor is nyilat eresztek abba az arany szívébe. Ez is ugyanolyan, kinyírom utánna meg egy sör társaságába nézem a hírekbe és röhögök egy jót.
Az egyik fickó rögtön elkezdi ismertetni a tervét. Toxin is úgy dönt, hogy beszáll.
- Mondjuk szerezhetnénk egy nagyobb furgont, amibe bombát raknánk. Valaki közülünk oda vinné. Na előtte betelefonálnánk, hogy bombát fogunk robbantani. Úgy hogy a rendezvény közepette. Amikor kijön a miniszterúr, akkor felrobbantjuk a kocsit. Ez eléggé megzavarja őket. Közben néhányan akik jól tudnak célozni, azok elfoglalnak valami jó helyet és lönni kezdenek rá. Akár elintézhetik, de ha nem, akkor akkor a terv harmadik, esetleges részeként páran frontálisan támadunk és ratatatata... Mészárlást csapunk, a lényeg hogy folyjon a vér és persze meghaljon szerencsétlen ördög. Ez tűnik a legkézenfekvőbbnek. Minden benne van: elterelés, gyors támadás, mentőtervek.




_________________
Főkarakter: Svarog
NJK-k: Toxin. Dane Montrose, Jason Weltman, Unka; X-Diák: Vaszilij Dragunov
Alternatív verziók: Svarog (Outsiders), Svarog (Apokalipszis kora). Svarog (Exiles).
Svarog, a makulan A mentális erősítő 9. és a 4. a dezintegráló gyűrű hordozója
Ben Grim (Gótika), Nathan Soric -  Fagyos Sötétség Kora, Rostyck Pearlwater - Égkövek birodalma
Svarog
Svarog
Bannolt

Hozzászólások száma : 964
Hozzászólások régi : 344
Korábbi szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 57
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Jade Electronics - Page 2 Empty Re: Jade Electronics

