Nemzetközi terminál B

//Mivel Bishop Danny-re várt, hogy tudjon írni, így 2 főre nem igen van értelme kört váltanom, holnap kaptok újat, és Michail Capistran is beszáll a játékba.//

A lövedékek nem érik el ugyanazt a hatást, amit szerettem volna. Bár látszóan gondolnom kellett volna rá, hogy a fém megvédi, de azért reménykedtem. A fegyveremmel az ő fegyverét céloztam, miközben gyors mozdulatokkal próbálok kitérni a golyók elől, és mindig a vakfoltjába próbálok maradni... már ha ennek a lénynek van olyan. Ha nem sikerül, akkor a két szép szemét próbálom eltalálni, majd sokkolóval fejbe lőni. Ha sikerül leterítenem, vagy csoda folytán túlélnem a tárcseréig ekképpen kiáltok hozzá:
- Gyáva nyúl! Egy gyenge nő ellen is csak lőfegyverekkel mersz harcolni? Gyere kapj el, és győzz le puszta kézzel... te féreg... emlékszem ám rád. Ha akarsz belőlem, akkor kapj el puszta kézzel! Úgy.. izgalmasabb.
Ha idegesítésem sikerül, és nem lő tovább rám, akkor is, de ha nem akkor meg főképp elindulok fegyvereim felé. Az igaziak felé. Az íjra most nagy szükségem lenne. Ha tudom menet közbe újratöltöm a sokkolót, hogy a fickóra lőjem. Elméletben ennek igazán rossznak kéne számára lennie, hisz nagy része fém már...

A megfelelő ponton elhelyezkedem, ahonnan szabad rálátásom van a lenti eseményekre, és biztonsággal figyelhetem azokat. Sajnos a célszemélyt ebből a helyzetből nehéz lenne kiiktatni, mert takarásban van, de a jelenlegi helyzetben egyébként sem tenném. Hallom a robbanást, a precíziós bombák most robbantak fel, akkor a chipnek is meg kell lennie. Az előzetes várakozásaimhoz képest jól haladunk. A következő fázis a kijutás lesz, a külső ablakokon keresztül, de azt majd időzíteni kell, ami egyelőre nem kivitelezhető.
~ Smiley tombol, de túl sokan vannak körülötte, ilyen helyzetben a túlerő könnyen legyőzheti, ha nem képes egyszerre több oldalra védekezni. Még tartja magát egy ideig, emiatt nem kell megszakítani a fontos lépéseket. Egyelőre én is kivárok.
Körülnézek még egyszer, olyan alakokat keresek akik esetleges ügynökök lehetnek, hogy tudjam, milyen szögben és hogyan láthatnak rám. Feltételezhetően most a csomagmegőrzőt akarják majd biztosítani, legalábbis azok, akik ezen a szinten vannak és tudnak a második robbanásról. Elméletileg egy Hydra ügynöknek kell a váróban lennie, őt is megpróbálom észrevenni és a tartózkodási helyét, mozgását megjegyezni, ha szükség lenne rá jelezhessek neki. Másr egyelőre nem teszek, figyelem a lenti eseményeket és várok, néha hátra nézek a csomagmegőrző felé. Ha úgy ítélem meg, hogy a támadás teljesen biztonságos és nem fognak egy másik szögből azonnal rám is tüzet nyitni, akkor az egyik M9-st veszem elő lassan a táskámból, nem túl feltűnően.

