Boston

Gabriel szinte levegőt sem vesz ameddig a nő nem felel. Mikor belemegy és Serena is akkor ő csak kezet nyújt.
- Üdvözlöm a Charles Xavier Különleges Tehetségek Iskolájában. Sok... szerencsét.
Mondja egy picit bizonytalanul, mert máskor azt mondaná, hogy az első nap nem a legrosszabb csak a legkevésbé rossz,de a nő most egyezett bele, hogy tönkre teszi az életét. Bár lehet, hogy szereti a kihívást, vagy a tanítást. Végül is nem csak Serena lehet ennyire pozitívan őrült.
- Örültem a találkozásnak.
Ha nem marad semmi elindul kifelé Davidsonnal. Várja, hogy elég távol egyenek, hogy járhasson egy örömtáncot.

Amikor Gabe kezet nyújtott Frost felé, a nő felállt a helyéről és úgy viszonozta azt.
- Köszönöm – mondta. – Én is örültem a találkozásnak, hétfőn reggel ott lesz az iskolánál.
Biztosította még a párost. Még Serena-val is kezet fog, ha a lány is a kezét nyújtja neki, majd utána, ha a páros távozik, akkor visszaül az iratok elé, amivel foglalkozott és folytatja tovább a munkát.
Szerencsére Gabe-nek sem volt semmi más, amit még hozzáfűzött volna ezekhez, így tényleg meglett végre az a tanárunk és segítőnk, akit kerestünk. A búcsúzásnál én is kezet fogtam a nővel, majd elindultam kifelé Gabe-bel együtt.
- További szép napot Ms. Frost, várjuk hétfőn.
Ahogyan becsukódott mögöttünk az ajtó hatalmas sóhaj szakadt ki belőlem. Megkönnyebbülve néztem Gabe-re, nem hittem volna, hogy mindezt túl fogjuk élni, sőt hogy ilyen könnyedén és gyorsan fogunk itt végezni. Ha kellően távolabb értünk az ajtótól, akkor szólaltam csak meg.
- Nem hittem volna, hogy ilyen könnyen fog menni. Csak álmodtunk és még mindig telepatikusan kínoz minket odabent? – tettem fel óvatosan a kérdést, mint aki tényleg nem akarja elhinni, hogy mi is történt.

Gabe megnyugodva mosolyodik el.
- Akkor csak én nem akarom elhinni a dolgot.
Mondta nevetve. Lent hívott egy taxit és besegítette Serenát majd beült ő is.
- Komolyan, amikor felszólaltam ellene azt hittem életem hátralévő részét répaként töltöm egy kórházban.
A taxiban még mindig nevetgélt Gabriel. Nagyon megkönnyebbült. Elmondta az irányt és visszafordult a lányhoz.
- Majd a ruha dolgot felhozzuk neki, ha úgy jelenne meg...
Kicsit elcsendesedik amikor a rádióban meghal egy számot.
- Kezdődik - mondja keserűen.
A következő pillanatokban még Serenának van ideje rákérdezni miről beszél,de a férfi csak megragadja a vállát és a székhez nyomja őt. Utána az autónak egy másik ütközik. Majd annak még egy és még egy. Pár percen belül vagy tíz autó csapódik egymásnak. A zene pillanatokra megtörik és elhalkul, de mikor Serena felébred ismét meghallja.
- Pleased to meet you
Hope you guess my name
A füstölő autók tetején egy vörös férfi kezd sétálni mosollyal az arcán. Gabriel eszméletlen. Pulzusa van, de beverte a fejét, hogy megfogja Serenát az ütközés pillanatában. A taxis ajtaja magától kiszakad és a férfi lelép Serena elé, aki ekkor meglátja a világító aranysárga szemeket.

- Szia kislány, hiányoztam?
Kérdezi Zack mosolyogva.