Témanyitás by Mumei Csüt. 30 Május 2013, 18:12

Hm. Ez a tag... őrült. Kétségtelenül. Feleannyi fogalma sincs a valóságról, mint Zaibou-nak volt.
- Meglátom... de ha igen, ő az enyém... - mondta majd... nem nézett sehova.
Eltartott egy pár másodpercig mire láttam, hogy a szemei lassan a kifelé battyogó lányra szegeződtek.
- Aha, nagyszerű. - feleltem, de szerintem nem hallotta, vagy nem érdekelte, mert folytatta tovább.
- Smiley... Mr.Smiley... Kód: hármas lovas, Holocaust oldalán, feladat: Emberiség kiirtása és a hitetlen mutánsok, ellenállók megtörése, eltörlése bármilyen eszközzel... - miután ezt kijelentette, gépies pontossággal és stílussal, teljesen elhagyja a mi realitásunkat, és a semmibe mered.
"Biztos, hogy jó ötlet lenne ezt a barmot belevonni? Végül is csak az ő érdeklődését kelthetem fel azokkal, amiket Zaibou-nál láttam. Francba. Nem tudom, mennyire fogta egyáltalán amit mondok, vagy mennyire emlékezett rá... talán megtudhatok róla valamit az elkövetkezendő két napban, vagy inkább hagyjam a francba? Gőzöm sincs ki ez a Holocaust, nem nézek tévét, nem olvasok újságot és az internetet sem hírolvasásra használom, na meg emberekkel sem beszélek, szóval halvány lila gőzöm sincs, kiről beszél. Hitetlen mutánsok és ellenállók megtörése, eltörlése? Még is ki a franc ez, valami hóhér? Végül is mit vagyok meglepve... valószínűleg csak egy nagyon bizarr, szadista bérgyilkos, egy roppant ironikus névvel. Na remek, fogalmam sincs, ez hogy ment." miközben a gondolataimat taglalom a fejemben, a háttérben zörejt hallok, először az indiánt, majd a zöld pizsamás fickót hallom beszélni.
Nem nagyon figyelek arra amit az indián mond, de arra rájöttem, hogy a lányt hergeli.
"Hülye f*szok." jegyzem meg magamban.
Ezután a zöld ruhás fickó felé fordulok aki legalább valami lényegeset taglal.
- Ez a helyszín, ahol az avatás lesz. Két nap múlva lesz esedékes, ennyi idejük van felmérni a terepet és megszervezni, amit akarnak. - mondta, majd próbáltam kivenni a térképen, hogy mégis mire mutat.
"Ja igen, az egyetemi kórház! Emlékszem már, a 3 napos dögunalom előtt mondta X, hogy valamiféle sürgősségi szárnyat fog átadni. Szerintem nem sok egyetemi kórház van Staten Island-en, legalábbis remélem. Lehet, kellene híreket olvasnom... közben talán utána járhatok ki is ez a Smiley, vagy Holocaust vagy ki a tököm. A holokauszt szó jelentésével tisztában vagyok, de... ilyen nevű fazon létezik egyáltalán? Lehet, hogy inkább tényleg hagynom kéne a francba."
Alig tudom befejezni a gondolatmenetemet, máris símaszkos tagok esnek be és leteszik a fegyvereinket.
- Ez gyors volt. - jegyzem meg halkan, majd elveszem az enyéimet.
Custer tábornokkal ellentétben (esküszöm hasonlít... legalábbis azt hiszem) belőlem előtör a japán büszkeség, és gondoltam egy kis borsot török az orra alá, hogy lássa, nekem nincs szükségem arra, hogy ellenőrizzem a fegyvert ahhoz, hogy lássam, jól működik. Nekünk japánoknak megtanították, hogy bízzunk a feletteseinkben. Persze ez k*rvanagy kamu, otthon naná, hogy csekkolom. Most jutott eszembe, hogy hoznom kellett volna valami hátizsákot, vagy valamit, amibe beletehetem... na jó, itt az ideje megvillogtatni a japán módit.
- Elnézést, uram. - mondom enyhén meghajolva a zöld ruhás tagnak, szigorúan miután befejezte a mondandóját. - Egy felesleges hátizsákjuk nincs? Attól tartok a nagy izgalomban elfelejtettem kérni egyet. - mondom egy erőltetett félmosollyal, miközben majd a hányinger kerülget, hogy így be kell nyalnom ezeknek az alávaló senkiháziaknak. Végül is mindegy, ha mázlink van, már két rohadt napig kell ezt eltűrnöm. Ez a k*rva pár nap egyébként jól elhúzódott, miért nem egy hetet mondtak?! Kellett nekik hamis reményt adniuk.... mindegy, nem cseszhetem fel magam.
Ha megkaptam a hátizsákot, akkor fogom a szigszalagot és összekötöm vele a tárakat, majd bepakolok, ezután felveszem a hátamra... nehéz. Akkor minden bizonyára a cucc igazi, és nem csesztek át minket. Bízni a feletteseidben... na persze. Ezután elindulok kifelé, remélvén, hogy a lány aki az előbb indult kifelé, már nem áll az utamba. Ha igen, akkor megpróbálok elmenni mellette, ha nem, zavartalanul haladok kifelé. Mielőtt hozzám szólhatnának, vagy szóvá tehetnék, megszólalok.
- Mint mondtam a melót vállalom, de attól még, hogy egy csapat vagyunk, nem kell veletek együttműködnöm. Ha tényleg olyan hülyék vagytok, hogy nem jöttetek rá arra, hogy ez csak egy teszt, akkor nincs rátok szükségem. - mondom rideg tekintettel, majd elindulok kifelé, ha X még kint áll, akkor biccentek neki és egy rövid meghajlás után ki is szambázom az épületből, amennyiben nem tartanak fel. Na, már csak ezt a két napot kell kivárni, és irány a pokol, ahol kedvemre kínozhatom drága szüleimet. Heheheh... isteni lesz. Isteni.

* Semmi baj, oké. A karakter véleménye ettől nem változik, szóval nyugi, főnök. Smile
Mumei
Mumei
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 19
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. May. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Mumei
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Jade Electronics - Page 2 Empty Re: Jade Electronics

Témanyitás by Kusumi Ayani Csüt. 30 Május 2013, 18:54

Na, mégiscsak sáros a ki "madárka", és mi az, hogy. Megtorpanok az ajtóban, és behunyom szememet. Elég indokot adott az itt maradásra. Az egyik férfi magyarázni kezdett. Nem érdekeltek sértései, viszont mondanivalója felidegesített. Már nyúltam volna vesszőmért, mikor X-re nézek. Valahogy nem akartam még egy „menetet”, szóval letettem a lövöldözésről. Viszonylag higgadt hangon válaszolok neki.
- A célpontjaimról had én döntsem már el, hogy levadászom-e vagy sem!
Ezek után végig hallgatom az előadásokat. Nem tetszett, hogy szinte mindegyikük vérfürdőt akarna. Személy szerint én csak a célponttal végeznék, esetleg a veszélyesebbnek tűnő alakokkal. Ezek után megnézem a térképet. Megjegyeztem az oda utat, majd vártam, hátha X akar-e még valamit, vagy mehetünk-e.
avatar
Kusumi Ayani
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 71
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 16.

