Az Elveszett Világ Napjai

2532-ben játszódó posztapokaliptikus, misztikus, steampunk világ helyszíne.

Omlott épületek, fák. Omlott épületek, fák. Omlott épületek, fák. Unalmasabb tájat el sem lehetett volna képzelni. Már második napja pihent a seggem motorom ülésén, ami bármilyen kényelmes is volt, már egy kicsit sok volt. Ám a hátralévő pár órát, már ki lehetett bírni. A környék furcsán ismerősnek tűnt. Biztos már jártam itt korábban. Nem mintha emlékeznék bármire is. Mármint a tegnap elég jól megvan, nagyrészt omlott épületek és fák, de évtizedek? Nem, semmi. Amennyire tudom, akár idősebb lehetek a világnál is. Heh, az mekkora hülyeség lenne.

Végre megérkezek a civilizáltabb világba. Sok ember, mind a túlélésért küzd. A régi világ romjait turkálja, és azok szemetét akarja eladni, akik már rég halottak. Valahogy mindenkinek meg kell élni. És az én megélhetésem az olyan emberek életét elvenni, akik megélhetése mások megélhetését elvenni. Így kimondva elég fura. Végre feltűnik a megállóm. Egy sokkal kevésbé omlott épület. Egy kocsma, hozzám hasonló fáradt vándoroknak. Előtte különböző közlekedési alkalmatosságok voltak. Bár kevés gőzteches cucc volt errefelé, de azért mindig voltak hozzám hasonló lustaságok, akik szereznek ilyeneket. Le parkolok melléjük, konstatálom, hogy azén motorom a legjobb és belépek.

Áh, a kocsmák jellegzetes szaga. Sör, izzadság, dohány és vér. Nem feltétlen ebben a sorrendben. Bár furcsa a kinézetem, de senki sem tűnök fel. Mindenki vagy részeg vagy azzá próbál válni. Volt pár üres hely, sőt még egy üres asztal is a sarokban. Leültem és rendeltem valami finom grillezett vagy sült húst meg egy whiskyt a pincérnőtől. Eredetileg sör lett volna, de minden honnan azt halottam, hogy ennél rosszabb nem létezik. Nem vállalok kockázatot. Ahogy visszajön a pincérnő, megpróbálok kérdezősködni a helyi helyzetről.
- Köszönöm, édes. Egy ilyen gyönyörűség, mint te biztos hall ezt-azt a környéken. Például ki az, aki igazgatja a környéket? Vagy sok embert összefog? Vagy aki ezeknek az előbb említett embereknek piszkálja az orrát?
Megvárom a válaszát és utána elkezdem elfogyasztani a remélhetőleg finom ételemet.

Mielőtt vissza nem tér a kék hajú angyalka, körbenézek a helyen. Átlagos kocsma. Olcsó fa mindenhol. Biztos volt már pár verekedés. A közönség viszont nem átlagos. Persze van pár veterán meg rengeteg fiatalabb, akikből csak páran lesznek veteránok. Van még pár fiatal nő is, akik nem felszolgálóként vagy „dolgozóként” vannak jelen. Ők a legérdekesebbek. Ekkor visszatér a kék hajú pincérnő és közli, hogy még pár perc van, még kijön a kaja. Hiába, a jó munkához idő kell. Most veszem észre, hogy fele szeme le van takarva. Kíváncsi vagyok, hogy sebesülés miatt van-e vagy csak, hogy könnyebben hozzá szokjon a bent uralkodó félhomály és a kinti fény ellentétéhez. Előveszek egy szivart, hogy gyarapítsam a lámpák körül keringő füstfelhőt. Miközben meggyújtom, a felszolgálóm tölt nekem whiskyt. Megpróbálom a lehető legkevésbé feltűnő módon végig mérni miből is él a pincérnő. A feltett kérdésemre egy kis szünet után válaszol. Eldöntöm, hogy majd átülök az öregekhez, mondjuk sörrel vagy whiskyvel és felteszek pár kérdést. Még mielőtt elmenne a kedvenc pincérnőm, még megkérdezem tőle, hogy kik is azok a nők.
- Drágám megtudnád mondani, hogy kik azok a harciasnak tűnő lányok ott?- bökök az ujjammal  a nők irányába. Még mielőtt válaszolna, gyorsan felteszek még egy kérdést. - Ha esetleg szólnék a főnöködnek, hogy milyen kedves és segítőkész felszolgálóm volt, milyen nevet mondjak?