Elmosolyodtam, amikor kiderült, hogy nem csak én érzek úgy, ahogyan, hanem Gabe is. Nehéz volt elhinni az egyszerűen történő dolgokat. A taxiba beszállás után már én is felnevettem a répás hasonlaton.
- A szerencsénk az volt, hogy úgy tűnik, hogy tényleg annyira szeretett volna tanítani, ahogyan azt Amelia és Steph állították – utaltam a jövőbeli énemre és a lányomra. – Így pedig nem igen volt más lehetősége, mintsem elfogadni az ajánlatunkat.
Nem is tudom, hogy mihez kezdtünk volna, ha tévedtek volna a lányok, akkor igen, valószínű, hogy tényleg répaként végeztük volna egy kórházban. A ruha dologgal kapcsolatban bólintottam, a fiúk az iskolában minden bizonnyal oda lennének ezért és mindent megtennének, hogy felhívják a nő figyelmét magukra, talán még tanulnának is, de ezt nem szerettem volna megkockáztatni. Gabe szavaira figyeltem fel, ahogyan hirtelen megváltozott a hangulata.
- Mi kezdődik? – kérdeztem.
Ekkor gyorsult fel minden, Gabe megragadott és a székhez nyomott, ahogyan az első autó nekünk csapódott még emlékeztem arra, hogy a nevét sikoltom, utána pedig minden sötét lett. Mikor kinyitottam a szemem és magamhoz tértem, a zene volt az első, amit meghallottam, majd Adia hangját.
~ Szerencsére rendben vagy ~ mondta. ~ Gabe nem volt ilyen szerencsés és odakint… ~
Ahogyan kipillantottam megláttam a kocsi romokat egymáson és azt, hogy valaki közeledik, egyelőre nem láttam jól, csak odafordultam Gabe-hez. Még lassú voltam és nehezen érzékeltem a dolgokat, így hosszabb idő kellett, mire felfogtam, hogy van pulzusa. A szemeit néztem volna, hogy miként reagálnak, a fejsérülésnél ez fontos, amikor a mellettem levő ajtó kiszakadt a helyéről. Önkéntelenül is felsikoltottam ijedtemben és valaki megállt ott. A szemeket láttam meg először, neki voltak ilyen szemei és a hang.
- Zack? – kérdeztem a korábbi eszméletvesztéstől nagyon lassan és ízesen. – Segítened kell… Gabe… megsérült, kórházba kell vinni. Hogy? Hol voltál eddig? Hiányoztál, mindenkinek, segíts kérlek.
Próbáltam visszafordulni Gabe-hez, és jobb híján a telefonom fényével próbálom megnézni a szemeit, hogy miként reagálnak a fény jelenlétére, mert nem volt nálam orvosi felszerelés.

A démoni alak egyetlen rántással telenetikusan kiszakítja Serenát az üléséből és egészen magától két méterig repteti. ott a levegőben tartja leszorítva.
- Szívem... a név Zom. A Legfőbb Démon.
Majd érzékelni kezdte Adiát.
- Mid van neked szépség? Kis háziállat? De cuki.
A szimbióta hirtelen rémes égő érzést érez mintha parázsba forgatnák.
- Tűz. Ettől fél ez kis teremtmény. Bele is tud halni?
Kérdi beteges érdeklődéssel a démon. Az égések egyre fájdalmasabbak ameddig hirtelen Zacket egy golyó el nem találja. A lövéstől leborul a kocsi tetejéről és a roncsok közé esik. Serena földre kerül és Adia eltűnik benne, hogy gyógyuljon. A távolban egy ősz hajú férfi sétál közelebb füstölgő pisztollyal.
- Szentelt vízzel töltött nitrát golyó. Cseszettül fáj, mi?

Még feleszmélni sem volt időm, mikor szinte szó szerint kiszakadtam a kocsiból, felsikoltottam, amikor ez történt. Ahogyan felfogtam, hogy a levegőben vagyok becsuktam a szemeimet és próbáltam kisebbre összehúzni magam, ettél még mindig nagyon rettegtem, a magasságtól. Zom, a név ismerős volt, majd szinte villámcsapásként hasított belém a felismerés, ezt a nevet lila férfi, Gladiátor mondta, amikor Zack rátámadt, ugyanezt a nevet mondta az a valami, ami megszállta. Még az az idegen is több sebet szerzett tőle, pedig… belegondolni is rossz volt.
- Mit tett Zack-el, hol van ő? – kérdeztem kétségbeesetten.
Elsőre nem értettem a kérdést, hogy mire gondol, de ahogyan a háziállat szót kimondta elsápadtam. Adia! Megremegtem, mit akart vele tenni?
- Ne! Hagyja őt bé…
Nem tudtam folytatni a szavaimat, mert az égető fájdalmat én is megéreztem és felsikoltottam tőle, ahogyan együtt éreztem a kínokat Adia-val együtt. A körmeimmel a tenyerembe vájtam, ahogyan görcsösen szorítottam össze a fájdalomtól. Ahogyan a tűz okozta sebek erősebbek lettek újra felsikoltottam, a fájdalom csak akkor enyhült, amikor egy lövést hallottam és a földre zuhantam. A fájdalom miatt zihálva kapkodtam levegő után, a könnyeim miatt szinte semmit sem láttam, csak homályosan, egy ismerős hangot hallottam meg. „Kis Morsus”, ahogyan eredetileg megismertem őt, csak Gunnhild-től tudtam a rendes keresztnevét.
- Michael? – kérdeztem nyöszörögve.
Próbáltam magam feltolni a földről, de egyelőre még túl nagy volt a fájdalom, egyedül amiatt próbáltam nem visszazuhanni a földre, mert Gabe-nek segítség kellett.
- Gabe… megsérült – próbáltam kimondani érthetően. – A kocsiban van…

