Jade Electronics

4 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4

Go down

Jade Electronics - Page 4 Empty Re: Jade Electronics

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Kedd 22 Okt. 2013, 08:48

Résztvevők: Hershel Shepherd / Goblin, John Mourdock / Toxin, George Ethan / Mr. Smiley és Daniel Long / Bérmajom
Következő körváltás: 2013. október 25. (péntek) (továbbra is írhattok többször)

A csapat még arra is talál magyarázatot, hogy miért volt ilyen vészesen szörnyű az egész felépítés, valakik pénzt sikkasztottak, végül nem is az építette fel újra a helyet, aki a pályázatot nyerte, hanem egy másik külsős cég sokkal olcsóbban. És a lényeges információ, hogy miért is találta meg a csapat ezt, mert a Hydra egyik fedőcége volt az, aki készítette. Nem a Jade Electronics nyerte a pályázatot korábban, hanem egy másik cég és úgy tűnt a ezek valamilyen kavarás után kiadták egy névtelen kis cégnek az egészet, a pénz jelentős részét zsebre tették és ez lett az eredmény.
A terv szépen lassan kezdett összeállni, Hershel pedig több olyan pontot is megtalált, ahova nagyjából észrevétlenül lehet letenni a bombát, vagy éppen szabotálni az elektromos hálózatot, hogy az zárlatot okozzon. A legkevésbé feltűnők a mosdók voltak, mindegyik.
Az egységes blokkolást választotta a csapat végül, ami úgyszintén megoldható volt a korábbi tervezésnek hála. Már csak a távozás volt hátra, hogy azt miként akarják megoldani a lenti Smiley-nak és maguknak.

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Jade Electronics - Page 4 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Jade Electronics - Page 4 Empty Re: Jade Electronics

Témanyitás by Bishop Szer. 23 Okt. 2013, 01:40

Smiley ismét hozzátesz a tervhez, ami fokozza a gyanúm, hogy az őrült, magából kifordult állat valaha egy gondolkodó ember volt, talán harcos, akit valamilyen nagyon durva mentális vagy más behatás ért. A mellékhelyiségek tűnnek a legalkalmasabbnak egy bombatámadás indítására, ami lehet akár független is Smiley elhelyezkedésétől, neki csak fegyver kell, és megteszi amit kell. Kutatás közben egy sikkasztásos ügyre is fény derül.
~ Hazugságok, lopás, millió dollárok elsikkasztása. Ez van a háttérben, ez a világ valódi mozgatórugója, sokkal undorítóbb mint bármilyen más nyereségvágy. Ezúttal viszont a szervezeten keresztül pont ez szolgálja a küldetés célját. Az elvek és érdekek találkozása érdekes homályzóna.
Még várok, hogy Smiley után esetleg Bérmajom is hozzászóljon a tervhez, de nem teszi, így átveszem a szót.
- Egymástól függetlenül két helyen kell elterelni, az egyik Smiley akciója, a második lehetne az egyik mellékhelyiségben elhelyezett bomba, egy másik mosdóba lehetne elhelyezni a hálózatot rövidre záró gépet. Menekülésre az emeletről Bérmajom használhatja a szellőzőket ismét, vagy másik módszerrel egy speciális övbe visszahúzható acélhuzal és kampó megfelel a célnak, az emeletről az ablakokon keresztül leereszkedve lehetne távozni, majd az ott várakozó járművel vagy biztosításként járművekkel a lehető leggyorsabban távozni a helyszínről. Smiley-nak csak ki kell jutnia az épületből, a jármű már ott várhatja. Egy időbeosztás viszonylag gyorsan kidolgozható. A valódi problémát az esetleges különleges képességekkel rendelkező személyek okozhatják. Elképzelhető, hogy a csapat egyik tagja nem tudja megoldani a problémát, valahogy jeleznie kel, a zavarás ellenére.
Nem vagyok olyan régen ebben a szuperhumánokkal és mutánsokkal teli világban, hogy alternatívát találjak, a helyzetre. Mások láthatólag tapasztaltabbak e téren.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Jade Electronics - Page 4 Empty Re: Jade Electronics

