Moszkva (Föld)

Hagyom, hogy Such elmondja a tervet. Egyáltalán nem bízok benne, de eddig nem tett olyat, amiért megkérdőjelezhetném a szavát, különös módon pont ő nem. Nem foglalkozok ezzel tovább, amint befejezte biccentek egyet. Victorianak válaszolok, határozottan, hogy lássa, azt akarom, amit mondok.
- Csináljuk azt, ami hatékonyabb szerinted. Te jobban ismered ezt a világot apád révén. Melyik a jobb választás.
A csapat tagjaiban feltétel nélkül megbízom, ez most is így van. Nem feltételezem magamról, hogy én jobban tudnám, mint ő vagy bármelyikünk jobban tudná. Ha nem akar egyedül dönteni, akkor választok én is, de most rábízom magam.
Zaphire pontosan azt mondja, amit gondoltam, most őt nem annyira veszem figyelembe, túlságosan Such oldalán áll. Ha a saját véleményét mondaná tisztán akkor figyelnék rá. Ő csak egy áldozat, egy civil, akit ki kell innen vinni, ezt észben tartom. Ahogy Pókra terelődik a szó, a homlokomhoz nyúlom és annál fogva támasztom meg a fejemben, miközben kicsit lejjebb hajtom.
- Megígértette velem, hogy visszamegyek érte. De nem vihetjük át a mi világunkba, azt egyik sem vállalhatja. Valamit ki kell találnunk. Én arra gondoltam, hogy kockázatos ugyan, de kivághatnánk belőle mi. Itt nem tud meghalni, eszméletlenül átvisszük a mi világunkban és ellátjuk a toronyban, a legmodernebb eszközökkel vagy mágiával, hogy ne haljon meg. Mit gondolsz erről Victoria?
Nem tudom mit kezdjek ezzel, remélem közösen tudunk olyat kitalálni, ami jó megoldás lehet. Legalábbis remélem, de nem fogom kockáztatni a világunkat, hiába áll már ostrom alatt, ez túl nagy felelősség. A kérdésre először némán megrázom a fejem.
- Nem adott semmit, amivel kapcsolatba léphetünk volna vele és a tartózkodási helyét sem tudom. Az lett volna a jel, ha kikapcsoljuk a Trapezohedron védőpajzsait, de nem sikerült.
Ezzel gyorsan be is fejezem a választ és most kivételesen nem gondolok a hely miatt Szehmetre. Ez már egész jól megy.

Such ahogy maga elé néz egy pillanatra fókusz nélkül jön rá, arra amire akart. Összeáll előtte az új terve. A megoldás sokkal egyszerűbb volt, mint amire számított volna, de határozottan működőképes. Ráadásul nincs sok dolga vagy szerepe csak együtt kell működnie az ellenállókkal, a volt ellenállókkal. Már nem tekinti őket lázadó kis szervezetnek, már minden megváltozott. A kérdésre nyugodtan válaszol.
- Az eredeti terv szerint először óvatosan információt szerzünk, majd azután megkeressük a megfelelő kormányépületet, behatolunk és szerzünk egy kristályt. A kristállyal visszateleportálunk a háznál lévőkhöz, onnan egy másik kontinensre, biztos helyre. Végső lépésként a kristályt használva visszamegyünk a Végtelen Háború világába. Mindenesetre, bármit is teszünk, menjünk vissza.
Ez most kiegészül és megváltozik, de ez csak előrelépést jelent. Kedvesen mosolyog rá Zaphire-re a megjegyzése után. Ha a benne lévő szilánk nem változtatta volna meg, talán még aranyosnak is találná, de így csak szánalmas a szemében, amit jól palástól. Megvárja, most a terv alakulását, nem szól bele csak az eredmény a lényeg, majd az alapján cselekszik. És már tudja is hogyan.

Vic szerencsére tudja, hogy mire gondolok és mit szeretnék tőle, meg is adja magát és végiggondolja azt a lehetőséget, ami felvetettem. Nem túl ellentmondóan rázom csak meg a fejem a szavaira.
- Nem számít, ha le kell őket tartóztatnunk. Megígértem Yusufnak, hogy elkapom és Marokkóba viszem őket, ez most is fennáll. Én nem akarom őket elengedni, ha ez neked sincs ellenedre.
Még meglátom mit gondol erről, de valahol kötelesnek érzem magam megtenni, még ha most érdekből segítjük is egymást, otthon megint ellenségek leszünk és nem engedhetem meg magamnak, hogy csak úgy elengedjem őket. Még Tian említésére is emlékszem, ez a két hét nem volt olyan sok idő, csak nekem tűnt úgy, különböző okok miatt. Amikor megszólal érdeklődve Zaphire felé fordulok, és némán hallgatom amit mond. Kissé megállok, amikor felfogom, hogy mit mond.
~ Ő is egy android és végig figyelt minket. Ezek szerint Vízió tudott mindenről. És most képes lenne értünk feláldozni magát. Érdekes ez a világ, ahol a gépekben több emberség van mint az élőlényekben.
Megvárom, amíg befejezi és kérdően tekintek Vic-re, hogy ő mit is szól ehhez, meglepődött-e annyira mint én. A levegőbe szaglászok, biztosra akarok menni, és valóban érzem a szagán, hogy valami nincs rendben vele.  Némán állok és nézek a lányra, akiről már tudom micsoda, egészen addig, amíg kínossá nem válik az egész.
- Akkor most mi legyen? - kérdezem végül Zaphiret. Ő lesz a kulcsfigura, had mondja meg ő mivel kezdjünk.