Karakteradatok
Főkarakter: Kusumi Ayani
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Jade Electronics - Page 2 Empty Re: Jade Electronics

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Pént. 31 Május 2013, 10:02

Résztvevők: John Mourdock / Toxin, Hershel Shepherd / Goblin, Jester, George Ethan / Mr. Smiley (AoA), Kusumi Ayani és Mumei
Következő körváltás: 2013. június 3. (hétfő)

Mumei még megkapta, amit kért, és így már mindenkinél ott volt a felszerelése, amit szeretett volna, minden valódi volt, így nem kellett kételkedni abban, hogy átverték-e őket, vagy sem. Már semmi sem gátolta őket abban, hogy induljanak. Ahogyan az egyenruhás alak is látta, hogy a csapat nagyban készülődik, ismét megszólalt.
- Akkor további szép napot, hölgyem, uraim. És jó vadászatatot!
Ezzel a mondattal pedig el is engedte a csapatot, akik már mehettek is a helyszínre, ahova kellemes tempóban olyan negyedóra-húsz perc alatt meg is érkeztek.


//Ayani, kevered. Ez nem X, aki veletek beszél, ő csak Mumei-t hozta be. Sarah, elnézést, félreolvastam
És akkor immáron tessék majd az új helyszínre írni.//

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Jade Electronics - Page 2 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Jade Electronics - Page 2 Empty Re: Jade Electronics

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Hétf. 16 Szept. 2013, 10:09

A Hydra felemelkedése 2: A Kígyó mérge
Résztvevők: Hershel Shepherd / Goblin, John Mourdock / Toxin és George Ethan / Mr. Smiley
Következő körváltás: 2013. szeptember 19. (csütörtök)

A társaság ismét a Jade Electronics épületében találkozott. A SHIELD többször csapásszerűen kutatta végig az épületet egy bejelentés után, hogy itt elvileg a Hydra tartózkodik, de soha egyetlen alkalommal sem találták még csak a nyomát sem ennek. A mostani alkalomra, hogy ne legyenek majd a feladatkor túl feltűnőek a tagok kaptak mindannyian Hydra egyenruhát, amit egy golyóállómellénynek megfelelt volna, olyan védelmet adott mindenki számára. Ugyanabban az irodában kellett várakozniuk, ahol a legutóbbi alkalomkor is, míg végül ezúttal nem egy átlagos Hydra katona jött be hozzájuk, hanem az egyik elitügynök. Ezek korábbi szuperhősök voltak, akiket vagy agymostak, vagy pedig klónoztak, hogy a Hydra-t szolgálják. A nő is ezek közé tartozott. Az igazi nevét senki sem tudta, csak annyit, hogy ő volt Póknő.
Jade Electronics - Page 2 COMMISSION___HYDRA_SPIDERWOMAN_by_IDarkShadowI
- Üdvözlöm önöket uraim – köszöntötte a társaságot. – Ismét egy feladatot kapnak, ezúttal valamivel könnyebbet, mint a legutolsó alkalommal, de ez ne tévessze meg önöket, a mostani feladat sokkal, de sokkal fontosabb, mint egy szenátor megölése.
Egy holografikus kijelzőt tett le az asztalra, amit aktivált, egy számítógépchip jelent meg a levegőben. Még aki műszaki dolgokhoz ért, az sem látott korábban ilyen bonyolult és összetett chipet életében.
- Ezt kell megszerezni, a SHIELD egy biztos helyen tartja, a Steve Rogers reptér egyik széfjében. Nem akartak nagy feltűnést kelteni, ma reggel érkezett meg a STRIKE-tól, az este, éjszaka folyamán szállítják át a SHIELD negyedbe, azelőtt kell megszerezni, mielőtt ez megtörténik. Szüksége van a Hydra-nak a chipre.

//Bérmajom néhány körrel később csatlakozik hozzátok.//

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Jade Electronics - Page 2 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Jade Electronics - Page 2 Empty Re: Jade Electronics

Témanyitás by Svarog Kedd 17 Szept. 2013, 07:06

Toxin újabb feladatot kapott, de ezúttal egy olyat a röhejes, zöld hidra egyenruhából is. Nem nagyon kedvelte, úgy érezte magát benne, mint valami bohóc. A ruha legviccesebb részét, a csuklyát a fejéről lehúzva tartotta. Az elmaradhatatlan íját és nyilát pedig a hátára csatolva.
A szokásos eligazításra valami elit ügynök jött, akin aztán volt látnivaló. A következő feladat egy kis lopás, egy széfből. Ráadásul egy chipet mielőtt elszállítják a SHIELD negyedbe.
SHIELD, remélte, hogy szembekerül velük...
És Svarog is ott lesz, már régóta végezni akart a sárkányemberrel, majd a fejét a tömeg közé dobni... Már azóta a nap óta, amikor először szembekerült vele, ő gyűlölte és sajnálta egyszerre. Átállt az ellenséghez, pedig régen, ahogy Toxin, ő is ragadozó volt. Majdnem Apokalipszis lovasa lett...
Erre meg elfogadta a kínált amnesztiát.
- Hogy tervezzük megszerezni a chipet? Az lenne a legjobb ötlet, hogy akkor üssünk rajtuk, mikor kihozzák a kapun, akkor sebezhető lesz...