Túl nagy a tömeg ahhoz, hogy az álcázott SHIELD ügynököket észrevehessem, ez a tény megnöveli a kockázatot, de ezzel már számolnom kellett. Már az akció elején világos volt, hogy ez lesz a legnagyobb veszélyforrás, a nem várt támadás. Gyakran egy ilyen akció a teljes küldetést veszélyeztetheti. Lassan, észrevétlenül készítem elő a kézifegyvert, miközben a másik Hydra katonát keresem a szemmel. Jelzik neki egy kézjellel, amikor felém néz, hogy fedezzen. Egy megfelelő hátvéd többet érhet mint a többrétegű páncél, ami rajtam van. Miután megkapom a visszajelzést határozott mozdulattal célra tartom a pisztolyt, a lent lévő két ügynök egyikét, akire tisztább rálátásom van célzom be. A mellkasára lövök háromszor, minden lövés között másodperces szünetet hagyva, hogyha elmozdulna, tudjak időben korrigálni. Miután az elsőre tiszta találatot adok le és a földre kerül behúzódik a korlát alá, ha az megfelelő védelmet nyújt, ha nem akkor gyors léptekkel másik pozícióba állok. A lehető leggyorsabban a második ügynökre is próbálok lövéseket leadni és ártalmatlanítani. Mindenképpen megpróbálom mind a kettőt lelőni, nem hagyhatok hátbatámadási lehetőséget az ellenségnek.
~ A belső oldalon kell leereszkedni és lent a kiürült részen távozni, az sokkal kevesebb hibázási lehetőséggel jár. Ezzel nem számoltam a tervezéskor, a civilek mozgásával, ami az egyik legfontosabb tényező, mert közvetlenül hátráltat vagy segíti a csapat mozgását.
Ha valahonnan tüzelni kezdenek rám, a legközelebbi fedezékbe vetődik és elsősorban a fejem védem, majd megfelelő pillanatban kihajolva választüzet nyitok. Figyelem, hogy érkezik-e erősítése a SHIELD-nek. Még nem telt el sok idő, de hamarosan biztosan tudni fognak a támadásról és nagyobb erőket küldenek ide, ideje elhagyni a helyszínt. Ha meglátom Bérmajmot, intek neki, hogy a tervvel ellentétben a lépcső felé távozzon. Fedezetet nyújtok neki amíg mozog. A villogót csak akkor használom, ha nem vesz észre. Smiley-val egyelőre nem tudok számolni, nem látom és kapcsolatba sem tudok lépni vele. Ez még gondot jelenthet.

Olybá tűnik szerencsés is vagyok, és nem is. Szerencsés mert sikerült kikészítenem a fegyverét, és peches, mert megsérült a vádlim. De végül is sikerült magam után csalogatnom. Azonban ahogy haladok fel a lépcsőn szembetűnik a rengeteg civil.
- Félre az útból bolondok! Tisztítsák meg a felmenetelt, ha nem akarják, hogy ez a vadállat legázolja magukat miután felmegyek! Ne legyen utamban senki és semmi! - kiáltok fel.
Smiley felé pillantok, és előkapom sokkolót. A mellkasát célzom, és lövök. Elméletben a fémnek javítania kellett volna a testének vezetését. Így ezt éppen jól lelassítaná. Ha nem, hát jöhet az ide-oda cikázás. Elméletben mivel súlya megnőtt, a testmérete legalábbis, a manőverezése is károsult. Ha tudom újratöltöm a sokkolót.
- Drágám legalább a nevedet áruld el. - lihegem neki - Becsülj meg azzal, hogy elárulod becses neved. Ha jól emlékszem az én nevemet tudod. Ha úgyis meg akarsz ölni legalább a tiédet had tudjam meg, hogy tudjam ki okozta a halálomat.
Csak szabaduljon fel a lépcső, és ha végre kiürült, akkor szaladok is.

Újabb nap a munkában, így ma sem maradok unalom, de ami fontosabb: pénz nélkül, így a megbeszélt időpont előtt már negyed órával ott állok a járművel, ahol lennem kell. A tiszteletteljes öregúrnak az egészségügyi adatait mégegyszer átolvasom, illetve előkészítem azokat a gyógyszereket, amiket ő is szedhet: szívritmus szabályozó, a legenyhébb nyugtatók, ha szükség volna rá, a vércsoportjának megfelelő vér, nomeg a saját regeneratív injekcióimból egy kis adag, ebben az életkorban vigyázni kell arra, hogy a lehető legkissebb terhelés is könnyen szívrohamot okozhat, ennek megfelelően kell eljárnom. Miután ezzel megvagyok, elszívok egy cigarettát a repülő járműnek támaszkodva, és várok.

Nem jelenik meg időben a célszemély, de ki lettünk fizetve elég keményen, és a teljes egészségügyi szolgáltatásban a fegyveres életvédelem is közrejátszik, így amikor hallom a lövöldözést, akkor felötlik bennem, hogy hát igen, ezért a késlekedés. Ugyan nem tudom, milyen kísérete van a célszemélynek, de őszintén reménykedem benne, hogy van annyira okos, hogy távoltartsa a harctól.
- Ó a francba!
Halkan káromkodom el magam, és fölveszem a golyóálló, és hőálló öltözetet, nomeg zsebrerakom a sokkolót, betárazom a pisztolyt, és kiveszem a mentőautóból a hordágyat. Bármi is legyen a helyzet, nekem azt az embert ki kell onnan hoznom, mégha akármilyen terroristák is vannak odabenn, így hordágyas-mindenestül elindulok a bejárat felé, bekapcsolva hagyva a mentőautó vészvillogóit, amit átparkolok a bejárathoz minél közelebb, és óvatosan benézek, hogy felmérjem a helyzetet, és ha olyan a helyzet, hogy biztonságosan be tudjak menni a terminál területére, akkor bemegyek.

