A kikötő nézelődő partja

Miután a robbanások megtörténtek, először megpróbáltam ellátni a sérülteket, valamelyest tudtam kategorizálni, és sikerült nem okoznom több kárt, mint amennyi már így is történt. A társaim próbálták terelni a civileket, nem tudtam nekik mennyi elsősegély és hasonló tudásuk volt, bár a SHIELDnél tudtommal alapfeltétel valamennyire érteni hozzá. Én viszont a katonai múltam miatt megfeleltem egy szanitécnek, szóval mertem ilyen ügyben tevékenykedni.
Hamarosan viszont rosszabbra fordulta a dolog. Lövéseket hallottunk, mire az első gondolatom a lábamnál lévő civilek védelme volt, ösztönösen ugrottam, hogy védjem őket a testemmel, főleg a sebeiket takarjam, de azért ne is ráessek ezekre, azért ha további robbanások érkeznének, ne menjenek tele szeméttel és kosszal. Ezen kívül így védtem is őket a golyóktól, közben a rádióhoz nyúltam, illetve a fegyveremért nyúltam, a helyzetre való tekintettel ösztönösen az élest vettem elő. Megjelent egy nő is, Hydra egyenruhában, és a szerv szokásos tisztelgésével indított, ami már alapból elég néhány gyengébb idegzetű ügynöknek, hogy meghúzza a ravaszt, én viszont ezt még nem tekintettem nyílt fenyegetésnek. Az kéne csak, hogy egy hivatalos ügynök megtámadjon a nyílt utcán egy lázadó civilt, láttam már ilyeneket, sose lett jó végük. Nem, egyelőre vártam a nyílt támadásra. vagy valami hasonlóra, ami meg is történt, amikor a rendőrök és az ügynökök felé küldött egy cikázó villámot. Automatikusan lőttem, a mellkasára céloztam, bár félek, hogy a ruhája golyóálló, azért azon keresztül is szépet tud ütni, és berekesztheti a levegőt, ami tökéletes idő lehet az ellentámadására. Azért választottam végül is ezt a célpontot, mert azt a legkönnyebb eltalálni, és a legnehezebb úgy helyezkedni a lövész pillanatában, hogy mégse tegyem.

~ Ajjaj, nagy bajban vagyok. Míg megpróbáltam a nővel foglalkozni, hát a kis szemetek, nem megpróbáltak hátba lőni?! Na megálljatok csak! Ha egyszer a kezeim közé kerültök azt megemlegetitek!
Gondolkodásra nem sok időm maradt. Két oldalról is összefogtak, és már csak én maradtam egyedül talpon. A kilátásaim igen csekélyek, és ha kijutok innen, úgy berúgok, mint a csacsi.
~ Egy életem egy halálom, akkor uccu neki, mutassuk meg ezeknek a balfékeknek, kivel is van dolguk!
Mert a nőci, igazán keménydiónak tűnt, ezért a megmaradt katonákat választottam, és közbe reménykedtem, hogy nem kap hátba egy villám. Ha az isten megadja, hogy a fegyveresekkel végezhessek, akkor a nőt már fél lábon is legyőzöm. Teljes hanggal ordítva elkezdtem a pisztolyosok felé rohanni és lőni rájuk. Megpróbáltam úgy helyezkedni, hogy pont a nő és még egy ellenfelem között legyek, és eléggé kacsázva ugráltam jobbra és balra. Sőt néha meg-meg álltam egy mozdulat közbe, hogy másik irányba menjek. Ebből a kavarodásból az jött ki, hogy néha egy lábon ugráltam, sőt majdnem el is estem, és közbe folyamatosan ordítottam mint egy bolond. A megmaradt golyóimat mind az előttem lévőre zúdítottam, és abban reménykedtem, hogy találok olyan helyet, ahol biztonságosan behúzódhatok egy pár pillanatra, hogy ismét tudjak levegőhöz jutni, mert már nagyon fájt a torkom.