_________________
Főkarakter: Svarog
NJK-k: Toxin. Dane Montrose, Jason Weltman, Unka; X-Diák: Vaszilij Dragunov
Alternatív verziók: Svarog (Outsiders), Svarog (Apokalipszis kora). Svarog (Exiles).
Svarog, a makulan A mentális erősítő 9. és a 4. a dezintegráló gyűrű hordozója
Ben Grim (Gótika), Nathan Soric -  Fagyos Sötétség Kora, Rostyck Pearlwater - Égkövek birodalma
Svarog
Svarog
Bannolt

Hozzászólások száma : 964
Hozzászólások régi : 344
Korábbi szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 57
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Jade Electronics - Page 2 Empty Re: Jade Electronics

Témanyitás by Bishop Kedd 17 Szept. 2013, 21:54

Hosszabb idő után egy újabb feladat érkezett a Hydrától, volt egy időszak amikor kétségbe vontam a konkrét befolyásukat, de a felmutatott eredményeik meggyőzőek. Ahogy értesültem a cég épületét a SHIELD többször is átvizsgálta, de egyik alkalommal sem találtak semmit, nyilvánvaló a jelenléte a szervezetnek még sincs kapcsolat, ezt több módon is meg lehet oldani, de egyik sem lehetséges megfelelő kapcsolatok és hatalom nélkül. Ez az ami magyarázatot adott a tényre, hogy a vérdíjlistás merénylők, köztük én is, hogyan bujkálhatunk még mindig. Részleges de átmenetileg kielégítő információk. A kapott egyenruhában érkeztem, de alatta a saját többszörösen ellenálló páncélzatot is visetlem. A tárgyalóban rezzenéstelen arccal hallgattam végig az eligazítást.
~ A feladat egyértelmű, de ez esetben könnyebb, mivel a Japán nincs itt, sokkal könnyebb lesz véghezvinni a feladatot, a többiek viszonylag kontrollálhatóak mint Smiley is. Gyakran egy küldetés sikeréhez nem az ellenfelet, hanem a szövetségeseket kell legyőzni. Különös, hogy nekem tartanak eligazítást, fordított helyzet, ezúttal viszont könnyebb meglátni a hibákat.
Végighallgatok mindenkit, majd csak utána reagálok, eddig minden úgy ment, ahogy terveztem, csak a chip rajza volt túlságosan komplex, még számomra is, de ez áthidalható probléma, a SWORD technológiája, lehet nem Földi technológiai is, ami választ ad a kérdéseimre.
- Értettem, a feladat egyértelmű. -mondom a magasabb rangú Hydra tagnak, majd a másik felé fordulok- - A szállítás előtti közvetlen beavatkozás hatékony lehet, de kockázatos és mindenképpen nagy szervezést igényel a megfelelő menekülési útvonalak és módszerek megtervezése. Egy még a szállítás előtti esti időpontban végrehajtani a feladatot, esetleges elterelés mellet... sokkal célravezetőbb lehet és biztonságosabb is.
Nem várok igazából olyan reakciót ami ellent mond nekem, felesleges lenne a nehezebb megoldást választani.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Jade Electronics - Page 2 Empty Re: Jade Electronics

