Moszkva (Föld)

2 / 3 oldal Previous  1, 2, 3  Next

Go down

Moszkva (Föld) - Page 2 Empty Re: Moszkva (Föld)

Témanyitás by Tyranis Vas. 09 Márc. 2014, 10:06

2025. január – Moszkva, Rákuniverzum
Résztvevők: Slade Hutchinson / Such, Andrew Ramirez, Michael Ark / Szeráf és Nathaniel Orrin / Pók

- Nem igazán vannak errefelé turisták – mondta. – Legalább is amennyire tudom, vízum is kell hozzá, és csak diplomáciai csoportok jöhetnek be. De lényegében az is teljesen felesleges, amióta holografikus projectorokon át is lehet könnyedén tárgyalni.
Ennek ellenére valóban nem vetette el azt, hogy kimenjenek, mert tudta, hogy tényleg nincsen más lehetőség, csak nyilvánvalóan félt és aggódott. A lány elgondolkodott azok után, amit hallott és Such kérdésére sem felelt egyből. Úgy jó két-három percig gondolkodott, az arcán pedig gondterheltség látszott eközben.
- Még van valami, nem tudom, hogy mennyire járható út – mondta. – Ti eléggé különlegesek vagytok, nem is ebből a világból. A tudás, amit tudhattok értékes és érdekes lehet a maffia számára…
Itt elhallgatott néhány pillanatra, majd folytatta.
- Lehet, hogy szándékosan el kellene fogatnotok magatokat a helyzetetek miatt igencsak valószínű, hogy egyből a fejesek elé kerülnétek, kerülnénk.
Láthatóan ennyit szeretett volna mondani, mert ezek után már nem igazán akart semmit sem mondani, amíg a többiek nem felelnek, vagy mondanak erre valamit.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Moszkva (Föld) - Page 2 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Moszkva (Föld) - Page 2 Empty Re: Moszkva (Föld)

Témanyitás by Dr. Zield Jones Vas. 09 Márc. 2014, 11:38

Ramirez majdnem olyan érzékeltlenül válaszolt Szeráfnak, ahogy Such szokott. Tényleg titkolhatott valamit, gondolta a szárnyas mutáns. Elvigyorodott, ahogy látta az ellenálló szánalmas, csalódott, kiszolgáltatott viselkedését. Ennyit felelt kétértelműen:
- Ugye-ugye, Ramirez?
Tervezgettek és nagyjából megvolt, hogy mi legyen. Pók megerősítette, Zaphire pedig kiegészítette a tervet. Szeráfnak már nagyon bökte a csőrét, ami itt történt. Egy ellenállóval társalogni, együttműködni, segíteni azt. Azt, aki nem volt képes felfogni, hogy egy erősebb faj tagja és joga van elvenni bármit a kisebbektől, az ócska emberektől. Aztán itt volt Such, a gépies, ide-oda csapódó alak meg a tudomány megszállottja és egy mimóza evilági nő. Remek csapat, gondolta Szeráf gúnyosan. A hiba persze az volt, hogy ő állt haragban a világgal és ő nehezített meg mindent a legjobban, de ezt nem látta be. Nem akarta. Megjelölte, hogy mi legyen:
- Akkor menjetek! Én ott leszek a hatkarúval az erdőben, ahova érkeztünk.
Nem akart velük tartani, inkább Pók felügyeletére vállalkozott. Magához vett még egy adag papírt és a ceruzát is, hogy ha akarnak kommunikálni, akkor lehessen. Ha végre elindulhattak, akkor pedig úgy tett, ahogy mondta. Miközben a fák felé igyekezett vissza, remélhetőleg Pókkal, figyelt, körülnézett, hogy nem lesi-e őket valaki. Ha baj volt, akkor pedig megpróbált búvóhelyet találni.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Moszkva (Föld) - Page 2 Empty Re: Moszkva (Föld)

Témanyitás by Bishop Szomb. 15 Márc. 2014, 21:45

Szeráf megint provokálni próbál, először nem értem mit akar elérni, de egy pillanat múlva máris tudom mire gondolt. Az egyik kezem lassan ökölbe szorítom, majd nyugodtságot erőltetek magamra.
~ Most nem fogom ezt játszani vele, nem fogom hagyni magam. Össze kell fognunk, hogy visszajussunk a saját világunkba, nem fogom hagyni neki, hogy az ellenségeskedésével tönkre tegye a tervet.
Végül úgy döntök, hogy mégsem hagyom annyiban. A saját társa is könnyen el tudta intézni, nekem is meg kell tennem. A karmok sajnos nincsenek rajtam, de ha ott lennének, már aktiváltam volna azokat. Most csak a képességemmel felgyorsítom magam, de egyelőre még nem mozdulok.
- Egyszer már kiütöttelek Szeráf. Ha kell meg teszem újra, a hazajutás érdekébe. Ne kényszeríts rá.
Figyelem a szemét, hogy lássam mire készül, hogy reagál magában. Nem várok tőle sokat, de felkészülök, hogy esetleg ismét megpróbál felgyújtani, vagy más módon támadni. Ez esetben időben próbálok kitérni és felé mozdulni. Ha ez nem következik be Zaphire felé fordulok.
- Ez működhet, korábban már voltam olyan helyzetben, ahol bevált. Nem szívesen fogatnám el magam itt, de vésztervre is szükségünk lehet.
Már várom, hogy elinduljunk, de ez most sem történik meg. Szeráf végül úgy dönt, hogy inkább maradna. Nem tetszik, valamiért gyanús, de ennek most nem adok hangot. Tekintetemmel Pókot figyelem, hogy tetszik-e neki az ötlet, vagy számított-e rá. Közben ha tudom ellenőrzöm a felszerelésem is, nem akarom, hogy bármi fontos itt maradjon.

Such terve már szinte összeállt, mindent megbeszéltek amit kellet és ő is megfogalmazta a különböző lehetőségeket maga előtt. Óvatosnak kell lenniük, de ha esetleg Zaphire javaslata szerint, vagy akár akaratuk ellenére fogságba kerülnek, akkor is bőven van lehetőségük. Legalábbis neki mindenképpen. Azzal ugyan nem számolt, hogy feltétlenül visszajutnak a másik világba. Meg van az esélye, hogy a kristályok nem vagy nem úgy működnek. Ezzel is számolnia kell. A félreértés elkerülése előtt még válaszol a lánynak. Még mindig szinte érzelmeket nem tükröző arccal, bár ez Zaphire esetében valamivel másabb.
- Nem olyan turistákra gondolunk és szerintem te se arra gondoltál az előbb. Az olyan személyekkel viszont veszélyes megfelelő lehetőségek nélkül kikezdeni. Vagy a lehető legkörültekintőbben kell információt szereznünk, vagy a leggyorsabban, erőszakkal.
Az utolsó mondatot megnyomja, hogy érzékeltesse az eddig felállított terv lényegét. Kérdően tekint Szeráfra, mikor bejelenti, hogy itt marad. Ez eddig nem került szóba és nem is számolt vele. Ezek szerint a másiknak is megvan a saját terve.
- Erről nem volt szó. Nem kell, hogy itt maradjon bármelyikünk, Pók önmagában elég kockázatot jelent. - kezdi hideg hangon, amely lassan élessé válik- Beszélhetek veled négyszemközt?

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Moszkva (Föld) - Page 2 Empty Re: Moszkva (Föld)

Témanyitás by Dr. Zield Jones Vas. 16 Márc. 2014, 02:23

Szeráf élvezte a helyzetet, ahogy Ramirez még dühösebb lett. Tudta, mi megy ilyenkor belül: a düh emészti azt, aki nem meri kiadni magából. Nem meri, nem akarja, valami felsőbb célt helyez előtérbe és a dühöngést visszaszorítja. Ramirez ökölbe szoruló keze és a szavai ennek a mintaképét jelentették a szárnyas számára. Még mindig vigyorgott, nem ijedt meg a fenyegetéstől.
- Kiütöttél, de az utolsót az elektromos padló adta - mindkettőnknek. És végül azt se tudtam meg, láttál-e még valami fontosat a gépnél, de most már mindegy is. Hacsak nem őrzik a kristályokat is ugyanazzal, ezt meg kétlem. Egyébként meg... Szóra ököllel? Nem én vagyok az ellenség, Ramirez. Már mondtam, én is azt akarom, amit ti: hazajutni.
Szeráf igazat mondott, csak megint úgy, hogy attól a falra mászik, aki hallja. Ha Andrew-nak ettől már elszállt az agya, akkor a szárnyas igyekezett kitérni, de gyújtogatással nem próbálkozott. Arra nem volt szükség, hogy már itt felhívják a figyelmet magukra. A távozását nem akarták elfogadni. Nyilván nem szimpátiából, mivel biztos mindegyik a pokolba kívánta volna őt a stílusa miatt. Nem hitte, hogy ő nélkülözhetetlen lenne a felderítő csapatban, inkább gyanakvást sejtett. Szeráf látta, hogy Ramirez csak hallgat és Such-tól várja a választ. Most kivételesen a vezetéknevén szólította, pedig nem szokott így tenni.
- Hutchinson, nem kell félrevonulni. Mondd el, amit akarsz, én is elmondtam. Ha Pókkal baj lesz, itt vagyok. Nektek meg addig se kell engem elviselni. Csak egyszerűbb lesz, nem?
Szeráf tudta, hogy kockázatos, amit csinál és nehéz dolga lesz. De az ő élete sosem volt könnyű, már megszokta, hogy semmi nem megy egyszerűen. Ha végre abbamaradhatott a fölösleges vitatkozás és ráhagyták, hogy maradjon, akkor elindult a kijelölt helyre, remélhetőleg Pókkal.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Moszkva (Föld) - Page 2 Empty Re: Moszkva (Föld)

