Az Elveszett Világ Napjai

- Az ételt elfogadom bölcs öreg, de pihenni majd ráérek mikor Mahees magához szólít. Aztán megkeresem a kikötőben a barátodat. Remélem  tudok rajta segíteni és ő is tud az én ügyemben. Kérlek mond el, hogy merre találom pontosan és miről fogom felismerni.

Én magam nem is gondoltam ilyesmi álcára. Sokat kell még tanulnom Új-thébáról, hogy tökéletesen elláthassam a feladatomat. Segítek Hephenernek előkészíteni az étkezést.
- Rendelkezem némi anyagi javakkal, engedd meg, hogy egy részét megosszam veled. Úgy is itt fogok lakni veled, így érzem helyesnek.
Vetem fel étkezés közben, remélve, hogy nem sértem meg vele. Miután végeztünk megköszönöm és elindulok a kikötő felé, a megadott helyre. Fegyvert viszek magammal , de rejtve, nem kell tudnia senkinek, hogy fegyveres vagyok, nem kívánt figyelmet vohatnék magamra vele.

Hozzá érintem hát dárdámat a fémnek vélt anyaghoz, de nem az a hatás jön, melyre számítok, fegyverem egyszerűen áthatol az anyagon, felvonnám az egyik szemöldökömet, hiszen meglepő, be kell látnom, hogy nem számítottam erre az eredményre, de nem mutatok semmiféle meglepettséget, hiába takarja sisakom maszkja az arcomat, rezdületlenül tekintek a jelenségre, ahogyan a dárda után a kezemmel is hozzáérek, s az is gond nélkül siklik át rajta, még csak ellenállása sincs, mint például a sárnak. A kezemet lassan követi az egész testem, ahogyan egyre mélyebbre nyúlok, s ahogyan a fejem is átér egy fém folyosón találom magam, melynek a vége elveszik egy kanyarban. A falakat kissé jobban szemügyre veszem, oly anyagból vannak, mely meglehetősen ritka, de most nem ez a legfontosabb, az előbb sétáltunk át egy szemfényvesztésen.
- Felettébb érdekes. - Szólalok meg végül nagyjából érzelemmentesen, csupán csak egy megállapítást tettem, Sun szavaira pedig bólintok, a kijáraton keresztül próbálunk bejutni, bár lehetséges, hogy azóta ugyan olyan bejárat ez is mint bármely másik, már ha van másik ami be vezet, ezt csak alaposabb tanulmányozás után lehetne megállapítani, az viszont jelen helyzetben nem a mi dolgunk és feltételezem, hogy korábban legalább tettek kísérleteket ezzel kapcsolatban. Hátra tekintek az embereimre, majd pedig néhány jel kíséretében parancsolok fokozott figyelmet és harckészültségben való tovább haladást, s magam is megindulok. Azok után amit az előbb láttam, ki tudja, hogy mivel találkozhatunk, amely valóban veszélyesnek is bizonyulhat, bármikor kész vagyok magam elé emelni a pajzsom.

Haladunk tovább, s egyéb furcsaságokkal találkozunk, furcsa üvegek, melyek fényt árasztanak, bár eléggé gyengén, de egyenlőre teljes mértékben kielégítik azt a kevéske szükségletet, ami a látáshoz kell, egyenlőre. A kanyar után a folyosó hosszabbra nyúlik, magam is realizálom, hogy egy aranybánára bukkantunk s talán több haszna lenne számunkra, ha megtartanánk a spártaiaknak a jussunk helyett ugyanakkor rengeteget rombolna a seregeink nevén... Ha megtudják. Ezt majd még megfontolom, biztosra veszem, hogy lesz még rá alkalmam, egyenlőre azonban nagyobb problémánk adódik, a távolban valami megmozdul, nem látom pontosan, hogy mi lehet az, de nehéz, dübörgő lépést tesz legalább is lépésnek hangzik. Felötlik bennem az, amit a könyvben láttam, gépek, több fajta is melyet nem gőz hajt, valószínűleg az van a folyosó végén, de talán eléggé öreg ahhoz, hogy ne okozzon különösebb problémát, talán, nem biztos. Egyenlőre megálljt parancsolok az embereimnek, s magam is lefékezek és magam elé emelem a pajzsomat, lehetséges, hogy nem képes érzékelni minket, hatalmas előnyt jelentene, habár fogalmam sincs róla, hogy miképpen működhet, de úgy vélem, hogy eléggé öreg már itt ahhoz minden, hogy ilyesmi problémákkal küszködhessen akár egy gép is, már ha valóban gép, s nem más, de egyenlőre minden jel erre utal. Egyenlőre védekezünk, szűk helyen vagyunk, valószínűleg miénk a taktikai hátrány így kivárok, ha bárki meghal akkor az én leszek az első sorban, nem pedig más, esetleg Sun, de ha valóban oly értékes amit itt találunk, akkor lehetséges, hogy számára már így is lényegtelen, hogy meddig és s mikor hal, talán, hiszen képes lennék valakit leszúrni azért, hogy nemzetünk hatalmasabb legyen? Mindenképpen, Spárta jólétéért ha áldozatot kell hozni akkor áldozatot kell hozni, én pedig csak a népünket tartom szem előtt.

