Moszkva (Föld)

Ramirez majdnem olyan érzékeltlenül válaszolt Szeráfnak, ahogy Such szokott. Tényleg titkolhatott valamit, gondolta a szárnyas mutáns. Elvigyorodott, ahogy látta az ellenálló szánalmas, csalódott, kiszolgáltatott viselkedését. Ennyit felelt kétértelműen:
- Ugye-ugye, Ramirez?
Tervezgettek és nagyjából megvolt, hogy mi legyen. Pók megerősítette, Zaphire pedig kiegészítette a tervet. Szeráfnak már nagyon bökte a csőrét, ami itt történt. Egy ellenállóval társalogni, együttműködni, segíteni azt. Azt, aki nem volt képes felfogni, hogy egy erősebb faj tagja és joga van elvenni bármit a kisebbektől, az ócska emberektől. Aztán itt volt Such, a gépies, ide-oda csapódó alak meg a tudomány megszállottja és egy mimóza evilági nő. Remek csapat, gondolta Szeráf gúnyosan. A hiba persze az volt, hogy ő állt haragban a világgal és ő nehezített meg mindent a legjobban, de ezt nem látta be. Nem akarta. Megjelölte, hogy mi legyen:
- Akkor menjetek! Én ott leszek a hatkarúval az erdőben, ahova érkeztünk.
Nem akart velük tartani, inkább Pók felügyeletére vállalkozott. Magához vett még egy adag papírt és a ceruzát is, hogy ha akarnak kommunikálni, akkor lehessen. Ha végre elindulhattak, akkor pedig úgy tett, ahogy mondta. Miközben a fák felé igyekezett vissza, remélhetőleg Pókkal, figyelt, körülnézett, hogy nem lesi-e őket valaki. Ha baj volt, akkor pedig megpróbált búvóhelyet találni.

Szeráf megint provokálni próbál, először nem értem mit akar elérni, de egy pillanat múlva máris tudom mire gondolt. Az egyik kezem lassan ökölbe szorítom, majd nyugodtságot erőltetek magamra.
~ Most nem fogom ezt játszani vele, nem fogom hagyni magam. Össze kell fognunk, hogy visszajussunk a saját világunkba, nem fogom hagyni neki, hogy az ellenségeskedésével tönkre tegye a tervet.
Végül úgy döntök, hogy mégsem hagyom annyiban. A saját társa is könnyen el tudta intézni, nekem is meg kell tennem. A karmok sajnos nincsenek rajtam, de ha ott lennének, már aktiváltam volna azokat. Most csak a képességemmel felgyorsítom magam, de egyelőre még nem mozdulok.
- Egyszer már kiütöttelek Szeráf. Ha kell meg teszem újra, a hazajutás érdekébe. Ne kényszeríts rá.
Figyelem a szemét, hogy lássam mire készül, hogy reagál magában. Nem várok tőle sokat, de felkészülök, hogy esetleg ismét megpróbál felgyújtani, vagy más módon támadni. Ez esetben időben próbálok kitérni és felé mozdulni. Ha ez nem következik be Zaphire felé fordulok.
- Ez működhet, korábban már voltam olyan helyzetben, ahol bevált. Nem szívesen fogatnám el magam itt, de vésztervre is szükségünk lehet.
Már várom, hogy elinduljunk, de ez most sem történik meg. Szeráf végül úgy dönt, hogy inkább maradna. Nem tetszik, valamiért gyanús, de ennek most nem adok hangot. Tekintetemmel Pókot figyelem, hogy tetszik-e neki az ötlet, vagy számított-e rá. Közben ha tudom ellenőrzöm a felszerelésem is, nem akarom, hogy bármi fontos itt maradjon.

Such terve már szinte összeállt, mindent megbeszéltek amit kellet és ő is megfogalmazta a különböző lehetőségeket maga előtt. Óvatosnak kell lenniük, de ha esetleg Zaphire javaslata szerint, vagy akár akaratuk ellenére fogságba kerülnek, akkor is bőven van lehetőségük. Legalábbis neki mindenképpen. Azzal ugyan nem számolt, hogy feltétlenül visszajutnak a másik világba. Meg van az esélye, hogy a kristályok nem vagy nem úgy működnek. Ezzel is számolnia kell. A félreértés elkerülése előtt még válaszol a lánynak. Még mindig szinte érzelmeket nem tükröző arccal, bár ez Zaphire esetében valamivel másabb.
- Nem olyan turistákra gondolunk és szerintem te se arra gondoltál az előbb. Az olyan személyekkel viszont veszélyes megfelelő lehetőségek nélkül kikezdeni. Vagy a lehető legkörültekintőbben kell információt szereznünk, vagy a leggyorsabban, erőszakkal.
Az utolsó mondatot megnyomja, hogy érzékeltesse az eddig felállított terv lényegét. Kérdően tekint Szeráfra, mikor bejelenti, hogy itt marad. Ez eddig nem került szóba és nem is számolt vele. Ezek szerint a másiknak is megvan a saját terve.
- Erről nem volt szó. Nem kell, hogy itt maradjon bármelyikünk, Pók önmagában elég kockázatot jelent. - kezdi hideg hangon, amely lassan élessé válik- Beszélhetek veled négyszemközt?