Szóval Angela, e? Nem jártam messze az előbbi angyalkázással. Ki gondolta volna? Nézem egy kicsit, ahogy eltűnik az asztalok között. Nem azért mert olyan különösen szép lenne, a szobában is vannak sokkal szebbek, hanem valami másért. Látszik rajta, hogy nem ezüst tálcán kapta a dolgokat az élettől. És mégis van benne annyi tartás, hogy ne adja el a testét. Inkább futkoss hozzám hasonló vándorok ételeivel és piájával, vagy esetleg a földön dolgozik. Mondjuk, lehet, hogy nem tartják/tartja magát elég szépnek hozzá. De ez elég valószínűtlen. Ha egy férfi órákat vagy napokat van úton, megkívánja a dolgokat. És akkor a tálalás majdnem mindegy.
A gondolataimat és tekintetemet a pincérnőről a harcos nők felé fordítom. Angela szerint egy nő vezeti őket. Személy szerint semmi bajom nem volt a női harcosokkal. Sosem értettem mért ne lehetnének a nők is harcosok. Mindenesetre mások szerint a nők gyengék. Ha ezek átengedtek egy területet egynek, akkor az az egy nem semmi lehet. A tény, hogy csak nőkkel veszi körül magát azt sugallja, hogy nem rajong a férfiakért. Talán nem ő a legjobb kiinduló pont. Éppen belekortyolnék, az egyébként isteni, whiskybe, amikor Angela visszatér az ételemmel. Így étellel a kezében tényleg méltó a nevéhez. Leteszi elém és jó étvágyat kíván. Megköszönöm neki és nekilátok. A mennyei illatnál már csak maga az íze jobb. Gondoltam, hogy már most kikérem a sört az öregeknek, de mire kértem volna, a pincérnő már pár asztallal arrébb volt. Mindegy. Most inkább élvezem az ételt, rá érünk még az üzletre.

Az út hosszú volt s hideg, oly hideg, hogy szükséges volt melegebb ruhákhoz nyúlni, oly régóta először. Mivel elkerülhetetlen volt, létszükségletű, hogy feladatunkat teljesíthessük Spártáért, ezért a szigorú nézeteim ellenére is eltekintek ennek az egésznek a tényétől. Hetek után véget ért az utunk, jómagam pedig az elsők sorában vagyok azok között, kik végre lelépnek s térdig süllyednek a hóban, s abban gázolva vágják az utat, helyet hagyva a többinek. Szokatlan látvány fogad, bár ez inkább az építészeti stílusnak köszönhető, ehhez hasonló épületeket még sosem láttam, de csak pár másodpercet szentelek a felmérésükre, tekintetemet ezután magasra emelem, s a bámészkodó tömeg morajlását hallgatva, a hangjukban a félelem s a tisztelet dallamát hallgatva nézek fel a magam már rég megszokott büszke tartásával a hegyre, míg nem egy ismeretlen meg nem zavar benne. Köszöntésképpen nem szólok semmit, megtisztelem azzal, hogy fegyelmezetten, csendben végighallgatom, ez mindennek az alapja, s reakcióm erre igazán nem lenne, de köteles vagyok válaszolni a két kérdésre. Teszek pár lépést az irányába, majd egy jó egy méteres távban megállva magam elé emelem pár néma másodpercre a pajzsomat, s csak azután szólalok meg.
- Hosszú. - Tudom le az első kérdést röviden és tömören, a hangomban semmi nyoma fáradtságnak vagy panasznak, egyszerű tényközlés, egyenes válasz egy egyszerű kérdésre, ahogyan a következő megszólalásom is.
- Feladatunk ellenségeitek vérének ontása. - Újabb tömör válasz, ahogyan arra dicső otthonomban megtanítottak engem s minden spártait, rövid és érthető megfogalmazások, nincs másra szükség, maximum nagyon ritka alkalmak esetével, ha elkerülhetetlen egy hosszabb önkifejezés, de ilyenkor már ez is bőven elegendő.

