Akali Amikwa (Vörös Fülemüle)

Go down

Akali Amikwa (Vörös Fülemüle) Empty Akali Amikwa (Vörös Fülemüle)

Témanyitás by Night Pént. 25 Okt. 2013, 11:52

kinézet:
Alap:
Akali Amikwa (Vörös Fülemüle) Indian_girl_by_welximak-d628caj

Név: Akali Amikwa
Egyéb név(i): Vörös Fülemüle, Álcázó Sárkány
Faj: mutáns
Nem: nő
Jellem: mutáns barát, ember barát, jó
Személyazonosság: titkos
Születési helye és idő: 2007 január 25
Kor: 17
Család: Apa(ismeretlen) anyja él
Foglalkozás: x-diák
Testmagassága: 170 cm
Testsúlya: 65 kg
Szeme színe: zöld
Haja színe: vörös
Bőre színe: kaukázusi
Különleges ismertetőjel: karmok,rózsaszín sárkányszárnyak a hátán, (pont mint ezen a képen a sárkánynak, csak a töve szűkül a háta felé, így egy kissé megvágott pólót feltud venni.) meg rózsaszín démonfarok
Repülési sebesség: 50km/h (ha majd megtanult repülni)
Egészségi állapot/ betegségek: egészséges

előtörténet:
Dakota államban születtem, az Ősi Lakota indián törzs egyik leszármazottjaként. Az édesapámat sosem ismertem, ennek ellenére csak néha éreztem, hogy hiányozna az életemből, mert Édesanyám mindenben támogatott. Anyám ácsként és néha gyógyítóként dolgozott a kisvárosban ahol éltünk. Voltak rajtunk kívül mások is akik Lakota származásúak voltak, és sokan kérték meg édesanyámat, hogy készítse el nekik a totemüket. Az első pár kérés után ő lett a helyi "sámánasszony" aki felmegy a hegyre, hogy az emberek totemeit megláthassa majd elkészítse azt. Eleinte kissé furcsálltam, hogy anyát emiatt mindenki ismeri, de aztán kezdtem hozzászokni.
Sajnos ez kis bélyeget nyomott az én éltemre is. Mindenki azt várta, hogy majd én leszek a következő sámánasszony, de én engem más dolgok jobban érdekeltek, minthogy felmásszak a hegyre és ott nézzem az eget fél éjszaka. Meg, hogy gyógynövényeket szedjek és abból gyógyírt készítsek másoknak. Persze anyám kedvéért, néha tanultam tőle a gyógyítás művészetét, de ez különösebben nem érdekelt. Inkább farigcsáltam különös motívumokat néhány ágba, vagy épp fadarabba. Anya hamar felismerte, hogy ehhez van tehetségem, és megtanított az ácsmesterségre is.
Persze nemcsak szabadidőből állt az életem, járnom kellett nekem is iskolába, nem igazán szerettem idejárni. Igaz sokan voltak hozzám hasonlóan Lakoták a suliban, de folyton csúfoltak, amiért fehér bőröm volt származásom ellenére, igaz én sem értettem, hogy lehet ez, mert anyámnak nem is fehér a bőre. Ezt a külső jegyen volt amiben apámra üthettem.
Az iskolában pont a kinézetem miatt sosem tudtam teljesen beilleszkedni, a fehér bőrűek a vallásom miatt, a Lakota diákok pedig a bőrszínem miatt nem fogadtak be. Persze volt néhány barátom, de akkor is más érzés, ha valaki egy nagyobb közösség tagja tud lenni.
A barátaimmal, azonban szinte sülve főve, együtt voltunk, és együtt jártunk különböző iskola utáni programokra is. Sokszor mentünk, lovagolni, íjászkodni, vagy éppen festeni, persze legtöbbször ősi motívumokat, mert a barátim mind Lakota származásúak voltak, akiket nem zavart a bőrszínem.
Ez volt számomra a boldog gyermekkor, tele minden jóval. Bár az iskolát mindig szívesen kihagytam volna, mert az unalmasabb tárgyakon gyakran elkalandoztak a gondolataim.
Egyik nap a suliban tehetség kutatót hirdettek, amit eddig itt még sosem és én is indulni akartam. A barátaim sem értették mivel akarok indulni, elvégre a tehetségkutatókban legtöbbször jó tánc vagy ének tudásra volt szükség. Na a tehetségkutató után kaptam a Vörös Fülemüle nevet, mert senki se tudta rólam, hogy miközben faragok, és festem a kis faszobraimat, aközben én énekelgetni szoktam.
A tehetségkutatót ugyan nem nyertem meg, de így is elértem a harmadik helyezést. Ami nagy büszkeséggel töltött el engem, anyámat és a barátaimat is. A verseny után persze már a fehér bőrű sulitársak is keresni kezdték a társaságomat, de én átláttam a szitán és nem hanyagoltam el a barátaimat miattuk. persze nem tetszett nekik, hogy a hirtelen jött népszerűségben nem akarok velük lógni, de ez engem nem izgatott igazán.
