Nemzetközi terminál B

Sikerült a tervem, és el is mosolyodok, de látszott mennyire erőlködök, szóval nem vagyok olyan hű de boldog. Természetesen annyira hülye nem vagyok, hogy lábam eltöréséig tartsam ott, így ha közel kerül a csontjaim az eltöréshez megpróbálom még gyorsan kihúzni. Nyakamat próbálom aképpen biztonságban tartani, hogy behúzúm nyakam, és állammal próbálom eltakarni, és ha esetleg felém marna, nem lendületből, hanem egyszerű nekifeszülésből próbálom fejemmel leblokkolni a harapását, természetesen szájára figyelek, nehogy lefejellem. Azonban szemeimben hamarosan félelem bujkált elő. Akkor, mikor elkezdte letépkedni a ruháimat, már tudtam mit akar tenni. Elkezdek rángatózni, kezeimet próbálom kiszabadítani, és elnyomni magamtól, vagy ha elérem előkapni a pisztolyomat, és a fejét lőni. mindenképp ki kell szabadítanom a kezemet... nem.. nem hagyhatom, hogy megtegye. Ha letépi valamelyik ruhámat hangosan kiáltozok.
- Ne, ne ne! Ne csináld! Hagyd abba! N..nem így gondoltam... Engedj el!  Inkább ölj meg előbb! De nem akarom, hogy míg eszméletemnél vagyok megtedd! - kiáltozok rémülten.
Testem így is már alig bírja a súlyát, és biztosan megtörnék lelkileg is, ha ez az alak megerőszakolna. Ha tudok a lépcső felé pillantani, és látom, hogy valaki felém néz, rémült tekintettel eltátogom a "Segíts.." szót. Bárkinek örülnék, ha sikerülne meggátolni ezt az alakot. Nem akarom éppen egy ilyen ocsmánytól elveszíteni ártatlanságomat... nem így képzeltem az első alkalmat.. nem akarom ezt! Könnyeim eleredtek, ha nem sikerült kitépnem magamat a szorításából. Bár ha meg akarna ölni még ellenkezek, de már sokkal jobban elvesztettem a fejemet, és inkább ösztönszerűen védekeztem.

// az 5 nap nekem megfeelőbb lenne, mert enm mindig tudok írni :/ //

Mind két fegyverrel tüzet nyitok az ellenség feltételezhető helyére és Bármajom is így tesz, szinte biztos vagyok benne, hogy össztűzzel képesek leszünk kiiktatni záros időn belül a képességhasználót, de nem ez történik. Hiába lövök többször is a megfelelő helyre, a lövedékek egyszerűen átrepülnek azon a területen, ahol a fegyvert tartónak állnia kellene. Eközben a lejáró szabaddá válik, Simely-val történhetett valami, de nincs időm ezzel foglalkozni. Fedezékeken keresztül végül eljutok egészen a mosdóig, ahol néhány percre visszahúzódok.
~ Túl sok a lehetőség, nem lehet egyértelműen meghatározni mivel is állunk szemben. Lehet, hogy egy mutáns vagy szuperhumán aki nem csak léthatatlanná, hanem átmenetileg anyagtalanná is tud válni, ez egy nagyon kellemetlen alternatíva. A másik lehetőség, hogy nincs senki a fegyverek mögött, telekinetikus erővel vagy mágiával is irányíthatóak, akkor az ellenségnek olyan helyen kell állnia, ahonnan megfelelő rálátása van a csatatérre, de képes koncentrálni. Vagy valamilyen eddig ismeretlen túlvilági erő, technológia. Ez így nem fog működni, egyszerű megoldás kell.
Felnézve meglátom, hogy Bérmajom a látszat ellenére valamitől vagy valakitől sérüléseket szenved és a kezében megrándul a táska.
- A francba! - mondom magam elé, tudtam már korábban is, hogy a képességhasználók lehetnek a terv buktatói.
Pillanatok alatt mérem fel a helyzetet, próbálom ismét megállapítani a láthatatlan ellenfél feltételezhető pozícióját. Először a táska felé próbálok néhány pontos lövést nagyjából karmagasságba leadni, majd feljebb haladva a test, mellkas magasságáig jutni. Feltételezem, hogy nincs egyedül, ezért amennyire tudok fedezékben maradok még és készen állok, hogy időben visszatámadhassak, ha egy másik pontból tüzet nyitnak rám. Akkor ha a lövések nem találnak semmit, óvatosan, de a lehető leggyorsabban felmérem a terepet és olyan személyt, vagy ha ilyen nincs védett pontot keresek, ahol könnyen védheti magát egy olyan személy, aki képes távolról jelenléte nélkül támadni, ugyanakkor koncentrálnia kell ehhez. Végső esetben, ha ez sem működik meg kell próbálnom közvetlen közel jutni Bérmajomhoz, majd saját magam átvenni a táskát és közvetlen közelről lőni. Mielőtt cselekszek felkészülök, hogy bármikor további nem csak könnyű sebeket szerezhetek.