Témanyitás by Reptile Kedd 18 Márc. 2014, 04:54

Nem közelednek gyanús alakok, nagyszerű, egyenlőre ez lehúzva a problémák listájáról, egyenlőre, a lehetőség szinte bármikor ott van, de legalább most elenyészőbbnek tűnik a valószínűsége. Ramirez és Szeráf kibontakozó vitájába nem szólok bele, ahogyan legutóbb sem tettem, ha oly szükségesnek érzik, elintézik egymás között, itt pedig kétlem hogy lenne bármi ami végül megállítaná őket, leszámítva azt hogy nem tartana sokba azzal leleplezni magunkat, ami pár fokkal problémásabb mint a múltkori áramütés, amit megkérdőjeleznék, nem a miért vagy mikéntet, noha valamilyen szinten köze van az utóbbi kérdés kategóriához, de fölöslegesnek látom, a kérdéseim csupán elenyésznének a saját gondolataimban s olyan válaszokat kapnék melyeken már egyszer átestem s melyeket úgy vélek, hogy ki tudnék küszöbölni, igaz nem szükséges, tökéletes megoldás volt, de lehetett volna könnyedén tökéletesebb. A lényeg mint mondtam, hogy nem szólok bele, némán figyelem a dolgokat amíg azok remélhetőleg el nem simulnak, a helyzet alapján ítélkezve ez a legvalószínűbb kimenetel. Ami jobban felkelti a figyelmem, hogy az állítások alapján, legalább is a nő szavaira támasztva az elméletet van még egy lehetőség, ami a tervekhez mérten talán az egyszerűbb és nem biztos hogy ezzel egybefüggően a rosszabb út, kivételesen. Kicsit megvakarom az államat elgondolkodván a lehetséges kimeneteleken, figyelembe véve a körülményeket mérlegelek majd pedig számolok, amint pedig végeztem....
" Van benne lehetőség, valóban, ugyanakkor jelentősen több negatív tényező játszik közre mintsem pozitív és a világban gyűjtött eddigi tapasztalatok alapján nagyobb az esélye a negatív kimenetelnek. Ugyanakkor megoldást jelenthet, de csak abban az esetben ha addig nem mutatunk agressziót. Ha azután kapnak el, akár önkéntesen akár nem, hogy egy tagot esetleg valóban sikerült megtalálni és kifaggatni, a következmények finoman fogalmazva súlyosak lesznek fizikailag és hosszabb távon mentálisan." Analitikus iromány, nyers információ mellyel feltételezem hogy mindenki tisztában van. Ennek is ugyan úgy megvannak a buktatói mint az eredeti tervnek, noha az elsőben nem viszem konkrétan vásárra a bőrömet, hogy így fogalmazzak, amíg mások munkálkodnak, itt pedig benne van a maradás, mint konkrét figyelemfelkeltés, vagy éppen ki tudja.
" B tervnek tökéletes lehet ha felsültök, de csak különösebb agresszivitás nélkül. " Egészítem ki majd mutatom meg az irományokat. Menet közben nem tudom nem észrevenni Szeráf... Csatlakozási szándékát, noha fura ezekkel a szavakkal felfesteni ezt és hogy mi alapján jutott erre, de nem kérdőjelezem meg a benne lévő logikát, vagy logikátlanságot, számomra ez csak jó, legalább is jobb egy fokkal, növeli az esélyeket ha arra kerül a sor hogy valóban szétszakad a társaság, ideiglenesen vagy akár véglegesen.

_________________
Reneszánsz: Reptile, Ray Crawford
X-diák: Lex Orrin
Reptile
Reptile
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 507
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 02.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Moszkva (Föld) - Page 2 Empty Re: Moszkva (Föld)

Témanyitás by Bishop Vas. 23 Márc. 2014, 02:31

Végül nem változik semmi. Szeráf ugyanúgy itt akar maradni Pókkal, ami már egyértelművé teszi, hogy akar valamit, de ezt nem mondom ki. A legkisebb gondunk is nagyobb annál, hogy akar valamit. Helyette az újabb megjegyzésére válaszolok.
- Te provokáltál szándékosan. Erről nem vitatkozom. De igen, ugyanazt akarjuk mind a ketten és el is fogjuk érni.
Magamban kezdem megkérdőjelezni a tervet és az egész ötletet. Azonban a kristályokon kívül nem látok én sem más lehetőséget muszáj lesz megpróbálnunk. A legrosszabb, hogy egy részem el sem akar innen menni, akármennyire is kifordult ez a világ. Pók üzenetét elolvasom, majd némán bólintok.
~ Jól gondolkodtam. Ő is azokat a pontokat emeli ki mint én. Zaphire terve használható, de csak vésztervként és csak akkor, ha előtte csendben próbálunk meg információt szerezni, különben túl nagy a kockázat. Ezután összefont karokkal állok és hallgatom a többiek párbeszédét. Amikor a döntés megszületik egyetértően biccentek.
- Induljunk.
Azonnal az ajtóhoz indulok, kinézek az ablakon, ellenőrzöm az utcát, majd résnyire kinyitom az ajtót. Megvárom a másikat és vele egyszerre, teljesen természetesen megyek ki az utcára. Próbálok a lehető legkevesebb feltűnéssel, félrevonultan haladni a város belseje felé. Keresem az olyan útvonalakat, ahol takarásban lehet haladni. Folyamatosan minden érzékszervemmel a környezetet figyelem. Nem akarom, hogy bármilyen támadás váratlanul érjen. Közben a társam is szemmel tartom, mivel nem tudom mit várhatok tőle. Ezen kívül arra is figyelek, hogyha esetleg követ vagy figyel minket valaki. Kezdem úgy érezni magam mint régen.

Such nem használja normál esetben az eredeti nevét, de ez most nem számít, a társa tudja és meg is nevezi. Hideg tekintettel néz rajta végig, majd úgy dönt, hogy válaszol, meglepő őszinteséggel a hangjában.
- Legyen. Négyünknek több esélye lenne, mint hárman, nagyobb erőt is képviselünk. Pók egyedül is el tud rejtőzni, ráadásul a benne lévő parazita miatt a te jelenléted ebben nem segít. Valamint nem célszerű, hogy egy másik oldalon lévővel menjek.
Az utolsó szavai után figyeli Szeráf reakcióját, hogy megtudja mit is akar valójában. Nem számít arra, hogy a férfi meggondolja magát, néhány másodperccel később folytatja.
- Ha maradsz, hárman is elegendőek leszünk. Zaphire, velünk jössz?
Az utolsó kérdése inkább kérésnek hangzik. Nem számít nemlegesen válaszra, Such azzal ezért nem is számol. Már meg van a terv, ezen nem változtat, hogy Szeráf velük tart-e ugyanúgy megvalósítható. Ha eljön az idő, ő is elindul, majd teljes nyugodtsággal halad az utcákon a cél felé. Ezalatt végig Ramirez mozgását és viselkedését figyeli.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Moszkva (Föld) - Page 2 Empty Re: Moszkva (Föld)

Témanyitás by Tyranis Vas. 23 Márc. 2014, 09:04

2025. január – Moszkva, Rákuniverzum
Résztvevők: Slade Hutchinson / Such, Andrew Ramirez, Michael Ark / Szeráf és Nathaniel Orrin / Pók

Such jól számított arra, hogy Zaphire milyen választ is fog neki adni a kérdéssel kapcsolatban, a lány bólintott, hogy vele tart. Nagyon nem is lehetett más megoldás, hiszen nem ismerte a másik hármat és csak a fiúban bízott. Ha a hármas elindult, akkor észrevétlenül eltudták hagyni a házat és kiérni az utcára. Ott már egyáltalán nem keltenek feltűnést, hiszen a ruházatuk is pont olyan, mint a helyieknek volt. Most, hogy egy kis időt eltöltöttek odabent már kevesebben voltak az utcákon, mint előtte. A nap állása szerint is eléggé kora reggel volt, olyan kilenc óra körül, azaz már mindenki dolgozott, azért lézengtek errefelé kevesen. Az utcán néhány helyen autók is álltak, ezek is hasonlóan néztek ki, mintha szabványok lettek volna, bár a belváros felől a levegőben levő járműveket is lehetett látni, így itt is ismert volt a technológia. Ha egy kicsit beljebb mennek, akkor villamosokat és buszokat is lehet látni, tömegközlekedés itt is volt. A hármas jelenléte senkinek sem szúrt szemet, nyugodtan tudtak haladni és tenni bármit.
Szeráf és Pók pedig egyelőre még a házban maradtak és látták, hogy a másik csoport eltűnik az egyik sarkoknál a látóterükből. Azt ők is látták, hogy az utcán már kevesebben voltak, így az eltűnésre is talán ez volt az egyik legjobb időpont.