Anyám egyik nap miután visszatért a hegyről, odalépett hozzám és egy kis famedált nyomott a kezembe. És közölte velem, hogy ma este miattam ment fel a hegyre, hogy megtudja mi is a totemem. Kissé meglepődtem, mikor kiderült, hogy a sárkány a totemem, valami másra számítottam, bár ez már úgy sem érdekes.
Először nem értettem miért ezt a totemet kaptam, főleg mert nem is értettem a totem üzenetét, pedig állítólag mindenki rájön előbb vagy utóbb.
Pár hónappal később igencsak fájdalmas módon tudtam meg erre a kérdésre a választ. Egyik nap mikor otthon voltam és épp egy kis szobrot farigcsáltam, egyszer csak a figura a kezemben elmosódott, majd lassan eltűnt a szemem elől. Ott volt hiszen éreztem a kezemben és láttam, hogy a helyén a levegő furán vibrál. Aztán a következő pillanatban, valami éles szúró fájdalmat éreztem a hátamban, és a gerincemben. A fájdalom egyre nagyobb lett, aztán már nem bírtam tovább és ordításban törtem ki, anyám ijedten rohant be a konyhából és láttam az arcán, ahogy elszörnyedve néz rám. A következő pillanatban a hátamon a póló felhasadt, két szárny tört szinte elő a hátamból, erős fájdalom kíséretében, aztán kiszakadt a nadrágom is és egy sárkányfarok nőtt ki onnan, meghosszabbítva ezzel a gerincemet. A körmeim is megnőttek, és kisebb karmokká formálódtak, de ez eleinte fel sem tűnt, elnyomta a két élesebb fájdalom.
Mikor a fájdalom végre abbamaradt idegesen néztem végig a testemen végbement változásokat, ami nem volt több pár másodpercnél. Anya próbált nyugtatni, de én csak kérdésekkel bírtam bombázni szegényt aki megvárta míg kiüvöltözöm magam és azok után válaszolt. Kiderült, hogy az apám egy utazó volt, akibe anyám beleszeretett, de a férfi hátát anyám sosem látta, mert folyton kalapban és hosszú tavaszi kabátban volt. Azonban remekül érezte magát a férfi társaságában, szinte magához láncolta a nőt a férfi titokzatossága. A testi változásait, azonban csak későn vette észre.  Egy sárkányszerű külsejű, de melegszívű ember volt, aki akkor tűnt el, mikor anya sikított, mikor észrevette szokatlan külsejét, amit a sötétben nem látott. A szomszédok döngették az ajtót, hogy a nő segítségére siessenek, apám pedig ezek után kiugrott az ablakon és eltűnt. Anya sose látta többet, és 9 hónap múlva megszülettem én.
Sok mindent megmagyarázott ez a rövid sztori, de ettől még mindig nem értettem, miért lett láthatatlan a kezemben lévő kis faszobor.
A következő két napot otthon töltöttem és sírdogáltam, és próbáltam a láthatatlanságot és az új testrészeimet használni. Volt amelyiket sikertelenül.
Mivel nem mertem kimenni, nehogy meglássanak, csak a szobámban tudtam gyakorolni az új képességeimet. Az álcázást egészen hamar megtanultam, bár volt, hogy néhány tüsszentéstől is aktiválódott, aminek már nem örültem.
A démonfarokkal először szinte mindent levertem, de aztán sikerült megtanulnom harmadik kézként használni, nagyjából. A szárnyaimat nem tudtam próbálgatni, mert ugyan mozgatni tudtam őket, de bent esélyem se lett volna a repülésre, legalábbis anélkül, hogy mindent széttörjek.
Anya a harmadik este egy újsággal jött be a szobámba és egy cikket mutatott. A cikkben az x-kúriáról írtak és arról, hogy már milyen régóta fogadja be a diákokat, akiknek segít megtanulni együtt élni a képességeikkel.
Amikor a cikk végére értem, akkor már visszatért arcomra a megszokott mosolyom, amit a átváltozás után képtelen voltam magamra ölteni. Anya mintha már tudta volna a reakciómat, odaadott egy buszjegyet és párás szemmel ölelt át. Tudta mit válaszolnék és e szerint is cselekedett. Én visszaöleltem őt, és miután összepakoltam, felszálltam a Brooklynba menő buszra, ami számomra az út volt egy olyan helyre ahol elfogadnak olyannak amilyen vagyok.