A megfelelő pillanatban célra tartok a fegyverrel és három tiszta lövést adok le az ügynökre, akit mind a háromszor háton találok, tervezés és kivitelezés dinamikus kapcsolata, mint a régen. Mikor a következő célpontot venném célba látom, hogy az egyetlen jól irányzott lövéstől a földre kerül. Bérmajom, éppen időben lépett közbe, kommunikáció nélkül is remek volt az időzítés. A támadás befejező lépéseként fedezékbe húzódnék, ekkor ér egy lövés. Azonnal érzem, hogy nem érhetett létfontosságú területet, ezért csak a fájdalom miatt nyúlok oda és fogom meg a sebet, de majd csak később kell foglalkoznom vele. Próbálok egy megfelelő fedezéket találni, olyan helyen ami ellentétes irányban van azzal a területtel, ahonnan a lövések érkeztek. Megpróbálok a lehető leggyorsabban, alacsonyan maradva odajutni.
~ Elárultuk a pozíciónkat a lövésekkel, a tömeg azonnal menekülni kezdett, amitől tiszta célpontokká váltunk mind a ketten, a másik ügynöknek esélye sem lett volna fedeznie. Nem látszanak a civil ruhások a tömeg miatt, túl kockázatos lenne visszatámadni, nem látni a célpontot. Innentől már csak az időnk fogy és a kockázat nő további találatokra. Muszáj lesz a lehető leggyorsabban kijuttatni a chipet és a bent lévőket.
Ha a fedezék mögött vagyok akkor az M9-est kitartva több véletlenszerű lövést adok le abba az irányba, ahonnan rám lőttek. A lehető legkisebb támadási felületet nyújtom, nem célzok senkit, csak a tömeget magát, a célom, hogy a másik oldalon is fedezékbe kelljen húzódniuk, vagy legalább rövid időre tűzképtelenné válniuk, amíg másik pozícióba állnak. Ezután előre megtervezem az útvonalat, a megfelelő tereptárgyak mellett elhaladva, lehetőleg takarásban, ami a tömeghez és a külső falhoz vezet. Amikor biztonságosnak vélem néhány másodperc múlva erőmtől függően kezdek el futni a következő fedezék mögé, vagy be a tömegbe, amit használhatok annak. Hármat villantok még a LED-es eszközzel, jelezve Bármajomnak és a másik ügynöknek, hogy terv szerint távozunk, most. Innen már csak veszíteni tudunk az előnyünkből. A sérülésemmel egyelőre nem foglalkozik, csak alapszinten, nem terhelem az a kezem, a lehető legkevesebb fájdalommal próbálok mozogni.

Miután látom, hogy mennyire is para a helyzet, lövöldözés és halottak, terrortámadás, tulajdonképpen csak egy gyors telefonálást sütök el, értelemszerűen a 911-et hívom, miután nem látom, hogy bárki is a törvény oldaláról venné fel a harcot a civilek életéért, csupa terrorista, civil, mutáns, meg miegymás lövik egymást, és közben a sérültek, nomeg a halottak száma nőttön nő. Hippokratészi eskü ide vagy oda, a mentőautómban, de még a vérkeringésemben összeadva sincs annyi minden, hogy ezeket mind megtudnám gyógyítani, így marad a 911, megpróbálom megbecsülni a sérültek és halottak számát.

- Jó estét kívánok, Michail Capistran vagyok a repülőtér B termináljánál az Everwell Private HealthCare mentőszolgálatosa, lövöldözés, támadás robbant ki, a halottak száma X és nő, illetve több tucatnyi sérültünk van, nők és gyermekek, rendőri és mentősi erősítésre van szükség, nincs nálam annyi orvosság, hogy minden sérültet elláthassak, illetve úgy néz ki, hogy a lövöldözés is csak eszkalálódik. - mondom, és leteszem a telefont, ha visszakövetnek a 911-nél, tudhatják, hogy ki vagyok, mi a munkám, és nem kockáztatnék egy kamutelefont ebben az ügyben. Mikor úgy vélem, hogy golyószünet van felém, biztonságosan odarohanok a sérültek első csoportjához, és ha van közelben bútor, amit fedezékként odahúzhatok, felboríthatok, bármi, amivel védhetem a civileket, akkor ilyen rögtönzött fedezéket alkotok a területen, igyekszem kis területre összehúzni a sérülteket.