//Ha Szeráf mégis megy, akkor a hármas négyes és az utolsó rész csak Pókra vonatkozik.//

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Moszkva (Föld) - Page 2 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Moszkva (Föld) - Page 2 Empty Re: Moszkva (Föld)

Témanyitás by Dr. Zield Jones Vas. 23 Márc. 2014, 11:23

Ramirez végre nem játszotta a hisztérikát, hanem röviden lezárta a kérdést, Szeráf pedig nem akart tovább vitatkozni. Such-nak se mondott már semmit. Amit ő akart, azt közölte, a társa pedig ugyanazt  a véleményt hangoztatta - amivel a szárnyas még mindig nem értett egyet, de ezt már nem akarta elismételni.
Ahogy a két fiú és Zaphire távozott, Szeráf Pókhoz szólt:
- Akkor irány az erdő!
Csak a hatkarú után indult el, hiszen itt az volt a lényeg, hogy együtt rejtőzködjenek. Ha Pók mégis megmakacsolta volna magát, akkor a szárnyas mutánsnak valami mást kellett kitalálnia. De számított rá, hogy nem így lesz, hanem a megbeszéltek szerint mehetnek az erdőbe. Ha erre sor került, akkor igyekezett feltűnésmentesen, de kissé riadtan, az itteniekhez hasonló arckifejezéssel távozni a városból. Nem volt sok járókelő, úgyhogy most kellett távozni. Szeráf pedig a zöldövezetnek pont arra a részére indult, ahova érkeztek.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Moszkva (Föld) - Page 2 Empty Re: Moszkva (Föld)

Témanyitás by Bishop Vas. 23 Márc. 2014, 15:04

Az utcán alig vannak emberek, így könnyű haladni, akik esetleg szembe jönnének azokat igyekszem a lehető legtermészetesebb módon elkerülni. Talán az is gyanút kelthet már, hogy az utcákon vagyunk és nem egy épületben. Néhány perc után beljebb érünk a városba, ahol már normális forgalom is van. Korábban még soha sem képzeltem el egy Szovjet típusú rendszert sem, de amit látok nem lep meg. Az emberek félelemben élnek, minden központilag kontrollált és monitorozott. Még a járművek is szabvány alapján készülnek. Nincs nyoma egyediségnek, a rendszertől más gondolkodásnak. Éppen ezért próbálom a lehető legkevesebb feltűnést kelteni, ami egyelőre sikerül is, azonban nem vagyok biztos magamban.
~ Talán használhatnánk tömegközlekedést, hogy a lehető leggyorsabban érjük el a kormányépületi részt. Beszélnünk sem kell, ha csak felszállunk, és valószínűleg jól kivehetően meg van jelölve a volt Kreml.
Így is teszek. Próbálok egy megállóhelyet keresni, ahol viszonylag kevés ember van. Az érkező első járatra még nem szállok fel, csak azt figyelem meg, hogy kell-e bármilyen kommunikációt folytatni az utazáshoz kapcsolódóan, illetve kell-e felmutatni vagy venni jegyet. Ezek kizáró tényezők, ha bármelyik érvényes, kénytelenek leszünk gyalog tovább folytatni. Ha biztonságosnak látszik, akkor felszállok egy a belváros felé tartó járatra. Megvárom a másik kettőt is, kockázatos lenne szétszakadni.

Such ahogy figyeli Ramirezt pont azt látja amire számított, így nem is foglalkozik vele tovább. Az ő részéről minden megfelelő. Úgy tesz, ahogy a többiek, némán halad előre figyelve a környezetet. A képességére koncentrál, csak hat darab kontaktlencsére van szükség, azokat kell fenntartania. Ha szükséges akkor készen áll, hogy további tárgyakat idézzen magának, illetve a másik erejét is kihasználhatja, ha olyan helyzetbe kerülnek. Egy kicsit lemarad és közelebb hajol Zaphire-hoz.
- Ha nagyon kényelmetlenül érzed magad, jelezd és keresünk másik utat az én világomba.
Valójában nem tervezett ilyen lépést, csak meg akarja nyugtatni a lányt, hogy ne érezze magát olyan nagy veszélynek kitéve és biztosabb legyen magában. Such egyelőre csak halad a többiekkel, teszi amit előre megbeszéltek. Ha kell, akkor megjátssza, hogy az orrán lévő törés fájdalmat okoz neki. Már régóta a megjelenésének a része, és valamiért nem gyógyul, ugyanakkor már nem is sérült, ez feltűnővé teheti, valahogy megpróbálja ellensúlyozni. Ha helyesen mérlegelt akkor egy ideig még nem ütköznek semmilyen akadályba, így ezzel nem is számol jelenleg.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Moszkva (Föld) - Page 2 Empty Re: Moszkva (Föld)

Témanyitás by Reptile Hétf. 24 Márc. 2014, 04:37

Végül úgy tűnik, hogy sikerült végre egy tervet elfogadnia mindenkinek és a csoport egyik fele meg is indul. Passzívan tekintek utánuk ahogyan távoznak az ajtón, továbbra sem szavazok Suchnak különösebben bizalmat, logikátlan lépés lenne, ahogyan Szeráftól is a maradás. Ahogyan hozzám szól nyugodtan fordítom felé a tekintetem és nézek végig rajta analitikusan, keresek valami a mozgásában, valamit ami árulkodó lenne, de nem találok semmit, egyenlőre... Hmm, talán egyszerű beavatkozással... Igen, egyszerű génmanipulációval valószínűleg képes lennék az érzékeim egyikét, nevezetesen a látásomat ráhangolni arra, hogy efféle apróságokat jobban észrevegyek, igaz ebben semmi új nincs, a mai korban, legalább is a mi realitásunkban nem nehéz hasonlót kivitelezni, de én tovább tudom vinni, sokkal tovább, a kérdés csak az, hogy melyik vonalon akarok mozogni? Gének vagy technológia?... Hmm... Kicsit feleszmélek a gondolataimból, ráébredve hogy valószínűleg kifejezések nélkül bámultam ki a fejemből, noha nem érzem kellemetlenül magam, a jövőn gondolkodtam, és még mindig gondolkodok, ahogyan végül bólintok egyet és kilépek én is az utcára, kicsit lemaradva Szeráftól.
~ Hmm... Valóban olyan messze állna egymástól a kettő? A hús és a fém... Nem, képesek vagyunk kreálni végtagokat melyek fémből vannak, beültetéseket melyeket nem dob ki a szervezet, csupán egy apró beavatkozás kérdése hogy a két anyag egy legyen, nem csak érintkezés terén, nem csak megtűrésben, hanem teljesen egy és ugyan az legyen, egy közös anyag, ha úgy tetszik biofém, regeneratív acél, élő titánium, nem csak egy része a testnek... Kell egy teljes test, egy élőlény, mely nem egészen élő, egy érző gépezet saját tudattal vagy intelligenciával, egy lény melyet a gének és a technológia adta lehetőségekből a tökéletességig tudok csiszolni. Egy fegyver, vagy egy békét hozó követ...~ Teljesen elveszve a gondolataimban megyek előre lesütött tekintettel, annyira vagyok csak képben hogy Szeráfot követem, ezek mellett minden gondolatom a tervezésen van.
~ ... Egy tökéletes és potenciállal rendelkező faj első tagja... Kíváncsi vagyok... Vajon képes lennék felhasználni hozzá a parazitát ami bennem élősködik? Jelen állapotában nem, semmiképpen, tönkretenné. ~ Az, hogy esetleg egy istenszerű lény válna belőle és megfertőzni a világunkat másodlagos probléma, továbbra is vállalni merem ezt a kockázatot a tudományért.
~ Viszont ha képes lennék kisütni a tudatát... A mi világunkban nem halhatatlan, az elektromosság pedig ezt is kiüti, még ha ezt nem is tettem közzé a többieknek, tisztán emlékszem az első sokk után nem éreztem a tudatot egy darabig pár héttel ezelőtt. Ha magatehetetlenné teszem és megfosztom a tudatától, elveszek tőle mindent ami tönkretehetné a művem és beültetem, megadva ezzel minden erőt saját kreálmányomnak... Ez esetben kell valami ami garantálja, hogy nem fordul ellenem. ~ Kicsit ráncolom a homlokomat.
~ Talán túl veszélyes lenne mint élőlény, vagy mint más élőlény, igen, egy teljesen új létformának, melynek még új a világ nem adhatok hatalmat, nem fogná fel hogy mit tesz és végül teljesen ellentétes hatást kiváltva a tudomány útjába állna ő is. Kísérleti alanyokra van szükség, a módszer megvan hogy életben tartsuk őket ha valami probléma adódna és így nem kell egyből kidobni mindent mert a fájdalom mértéke miatt esetleg tönkremegy a kísérlet... Egyetlen személyre van szükség és a klónjaira és az egész végén egy megbízható alanyra akit nem kell siker után terminálni, a kész mű, a következő lépcsőfok... ~ Még képlékeny a fejemben a terv, nagyon képlékeny, de ha ezen a szálon maradok beleszőhetek rengeteg korábbi dolgot. Annyira az egész nagy elmélkedés közben azért ügyelek, hogy ne vesszek el, hogy így fogalmazzak, ügyelek rá osztott figyelemmel, hogy jó irányba haladjak.