//Nem tudom, hogy Raten tervezett-e írni, de én annyira pocsékul vagyok, ha írna sincs erőm arra, hogy írjak. Szóval rettenetesen elnézést kérek, de csak vasárnap lesz új kör. Még 1x elnézést a fennakadásért, többet nem hiszem, hogy ez előfog fordulni.//

A tervem nem teljesen úgy sikerült, ahogy terveztem. Hiába sikerült becéloznom a nőt, aki egyértelműen támadó jelleggel lépett fel egy hatósági személy ellen, pont akkor lőttem, mint az említett férfi, és ezzel mindkettőnk lövését kikerülte egy mozdulattal. Az is... nem, elfojtottam a szentségelést, bár azért megjegyeztem, hogy ezért az egész végén két miatyánkot elmondok, és inkább koncentráltam továbbra is a jelenlegi szituációra. Úgy tűnt, hogy nem vett észre a nő, aminek nem tudtam, hogy mennyire örüljek, mert helyette egy másik tag viszont látszólag már célzott rám. Gyorsan kellett cselekednem, behajlítottam a lábaimat, és felrúgtam magam az égbe, hogy lendületet nyerjek, és kitártam szárnyaimat. Próbáltam kikerülni a férfi célkeresztjéből, miközben szabad kezemben egy tűzlabdát formáltam, és a nő felé hajítottam azt. Sok mindenre kell figyelnem egyszerre, ezért próbáltam mindent a legegyszerűbben csinálni. Nem cikáztam a levegőben össze-vissza, épp annyira próbáltam minimálisan kiszámíthatatlan lenni, hogy megnehezítsem a dolgát, és a tűzlabdát se cifráztam, nem a sebzés volt a célom vele, hanem hogy felhívjam magamra a figyelmét, és elforduljon a férfitól. Valószínűleg családja van, akár gyermeke is, aki otthon várja, én pedig nem akartam az a férfi lenni, aki ezt nem tette számára lehetővé.

A nőnek sikerült magamra vonnom a figyelmét, miközben úgy tűnik hogy a földön lévő emberek figyelmét viszont ő vonta magára. Sajnos nem segíthetek mindkét fronton harcolni, remélem, hogy ezt a részét megoldja a dolognak. A nő pedig repülni kezdett felém, és hátrahúzta a kezét, amiből arra tippeltem, hogy közelharcra készül, bár ezt elég egyértelművé tette az is, amilyen sebességgel felém haladt. Bár felkészültem erre a harcra, azért pörgött az agyam, és próbáltam kitalálni valamit, ami sikerült is. Egyelőre továbbra is repültem felfelé, bár ő gyorsabb volt, ez csak arra szolgált, hogy később érjen el hozzám. Szóval, az volt a tervem, hogy mire elég közel ér, egyszerűen egy lánggömböt teremtek az arca elé, remélhetőleg ez megzavarja, hogy miközben a látását zavarja össze ez a kis elterelés, illetve talán sebzi is, megindíthassak felé egy rúgást a levegőben, illetve a pisztolyomat még mindig a kezemben tartottam, erről se feledkeztem meg. Ha sikerült megrúgnom, rögtön utána úgy próbálok helyezkedni, hogy rá tudjak lőni, lehetőleg egy könnyű célpontra a testén, ami elég fájdalmas is. Mivel közelharcra készül, örülnék annak is, ha a karját találnám el, de a csípőjétől felfelé bármilyen találat megfelel jelenleg.
Ha nem sikerül a trükköm a tűzzel, akkor próbálom védeni a lágyrészeimet, és az arcomat, illetve visszatámadni ha ad rá lehetőséget. Ez esetben, ha ő kezdeményezi a közelharcot, a pisztolyomat egyszerűen elejtem, mert csak zavarna a harcban.

