Az Elveszett Világ Napjai

Az öreg nem tudta, hogy mit isznak, de Angela szerencsére megmentett engem. Ezután rengeteg borravalót kell adnom majd neki. Nem mintha eddig kicsinyesen akartam volna jutalmazni az egész napos teljesítményéért. Mondjuk sosem halottam a kaktusz likőrről, de ha ezt issza a kedves vöröske és fekete hajú hölgy, akkor ezt veszünk nekik.
Amint megkapják az italukat, kicsit szúrós tekintettel illettek meg engem. Szerencsére halhatatlan vagyok, így az ölésre is alkalmas tekintetük nem nagyon érdekel. Csak mosolygok és integetek.  
Az öregnek úgy tűnik nem volt szerencséje az életben. Fiatalon végtagot vesztett egy ilyen helyen. De úgy tűnik még jól megúszta. Láttam már nyomorékokat sokkal rosszabb helyzetben is. Megkérném, hogy vágja le a hajam, de már nem ő. Pedig a sör után biztosan adna egy kis kedvezményt.
- Én ezeken a részeken születtem. Egy vándorlással és kalandozással töltött élet után úgy döntöttem hazatérek. Gondoltam felmérem milyen is a terep. Szívesen maradnék ebben a semleges zónában, de abból amit megtudtam, nem hiszem, hogy a bandák el tudnának bánni Jackkel. Magam sem vagyok egy töketlen barom, így gondoltam segítek a többieknek.- itt megállok, mert észreveszem, hogy a fekete hajú nő elindul felénk.- És már itt is a jegyem. Volt már szárnysegéd? Itt az alkalma.
-Üdvözletem, hölgyem. Igen akarok valamit. Sok mindent. Segíteni, például. Pénzt keresni. Whiskyt inni. - eddig majdnem viccelődve és mosolyogva mondtam ezeket. Ám a következőhöz felállok és egyenesen a szemébe nézek. - Leszedni Jack Durant.

Olyan édes az öreg, hogy atyáskodni próbál. Amennyire én tudom, akár a nagyapját is megölhettem, de mindegy. Fontosabb dolgom van. A hölgy elég jól bírja a nézésem. Természetesen felteszi a szokásos kérdéseket. Mért bízzak benned? Meg honnan tudjam, hogy igazat mondasz? És a kedvencem, mit tudsz felmutatni? Többet mint el tudsz képzelni drágám. Sokkal többet.
- Először is, az öreg itt semmit sem mondott, csak történeteket mesélt ami hallott. És a többi kérdésedre a válasz. Nyilván semmi biztosítékod nincs, arra hogy nem neki dolgozok. De arra sem, hogy igenis neki dolgozok. Ám biztosíthatlak, hogy elég sok dolgot tudok felmutatni. Fogalmazzunk, úgy hogy vannak képességeim, amik hasznosak lehetnek bármelyik bandának. És biztosíthatlak, ezek olyan képességek, amik valakinek kelleni fognak. A kérdés az, hogy önök bandája lesz-e az, aki hasznosnak találja ezeket a képességeket. - itt megállok és hagyom, hogy értékelje a szavaimat. Eközben visszaülök és befejezem a maradék whiskymet egy húzásra. - És kint, a motorom táskájában van az eddigi áldozataim listája. Pontosabban a körözési plakátjuk. Ha megengedik, kisétálhatunk és megmutathatom önöknek. Biztosan impozánsnak találják majd.
Ha megengedik, akkor kifizetem az eddigi fogyasztásom összegét és megkeresem Angelát és a főnököt is. Az előbbinek adok egy szép összegű borravalót, az utóbbinak pedig megmondom, hogy milyen jó munkát is végzett az előbbi.