_________________
Reneszánsz: Reptile, Ray Crawford
X-diák: Lex Orrin
Reptile
Reptile
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 507
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 02.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Moszkva (Föld) - Page 2 Empty Re: Moszkva (Föld)

Témanyitás by Tyranis Hétf. 24 Márc. 2014, 17:12

2025. január – Moszkva, Rákuniverzum
Résztvevők: Slade Hutchinson / Such, Andrew Ramirez, Michael Ark / Szeráf és Nathaniel Orrin / Pók

Négy kontaktlencsét kellett csak fenntartani, mivel Szeráf nem jött, így azzal nem feltétlen kellett számolni és Zaphire szemei vörösek voltak már, így neki nem kellett pluszt adni. Valóban itt bent már a tömeg is nagyobb volt az utcákon, de ennek ellenére könnyedén lehetett olyan megállót találni, amilyet szeretett volna Ramirez. Továbbra sem tűnt ki a hármas a tömegből, senki sem figyelt fel rájuk. Zaphire megrázta a fejét Such nyugtató szavaira.
- Nincs semmi bajom – mondta. – Nem kell változtatni semmin.
A megálló, ahova mentek és amit figyeltek úgyszintén oroszul volt, így nem értették és nem tudták a megállókat sem megfejteni, de volt holografikus kép is a megállók soráról, így az alapján úgy tűnt, hogy egy ideig itt megy még a külvárosiabb részeken a busz, majd onnan fordul be a belváros irányába és egészen be megy az egykori Kreml szomszédságáig – a busz volt az, aminél kevesen álltak. A metróba, trolira és villamosra sokan várakoztak. De mindegyik láthatóan egyformán működött csak fel kellett szállni és jegyet, vagy hasonlót nem kértek. Bármelyik ajtót lehetett használni, nem kellett az elsőt, úgy tűnt, hogy a kommunizmus tényleg működött és minden járt alanyi jogon mindenkinek, csak épp nem luxus kivitelben. A többi jármű útitérképét is megtudják nézni a hármas tagjai, a villamos végig kívül megy, szinte kört tesz Moszkvában, a troli bemegy a Shukhov toronyig ment. Egy másik busz, ott nagy a tömeg, az ment a KGB épületéig, illetve a metró az megfejthetetlen volt, mert annyira szerteágazó és több vonal is működött.

Pók és Szeráf minden gond nélkül kiértek az erdős rész határába és tudtak fedezéket találni olyan távolságban, hogy biztosan senki se érezhesse meg a Bébi Istent Pókban.


//Ti egyébként jelenleg délen vagytok a Michael arkangyal templomtól délre.//

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Moszkva (Föld) - Page 2 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Moszkva (Föld) - Page 2 Empty Re: Moszkva (Föld)

Témanyitás by Dr. Zield Jones Hétf. 24 Márc. 2014, 19:57

Minden a terv szerint ment. Zaphire lelépett a két fiúval, Szeráf és Pók pedig kimentek a városból. Szerencséjükre senki nem szúrta ki őket, senki nem hördült fel, hogy itt van egy növekvő bébiisten. Eljutottak az erdőig, ahol el tudtak bújni. Jó messze mindenkitől, csendben kellett várakozni. Póknak ez biztosan nem esett nehezére, hiszen néma volt, de zörögni, mocorogni ő is tudott, ha akart.
Szeráf most a gondolataiba mélyedt egy kicsit. Nem kellett rohanni sehova, nem kellett megküzdeni éppen senkivel, sem valódi harcban, sem verbálisan, így átgondolhatta, mi is történik. Egy másik világon volt, ami hasonlított az övéhez, de csak egy kicsit. Ha visszajönnek értük a többiek, akkor lesz esélyük hazakerülni. Ott sem lesz egyszerű a folytatás, de még mindig jobb, mint itt. Kitalált már egy-két dolgot arra vonatkozóan, hogy mit fog csinálni, mihez fog kezdeni, bárhogyan is alakul. A-D-ig voltak tervek a fejében, azaz négy lehetőségre dolgozott ki stratégiát. Most ezeket gondolta át egy kicsit és közben fülelt, nézelődött, hogy ne akadjon társaságuk. Nem beszélt Pókhoz. A hatkarú amúgy sem értékelte általában azt, amikor beszéltek hozzá, legalábbis Szeráf így látta. A papírt meg a tollat, amit még az előbb magához vett, elhozta. Ha Póknak nagyon közölhetnékje lesz, akkor majd odaadja neki, addig viszont nála lesz. Ez most a csendes rejtőzködés ideje volt, aminek a végét még nem láthatták előre.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Moszkva (Föld) - Page 2 Empty Re: Moszkva (Föld)

Témanyitás by Bishop Szomb. 29 Márc. 2014, 03:39

Megnézem az összes lehetőséget a közlekedésre, nagyjából azt látom, amire számítottam. Szerencsére a tömegközlekedés teljesen ingyenes, nem leszek feltűnőek ha nincs jegyünk, nem is kell. A feliratok ugyan oroszul vannak, de van melléjük kép, könnyen lehet tájékozódni. A busz tűnik logikus megoldásnak, ott vannak a legkevesebben és el lehet vele jutni a kormányzati épületekig. Hátra nézek és fejemmel biccentek a megfelelő busz felé, Suchnak és Zaphirenek, ha látom, hogy jönnek elindulok. Megpróbálok a lehető legkevesebb gyanút keltve felszállni a következő buszra, lehetőleg a hátsó ajtón, kerülve a tömeget, és a másokkal való érintkezést. Miután fent vagyunk, állva maradok és kapaszkodok. Az ablakon nézek ki és gondolkozom, miközben figyelem a megállókat, és kint a várost. A veszélyérzetem most is megvan, ezért a lehető legkevesebb feltűnést okozva néha végigmérem a körülöttem lévőket, hogy biztos legyek magamban.
~ Nem tudom, otthon mi történhetett addig, amíg itt vagyok. Kétlem, hogy csak úgy megtámadta volna őket ez a világ, annak sokkal nagyobb visszhangja lenne. De ettől még bármi történhetett velük. A világ szét van szakadva, egymással szemben álló, erős felekre és én már láttam a jövőt, tudom mi fog történni ha nem sikerül megváltoztatni. Nem ezen kellene gondolkodnom. Másról nem akarok, egyszerűen haza kell jutnunk. Utána lesz időm a többire.
Fokozott figyelemmel vizsgálom a környezetet az út alatt. Remélem még semmi nem fog közbejönni. Ha megérkezünk a Kremlhöz, leszállok elsőként, és végigmérem a terepet. Most kifejezetten mindenre ügyelek, hogy semmilyen részlet ne kerülhesse el a figyelmem. Felkészülök, hogy bármi történik, még időben reagálhassak.