//Luke jelezte, hogy nem tud írni, így megvárom (amúgy sem éreztem ma jól magam), így hétfőn lesz új kör.//

Úgy látszik egy időre bevált a tervem. Letudtam foglalni a z ellenfeleimet, és valami oknál fogva a Hidrás nő se lőtt rám többet, de arra nem volt időm, hogy megnézzem miért. Sajna a lőszereim végül kifogytak, és az ellenfeleimnek nyílt célpontot biztosítottam.
Kiskoromban nem voltam valami jó a sportokban. Persze teljesítettem amit az átlagnak kellett, de semmi többet. Nem vettem volna önszántamból részt semmilyen sport klubban, mert inkább a magány érdekelt. Egy jó könyvel elvonulni egy kis sarokba, na az lett volna az igazán jó. Szerencsére az anyám rám kényszerítette hogy néha menjek le a fiúkhoz baseball-ozni. Legalább is most hálát mondok az istennek ezért.
A lövedékek elől több mint valószínű, hogy elugrani nem tudok, mert több irányból jönnek, ezért csak abban reménykedhetek, hogy alattuk áttudok csúszni, pont mint a játékban. A folyamatos előre rohanásnak köszönhetően, a lendületem megvolt hozzá, így egyszerűen befarolok, hogy minél közelebb kerüljek a földhöz. Vajon van annyi időm, hogy ezt a kis mozdulatot végre tudjam hajtani? Talán.
Ha ez sikerült, és a fejem felett haladnak el a töltények, és nem rajtam keresztül, akkor csúszás közben felveszek egy ököl nagyságú törmelék darabot, amivel bizonyára tele van az utca a robbanás után, és magasba hajítom, úgy, hogy az egyik ellenfelem fejére essen miközben zuhan visszafele a földre. Tudom, hogy nem nagy erre a valószínűség, de hát mindenki azzal harcol amivel tud, és mert kifogyott a táram, mi mást tehetnék?

~ Azok a szemetek, hát nem lepörkölték a hátszőreimet? Pedig egy-kettő a kedvencem volt. Főleg Peter fog hiányozni azzal a k~ Azok a szemetek, hát nem lepörkölték a hátszőreimet? Pedig egy-kettő a kedvencem volt. Főleg Peter fog hiányozni azzal a kis bongyori kinézetével. Ne félj megbosszúlak téged és a többieket is.
Úgy látszik eléggé félősökkel van dolgom. Nem mintha az előbbi sugaraktól ne kellene nekem is majdnem alsót cserélni, de ezt ők nem tudják. Bizonyára azt hitték, azért vagyok ilyen merész, mert gránátjaim vannak. Nem emlékszem, hogy bármelyik közrendőrnek is lennének, de most már biztos beadok egy kérvényt, hogy nekem legyenek.
Míg álltam felfele a földről, és felvettem még egy törmelék darabot a jobb kezembe, egy pillanatra hátra néztem, és nem láttam sehol se a hidrás csajt. Legalább is a földön nem volt. Jobban szét nézni időm nem volt, mert a szemben lévő ellenfeleimnek nem akartam adni egy pillanatnyi előnyt se. Így megint rohanni kezdtem a legközelebb lévő terrorista felé.
Mert állítólag már egész közel voltam, így amint megláttam a törmelék darabot a fejének dobtam. Ha eltaláltam odaugrok hozzá, és egy szép balkezes felütésemtől, amiben jelenleg ott van az üres pisztoly ami nagyjából három kiló és tiszta fém, remélem hogy eszméletét veszti. Aztán a testét fedezéknek használom, míg a fegyvert a kezéből el nem tudom venni. Aztán természetesen osztom az észt vele rendesen.
Ha valami miatt nem sikerül eltalálnom az ellenfelemet, akkor is megpróbálom ártalmatlanítani és elvenni tőle a fegyverét, és megpróbálok úgy dulakodni vele, hogy a társai és én közöttem legyen az a rohadék.
is bongyori kinézetével. Ne félj megbosszúlak téged és a többieket is.
Úgy látszik eléggé félősökkel van dolgom. Nem mintha az előbbi sugaraktól ne kellene nekem is majdnem alsót cserélni, de ezt ők nem tudják. Bizonyára azt hitték, azért vagyok ilyen merész, mert gránátjaim vannak. Nem emlékszem, hogy bármelyik közrendőrnek is lennének, de most már biztos beadok egy kérvényt, hogy nekem legyenek.
Míg álltam felfele a földről, és felvettem még egy törmelék darabot a jobb kezembe, egy pillanatra hátra néztem, és nem láttam sehol se a hidrás csajt. Legalább is a földön nem volt. Jobban szét nézni időm nem volt, mert a szemben lévő ellenfeleimnek nem akartam adni egy pillanatnyi előnyt se. Így megint rohanni kezdtem a legközelebb lévő terrorista felé.
Mert állítólag már egész közel voltam, így amint megláttam a törmelék darabot a fejének dobtam. Ha eltaláltam odaugrok hozzá, és egy szép balkezes felütésemtől, amiben jelenleg ott van az üres pisztoly ami nagyjából három kiló és tiszta fém, remélem hogy eszméletét veszti. Aztán a testét fedezéknek használom, míg a fegyvert a kezéből el nem tudom venni. Aztán természetesen osztom az észt vele rendesen.
Ha valami miatt nem sikerül eltalálnom az ellenfelemet, akkor is megpróbálom ártalmatlanítani és elvenni tőle a fegyverét, és megpróbálok úgy dulakodni vele, hogy a társai és én közöttem legyen az a rohadék.