A kocsik elkezdtek málladozni a roncsok körül és a lámpák és ablakok üvegei szétrepedtek majd robbanva kitörtek. Zom felemelkedett. Serena kezdett újra tisztán látni és Morsus ismét belelőtt a démonba párat.
- Te vidd őt biztonságban én addig feltartom apát.
Mikor Serena válaszolhatna Michael vissza szól:
- Nem neked mondtam Amelia.
Ekkor Serenát felkapja Gabriel és pár ugrással méterekkel messzebb kerülnek a robbanó autóktól, egy kisbusz takarásába, ami az oldalára eset. Gabe picit megrázkódott, de jól van. Serenát fogja a kezei között és mikor az a robbanásokat hallják magához szorítja.
- Jól vagy?
Kérdi kedvesen. A nő válasza után annak a szemébe néz és akaratlanul is... megcsókolja. A tűz, a démoni erők és minden torz hatásra ekkor lép eléjük Zack.

Lassanként kezdtem látni a földön és láttam, hogy mi történt körülöttem, ahogyan az üvegek összetörtek mindenhol a kezeimet fejem felé próbáltam húzni, hogy azokkal is védjem magamat. Újabb lövések, amiktől összerezzentem, értetlenül néztem fel a kérdésre. Kivinni? Még annak is csak örültem, hogy feltudtam emelkedni a földről. Már kérdeztem volna, hogy hogyan és hova, amikor az Amelia nevet hallottam meg. Igyekeztem körbenézni, hogy meglássam a jövőből jött énemet, de nem ez történt, valaki felkapott a földről, ahogyan remegve felnéztem, láttam meg Gabe-t. megkönnyebbültem, hogy jobban van, de aggódtam is érte, hogy azzal az esetleges fejsérüléssel kórházban lenne a helye, nem pedig velem ugrálnia. Mikor magához szorított a robbanások hangjára belesimultam a karjaiba, hogy jobban érezzem azt, hogy meg akar védeni, hogy biztonságban érezhessem magam ebben a pillanatban is.
- Adia sérült és fájdalmai vannak, de azt hiszem rendben lesz… Te? A fejed… - elakadta a hangom.
Megremegtem, mikor a szemembe nézett és még reagálni sem volt időm, de ő már megcsókolt. Nem ellenkeztem, de nem is csókoltam vissza, az ijedtség és a fájdalom miatt pedig még csak el sem toltam magamtól, csak ha hátrébb húzódik, majd nézek rá meglepetten, valószínűleg fülig pirulva a kinti káosz ellenére.

Robbanások és pusztulás, ez az, ami fogadta. Ahogyan körbenézett a távolban levő épületekből megtudta állapítani, hogy melyik városban van. Hogy került ő ide? Azonfelül, hogy az anyja itt tette ki, hogy biztonságban lesz ebben a realitásban. Most kezdte úgy gondolni, hogy a nőnek igencsak furcsa elképzelései voltak a biztonságról főleg, hogy még fegyvereket sem kapott, mert minek. Az anyja nem szerette őket, egyik realitásban sem voltak már nála. Kilépett a sarok mögül és két személyt pillantott meg, ahogyan a férfi a nőt tartotta a karjaiban. Őt egyből megismerte, noha itt még roppant fiatal volt, a nő pedig, a hófehér haj volt az, ami igazából eléggé egyértelművé tette. Ahogyan közelebb lépett a csókolózó párhoz néhány pillanatig még gondolkodott, hogy megszólaljon-e. Gyorsan körbenézett, hogy biztonságban vannak-e, legalább is pillanatnyilag itt ezen a helyen, amint erről megbizonyosodott megköszörülte a torkát, hogy a páros felfigyeljen rá, amikor ez megtörtént szólal meg.
- Apa, anya? – kérdezte kissé zavartan.

Gabe a hangra befejezi a csókot, de nincs ideje zavarba jönni a tette miatt, mert egy fiatal fiú megszólítja őket.
- Apa?
Kérdez vissza értetlenül. A kezei picit leengedik Serenát, hogy letudjon ülni. A nő egészen jól van csak kis fájdalmat érez. A többit adia elnyelte és most ő maga küzd vele.
- Ki vagy te?
Kérdi Morus, de már a válaszra egy robbanást hallania kocsi mögül és Michael beugrik melléjük a fedezékbe ahonnan még vaktában lő egy sorozatot.
- Remek! Zack! Üdv ebben a dimenzióban! Az ott egy démon által megszállt Zacharias Morsus. Róla voltál elnevezve. Jelenleg rossz fiú. Segíts ütni - Zack zavarára Mich felordít: - Még ma!
Ezzel egy gránátot dob a démon lábához.
- Nevetséges...
- Pokoltűz van benne...
- Te átko...
A gránát felrobban és a lángok mindenfelé szállnak, nem égetnek, de lelki fájdalmat okoznak ha valaki megérinti őket.