Such ezúttal nem csak megjátszott meglepettséggel figyeli az eseményeket. Valóban nem is sejtette, hogy Zaphire nem az aminek látszik, eddig nyilvánvalónak tűnt. Voltak ugyan kisebb gyanús jelek és Slade feltételezte, hogy ráállították a nőt, de arra nem, hogy valójában nem ember és az ellenállás küldte. Most vált hasznára a túlzott óvatosság és hogy nem mondott neki semmi olyat, amit valójában tervezett vagy akart. De ettől még nem feltételezi, hogy Zaphire nem tudott mindenről végén. Talán hálás is lehetne, ha még lenne benne olyan érzés. Such végül úgy dönt, hogy egy pillanatra megakad a levegője és úgy fordul Zaphire felé.
- Te végig tudtad? Akkor miért?
Egyelőre azt próbálja kideríteni, hogy mennyit tud Zaphire és mit akart valójában. Ezután következhet csak az, hogy mit akar tenni.
- Nem muszáj kockáztatnod magad, téged is ki tudunk vinni, ha akarod.
Such most kivételesen arra is számít, hogy ez megtörténik, de előnyösebb lenne, ha elkapnák és rövid időn belül kivonnák a forgalomból. Ez csak a gép szándékaitól függ, ha még mindig segíteni akar neki, akkor jobb ha nem esik bántódása, eddig is hasznát vette és védelmére volt ha kellett.

Szeráf jól elvolt itt a hallgatásban. Az erdőben elbújtak és semmi nem történt. Ő nem akart semmit mondani a társának. Ha Pók akart kommunikálni, akkor a hozott íróeszközzel, papírral megtehette. A szárnyas gondolatai közben körbejárták ezt az univerzumot, a sajátját - és az életét. Mikor csalódott az emberekben, elpusztította, akire haragudott és odaállt Magneto mellé. A hangzatos eszmék mára már nem hatották meg annyira, mert a Mester tettei valami mást mutattak. Nem olyan vezető volt, akit Szeráf már szívesen követett volna. Az Elődök Földjén rájött, hogy valójában a halálvágy is jelen van benne és utána elkezdett tenni ez ellen. Az amnéziás esetek titka itt, illetve még Marokkóban derült ki és ha minden igaz, a szimbionta ottmaradt Szehmetnél. Azt ugyan nem tudta pontosan, hogy abba az energialénybe hogy mehetett bele egy ilyen, de látta, ami történt. Szívós fajta az. És épp ez volt a lényeg. Szeráf mindig is hangoztatta, hogy a mutáns a felsőbbrendű faj, a jövő örököse. Az elmúlt időszakban viszont találkozott olyan lényekkel, amik messze meghaladták a Homo Sapiens Superiort. A jövő világában azok a keresztezett, programozott lények, a Zyro-ból lett Apokalipszis, akivel noha nem találkozott (valószínűleg szerencséjére), de hallott róla. Aztán a pusztító lény az Elődök Földjén, aminek az erejét úgy is megérezte, hogy nem látta, csak a nevetését hallotta. Akkor a földhöz szegezte, elrémisztette a sátáni kacaj. És az ördög lánya, aki helyrette ott a dolgokat, de ő is óriási hatalmat képviselt. És akkor a domborműveken látott ősi lények, az Isten és az Ördög. Végül itt a Rákuniverzumban az ősi istenek, amik közül az egyik Pókban volt. És valaki, aki képes volt legyőzni a halált egy univerzumban. Szeráf nem volt zseni, de a forrófejűsége ellenére hülyének se lehetett nevezni. Magneto tévedett, de még Apokalipszis is, aki az elvhez hűebben ragaszkodott. Nem a mutáns volt a legnagyobb hatalmú faj, a szárnyasnak el kellett ismernie ezt. Ott még nem tartott, hogy bevallja, csak az egóját dédelgette mindig is ezzel. Annyit ismert el magának, hogy egy a sok közül, erős, ahogy a faja is, de nem a legerősebb. A gyengéket ettől még nem fogja jobban tisztelni, de nem is akar úgy viselkedni, mint egy király sarja. Azon kapta magát, hogy igazából már nem is akar senkihez tartozni, senki alá, senki mellé. Magányos útra akart indulni és ha valakivel kellett ehhez kooperálni, akkor hajlandó volt rá. Mikor Such-nál ugyanezt látta Zyro világában, árulónak titulálta. Most pedig már ő is áruló akart lenni abban az értelemben. Az Ellenállás tagjait ugyanúgy utálni fogja a szavaik és a tetteik miatt, bár tulajdonképpen azt már elismerte, hogy igazuk van. De az útjában voltak eddig, harcoltak ellene, nem tisztelték meg és ezt nem felejti el. Valami újba akart belekezdeni, olyanba, amivel a hatalmát, az erejét növelheti. Ez veszélyes hozzáállás volt, mert sokszor épp ellenkezőleg sülhetett el a dolog, de nem bánta. Valami kellett, valami cél, ha már mások céljaival nem tudott azonosulni. Az itteni terveit is kezdte eldobálni gondolatban.
Az érkezők zökkentették ki. Túl hamar jöttek, kizárt, hogy ennyi idő alatt megszerezték a kristályt és csak úgy idegyalogolnak. Meg lett beszélve a teleport. Meglátta Millert és legszívesebben felgyújtotta volna az egész bagázst, de inkább nem szólt. Az ülő helyzetéből felállt, hogy kész legyen, bármi is következik. Nem köszönt, nem beszélt, csak nézett. Figyelt, hogy ha harc lesz, akkor készen álljon. Ő maga nem akart támadni. Haza akart menni és ahhoz kellettek ezek a szemétládák. Többre ugyanis nem tartotta őket, csak talán Such-ot, de őt se szerette, Zaphire-t pedig megvetette. De ha segítenek, elfogadja tőlük, gondolta.