Természetesen sikerül felkeltenem a hölgy érdeklődését. Elég sokszor volt már dolgom a hozzá hasonlókkal. A legjobb érv mindig az, hogy elmész a vetélytárshoz. Persze, csak akkor ha nem félsz a haláltól. Mindig is tudtam, hogy megéri megtartani az előző "kliensek" körözési plakátjait. Bár nincs egységes kormány, de akkor is vannak olyanok, akik valaki mást halottan akarnak látni, de nincs meg a vér a pucájukban, hogy megtegyék. Ezért tájanként és megbízóként elég különbözőek. Arra viszont emlékszem, hogy van pár helyi rossz-arcú is.
Elintézem azt, amit ígértem. Adok borravalót, jó sokat. Adok még egy ajánlást is egyenesen Angela főnökének. Megkér, hogy máskor is jöjjek.
- Tartsa ilyen finoman a húst, erősen a whiskyt és kedvesen a pincérnőket és biztosra veheti, hogy jövök máskor is. De az ég és föld szerelmére hűtse le valahogy a sört.
Ezután könnyes búcsút vettem a helytől. Csatlakozott hozzánk a másik hölgy is. Más körülmények között ez elég jó esemény lenne. Hamarosan elérjük a motort. Pontosan emlékszem, hogy hova tettem a gyűjteményemet. Ha megtalálom, kiveszem az erre a területre és a környékre vonatkozóakat. Ha kételkednek természetesen a többit is megmutatom nekik. Amíg végignézik, figyelem a reakcióikat. Ha mégsem sikerült meggyőznöm őket, hogy irányítsanak egy célpontra és én levadászom nekik.

A hölgyek elkezdik nézegetni a repertoáromat és konzultálnak valami értelmetlen nyelven. Természetesen csak nekem értelmetlen, ők biztos elmés eszmecserét folytatnak. Vagy csak őrültek és halandzsáznak egymásnak. Remélem az előbbi a helyzet. Az arcukról leolvasható, hogy egyre inkább impozánsnak találják a plakátokat. Ahogy megnézem a hölgyek által félrerakott plakátokat, elfog ez az érzés. Hogy is hívják? Talán nosztalgia. Nem sokra emlékszem az eddigi életemből, de néhány kép bevillan a plakátok láttán. Például az a szőke, kék szemű fickó. Őt élve vittem be. Miután fél óráig kínoztam a feleségét a szeme előtt, önként jelentkezett. Azt hiszem öngyilkos lett. Vagy az a másik srác. Ő érte semmit nem kaptam. Körbe mentem a városon a motorommal, miközben ő is velem tartott. Egy 10 méteres kötél végén. A holttest felismerhetetlen volt. Vagy ott van annak kölyök plakátja. Őt 6 évig követtem mire végre felnőtt. A 18. szülinapját együtt ünnepeltük. Ő is önként jött velem. Talán zsoldos lett? Vagy ő lett öngyilkos és a szőke lett zsoldos? Mindegy, valaki zsoldos lett és valaki öngyilkos.
Az újabbakra még tisztán emlékszem. De egyik sem ilyen ötletes. Mivel a lányok nem hallottak a régebbiekről, így csak itt kezdek el igazán felértékelődni a szemükben. Amikor végeznek közlik velem, hogy velük mehetek. Nem volt igazán meglepő miután percekig elégedetten bólogattál. Azét köszönet képen meghajolok. Ahogy visszasétálnak, én még mindig a "Poszáta" neven gondolkodok. Mért neveznéd el magad poszátának? Ha egy harcos nő vagy, akkor mért egy madárról nevezed el magad? Vagy ha a szépségedet, akkor mért nem egy virágról? És egy banda vezérekét mért a szépségedet akarod hangoztatni? Főleg, ha női bandád van. Ezt majd meg kell kérdeznem.
Amint kész vagyok intek a nőknek, hogy indulhatunk és elindulunk a belváros felé.