Néma csendben várjuk az ellenséget, melyről a feltételezésem hamarosan hamissá válik, hiszen pár nehéz lépés után "felcsendül" az-az ismerős hang, mely a gőz távozásával jár a gépezetekből.
~ Tehát valaki már van itt, megtalálták ezt a helyet, tehát az is erősen valószínű, hogy nem a helyi lakosság lesz az ellenfél ezek után, hanem az azok felszerelését használók kik előttünk érkeztek... Hmm. ~ Feltételezhetném, hogy ez is csak egy hamis kép mint korábban a barlang maga is volt s letesztelhetném dárdám nekidobásával, de nem teszem, ha nem megy át rajta, s leesik előtte a földre akkor egy felszerelés darabbal kevesebb, hiszen azzal a súllyal amivel rálép erősen kétlem, hogy a fegyver kibírná, bár... Talán, de ennek a tesztelésére nem most van itt az idő. Az oldalt lévő ajtókra tekintek.
- Két ember minden ajtóhoz, mögé kerülünk, többiek folytonosan hátra! - Adom ki a parancsot, majd pedig magam is az egyik ajtóhoz veszem az irányt s próbálom meg azt kinyitni, az embereim pedig nem ostobák, tudják, hogy jobb ha nem mennek túl közel a géphez, amennyiben az egyik ajtó ahhoz oly vészesen közel lenne. A terv pedig egyenlőre szimpla, egy maréknyi ember behúzódik az ajtók védelme mögé, a maradék pár száz pedig hátrál, a gép elsétál az ajtók elől, mi pedig mögötte megkeressük a gyengéjét, ugyanis valószínűleg csak az eleje oly páncélozott, s nem tartom lehetetlennek, hogy akár egy jól irányzott dárda elég lenne a leterítéséhez.

Bár sok komoly feladatot elvégeztem már, mégis hatalmas meglepetésként ért, hogy maga a Császár bízott meg egy levél kézbesítésével Skandináviába. Bár természetesen nem bontottam fel az üzenetet, biztosra vettem, hogy rendkívül fontos diplomáciai küldetésre béreltek fel, ami akár a Szövetség elleni háborút is megfordíthatja. Át is kellett vágnom gyakorlatilag a teljes ellenséges birodalmon, ami eddig, csodával határos módon gond nélkül sikerült is, már csak pár napra vagyok a határtól.
Estére egy kisváros határába értem, ahova úgy döntöttem, hogy a kockázat ellenére betérek. Az északi hidegek éjszaka még kegyetlenebbek, ami a déli embereket és lovakat akár fagyhalállal is fenyegetheti. Ráadásul néhány napja valami okból úgy érzem, mintha nem lennék egyedül a pusztaságban. Ez persze lehet a jelenlegi helyzetben teljesen jogos paranoia, de valami azt súgja, hogy most nem erről van szó. A város mellett leszállok hát a lovamról, és gyalog vezetem be Minervát a településre. Nem akarok feltűnést kelteni, úgyhogy a legolcsóbb hotel felé veszem az irányt, ahol a legkevésbé valószínű, hogy foglalkoznának azzal, hogy ki vagyok és honnan jöttem. Út közben persze nyitva tartom a szemem, felmérem a terepet és az embereket.

