A kikötő nézelődő partja

//Értelemszerűen nem tudok váltani, szombaton lesz új kör.//

Mivel nem találtam magamnál a megfelelő felszerelést, és derengett, hogy a nagy zűrzavarban elhagyhattam valahol, talán pont az étteremben, ezért egész egyszerűen a társaimnak szóltam a kommunikátoron.
- Itt Burton, az egyik gyanúsított valószínűsíthetően teleportált, viszont vérnyomokat hagyott a jégen, amiket célszerű lehetne begyűjteni. Én tovább kutatok, egy üzenet alapján furcsa energiajel és tárgy lehet az egyik rom alatt, utánajárok a dolognak. Burton vége.- mondom, és hozzáteszem még egyértelműsítve a vérnyomok helyzetét, hogy ne kelljen keresgélniük, mielőtt kitérnék az uticélomra*. Ezek után váltok, és a rejtélyes üzenetküldőnek válaszolok, megkérdezve hogy ki is ő, miközben haladok a célpont felé, és újabb üzenetet küldök.
"Rendben Athena, köszönöm a segítséged, viszont szeretnélek arra kérni, ha lehet, hogy direktben küldhessek neked üzenetet, és ne a vakvilágba kiabáljanak a rádióhullámaim. Felvehetem veled egy kódolt csatornán a kapcsolatot, vagy más módon elérhetlek? Aegis rendben van, az életjelei normálisak? Mi okozta az eszméletvesztést?" - érkeznek a kérdéseim, hogy fenntartsam a kommunikációt, és remélem megoldható hogy privátban folytassuk. A célomhoz úgy tűnik gond nélkül eljuthatok, nyugodtnak tűnik a környék, de ettől még nem leszek óvatlan. Megpróbálom megtalálni az említett energiaforrást/tárgyat, közben még ki nem mentett civileket, illetve bármiféle bizonyítéknak használható dolgot keresek a tekintetemmel.

Az ügynökök jelzik, hogy begyűjtik majd a vérmintát, illetve hogy az erősítésre várni kell, bár nem tudom mennyire lesz szükség rá, a helyszín biztosítása és a civilek kizárása gondolom a helyi rendőrség dolga, erre ők is elegek, és nekik gondolom van elég emberük kiküldeni.
Az MI kompromisszumképesnek tűnik, a kérésemre megjelenik egy ATHENA nevű hálózat, én pedig át is váltok rá. Itt megkapom a válaszaimat egy robotikus, de határozottan női hang. Miután válaszol, visszaugrok a SHIELD hálózatára.
- Egy potencionális sérültről szereztem tudomást, Aegis, fejsérüléssel és eszméletvesztéssel. Agyödéma eshetősége áll fent, a célpont páncélban van, nagy valószínűséggel az egyik gyanúsított ütötte ki, orvosi ellátásra van szüksége. - hozzá teszem még a helyzetét is, hogy hol található, aztán egy "Burton vége" zárással várok egy kicsit, hátha érkezik válasz vagy parancs, majd visszaváltok ATHENA hálózatára.
- Jeleztem az ügynököknek, úton van egy csapat. - mondom ha minden a terv szerint megy, majd felrepülök a második emeletre, mivel látszólag csak itt lehet bejutni az épület belsejébe. Óvatosan, de azért tempósan haladok, próbálok figyelni, hátha maradt itt katona, bár nem tartom valószínűnek, nem szeretnék meghalni.
- Köszönöm ATHENA. - tisztázom, és a földszint felé veszem az irányt.

Meg nem mondtam volna kintről, de ahogy haladtam az épületben feltűnt, hogy tűz is van. A lépcső leszakadt, és fentről törmelékek hullottak alá, kész életveszély volt az egész hely, de azért kúsztam a törmelékeken és hasonlókon át, amíg el nem értem egy több méteres szakadékhoz, amit szintén leszakadt lépcsőnek köszönhettem. Gondolkodtam rajta, hogy kimegyek az épületből, mert nem ért annyit a dolog, hogy az életem kockáztassam valami furcsaságért, amit egy számítógép észrevett, de meghallottam egy gyerekhangot, mire megfagyott az ereimben a vér.
- Már is megyek! Ne aggódj! - kiáltottam vissza, és megpróbáltam valami kötélszerűséget találni, amit használhatnék hogy lejussak, vagy bármit, amit ledobhatok, és tompíthatja az érkezésem, például ágymatracok, vagy ilyesmi. A biztonság az első ugyan, de most már sietnem is kellett, mielőtt ránk omlik ez az egész. - Tomas Burton ügynök vagyok, és ki foglak vinni! - folytattam, mert nem akartam hogy pánikba essen itt nekem. - Most az a fontos hogy megnyugodj, és beszélj hozzám, hogy megtaláljalak! - folytattam, aztán vártam, hogy tényleg beszéljen egy kicsit. Reméltem, hogy le tudok jutni valahogyan, illetve próbáltam folyamatosan tartani a kapcsolatot a gyerekkel, kérdezni a nevéről, arról hogy hova jár iskolába, szóval bármiről, amivel elterelhetem a figyelmét a pánikolásról.