Új Theba lenyűgözöbb mint azt mesélték. Kint az oázisokban nem látni ilyen épületeket. Ökölbe szorul a kezem mikor belegondolok, hogy erre mind az álnok Aphofis emberei kígyó mód felügyelnek.
Rövid keresés után szerencsém van és megtalálom az öreg Hephenert. Nem mutatja, hogy felismert volna, mikor odalépek hozzá de kezet nyujtok neki.
-Ashur vagyuk - közelebb hajolok egy pillanatra, hogy senki se hallhassa a nevem- Ashur-Maahes, üdvözöllek Hephener. Mond csak öreg, beszélhetnénk valahol biztos helyen?
Elöször eszembe jut, hogy meg kellene bizonyosodjak a szándékairól, de elhesegetem ezt a gondolatot, hiszen elöljáróim nem véletlenül küldtek huzzá, biztos tudják mit csinálnak.

Omlott épületek, fák. Omlott épületek, fák. Omlott épületek, fák. Mondjuk most csak másfél óráig kell elviselni. Az út egy hídon is átvitt, amit egy másik sokkal nagyobb és régebbire építettek. Biztos szárazság volt, a parton látszott még a partra mosott szemét vonalából. Ahogy emlékeszek van itt egy park, ami körbe van véve omlott épületekkel. És benne fák vannak. Változatosság! Ez mellé a park mellé érkeztünk meg. Egy felújított múzeumhoz érkeztünk. Üvölt róla, hogy valaki lakik itt. Eléggé kockázatos, hogy ilyen közel legyenek a semleges területhez. Mindegy, biztos pontosan tudja "Poszáta", hogy mit csinál.
Apropó Poszáta. Végre rájöttem, hogy egy Indián nővel van dolgom. Így érthető, hogy mért van elnevezve. Az indiánok mindenféle állatneveket adnak maguknak. De akkor is fenntartom, hogy idióta név. Mellékesen elég formás, még úgyis, hogy a másfél karja művégtag. Persze nem ítélkezem. Miután befejezi a beszédet a bandatagoknak, rám is szán egy kis figyelmet.
- Nos nem sok olyan férfi van mint. A legtöbbjük nem is merne ennyi gyönyörű nő közé jönni. - Ahogy a csípőre teszi a kezét, hirtelen mintha ismerős lenne. Mintha már láttam volna valahol. Mindegy, nem ez a fontos.
- Térjünk, rögtön a tárgyra. Mit szeretné, kedvem hölgyem, hogy megtegyek a bizalmáért?

Öltözés közben a hegyet figyelem, de a mesterséges bejáratú barlangot leszámítva semmi érdekes, még magában a barlangban sem, legalább is egyenlőre, de sosem lehet tudni, hogy mit fedezünk fel, bármi olyasmit ami csapdára utalna, vagy éppen meglepetésszerűen utat mutathatna, bár ez ritka eset, mi pedig nem várhatunk egy ilyen csodára, főleg harcban nem, így amint mindenki kész van, s Sun felteszi a kérdést, egy szolid biccentéssel jelzem neki, hogy készen állunk, majd pedig a barlangba veszem az utat a csapat élén. Közelebb érve látszik jobban, hogy belülről is inkább hasonlít természetes képződményhez, avagy bármikor is vájták ki, egy ideje itt lehet talán érintetlenül, talán, ugyanakkor valami furcsa a falakkal, hibásak, néhány részen furcsa módon elütnek a többitől, s mintha halványabbak is lennének. Sunra nézek a kérdése után, majd pedig felemelem az egyik kezemet, megállásra parancsolva az embereket.
- Nem, talán valamiféle érc. - Közelebb lépek az egyik ilyen eltérő részhez a falon, majd pedig először a dárdámmal ütögetem meg, s végül a kezemmel, igaz nem fogok belőle semmit sem érezni, maximum a nyomást a páncélom miatt, de meg kell vizsgálnom, mert lehet, hogy valamiféle csapda, szerkezetek melyek halált osztanak talán, s hajlandó vagyok meghozni az áldozatot, hogy a rangban utánam lévő átvehesse a helyemet a halálommal. Amennyiben nem történik semmi, egyszerűen intek, hogy folytassuk az utunkat, s menetelek magam is előre tovább, nem foglalkozván a furcsaságokkal, amíg nem látok valami olyasmit, ami már semmiképpen sem kerülheti el a figyelmem, közben pedig harckészenlétben tartom magam, nem engedem le a védelmem, bármikor érhet minket támadás, ha oly technológiával rendelkeznek valóban, mint amilyet láttam a könyvben, akkor ki tudja, hogy milyen formában, vagyis pontosabban ki tudja, hogy merről, az erős ellenfél nem feltétlenül szemből támad, de tiszteletreméltóbb, ha bátor módon szembe mer jönni a harcok mezején trükkök helyett.