Témanyitás by Sarah Csüt. 19 Szept. 2013, 03:55

Itt vagyok, ismét... Teli pofával vigyorogva nézegetem a többiek körvonalát a zöld felszerelésben ami szerény személyemen is rajta van, igaz engem ez egyáltalán nem érdekel, amíg nem akadályoz meg mások meggyilkolásában. A többiekre sem igazán tekintek másképpen mint bármely más emberre, húsdarabok amik arra várnak, hogy megegyem őket, csupán a szerencsésebb fajtából származnak, de ha indokot adnak, akkor az első adandó alkalommal probléma nélkül végzek bármelyikkel, könyörtelenül, hogy aztán a még meleg húsukkal csillapíthassam a szinte állandóan tomboló étvágyamat. Ennek a gondolatára felröhögök, de a tekintetemmel továbbra is töretlenül őket fürkészem, egy pillanatra sem veszem azt le róluk, legalább is addig nem, amíg egy érdekesebb alany be nem érkezik a terembe. A speciális kaja látványától intenzíven megered a nyálam és szép mennyiséggel áztatom a szám ezen előemésztésre való tartalmával a padlót amíg beszél, kissé meggörnyedve természetesen, majd pedig felteszem a kérdést, amire csak egy fajta választ vagyok hajlandó elfogadni.
- Ölnih... Sokat ugye? - A mániákus élvezetet könnyű észrevenni a hanglejtésemből, pedig még csak pár groteszk gondolat táncolt át az agyamon, plusz az, hogy miként gyaláznám meg és fogyasztanám el egyszerre a zöld ruhás nő halott testét itt helyben ebben a teremben. Egy cérnaszál választ el attól hogy nekivessem magam, s többször is megindulnék, de a lábaim valahogy a földbe vannak gyökerezve s nem vagyok képes lépéseket tenni az irányába, csak a felsőtestem hintázik oda s vissza ahogyan többször is megszakad a kezdő lépés. A hűség az ami visszatart jelen helyzetben, úgy köt mint valamiféle veszett, habzószájú állatot az ólhoz, még a testem is folyamatos remegésbe kezd az idegtől, s belemarnék a bőrömbe, de a ruhát nem vagyok képes átmarni, s így a körmeim horzsolódnak szép lassan le addig, amíg azok nem törnek le és kezdenek vérezni.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Jade Electronics - Page 2 Empty Re: Jade Electronics

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Csüt. 19 Szept. 2013, 09:15

Résztvevők: Hershel Shepherd / Goblin, John Mourdock / Toxin, George Ethan / Mr. Smiley és Daniel Long / Bérmajom
Következő körváltás: 2013. szeptember 22. (vasárnap)

- Az ölés másodlagos, a chip a fontos, de hogy miként szerzik meg, nem rajtam múlik. De ha lehet Smiley a gyilkolás ne menjen a munka kárára – felelte a nő. – Lesz magukkal valaki, nyugodjanak meg, nem az a szuicid japán, hanem egy profi. Bérmajom, fáradjon be!
Smiley pedig érezte a nő szavai után, hogy igen, úgy akarja tenni a dolgokat, ahogyan ő mondta. Valamiért le szerette volna nyűgözni a nőt. Bérmajom kint hallotta a nő hangját, így bejöhetett a helységbe. Ő maga már tudta a feladatot, hogy egy chipet kell ellopni a SHIELD-től a Steve Rogers reptéren, ami a saját világában a John F. Kennedy reptér nevet viselte.
- Az, hogy miként végzik el a munkát teljesen önökön múlik, minket csak a végeredmény érdekel. Ő Bérmajom, a legtöbbjükhöz hasonlóan ő is másik realitásból származik. Goblin, Toxin, Smiley-t pedig már ismeri – mutatta be a nő a csapatot egymásnak. – Ha vannak még kérdéseik, akkor tegyék fel most azokat, ha nincs, akkor nekem is megvan a munkám.

Két kép a reptérről, a karaktereitek valószínűleg ismerik és tudják, hogy miként néz ki és, hogy hol van:
Jade Electronics - Page 2 Aerial-photo-LaGuardia-airport-New-York-AHLB7736
Jade Electronics - Page 2 Alg_la_guardia_airport

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Jade Electronics - Page 2 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Jade Electronics - Page 2 Empty Re: Jade Electronics

Témanyitás by Bishop Szomb. 21 Szept. 2013, 00:55

Minden úgy történik, ahogy annak kell, a nő közli, hogy nem érdekli, milyen módszerekkel dolgozunk, a lényeg, hogy az akció sikeres-e vagy sem. Már a merényletnél sem voltak feltételek, a Hydra sikerorientált, a cél szentesíti számukra az eszközt, nem érdekli őket az út csak az elért cél és ez az egész szervezetre jellemző tulajdonság. Ennek megvannak az árnyoldalai is, de az oroszok fellengzős hamis magabiztossága helyett, nekik tényleg rendelkezésükre áll a megfelelő felszerelés és ember, hogy ilyen rendszer szerint is megfelelően működjenek. Smiley kezelhető állapotban van, a másikkal eddig sem volt probléma, a Japán és a kölyök nincs itt, más feladatot látnak el valószínűleg a képességeiknek megfelelőket. Az alapfelállás megfelelőnek tűnik. Már csak az új tag bemutatkozását várom karba tett kézzel.
~ Bérmajom, kifejező név, egy ügyes bérgyilkosról van szó. Ami ennél érdekesebb, hogy ő is másik világból van. A Hydra összegyűjti az ilyen személyeket és felhasználja őket, mert feláldozhatóak, nincs múltjuk ezen a világon, ha meghalnak vagy feleslegessé válnak, többé már nem jelentenek problémát. Amihez nem is kell külön lépéseket tenniük, nem tudom mit tehettek velem a kórházi beavatkozások alatt, gyakorlatilag bármit. Ez a stratégiájuk, mind mikro mind makro szinten, lassan körbefogják az ellenfelet, láthatatlanul és észrevehetetlenül. Talán mégis ez a megfelelő oldal számomra, csak az időzítésre kell figyelnem.
A majom szerű mutánsnak biccentéssel jelzek, ha kezet nyújt akkor azt elfogadom, de magamtól nem nyújtok. A reptér elhelyezkedését próbálom felmérni emlékeim alapján, jó eredményekkel. Ez egy alapvető kérdést vet fel.
- Van információ a széf pontos elhelyezkedéséről vagy számáról? Illetve pontos térkép vagy alaprajz a reptérről a szervezet birtokában?