Szeráf élvezte a helyzetet, ahogy Ramirez még dühösebb lett. Tudta, mi megy ilyenkor belül: a düh emészti azt, aki nem meri kiadni magából. Nem meri, nem akarja, valami felsőbb célt helyez előtérbe és a dühöngést visszaszorítja. Ramirez ökölbe szoruló keze és a szavai ennek a mintaképét jelentették a szárnyas számára. Még mindig vigyorgott, nem ijedt meg a fenyegetéstől.
- Kiütöttél, de az utolsót az elektromos padló adta - mindkettőnknek. És végül azt se tudtam meg, láttál-e még valami fontosat a gépnél, de most már mindegy is. Hacsak nem őrzik a kristályokat is ugyanazzal, ezt meg kétlem. Egyébként meg... Szóra ököllel? Nem én vagyok az ellenség, Ramirez. Már mondtam, én is azt akarom, amit ti: hazajutni.
Szeráf igazat mondott, csak megint úgy, hogy attól a falra mászik, aki hallja. Ha Andrew-nak ettől már elszállt az agya, akkor a szárnyas igyekezett kitérni, de gyújtogatással nem próbálkozott. Arra nem volt szükség, hogy már itt felhívják a figyelmet magukra. A távozását nem akarták elfogadni. Nyilván nem szimpátiából, mivel biztos mindegyik a pokolba kívánta volna őt a stílusa miatt. Nem hitte, hogy ő nélkülözhetetlen lenne a felderítő csapatban, inkább gyanakvást sejtett. Szeráf látta, hogy Ramirez csak hallgat és Such-tól várja a választ. Most kivételesen a vezetéknevén szólította, pedig nem szokott így tenni.
- Hutchinson, nem kell félrevonulni. Mondd el, amit akarsz, én is elmondtam. Ha Pókkal baj lesz, itt vagyok. Nektek meg addig se kell engem elviselni. Csak egyszerűbb lesz, nem?
Szeráf tudta, hogy kockázatos, amit csinál és nehéz dolga lesz. De az ő élete sosem volt könnyű, már megszokta, hogy semmi nem megy egyszerűen. Ha végre abbamaradhatott a fölösleges vitatkozás és ráhagyták, hogy maradjon, akkor elindult a kijelölt helyre, remélhetőleg Pókkal.

Végül nem változik semmi. Szeráf ugyanúgy itt akar maradni Pókkal, ami már egyértelművé teszi, hogy akar valamit, de ezt nem mondom ki. A legkisebb gondunk is nagyobb annál, hogy akar valamit. Helyette az újabb megjegyzésére válaszolok.
- Te provokáltál szándékosan. Erről nem vitatkozom. De igen, ugyanazt akarjuk mind a ketten és el is fogjuk érni.
Magamban kezdem megkérdőjelezni a tervet és az egész ötletet. Azonban a kristályokon kívül nem látok én sem más lehetőséget muszáj lesz megpróbálnunk. A legrosszabb, hogy egy részem el sem akar innen menni, akármennyire is kifordult ez a világ. Pók üzenetét elolvasom, majd némán bólintok.
~ Jól gondolkodtam. Ő is azokat a pontokat emeli ki mint én. Zaphire terve használható, de csak vésztervként és csak akkor, ha előtte csendben próbálunk meg információt szerezni, különben túl nagy a kockázat. Ezután összefont karokkal állok és hallgatom a többiek párbeszédét. Amikor a döntés megszületik egyetértően biccentek.
- Induljunk.
Azonnal az ajtóhoz indulok, kinézek az ablakon, ellenőrzöm az utcát, majd résnyire kinyitom az ajtót. Megvárom a másikat és vele egyszerre, teljesen természetesen megyek ki az utcára. Próbálok a lehető legkevesebb feltűnéssel, félrevonultan haladni a város belseje felé. Keresem az olyan útvonalakat, ahol takarásban lehet haladni. Folyamatosan minden érzékszervemmel a környezetet figyelem. Nem akarom, hogy bármilyen támadás váratlanul érjen. Közben a társam is szemmel tartom, mivel nem tudom mit várhatok tőle. Ezen kívül arra is figyelek, hogyha esetleg követ vagy figyel minket valaki. Kezdem úgy érezni magam mint régen.

Such nem használja normál esetben az eredeti nevét, de ez most nem számít, a társa tudja és meg is nevezi. Hideg tekintettel néz rajta végig, majd úgy dönt, hogy válaszol, meglepő őszinteséggel a hangjában.
- Legyen. Négyünknek több esélye lenne, mint hárman, nagyobb erőt is képviselünk. Pók egyedül is el tud rejtőzni, ráadásul a benne lévő parazita miatt a te jelenléted ebben nem segít. Valamint nem célszerű, hogy egy másik oldalon lévővel menjek.
Az utolsó szavai után figyeli Szeráf reakcióját, hogy megtudja mit is akar valójában. Nem számít arra, hogy a férfi meggondolja magát, néhány másodperccel később folytatja.
- Ha maradsz, hárman is elegendőek leszünk. Zaphire, velünk jössz?
Az utolsó kérdése inkább kérésnek hangzik. Nem számít nemlegesen válaszra, Such azzal ezért nem is számol. Már meg van a terv, ezen nem változtat, hogy Szeráf velük tart-e ugyanúgy megvalósítható. Ha eljön az idő, ő is elindul, majd teljes nyugodtsággal halad az utcákon a cél felé. Ezalatt végig Ramirez mozgását és viselkedését figyeli.