Hm, úgy tűnik, hogy Poszáta nem véletlenül lett a banda vezére. Őt nem lesz olyan könnyen befolyásolni, mint az eddigi helyieket.
- Ugyan kedvesem, nem akarja látni az én ronda arcomat. - próbálom ki menteni magam. Ha látom, hogy ragaszkodik hozzá, akkor leteszem a kalapomat és elkezdem lassan eltávolítani az arcomról a kötéseket. Kis fájdalommal jár, így egyszer-kétszer felszisszenek a fájdalomtól. Amint kész vagyok rámosolygok Poszátára.Biztos nem lehetett könnyű élete. Kíváncsi vagyok, hogy milyen  tragédia formálta ilyenné. Ha kitalálnám, akkor egyszerűen megtudnám győzni szerény személyem hasznosságáról.
- Remélem elégedett az eredménnyel. Akkor a kérdésekre. Miért pont maga? Maga a legerősebb. Maga vesztette a legtöbbet, ezért maga a legvalószínűbb, hogy fel fog bérelni. Mit várok a szövetségtől. Nem értem igazán a kérdést. Egy fejvadász vagyok.  Elszámolni valóm van Durannal. Rakja össze. - itt megállok, lehajtom a fejem és lélegzek egy nagyot. Itt az ideje a blöffnek. - Duran emberei... megtámadtak minket egy nap. Én és az apám meg a bátyám védekezni próbáltunk, de persze nem volt elég. Kettőt kaptak a fejbe, engem a kezemen találtak el. De nem öltek meg. Végig kellett néznem ahogy...- itt megtörlöm a szemeimet és elcsukló hangon folytatom- ...ahogy megszentségtelenítik a húgomat és anyámat. Azután elkezdtek kínozni minket. Engem meggyújtottak. A fájdalomtól elkezdtem rohanni. Üvöltve. A támadók csak nevettek. Én megrohantam. Végül aztán el tudtam oltani magamat. Akkor fogadtam meg, hogy még elkapom Durant. Évek elteltével most tértem vissza...Elégedett?

Megvárom az öreget míg felkászálódik. Nem nyujtom a kezem, tiszteletlenség lenne a kérése nélkül segíteni még azt hiheti, hogy gyengének ne adják az istenek, hasztalannak gondolom. Arra neveltek, hogy tiszteljem az időseket. Csendben követem az épületbe és szemügyre veszem alaposan a környéket.
Mikor hellyel kínál elfogadom és végighallgatom a szavait.
- Bolcs Hephener meg kell valljam nem tanítottak ki az Írás művészetére, csak azt tanították meg, hogy forgassam a fegyvert. Persze néhány alapvető fogást elsajátítottam, így a nevemet le tudom írni, és a számokat is ismerem. Nem gondoltam volna, hogy szükségem lesz erre a tudományra.

Ültömben meghajtom a fejem elötte.
- Remélem tudatlanságommal nem hozok vészt fejedre.

Agg korához méltan bölcsen átlátja a dolgokat, még ebben a nagy városban is. Ismét meghajtom a fejemet.
- Ahogy jónak látod bölcs öreg. Számomra mindkét megoldás tökéletesen megfelel.
Igen ezek jó álcák lennének ami alatt megfelelően megismerhetném a várost és talán megoldást találhatnék erre a problémára. Az a legfontosabb először, hogy kiismerjem magam hiszen ha teljesen idegen terepen akarok mozogni kétszer olyan nehéz dolgom lenne.
- Mond hát akkor mi lenne az első feladatom?