A hangra meglepve pillantottam fel, anya, apa? Zavartan néztem a fiatalemberre, Stephanie-val tűnt egy idősnek, meglehetősen hasonlított is rám, már csak a haja miatt. A jövőből érkezett? Ez buta kérdés volt, honnan máshonnan tehette volna?
- Anya? – kérdezte zavartan.
A következő kérdésemet már feltette Gabe, hogy kicsoda ő. Minderre pedig Michael adott választ azzal, amikor megérkezett. Zack és a mi Zackünk, vagyis egy másik világ Zack-je után lett elnevezve. Ez roppantul rám vallott, hogy ilyen nevet adjak neki az iránta érzett tiszteletből, feltéve, ha én adtam neki ezt a nevet és nem Gabe. Amit gondoltam pedig úgy tűnt, hogy tényleg igaz volt, hogy megszállva, Gladiátor ebben nem tévedett és az utána következő szavak sem, amik nem cáfolták meg mindezt.
- Hogyan űzhetnénk ki belőle a démont? – kérdeztem a két férfitól.
De örültem volna annak, ha Mr. Constantine itt lett volna, hogy segítsen nekünk ebben, hiszen ő volt az ördögűző. A helyzeten pedig mindaz sem segített, hogy erről senki sem mesélt, hogy megtörténne, sem Amelia, sem pedig Gunnhild. Zavartan és némileg félve néztem körbe, hogy hova lehetne innen elbújni, vagy mit is lehetne tenni ebben a pillanatban.

Ahogyan a páros felé fordult már határozottan látta, hogy tényleg ők voltak azok. Zack már éppen mutatkozott volna be, amikor még egy férfi megérkezett, aki tudta is, hogy ő az. A szavaira meglepetten nézett a férfira és a felszólításra kissé összerezzent.
- Maga az az elmebeteg, akitől anya kikészült, hogy megsemmisített egy időre a multiverzumot? – kérdezte zavartan.
A kérésre bólintott és azonnal körbenézett a helyen, hogy hol is helyezkedik el pontosan a démon és milyen tereptárgyak vannak a közelében. A gránát lángjait megvárta, amíg elülnek, nem akart belefutni véletlenül sem a hulló lángokba, noha fogalma sem volt arról, hogy mi az a pokoltűz. Ha azok eltűntek és mostanra sikerült kiszúrnia valamilyen helyet, amit használhat, akkor lendült előre. Az emberfeletti ügyességével próbált meg valamilyen autó tetejére felugrani, lehetőleg úgy, hogy Zom hátába kerüljön, hogy az ne szúrja ki. Ha sikerült megtennie és már nem kell egyáltalán aggódnia a lángok miatt, akkor a saját apjának tanítása alapján a vasökölképzéshez tartozó stílust vette elő. Az ügyességével rugaszkodik el a kocsitetőről és egy rúgást már a levegőben indít el. Zom tarkóját, nyaka hátsó részét a közvetlen alatta levő hát részt célozta meg. Ha odaérkezik ezek a részen próbálja megrúgni a démont, majd ha földet ér egy bukfenc után próbál felpattanni a földről és szembe kerülni a démonnal, hogy ne a hátát mutassa neki.

Morsus Zack kérdésére akaratlanul is elmosolyodik, ez egyike a ritka esetnek amikor őszinte ez a grimasz az arcán.
- Annak már húsz éve, azóta az anyád rengeteg más dolog miatt utál, vagy fog utálni.
A lángok közt Zom felordít hangja mint valami sárkányé egy filmből. Az üvegek megrepednek tőle. zack megindul az autók tetején a démon mögé és Michael fedezi.
- Kiűzni? Szivi, egészen más tervem van vele...
A fegyverhez szól:
- Pokoltűz.
Annak a kijelzőjén megjelenik a szó. A lövések pici piros golyók, amik becsapódva lángokba borulnak. Zom védőmezőt teremt ellene magával szemben.
- Én vagyok a Poklok Legfőbb Mágusa! Én...
A szavait félbe szakítja Zack tarkó rúgása, ami sikeresen a földre viszi a démont. Gabe ekkor elengedi a lányt és egy szaltóval átveti magát a kocsin, ami fedezi őket. A valamikori Zacharias kezei körül láng jelenik meg és felkönyökölve a druszájára irányítja a kezét.
- EXTERMI...
A szavait félbe szakítja A rá csapódó Vasököl, akinek a keze aranysárga fénybe borul, a fény egy üvöltő kínai sárkányt formáz. Az ütés telibe trafálja Zom arcát, a fejét bele nyomba a betonba. A hídon minden centikre a levegőbe emelkedik egy pillanatra az ütés hihetetlen erejétől. Majd egy hullámtól az összes üveg kirobban a helyéről. a szilánkoktól Serenát Morsus védi meg a bal karjával, a lány ekkor veszi észre, hogy a a férfi keze már nem emberi. A becsapódás után minden visszazuhan. Serena füle még sípol kicsit az ütéstől, de a három Férfi győztesen áll az eszméletlen démon felett.
- Na, ilyen egy Morsus családi találkozó.