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Jade Electronics - Page 2 Empty Re: Jade Electronics

Témanyitás by Danny Long Vas. 22 Szept. 2013, 00:17

Nem igazán érzem úgy, hogy szükség lenne arra a pontosan időzített, drámai belépőre, amit ez a Póknő nevezetű ügynöknő kitalált nekem, de tudom tolerálni. Félmillióért ez a legkevesebb... Ha kell a drámaiság, megkapja. Megvárom hát, amíg szólít, és csak akkor lépek be. Végignézek a zöld ruhás csapaton, és biccentek a szigorú tekintetű, bajuszos férfinak, és az indiánnak. Ellenben, amikor Smiley-ra ér a tekintetem, leolvad a kifejezéstelenség az arcomról. Egyértelmű csalódás és egy kis elkeseredés kifejezése kerül a helyére.
- Komolyan ezt az irányíthatatlan vadállatot is vinnünk kell? - fakadok ki felháborodva, profihoz kissé méltatlan módon. Nem lesz tökéletes az első benyomása rólam új társaimnak, de nagyon nem szeretem, ha olyanokkal kell együtt dolgoznom, akik veszélyeztetik a feladat sikerét. És nekem már volt alkalmam látni, hogy ez az alak hogyan "végzi a munkáját". De akármi is a válasz, tudom, hogy ez nem az én elvárásaimon múlik. Csak remélhetem, hogy a többiek képesek valahogy visszafogni. Goblin teszi föl a legkézenfekvőbb kérdést, így nem is szólok bele. Úgy néz ki, ő a vezető, és mivel csak alkalmi tag vagyok, nem szándékozom ezt a szerepét elvitatni, hacsak nem bizonyul kínosan alkalmatlannak. Egy pillanatra elgondolkozom azon, hogy ők vajon hogy juthattak ide a saját világukból, de gyorsan visszaterelem a figyelmemet a feladatra. Most a gyakorlati dolgokra kell koncentrálnom.

_________________
Mesélő
Reneszánsz: Danny Long, Bérmajom, Jerome Masamba/Ravasz, Peterson Gray, Antoine Alanian (X-diák)
Végtelen Háború: Damian Long
Másik Világ: Bérmajom
Outsiders: Jerome Masamba, T'Challa/Fekete Párduc
Apokalipszis Kora: Woland
Exiles: Antoine Alanian
X-Rezervátum: Danny Long
Danny Long
Danny Long
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1097
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Jade Electronics - Page 2 Empty Re: Jade Electronics

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Vas. 22 Szept. 2013, 07:26

//Mivel a fél bagázs nem írt, így nem kaptok új kört, elnézést attól, aki írt. Körváltás 3 nap múlva, szerdán.//

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Jade Electronics - Page 2 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Jade Electronics - Page 2 Empty Re: Jade Electronics