Témanyitás by Danny Long Pént. 25 Okt. 2013, 00:43

Meglep, hogy Smiley felvet egy olyan módszert, ami kevesebb civil áldozattal jár. Ezt még végig kell gondolnunk, de ha biztosra akarunk menni, a telefonálás kevés lesz. Túl sok időt hagyunk vele a felkészülésre. Meglepetésszerű, teljes káoszt eredményező támadás kell. Goblin véleménye is hasonló, de van még mit hozzátennem.
- Hogy gondolata a mellékhelyiségben elhelyezett bombát? Ha Smiley támadása beüt, nem sok haszna van egy rejtett bombának, csak ha felrobbantjuk. Az kétségtelenül nagyobb káoszt teremt, és az ügynökök erőit is megosztja, de szeretnék minél kevesebb elkerülhető civil áldozatot. Nekik semmi közük ehhez az egészhez, és így is lesz épp elég. Ha a bombát robbantás nélkül akarjuk pánikkeltésre felhasználni, olyan helyen kell elhelyeznünk, ahol könnyen meg is találják.
A kijutás kapcsán az az érzésem, hogy az én részem miatt túl sokat aggódunk, pedig azzal lesz a legkevesebb gond.
- Én ha minden jól megy, kevésbé leszek az akció sűrűjében, és a képességeim, illetve a tapasztalatom okán aránylag könnyen kijutok, még ha valamiért a szellőző nem is válik be. Én inkább maga, Smiley és a többi ügynökünk miatt aggódnék. Az önök kijutását jobban végig kéne gondolni, de ehhez persze szükség lenne arra, hogy meghatározzuk a műveletek pontos helyét. A térképen rámutatok két pontra.
Jade Electronics - Page 4 9rqi
- Első gondolatra ezeket a helyeket választanám. Mindkettő váróterem, tehát sok civil forog veszélyben, így a kiürítés elsődleges fontosságú és nagy lesz a káosz. A széf környékére a bombát tenném, mivel az ügynökök nagy része Smiley ellen kell. Ezzel azt is elkerülhetjük, hogy a bomba feltűnően elterelő akció legyen, mivel a bombariadó miatt kiterelt emberek egyenesen Smiley-hoz sétálnak, tehát ez könnyen tűnhet az elsődleges célnak. Ebben az esetben persze Smiely csak akkor léphet akcióba, amikor a terem kiürítése már megtörtént. Van ennél jobb ötlete?
Szinte magam is megijedek, hogy mennyi civil áldozattal járhat ez a terv. Remélem tényleg vissza tudják fogni Smiley-t. A szuperhumán ellenfelekre még nem térek ki, mivel még én se tudom a megoldást a dologra. Amíg Goblin végiggondolja az elhelyezést, én ezen gondolkodom.

_________________
Mesélő
Reneszánsz: Danny Long, Bérmajom, Jerome Masamba/Ravasz, Peterson Gray, Antoine Alanian (X-diák)
Végtelen Háború: Damian Long
Másik Világ: Bérmajom
Outsiders: Jerome Masamba, T'Challa/Fekete Párduc
Apokalipszis Kora: Woland
Exiles: Antoine Alanian
X-Rezervátum: Danny Long
Danny Long
Danny Long
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1097
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Jade Electronics - Page 4 Empty Re: Jade Electronics

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Pént. 25 Okt. 2013, 08:19

Résztvevők: Hershel Shepherd / Goblin, John Mourdock / Toxin, George Ethan / Mr. Smiley és Daniel Long / Bérmajom
Következő körváltás: 2013. október 28. (hétfő) (továbbra is írhattok többször)

A jelzés megoldására egy régi, ám sokkal hatásosabb módszer az, ami eszébe juthat a csapatnak. Fények villantása valamilyen lámpából, vagy kézi fényszóróból. Mivel ez még nappali fényben is tökéletesen tud látszódni.
A terv pedig lassanként teljesen készen van, mondhatni, hogy még időben is, mert már délután kettő környékére jár az idő a nagy tervezésben.