Such követi Ramirezt, figyelemmel kíséri ugyan, hogy hogyan is dönt a mutáns, de nem talál benne kivetnivalót. Most úgy kell eljutniuk a célig, ahogy az a legkézenfekvőbb. Zaphire miatt sem kell aggódnia, a lány teszi amit megbeszéltek és nem kételkedik. Ez még fontos lehet. A biccentésre némán felel, majd felszáll Ramirez után a következő buszra. Such nem tartja valószínűnek, hogy akár most lebukhatnának, ezért nem is számít erre, számol ezzel. Csak fenntartja a maszkját és nem beszél egyelőre. Hideg nyugalommal várja meg, amíg elérnek a kormányzati negyedig. Kivárva, utolsóként száll le a buszról. Leérve figyeli az emberek mozgását, viselkedését,beszélgetéseit. Ez sokat elmondhat róluk és a bevett útvonalakon kívül az itt elfogadott normákig bezárólag. Egyelőre csak annyit próbál kideríteni, amennyire szükség van ahhoz, hogy a megbeszélt cél közelébe érjenek.
- Menjünk.
Suttogja a társainak, ezután ha teheti valóban előre megy és kiválaszt egy kevésbé feltűnő útvonalat, hogy minél hamarabb elérhessenek a kormányzati épületig. Nem akar túl sok időt veszíteni.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Moszkva (Föld) - Page 2 Empty Re: Moszkva (Föld)

Témanyitás by Tyranis Vas. 30 Márc. 2014, 09:49

2025. január – Moszkva, Rákuniverzum
Résztvevők: Slade Hutchinson / Such, Andrew Ramirez, Michael Ark / Szeráf és Nathaniel Orrin / Pók

A városban levő társaság felszállt a buszra, talán még remekül is jött számukra, hogy nem akartak egymáshoz szólni. A buszon is síri csönd volt, egy-két személy nagyon halkan suttogva beszélt néhány szót egymáshoz. A rövidségből és hangsúlyból lehetett csak következtetni, révén oroszul beszéltek, hogy a napi általános kérdéseket tették fel egymásnak, hogy miként vannak és ezért voltak a mondatok is csak egy-egy szavasak csak. A nyomott hangulat itt méginkább érezhető volt, mint odakint, ahogyan csak látták. A feszültség és a félelem itt kézzelfoghatóbb volt. Könnyedén letudtak szállni a megállónál, ahol akartak az egykori Kreml épületéhez közel. Itt már a korábbiakkal ellentétben nyüzsgött a tömeg, sőt már lehetett olyanokat is látni, akiken ugyan hasonló ruha volt, mint mindenkin, mégis sokkalta elegánsabbnak, újabbnak nézett ez ki. Egy-két kitüntetés is volt rajta, valószínűleg a helyi előkelőség tagjai lehettek. A kettős torony magasan a város felé emelkedett, csodás látványt nyújtva. Itt már volt őrség is, vörös-fekete egyenruhában, a kezükön sarló és kalapács jelképű szalaggal, a KGB kinti emberei.
Amíg a hármas nézelődött, ami nem volt feltűnő, a többi civil is megcsodálta az épületet, áhítattal az arcukon. Such következő útvonalat keresett ő is látta, Andrew meg érezte, hogy valaki igencsak erősen nekiment. Néhány pillanattal később érezte, hogy az alak, aki megtette, egy kendős hajú nő valamit a kezébe nyom, egy papírt, ha felnézett a nőre, már csak a kék szemeit látta, amik igencsak ismerősek lehettek. ha a fiú kinyitotta és benézett a papírba, hogy mi volt rajta, akkor a következőt olvashatta angol nyelven.
levél:
Ha körbenézett, akkor már nem látta a nőt, de a kávézót úgy hatvan méterre maguktól sikerült kiszúrnia. Such egyelőre még figyelt, a KGB embereit igyekezett mindenki elkerülni, de itt már mertek beszélni az emberek, a félelem és feszültség ugyan még jelen volt, de az emberek felszabadultabbak voltak. Igaz ez már nem a munkásosztály negyede volt.


//Írtam Bishop-nak, hogy ő tudjon haladni, majd ha írt Sarah, akkor kövi reagban a parti másik fele is kap reagot.//[/color]

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Moszkva (Föld) - Page 2 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Moszkva (Föld) - Page 2 Empty Re: Moszkva (Föld)

Témanyitás by Bishop Vas. 30 Márc. 2014, 19:42

Minden emberen érződik a feszültség és a félelem. Senki nem beszél a buszon, néhány szó hangzik csak el. Szinte tapintani lehet az elnyomottságot, kellemetlen. Alig várom, hogy megérkezzünk és leszállhassak. Kint azonnal felmérem a terepet, a katonákon kívül azonban nem látok más veszélyforrást. Őket könnyen elkerülhetjük. Az emberek itt már sokkal magabiztosabbnak, szabadnak tűnnek, így én is próbálok hasonlóan viselkedni, hogy ne tűnjek ki a tömegből. Such is ezt teszi, utat keres a téren át, elkerülve az őröket, azonnal követem őt. Hasznos lehetne, ha a mi oldalunkon állna, de nem vagyok biztos benne, hogy egyáltalán bárki oldalán is állna. Gondolataimból a nekem ütköző nő zökkent ki. Már éppen bocsánatot kérnék, amikor megérzem a kezemben a cédulát. Gyorsan a zsebembe teszem és csak néhány méterrel arrébb nyitom ki. Ahogy olvasom az üzenetet belém hasít az érzés, én ezt egyszer már láttam.
~ Mint az 1984-ben. Mindenki egyenruhában, az állami minisztériumnál, a tömegben nekem jön egy nő és átad egy titkos üzenetet. Érdekes. Victoria, hogy került ide? Utánunk jött volna Marokkóból.
Nem számítottam erre és nem is tudom, hogyan talált ránk, de ez most nem számít. Jelzek a két társamnak és félre vonom őket.
- Itt van az egyik társam. Öt perc múlva akar az Ipoly kávézónál találkozni. Segíteni fog.
Megvárom, mit reagálnak, utána nem túl feltűnően tovább indulok. Teszek egy kisebb kört a téren, elvegyülve a tömegben, majd teljesen nyugodtan, ha letelt az idő megközelítem az épületet. Felkészülök rá, hogy akár egy csapda is lehet, vagy váratlanul az egyik őr megindul felém. Nem akarom, hogy meglepetésként érjen. Ha gond nélkül elérek a kávézóig, körülnézek majd bemegyek. Szemmel keresem Millert, hátha meglátom őt.

Such hideg nyugalommal várakozik az út alatt. Már számított rá, hogy a környezet hasonló lesz, mint ami valójában. Ezzel nem kell foglalkoznia, csak a látszólagos viselkedésének kell egyeznie a környezetével. A Kreml-nél már ez sem szükséges, sokan vannak akik csodálva nézi az épületeket és a KGB ügynökeit általánosan mindenki kerüli. Ő is így tesz, végignéz a létesítményeken, figyeli az őrök és a tömeg mozgását, mialatt előre megy és keresi a megfelelő utat. Néhány lépés után érzékeli, hogy Ramirez lemaradt, visszafordulva pedig látja a lejátszódó jelenetet. Azonnal a közel lévők arcát kezdi fürkészni, észre akarja venni, ha más is látta mi történt. Ha van ilyen személy, megjegyzi az arcát és követi a tömegben a mozgását. Ez még nem elég, hogy veszélybe kerüljenek, de különösen gyanús lehet, ha rossz ember látja meg. Szó nélkül követi Ramirezt, az elmondottakra bólint, majd válaszol.
- Rendben. Változtassunk a terven és bízzunk abban, hogy a társad tud segíteni.
Ez a tény sok mindenen változtat, ehhez kénytelen Such is alkalmazkodni. Eredetileg nem így tervezte az események sorát, és már közel volt ahhoz, ahova el kell jutniuk, de az új személy még a hasznára válhat. Egyelőre kivárja az öt percet, majd együtt indul a többiekkel az épülethez. Most kivárja, hogy mit is jelent számára az új lehetőség.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Moszkva (Föld) - Page 2 Empty Re: Moszkva (Föld)

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 31 Márc. 2014, 11:07

2025. január – Moszkva, Rákuniverzum
Résztvevők: Slade Hutchinson / Such, Andrew Ramirez, Michael Ark / Szeráf, Nathaniel Orrin / Pók és Victoria Miller

Az, hogy Victoria Marokkóban lehetett az nem volt túl meglepő Andrew számára, tudta, hogy állítólag együtt jár Marokkó királyával, Yusuffal. Az őröknek, sem másoknak nem igen szúrt szemet az előbbi kis közjáték, hogy egymásnak ment a két személy, ezért Such nem is tud kiszúrni senkit. Az őrök egyébként némileg unottan járkálnak, annyira nem is figyelik a tömeget, láthatóan hozzá vannak szokva, hogy minden a lehető legnagyobb rendben megy. Legalább három-három fegyver volt mindegyiknél, egy modernebb gépfegyver, egy sima oldalfegyver, illetve egy-egy gumibot, a sokkoló fajtából. Illetve néhánynál még taktikai gránátok is. A ruházatuk merevebbnek tűnt, mint az emberek egyénöltözete, valószínűleg testpáncélként is funkcionált és nem csak egyenruhaként. Egyébként legalább három útvonalat tudott megtalálni a fiú, amin tudtak volna haladni, ha nem változott volna a terv. Andrew félretudta vonni a csapatot és nem túl feltűnően elmondani nekik amit akart, úgy öt perccel később pedig mind a hárman megérkeztek a kijelölt sikátorba, a sok ember nem figyel másra, nehogy bajba kerüljenek emiatt így könnyedén betudnak jutni oda. Hátsóbb részre kellett menniük, ahol a szűk hely miatt félhomály volt már, az egyik konténer mögül ekkor lépett elő a szőke hajú fiatal nő. Such is pontosan tudta, hogy kicsoda, Vic odalépett Andrew-hoz és megölelte őt boldogan, majd kimérten biccentett a másik kettőnek is.
- Hallottam, hogy nem én voltam az egyetlen, aki ide került ebbe a világba, de nem gondoltam volna, hogy ilyen kicsi a világ. Mióta vagytok itt Moszkvában és hogy szöktetek meg?
A kérdésekben és a viselkedésében nem volt semmilyen furcsa Andrew számára, olyan volt a nő, mint máskor is.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Moszkva (Föld) - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Moszkva (Föld) - Page 2 Empty Re: Moszkva (Föld)