~ Ralf Shaw, toborzó ~

Jól esett kicsit kiszabadulni otthonról. Nem mintha nem szeretném ott, dehogy is, csupán egy idő után már unalmasnak hatnak ugyan azok az arcok újra meg újra. Szerencsére olyan nagyon nem szólnak bele, hogy mit csinálunk és mit nem, amíg a törvényekhez hűek vagyunk, így ez a kis kirándulás belefért. Csak találnom kellett valakit akit meggyőzhetek, hogy hozzon el ide és aztán majd később vigyen vissza.
Nem mintha túlzottan odáig lettem volna azért, hogy hosszú távon teleportáljak, vagy hogy hitetlenek közé menjek, de a levegőváltozás jót tesz a szerveknek, vagy valami ilyesmi. Még az sem zavart, hogy esett. Csak intettem a srácnak aki idehozott, majd el is vegyültem az emberek között. Egyszerre töltött el csodálkozással és undorral az emberi tömeg. A sok gyenge kis birka, a söpredék. Maximum céltáblának lennének jók kikötözve egy-egy oszlophoz.
Fél nap. Ennyibe telt, hogy a városközponttól egy nyugisabb és csendesebb helyre jussak. Valami kikötőbe. A nap pedig már lemenőbe volt. Ezért igazán fölösleges volt kimozdulnom onnan, mindössze csak arra volt jó, hogy idejöjjek és a korlátnak támaszkodva bámuljam a tengert, vagy mi van itt.
~ Ez unalmas. Ideje valami elfoglaltság után nézni. ~ döntöttem el magamban a nagy víztömeg pár pillanatnyi bámulását követve. Első dolgom volt szétnézni, egyrészt, hogy felmérjem a terepet, másrészt, hogy valami érdekes célpontot találjak magamnak. Ha nem is távozhatok valakinek az értékeivel, legalább fejfájást okozhatok sokaknak. Így vagy úgy.
~ Te jó leszel. ~ vettem észre egy alakot nem is olyan messze. Más dolgom nem volt csupán, hogy a combomról levegyem az egyik tőrt és lassan, macska léptekkel haladjak felé, hogy ne vegyen észre. Ez a cél, eltulajdonítani valamit tőle, vagy az értékeit, vagy az életét. Habár az utóbbival az első is összejön, és egy emberért nem kár.

~Golden Maiden, Ralf Shaw magánjátéka~

Ez is csak egy átlagos nap volt, és már lassan esteledett is, ahogy hazafelé tartottam. Nem mintha eddig dolgoztam volna, de jól esett a munka után egy kicsit edzeni a teremben, még szerencse, hogy éjjel-nappal nyitva van. Meglepődik az ember, amikor éjszakai műszakban van, hogy hányan esnek be éjfélkor és utána, mert épp akkor szakítottak időt rá, hogy kicsit súlyozzanak. Hátrasimítottam a zöld hajamon, és végignéztem a látványon, ami elém tárult a kikötőből. Ilyenkor szeretek itt sétálni, sőt, van hogy futni kicsit, kocogni. A lemenő nap vörös- és narancssárga színeiben játszott a víz, a város látképe már lassan árnyékba borult, annyira békés volt minden. Cigarettázó embereket láttam, mire egyből elmúlt a nyugalmam. Miért kell ilyen szeméttel mérgezniük magukat? Miért nem értékelik az életet, miért nem tesznek meg mindent, hogy egészségesek legyenek? Utáltam az ilyen embereket, akik nem képesek élni a lehetőségeikkel. Akik megérdemelnék a halált, hiszen úgy játszanak a testükkel, mintha bármikor cserélhető lenne, egy bábu a társasjáték tábláján, ami ha eldőlt, felállíthatjuk. Felfordult a gyomrom az ilyenektől, és a kormánytól, ami hagyja, hogy így bánjanak magukkal. Betiltanék minden káros, szennyező dolgot, ha már a birkák nem képesek ellenállni a csábításának. Halálbüntetés, azt érdemelné aki csak rá gondol, hogy drog, vagy cigaretta, esetleg alkohol. Még a kávét is szigorú szabályokhoz kötném, meg az energiaitalokat.