Nagyot szippantok Új-Théba bűzzel és szennyel terhes levegőjéből ahogy lelépek a vonatrol a régi peronra. Sosem jártam még itt. A várost járni a magamfajtának aki Maahesnek áldoz nem életbiztosítás. Fegyveremet és értékeimet a hátizsákom mélyére rejtem, nem lenne jó ha ezeket nálam találnák. Ezek az épületek több száz évesek is lehetnek. Ahogy kiérek az utcára egy pillanatra megcsodálom az innen is látható aranyló Fáraói palotát és az ősi piramisokat ami közé ujabb fémpiramisokat emeltek az elmult években. Naggyából elmesélték, hogy merre kell menjek, hogy megtaláljam a kereskedők negyet, de akkor még nem volt elképzelésem róla, hogy ekkora ez a város. Egy pillanatra kétségek kezdenek gyötörni, hogy egyáltalán megtalálom e a Hephenernek nevezett tűt ebben a beton, kő és fém dzsungelben. De nem bizonytalanodhatok el! Én Maahes és Ra kiválasztottja vagyok, felnézek hát Ra arcába, de egy pillantnál tovább nem állhatom fényes tekintetét és elindulok arra amerre a kereskedőknek lenniük kell. Majd ha odaértem csak találok valakit akit megkérdezhetek afelől merre van ez az ember.

A szavaira néma maradok, s bármiféle megjegyzés vagy egyéb nélkül indulok meg utána, utánam pedig az egység 299 harcosa, bár számunkra nehézkesebb a haladás, mint a fogadónk számára, látszik, hogy régebb óta él itt, megtalálta a megfelelő módszert a könnyű haladásra, de mégis tartjuk vele az erőltetett menetet, az emelkedőn felfelé is, ami neccesebb, de mint büszke harcosok, nem engedjük meg magunknak a lassítás luxusát, s mindez különösebben nem megterhelő, továbbra is inkább a csúszós felület az, ami gondot okozhat, de végül gondok nélkül érkezünk meg a kastélyba, vagy legalább is egy kastélyhoz hasonló épületbe. Séta közben nagyjából a fejem mozgatása nélkül mértem fel a város azon részeit, amin átvezettek minket, különösebben semmi sem keltette fel a figyelmem, továbbra is maga az építészeti stílus volt az, ami talán érdekelt valamennyire, a maradék része pedig szimpla feltérképezés, mert nem lehet tudni, hogy mikor fognak majd akár ide bevonulni a seregeink a másik fél bérlésére. Az alak magával hív, mire csak biccentek, majd pedig követem egy nagy terembe, melyben egy terepasztal s pár darab párna található csupán, avagy szinte tökéletesen van berendezve, részemről talán párnák sem lennének, hiszen nem értem, hogy minek ilyen fölösleges kényelem, de nem szólalok meg ezzel kapcsolatban, az, hogy ők miképpen érzik jól magukat nem az én dolgom, az viszont, hogy nem harcmezőre, hanem kutatni küldenének minket meglep, igaz ez nem látszik meg az arcomon, mely ugyan azt a kifejezést mutatja, mint ami az érkezésünkkor is volt.
- Népünk harcosoké, nem felfedezőké. - Fejezem ki a rövid véleményemet a feladattal kapcsolatban, egy jól képzett harcosokból álló sereget nem igen értem, hogy miért egy ismeretlen hely felfedezésére akarnak kiküldeni, ha csak nem tapasztaltak már valamit személyesen is azzal a bizonyos várossal kapcsolatban, embereik nem tértek vissza, s képzettebb harcosok kellenek, hogy megszerezzék amit akarnak.