A fiú kérdésén kénytelen voltam ebben az abszurd helyzetben is elmosolyodni, nem tudtam csodálkozni azon, hogy az az énem tényleg kiborult Michael-től, amikor azt megtette. Utólag mi sem nagyon hittük el, hogy megtette, de tényleg szükséges volt azért, hogy a multiverzum és a mi világunk is megmaradjon, még akkor is, ha utána ami következett nem volt a legjobb. Felordításra a füleimre tapasztottam a kezemet, hogy ne halljam. A kérdésre adott válaszon meglepetten néztem fel.
- Nem kiűzni? – kérdeztem vissza.
Ha nem megmenteni akarta, akkor egyetlen dolog maradt csak hátra, meg akarták ölni. Nem lett volna menthető már? Aggódva pillantottam Gabe után, amikor eltűnt mellőlem és indult a harcolók felé. A robbanásnál felsikoltottam, de nem értek el a lezúduló üvegszilánkok, ahogyan felpillantottam egy fémkart láttam meg, Michael-é. Óvatosan nyúltam felé és ha hagyta, akkor hozzáértem a kézhez.
- Mi történt? – érdeklődtem aggódva.
Morsus családi találkozó? Még nem igazán hiszem, hogy teljes volt a mostani, akkor ezek szerint…
- Ezek szerint nem találkoztál még, vagy nem tudsz a lányodról – állapítottam meg, ha látom rajta, hogy nem tudja, hogy kire gondolok, vagy visszakérdez, akkor kimondom a nevét is – Gunnhild-ról.

- Neki csak három év telt el, vagy annyi sem – mondta.
Ezt volt a legnehezebb az időutazásban és ehhez hasonlóval megérteni, hogy kinek miként és hogyan telik az idő, míg valakinek baromira gyorsan, másnak meg végtelenül lassan. Így volt lehetséges az is, hogy az anyja és ő közte alig pár év volt jelenleg csak és hamarosan, ha mindez így megy tovább, akkor le is fogja hagyni az időben majd. Az feltűnt neki, hogy hátulról fedezik, így teljesen nyugodtan és biztonságban haladt, majd a végén még a rúgása is betalált, amitől Zom a földre került. Pillanatokkal később, amikor a démon rá kezdte emelni a kezét Zack minden izma megfeszült, hogy fedezékbe ugorjon. Fogalma sem volt arról, hogy mire is képes a másik valójában, eddig saját maga nem igen harcolt szuperlények ellen, csak bűnözőkkel, így jobbnak látta, hogyha most angolosan távozna. Nem kellett végül mozdulnia, mert ekkor látta meg, ahogyan az apja e világi énje közeledik. A kezének világítását pontosan ismerte, hiszen megannyiszor látta már korábban ezt. Egy ütés és vége volt a jelenetnek, a fiú még a kezeivel védte az arcát, hogy a berobbanó üvegek ne találják el.
- Látom itt is te vagy a Vasököl – állapította meg. – Ebben a világban ez számít biztonságosnak, vagy anyámnak vannak erről a szóról fura elképzelései? – kérdezte zavartan. – Vele mi lesz? – pillantott Zom-ra.

Morsus egy rántással kiszedi a ruhája miatt fennakadt szilánkokat a karjából.
- Melyik lányom? - kérdez vissza, de a névtől meglepődik. - Gunn... hild?
Az arcán ismét mosoly jelenik meg.
- Szép.
Gabe Serenáért megy és felhúzza a földről. Óvatosan átkarolva fogja, hogy bírjon talpon maradni.
- Mitől nem lenne biztonságos?
Kérdezi Gaberial a "fiát". A lány közben látja, hogy a démon bőre kifakul és a gyönge, törékeny Zack halkan próbál valamit kimondani miközben Serena felé nyúl.