Lenyűgöz a város nagysága és modernsége, főleg azért, mert a Szövetségben ez még kisvárosnak számít. Mégsem állok meg hosszan bámészkodni, inkább a célomnak megfelelő hotel felé veszem az irányt. A városőrök szerencsére nem igazán foglalkoznak velem, nem tűnök ki az átutazók tömegéből. A figyelő tekinteteket sem érzem éppen, de persze nem elképzelhetetlen, hogy még mindig ott vannak. Az embertömegben nem nehéz követni az embert, akár bármelyik mellettem elhaladó járókelő is a rejtélyes üldözőim közé tartozhat. Már persze ha léteznek egyáltalán, és nem csak az idegességem játszik velem...
A szállodához érve először az istállóhoz megyek, hiszen el kell helyeznem Minervát, mielőtt szállást foglalnék magamnak. Odavezetem a lovat az egyik őrhöz, aki az épület előtt áll, és megszólítom a férfit:
- Jó estét! A hotelben szállnék meg éjszakára, és szeretném elhelyezni a lovamat!-

A parancsokat annak megfelelően teljesíti mindenki s az elől lévő pár emberrel " karöltve " indulok meg magam is a legközelebbi ajtóhoz, ahogyan lennie kell, annak a kinyitása viszont nehézkesebb mint amire először számítottam, azonban ez nem problémás, erővel ki tudjuk nyitni s belépni azon, bár odabent igencsak sötét van, de ez nem probléma, belépek jómagam is, s várom hogy a gép elhaladjon előttünk, azonban az megáll s lassan felénk kezd fordulni. Van még időm felmérni, hogy a háta is erősen páncélozott, így az egyetlen lehetséges gyenge pontok a gőz távozására kialakított csövek.
- SPÁRTAIAK TÁMADÁS! - Ordítom ki a parancsot s emelem magam elé a pajzsomat védekezően, hogy a golyók azt érjék elsősorban, hiszen lehetséges hogy teljes testpáncél fed, de nem hagyatkozhatok rá, lehet hogy a két rétegnyi burkolat sem lesz elég ahhoz, hogy megállítsák a lövedékeket, nem bízhatunk ilyen téren sosem a felszerelésünkben, ha túlzottan ráhagyatkozunk arra mi második bőrként fed, s nem a kezünkben tartjuk, egyszer a vesztünket okozhatja. A kint lévő spártaiakról tudom, hogy nem ostobák, nem fogják a gépezet páncélját vakon támadni, ők maguk is fel fogják fedezni a lehetséges pontokat melyeken keresztül kárt okozhatnak, nincs szükség magyarázásra, mind képzett és tapasztalt harcosok, értik a dolgukat és tudni fogják hogy mit kell támadni, én pedig minden fókuszomat arra összpontosítom szinte, hogy eléggé erősen tartsam a pajzsot hogy az érkező lövedékek esetleg ne üssék azt ki a kezemből, s a súlypontomat is oly módon igyekszem elhelyezni, hogy ne eshessek hátra.

Lara ámulva hallgatja a véletlenszerűen kitalált történetet. Persze nehéz elrontani ilyesmit, hiszen köztudott tényekből építettem fel, de ki tudja? Lehet hogy ő már találkozott lovaggal. Még ha valószínűtlen is. Szerencsémre még nem futott össze eggyel sem, de szemmel láthatólag akar. Furcsa milyen kettős a megítélésük... A fogadóban lévő öreg szerint a baj hírnökei voltak, még Lara mint mesebeli megmentőként és hősies félisteneként ábrándozott róluk. Gondolom a vélemény változás okai a kor és élet tapasztalat. Kíváncsi vagyok Lara hogy fog róluk vélekedni 20 vagy 30 év múlva. Hm, vannak előnyei a halhatatlanságnak.
- Az igazat megvallva kedvesem, amíg talpon voltam szétnéztem volna a kis városkátokban, beszélgettem volna az itt élőkkel meg ilyenek. De most olyan jól leültem ide. - válaszolom a kérdésére. Még rengeteg információt akartam gyűjteni, beszélgetni, kapcsolatokat létesíteni. De a felfedezés Poszátáról és a tény hogy nem emlékszem mikor aludtam utoljára valamin aminek párnája és matraca volt, így inkább kipihenném magam. - Számíthatok rá, hogy felkeltesz ha itt az idő, igaz?- mondom mosolyogva. Ha felállt akkor elterülök az eddigi ülőalkalmatosságomon és az arcomat eltakarom a kalapommal. Mielőtt elaludnék még gondolkodom arról, hogy mit kéne tennem Poszátával.