Ramirez végre nem játszotta a hisztérikát, hanem röviden lezárta a kérdést, Szeráf pedig nem akart tovább vitatkozni. Such-nak se mondott már semmit. Amit ő akart, azt közölte, a társa pedig ugyanazt  a véleményt hangoztatta - amivel a szárnyas még mindig nem értett egyet, de ezt már nem akarta elismételni.
Ahogy a két fiú és Zaphire távozott, Szeráf Pókhoz szólt:
- Akkor irány az erdő!
Csak a hatkarú után indult el, hiszen itt az volt a lényeg, hogy együtt rejtőzködjenek. Ha Pók mégis megmakacsolta volna magát, akkor a szárnyas mutánsnak valami mást kellett kitalálnia. De számított rá, hogy nem így lesz, hanem a megbeszéltek szerint mehetnek az erdőbe. Ha erre sor került, akkor igyekezett feltűnésmentesen, de kissé riadtan, az itteniekhez hasonló arckifejezéssel távozni a városból. Nem volt sok járókelő, úgyhogy most kellett távozni. Szeráf pedig a zöldövezetnek pont arra a részére indult, ahova érkeztek.

Az utcán alig vannak emberek, így könnyű haladni, akik esetleg szembe jönnének azokat igyekszem a lehető legtermészetesebb módon elkerülni. Talán az is gyanút kelthet már, hogy az utcákon vagyunk és nem egy épületben. Néhány perc után beljebb érünk a városba, ahol már normális forgalom is van. Korábban még soha sem képzeltem el egy Szovjet típusú rendszert sem, de amit látok nem lep meg. Az emberek félelemben élnek, minden központilag kontrollált és monitorozott. Még a járművek is szabvány alapján készülnek. Nincs nyoma egyediségnek, a rendszertől más gondolkodásnak. Éppen ezért próbálom a lehető legkevesebb feltűnést kelteni, ami egyelőre sikerül is, azonban nem vagyok biztos magamban.
~ Talán használhatnánk tömegközlekedést, hogy a lehető leggyorsabban érjük el a kormányépületi részt. Beszélnünk sem kell, ha csak felszállunk, és valószínűleg jól kivehetően meg van jelölve a volt Kreml.
Így is teszek. Próbálok egy megállóhelyet keresni, ahol viszonylag kevés ember van. Az érkező első járatra még nem szállok fel, csak azt figyelem meg, hogy kell-e bármilyen kommunikációt folytatni az utazáshoz kapcsolódóan, illetve kell-e felmutatni vagy venni jegyet. Ezek kizáró tényezők, ha bármelyik érvényes, kénytelenek leszünk gyalog tovább folytatni. Ha biztonságosnak látszik, akkor felszállok egy a belváros felé tartó járatra. Megvárom a másik kettőt is, kockázatos lenne szétszakadni.

Such ahogy figyeli Ramirezt pont azt látja amire számított, így nem is foglalkozik vele tovább. Az ő részéről minden megfelelő. Úgy tesz, ahogy a többiek, némán halad előre figyelve a környezetet. A képességére koncentrál, csak hat darab kontaktlencsére van szükség, azokat kell fenntartania. Ha szükséges akkor készen áll, hogy további tárgyakat idézzen magának, illetve a másik erejét is kihasználhatja, ha olyan helyzetbe kerülnek. Egy kicsit lemarad és közelebb hajol Zaphire-hoz.
- Ha nagyon kényelmetlenül érzed magad, jelezd és keresünk másik utat az én világomba.
Valójában nem tervezett ilyen lépést, csak meg akarja nyugtatni a lányt, hogy ne érezze magát olyan nagy veszélynek kitéve és biztosabb legyen magában. Such egyelőre csak halad a többiekkel, teszi amit előre megbeszéltek. Ha kell, akkor megjátssza, hogy az orrán lévő törés fájdalmat okoz neki. Már régóta a megjelenésének a része, és valamiért nem gyógyul, ugyanakkor már nem is sérült, ez feltűnővé teheti, valahogy megpróbálja ellensúlyozni. Ha helyesen mérlegelt akkor egy ideig még nem ütköznek semmilyen akadályba, így ezzel nem is számol jelenleg.