Sírva fakadtam magatehetetlenségemben. Bár a harapásokat megtudtam akadályozni, ruhám több helyen is elszakadt, és már jófomán semmit sem takar. Remegve próbálok kiszabadulni szorításából mikoe hűvös szellőt érzek lábamnál. Szörnyülködve nézem, hogy nadrágomato
teljesen leszabta, és már csqk egy szál alsónemű fedi el lábamközét. A félelemből gyüjtöttem erőt, meg abbol is hogy a fickó kezei éppen mással ügyködtek. Lábam rugalmasságban bízva összeszorítom a fogam, és megpróbálom tűrni a törést, mely nagy valószínűséggel bekövetkezik. Eközben bal kezemmel gyors lendülettel megpróbálom megszorítani az ádámcsutkáját, ha tudom el is töröm. Eközben jobb kezemmel az éles fegyvert próbálom elővenni, ésha sikerül az aranysugár képességet előkészítve a szíve felé helyezem a pisztolyt.
- 6 szoros!
6 aranysugár erejét összpontosítottam egy golyóba, mely a hat erejét és lendületét is birtokolja. Ha sikerül is elsütnöm érzem hogy testem elernyed és a fegyver kiesik kezemből. Kezeim visszazuhannak mellém, és a hallásom betompul. Egyedül a látásom nem változott. Hát igen ha túl sok erőt mozgatunk akkor ára is fizetnünk kell. Ha azonban fegyveremet nem tudtam előkapni nagy valószínűséggel eltörte a lábam, és az utóbbi ütéseinek csapásai fájdalmas nyomokat hagynak. Arcomat próbálom védeni kezemmel miközben. Ajkamba harapok hogy ne kiáltozzak, de szememből folynak a könnyek és minden csapásnál fájdalmasan nyögök, végül biztosan elered szám vére de engem nem érdekel ez.

Miután a civilek egy részét sikerült kimentenem, nincs más hátra, mint a többi civillel foglalkozni... de hogyan? Amíg tűzharc van, addig esélytelen kimenteni bárkit is, lehetetlen lesz az emberek biztonságát szavatolni, miközben golyók röpködnek föl s alá. Egyetlen esélyem az, ha a terroristákat valahogy eltávolítjuk a helyszínről, akár azzal, hogy kivisszük a csatát más helyszínre, akár azzal, hogy szimplán lelőjük őket... de egy mentős hogyan tudna eredményesen bármi ilyet is csinálni? A vészhívó csatornák, és kommunikációs rendszerek nem működnek, azaz kénytelenek vagyunk azzal a kevéssel dolgozni, amink van, és az a kevés bizony egyáltalán nem sok. Van egy pisztolyom, és nagyon sok sérültem, szerencsére jónéhány civilt sikerült elindítani a kijárat felé, de a halálos áldozatok száma egész egyszerűen túl magas. Hozzávetőleg lehetetlen megállapítani a csata közben hogy ki kivel van egyáltalán, hogy lenne érdemes lőni, így a tűzharc ötletét egyenlőre mellőzöm, csak bajt okoznék vele.