A tervem valamelyest sikerült, azzal, hogy nyújtottam az időt amíg hozzám ért sikerült annyi előnyt nyernem, hogy megcsinálhassam amit akartam, azaz megteremthettem a tűzlabdát, ami valóban meglepte a nőt. Kihasználva a pillanatnyi bizonytalanságát, férfiasan fejbe is rúgtam, illetve mindezek után rálőttem, ez azonban hatástalan volt, a ruhájáról egyszerűen lepattant a golyó. Reméltem, hogy azért egy kicsit fájt neki, ezt valamelyest alá is támasztotta a tény, hogy egy kicsit megakadt. A fél siker is siker, próbálok pozitívan állni a dolgokhoz. Ezen azonban a nő változtatni próbál, méghozzá azzal, hogy megragadja a lábamat, és hihetetlen erővel valahogy a levegőben stabilizálva a röppályáját egyszerűen a föld felé kezd húzni, ami elég ahhoz, hogy engem is megállítson, sőt, akaratomon kívüli pályára állítson. Sejtem, hogy ezzel még nem fejezte be, de most nem tudok vele foglalkozni, Brooklyn vészesen közeledik felém. Szerencsére repkedtem már, így nem újkeletű a szárnyalás, próbálok úgy fordulni a levegőben, és kitárni szárnyaimat, hogy a zuhanásból egy szép ívvel átforduljak, és lassan visszavegyem az irányítást a testem felett a levegőben. Ha sikerül, akkor egyelőre arra összpontosítok, hogy a hirtelen támadt sebességemmel se kenődjek fel semmilyen épületen, illetve a tekintetemmel a nőt keresem. A pisztolyomra nincs szükségem, megpróbálom elejteni egy olyan ponton, ahol lehetőleg senkit sem találok el vele, vagy ha ez nem megy, akkor egy épület ablakán próbálom behajítani. Ha megtalálom a nőt, akkor pedig a helyzetétől és mozgásától függően cselekszem. Ha egy helyben van, akkor megpróbálok tüzet teremteni a nyakánál, ha viszont mozog, akkor magam próbálom felé dobni a tűzlabdám.