2025. január – Moszkva, Rákuniverzum
Résztvevők: Slade Hutchinson / Such, Andrew Ramirez, Michael Ark / Szeráf és Nathaniel Orrin / Pók

Négy kontaktlencsét kellett csak fenntartani, mivel Szeráf nem jött, így azzal nem feltétlen kellett számolni és Zaphire szemei vörösek voltak már, így neki nem kellett pluszt adni. Valóban itt bent már a tömeg is nagyobb volt az utcákon, de ennek ellenére könnyedén lehetett olyan megállót találni, amilyet szeretett volna Ramirez. Továbbra sem tűnt ki a hármas a tömegből, senki sem figyelt fel rájuk. Zaphire megrázta a fejét Such nyugtató szavaira.
- Nincs semmi bajom – mondta. – Nem kell változtatni semmin.
A megálló, ahova mentek és amit figyeltek úgyszintén oroszul volt, így nem értették és nem tudták a megállókat sem megfejteni, de volt holografikus kép is a megállók soráról, így az alapján úgy tűnt, hogy egy ideig itt megy még a külvárosiabb részeken a busz, majd onnan fordul be a belváros irányába és egészen be megy az egykori Kreml szomszédságáig – a busz volt az, aminél kevesen álltak. A metróba, trolira és villamosra sokan várakoztak. De mindegyik láthatóan egyformán működött csak fel kellett szállni és jegyet, vagy hasonlót nem kértek. Bármelyik ajtót lehetett használni, nem kellett az elsőt, úgy tűnt, hogy a kommunizmus tényleg működött és minden járt alanyi jogon mindenkinek, csak épp nem luxus kivitelben. A többi jármű útitérképét is megtudják nézni a hármas tagjai, a villamos végig kívül megy, szinte kört tesz Moszkvában, a troli bemegy a Shukhov toronyig ment. Egy másik busz, ott nagy a tömeg, az ment a KGB épületéig, illetve a metró az megfejthetetlen volt, mert annyira szerteágazó és több vonal is működött.

Pók és Szeráf minden gond nélkül kiértek az erdős rész határába és tudtak fedezéket találni olyan távolságban, hogy biztosan senki se érezhesse meg a Bébi Istent Pókban.

//Ti egyébként jelenleg délen vagytok a Michael arkangyal templomtól délre.//

Minden a terv szerint ment. Zaphire lelépett a két fiúval, Szeráf és Pók pedig kimentek a városból. Szerencséjükre senki nem szúrta ki őket, senki nem hördült fel, hogy itt van egy növekvő bébiisten. Eljutottak az erdőig, ahol el tudtak bújni. Jó messze mindenkitől, csendben kellett várakozni. Póknak ez biztosan nem esett nehezére, hiszen néma volt, de zörögni, mocorogni ő is tudott, ha akart.
Szeráf most a gondolataiba mélyedt egy kicsit. Nem kellett rohanni sehova, nem kellett megküzdeni éppen senkivel, sem valódi harcban, sem verbálisan, így átgondolhatta, mi is történik. Egy másik világon volt, ami hasonlított az övéhez, de csak egy kicsit. Ha visszajönnek értük a többiek, akkor lesz esélyük hazakerülni. Ott sem lesz egyszerű a folytatás, de még mindig jobb, mint itt. Kitalált már egy-két dolgot arra vonatkozóan, hogy mit fog csinálni, mihez fog kezdeni, bárhogyan is alakul. A-D-ig voltak tervek a fejében, azaz négy lehetőségre dolgozott ki stratégiát. Most ezeket gondolta át egy kicsit és közben fülelt, nézelődött, hogy ne akadjon társaságuk. Nem beszélt Pókhoz. A hatkarú amúgy sem értékelte általában azt, amikor beszéltek hozzá, legalábbis Szeráf így látta. A papírt meg a tollat, amit még az előbb magához vett, elhozta. Ha Póknak nagyon közölhetnékje lesz, akkor majd odaadja neki, addig viszont nála lesz. Ez most a csendes rejtőzködés ideje volt, aminek a végét még nem láthatták előre.

Megnézem az összes lehetőséget a közlekedésre, nagyjából azt látom, amire számítottam. Szerencsére a tömegközlekedés teljesen ingyenes, nem leszek feltűnőek ha nincs jegyünk, nem is kell. A feliratok ugyan oroszul vannak, de van melléjük kép, könnyen lehet tájékozódni. A busz tűnik logikus megoldásnak, ott vannak a legkevesebben és el lehet vele jutni a kormányzati épületekig. Hátra nézek és fejemmel biccentek a megfelelő busz felé, Suchnak és Zaphirenek, ha látom, hogy jönnek elindulok. Megpróbálok a lehető legkevesebb gyanút keltve felszállni a következő buszra, lehetőleg a hátsó ajtón, kerülve a tömeget, és a másokkal való érintkezést. Miután fent vagyunk, állva maradok és kapaszkodok. Az ablakon nézek ki és gondolkozom, miközben figyelem a megállókat, és kint a várost. A veszélyérzetem most is megvan, ezért a lehető legkevesebb feltűnést okozva néha végigmérem a körülöttem lévőket, hogy biztos legyek magamban.
~ Nem tudom, otthon mi történhetett addig, amíg itt vagyok. Kétlem, hogy csak úgy megtámadta volna őket ez a világ, annak sokkal nagyobb visszhangja lenne. De ettől még bármi történhetett velük. A világ szét van szakadva, egymással szemben álló, erős felekre és én már láttam a jövőt, tudom mi fog történni ha nem sikerül megváltoztatni. Nem ezen kellene gondolkodnom. Másról nem akarok, egyszerűen haza kell jutnunk. Utána lesz időm a többire.
Fokozott figyelemmel vizsgálom a környezetet az út alatt. Remélem még semmi nem fog közbejönni. Ha megérkezünk a Kremlhöz, leszállok elsőként, és végigmérem a terepet. Most kifejezetten mindenre ügyelek, hogy semmilyen részlet ne kerülhesse el a figyelmem. Felkészülök, hogy bármi történik, még időben reagálhassak.