képességek: Láthatatlanság, álcázás:
Képes teljesen láthatatlanná válni(csak ruhásul más tárgy látható marad), de csak 1 kör erejéig. Ha csak álcázza magát, ami nem jelent teljes láthatatlanságot, mert ilyenkor figyelmesebb szem észreveheti.(csak ruhástul) Ilyenkor a levegő mozog a helyén vagyis nyílt utcán napfényben kiszúrható. Az álcázást két körig tudja feltartani. Álcázni tud tárgyakat, de teljesen láthatatlanná nem képes még azokat tenni. Maximum 5 kilónyi dolgot képes álcázni.
képessége használata közben sajnos még nem tudja használni a démonfarkát 3. kézként, lévén nem látja azt, de mivel az nem tűnik el egyensúlyozásra tudja használni azt.

Szakértelmei:
- Gyógynövényekből, gyógyteák, kenőcsök készítése.
- beszél Lakotául és angolul is anyanyelvi szinten
- Fafaragás művészetét ismeri, és gyakran dekorálja festékkel, kis faszobrait.
- tud lovagolni, íjászkodni, festeni(sulis szakkörökből)
- szépen énekel, bár csak magának énekelt legtöbbször.

Privát előtörténet véleményezést kérsz: igen

felszerelés: a sárkány nyaklánc(/totem) ruhák,kabát, kesztyűk, sulis cuccok, festékek, arcfestékek, tollak, bicska, néhány fadarab, amit majd kifaraghat ott, Pánsíp, rajzfüzetek, amibe festhet majd. És persze a tollak, amik a hajában vannak.


A hozzászólást Night összesen 8 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd 29 Okt. 2013, 22:44-kor.

_________________
Reneszánsz: Zack Blue  VH: Nikoletta Blue x-diák: Akali/Vörös fülemüle  Out: Akali/Vámpírka
Akali Amikwa (Vörös Fülemüle) Nightcrawler____by_edmcguinness-d7drqg4 Akali Amikwa (Vörös Fülemüle) D3c8cad0c708650896e407947a51e8c7 Akali Amikwa (Vörös Fülemüle) Indian_girl_by_welximak-d628caj Akali Amikwa (Vörös Fülemüle) Vampire_girl_alaina_by_lilfieinabox-d36rmr9
Night
Night
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 252
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 27.
Age : 29
Tartózkodási hely : Ahol épp állok