Inkább a bútorzatot veszem kezelésbe, guggolva kibújok a fedezékemől, és asztalokat, székeket borogatok fel, a tereptárgyakat igyekszem úgy arrébhúzni, hogy azok, akik menekülni vágynak, azoknak egy "fedezék-folyosót" alakítsak ki.

Az első lövések után már biztos vagyok benne, hogy a B verzió a helyes feltételezés. Azonnal elkezdem keresni azokat a pontokat, ahonnan egy telekinetikával rendelkező mutáns vagy szuperhumán, esetleg egy gyengébb mágus meghúzhatta magát. Megpillantom a fedezékül szolgáló pontokat, és a táskát, ami kitépődött Bérmajom kezéből. Ez a lehető legrosszabb alkalom, minél előbb le kell kapcsolni az ellenséges ügynököt, mielőtt túl késő. A táskát egy biztos ponton az övemhez rögzítem, úgy, hogy ne zavarjon a mozgásban, majd elrakom az egyik pisztolyt, hogy ismét csak egy legyen nálam közvetlenül. Intek a harmadik itt lévő Hydra ügynöknek és Bérmajomnak is, hogy vegyék az irányt a cserepes növények és a bódé felé. Ha rám tekintenek hosszabb ideig, akkor katonai kézjelekkel mutatom, hogy vegyenek fel egy háromszög szerű pozíciót. Az első kettő a széleken, én és a másik ügynök hatolunk előre két oldalról, hátul maradhat és fedezhet a sérül lábú Bármajom. Ha ezt nem tudom megtenni akkor előbb odakiáltok nekik, majd újra elmutogatom a terv lényegét.
Ezután ha mind a ketten visszajeleznek, akkor két kezemmel magam elé tartom a pisztolyom. Oldalról, íves vonalon próbálom megközelíteni a bódékat és a virágcserepeket jobb oldalról. Végig figyelem és élesen tartom a reflexeim, hogy ha esetleg megint váratlan és láthatatlan támadás ér, időben elvetődhessek egyik oldalról. Bízok a többrétegű páncélban de a vállam már így is sérült nem kockáztathatok. Megpróbálok elég nagy íven maradni és a fedezékek mögé kerülni. Amint meglátok egy humanoid alakot, vagy bármilyen mozgást leadok két lövést a célpontra. Elsődleges célom azon felül, hogy eltaláljam az, hogy megzavarjam a koncentrációban. Éppen ezért ha meg van a pontos fedezéke egy ideig tűz alatt tartom, legalábbis megpróbálom. Még eddig nem harcoltam képességhasználó ellenféllel.

//Igaz Sarah csak +1 napot kért, de mivel többen sem írtak, elnézést Danny-től és Bishop-tól, de +5 nap az új körig... kedden kaptok új kört, szenteste.//

Csont reccsen és lábam eltört. Még egy kattanás és a másik lábamtól is fájdalom érzetek száguldanak agyam felé. Azonban még volt annyi erőm, hogy felemeljem fegyveremet, és lőjek. A fickó hátratántorgott. Nekem ennyi elég volt. Pisztolyom töltényeit a sebe felé fordítom, és lövök. Nem az egész tárat csak a felét. Egyet, kettőt a lábai felé is lövök, de mindenképp ügyelek, hogy 1 töltényem még maradjon. Fél kézzel a sokkoló felé húzódok, a másik kézzel lövök. Fél szemmel a sokkolót figyelem, és ha sikerül odavonszolnom magamat elkapom és rögvest lövöm a fickót. Ha közben utolérne kezeimet próbálom minél tovább mozgásban tartani, hogy ne kapja el, végül ha nincs más remény, és fegyevres kezem még szabad a szája elé kapom a fegyverem, és utolsó erőmet beleadva az Aranysugárral a fejét próbálom átlőni, ha kinyitja száját.  Viszont ha mellé akkor biztosan meghaltam.