Régen ettem ilyen finomat. Gyorsan tömtem magamba a falatokat, ám rá kellett jönnöm, hogy nem csak finom volt az étel, de laktató is. Időről-időre meg kellett állnom, hogy kicsit utolérjem magam, csak azért, hogy megint ugyan olyan sebességgel kezdjek falatozni. Már majdnem befejeztem, amikor észrevettem, hogy többen néznek. Úgy viselkednek mintha még sosem láttak volna sétáló múmiát. Ekkor egyik idős veterán két sörrel az asztalomhoz szeretne ülni. Teli szájam miatt csak bólintok. Öreg és látszik is rajta. Egy nagy nyeléssel elintézem a számban lévő falatot.
- Csak az átlagos. Emberek kirabolnak embereket, emberek felbérelnek embereket, hogy visszavegyék azt, amit elvettek tőlük. Ja, és van egy őrült ember innen két napi motorozásra, aki szerint jön a világ vége és egy hatalmas lila óriás fel fogja falni a világot. Ő egy jófej csávó.
A sört nem kóstolom meg. Egyrészt még van whiskym, másrészt nem bízom annyira ebben az öregemberben. Megfogom, és ha érzem, hogy meleg akkor azt felhasználva megpróbálom kimenteni magam a helyzetből.
- Bocsánat, de ez a sör nem tűnik valami jónak. Viszont a whiskyjük kifejezetten remek. Engedje meg, hogy meghívjam egy pohárra. Kér egy szál szivart? – Nyújtok felé egy darabot. - Errefelé történik valami egyébként?

- Ja, a Protektorátus seggfejek gyülekezete.- mondom mosolyogva. Pár pillanatba beletelik, hogy rájöjjek mire gondol. Sose fordítottam nagy figyelmet a mágikus dolgokra. Valahogy nem tudtak érdekelni. A Protektorátussal pedig emlékezetem szerint még nem futottam össze. Viszont nem sokan szeretik őket ezen a környéken. Úgy tűnik feleslegesen aggódtam, mégse akarnak megmérgezni, se elaltatni. Legalábbis az öreg nem. Halhatatlan létemre kicsit paranoiás vagyok. Mindegy. Tüzet ajánlok beszélgető partneremnek, majd keresek egy pincérnőt. Lehetőleg Angelát, de ha őt nem látom, akkor másnak szólok, hogy töltse újra a whiskymet.
Ezután végre érdekes dolgokat mond. Szóval öt felé… ez kihasználható.  Az egyiket a nő irányítja nyilván. Kíváncsi vagyok ki a másik öt.
- Mindenhol ez megy. Halottam, hogy ez itt semleges terület. De nyilván azok a nők nem véletlenül vannak együtt. Egy bandához tartoznak. Gondolom sokszor szokott van itt verekedés. Van bármi esély, hogy olyanok sétáljanak be akikkel az amazonok összebalhéznának? Sok ellenségük van?