Such követi Ramirezt, figyelemmel kíséri ugyan, hogy hogyan is dönt a mutáns, de nem talál benne kivetnivalót. Most úgy kell eljutniuk a célig, ahogy az a legkézenfekvőbb. Zaphire miatt sem kell aggódnia, a lány teszi amit megbeszéltek és nem kételkedik. Ez még fontos lehet. A biccentésre némán felel, majd felszáll Ramirez után a következő buszra. Such nem tartja valószínűnek, hogy akár most lebukhatnának, ezért nem is számít erre, számol ezzel. Csak fenntartja a maszkját és nem beszél egyelőre. Hideg nyugalommal várja meg, amíg elérnek a kormányzati negyedig. Kivárva, utolsóként száll le a buszról. Leérve figyeli az emberek mozgását, viselkedését,beszélgetéseit. Ez sokat elmondhat róluk és a bevett útvonalakon kívül az itt elfogadott normákig bezárólag. Egyelőre csak annyit próbál kideríteni, amennyire szükség van ahhoz, hogy a megbeszélt cél közelébe érjenek.
- Menjünk.
Suttogja a társainak, ezután ha teheti valóban előre megy és kiválaszt egy kevésbé feltűnő útvonalat, hogy minél hamarabb elérhessenek a kormányzati épületig. Nem akar túl sok időt veszíteni.

2025. január – Moszkva, Rákuniverzum
Résztvevők: Slade Hutchinson / Such, Andrew Ramirez, Michael Ark / Szeráf és Nathaniel Orrin / Pók

A városban levő társaság felszállt a buszra, talán még remekül is jött számukra, hogy nem akartak egymáshoz szólni. A buszon is síri csönd volt, egy-két személy nagyon halkan suttogva beszélt néhány szót egymáshoz. A rövidségből és hangsúlyból lehetett csak következtetni, révén oroszul beszéltek, hogy a napi általános kérdéseket tették fel egymásnak, hogy miként vannak és ezért voltak a mondatok is csak egy-egy szavasak csak. A nyomott hangulat itt méginkább érezhető volt, mint odakint, ahogyan csak látták. A feszültség és a félelem itt kézzelfoghatóbb volt. Könnyedén letudtak szállni a megállónál, ahol akartak az egykori Kreml épületéhez közel. Itt már a korábbiakkal ellentétben nyüzsgött a tömeg, sőt már lehetett olyanokat is látni, akiken ugyan hasonló ruha volt, mint mindenkin, mégis sokkalta elegánsabbnak, újabbnak nézett ez ki. Egy-két kitüntetés is volt rajta, valószínűleg a helyi előkelőség tagjai lehettek. A kettős torony magasan a város felé emelkedett, csodás látványt nyújtva. Itt már volt őrség is, vörös-fekete egyenruhában, a kezükön sarló és kalapács jelképű szalaggal, a KGB kinti emberei.
Amíg a hármas nézelődött, ami nem volt feltűnő, a többi civil is megcsodálta az épületet, áhítattal az arcukon. Such következő útvonalat keresett ő is látta, Andrew meg érezte, hogy valaki igencsak erősen nekiment. Néhány pillanattal később érezte, hogy az alak, aki megtette, egy kendős hajú nő valamit a kezébe nyom, egy papírt, ha felnézett a nőre, már csak a kék szemeit látta, amik igencsak ismerősek lehettek. ha a fiú kinyitotta és benézett a papírba, hogy mi volt rajta, akkor a következőt olvashatta angol nyelven.

levél:

Ha körbenézett, akkor már nem látta a nőt, de a kávézót úgy hatvan méterre maguktól sikerült kiszúrnia. Such egyelőre még figyelt, a KGB embereit igyekezett mindenki elkerülni, de itt már mertek beszélni az emberek, a félelem és feszültség ugyan még jelen volt, de az emberek felszabadultabbak voltak. Igaz ez már nem a munkásosztály negyede volt.