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Akali Amikwa (Vörös Fülemüle) Empty Re: Akali Amikwa (Vörös Fülemüle)

Témanyitás by Danny Long Pént. 25 Okt. 2013, 15:27

Ezt nem tudom, hogy gondoltad, hogy egy ilyen kidolgozott képességet szóról szóra lemásolsz, de ez nagyon nem működik így. Legalább a kari nevét megváltoztathattad volna a képességleírásban... Ezt nagyon gondold át (és kérj bocsánatot Nefitől), aztán ha kitalálsz(!) egy új képességet, akkor majd el is olvasom az előtörit...

Edit: Így már rendben van. Annyit egészítenék ki, hogy miközben a képességedet használod, nem tudod a démonfarkat kézként használni, csak egyensúlyozásra. Írj egy órarendet, és mehetsz játszani, jó szórakozást!

_________________
Mesélő
Reneszánsz: Danny Long, Bérmajom, Jerome Masamba/Ravasz, Peterson Gray, Antoine Alanian (X-diák)
Végtelen Háború: Damian Long
Másik Világ: Bérmajom
Outsiders: Jerome Masamba, T'Challa/Fekete Párduc
Apokalipszis Kora: Woland
Exiles: Antoine Alanian
X-Rezervátum: Danny Long
Danny Long
Danny Long
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1097
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Akali Amikwa (Vörös Fülemüle) Empty Re: Akali Amikwa (Vörös Fülemüle)

Témanyitás by Night Kedd 29 Okt. 2013, 22:43

Hétfő:
06: óra: Ébresztő
07 óra: Reggeli
08-10 óra: Matematika (elmélet)
010-12 óra: Biológia és kémia
12-14 óra: Mechanika és Elektronika
14-16 óra: Képességfejlesztés és használat
16-17 óra: Egy óra pihenőidő/szabadfoglalkozás
17-19 óra:
19:30: Vacsora
19:30-22 óra: Szabadfoglalkozás
22 óra: Takarodó

Kedd:
06: óra: Ébresztő
07 óra: Reggeli
08-10 óra: Német
10-12 óra: Túlélés a távoli űrben és idegen kultúrák
12-14 óra: Fizika
14-16 óra: Matematika (gyakorlat)
16-17 óra: Egy óra pihenőidő/szabadfoglalkozás
17-19 óra: Alternatív dimenziókat felfedező klub
19:30: Vacsora
19:30-22 óra: Szabadfoglalkozás
22 óra: Takarodó

Szerda:
06: óra: Ébresztő
07 óra: Reggeli
08-10 óra: Világtörténelem (ókortól napjainkig)
10-12 óra: Mutáns és filozófia
12-14 óra: Képességfejlesztés és használat
14-16 óra: A harc művészete harccal és anélkül / Zen meditáció
16-17 óra: Egy óra pihenőidő/szabadfoglalkozás
17-19 óra: Kreatív önmegvalósítási klub
19:30: Vacsora
19:30-22 óra: Szabadfoglalkozás
22 óra: Takarodó

Csütörtök:
06: óra: Ébresztő
07 óra: Reggeli
08-10 óra: Irodalom és nyelvtan
10-12 óra: Repülő eszközök vezetése
12-14 óra: Számítógép hackelés és informatika
14-16 óra: Hogyan használd az otthoni dolgokat fegyverként
16-17 óra: Egy óra pihenőidő/szabadfoglalkozás
17-19 óra: Lövészet szakkör
19:30: Vacsora
19:30-22 óra: Szabadfoglalkozás
22 óra: Takarodó

Péntek:
06: óra: Ébresztő
07 óra: Reggeli
08-10 óra: Képességfejlesztés és használat
10-12 óra: Etika
12-14 óra: Ismerd meg az agyadat más módon
14-16 óra: Önvédelem
16-17 óra: Egy óra pihenőidő/szabadfoglalkozás
17-19 óra: vadászklub
19:30: Vacsora
19:30-24 óra: Szabadfoglalkozás
24 óra: Takarodó