Úgy tűnik szavaimat sértésnek vette, de ezt a tényt figyelmen kívül hagyom, mindenkinek saját dolga elbírálni, hogy miként szűri le azt amit a másik közöl számára. A térkép felé fordítom a figyelmem, ahogyan azon kezd ténykedni, s ahogyan kinagyítja az egyik részt féltérdre ereszkedem mellette, hogy alaposabban szemügyre vehessem, már ha ez szükséges mert az asztal nem elég magas hozzá, amennyiben elég magas úgy tovább állok s némán figyelem miközben magyaráz. El kell ismernem, hogy érdekes dolgokat mond, felkelti az érdeklődésemet, de ennek nem adom jelét, s már pontosan értem, hogy miért mi kellettünk a feladathoz. A háború miatt ami az itteni népek között zajlik, a saját seregüket nem áldozhatják fel ha olyan ellenféllel kerülnek szembe, a vikingekkel pedig, hiába fizetik ki őket, nem szereznék meg amit akarnak.
- Tisztán. - Válaszolok a kérdésre, majd felteszem én is a magamét, mert kivételesen akad kettő, melynek a megválaszolása szükséges lenne, most, letudható lenne később is, talán csak percek kérdése, hogy elhangozzanak a várt mondatok, melyeknek jelentősebb súlya nincs is, csupán csak tájékozódás inkább.
- Mikor indulhatunk útnak? - A második kérdést mégiscsak lényegtelennek tituláltam, mert valószínűleg egy út vezet az ellenséghez, azt pedig mi magunk fogjuk megtalálni majd, ha oda értünk. Minden más kérdés fölöslegesnek tűnik, erősítésre nincs szükség, az ellenség ismeretlen, így arról kérdezni sem lenne túlzottan bölcs, illetve amit tudnak is titokzatos a működése miatt, az indulással kapcsolatban pedig annyi, hogy mivel szállásokat kaptunk, valószínűleg nem ma, holnapra, vagy ha más nem, mindenképpen egy héten belülre tehették ennek az időpontját, de a holnapi napa legvalószínűbb számomra.

Az Angyalkám megint feltűnt, hogy whiskymet újra töltse. Boldogan kortyoltam bele. Egy ideig elmerültem az ízében. Ezután újra teljes figyelmemet az öregre koncentrálom. Elég hasznos infónak tűnik az amit mond. Tehát egy semleges zóna. Az őrök miatt ott keverni a balhét fölösleges időpocsékolás. Ám ha mind az öt banda jelen van ott, megszemlélni őket jövedelmező lehet.  Bár a halál veszélye nem fenyeget, de jobb vigyázni. Azt várni a börtönben, hogy elrohadjanak a rácsok nem hangzik jó mulatságnak.
Az öreg elfogadja a tüzet, ami valószínű volt, ha szivarozni akar. Közben tovább mondja a hasznosságokat. Közben fény derül az egyik bandavezér nevére. Jack Duran. A kontextusból ítélve az elmebetegek vezetője. Akiknek a legjobb felszerelésük van. Mért mindig az elmebetegeknek van a legjobb felszerelésük? Hogy tudják működtetni ha elmebetegek? Mindegy, úgy tűnik, hogy így működik a világ. Az összefogás rész viszont érdekes. Elég nagy hatalma lehet ennek a Jackie fiúnak, ha alapból rivális bandák fognak össze ellene.
Úgy érzem elég információt gyűjtöttem, a többit majd a kereskedelmi területnél, a bandáktól egyenesen.
- Ez a Jack igazi hamisítatlan nagy hatalmú seggfejnek tűnik. Van más előnye a technológia mellett? Például létszám vagy harci kedv? Esetleg mágikus tagok? Elég valószínűtlennek tűnik, hogy rivális bandák egymás mellett harcoljanak. - itt tartok egy gyors whisky szünetet és szívok egyet a szivaromból is. Nem sok veterán van itt. Valószínűleg van pár története és a helyi sztorikat is jól ismerheti. Megosztana egyet velem?