//Írtam Bishop-nak, hogy ő tudjon haladni, majd ha írt Sarah, akkor kövi reagban a parti másik fele is kap reagot.//[/color]

Minden emberen érződik a feszültség és a félelem. Senki nem beszél a buszon, néhány szó hangzik csak el. Szinte tapintani lehet az elnyomottságot, kellemetlen. Alig várom, hogy megérkezzünk és leszállhassak. Kint azonnal felmérem a terepet, a katonákon kívül azonban nem látok más veszélyforrást. Őket könnyen elkerülhetjük. Az emberek itt már sokkal magabiztosabbnak, szabadnak tűnnek, így én is próbálok hasonlóan viselkedni, hogy ne tűnjek ki a tömegből. Such is ezt teszi, utat keres a téren át, elkerülve az őröket, azonnal követem őt. Hasznos lehetne, ha a mi oldalunkon állna, de nem vagyok biztos benne, hogy egyáltalán bárki oldalán is állna. Gondolataimból a nekem ütköző nő zökkent ki. Már éppen bocsánatot kérnék, amikor megérzem a kezemben a cédulát. Gyorsan a zsebembe teszem és csak néhány méterrel arrébb nyitom ki. Ahogy olvasom az üzenetet belém hasít az érzés, én ezt egyszer már láttam.
~ Mint az 1984-ben. Mindenki egyenruhában, az állami minisztériumnál, a tömegben nekem jön egy nő és átad egy titkos üzenetet. Érdekes. Victoria, hogy került ide? Utánunk jött volna Marokkóból.
Nem számítottam erre és nem is tudom, hogyan talált ránk, de ez most nem számít. Jelzek a két társamnak és félre vonom őket.
- Itt van az egyik társam. Öt perc múlva akar az Ipoly kávézónál találkozni. Segíteni fog.
Megvárom, mit reagálnak, utána nem túl feltűnően tovább indulok. Teszek egy kisebb kört a téren, elvegyülve a tömegben, majd teljesen nyugodtan, ha letelt az idő megközelítem az épületet. Felkészülök rá, hogy akár egy csapda is lehet, vagy váratlanul az egyik őr megindul felém. Nem akarom, hogy meglepetésként érjen. Ha gond nélkül elérek a kávézóig, körülnézek majd bemegyek. Szemmel keresem Millert, hátha meglátom őt.

Such hideg nyugalommal várakozik az út alatt. Már számított rá, hogy a környezet hasonló lesz, mint ami valójában. Ezzel nem kell foglalkoznia, csak a látszólagos viselkedésének kell egyeznie a környezetével. A Kreml-nél már ez sem szükséges, sokan vannak akik csodálva nézi az épületeket és a KGB ügynökeit általánosan mindenki kerüli. Ő is így tesz, végignéz a létesítményeken, figyeli az őrök és a tömeg mozgását, mialatt előre megy és keresi a megfelelő utat. Néhány lépés után érzékeli, hogy Ramirez lemaradt, visszafordulva pedig látja a lejátszódó jelenetet. Azonnal a közel lévők arcát kezdi fürkészni, észre akarja venni, ha más is látta mi történt. Ha van ilyen személy, megjegyzi az arcát és követi a tömegben a mozgását. Ez még nem elég, hogy veszélybe kerüljenek, de különösen gyanús lehet, ha rossz ember látja meg. Szó nélkül követi Ramirezt, az elmondottakra bólint, majd válaszol.
- Rendben. Változtassunk a terven és bízzunk abban, hogy a társad tud segíteni.
Ez a tény sok mindenen változtat, ehhez kénytelen Such is alkalmazkodni. Eredetileg nem így tervezte az események sorát, és már közel volt ahhoz, ahova el kell jutniuk, de az új személy még a hasznára válhat. Egyelőre kivárja az öt percet, majd együtt indul a többiekkel az épülethez. Most kivárja, hogy mit is jelent számára az új lehetőség.

Szerencsére gond nélkül félre tudom vonni a többieket és tájékoztatni őket a fejleményekről. Most teljes az egyetértés a csapaton belül. Ahogy megyünk a sikátorokban még mindig furcsa nekem, hogy csak így megtörténik mindez. Ezt már csak a paranoinámnak tudom be, nem veszem komolyan. Óvatos léptekkel haladok a sikátorban, amikor meglátom Victoriat. Elmosolyodom, mielőtt köszönnék neki, de az ölelés valamiért váratlanul ér. Még ennyi idő után sem tudtam megszokni a közvetlenebb köszöni formákat, de már igyekszem. Viszonozom az ölelést, majd meghallgatom. Kezemmel a többiek felé intek mielőtt válaszolnék.
- Ő Zaphire, ebbe a világba tartozik, de velünk akar jönni. És ő Such, aki most a mi oldalunkon áll. Ketten még hátramaradtak.
Vicet felesleges lenne bemutatni és nem is célom, csak szükségesnek éreztem, hogy elmagyarázzam neki, miért is jöttem velük. Ezután válaszolok a kérdéseire, miután tisztáztam a helyzetet.
- Én arról sem tudtam, hogy más került ide tőlünk rajtam kívül. Két hete érkeztünk meg, az itteni New York-ban egy cellában. Előtte Pókkal és Szeráffal verekedtem Marokkóban, amikor megjelent a másik bolygó az égen. Vízió, az robotellenállás vezére szabadított ki. Neki segítettünk, amikor újra elfogtak minket. Két hetet töltöttünk fogságban, utána kiengedtek valamiért. Ekkor támadt az itteni Lyron és Einar ránk. Suchék vittek ki onnan és utána közösen egyeztünk meg, hova menjünk. Őket nem tudom, hogy kerültek ide.
Próbálok kifejező és érthető lenni és kevésbé szűkszavú, mint szoktam lenni. Amikor többesszámban beszélek, akkor azért éreztetem a hangommal, hogy jobban örültem volna, ha nem kell velük összeállnom és egyedül is haladhattam volna. Néha hátra-hátra pillantok, vagy a sikátort fürkészem gyanús dolgokat keresve. Figyelek, nehogy valaki kihallgasson.
- Te hogy kerültél ide? És, hogy találtál ránk?
Kérdezem tőle érdeklődve. Nagyon örülök, hogy ránk talált, így már sokkal biztosabb vagyok én is.