Témanyitás by Sarah Vas. 22 Szept. 2013, 15:03

Ahogyan hozzám szól a nő úgy valahogy szépen lassan megszűnik az a kényszeres érzés, hogy megtámadjam és megpróbáljam megenni, mint ahogyan a legtöbbekkel tenném, s ennek a helyét átveszi egy olyan érzés amihez eddig még igazából nem volt szerencsém, le akarom nyűgözni és ezért úgy érzem hogy bármit képes vagyok megtenni, hogy eleget kell tennem az akaratának bármi is legyen az, nem pedig csak állati ösztönökön alapuló, kutyához hasonló hálából cselekedek...
- Úgy lesz... Nem lesz kár... - Jegyzem meg engedelmesen, majd pedig hallgatok tovább és figyelem ahogyan a már korábban megismert szőrös alak az öltönyben belép a szobába, igaz továbbra sem nézek egyenesen rá, üveges tekintetemmel kissé mellé nézek, de tökéletesen elég ahhoz, hogy felismerjem, főleg hogy eléggé egyedi és a szerencséje úgy hozta, hogy nem lehet a vadászlistámon, még egyenlőre, amíg nem próbálkozik valami viccessel, ugyanis az első adandó alkalommal kapni fogok a lehetőségen és rá fogom vetni magam, ugyan úgy mint bárki másra aki a csapatban van, ha a HYDRA ellen cselekednek. A szavaira a megszokott vigyorom inkább vicsorrá deformálódik, de ennek csupán az-az oka, hogy a számat már nem igazán lehet tovább húzni oldalra. Eredményként csak több nyál csorog ki a pofámból a padlóra, itt-ott vérrel keveredve, ahogyan az időközben kiszáradt ajkaim itt-ott felrepednek a húzástól.
- Félsz? - Hörgöm ki a kérdést kissé szórakozott hangnemben... Élvezettel tölt el ha valakin rettegést látok, főleg mielőtt vagy miközben szépen lassan megölöm, félelem, kín, aztán az üveges tekintete a halottaknak... A legtöbbek arcára ráfagy a terror, ameddig meg nem eszem az arcukat, amíg még meleg.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Jade Electronics - Page 2 Empty Re: Jade Electronics

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Szer. 25 Szept. 2013, 08:41

Résztvevők: Hershel Shepherd / Goblin, John Mourdock / Toxin, George Ethan / Mr. Smiley és Daniel Long / Bérmajom
Következő körváltás: 2013. szeptember 28. (szombat)

- Goblin képes arra, hogy irányítsa – felelte a nő a kifakadásra. – Ha van ott valaki, aki rendszabályozza nincsen vele gond és teszi, amit kell.
Ezzel a nő elindult kifelé, majd az ajtóból még Hershel kérdése miatt megállt és hátrafordult.
- B362 a száma a széfnek. És ne feledjék, hogy a SHIELD működő drone rendszere miatt különösen óvatosnak kell lenniük, mert bárhol, bármikor felismerhetik magukat. Ami pedig roppant kellemetlen lenne.
Bérmajom számára a drone rendszer teljesen ismeretlen volt, pedig a saját világában a SHIELD mindenhol ott volt, erről még nem hallott korábban. A nő pedig ezzel kilépett a helységből és magára hagyta a négy férfit, hogy kigondolhassák és megtervezhessék a feladat kivitelét. Azt mondták, hogy éjjel viszik át a chipet a SHIELD-hez, most pedig még szerencsére elég korán volt, délelőtt 11.

//Elnézést a rövidségért, de nem igen tudtam tovább spirázni ezt.//

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Jade Electronics - Page 2 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Jade Electronics - Page 2 Empty Re: Jade Electronics

Témanyitás by Bishop Csüt. 26 Szept. 2013, 22:11

Smiley-val kapcsolatos megjegyzésre bólintok, ha kell akkor nagy eséllyel tudom majd kontrollálni, megfelelő módon felhasználni, de kétségkívül egy ilyen kis csapat esetében a belső veszély nagyobb mint a külső, ahogy ez az előző küldetés esetén be is bizonyosodott, kulcsfontosságú, hogy meglegyen a belső stabilitás, ami Bármajommal létrejöhet. A széf számát azonnal megjegyzem és többször visszaidézem, hogy később ne jelentsen ez gondot.
- Értettem. - mondom még a kilépő nőnek, majd a többiek felé fordulok, kissé kiegyenesedve - Első lépésként a tervalkotásban azt kell eldönteni, hogy a chipet az elszállítás előtt közvetlenül vagy már jóval előtte kell megszerezni. Ezután következhetnek a módszerek, az elterelés megléte és mibenléte, ez esetben több alternatíva áll rendelkezésre. Az én javaslatom egy korábbi támadás lenne, meglepetésszerűen, Smiley és Toxin erős elterelésével, és egy B tervvel. Vélemény?
Ezúttal szükséges bevenni a csapat tagjait is, mind a képességükre mind az egyetértésükre szükség lesz. Tanultam a múltkori eset hibáiból, ez már nem az a világ.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Jade Electronics - Page 2 Empty Re: Jade Electronics