Megvan az időpont, egészen korai, de nincs vele probléma, lényegében tökéletes.
- Úgy lesz. - Felelek először az indulással kapcsolatos készenlétre, majd pedig a kérdésére gondolkodás nélkül felelek, igaz csak egy helyeslő biccentés keretében, majd pedig át is veszem azt a talán száz oldal körül lévő könyvet, s végigmérem annak a borítóját. Hosszú, ki kell majd szelektálni belőle a lényeges információt, a harcmodort, hogy miben különbözhet a most ismerttől, ha nem sokban akkor lényegtelen vele foglalkozni, a fegyverzetre leszek még kíváncsi, illetve ha van információ róla akkor majd a gépekről is olvasni fogok, egyenlőre azonban ez várat magára, bár már kétlem, hogy sokáig.
- Egyéb szükséges információ? - Amennyien nincs, úgy valószínűleg az itt folyó megbeszélésnek valószínűleg vége, habár nem tudhatom, de az a logikus abban az esetben, ha már nincs mit megosztania, vagy legalább is nem közvetlenül és a könyvnek köszönhetően eléggé valószínűnek látom ezt. A könyv maga pedig.. Az olvasás nem erőssége népünknek, de valószínűleg nem fog problémát okozni a szükséges tudás megfelelő kiszűrése és annak közlése az egység többi tagjával, tudom, hogy milyenek, ennyiből is tökéletesen képesek lesznek felkészülni.

Ahogyan megkapom az engedélyt a távozásra még magam elé emelem a pajzsomat, ahogyan ma már egyszer tettem, s csak pár másodperc után mozdulok a kijárat irányába a kezemben a könyvvel. Amint azon kilépek őrök kísérnek vissza az egységemhez. Szállásként három barakkot kaptunk, tökéletesen megszokott környezet, igaz amióta van saját birtokom nem vagyok köteles barokkban tölteni az estéimet, ettől függetlenül ilyen környezetben éltem az életemből több mint húsz évet, továbbra is inkább ez a megszokott. A napom hátralévő részében a könyvet tanulmányozom, aminek a témájában és szövegében végül úgy tűnik, hogy nem kell külön keresgélnem, ugyanis szinte csak olyan van leírva, amit tudni akarok, páncélzatok, melyeket felmérve meg lehet állapítani, hogy hol van a gyenge pontjuk, ősi fegyverek, ősiek melyek talán mégis sokkal erősebbek a most ismerteknél, talán, de nem biztos, valójában még nem találkoztam a harcok mezején hasonlóval, csupán csak hallottam róluk. Ezután egy ismerősebb kategória kezdődik, tankok, rohamkocsik, csupán annyi furcsa van bennük, hogy hiányzik róluk néhány olyan vonás, melyek mostanság a működésükhöz elkerülhetetlen pontok, valamint vannak itt még különböző gépek is. Alaposan át tudom rágni magam rajta, bár az olvasás helyenként megerőltető, de ezt is vehetjük a soha véget nem érő képzés részének s ettől függetlenül képes vagyok értelmezni a legtöbbet ami ide le van írva, s végezni is tudok vele mielőtt még belelógnék az éjszakába. Az embereimet már korábban tájékoztattam róla, hogy mikor lesz az ébresztő, s hogy hajnali fél ötre elvárom tőlük, hogy alakzatban felsorakozva álljanak a barakkok előtt, ugyan így fogok tenni én is, most viszont nyugovóra térek, szükség lesz az energiára a holnapi nap folyamán.

Huh, úgy tűnik Jackie fiú rászolgált a hírnevére. Sok embere van, jó technológiával (igaz, azt Lady Lucknak köszönheti) és még képességgel is. Nem túl fair. Lehet, hogy nekem is meg kéne néznem azokat a szigeteket. Halványan emlékszek, arra hogy hol vannak. Talán találnék valami hasznos kis játékszert. Ám valószínűleg a guberálók már az egész helyet lecsupaszították. A legjobb hely még mindig a kereskedő zóna.
Ha tényleg ilyen hatalommal rendelkezik Jackie fiú, akkor direktbe megtámadni teljes időpocsékolás lenne. Kell valami nagy hatótávolságú, igazi nagy kaliberű, nehéz fegyver. Tapasztalatom szerint, egy golyó a fejbe mindenkinek elég. Vagyis, majdnem mindenkinek.
- Higgye el, sok helyen jártam már, de legyőzhetetlen és sebezhetetlen emberrel még nem találkoztam. Mindenkinek van valamilyen gyenge pontja.
Például kétlem, hogy a technológia magát tartja fenn és magától működik. Ha eltudnám zárni az üzemanyag/lőszer szállítmányát, akkor elég nagy csapást mérnék. Kíváncsi vagyok, hogy a feltétlen hűség mennyire erős. Lehet, hogy van valami ami még annál is erősebb. Ilyen pletykákból biztosan nem fogom megtudni. ÉS erre egyedül vállalkozni elég nagy bolondság lenne. Kéne pár támogató.
- Ki Jack legnagyobb kihívója? Kik vannak a második legerősebb bandában? Kinek a kárára terjeszkedik Jack?- kérdezem az öreget és egy nagyot szívok a szivarból. Dohánnyal könnyebb gondolkodni.