Nem szeretem teljesen levenni a teljes kötésem. Nem kellemes és ráadásul sokáig tart vissza venni. Mondjuk most kapóra jött, hogy nem a fejemen van. Megtöröltem a szemem a fáslival. Ezután a kötést felmutatva kérek engedély a kötés felvételére. Ha Poszáta megengedi, akkor lassan elkezdem feltekerni. Közben arra az apró rándulásra gondolok az arcán. Szinte sejtettem, hogy ez a drágaság gyengéje. Ilyen formás nő, aki rideg mint egy jégtömb a csillagok közt? Egy nőkből álló bandát vezet? Szinte biztosra lehetett menni vele. Nem vagy semmi Poszáta, de megvagy. Persze még messze vagyok a bizalmától. De már az első ajtót kinyitottam. Segítenem kell a következő rajtaütésben. Végre egy kis akció.
- Ó, látni fogja kegyed, hogy bennem igazán megbízhat. Igazán lekötelez ezzel a lehetőséggel. mondom, remélhetőleg, a kötés alól mosolyogva. - Megkérdezhetem, hogy mikor indulunk? Vagy hogy hogyan fogom tudni az indulás időpontját? És hogy addig is van-e valamilyen hely ahol megpihenhetek?

Minden kérdésemre a válasz egy Lara nevű kislány. Nem úgy 'kis,' hogy fiatal, hanem mert egy jó 20 centivel alacsonyabb. Bár viszonylag fiatal is. És egy vörös szénaboglyát visel a fején. Ja, az a haja. Mondjuk nem ez a legfontosabb rajta. Inkább a telt idomain időzik egy kicsit a tekintetem. Remélem egyik jelenlévő nő sem vette zokon. Vagyis nem vette észre. Ha a észre vette Poszáta, akkor zokon is vette. Inkább úgy döntök, ideje menni. Egy apró hajolás a "bandavezérnőm" felé. Fura így hívni.
- Remélem is, eléggé hozzám nőt a kicsike.- mondom Larának a motoromról.
Ezután a lány végig kísér először az épületen egyenesen egy földalatti bunkerbe. Elég nagy, szinte egy város van itt. Sok kis lakás körben. Középen meg liftek. Viszonylag takaros. És a nekem kijelölt lakás is. Rögtön megteszem, amit kér és rádobom magam a legközelebbi matraccal rendelkező bútorra.
- Nos nem utasítom vissza az italt. Ha hoznál nekem whiskyt, akkor nagyon hálás lennék. Ha nincs whisky akkor válasz valamit, amit nélkülözni tudtok. mosolygok Larára. Megvárom még visszaér és utána megkérdezem- Ha van egy perced körbevezetnél a városotokon?

- Hmpf, gondolom meglephetem a májamat egyszer-egyszer. - mondom a vízre nézve. Nem igazán tudom mire számítottam. Egy vadidegen embernek nem adod oda az alkoholos italodat. Egy próbát megért. A kérésem meglepi és még el is gondolkodik egy pillanatra. Ám rájön, hogy nem származhat belőle negatívuma. Nem is számítottam másra, mint lakhelyekre. Azok érdekelnek. Milyen életet és védelmet tudtok nekik biztosítani. Pontosabban, az hogy Poszáta milyen vezető. Az emberek otthona elég sokat elárul az ilyesfajta dolgokról. Főleg ha az ükpapa és mama is itt élt. Az elég szép. Úgy gondoltam, itt az ideje rágyújtani. A számba vettem a szivart és engedélykérően Larára néztem.
Amint kimondja, hogy "Poszáta anyja", hirtelen egy hófehér hajú nő képe ugrik be. Indián volt ő is. Mozdulatai olyan ridegek mint a jég. Éppen úgy, mint Poszátának. Ez egyre érdekesebb. Főleg, hogy a huszonvalahányas nő évtizedek óta a "vérével" védi.
- Bocsi, de megbotlott a nyelved. Úgy halottam mintha azt mondtad volna, hogy évtizedek. Poszáta alig néz ki idősebbnek nálad.