Szombat: (nem kötelező órák)
12-14 óra: Képességfejlesztés és használat
15-17 óra: Orosz

Vasárnap: (nem kötelező órák)
10-12 óra: Képességfejlesztés és használat
12-13 óra: Ebéd
13-15 óra: -
15-17 óra: Spanyol

_________________
Reneszánsz: Zack Blue  VH: Nikoletta Blue x-diák: Akali/Vörös fülemüle  Out: Akali/Vámpírka
Akali Amikwa (Vörös Fülemüle) Nightcrawler____by_edmcguinness-d7drqg4 Akali Amikwa (Vörös Fülemüle) D3c8cad0c708650896e407947a51e8c7 Akali Amikwa (Vörös Fülemüle) Indian_girl_by_welximak-d628caj Akali Amikwa (Vörös Fülemüle) Vampire_girl_alaina_by_lilfieinabox-d36rmr9
Night
Night
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 252
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 27.
Age : 29
Tartózkodási hely : Ahol épp állok

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Akali Amikwa (Vörös Fülemüle) Empty Re: Akali Amikwa (Vörös Fülemüle)

Témanyitás by Cerebro Pént. 13 Jún. 2014, 06:37

Akali, súlyosabb fejsérülése volt, mint gondolta, semmire sem emlékszik a kalandból és azóta is vannak kisebb-nagyobb gondjai a rövidtávú emlékezetével, ugyanis azokat rendre-másra elfelejti, csak az erős érzelmi befolyás alatt történt dolgokra emlékszik halványan a baleset óta. Itt is kérem a 2 hónapos bővítést, bár szegény ebből sem emlékszik majd sokra.
Cerebro
Cerebro
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 1406
Hozzászólások régi : 109
Korábbi szint/kredit : 2.szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Reputation : 5
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Cerebro
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Mindegyik és egyik sem

Vissza az elejére Go down

Akali Amikwa (Vörös Fülemüle) Empty Re: Akali Amikwa (Vörös Fülemüle)