Melyik lánya? Ugye nem kapunk még egy félasgardit? Igazából amennyire tudtam, hogy ő mindig is azt a boszorkányt szerette és Steph, vagy Amelia mondta, hogy egy ideig Ingrid Miller férje is volt. Nem tudom, hogy melyik eshetőség lenne a jobb
- Gyakorta nem tudom eldönteni, hogy rád, vagy Thorhalla-ra hasonlít-e jobban – feleltem.
Pillanatokkal később Gabe is visszaért és hálásan fogadtam, amikor felsegített a földről. Nem tiltakoztam, amikor átölelt, csak hozzábújtam és hagytam, hogy biztonságban érezzem magamat. Még picit nehéz volt talpon maradni, szegény Adia miatt még mindig voltak fájdalmaim. Zack, vagyis Zom felé pillantottam és meglepetésemre még mindig magánál volt.
- Magánál van – mondtam meglepetten.
Amekkora ütést volt az előbb, kész csoda, hogy magánál volt, a démon miatt lehetett, mert az a Zack, akit én ismertem nem hiszem, hogy kibírt volna egy ekkora ütést.
- Valamit mondana…
Próbáltam úgy helyezkedni Gabe karjában, hogy legalább a szájáról le tudjam olvasni Zack-nek, hogy mit szeretne, mert az odamenéssel még gondjaim lettek volna.

Végül is volt benne ráció, hogy most már teljesen biztonságosnak tűnt a hely. A démon leütve, az előbb eszméletlenné verték, most pedig semmi más nem volt már itt. Lassanként pedig ha olyan a hely, akkor a jard is kiérkezik, hogy számon kérjék tőlük, hogy mi történt. A kérdésre megvonta a vállát egy kicsit.
- Végül is nézőpont kérdése – válaszolta. – Bevárjuk a hatóságokat, vagy…
Nem tudta, hogy melyik lenne a jobb, kellemetlenségeket szülne, hogy két realitásutazó is van itt, plusz még két civil is. Nem tudta, hogy mi a helyi foglalkozása az anyjának és az apjának, de a csinosabb öltözékek miatt úgy vélte, hogy valamilyen hivatalos út és dolog miatt lehettek pont ott, ahol most voltak. Nehéz volt a szoknyás kosztümöt elképzelni az anyján, de most látta. Ha Serena szavai után kiszúrja azt, hogy Zack Morsus mutogatva próbál valamit mondani, akkor igyekszik rálépni az idősebb férfi kezére, hogy ne tudjon semmit se csinálni. Az előbb is próbált valami ilyesmit tenni vele, akkor lelőtték, remélte, hogy ez is elég lesz, nem tudhatta, hogy a démon mennyire távozott belőle, vagy nem távozott.

Zacharias gyengén hörög a szavak nem érthetőek, de Serena kezd látni egy szót, amit megpróbál kinyögni.
- ..ete...
Ismétli a szavakat.
- ...mi...
A szó kimondásával párhuzamosan a bőre elvörösödik és széles vigyor jelenik meg az arcán.
- Extermis.
Az sz-betű után Serenáék már csak zöld fényt látnak. A híd másik oldalán jelenek meg újra. A híd közepén lévő mágikus robbanást még onnan is látják. A tűzből egy csóva repül az égbe kacagva majd eltűnik. Mikor Zack körbe néz látja, hogy hárman maradtak és Michael, mint mindig eltűnt az első adandó alkalommal.

Nem igazán tudtam kivenni az elején, hogy mit is szeretett volna mondani, és úgy tűnt, hogy a többieknek sem igen tűnt fel, hogy magánál van ezekben a pillanatokban. Túlságosan is későn jöttem rá, hogy mit is szeretetett volna mondani, amikor már a bőre is újra kivörösödött. Azt a szót, amit igyekezett kimondani bármikor felismertem, mert lényegében ez volt az első, amit tőle hallottam, az extermis. És azóta is Mrs. Miller is ezt szokta használni a várázsláshoz.
- Ne! – sikoltottam fel.
Már csak a zöldességet láttam, majd még inkább Gabe-hez bújtam, amikor a híd közepén levő robbanást megláttam arról. Ha ott maradunk… ha ott maradunk megölt volna mindannyiunkat.
- Megtudjuk menteni valahogyan? – tettem fel a kérdést a két Morsus-nak.
Szerettem volna, ha a válasz igen, rossz volt nézni, hogy az a démon mit is művelt vele és így mit tehet azokkal, akik fontosak neki. Egyetlen egy dolog nyugtatott, hogy Hannah és a gyerekek legalább nincsenek itt a Földön, hogy árthasson nekik.