Nagyon megfontolta az öreg, hogy mit mondjon. Majdnem befejezem a whiskymet és a szivaromat is. Biztos mindent számba vett és minden változót megvizsgált. A böfögése csak a kiszökő gőz volt. A sör pedig az üzemanyag.
- Engedje meg, hogy rendeljek önnek egy kört, ha már elutasítottam a sörét. - ajánlom fel neki. Nem igazán érdekel mit mond, ígyis-úgyis rendelek neki egy sört. Amikor kimondja a kihívó nevét, majdnem elröhögöm magam. Mármint, ki választja ezt a nevet. Szerencsére megálltam. Remélem az éppen akkor felénk forduló nők nem látták meg. Mert mindjárt oda kéne mennem hozzájuk jópofizni.
- Nyilván nem faggatják őket. Elég veszélyesnek tűnnek. Az okos kerüli a bajt- egy pillanatra megállok- De én nem vagyok okos. Nem tudja véletlenül, hogy mit szoktak inni azok a nők?
Ha mond valami italt akkor rendelek minden nőnek egyet (és magamnak még egy whiskyt), de jómagam nem megyek oda még hozzájuk. Csak mosolygok, ha felém fordulnak. Közben folytatom a beszélgetésemet.
- Van valami kötödése bármelyik bandához? Esetleg valami tüske?

Korán reggel ébresztő, ahogyan annak lennie kell, s mindenki hadrendben áll már kint, ahogyan azt elrendeltem. Megtörténik az eligazítás, kérdések nincsenek, mindenki ért mindent, s hamarosan útnak is indulunk Sun társaságával megfűszerezve, bár az út alatt nincs beszéd ha nem szükséges, síri csend van, szélfújás és a hó ropogása, ahogyan a spártai sereg vonul. Az új csomag sok plusz súly, ruhák, mászó felszerelés, cipő, sátrak, haladás pedig libasorban, meglehetősen hosszú sorban, de mégis, hatalmas csend és töretlen haladás, napokon keresztül. míg végül el nem érünk egy mesterségesnek kinéző vájatot amely a hegy belsejébe vezet. Pár másodpercig némán mérem fel, hátha látok bent valamit, végül pedig a mögöttem lévőkhöz fordulok.
- Páncélba! - Adom ki a parancsot, majd pedig magam is így teszek, eddig nem hordattam az emberekkel, bírjuk a hideget, de nem kockáztattam meg, hogy a több napos út során halálra fagyjanak, bár így is amit szükséges vagy ami lehetséges azt a páncél köré tekerem, mint rongyot mely talán melegebben tarthat, s valószínűleg többek is követni fogják a logikusnak tűnő cselekedetemet inkább maguktól kitalálva. Amint készen állnak az emberek, megteszem az első lépést befelé, s onnantól újabb menetelés. Nem tudom, hogy mire számíthatunk, illetve tudom, a fogadtatásra vagyok kissé kíváncsi, hogy miként kell majd bejutnunk, valószínűleg harc terén, s ennek így kell lennie, így dicső s helyénvaló, a tett többet ér mint a szó, mi pedig készen állunk a harcra, ezért jöttünk eddig, s ez csak séta volt, séta hidegben és hóban, de csak séta, itt az ideje a valós tetteknek.