// Bocsi, de itt így a végén már nem igen tudtam többet írni, annyira megvan minden. //

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Jade Electronics - Page 4 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Jade Electronics - Page 4 Empty Re: Jade Electronics

Témanyitás by Sarah Szomb. 26 Okt. 2013, 00:49

Egészen összeállt a terv, már csak pár apró hiányosság van, de azok sem különösebben számottevőek. A majom tervére elégedetten felröhögök.
- Igeeeennh... Malacok a vágóhídra. Csak egy géppuskha kell és hamarabb felnyitom a koponyáhját annak akinek ereje van minth ahogyan használhatná!- Hallatok a szavaim után egy meglehetősen elégedett és torz hörgést, majd pedig Hershelre tekintek, bár attól függetlenül, hogy rajta vannak a szemeim, mégis fókusz nélküliek azok s rezzenéstelenül merevek, lényegében csak a fejem forog, a szemeim nem.
- Összegezzhük, te viszed a bombáth és túltöltöd a rendszhert, amint az elsül én nekikezdhhetek a mészárlásnakh, ő pedig ellopja és távozunkh. Kinél leszh a zavaró szerkezet? - Beszéd közben lassan toporzékolok, de egyenlőre inkább idegesen marom magam s belülről rágom az arcomat, nehezemre esik kivárni de kénytelen leszek türtőztetni magam ameddig el nem sül az a bomba, de nem, nem miattuk, a nő miatt aki korábban itt volt, bizonyítanom kell neki, továbbra sem értem, hogy miért, de be kell bizonyítanom hogy alfának való vagyok és ezen keresztül visz az út, majd pedig egyszer a többiek lemészárlásán keresztül, de az még várhat, még várhat....
~De egyszer meg fogom kóstolni a vérüket, a majomnak ugyan úgy fogom leharapni a fejét mint annak a nőnek ma korábban, hmm, de az is lehet hogy előbb megnyúzom, az a sok szőr útban lehet ha meg akarom enni, igen... IGEN. ~ A gondolataim közben megered a nyálam eléggé bőségesen, ahogyan felváltva bámulok a két társamra. Kétlem, hogy Shepherdet különösebben érdekelnék a civil életek, így úgy veszem, hogy annyit mészárolhatok belőlük amennyi jól esik, már csak azért is, hogy az álcázott ügynököket akár véletlenszerűen lelőhessem a tömegben, bár valószínűleg ők lesznek a sereghajtók, velük fogom kezdeni, mindenkinek jár egy golyó a fejébe és örülhetnek, hogy gyorsnak kell lennem, sokkal jobban szeretem ha az áldozat ordít a fájdalomtól, ha könyörög a halálért s nem adom meg neki, nem, legalább is nem gyorsan.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Jade Electronics - Page 4 Empty Re: Jade Electronics