Témanyitás by Reptile Szomb. 05 Ápr. 2014, 16:35

Amennyire elvesztem a gondolataimban, fel sem tűnt, hogy már kiértünk, túlzottan elfoglalt voltam a jövőbeli terveim, projektjeim tervezésével, ahogyan általában lenni szokott, igaz labori körülmények között már nekiállhattam volna, hogy az alapokat összeszedjem kikísérletezzem, eldönthessem hogy mik azok a részek amikre feltétlenül mindenképpen szükségem lesz és mik azok melyeket egy sikeres példány esetén további mellékes kísérletekre használhatok fel... Nem jutottam a végére, messze nem, ellenben úgy érzem, hogy lesz még időm ezen agyalni, egy jó ideig itt kétlem hogy bárki is zavarna minket, ha csak nem mérték be a teleportációnk irányát és nem jönnek egy váratlan pillanatban minket keresni ugyan ezen helyre. Kicsinek látom rá az esélyt, nagyon kicsinek, lehet hogy értékesek vagyunk mert egy másik világból származunk de ahonnan megszöktünk ott már felfogták, hogy nem képviselünk olyasfajta értéket mint amire ők először gondoltak. Szeráfra terelem a tekintetem egy pár másodpercre, egy kevés kérdő kifejezéssel, de továbbra is túlnyomó részben inkább analitikusan vizsgálva a férfit. Furcsának és valamilyen szinten gyanúsnak találom azt, hogy ide jött ahelyett hogy a többiekkel tartott volna, logikailag jobb döntésnek tűnt az mintsem az a döntés amit meghozott.
~ ... ~ Hosszan tudnám elemezni a helyzetet, nagyon hosszan, de úgy érzem hogy az elvonná a figyelmem a fontos dolgokról, a jövőről, a fejlődésről, a... Hmm, hit, nevezni lehet vajon a tudományt az én hitvallásomnak? A tudományban nincs isten, nincs felsőbb létezés, egyetlen cél van, a fejlődés, igaz... Tisztában vagyok egy tudománnyal kapcsolatos vallás létezésével és azzal hogy amiben hisznek... Finoman fogalmazva erős ostobaság. De ez nem számít, a kérdés, hogy vajon nevezhetem-e a tudományt a hitemnek mint nem konkrét vallást? Érdekes filozófiai kérdés, kifejezetten érdekes s talán nem ezen kéne most gondolkodnom, de a terveim szövögetését egy laborban egyszerűbb lenne kivitelezni, sokkal egyszerűbb hiszen ott mellé senki sem zavar. Felmászok az egyik fára és az egyik erősebb ágon megpihenve a törzsnek támasztva a hátam, egyik lábamat felhúzom, pár karommal átfogom azt, másik lábamat finoman lógatni kezdem és így figyelem a környezetet. Ritka tőlem az ilyen viselkedés, azonban ez a legjobb helyzet ahhoz, hogy a gondolatmenetemet folytathassam.
~ Tudomány mint hit... ~ Kezdek bele és folytatom nagyon hosszasan, teltetve ezzel az időt.

_________________
Reneszánsz: Reptile, Ray Crawford
X-diák: Lex Orrin
Reptile
Reptile
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 507
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 02.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Moszkva (Föld) - Page 2 Empty Re: Moszkva (Föld)

Témanyitás by Bishop Szer. 09 Ápr. 2014, 00:05

Szerencsére gond nélkül félre tudom vonni a többieket és tájékoztatni őket a fejleményekről. Most teljes az egyetértés a csapaton belül. Ahogy megyünk a sikátorokban még mindig furcsa nekem, hogy csak így megtörténik mindez. Ezt már csak a paranoinámnak tudom be, nem veszem komolyan. Óvatos léptekkel haladok a sikátorban, amikor meglátom Victoriat. Elmosolyodom, mielőtt köszönnék neki, de az ölelés valamiért váratlanul ér. Még ennyi idő után sem tudtam megszokni a közvetlenebb köszöni formákat, de már igyekszem. Viszonozom az ölelést, majd meghallgatom. Kezemmel a többiek felé intek mielőtt válaszolnék.
- Ő Zaphire, ebbe a világba tartozik, de velünk akar jönni. És ő Such, aki most a mi oldalunkon áll. Ketten még hátramaradtak.
Vicet felesleges lenne bemutatni és nem is célom, csak szükségesnek éreztem, hogy elmagyarázzam neki, miért is jöttem velük. Ezután válaszolok a kérdéseire, miután tisztáztam a helyzetet.
- Én arról sem tudtam, hogy más került ide tőlünk rajtam kívül. Két hete érkeztünk meg, az itteni New York-ban egy cellában. Előtte Pókkal és Szeráffal verekedtem Marokkóban, amikor megjelent a másik bolygó az égen. Vízió, az robotellenállás vezére szabadított ki. Neki segítettünk, amikor újra elfogtak minket. Két hetet töltöttünk fogságban, utána kiengedtek valamiért. Ekkor támadt az itteni Lyron és Einar ránk. Suchék vittek ki onnan és utána közösen egyeztünk meg, hova menjünk. Őket nem tudom, hogy kerültek ide.
Próbálok kifejező és érthető lenni és kevésbé szűkszavú, mint szoktam lenni. Amikor többesszámban beszélek, akkor azért éreztetem a hangommal, hogy jobban örültem volna, ha nem kell velük összeállnom és egyedül is haladhattam volna. Néha hátra-hátra pillantok, vagy a sikátort fürkészem gyanús dolgokat keresve. Figyelek, nehogy valaki kihallgasson.
- Te hogy kerültél ide? És, hogy találtál ránk?
Kérdezem tőle érdeklődve. Nagyon örülök, hogy ránk talált, így már sokkal biztosabb vagyok én is.

Such végigméri az őröket, a fegyverzetüket, páncélzatuk és viselkedésük. Amit lát az előnyösnek tűnik, ha kijátsszák őket, ami a legkönnyebb módszer könnyű köztük átjutni. Egyelőre még nem tudja mit várhat és mire számítson az új személytől. A sikátorba beérkezve hátrébb áll meg és visz,oinozza a biccentést, de több reakciót nem tesz. Hall mindent, látja a mozdulatokat és ez neki elég, hogy összeálljon előtte a kép. Még kíváncsi a nő reakciójára, eddig csak azt tudta róla, ami Magneto információi között szerepelt, most itt az ideje, hogy ujjat szerezzen. Az egyik mondatnál teljesen érzéketlen hangon, hideg tekintettel szól közbe.
- Néhány nappal korábban érkeztem. Tudtam előre tervezni.
Többet felesleges lenne mondania, ez is elég, hogy ne legyen több kérdés a részére. A most történő események még sok mindenhez vezetnek, csak megfelelően kell választania, hogy előnyösebb helyzetbe kerüljön, mint eredetileg tervezte. Nem mozdul, csak egy helyben áll, időközönként oldalra pillantva és várja a kibontakozó párbeszédet és Miller válaszait.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Moszkva (Föld) - Page 2 Empty Re: Moszkva (Föld)

Témanyitás by Thorhalla Szer. 09 Ápr. 2014, 09:54

2025. január – Moszkva, Rákuniverzum
Résztvevők: Slade Hutchinson / Such, Andrew Ramirez, Michael Ark / Szeráf, Nathaniel Orrin / Pók és Victoria Miller

A kérdésen, hogy miként került ide kissé elpirult, ami tőle meglehetősen szokatlan volt.
- A marokkói királyi palotát is támadás érte, nem csak a kinti részeket, ahol ti voltatok – mondta. – Egy robbanásra emlékszem, majd itt voltam Moszkvában.
A pletykákat mindenki hallotta, hogy állítólag tényleg összejött Yusuf-fal és ezért tartózkodott nagyon sok időt Marokkóban, ezek szerint pedig valóban igaz lehetett mindez. Biccentett Zaphire-nak köszönés képen és a lány is viszonozta mindezt. Az előző szavak után hamarosan folytatta, hogy
- Én is úgy két hete vagyok itt, de sokkalta nagyobb mozgástérrel – felelte. – Azért elég sokat számított, hogy mégiscsak a gárda vezetőjének lánya vagyok, ő adott engedélyt a szabad mozgásra és a KGB feje, Riez, sem mert ellent mondani neki. Azt hallottam, hogy mintegy két-háromszáz személyt hoztak át erre a világra.
Néhány pillanatot még várt, hogy esetlegesen a két fiú reagáljon valamit, majd folytatta.
- Arról is érkeztek be adatok, hogy három kegyeltet ketten elraboltak a Trapezohedron közeléből, egy szárnyas mutáns és egy Pókszerű lény, akit áldozásra tartanak itt. Szehmet és az AIM feje őrjöng és mindenhol kutatják az eltűnteket, csak épp ide nem jöhetnek. Okos lépés volt ide jönni, ha tényleg haza akartok, akarunk jutni.
Such tudhatta annak hála, hogy ő is jutott információkhoz, hogy a kegyeltek lényegében olyanok, mint a saját világában a diplomaták, és ezáltal diplomáciai mentességük és védelmük van, lényegében nem tehetnek ellenük semmit, csak azok, akiknek a kegyét élvezik.