Meggyújtom a szivart a számban és mélyet szívok belőle. Ekkor jövök rá, hogy beszélgető partneremet nem kínáltam meg. Ezt gyorsan pótlom azzal, hogy felé nyújtok egy szivart. Ha elfogadja, akkor meg is gyújtom neki természetesen.
- Biztos finálénak tartogatta. Az öreg értett a történet mesélésnek. - felelek a lány megjegyzésére.
Figyelmesen végig hallgatom a lány történetét. Elég meglepő dolgok derülnek ki Poszátáról. Meglepőek és felettébb problémásak. Mindezekből arra lehet következtetni, hogy ő is halhatatlan, éppen úgy mint én. Hm, talán megtaláltam a társamat örök időkre? Vagy a legnagyobb ellenségemet.
- Kedvesem, én elég sok helyre eljutottam. Gyakorlatilag az egész kontinensen voltam. Láttam embereket tüzet és savat köpni, repülni és még esőt idézni is. És ezek még a ehhez a hasonló területen voltak. Amikor a az indián területek határához értem, még furcsább dolgokat láttam. Az, hogy valaki halhatatlan, már szinte hihetőnek tűnik. Ha mégsem halhatatlan, akkor is fegyverkeztek és háborúra készültök. És csak ez számít nekem.
Ezután iszok egy kicsit és még egyet szívok a szivaromból. Eszembe jut, hogy ismerősnek tűntek Poszáta mozdulatai. Így egy fontos kérdés még maradt.
- Tudsz még valamit Poszáta anyjáról? - teszem fel talán a legfontosabb kérdést. Van egy sejtésem, de remélem nincs igazam.

Lara szinte elámult a véletlenszerűen felépített történetből. Gondolom egy ilyen fiatal lány még nem volt sehol ezen a területen kívül.  Szeme csillog a gyermeki kíváncsiságtól. Ki vagyok, hogy ezt tönkretegyem.
- Csak eggyel. Egy 10 méter magas óriás volt. Lila bőrrel és tudott tüzet okádni. Rettegésbe tartotta a környéket és megkértek, úgy mint non-profit módon, hogy segítsek nekik. Belegyeztem, mert elég veszélyesnek nézett ki. Nem sokat értek ellene a golyók, így nem tudtam mit csinálni. Ám egy hét harc után egy páncélos alak érkezett meg. Megköszönte az eddigi munkánkat és kérte hogy lépjünk hátrébb. Elindult a manifesztáció felé aminek a lángja egyszerűen nem sebezte. Ahogy odaért egy suhintással kettészelte a lényt. A helyiek rögtön ünnepelni kezdték, ám ő mondta, hogy felesleges, csak a munkáját végezte. Viszont megkérdezte, hogy van-e valamilyen képességgel született gyerek. Volt egy kislány, akit aztán elvitt. Csak úgy. - mesélek neki tovább. Az történet elemeit a régebben felvett információmorzsákból szereztem. Reméltem nem mondtam marha nagy hülyeséget.
Lara nem ismerte Poszáta anyját, amin nem is csodálkozok. Ám rengeteg kis infót mondott róla, amik mind-mind újabb emlékeket juttattak eszembe. Persze ami végleg felidézte a nőt a neve volt és a bőrművesség. Az emlékezetem egy perc alatt visszavisz egy belvárosi ház egyik felső emeletére. Egy indián nő ül a szoba közepén lévő kanapén. Az egész helyet a bőr illata tölti meg. Akkoriban utáltam, ám most szinte mennyeinek érzem. Ahogy felnéz, ugyan azt látom, mint nem sokkal ezelőtt Poszátán.
Ám az emlék gyorsan eltűnik. Innen már, mivel van két összedörzsölhető agysejtem, le tudom vonni a következtetés. Poszáta a lányom. Ez kevésbé lenne felkavaró, ha az előbb nem gondoltam volna arra, hogy ő lenne a tökéletes nő, vagy nem akartam volna megölni. Ez biztos nem lesz kínos később. Mért lenne?