Témanyitás by Bishop Szomb. 26 Okt. 2013, 03:33

A jelenlegi helyzetben nem tudom eldönteni, hogy nem fejetettem-e ki az adott részt elég részletesen vagy Bérmajomnak van más elképzelése. De a hallottak alapján csak máshogy fogalmaztuk meg ugyanazt azt a tervet, kisebb eltérésekkel. Smiley nagyon aktívnak tűnik, ami most még előnyünkre szolgálhat, de később a mészárlás alatt muszáj lesz valahogy kontrollálni.
~ Egyelőre ha minden a terv szerint halad nagy esélyünk van hibátlanul kivitelezni az akciót, de előtte még rendezni kell a kisebb, félreértést okozó kérdéseket is a tervezés során. Nem kerülhet hiba az összmunkába, semmilyen okból kifolyólag.
- Ahogy mondja, nincs értelme a rejtett bombának, amíg fel nem robbantjuk, a maga által kinevezett váró közelében is van egy kettes számmal jelzett mosdó. -mutatok rá konkrétan a jeltől balra a tervrajzon- - Oda sokkal könnyebb észrevétlenül elhelyezni egy bombát, kisebb a lebukás kockázata, de egy robbantás ugyanolyan hatást válthatna ki, mivel elég közel van a váróteremhez. Ez a civil áldozatok számát is csökkentené azon a részen, mivel a váróban lévő nagyobb tömeg nem sérülne közvetlenül a robbanás hatásától. Ugyanazt a hatást érné el ez a robbantás, mint a váróteremben lévő kevesebb áldozattal és kisebb kockázattal. A terv többi része maradhatna azonos, csak a módja lenne más.
Remélem belemegy ebbe a verzióba, mert sokat számíthat az adott helyzetben, főleg, hogy nem a széfek közelében kell robbantani, ahol konkrétan műveletek kell végeznünk. Ezután részben Smiley felé is fordulok.
- A már említett fémkábeles ereszkedő övekkel talán az ön gyorsaságát is megközelítő sebességet tudnának elérni a sima emberek és Smiley is. Ő időben abbahagyja az elterelő támadást és a vérengzést, majd a szint szélén lévő repülőtereken nagyrészt nyitott, vagy félig lezárt emeletek közötti részen távozhat a csapat. Megfelelő időzítéssel elkerülhető a konfrontáció az ottani fegyveresekkel. Smiley-val mehetne egy vagy két ügynök is, én megyek magával Bérmajom, elhelyezem a szerkezetet és a bombát a megfelelő helyen, amíg a széfekhez ér, egy ügynök biztosítana minket. Mind a két helyszínen a mozgólépcsők mellett lesz lehetőség a megfelelő gyors lejutásra.
Próbálom feloldani a mutáns által felvetett problémát, természetesen fizikai adottságai miatt előnyben van ilyen téren, de a technológia segítségével a többi tagja az osztagnak is felzárkózhat.
- Én viszem a jelzavarót és élesítem a bombát, és töltöm túl a rendszert. Próbálok a háttérben maradni, ahogy lehet. Egy LED-es villogóval, egy folyamatos, két rövid vagy három rövid jellel lehet jelölni a zavarást, bombát, az áram elvágását. Ha a váróban vagyok akkor könnyen tudom figyelni a fényjeleket. Ezért is lenne fontos, hogy közvetlenül ne ott történjen a robbantás. A másik ott lévő ügynök lehetne a tartalék még egy zavaróval, ha velem történik valami az akció során.
Ez már határozottabb kijelentő hangnem, hagyok lehetőséget a módosításra, de azért éreztetem, hogy ez a rész fontos, nem lehet rosszul változtatni rajta. Ha ez is megvan akkor ellenőrzöm, hogy rendelkezésre áll-e a megfelelő felszerelés, vagy megfelelő összegért beszerezhető-e minden elem, amit a terv végrehajtása során felsoroltunk.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Jade Electronics - Page 4 Empty Re: Jade Electronics

Témanyitás by Danny Long Hétf. 28 Okt. 2013, 02:34

Smiley meglepően sokat beszél, ráadásul még értelme is van annak, amit mond. Viszonylag jól összefoglalja az eddig kigondoltakat, bár azt a mészárlást nyilván nem egyformán képzeljük el. Persze az aránylag értelmes fellépését nagyon hamar ellensúlyozza a szájából megeredő nyál. Miért foglalkoztat a Hydra ilyeneket? Inkább Goblin felé fordítom a figyelmemet. Világosabbá teszi, hogy hogy gondolta a mellékhelyiségbe rejtett bombát, és ezt a verziót teljes mértékben el tudom fogadni. Én a váróban fenyegetés jelleggel, robbantás nélkül gondoltam elhelyezni a bombát, de el kell ismernem, hogy ez sok szempontból rosszabb ötlet, mint Gobliné. Túl nagy lenne a kockázata. Az a néhány esetleges civil áldozat, nem számít annyit, hogy egy lebukással sokkal inkább fenyegető megoldást válasszunk. Egyetértően bólintok a tervre.
A kijutási tervvel sem látok komoly problémát, de ez a legnehezebben tervezhető rész.
- Ennél a pontnál annyi változót kellene figyelembe vennünk, hogy mindenképp szükség lesz valamennyi improvizációra. Az ügynökök és a civilek mozgásától rengeteg minden függ. A kiterelt tömeg akadályozhat minket, erre is figyelni kell. Talán jobb lenne, ha az épület külső oldalán távoznánk, mivel ha még az alsó szinten is át kell verekednünk magunkat, könnyen beszorulhatunk. Vagy ha úgy adódik, hogy jól hozzáférhető egy nyílás, a szellőzőrendszer is járható út.
A következő pont a feladatmegosztás, ami elég egyértelműnek tűnik, Goblin is ugyanazt vázolja fel, ami az én fejemben megfogalmazódott. A jelzés módjával viszont nem értek teljesen egyet.
- A villantás jó módszer lehet, de ha véletlenül feltűnik egy civilruhás ügynöknek, az nagyon kínos. Azt javaslom, hogy csak akkor használjuk, ha valami nem a tervek szerint alakul. Ha kezdetben rádiókapcsolatban vagyunk, akkor nekem elég jel az akció elkezdésére az adás megszakadása, és a robbantás hangja. Ha a robbantás, az áram elvágása, és a jelzavarás egyszerre történik, akkor ez szerintem működőképes. A tartalék zavaró jó ötlet. Annyi csak a kérdés, hogy mekkora területet tudunk zavarni? Mert lehet, hogy az egész terminál lefedéséhez több, különböző helyeken elhelyezett zavaró kellhet.
Egyszerűbb lenne, ha elég lenne egy eszköz, de nem tudom, hogy milyenek pontosan a technikai lehetőségek.

