Az Elveszett Világ Napjai

Az étkezőt könnyedén megtalálom, és egyből a pulthoz is lépek. A tojásrántottás reggelit és teát kérek a pultostól, és miközben az ételre várok, körbenézek a helyiségben. Szemügyre veszem a reggelijüket fogyasztó vendégeket. Mivel ez a legolcsóbb hotel, amit a városban találtam, valószínűleg van itt néhány gyanús alak, nem árt hát tisztában lenni azzal, hogy kik rejtőznek a sarokban. Rajtuk kívül azért minden bizonnyal szimpatikus embereket is kiszúrhatok a vendégek között, akikből kinézem, hogy esetleg segítenének, ha tanácsot vagy segítséget kérnék az utam folytatásával kapcsolatban. Ha közben a pultos megérkezik az étellel, mielőtt keresnék magamnak egy asztalt, kortyolok egyet a teából, majd barátságos mosollyal megszólítom azt a férfit vagy nőt, aki az imént kiszolgált engem:
- Váratlanul jött ez az időjárás, nem igaz? Ma reggel tovább akartam indulni a városból, de attól tartok így nem lesz olyan egyszerű!- mondom csevegő hangon. Úgy gondolom, hogy a fogadóst megkérdezni sokkal egyszerűbb és biztosabb megoldás, mint megszólítani valamelyik ismeretlent, remélhetőleg tud is segíteni.

Magam elé rántom a pajzsot, ahogyan a többi bent lévő katona is, s Sun is behúzódik a takarásunkba, helyesen, valószínű hogy a páncélzatunk kibírná a lövéseket, hiszen a pajzsot sem üti át, de nem arra tanítottak, hogy ilyen védelmi felszerelésekben bízzak, az elsődleges védelmi vonal a pajzs, a páncélzat csak másodlagos, ha valami átjutna az elsőn. A parancsra a bent lévők nem mozdulnak, tőlük magam sem várom el, hogy azt tegyék, jól tudom, hogy öngyilkosság lenne, s erősek vagyunk, de hacsak nem dicső harcról van szó, fölöslegesen nem indulunk mi sem a halál felé, ellenben a lövések lassan leállnak a gép pedig eldől, s az egyik katona hangjára leszek figyelmes.
- Igen. - Válaszolok miközben leeresztem a pajzsom s felegyenesedek, s jobban szemügyre veszem a munkát amit végeztek, közelebbről is, noha egy szót sem szólok, mindenki tudja a népünkről alkotott véleményem, tisztában vagyok vele, hogy mind kik itt vannak remek harcosok, ezúttal sem csalódtam, s a terv, noha nem egészen azon befejezéssel mint ahogyan a fejemben lezajlott, de sikeresnek bizonyult, csupán csak a hátát illetve az oldalát kellett mutatnia az embereknek, ahol már nem volt úgy felpáncélozva. Bólintok egyet még miután végig futtattam rajta a tekintetemet. majd pedig jelzek, hogy induljunk tovább, erősen kétlem, hogy bárki is elesett volna az előbbi helyzetben, mivel a gépezet velünk foglalkozott mint eltereléssel, a pajzsainkon pedig nem volt képes átütni.

Résztvevő: Kleon; Idő és helyszín: 2532. Kína és India határa

Végül Kleon, Sun és a másik kettő is, akik bent voltak kijöttek a szobából vissza a folyosóra. Most láthatták, hogy a pajzsok éppen csak kibírták a lövéseket, végig az összes be volt horpadva, az egyik emberé pedig két helyen be is szakadt mostanra. Ha nem tudták volna a többiek megoldani itt kint, akkor Kleonékat agyonlövik odabent. A gép egyébként nem hasonlított semmi olyanra, amit a spártaiak, vagy akár Sun látott volna korábban. Az egész teljesen újnak volt mondható és mégis egy kicsit régiesnek tűnt a mai technológiához képest. Az anyaga teljesen ismeretlen, hogy miből készült, valamilyen fém, az biztos, de hogy milyen azt már nem tudták volna megmondani.
A parancs után, hogy álljanak fel és induljanak tovább nagyon hamar felállt a csoport a megszokottak szerint, ahogyan tanulták. Most, hogy a gép már nem volt ott a folyosón végre látni lehetett, hogy egy nagy széles zárt ajtó előtt állt eddig.