A szerencse ezúttal se hagyott el, bár adhatott volna több időt is, hogy felvegyem a fegyvert a földről. Bár most már késő siránkozni, mert minden egyes pillanattal közelebb kerülök a halálhoz. Még a saját társukat se kímélték, úgy szitává lövik a kezemben, mintha azt a parancsot kapták volna, hogy őt tegyék el láb alól és ne engem.
A lövedékek egyre csak záporoznak felém, és minden egyes becsapódást érzek, ami én kapnék nem pedig ez a szerencsétlen. Egy-kettő majdnem engem is eltalált, de mint mindig csodával határos módon, egy-két karcolással megúsztam eddig. Igaz, az ellenfeleim most kezdenek belemelegedni. Hát nekik sose fogy el a lőszerük?
Fegyver nélkül nem tehetek ellenük semmi, ezért a földön lévő fegyvert meg kell szereznem. Lassan előrébb mászok óvatosan, hogy a pajzsnak használt ellenfelem takarjon engem és utána a lábammal hátam mögé lököm a fegyvert egy kicsit. Az éget hús szaga, ami a "pajzsomból" jön egyszerre émelyít és örömmel tölt el, hogy nem engem találtak el. Az egyszerű fémlövedékes ellenfelemnek előbb-utóbb tárat kell cserélnie ebben biztos vagyok. Ha eljön a pillanat és csak a másik fog rám lőni, megpróbálom a már cafatokban lévő holtestemet kicsit feldobni a levegőbe, hogy ne rögtön essen le ha eleresztem, felveszem a fegyvert és megpróbálom kiiktatni először az energia fegyverest. Utána persze fedezékbe szaladás, nehogy a másiknak legyen elég ideje végeznie velem.
Vajon ki tart-e a terrorista pajzsom addig? Vagy Ementáli Luke lesz a nevem? Nézőink a következő részben megtudhatják!

Nagyon sokat zuhantam, mielőtt sikerült volna újra átvenni az uralmat a testem mozgása felett, hihetetlen, hogy ilyen erő kifejtésére volt képes szilárd talaj nélkül, nem szívesen harcolnék vele a földön. Azonban ezzel a víz fölé is kerültem, ami megkönnyítette a dolgomat a fegyver elejtésében - sejtem, hogy emiatt a SHIELD bázisán nem fognak örömükben cigánykereket hányni, de most nem akartam ezzel foglalkozni. Ha kell és az nyugtatja meg őket rászánom az estémet hogy fémdetektorral keressem meg a pisztolyt, feltéve hogy nem túl erős a sodrás a jég alatt. Azonban túl sok időt veszítettem, nem volt lehetőségem a tűzbéklyó teremtésére, egyrészt mert a nő is haladt felém, azaz már majdnem ide is ért, másrészt ehhez sokat kellett volna matekozzak, hogy hol lesz pontosan, nem mögé akartam varázsolni a dolgot. Egyetlen logikus lehetőségem maradt, a dobás, ezt meg is tettem, nem sokkal azelőtt hogy közel ért volna, és megragadta a nyakamat.
Most jön a ciki rész. Ha ilyen szinten tudott eldobni, nem akarom kideríteni, hogy mire képes a csigolyáimmal. Szerencsére nem egyszerűen elroppantotta a nyakamat, inkább zuhanni kezdett velem együtt, kamikaze pilóta módjára, azonban ebben a szituációban én voltam a légpárnája. Ösztönösen a nyakamat markolászó karjaira tévedt a kezem, próbáltam lefejteni magamról, az ösztön elkezdte felülírni a józan ész szabályait, és egy pillanatra nem gondoltam bele, milyen károsodásokkal járna a mozdulat. Azonban ez csak egy pillanat töredékéig volt így, azonnal átvette a természetes ösztönök felett az uralmat a kiképzésen belém vert ösztön. Ahelyett, hogy a karjait rángatnám, megpróbáltam továbbvinni a mozdulatot, és a szemeit kinyomni a nőnek, illetve elkezdeni paszírozni, miközben fordítani is akartam magunkon a levegőben, ezt úgy érve el, hogy az egyik szemére nagyobb nyomást helyeztem, mint a másikra, hátha ösztönösen kezdi fordítani a testét, ami emberi reakció lenne, próbálna kikerülni a nyomás alól. Ha nem teszi, akkor remélhetőleg megvakul, bár ez rajtam nem segít, viszont ha beválik a tervem, akkor akár át is fordulhatunk, ez esetben pedig megolvaszthatom alattunk a jeget, hogy ne a kemény felületre, hanem a vízre érkezzünk - bár ez se lesz túl kellemes, remélhetőleg így túléljük a zuhanást, a nő pedig jó esetben egy enyhe agyrázkódással elájul, és ellenállás nélkül bevihetem - haha, álmodok.