Témanyitás by Danny Long Pént. 27 Szept. 2013, 00:07

Kicsit nyugodtabb vagyok attól, hogy van a csapatban valaki, aki képes kontrollálni Smileyt. A torzszülött kérdésre nem felelek, nem süllyedek le a szintjére, de az arcomon csak undort láthat már, félelemnek nyomát sem. Nem tartok attól, hogy ne tudnám bármelyik pillanatban kivégezni, ha úgy hozza a helyzet. Gyorsan memorizálom a széf számát, de ez nem tereli el a figyelmemet a nő további mondandójáról. Az én világomban a SHIELD nem használ drónokat, de ez egy olyan körülmény, amihez alkalmazkodnom kell. Viszont, mivel ebben a világban az eddigi információim alapján vagy nem létezem, vagy nem vagyok ismert, így valószínűleg nem is ismerhetnek fel. Fel is vetem ezt, már csak a biztonság kedvéért is.
- Én még nem találkoztam ennek a világnak a hatóságaival, így valószínűtlen, hogy bármilyen adatbázisban benne lennék. Persze a külsőm elég feltűnő, de felismerni nem fognak. Ez előnynek bizonyulhat. Vagy ebben a világban is létezem?
Miután Póknő elhagyja a termet, négyen maradunk, és Goblin el is kezdi felvázolni a tervet, ahogy az egy vezetőhöz illik. Elégedetten bólintok arra az ötletre, hogy Smiley-t elterelésnek vessük be. Toxin adottságait nem ismerem, Goblin viszont igen, így nincs okom kételkedni abban, hogy jó döntés őt is elterelőnek küldeni. De a tervezés megadott üteménél maradva, először az időpontra teszek javaslatot, és csak ezután jön a többi.
- Valószínűleg a szállításkor fogják a legtöbben őrizni, és akkor kevésbé is lehet elterelni a figyelmüket a chipről. Viszont kérdés, hogy ki tudjuk-e nyitni a széfet. Ha megvan az emberünk és a felszerelésünk hozzá, mindenképpen korán kellene lecsapnunk. Az elterelés jó megoldás lehet, ha nem túl egyértelmű. Egy véletlenszerű terrorcselekmény a reptéren vagy környékén gyanús lehet. Ha ez működik, onnantól kezdve nem okozhat nekem gondot az őrök csendes kiiktatása, csak a drónokkal kell számolnunk. Azokkal mit tudunk kezdeni?
Máris kezdem érezni, hogy hátrányt jelent a világról szerzett ismereteim hiányossága. A következő feladat előtt annyit kell pótolnom, legalább az aktuális csúcstechnikával kapcsolatban, amennyit csak tudok.
B tervben még nem gondolkozom, előbb alkossuk meg az A-t.

_________________
Mesélő
Reneszánsz: Danny Long, Bérmajom, Jerome Masamba/Ravasz, Peterson Gray, Antoine Alanian (X-diák)
Végtelen Háború: Damian Long
Másik Világ: Bérmajom
Outsiders: Jerome Masamba, T'Challa/Fekete Párduc
Apokalipszis Kora: Woland
Exiles: Antoine Alanian
X-Rezervátum: Danny Long
Danny Long
Danny Long
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1097
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Jade Electronics - Page 2 Empty Re: Jade Electronics

Témanyitás by Svarog Szomb. 28 Szept. 2013, 09:16

Toxin az ocsmány társukra pillat és összevonja a szemöldökét.
- Amint csinál valami hülyeséget, kap egy nyílat a retkes szívébe, a merényletet is kis hiján miatta kúrtuk el. És valaki töröljön fel utánna, ez nagyon ocsmány, ahogy mindent összenyálazz, és nem fogsz kárt okozni, rohadtul kiváncsi leszek rá.
Höbörög az indián, majd újra Smiley-ra nézz, hamarosan belépnek a tervezés szakaszába, kiderül, hogy mibe tartják a chipet.
- Én is jó ötletnek tartom az elterelő akciót, néhány helyen bombát kell robbantani, vagy azzal fenyegetőzni, esetleg egy túszejtés a közeli épületben. Addig simán besurranhatunk és kinyíthatjuk a széfet.

_________________
Főkarakter: Svarog
NJK-k: Toxin. Dane Montrose, Jason Weltman, Unka; X-Diák: Vaszilij Dragunov
Alternatív verziók: Svarog (Outsiders), Svarog (Apokalipszis kora). Svarog (Exiles).
Svarog, a makulan A mentális erősítő 9. és a 4. a dezintegráló gyűrű hordozója
Ben Grim (Gótika), Nathan Soric -  Fagyos Sötétség Kora, Rostyck Pearlwater - Égkövek birodalma
Svarog
Svarog
Bannolt

Hozzászólások száma : 964
Hozzászólások régi : 344
Korábbi szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 57
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Jade Electronics - Page 2 Empty Re: Jade Electronics

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.