Résztvevő: Marcus Cornutus; Idő és helyszín: 2532. A Szövetség és Skandinávia határa

Volt valóban néhány sötétebb és komorabb egyén a helységben, azok külön ültek a sarokban, legalább két asztalnyi távolság volt tőlük, senki sem ment a közelükbe. Az emberek általában jól ki tudták szúrni, hogy ki jelenthet rájuk veszélyt és attól távol tartották magukat. Mindenki más azt a négy gyanús alakot leszámítva teljesen normálisnak tűnt, főleg vándorok, tudósok és szegényebb kereskedők, amennyire a beszélgetésből kiderült. Egy középkorú férfi volt, aki Marcust kiszolgálta, az egyik szeme beültetéses volt, vagy elvesztette korábban, vagy pedig saját maga vetette alá magát a műtétnek.
- Egy kicsit igen, ilyen későn már nem szokott ennyi hó esni – mondta. – Maga délről jött ugye? Az akcentusa és a bőr színe ezt mondatja.
A déli kiszúrása még nem volt veszélyes, révén a Szövetség határa Róma városától 50km-re volt, így arra is sokan laktak az egykori Olaszország területéből, főleg a Pó-síkságon. Egyébként a férfi is hasonló környékről származhat, neki is déli akcentusa volt, bár a bőre színe erről nem árulkodott.
- Nem tudom, hogy mennyi fog még esni, de meleg pokrócok, takarók, hőtartó ruházat és termoszban forró italok, amiket a legtöbben használni szoktak. Bár a magunk fajtának ez is kevés, maga sincs hozzá szokva a hideghez, nem igaz? – kérdezte. – Munkát jött keresni erre?



Résztvevő: Vara Vallis; Idő és helyszín: 2532. Róma

- Nem sajnálom őket, de ez nem több, mint kivégzés – mondta. – Az isteneknek olyat szokás áldozni, ami fontos nekik. Mi értelme van olyanokat küldeni Plútó színe elé küldeni, kik nem hisznek benne? Miért töltené el ez elégedettséggel őt?
Vara-nak tudnia kellett, hogy volt abban igazság, amit a nő mondott, ez valóban így volt. Ha valaki önként mondana le az életéről Plútó kedvéért lett volna a tényleges feláldozás neki. De így, hogy ilyesmi alakok kerülnek hozzá, lehet, hogy tényleg kivívta vele mindenki ellenérzését.
- Ennyi erővel ki is tehetnénk őket Róma főterére és ott lőhetnénk agyon őket, ugyanaz lenne az eredmény, a lelkük soha sem kerülne Plútóhoz, hanem a saját vallásuk túlvilágára csak.
Ahogyan Vara kimondta, hogy megtiszteli ezzel a császárné igencsak furcsán nézett rá, ez igazából senki szemében nem volt megtisztelés, sokkal inkább sértés, főleg akkor, ha tényleg nem volt bűnös a személy, amiatt, hogy egyáltalán felmerült a gyanú a hűtlenséget illetően. A császárné pontosan azért nyújtotta át, hogy Vara megigya, a legjobb módja a bíróságnak és elítélésnek, maguk az istenek ítélkeznek és nem pedig a haladók önös érdekből. Ilyenkor el is volt várva, hogy azonnal megigya a gyanúsított. Ahogyan Vara ezt megtette a folyadék íztelen volt teljesen, mintha vizet ivott volna. Alig nyelte le a világ máris sötétedni kezdett, majd a sötétség átvett mindent.
Mikor magához tért egy barlangban feküdt a kövön, egy sima egyszerű fehér dísztelen szövetruha volt rajta, semmi több.