_________________
Mesélő
Reneszánsz: Danny Long, Bérmajom, Jerome Masamba/Ravasz, Peterson Gray, Antoine Alanian (X-diák)
Végtelen Háború: Damian Long
Másik Világ: Bérmajom
Outsiders: Jerome Masamba, T'Challa/Fekete Párduc
Apokalipszis Kora: Woland
Exiles: Antoine Alanian
X-Rezervátum: Danny Long
Danny Long
Danny Long
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1097
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Jade Electronics - Page 4 Empty Re: Jade Electronics

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Hétf. 28 Okt. 2013, 08:01

Résztvevők: Hershel Shepherd / Goblin, John Mourdock / Toxin, George Ethan / Mr. Smiley és Daniel Long / Bérmajom
Következő körváltás: 2013. október 31. (csütörtök) (továbbra is írhattok többször)

Elég hamar meglesz, hogy öt darab elhelyezett zavaróval az egész terminált le lehet fedni zavarás céljából, ezeknek pedig nem volt a helyét sem nehéz meghatározni. Négy értelemszerűen az emeletek sarkaiba menne, kettő a földszinten, kettő az emeleten, illetve egy pontosan középen. Ezzel sikerülne létrehozni a teljes lefedettségi rácsot, aminek hatósugara még az épületen kívülre is legalább tíz méterre is kihatna. És a bombát előtte kellene időzíteni, mivel a zavaróegység még ennek a jelét is zavarná, így nem lehetne távolabbról megtenni ezt.

// Akkor mivel minden megvan, ahogyan nézem. Mindenki írja le, hogy ki mit szed össze az indulásig – akár egy listában a reag végén – , hogyan maszkolja el magát és hasonlók. Egy valaki döntse el, hogy a minion-ok, az a 3, aki veletek megy milyen felszerelést kapnak, amivel segítenek nektek. Aztán azt hiszem, hogy csütörtökön már az új helyszínen folytatjuk majd.//

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Jade Electronics - Page 4 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Jade Electronics - Page 4 Empty Re: Jade Electronics