Témanyitás by Night Vas. 15 Jún. 2014, 11:22

Bővítés:
Valentín nap:
A bálterembe eleinte csak ismerkedés céljából mentem le, de aztán úgy alakultak a dolgok, hogy hosszabb csevegés és táncolás után beleszerettem egy indián fiúba, akit Rejtőző Medvének vagyis Wayonkának hívtak.
Vadász szakkör:
A különórán valamiért egyedül jelentem meg, bár ez nem zavart, mert Szonár tanár úrral így elég gyorsan tudtam haladni a tanulmányaimban. A tanórát azonban megzavarta egy újonnan érkezett diák, aki démonnak nézett és emiatt a "kíséretét" kiskirályán felnyársalta. A tanár úr végül elaltatta a srácot és pszichológushoz küldte. A tanóra további részében pedig a történtekre való tekintettel csak beszélgettünk és szép tájképeket néztünk a tanár úrral.
Osztálykirándulás:
Sima osztálykirándulásnak indult, melyen együtt gyűjtöttünk anyagot a házi dolgozatunkhoz Medvével, később pedig egy kis időre csatlakozott hozzánk Éva is. Bár be kell valljam én ebből a napból semmire sem emlékszem így csak a társaim és tanáraim meséjéből tudtam csak rekonstruálni az eseményeket. Miután befejeztük a dolgozatot, Frost tanárnő sürgetően hívott magához minket és azt kérte, hogy rejtőzzünk el, mert Apo lovasai itt vannak a közelben és nem éppen jó baráti szándékkal jöttek. Én állítólag az ajándékboltban bújtam meg. Míg többen köztük Medve is a tanárnővel maradt a tiltás ellenére is.
A vége az lett, hogy Olaf az egyik lovas gúzsba kötötte őket, Tao pedig szórakozásból meg akart küzdeni Medvével, a harc során Taó győzött és mikor már azt hitte megölte a Medvét az még lélegzett és fel s hívta rá a figyelmét, hogy juhú még élek, azzal amit tett. Így a végén az egyik lányt akarták arra kényszeríteni, hogy megölje Medvém, de ő nem tette, így Tao taposta agyon a légcsövét. Eközben én csak ültem rejtekemben és nem halottam vagy láttam semmit az egészből. Meguntam a  tétlenkedést és a többiek után indultam, akik a biztonsági szobában nézték végig az eseményeket. Pont a legrosszabbkor jöttem ki, ugyanis Guny közbelépett a diák lovas harcnak mire Tao berobbantotta a helyet, én pedig a lökéshullámtól az egyik akváriumnak vágódtam és bevertem a fejem. Hiába hittem csak egy kis karcolásnak a dolgot ellenőrzés után, később kiderült, hogy hiba volt alábecsülni ezt a kis sebet. A többiek után kutatva láthatatlanul akartam befordulni a  folyosón, hogy a lovasokkal ne találkozzam, mire megszédültem, a fejemből ömleni kezdet a vér és elájultam, és ki tudja meddig feküdtem a vízben ami lassan elzárta az oxigén útját. Végül a Shieldesek vittek ki a helyszínről minket.
A történtek után:
Több napos bőgés és pszichológushoz járás következett miután elmondták, hogy elvesztettem a szerettemet, valakit aki el tudott fogadni úgy ahogy vagyok és ezt érezteti is. Ezek mellett ami rosszabb volt még, hogy a sérülésem miatt problémáim támadtak a rövidtávú memóriámmal, amiből több dolog is következett. A jegyeim átlaga úgy zuhant lefele, mint egy sólyom vadászatkor, mert folyton elfelejtettem a tanultakat és sok fontos dolgot is. Ezért elkezdtem több füzetet is vezetni. Először noteszt kezdtem el, majd jegyzetfüzetet az órák anyagáról, és folyamatosan írtam órán, mert előfordult, hogy az óra végére elfelejtettem már miről volt szó. Legvégül pedig naplót kezdtem vezetni, persze azt Lakotául, hogy csak én érthessem mit is írtam.
Az elmúlt két hónapban nem voltam valami életvidám. Azon kellett fáradoznom, hogy ne húzzanak meg semmiből és, hogy feldolgozzam a történteket. Miután ezeket nagyjából sikerült elérnem, azt vettem észre, hogy a szívem kissé megkeményedett, távolságtartóbb lettem, és a harccal kapcsolatos órákkal egyre több időt töltöttem, mert meg akartam tanulni megvédeni magam a képességeim használata nélkül is, így elkerülhetem a legutóbbi ájulást, persze azért gyakoroltam azok használatát is, de nem akartam azokra hagyatkozni, mert véges ideig tarthatóak csak fent.

_________________
Reneszánsz: Zack Blue  VH: Nikoletta Blue x-diák: Akali/Vörös fülemüle  Out: Akali/Vámpírka
Akali Amikwa (Vörös Fülemüle) Nightcrawler____by_edmcguinness-d7drqg4 Akali Amikwa (Vörös Fülemüle) D3c8cad0c708650896e407947a51e8c7 Akali Amikwa (Vörös Fülemüle) Indian_girl_by_welximak-d628caj Akali Amikwa (Vörös Fülemüle) Vampire_girl_alaina_by_lilfieinabox-d36rmr9
Night
Night
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 252
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 27.
Age : 29
Tartózkodási hely : Ahol épp állok

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Akali Amikwa (Vörös Fülemüle) Empty Re: Akali Amikwa (Vörös Fülemüle)

Témanyitás by Thorhalla Vas. 15 Jún. 2014, 11:53

Elfogadva.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Akali Amikwa (Vörös Fülemüle) Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Akali Amikwa (Vörös Fülemüle) Empty Re: Akali Amikwa (Vörös Fülemüle)

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.