A taktika sikeresnek bizonyul, Bérmajom fedez, közben ketten két oldalról haladunk előre. Én óvatosabb vagyok és támadásra számítok, ezért nem kezdek el vaktában tüzelni, de a másik ügynök offenzívabb és rögtön tüzel a fedezékekre, aminek meg van az eredménye. Nem látom a célpontot, de emiatt már nem veszíthetek több időt, számolnom kell azzal a lehetőséggel is, hogy egyszerre képes az ellenfél láthatatlanná válni és telekinetikus erőt használni vagy speciális mágia, aminek általános működésével sem vagyok tisztában. Amint a Földre kerül a táska, a fegyvert még mindig fél kezemmel a fedezékek irányába tartva ugyan de azonnal odarohanok és megpróbálom megragadni, majd felvenni. Ezt előtte szabályszerűen jelzem a társamnak, az együttműködés érdekében.
Ha nálam van a táska, akkor jelzem, hogy vettem a jelet, megvan a fedezet is, majd intek Bérmajomnak, hogy azonnal induljon meg a legközelebbi mosdó felé. Ezután én is megindulok, a gyorsaság ellenére lehetőleg némileg takarásban haladva, egy fedezéket érintve. Igyekszem a lehető leggyorsabban elérni a mosdót, ahol a szellőző járatot kezdem el keresni.
- Bérmajom, itt a táska, vigye előre, a szellőzőkben még sérülten is gyorsabb nálunk.
Adom ki az utasítást, majd ha pozitív visszajelzést kapok akkor átadom a táskát és ha kell akkor segítek neki könnyebben felmászni vagy ugrani a szellőzőbe. Ez már a végjáték és itt már tényleg csak az eltelt másodpercek számítanak. Ha eddig sikerül eljutni, természetesen fedezetet nyújtok a mosdóból a kint lévő ügynöknek, hogy biztonságban tudjon haladni. A szellőző elhelyezkedésétől függően bakot tartva küldöm előre az ügynököt, majd követem én magam is. A fegyvereket ekkor a biztonság miatt biztosítom, nem engedhetünk meg még egy hibát.

Szolidan jelzem Bérmajomnak, hogy értem amit, mond majd előre küldöm. A fegyverem ugyanúgy elrakom és az ügynök előtt megyek a szellőzőjáratba, de néha hátra tekintek, hogy lássam, ha készül valamire. Nem kérdőjelezem meg a társam gyanúját, profi, oka van ha úgy gondolja tégla van a csapatban, de én egyelőre nem látok jelet. A szellőzőben a haladás terv szerint könnyű, most kifizetődik minden tervezéssel töltött másodperc, amit akkor vesztettünk, most visszanyerjük és ez sokkal nagyobb siker, mint amit a sietséggel elérhettünk volna. Komplikáció nélkül sikerül eljutni az autóig. A felmerülő két lehetőségre pillanatok alatt futnak át a lehetséges végeredmények a tudatomban. Egyelőre még nem szólt előttem semmi, végignézek a csapaton, majd ha látom, hogy még mindig senki nem akar utasítást adni, megteszem én.
- Ha itt maradunk az túl kockázatos, nyilván le fogják zárni és átvizsgálni a teljes repteret. Nem lehet nálunk a chip, sem a fegyverek, ami ebben a helyzetben kivitelezhetetlen. Induljunk el, először lassan, mintha nem sietnénk, és nem tudnánk a bent lévő eseményekről, ez a legkevésbé feltűnő. Haladjunk el a reptér mellett párhuzamosan, betartva a forgalmi szabályokat, majd a legközelebbi lehetőségnél egy forgalmasabb, nagyobb útvonalon haladjunk. A drone rendszer miatt feltűnő és túl lekövethető lenne egy elhagyatottabb részen a gyors mozgású jármű. Most az elvegyülés tűnik a legjobb megoldásnak. Próbáljunk az érkező erősítés útvonalát elkerülve haladni. Érthető?
Ez így lassabb és emiatt kockázatosabb, de egy gyors menekülés könnyen végzetes hajszává válhat. Most nem hibázhatunk, ha már eddig eljutottunk. Én az útvonalra figyelek és ha kell adom az utasításokat, az általam elmondott terv szerint, figyelve a környezet mozgását. A többieknek utasításba adom, hogy figyeljék a rendőrség vagy a SHIELD érkező járműveit, illetve, hogy követ-e valaki.