Zuhanás közben nem vállt be a tervem, de nem mondanám azt se, hogy félresikerült. Ahogy a nő szeme felé kaptam, elkapta mindkét kezemet, és egy kézzel tartotta ezeket, én pedig nem tudtam kiszabadulni a fogásából, ehelyett egyszerűen megcsókolt, én pedig nem tudtam nem visszacsókolni. Ezek után azonban nem következett a becsapódás a jégbe, bár az se érdekelt volna, ehelyett a jégen álltunk, én pedig mindkettőnkről letéptem volna a ruhát, az enyém úgy is túl szűkös lett egy ponton. Mindezek után az utcán lévőkre mutatott, és arra kért, hogy segítsek neki, öljem meg őket, én pedig fordultam is, hogy teljesítsem a teljesen természetesnek érződő kérését. Mi sem természetesebb, oda is fordultam, és emeltem a kezem, hogy tűzgömböt dobjak a rendőrök felé. A rendőrök, a teljes ártatlan emberek, akiknek valószínűleg családjuk van otthon, és amúgy sem bűnösök. Lehet, hogy keresztények is. Az agyam egy kis zugában az elmém próbált szabadulni a nő parancsától, próbálta felidézni, hogy miért vagyok a Földön, hogy ki is vagyok, Isten szolgája, és hogy mit gondolok az ártatlanok bántásáról. Próbált szabadulni, de ha nem sikerült neki visszaszerezni az uralmat a test és az elme fölött, akkor természetesen elhajítottam a tűzgolyót, illetve több kisebb tüzet is gyújtani próbáltam alattuk a földön, hogy égjenek el a szent tűzben.

//Csak Raten írt, nekem pedig migéren van, így ezért nem váltottam, szerdán lesz új kör.//

Túl sokat akartam, túlvállaltam magam,  már megint. Miért esek én mindig ebbe a csapdába? Meg akartam menteni a nőt, miközben védekezek és még a képességem is akartam használni. Az egy dolog, hogy az utóbbi nem sikerült, de sajnos emiatt az első sem, mert elcsúsztam a jégen és elejtette őt, bár ennek hála nem állt belém két golyó.
~Neee.
Kiálltom némán, majd csúszva tovább leesek egy autó ülésének, mire megszédülök de nem kicsit és kissé betompul a világ, talán jól be is vághattam fejem vagy valami, de a következő pillanatban, már a saját hányásom mellett fekszem. nem tudom mennyi idő telt el de nekem elég soknak tűnt.
- Úúú b@szki.
Mondom miközben a számat törlöm és a másik kezemmel meg a fejemet fogom és próbálom ellenőrizni, hogy nem tört e be a fejem, vagy van e sebem vagy valami.
Lassan a látásom is normalizálódik, de nem sok jót látok. Lent fickó akivel korábban találkoztam harcolt valakik ellen messzebb lent, de nem láttam kiktől mert takarásban voltak. Majd azt láttam, hogy valaki felé repül és tüzel. kiáltanék de a lövedék már becsapódott és szétreppentek tőle. Remélem azért túlélte a rendőr.
Próbálom felmérni a helyzetem, egyre javuló , vagy inkább normalizáló látásommal, hoyg esetleg találok e elhullajtott fegyvert, vagy akármit amit fegyvernek használhatok. még nem vonom magamra a figyelmet, hanem csak figyelek, míg el nem jön a pillanat, hogy érdemlegesen segíteni tudjak rajta, és akkor kéne lennie amivel segíteni tudok.