Témanyitás by Bishop Kedd 29 Okt. 2013, 18:43

Az órára tekintek, a tervezés során elég sok idő eltelt a terv tökéletesítésével, de ez nem jelent hátrány semmilyen tekintetben sem. Egy jó terv kivitelezése sokkal könnyebb feladat, és sokkal több időt nyer az akció során, mint a felületes ötletek kivitelezése. Az itt eltöltött órák értéke egyáltalán nem hasonlítható össze azzal a pár másodperccel vagy perccel, amit később visszaad. Bérmajom utolsó két ötletére bólintok.
- Egyetértek ezekkel a változtatásokkal, elsőre nem gondoltam bele a következményekbe és ez hiba, de a korrigálással már kivitelezhető. Uraim, úgy látom az akció megtervezett, tovább részletezni a változó helyzet miatt nincs értelme. Készüljünk fel az akcióra, ha nincs több kérdés?
Még utoljára végignézek a csapat tagjain, majd távozok a teremből. Első dolgom a felszerelésem előkészítése. A többszörösen ellenálló rétegelt speciális öltözéket készítem elő, amit majd a normál ruházat alá veszek, fegyverként egy M9-est, három tartalék tárral, hogy könnyen el tudjam rejteni. A kézi radart, a zavaróeszközt, és a kommunikátort a saját felszerelésemből viszem. Ezen kívül a speciális ereszkedőkábeles övet, a villanót még megpróbálom megszerezni. A Hydra által biztosított felszerelésből magam számára egy plasztik bombát és Bérmajom számára a precíziós plasztik robbanószereket igénylem, magam is elkészíteném, de utoljára öt éve csináltam ilyet utoljára és most nem kockáztathatunk a büszkeségem miatt. Az elektromos rendszert rövidre záró szerkezethez az alapanyagokat, szintén a szervezettől próbálom beszerezni, de ezt már én rakom össze, külön időzítővel, hogy ismerje a pontos működését. Ezen kívül még a szükséges zavaróeszközöket is megpróbálom én beszerezni.
Amint ez megvan és mindent előkészítettem már csak az álcázás van hátra, egy alap maszkkal próbálom az arccsontom szélességét megnövelni, és a homlokom ívét kicsit megváltoztatni, hogy az arcfelismerő szoftverek ne jelezzenek azonnal, ezen kívül hosszú fehér műarcszőrzetet ragasztok fel, aminek színe egyezik a bajszoméval és teljesen próbálom így befedni az arcom. Egy hosszú fehér parókával és bozontos ősz szemöldökkel egészítem ezt ki, megpróbálva teljesen elfedni magam. Nem tagadom magam előtt se, hogy egy idős ortodox zsidó férfi álcáját próbálom felvenni, hogy az esetleges vallási szokások miatt ne legyen egyáltalán gyanús a külsőm. Mindehhez ruházatként egy régebbi kopott fekete nadrágot, régebbi de jó állapotú cipőt és fehér inget veszek mellénnyel vagy zakóval. Egy régebbi bőröndöt is megpróbálok beszerezni, amiben gond nélkül szállíthatom a robbantáshoz és zavaráshoz szükséges felszerelést.

// Danny-vel egyeztetve, a három ügynöknél legyen ugyanolyan kábeles öv, villantó, kommunikátor és egy jelzavaró. Fegyverzetként egy 9 mm-es szénszálas pisztoly, mellé tartalék tárakkal, hogy könnyen el tudják rejteni.//

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Jade Electronics - Page 4 Empty Re: Jade Electronics

Témanyitás by Danny Long Szer. 30 Okt. 2013, 00:00

Goblin egyetért a villantással kapcsolatos módosításaimmal. Készségesen elismeri, hogy hibázott, ami rendkívül tiszteletreméltó tulajdonság, és nagyon ritka az ilyen szakértelmű embereknél. Majd meglátjuk, hogy élesben mit mutat, de eddig öröm vele dolgozni. Ezután befejezettnek tekinti a tervezési fázist, és ezzel én is egyetértek. Amikor mindenki elindul felkészülni, még félrevonom őt egy pillanatra és így szólok hozzá, immár négyszemközt.
- Ugye odafigyel arra, hogy Smiley ne lépjen túl a feladatán? A nő azt mondta, hogy ön képes kontrollálni.
Ha megkaptam a választ, félrevonulok felkészülni. A szokásos öltönyömet veszem fel, ezzel valószínűleg nem keltek túl nagy feltűnést. Két kilenc miliméteres pisztolyt rejtek el a zakómban, természetesen szénszálasat. Egy aktatáskát veszek még magamhoz, hogy meglegyen a mutáns üzletember összkép, és további két pisztolyt, tartalék tárakat, és a széf kinyitásához használt precíziós robbantószerkezetet helyezem el benne, amint megkapom Goblintól. Ha mindent előkészítettem, és még van időm, amíg a többiek felkészülnek, lepihenek egy kicsit. Általában így teszek a munkák előtt, segít, hogy tiszta fejjel, csak a feladatra koncentrálva tudjam végezni azt.