Átadom Minerva kantárját az istálló előtt álló őrnek, majd a zsebemből előhalászok egy kis pénzt, és adok némi borravalót a férfinak.
- Viselje jól gondját!- mondom barátságos mosollyal, majd miután átvettem és a gondosan eltettem a bilétát, a hotel épülete felé indulok. A szállodában egy kedves, fiatal lány van éppen munkában, nem hiszem, hogy kötekedni kezdene, vagy bármi módon veszélyeztetné a feladatom végrehajtását. Mindenesetre én is barátságosan viszonyulok hozzá, odalépek a pulthoz, és így válaszolok a kérdésére:
- Jó estét! Egy szobát szeretnék kivenni éjszakára, és ha már itt vagyok, valami vacsora is jól esne. Mivel tudnak szolgálni?- kérdezem. Igyekszem udvarias, de átlagos utazóként viselkedni, a feltűnést mindenképpen szeretném elkerülni. Eltöltök itt egy éjszakát, aztán továbbállok, és néhány napon belül remélhetőleg sikerül átlépnem Skandinávia határát, onnan pedig már szövetséges területen leszek.

- Egy földszinti szobát kérnék!- mondom a lánynak, amikor a szállás elhelyezkedéséről érdeklődik. Ha valamiért sürgősen el kell hagynom a hotelt, akkor ez kétségkívül jobb megoldás, valamint ha esetleg az ablakon át kéne távoznom valami okból, az is sokkal megoldhatóbbnak tűnik, mint ha az emeleten kértem  volna magamnak szobát.
- A halas menü remekül hangzik, azt választanám, és a szobámban szeretném elfogyasztani!- válaszolom a vacsorával kapcsolatos kérdésre. Miután megtudom a szoba és a vacsora árát, egyből ki is fizetem, és kiegészítem a helyzethez illő borravalóval a pultos lánynak. Ha ez után elvezet a szobámhoz, akkor természetesen követem, és út közben még egy kérdést intézek hozzá:
- Tudok esetleg fürödni valahol? Jó lenne megmosakodni, hosszú út áll mögöttem!
Amint magamra hagy a szobámban, kulcsra zárom az ajtót, majd nyilván kopog, ha hozza a vacsorát. Bent elkezdek lepakolni, berendezkedni az éjszakára. Az utazótáskámat, amiben a levél rejtőzik, az ágy alá csúsztatom.

Abban a 10 percben, ami a vacsora érkezése előtt még rendelkezésemre áll, inkább már nem megyek el mosakodni, inkább elrendezkedem. A táskámat a levéllel együtt inkább a zárható ládába teszem, itt talán nagyobb biztonságban lesz, mint az ágy alatt. Ha megérkezik a vacsora, akkor előbb elfogyasztom, és utána indulok csak mosakodni. A fürdőbe magammal viszem a láda kulcsát is, valamint természetesen az ajtót is kulcsra zárom. A mosakodással igyekszem minél hamarabb túl lenni, bár nagyon jól esik a meleg víz a több hetes utazás után. Miután végeztem, egyből visszamegyek a szobámba. Nagyon kimerült vagyok már, úgyhogy amint visszaértem, egyből magamra zárom az ajtót, még utoljára ellenőrzöm a felszerelésemet, aztán nyugovóra térek. A szoba és a láda kulcsát a párnám alá teszem. Ha látna valaki, nyilván kicsit paranoiásnak gondolna, de semmiképp sem akarom megkockáztatni, hogy ennyire kevéssel a siker előtt elveszítsem a levelet.

Rég volt már ilyen kellemes és pihentető éjszakám, de amikor felébredek, meglepő látvány tárul a szemem elé. Mivel sosem láttam még havat a saját szememmel, néhány percig lenyűgözve bámulom a fehér tájat, de azért viszonylag könnyen magamhoz térek a bűvöletből. Indulás előtt felkészítettek rá, hogy Skandinávia meglehetősen hideg vidék, és ha leesik a hó, az könnyen megnehezítheti az utamat. Ki is nézek az ablakon, hogy mennyire borította be az utat a hó, mennyire gátolja meg jelenleg a havazást. Könnyen lehet, hogy Minervát hátrahagyva gyalog kell majd megindulnom, hiszen ha a szabadban mélyül el annyira a hóréteg, hogy a ló nem tud már haladni, akkor az a biztos halált jelenti számára. Gyalog természetesen sokkal lassabban haladnék, de ha szereznék egy pár hótalpat és melegebb ruhákat, sokkal nagyobb esélyem lehetne a sikerre.
Mindenesetre először is minél többet meg kéne tudnom arról, hogy a helyiek mit szoktak tenni, ha hóban kell utazniuk. Ha van olyan módszer, ami nem jár biztos fagyhalállal a vadonban, akkor akik itt élnek nyilván tisztában vannak vele. Első lépésként viszont lemegyek a hotel étkezőjébe, hogy elfogyasszam a reggelimet, és talán hallhatok is néhány érdekes dolgot.