Such végigméri az őröket, a fegyverzetüket, páncélzatuk és viselkedésük. Amit lát az előnyösnek tűnik, ha kijátsszák őket, ami a legkönnyebb módszer könnyű köztük átjutni. Egyelőre még nem tudja mit várhat és mire számítson az új személytől. A sikátorba beérkezve hátrébb áll meg és visz,oinozza a biccentést, de több reakciót nem tesz. Hall mindent, látja a mozdulatokat és ez neki elég, hogy összeálljon előtte a kép. Még kíváncsi a nő reakciójára, eddig csak azt tudta róla, ami Magneto információi között szerepelt, most itt az ideje, hogy ujjat szerezzen. Az egyik mondatnál teljesen érzéketlen hangon, hideg tekintettel szól közbe.
- Néhány nappal korábban érkeztem. Tudtam előre tervezni.
Többet felesleges lenne mondania, ez is elég, hogy ne legyen több kérdés a részére. A most történő események még sok mindenhez vezetnek, csak megfelelően kell választania, hogy előnyösebb helyzetbe kerüljön, mint eredetileg tervezte. Nem mozdul, csak egy helyben áll, időközönként oldalra pillantva és várja a kibontakozó párbeszédet és Miller válaszait.

Biccentek, hogy értem, nem lep meg, hogy Marokkóban volt akkor. A pletykákat már én is hallottam, és mivel nem tagadta őket én már egy ideje úgy vettem, hogy ők most együtt vannak, akkor ez tényleg így van. Talán többször felesleges is lenne felhozni, a kis elpirulás miatt. Figyelek rá, amikor elmondja hogyan is került ide.
~ Érdekes, ezek szerint neki sokkal nagyobb mozgástere van. Háromszáz fő, ez meglepő. Nem gondoltam, hogy ilyen sok embert át tudtak hozni. De ez csak jó, ha Vic velünk van akkor könnyebb dolgunk lesz.
Nem szakítom félbe, amikor megáll csak úgy pillantok rá, hogy folytassa, miután befejezi összegzem magamban a dolgokat, végiggondolom az új információkat, egész gyorsan majd válaszolok. Csak az lep meg egy kissé, hogy ekkora erőkkel kerestetnek minket, mégis könnyen el tudtunk szökni
- Azok mi voltunk, a szárnyas és Pók maradt hátra. Minket keres Szehmet, őket meg az AIM. Bevallom nem volt teljesen szándékos a választásunk, kizárólagos alapon itt voltak a legjobbak az esélyeink arra, hogy vissza tudjunk jutni a saját világunkba. Nem tudtuk, hogy ide nem ér el a kezük.
A többiekre pillantok, hogy egyet értenek-e így ezzel majd visszafordulok Victoria felé.
- Gondolom van valamilyen terved. A miénk eredetileg az, hogy szerzünk egy M'kraan kristály darabot és a multiverzum központjából megyünk vissza.
Várom válaszát, biztos vagyok benne, hogy jóval felkészültebb nálunk, így követni fogom ha felhoz valami mást. Néha azért még hátra-hátra pillantok, hátha valaki ide téved.

Such figyelemmel kíséri a beszélgetést. Miller sokkal jobb helyzetben van mint bármelyikük és több információhoz is hozzájutott. Ezek alapján lehet, hogy a saját terve alapjában is változhat. Az nyilvánvaló volt eddig is, hogy a lehető legnagyobb erőkkel keresik őket kegyeltként, de ez az állapot még változhat is. Már csak az a kérdés, hogy ez az előnyére vagy a hátrányára válna később. Biccent jelezve, amikor az AIM kerül szóba.
- Igen, nekik én vagyok érdekes.
Többet egyelőre nem tesz hozzá. Felesleges lenne tisztáznia a valódi helyzetét, az csak még bonyolultabbá tenne mindent. Kivárja a megfelelő pillanatot egy kérdésre, amikor beáll egy kis átmeneti csend, és ekkor fordul Vic felé.
- Van valami, amit ilyen fontos kegyeltként sikerült megtudnia?
Figyeli a nő reakcióját, még ha nem kap választ akkor is, hogy tudja valóban még valamivel többet tudhat-e náluk és ha igen az milyen fontos. Most szinte minden hasznos lehet, ha itt van a Gárda vezetőjének lánya.