Addig már nem jutott el, hogy rálépjen annak az alaknak a kezére, mert ismét sikerült kimondania azt a szót, de a zöldes fény után máris távol voltak ettől. A híd másik oldalán, vagyis a végén. A robbanást figyelte és átértékelve a dolgokat újra kellett fogalmaznia a pillanatokkal korábban mondott szavait.
- Például ettől nem lenne biztonságos – mondta ki hangosan.
Ezalatt figyelte a levegőbe emelkedő alakot, Zom-ot, majd aki eltűnt mindezek után. Ekkor nézett körbe, de már csak hárman voltak, az ősz hajú alak eltűnt már és csak a szülei voltak itt.
- Ez az alak mindig csak így jön és távozik? – kérdezte.
Megköszörülte a torkát kellemetlenségében, azt még megvárta, hogy az anyja kérdésére a nevelőapja válaszoljon, majd végül úgy döntött, hogy ideje lenne bemutatkoznia is.
- Egyébként Zacharias Waver-Davidson vagyok – mondta kissé zavartan. – Örülök, hogy találkoztunk…

Gabe levegőért kapkodva neki dőlt valaminek és pár pillanat után válaszolt Serena kérdésre.
- Biztosan. Nincs menthetetlen.
Mikor Zack bemutatkozik Morsus kicsit megakad.
- Zacharias. Waver. Davidson.
Ismétli szavaként a nevét, mintha minden része teljesen meglepné.
- Kezdem megérteni Zacket. Ebbe bele lehet örülni. Akkor most kinek a kie vagy és honnan?
Kérdi Gabriel miközben Serenára néz, hogy nincs e sérülése. A harcművészesség előnye, hogy látványból és tartásból tudja hol és mi sérült meg a másiknak.

Örültem, hogy Gabe azt mondta, hogy valószínűleg van esély arra, hogy megmentsük Zack-et, nagyon szerettem volna, ha így lenne. A fiúra nézem meglepetten, amikor kimondta a nevét. Waver? Charlie?! Charlie lett volna a tényleges apja a fiúnak? Jó ideje nem tudtam, hogy mi lehet vele, azóta, hogy ott maradt Genosha-n, ha minden igaz egy másik világból származó Bárddal. Vajon minden rendben lesz vele? Aggódtam érte és örültem volna annak, ha hazajön a többiekkel és itt marad. Ahogyan Gabe rám pillantott én is kérdőn néztem rá, most már engem is igencsak érdekelt, hogy kicsoda és honnan jött. Mostanra egészen jól voltam, nem sérültem meg, csak Adia fájdalmát éreztem még, de ezen kívül megvoltam szerencsére, rosszabbul is alakulhattak volna a dolgok, mint ahogyan történtek.
- És miért vagy itt? – kérdeztem én is a fiút.
Gabe szavaira önkéntelenül is elmosolyodtam.
- Majd hozzá szoksz, hamar bele lehet rázódni – feleltem.

Zavartan bólintott Gabe szavaira, nem szerette volna a férfit, sem a nőt zavarba hoznia, de úgy tűnt, hogy sikerült neki és még további kérdéseket is kapott, hogy kicsoda ő és mit keres itt.
- Serena Davidson és Charles Waver fia – kezdte. – A biológiai apámat soha sem ismertem, te… vagyis az én világom Gabriel Morsus-a nevelt fel saját fiaként mikor egy kórház romjai között megtalált, ő adta a Zacharias nevet is a bátyja után, aki nem sokkal korábban halt meg. A biológiai apám is meghalt akkor… az anyám a Multiverzum őrzője, úgy tudom, hogy ez mond nektek valamit. Abból a realitásból származom… és a miért? Otthon meghalt az apám, azaz te – nézett Gabe-re. – Nem volt senki, aki vigyázhatna rám, egyedül maradtam, így anyám úgy döntött, hogy elhoz ide, ahol biztonságban lehetek, mert az ebben a világban élőkben megbízik.
Foglalta gyorsan és röviden össze a dolgokat. Nem éppen a legvidámabb történet volt, ezzel ő maga is tökéletesen tisztában volt, így remélte, hogy nem sokkolta tovább a férfit és nem borzolta a szavaival tovább az amúgy sem túl nyugodt kedélyeket.

Gabe meghallgatta őket és nagy levegőt vett. A fiúhoz lépett és megfogta a vállát, rámosolygott és azt mondta:
- Minden rendben lesz. Már biztonságban vagy.
Zack kiakadt volna és elfogadta a dolgokat, Balthazar jót viccelt volna a helyzetről, de Gabe ismerte a lelket és tudta, hogy az ő meglepettsége fel sem mérhető a fiú szomorúságához. Minden elvesztett és kellett neki valami biztos, amiben még hihet. Ő nem volt az "apja", de a legközelebbi dolog, amit valaha kaphat ahhoz.
- Gyere, a kúriában ellátjuk a sebeidet és megnézük minden rendben van veled aztán keresünk neked valami szobát. biztosan lesz egy. Valahogy az épület mérete nem növekszik, de mindig van elég szobánk.