/bocsánat a sok kimaradásért, kemény hónapom volt és még lessz, de igyekszem rendesen írni/

//Luke jelezte, hogy nagyon beteg, így a kövi min 1 hétben nem tud írni, Raten azt üzente, hogy várjuk meg őt, főleg, hogy épp őt támadná. Így akkor Luke-t megvárjuk és itt is jobbulást neki! //

Ahogy mentem, hogy szerelmem kérését teljesítsem, és ezzel lenyűgözzem őt, remélve, hogy majd kellően megjutalmaz, vagy ha azt nem is, legalább egy jó kezdet lesz, valami tarkón talált. Pedig gondolatban már a nővel voltam, bánom is én, hogy Hydrás vagy nem, a lényeg hogy az enyém legyen, legalábbis ezt gondoltam, de a hirtelen támadó éles fájdalom kizökkentett. Zavartan nyúltam oda, és éreztem a meleg, ragacsos vért az ujjaimon, ekkor vettem észre, hogy a földön térdelek. Első gondolatom az volt, hogy az egész nem történt meg, másodszorra viszont láttam hogy igen, és épp a találat térített észhez. Nem értettem mit is gondoltam, kihasznált a rohadt neonáci, tény hogy jól néz ki, de nem ennyire. Meg amúgy se az esetem, de ez most lényegtelen. Már nem akartam bántani az ártatlanokat, sőt, visszatért az ítélőképességem, és kiszúrva a két támadó katonát egyből teremtettem volna a tüzem, de nem tudtam, hogy ez mennyire jó ötlet az állapotomban. Inkább kitártam a szárnyaimat, és repülni próbáltam, úgy figyeltem meg hogy az a futáshoz hasonlítható, míg a tűz teremtése nagyobb koncentrációt igényel, és fárasztóbb is, plussz célozni is nehezebb kótyagos fejjel. A célom, hogy repülve minél előbb közel érjek, és közelharcba bocsátkozzak a katonákkal.

A nő szó nélkül eltűnt, mire visszaértem oda ahol volt, már sehol sem láttam, és nyomokat se, hogy merre menekülhetett. Viszont elég biztos volt, hogy megsebesült, a vérfoltok a jégen erről árulkodtak. Nem tudom, hogy a SHIELD gyűjt-e DNS mintát a támadókról bizonyíték gyanánt, de ha van nálam erre lehetőséget adó eszköz, mint ügynök, akkor megpróbálok a véréből elraktározni, ha nincs, akkor egyszerűen ott hagyom. Lövést is hallottam, megfordulva láttam, hogy a két megmaradt ügynök végezte ki magát, mire csúnyán káromkodtam egyet. Be kellett volna vinni őket, amatőr és óriási hiba volt hagyni, hogy végezzenek magukkal. Azonban ekkor a kommunikátoron megjelent egy üzenet, mire összehúztam a szemöldököm. Kétlem, hogy csapda lenne, nem álltak egyáltalán vesztésre, könnyedén végezhettek volna velünk, és felesleges lenne az ilyen játszadozás. Végül úgy döntök, hogy utána járok a dolognak, illetve ha tudok, akkor küldök egy válaszüzenetet.
"Honnan tudtad, hogy kinek üzenj? Ki vagy?" szól a kérdésem, de ekkor már az említett épület felé tartok, természetesen óvatosan, és figyelek a környezetemre - akármennyire is hiszem, hogy nem csapda, óvatlan azért még nem leszek.