A 2/3-tól meg elnézést, ha egyedül lett volna Pók lett volna még folytatás neki is, de így, hogy együtt maradtatok hátra így jó időre kikerültetek a játékból. Egyszerűen itt nem tudok olyan szálat kitalálni, amiből ne ti kerülnétek ki nagyon-nagyon rosszul. Szóval majd a kaland végén kapcsolódtok vissza.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Moszkva (Föld) - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Moszkva (Föld) - Page 2 Empty Re: Moszkva (Föld)

Témanyitás by Bishop Szomb. 12 Ápr. 2014, 22:56

Biccentek, hogy értem, nem lep meg, hogy Marokkóban volt akkor. A pletykákat már én is hallottam, és mivel nem tagadta őket én már egy ideje úgy vettem, hogy ők most együtt vannak, akkor ez tényleg így van. Talán többször felesleges is lenne felhozni, a kis elpirulás miatt. Figyelek rá, amikor elmondja hogyan is került ide.
~ Érdekes, ezek szerint neki sokkal nagyobb mozgástere van. Háromszáz fő, ez meglepő. Nem gondoltam, hogy ilyen sok embert át tudtak hozni. De ez csak jó, ha Vic velünk van akkor könnyebb dolgunk lesz.
Nem szakítom félbe, amikor megáll csak úgy pillantok rá, hogy folytassa, miután befejezi összegzem magamban a dolgokat, végiggondolom az új információkat, egész gyorsan majd válaszolok. Csak az lep meg egy kissé, hogy ekkora erőkkel kerestetnek minket, mégis könnyen el tudtunk szökni
- Azok mi voltunk, a szárnyas és Pók maradt hátra. Minket keres Szehmet, őket meg az AIM. Bevallom nem volt teljesen szándékos a választásunk, kizárólagos alapon itt voltak a legjobbak az esélyeink arra, hogy vissza tudjunk jutni a saját világunkba. Nem tudtuk, hogy ide nem ér el a kezük.
A többiekre pillantok, hogy egyet értenek-e így ezzel majd visszafordulok Victoria felé.
- Gondolom van valamilyen terved. A miénk eredetileg az, hogy szerzünk egy M'kraan kristály darabot és a multiverzum központjából megyünk vissza.
Várom válaszát, biztos vagyok benne, hogy jóval felkészültebb nálunk, így követni fogom ha felhoz valami mást. Néha azért még hátra-hátra pillantok, hátha valaki ide téved.

Such figyelemmel kíséri a beszélgetést. Miller sokkal jobb helyzetben van mint bármelyikük és több információhoz is hozzájutott. Ezek alapján lehet, hogy a saját terve alapjában is változhat. Az nyilvánvaló volt eddig is, hogy a lehető legnagyobb erőkkel keresik őket kegyeltként, de ez az állapot még változhat is. Már csak az a kérdés, hogy ez az előnyére vagy a hátrányára válna később. Biccent jelezve, amikor az AIM kerül szóba.
- Igen, nekik én vagyok érdekes.
Többet egyelőre nem tesz hozzá. Felesleges lenne tisztáznia a valódi helyzetét, az csak még bonyolultabbá tenne mindent. Kivárja a megfelelő pillanatot egy kérdésre, amikor beáll egy kis átmeneti csend, és ekkor fordul Vic felé.
- Van valami, amit ilyen fontos kegyeltként sikerült megtudnia?
Figyeli a nő reakcióját, még ha nem kap választ akkor is, hogy tudja valóban még valamivel többet tudhat-e náluk és ha igen az milyen fontos. Most szinte minden hasznos lehet, ha itt van a Gárda vezetőjének lánya.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Moszkva (Föld) - Page 2 Empty Re: Moszkva (Föld)

Témanyitás by Thorhalla Vas. 13 Ápr. 2014, 18:06

2025. január – Moszkva, Rákuniverzum
Résztvevők: Slade Hutchinson / Such, Andrew Ramirez, Michael Ark / Szeráf, Nathaniel Orrin / Pók és Victoria Miller

Such szavaira Zaphire is bólintott, hogy valószínűleg az AIM kettejüket keresi. Vic pedig mind a két fiú megállapítására, hogy kit kicsoda. Azonban, amikor a nevek is mondva lettek, hogy kik is voltak még itt. Még egyszer végignézett Such-on és látszott a szemében a felismerés. Hangosan sóhajtott fel.
- Ezek szerint Pók az a Pók, aki elhagyta Magneto-t és átállt Apokalipszishez – kezdte. – A szárnyas meg ha jól sejtem ugyanaz az alak, akit önnel és Pókkal láthattunk korábban az elődök Földjén?
Fordult a kérdéssel Such-hoz megerősítésére. A véleménye ettől még láthatóan nem változott, nem vált ellenségesebbé, valószínűleg ugyanúgy segíteni fog. Még megvárta a megerősítést, vagy a cáfolatot a szavakra, majd a további kérdésekre és felvetésekre is felelt.
- Hasonló terveim voltak, mint nektek, bár én a Kristálypalotát kihagynám a számításaimból. Sikerült szereznem egy teleport készüléket, csak még nem volt lehetőségem az itt őrzött kristály közelébe jutni. Egy nagyobb darabnak is kell a közelben lenni ahhoz, hogy pontosabb legyen az utazás, gyorsabb és könnyebb. Így a multiverzum középpontja kihagyható és egyből a saját világunkba juthatunk haza.
Először így Andrew-nak felelt, részben igaz Such-nak is, majd a tényleges kérdéssel a fiú felé fordult.
- Attól függ, hogy mit szeretne tudni, ugyanis elég sok információt sikerült szereznem különböző témakörökben, többe közt fizika, helyi biológia, genetika, fegyverkezés, multiverzumbeli utazások fizika alatt, stratégiai pontok, vallásismeret, filozófia. Illetve a fontosabb személyekről is információkat.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Moszkva (Föld) - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Moszkva (Föld) - Page 2 Empty Re: Moszkva (Föld)

Témanyitás by Bishop Kedd 15 Ápr. 2014, 23:04

Látom az arcán a felismerést, igen, ezt az elején tisztáznom kellett volna, de nem tettem. Vic nem nekem teszi fel a kérdést, de valamiért úgy érzem, hogy nekem kellene rá előbb válaszolnom.
- Őket kellett elfognom Marokkóban, amikor megjelent az égen a másik Föld és megjelentek a lények. Itt már össze kellett fognunk.
Próbálom gyorsan elmagyarázni a helyzetet, amit korábban nem tettem. Ezután összefont karokkal, nyugodtan hallgatom a tervet, nagyrészt egyezik a miénkkel, ez jó. Látszik, hogy Victoria sokkal többet tud nálunk, így talán könnyebb lesz valamivel kivitelezni az akciót. Viszont most én sem érzem, hogy most annyira háttérben kellene maradnom mint máskor. Biccentek, hogy értem és támogatom a tervet.
- És hogyan tudnánk segíteni, hogy közelebb kerülhess az egyik kristályhoz?
Egyelőre csak ennyi kérdésem van, nem szeretnék feleslegesen beszélni, főleg, hogy még mindig itt vagyunk a sikátorban. Közben gondolkozni kezdek, érzem, hogy valami nyom belülről, de még nem tudom mi, ezért próbálok rájönni. Nem akarom, hogy ez befolyásoljon. Közben még eszembe jut egy kérdés.
- Egyedül vagy itt?