Hallgattam, hogy Zack mit is mesélt, hogy kicsoda ő és honnan jött. Nem hittem volna, hogy ennyire bonyolult a családi viszonya, igaz Steph után meg sem szólalhattam, hogy ő milyen. Egyedül úgy tudtam, hogy Lorna csak olyan, aki nyugodt családi körülmények között él azok közül, akik a gyermekeimnek mondhatták magukat. Még ha csak alternatív énjeim gyermekei is, akkor is. Charlie és az én fiam, akit Gabe nevelt fel, lehetett volna ennél kuszább valami? Átéreztem a fájdalmát, hogy mennyi mindent vesztett, ahhoz képest meglehetősen jól tartotta magát és nem látszott rajta, Gabe szavai után bólintottam én is.
- Már tényleg minden rendben lesz, nem fogunk anyukádnak csalódást okozni, vigyázunk rád – ígértem meg.
Furcsa volt arról a lányról így beszélni, hiszen ő még nálam is fiatalabb volt jó néhány évvel.
- Fel kell hívnunk az ARMOR-t is, hogy ne jöjjenek ki, megoldjuk mi a helyzetet.

Zack bólintott az „apja” és az „anyja” szavaira.
- Köszönöm, hogy így fogadtok… fogadnak – javította ki magát. – Nem minden világban ennyire megértők az emberek.
Ezt nem csak úgy hallomásból mondta, hanem láthatóan tényleg tapasztalta is, volt már rá lehetősége. De az anyja mondta, hogy ez a hely más, itt már nagyjából hozzá voltak az emberek szokva ehhez, így egészen jól viszonyultak ehhez a helyzethez, hogy más világokból is érkeznek személyek és ezt elfogadják. Gyorsan végignézett magán, majd ismét megszólalt.
- Nem sérültem meg, semmilyen formában, jól vagyok – mondta. – De egy kis pihe… ez Boston. Nem New Yorkban kellene lennünk?

Gabe örült, hogy mindenki jól van és rendben.
- És beszélnem kell Balthazarral Zackről és valszeg Hallával Michaelről - sóhajtott egyet. - Üdvözöllek egy ritka fura családban.
Mondta mosolyogva Zacknek. Körbe nézett.
- Ó igen, rossz város, de majd intézkedünk róla. Annyi bajt kavartunk valamilyen shieldes csak idejön, aki hazavinne minket.
Reménykedett benne Morsus és lassan jöttek is a gépek. Elég egyszerűen meggyőzte a páros az ügynököket, akik Zack miatt elvitték őket New Yorkba ARMOR ellenérzősre. Addig Gabe hagyott üzenetet Milleréknek, hogy Hallát küldjék hozzá és beszélt Baltival.

- Egy új tanárral jöttünk beszélni az iskola kapcsán – mondtam Zack-nek. – A New Yorki mutáns gimnázium vezetői vagyunk.
Egészítettem ki Gabe szavait, hogy minden teljesen érthető legyen, sejtettem, hogy mennyire nehéz helyzetben volt a fiú, hogy milyen nehéz lehetett neki elfogadni, megszokni ezt az egész szituációt annak ellenére, hogy úgy tűnt, hogy a teljes családnak megszokott volt engem kivéve a realitás- és időutazás. Felsóhajtottam Gabe ötletén, igen Balthazar-nak el kellett mindezt mondani, de Thorhalla?
- Egészen biztosan ott akarod látni az iskolában őt? – kérdeztem. – Engem mindig a hideg ráz, hacsak eszembe, hogy beteheti az iskolába a lábát…
Tudtam, hogy Michael miatt muszáj ezt, hiszen mégis van egy közös lánya neki és annak a nőnek, aki ráadásul ott tanít nálunk. Adia miatt is és egyébként is egy kiadós alvás már rám fért, így talán életemben először nem féltem azon, hogy repülő járműbe kellett szállnom, hogy hazaérjünk.

//Folytatás: Serena és Namor szobája//

A nevek ismeretlenek voltak számára, soha sem hallott még semmilyen Balthazarról a családot illetően, sem pedig Michael-ről, a Halla név sem mondott számára semmit. De az legalább kiderült a számára is megerősítve, hogy tényleg rossz városban voltak. Egyelőre nem kérdezett többet, egyébkén sem volt az a beszédes fajta, de majd úgyis lesz ideje arra, hogy megtudjon mindent erről a világról, ha már az anyja nem volt elég részletes azzal kapcsolatban, hogy mindennel tisztában legyen itt. Ahogyan a SHIELD megérkezett hamarosan, valóban jöttek hagyta, hogy őt is visszavigyék New Yorkba, majd a következő jó egy-másfél hetet, vagy kicsivel többet békésen eltölthesse az ARMOR-nál, hogy rájöjjenek ő tényleg az, akinek mondja magát, azért van itt, amiért és utána immáron szabad emberként távozhasson onnan és időközben megtudhasson jó pár dolgot is erről a világról.

//Folytatás: Zack szobája//