Ha valaki önveszélyes, sokkos állapotban van, kap tőlem nyugtatót, az erősen vérző sebekre pedig nyomó, illetve szorítókötést rakok sérülés típusának megfelelően. Mentős egyenruhám remélem megteszi a hatást, és a sérültek együttműködnek majd velem, magyarázok is nekik, hogy aki esetleg teljesen ép, csak nagyon fél, segítsen egy helyre terelni a sérülteket, építse tovább a fedezéket, illetve megkérdezem, hogy van-e köztük orvos, aki esetleg asszisztálhat nekem a kárelhárításban. Felmérem, hogy van-e esély csoportosan kirohanni az épületből, cipelve a sérülteket. Az ilyenkor szokásos pszichológiai eszközöket bevetem ("Nézzem rám, csak a hangomra figyeljen!"), és egyáltalán igyekszem egy ilyen katasztrófahelyzethez méltóan viselkedni, ez később még akár jó reklám is lehet a cégnek. Tekintetemmel néha azért körbenézek, hátha a környéken van az a személy, akit nekem valójában mentenem kéne, hiszen bármilyen fájó is, elsődleges prioritást élvez.

//Mivel lényegében pont azok nem írtak (a jk-k fele), akiket lelőnek, vagy éppen enni akarnak, így hétfőig van idejük írni, mert akkor váltok rendesen kört. Elnézést azoktól, akik viszont írtak már.//

Sajnálatosan szerencsém éppolyan könnyedén elszállt, mint én magam, ahogy az őrült monstrum feltaszított. A földre érkezve már-már a csillagokat is látni véltem, miként a tüdőmből eltávozott az oly fontos oxigén. Kissé sajgott fejem, de nem maradt időm sajnálkozni. A bestia súlya máris felsőtestemre nehezedik. Csodálkozom, hogy nem törtek el még a bordáim, vagy a karom. A sokkolóm a lépcső felé pattogott el nemrégiben... Összeszorítom a fogam, és megpróbálom a lábaimat a fickó hónalja alá dugni, és hátra fele nyomni őt, hogy ne tudjon belém harapni, vagy legalább hátráltatni. Ha sikerült, akkor a nekifeszüléstől elég halkan, és nehézkesen de még hozzámondom.
- Ne siess annyira... látni akarom még azt a ronda pofád.
Remélem gyorsan a segítségemre sietnek, vagy kannibalizmus áldozata leszek... bár kitudja.. lehet nem is ember ez.. vagy legalábbis már nem.

Fedező tüzet nyújtok Bérmajomnak, azzal a célzattal, hogy ő addig tud találni egy számára megfelelő menekülő utat a chippel együtt. Az első lövések után máris érkezik a válasz a másik oldalról. Meglepetten húzódok egy kicsit hátrébb mikor látom, hogy a tömeg már onnan is eloszlott, de a torkolattűz a semmiből érkezik. Visszahúzódok a fedezék mögé és betöltöm a pisztolyom.
~ Erre számítottam már a tervezéskor, egy előnyös képességekkel rendelkező metahumán, mutáns vagy egyszerű ember technológiával felszerelkezve sokat segíthet a chip védelmében. És ez most meg is történik, nem fogom tudni időben kiiktatni vagy hosszabb ideig sakkban tartani, ha nem látom, de ő tud úgy mozogni, hogy kijátsszon. Gyors megoldásra van szükség. Minél előbb biztonságos útvonalon el kell hagyni az épületet.
Előveszem a második M9-est is, élesítem, majd óvatosan a sérült kezembe veszem, nem kell vele különösebben jól céloznom, most nem az a prioritás. Csak úgy mint az előbb az első lövéseket anélkül adom le, hogy a fedezékből kihúzódnék, az irány nagyjából az eddig látottak alapján igyekszem bemérni. Majd az első válaszlövések után mind a két pisztollyal a kezemben lépek elő és a lövések irányába adok le rövid két-három lövéses sorozatokat. Egyelőre bízok a többszörösen ellenálló öltözékben annyira, hogy ezt megkockáztassam. Próbálok időt nyerni és amikor ez sikerül, lehetőleg védett, nem teljesen nyílt útvonalon a mosdók közelébe jutni és ott egy utolsó fedezéket találni. Bármilyen nagyobb probléma esetén egy fedezékbe vetődök, ugrok, lehetőleg nem a sérült vállamra érkezve. Ha ez sikerül akkor a táskában lévő kézi radart veszem kézbe és megpróbálom finomhangolni, hátha használható.

//Meh, megint a fél bagázs, áttérjünk 5 napos körökre, ha nem tudjátok tartani a 3-at? Egy szavatokba kerül pü-ben, vagy a reag végén... mivel vasárnap tali van, hétfőn kap a társaság kört, addig van ideje a többieknek is írni.//