Látom az arcán a felismerést, igen, ezt az elején tisztáznom kellett volna, de nem tettem. Vic nem nekem teszi fel a kérdést, de valamiért úgy érzem, hogy nekem kellene rá előbb válaszolnom.
- Őket kellett elfognom Marokkóban, amikor megjelent az égen a másik Föld és megjelentek a lények. Itt már össze kellett fognunk.
Próbálom gyorsan elmagyarázni a helyzetet, amit korábban nem tettem. Ezután összefont karokkal, nyugodtan hallgatom a tervet, nagyrészt egyezik a miénkkel, ez jó. Látszik, hogy Victoria sokkal többet tud nálunk, így talán könnyebb lesz valamivel kivitelezni az akciót. Viszont most én sem érzem, hogy most annyira háttérben kellene maradnom mint máskor. Biccentek, hogy értem és támogatom a tervet.
- És hogyan tudnánk segíteni, hogy közelebb kerülhess az egyik kristályhoz?
Egyelőre csak ennyi kérdésem van, nem szeretnék feleslegesen beszélni, főleg, hogy még mindig itt vagyunk a sikátorban. Közben gondolkozni kezdek, érzem, hogy valami nyom belülről, de még nem tudom mi, ezért próbálok rájönni. Nem akarom, hogy ez befolyásoljon. Közben még eszembe jut egy kérdés.
- Egyedül vagy itt?

Such nyugodtan áll és elemzi a helyzetet. Bólint a feltett kérdésre, és annak ellenére, hogy már érkezik egy válasz, most fontos lehet, hogy ő is feleljen.
- Igen ők azok. - válaszolja hideg hangon. Az események alakulása még lehet igen kedvező is, ha valóban közvetlenül tudják megoldani az utazást. De az sem jelent semmit ha átjutnak, ezzel tisztában van, látta már a helyiek multiverzumról való tudását és tapasztalta is. A visszakérdezést hallva Millertől magában elégedetten elmosolyodik. Ezeknek a területeknek a nagy részét részben Such is lefedte már, legalábbis amit a lehetőségekhez mérten meg tudott tenni, de számára már ez is éppen elegendő eredmény. Kívülről ugyanolyan rezzenéstelen marad az arca, csak úgy tesz mintha néhány másodpercig elgondolkodna a kérdésen.
- A mi világunkon zajló, innen irányított műveletek érdekelnének.
Figyeli Victoria arcát a válasz közben, ha nem kap választ vagy negatívat számára az is elég, már azt is tudja használni, hogy döntsön.

Most már nyugodtan állok és hallgatom Victoriat, miközben gondolkodom a szavain.
~ Igen, jól rávilágított a lényegre. Az, hogy Pókban ott van az a lény mindent sokkal nehezebbé tesz. Nem hozhatjuk csak úgy magunkkal és ráadásul megígértem, hogy visszamegyek érte. Előtte még ki kell szedni belőle a parazitát is, mert nem vállalom azért a felelősséget, ha átjut a mi világunkba is. Akkor kénytelen leszek itt hagyni őt, még ha ez ellentétes is az elveimmel.
Fejemet valamivel lejjebb hajtom, amikor meghallom, hogy valóban igaz az amitől tartottam, megtámadták a mi világunkat és már áldozatai is vannak ennek. Módszeresen csinálják, már előre felkészültek a támadásra, figyeltek minket, felkészültek, kijelölték és elrabolták a fontos személyeket. És mi ezalatt egymással való háborúval foglalkoztunk. Az egyik kezem enyhén ökölbe szorul a gondolatra. Most már nem vagyok benne olyan biztos, hogy mit is akarok tenni valójában. Egy ideig még gondolkozok ezen, azután felnézek és határozottan Vic szemeibe nézek.
- Azt amivel tudunk valahogy segíteni a világunkon. Ha előbb hazajutunk és azután cselekszünk vagy ha tovább maradunk itt akkor azzal.
Most Vic-re bízom a döntést, neki láthatóan nagyon a tudása ezzel kapcsolatban és jobban is ismeri a helyzetet, jobb döntést is tud hozni mint én. Rábízom magam.

Such figyel az elhangzó információkra. Ez az amit nem tudott kideríteni és elhallgattak előle, egy teljes dimenziók közötti inváziót. Várható lehetőség volt, de arra számított, hogy legalább Zaphire-nek van erről valamilyen tudása és ha valóban így van, akkor megemlíti neki. De ezúttal nem ez történt. Logikus, hogy a lerohanás után Aiain abszorvál minden a Végtelen Háború világában található tudást és beolvasztja a sajátjába, ezzel is növelve a technológiai fölényét. Egyelőre nem próbál azzal számolni, hogy ki lehet a relatív nyertese egy ilyen háborúban. Mert az eddig látottak alapján abban már biztos, hogy abszolút nyertese nem lesz. A saját világa erősebb annál, hogy teljesen le lehessen igázni vagy győzni. Ez majd idővel eldől, de neki most kell döntenie. A kérdésre Ramirez válaszával nem törődve felel, még mindig rideg hangon.
- Haladjunk tovább az eredeti terv szerint.
Még kivár Zaphire véleményére is, az övé is fontos, ha tovább akarnak lépni. Azonban mielőtt még erre sor kerülne, még valamit elmond.
- Képes vagyok teleportkészülékeket létrehozni az erőmmel. Ha szükséges.