Such nyugodtan áll és elemzi a helyzetet. Bólint a feltett kérdésre, és annak ellenére, hogy már érkezik egy válasz, most fontos lehet, hogy ő is feleljen.
- Igen ők azok. - válaszolja hideg hangon. Az események alakulása még lehet igen kedvező is, ha valóban közvetlenül tudják megoldani az utazást. De az sem jelent semmit ha átjutnak, ezzel tisztában van, látta már a helyiek multiverzumról való tudását és tapasztalta is. A visszakérdezést hallva Millertől magában elégedetten elmosolyodik. Ezeknek a területeknek a nagy részét részben Such is lefedte már, legalábbis amit a lehetőségekhez mérten meg tudott tenni, de számára már ez is éppen elegendő eredmény. Kívülről ugyanolyan rezzenéstelen marad az arca, csak úgy tesz mintha néhány másodpercig elgondolkodna a kérdésen.
- A mi világunkon zajló, innen irányított műveletek érdekelnének.
Figyeli Victoria arcát a válasz közben, ha nem kap választ vagy negatívat számára az is elég, már azt is tudja használni, hogy döntsön.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Moszkva (Föld) - Page 2 Empty Re: Moszkva (Föld)

Témanyitás by Thorhalla Szer. 16 Ápr. 2014, 08:43

2025. január – Moszkva, Rákuniverzum
Résztvevők: Slade Hutchinson / Such, Andrew Ramirez, Michael Ark / Szeráf, Nathaniel Orrin / Pók és Victoria Miller

Andrew szavaira a lány megértően bólint, amikor az összefogás került szóba. Ahogyan a segítség és a többi jött látszott Victoria-n, hogy már erre is készült igazából, hogy mi lesz, ha a többiek megvannak.
- Ha a többiek itt lennének azt mondtam volna, hogy sétáljunk be az épületbe, őket mint rab víve, míg ti, hogy előkerültetek, amikor kellően közel értünk volna, teleporttal haza – kezdte. – De mivel nincsenek itt és az, hogy az egyikben van azaz izé…
- Bébi Isten – szólt közbe Zaphire.
- Az, köszönöm. Így nehezebb lesz az egész. Azt tudom, hogy nem vihetjük el azt a valamit belőle, mert hatalmas veszélyt jelentene a mi világunkra. Mert még azt is ki kell szedetnünk belőle és abból, amit itt hallottam nem biztos, hogy bárki is megtenné az Ellenálláson kívül.
A következő kérdésre bólintott.
- Igen, egyedül. Az oroszok így is egy nem túl legális akcióban támadtak a palotára, őket kihagyták a mi világunk megtámadásából. Így akkor kellett lecsapniuk, amikor Marokkót támadás érte. Néhányan voltak még itt a palota személyzetéből, de őket már kivégezték.
Ha korábban csak Such mondta volna, hogy azok azok, akikre gondolt, akkor nem biztos, hogy hitt volna neki, de mivel Andrew is őket mondta látszott rajta, hogy nem volt oka kételkedni a fiúk szavában. Eze kután fordult oda Such-hoz, hogy neki is feleljen.
- Amennyit tudok, hogy korábban már minden kontinensen elhelyezetek egy-egy lényt innen, ami figyeli a világunkat és felmérte azt. Ezeknek az információjából nekilátnak annak, hogy a fontosabb személyeket elkaphassák, agymossák és a maguk oldalára állítsák. Hatalomátvételre készülnek, egy invázióra – felelte. – Aminek a végén olyanná akarják tenni a világunkat, mint ez is itt. ez a legfontosabb, a többi elenyésző, DNS mintákat gyűjtenek az állatokból, növényekből, ez a világ jellemzően sivatag…
Kivárt néhány pillanatot, hogy a fiúk mit is reagálnak erre a hírre, majd utána folytatta.
- Mit szeretnétek tenni? – kérdezte.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Moszkva (Föld) - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Moszkva (Föld) - Page 2 Empty Re: Moszkva (Föld)

Témanyitás by Bishop Szomb. 19 Ápr. 2014, 22:09

Most már nyugodtan állok és hallgatom Victoriat, miközben gondolkodom a szavain.
~ Igen, jól rávilágított a lényegre. Az, hogy Pókban ott van az a lény mindent sokkal nehezebbé tesz. Nem hozhatjuk csak úgy magunkkal és ráadásul megígértem, hogy visszamegyek érte. Előtte még ki kell szedni belőle a parazitát is, mert nem vállalom azért a felelősséget, ha átjut a mi világunkba is. Akkor kénytelen leszek itt hagyni őt, még ha ez ellentétes is az elveimmel.
Fejemet valamivel lejjebb hajtom, amikor meghallom, hogy valóban igaz az amitől tartottam, megtámadták a mi világunkat és már áldozatai is vannak ennek. Módszeresen csinálják, már előre felkészültek a támadásra, figyeltek minket, felkészültek, kijelölték és elrabolták a fontos személyeket. És mi ezalatt egymással való háborúval foglalkoztunk. Az egyik kezem enyhén ökölbe szorul a gondolatra. Most már nem vagyok benne olyan biztos, hogy mit is akarok tenni valójában. Egy ideig még gondolkozok ezen, azután felnézek és határozottan Vic szemeibe nézek.
- Azt amivel tudunk valahogy segíteni a világunkon. Ha előbb hazajutunk és azután cselekszünk vagy ha tovább maradunk itt akkor azzal.
Most Vic-re bízom a döntést, neki láthatóan nagyon a tudása ezzel kapcsolatban és jobban is ismeri a helyzetet, jobb döntést is tud hozni mint én. Rábízom magam.

Such figyel az elhangzó információkra. Ez az amit nem tudott kideríteni és elhallgattak előle, egy teljes dimenziók közötti inváziót. Várható lehetőség volt, de arra számított, hogy legalább Zaphire-nek van erről valamilyen tudása és ha valóban így van, akkor megemlíti neki. De ezúttal nem ez történt. Logikus, hogy a lerohanás után Aiain abszorvál minden a Végtelen Háború világában található tudást és beolvasztja a sajátjába, ezzel is növelve a technológiai fölényét. Egyelőre nem próbál azzal számolni, hogy ki lehet a relatív nyertese egy ilyen háborúban. Mert az eddig látottak alapján abban már biztos, hogy abszolút nyertese nem lesz. A saját világa erősebb annál, hogy teljesen le lehessen igázni vagy győzni. Ez majd idővel eldől, de neki most kell döntenie. A kérdésre Ramirez válaszával nem törődve felel, még mindig rideg hangon.
- Haladjunk tovább az eredeti terv szerint.
Még kivár Zaphire véleményére is, az övé is fontos, ha tovább akarnak lépni. Azonban mielőtt még erre sor kerülne, még valamit elmond.
- Képes vagyok teleportkészülékeket létrehozni az erőmmel. Ha szükséges.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Moszkva (Föld) - Page 2 Empty Re: Moszkva (Föld)

Témanyitás by Thorhalla Vas. 20 Ápr. 2014, 07:13

2025. január – Moszkva, Rákuniverzum
Résztvevők: Slade Hutchinson / Such, Andrew Ramirez, Michael Ark / Szeráf, Nathaniel Orrin / Pók és Victoria Miller

Victoria látta, hogy miként reagált Andrew arra, amit mondott és megértően pillantott rá, a bólintása a fiú szavai után azonban teljesen határozottak voltak. pontosan ugyanilyen választ várt, hogy haladjanak a lehető leggyorsabban és legbiztonságosabban hazafelé. Már éppen válaszolt volna, amikor Such is közbeszólt, hogy ne aszerint menjenek, hanem az eredeti tervet használják. Vic kérdőn pillantott Such-ra, révén neki fogalma sem volt arról, hogy mi az eredeti terv.
- Ha nem titkos, mi az eredeti terv? – kérdezte. – Csak azért, hogy ne tegyünk egymásnak keresztbe az információk elhallgatása miatt.
A teleport készülék készítésére csak bólint egyet és Zaphire is ekkor szólalt meg a saját véleményét elmondva, ahogyan arra számított is Such.
- A saját világotokat ti ismeritek – mondta kissé zavartan Zaphire. – Ti tudjátok, hogy melyik lehet a jobb megoldás.
Emiatt nem is igen mert állást foglalni a kérdésben, hogy melyik lenne a jobb.
- De talán Such terve a legjobb – mondta ki végül, amit igazából várni lehetett tőle.
Azonban azt már nem tette meg, hogy el is mondja, hogy mi az, ezt a két fiúra bízta. Ha valamelyikőjük megemlíti, hogy tervben van az, hogy kiszedjék Pókból a Bébiistent, akkor Vic közbevág és megállítja a beszédet és a korábban mondottakat kiegészíti.
- Az oroszok képesek kiszedni ezt belőle, csak mint mondtam nem valószínű, hogy megteszik és nem nagyon tudunk nekik olyat ajánlani, amiért mindezt megtegyék. Nem tudtok valamilyen módon az Ellenállással kapcsolatba lépni azok után, hogy egyszer már találkoztatok velük?
A kérdésre, hogy milyen választ lehetne adni igazából fogalma sincs Andrew-nak, Vízió ilyesmit nem mondott korábban. Such meg egyáltalán nem is találkozott velük.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Moszkva (Föld) - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Moszkva (Föld) - Page 2 Empty Re: Moszkva (Föld)

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 3 oldal Previous  1, 2, 3  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.