//Elnézést, de sanszos, hogy áttérek arra, hogy 3 naponta írok azoknak, akik ez alatt írtak, ha épp több időm van, akkor másnap már, de ha nincs, 3 naponta (az én előző körváltásomhoz képest) akkor is kapnak, akik írtak.//

Jobban átnézve a pajzsok éppen hogy kibírták a támadást, de nem sajnálom a felszerelést, ezért lettek kreálva, hogy a használót védelmezzék, oly ötvözetből vannak melyek jelenleg könnyedebb módon pótolhatóak, nem teljesen problémamentesen, ez tény, de ez lényegtelen. Ahogyan pár pillantást vetek a gépre hamar egyértelművé válik, hogy ilyennel még nem volt alkalmam találkozni, új s mégis régi, arra enged gyanakodni, hogy bárkik is éljenek itt, ők is megérezték az eseményeket, s ahogyan elfogyott az, ami hajtotta a várost, bármi is volt az, ők is átállhattak gőzre, s kreálhattak hasonló gépezeteket mint kapuőrök. Mindenesetre is kiadom a parancsot, mely után nem sokkal indulunk is tovább, figyelmesen, de semmi sem történik, probléma nélkül érünk el egy ajtóhoz, melynél megállítom a csapatot, s óvatosan kezdek el közeledni az ajtó mellett lévő panelhez, hogy jobban szemügyre vehessem azt, noha feltételezem, hogy az mandarin nyelven lesz s jómagam nem leszek képes elolvasni, ezért ha valóban így van és Sun nem jön önszántából, akkor egy egyszerű karlendítéssel jelzek neki, hogy fáradjon közelebb és vizsgálja meg a nyelvet, hiszen ez esetben valószínűleg többre jutunk vele mintha én próbálnék valamit kihámozni az írásból. Amennyiben el tudom olvasni, megvizsgálom az opciókat, noha lehetséges hogy csak egy van, s nem lenne jó egy védelmi rendszert aktiválni ezen keresztül, ezért türelmes vagyok, csak miután meggyőződtem róla hogy nincsenek oly felületek a falon melyekből esetleg fegyverek tűnhetnek elő nyomok rá a nyitás gombra, már ha tényleg el tudom olvasni, mint mondtam ha nem, akkor Sunnak kell ténykednie, jómagam pedig továbbra is harckészenlétben vagyok.

Amint kilépett Lara az ajtón, már el is aludtam. Kellemes pihentető alvás következett, mindenféle álom nélkül. Mire felkeltettek teljesen kipihentem magam és még éhes is lettem. Lara szólt, hogy már várnak rám és úriember lévén nem várathattam hölgyeket. De éhes is voltam. Egyszerűebn megoldottam a problémát. Megfogtam a húst, rádobtam a kenyérre majd megragadtam egy pohár vizet és Lara felé fordultam.
- Mehetünk. Csak utánad.
Útközben kényelmesen eszegettem a szendvicsemet, ami el is fogyott mire felértünk a felszínre. A félhomályban visszatükröződtek a különböző táborok fényei. Elég szép látvány, ezt meg kell hagyni. Még úgy is hogy, gyakorlatilag jelzőfények rablók számára. Mondjuk ez nem számít. Kicsit távolabb már készen álltak a társaim csuklyában. Lara rámutat az egyikre, aki a vezetőm lesz. Bólintok és intek a fiatal lánynak, mielőtt elindulnék a Sarah nevű nő felé. Amikor odaérek, a korábban említett részletekről kérdezem.
- Üdv. Szóval mi a terv? Hangos és hülye? Vagy halk és okos?