_________________
Mesélő
Reneszánsz: Danny Long, Bérmajom, Jerome Masamba/Ravasz, Peterson Gray, Antoine Alanian (X-diák)
Végtelen Háború: Damian Long
Másik Világ: Bérmajom
Outsiders: Jerome Masamba, T'Challa/Fekete Párduc
Apokalipszis Kora: Woland
Exiles: Antoine Alanian
X-Rezervátum: Danny Long
Danny Long
Danny Long
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1097
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Jade Electronics - Page 4 Empty Re: Jade Electronics

Témanyitás by Sarah Szer. 30 Okt. 2013, 23:14

Úgy néz ki, hogy ezen résszel végeztünk, s hogy meg lesz végre a nekem jól kijáró tömegmészárlás, újra, már kezdett hiányozni a legalább egy tucatnyi ember kegyetlen lemészárlása, igaz szinte pontosan ugyan olyan élvezetet ad egyetlen könyörgő és kínsikolyokat hallató áldozat is akinek lenyalom a megnyúzott húsáról a vért...
- Mmmmmhhhhehehehe... - A gondolatok és a mészárlás tényétől hallatok még egy elégedett, nyáladzó halk nevetést, majd pedig vigyorogva és görnyedten ugyan, de elhagyom a helyszínt. Képes vagyok felfogni, hogy ha így megjelenek valahol, ahogyan most vagyok, akkor egyből a nyakamon lesznek a SHIELD-től, az már más kérdés, hogy számomra ez csak még több húst jelent a darálóba, a gondolat pedig nagyon csábító, s kénytelen vagyok mélyen felmarni a karomat és itt-ott beletörni a saját körmömet a húsomba, fájdalmasan, de élvezettel, mégis csalódottan mert kénytelen vagyok tenni a nagyobb fokú mészárlás ellen, de talán nem sokáig. Mindenesetre is még kirágom a húsomból a körömdarabokat, majd pedig ahogyan eláll a vérzés az első dolgom, hogy beszerzek mindent, amivel elfedhetem magam, egy maszkot melyen a minőség ellenére is kiütnek az agykoponya részen a csavarok és fémes részek, így kénytelen vagyok rá minőségi műhajat szerezni, s a szemeimre kontaktlencsét, igaz inkább csoda kérdése, hogy sikerül azokkal bármit is kezdeni, de valahogy nem okoznak problémát. A testemen kiálló csöveket és csavarokat bő ruhákkal fedem el, más mód igazán nincs rá, az egész végére inkább úgy nézek ki mint egy tag valahonnan a szegényebb negyedekből, az egész alatt persze ott húzódik a Hydra egyenruha, hogy legyen ami fogja a golyókat, de egyáltalán nem feltűnő. A szegényes felszerelésemhez ennek megfelelő táskát választok, nem aktatáskát, egy barna műbőr táskát veszek magamhoz, egy kopottat mely elég bő két MAC-10-es tárolásához és hozzá a tárakhoz. Beszerzem még a villantót, valamint a kábeles övet, s a részemről ezzel le is van tudva a készülődés.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Jade Electronics - Page 4 Empty Re: Jade Electronics

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Csüt. 31 Okt. 2013, 08:17

Résztvevők: Hershel Shepherd / Goblin, George Ethan / Mr. Smiley és Daniel Long / Bérmajom
Következő körváltás: 2013. november 3. (vasárnap) (továbbra is írhattok többször)

A csapat a következő időre nekiállt mindent összeszedni, mindenki megkapta, amit kért és a másik három emberük is útra készen volt, végül pedig mindannyian indulhattak. Két teljesen átlagos autóval mentek a helyszínre, nehogy bárkinek is feltűnést okozzanak. Hamarosan pedig ki is értek a a B jelölésű terminálhoz.

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Jade Electronics - Page 4 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Jade Electronics - Page 4 Empty Re: Jade Electronics

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

4 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.