Úgy tűnik hogy nincs látható védelmi mechanizmus, így úgy ítélem hogy biztonságos megközelíteni az ajtót, s így is teszek, közelebbről megvizsgálva a nyitószerkezetet pedig olyasmit tapasztalok amire nem igazán számítottam, a szavakat, noha nehézkesen és nem teljesen, de képes vagyok felismerni,hasonlít a közös nyelvre, de régebbi. Bele telik egy kis időbe mire ki tudjuk silabizálni ugyan, de végül pár perc után sikerül rájönnünk, hogy miként is lehet kinyitni az ajtót, melynek másik oldaláról meleg levegő fogad, s egy újabb folyosó. Tovább haladást intek a többieknek, ám eléggé hamar falba ütközünk, legalább is pár másodpercig így néz ki, amíg fel nem tűnnek rajta a már korábban látott jelek, tehát újabb hamis falak... Felemelt fegyverekkel közelítem meg, ami azonban a másik oldalán fogad pedig be kell látnom, hogy meglep. Felvont szemöldökkel nézek végig a látképen, s kell jó pár másodperc hogy realizáljam, s eltüntessem a döbbentség jelét az arcomról, még akkor is ha azt maszk takarja. Egy jó ideig szüntelenül legeltetem a tekintetemet, ez egy olyan helyzet amire nem készítettek fel a képzésem alatt, lényegében valószínűleg nem sokan számítanak arra hogy egy ilyen hely még létezhet a bolygón, magam sem hittem volna talán ha nem a saját szemeimmel látnám. Sun szavai után, amennyiben nem látok veszélyforrást, megkockáztatom a sisakom levételét, s a következő szavaim ellent mondanak a tanításoknak, azonban ezt az elhatározást kénytelen vagyok meghozni.
- Ha bármit is megtudnak. - Egyértelmű szavak, népeink érdekében kénytelenek leszünk hallgatni, noha ha nem így történne, az eredmény egy dicső halál képében vetne véget a legtöbbünk életének, ez tény, azonban ha azt akarjuk hogy nemzetünk fojtathassa dicső létezését, ezúttal lentebb kell süllyednünk, bizonyítván ezzel is hűségünket Spártához.

Attól függetlenül hogy levettem a sisakom, látszólag semmi sem fenyeget, noha érzem a kérdő tekinteteket, nem foglalkozok most ezekkel. A saját szemeimmel szemlélem meg a dolgokat, bármiféle torzulás nélkül. Pontosan tudom, ahogyan mindenki más is, hogy ennek a helynek valószínűleg vége lenne, ha a Protektorátus bármilyen módon rátalál erre a helyre, egyrészt valószínűleg itt mindenkit megölnek, ami oly nagyon számomra nem problémás, noha magam is látom a különbséget a mi dicső harcos népünk között, s egy oly nép között mely másra épül, s a protektorátus harcai... Általában egyoldalúak a technológiai előnynek, a harcosaikról nem tudok beszélni, hiszen sosem hallottam még olyanról mely nem kamatoztatta volna az előnyöket s harcolt volna pusztakézzel. Azt viszont nem tudhatjuk, hogy mit rejteget ez a hely, lehetséges, hogy van itt oly tényező mely egy invázió esetén képes lenne talán a Protektorátust is visszafogni, de erről csak vakon találgathatok, ám nem látom kizártnak, sosem tudhatjuk, hogy mit találtunk. A másik tényező mint már korábban is említettem a népünk, a korábban többször is emlegetetteknek nincs szüksége többre annál mint amivel most rendelkeznek. Ahogyan a helyettesem mellém lép s kérdez, pár másodpercig némán szemlélem még a várost, majd pedig felé fordítom a tekintetem.
- Haladunk tovább, formációt tartani, számítsatok veszélyre, de nem támadunk míg nem szükséges. - A védelmen láthatóan átjutottunk és talán nem vettek észre minket, így ha tovább haladva találkozunk itteniekkel, fölösleges lenne agresszíven nyitni, valószínűleg nem harcosok, egy magatehetetlent megölni pedig nem sok dicsőséggel jár, valaha úgy tűnt ugyan, hiszen a fiatalok rabszolgákat vadásznak, ahogyan én is valaha, de ahogyan az ember megérzi hogy milyen a valódi harc, valós ellenféllel, nem csak testvéreinkkel... Onnantól képes különbséget tenni. Mindenesetre is vissza veszem a maszkom, majd pedig indulok tovább nyugodt tempóval, egyenlőre lentebb eresztve a pajzsom és dárdám, de bármikor harcra készen, s figyelem a környezetet, hogy észrevehessem ha valami támadni készülne.

A kalandot ideiglenesen idő és energiahiány miatt szüneteltetem, szeretnék a 4 kalandos reneszánszos korszakkalandra koncentrálni főleg... valszeg, ha annak vége lesz folytatom majd ezt.