Chromix-land

- Természetesen, ez a minimum, amit megtehetek az országomért. – milyen fura, hisz tényleg az enyém, a saját országom. Nem olyan, mint amikor egy fanatikus mondja a kedvenc csapatára, hogy az övéik, vagy amikor csak arról beszél valaki, hogy honnan származik. Nem, ez tényleg a saját, egyéni kis országom. Még mindig nehezen hiszem el. Lassan körbenézek a teremben, majd megköszörülöm a torkom, és széles mosollyal tárom szét a karomat – már kezd fájni az arcom a megerőltetéstől, de nem adom fel a szerepem. Eddig elég jól hozom a bohém, fiatal pojácát, aki mézesmázos behízelgő hangon pózol mindenki előtt. Miért pont most hagynám abba?
- Tisztelt uraim… – és ha látok a teremben, akkor hozzáteszem, hogy hölgyeim, arcomon még szélesebb mosollyal, ami a szó kiejtése után visszafejlődik a korábbi állapotára.
- Köszönöm a bizalmukat, mérhetetlenül megtisztelnek vele. Tudják, az emberek gyakran álmodoznak olyan dolgokról, amik elérhetetlenek a számukra… például a közismert „űrhajós leszek” álom a gyerekeknél, vagy ott még közismertebb amerikai álom. Nekem is volt egy ilyen álmom, azt akartam, hogy fontos legyek, hogy ismerjenek, és szeressenek az emberek. De még a legmerészebb álmaimban sem reméltem, hogy valaha egy ország királya lehetek… Kérem, nézzék el nekem, hogy elég összeszedetlen a beszédem… még mindig nehezen hiszen el, hiszen az egész olyan meseszerű. Ha más körülmények között lennénk, megkérném az egyiküket, hogy csípjen meg. – nevetem el magam.
- Komolyra fordítva a szót, az én álmom valóra vált, és ezt főképp maguknak köszönhetem, amiért mérhetetlenül hálás vagyok. Jobb, ha tudják, hogy a lekötelezettük lettem, és bármilyen problémával szívesen forduljanak hozzám, bármikor. Szeretném, ha az önök álmai is valóra válhatnának, az enyémhez hasonlóan. És mindemellett azt szeretném, hogy ez az ország virágzóan gazdag hely legyen, amire mindenki felnéz. Az elkövetkező nemzedék fő álma ne az legyen, hogy űrhajós legyen, hanem Chromix-landi lakosok akarjanak lenni. Legyen ez a föld az amerikai álom földje. Ezennel hivatalosan is bejelentem, hogy jogot formálok a trónra, és a koronára, esküszöm, hogy Chromix-land törvényeit mindig is tiszteletben fogom tartani, és mindig is a sziget érdekeit fogom képviselni. – fejezem be a rögtönzött kis beszédemet. Nem lett túl jó, de talán olyan botrányosan rossz sem. Egynek elmegy, ahogy apám mondogatta régebben.

//Előzmény //

A gépre felszállást követően én bedobtam egy rágót a számba és elkezdtem rágni azt, közönségesnek nézett ki de igazából nikotinos volt. Az út nem tart sokáig alig 20 perc alatt fogunk átérni de addig is amíg utazunk én az adatokon gondolkozok amiket hoztak és ránéztünk. Amink eddig van az egy 24 órás leforgású fertőző vírus 100%-os halálozási rátával. A feltehető-leges 0. fertőzöttünk 18 óra után került kórházban és 6 órára rá meghalt. A lefolyása feltételezhetően: fertőződés -, himlőt imitáló fehér kiütések  a bőrön a 18. óra előttig mindenképpen történő megjelenése majd a halálos végkifejlet az utolsó 6 órában. Biztosra kéne, hogy ki volt az első, a 0. fertőzött, mit csinált, merre járt, mit evett, ivott. Mit dolgozott és kikkel érintkezett és hogyan és azok közül hányan betegetek meg. Mi volt a góca a vírusnak, hol volt a legtöbb megfertőződés, hol volt a legtöbb haláleset. Ahol a legtöbben haltak meg emiatt a fertőzés miatt feltehetőleg ott volt leghamarabb is felbukkanva a leforgási időt tekintve. Kell majd pár "önkéntes" akin meg lehet vizsgálni, hogy miképp terjed a vírus. Mert egyenlőre lehet, légúti-, csepp-, véráram-, fizikai kontakt általi fertőzés vagy élelmiszer-, folyadék általi fertőződés.

Az, hogy a király a csaja meg az őrmester min beszélget nem zaklat fel, nem is igazán figyelek rájuk. Nem tehetek róla de nem érdekelnek azok. Az egyetlen dolog ami érdekel jelenleg az az, hogy hogyan terjed a vírus, milyen gyorsan terjedt el ennyire és ki volt az aki képes volt létrehozni egy ilyen vírust.

Amikor megérkezünk akkor teszem közzé a "kívánságaimat" úgymond, hogy mi is az ami nekem most így kelleni fog azonnal tőlük. Szóval miután leszálltunk és valószínűleg egyfajta fogadóbizottság előttünk van akkor vagy az illetékes "csicska" felé fordulok és neki mondom vagy ha nincs ilyen akkor csak úgy közlöm. Úgy se barátkozni jöttem, szóval lehetek bunkó k*csög.
- Kellene nekem minden adat amijük csak van arról a férfiról aki feltehetőleg a 0. áldozat volt. Orvosi akták előzetesen és a beérkezését követően a haláláig, boncolási jegyzőköny, és ha megvan minden orvosi aktája akkor szedjék össze nekem azt is, hogy ki volt az a férfi mit csinált, volt-e családja, hol élt, mit evett, mit ivott. Mindent.
Elhallgatok egy pillanatra és rágom a rágót majd újra szólok.
- És kell a holtteste is. Meg még pár áldozaté is, hogy megvizsgálhassam azokat.

A férfi elfogadta amit mondtam, nem mintha más reakciót elfogadtam volna. Ezután Vaynehez fordult, és neki felelt. Nem érdekelt a katona, felszálltam inkább a gépre, miközben Alex követett. Ahogy mindannyian felszálltunk, az AIM robotja tudatja velünk, hogy életbe lépett a karantén. Szinte érzem, ahogy a lejtőre érve megcsúszok a szigettel együtt. Remélem nem lesz hosszú utazás. Helyet foglalok az egyik kényelmes székben, és az utazás alatt kifelé bámulok az ablakon. Amikor hozzám lép a katona, intek Alexnek, aki bólint- tudja mi a dolga. A nő besétál a pilótafülkébe, és megteszi a bejelentést helyettem. Addig én Dr. Erwinhez fordulok, de dr. Whitera is ránézek, hogy tudják, mindkettejüknek szól.
- Alexa kiállíttat maguknak egy ideiglenes engedélyt, hogy a szigeten is úgy működhessenek, mintha csak az AIM területén lennének. Ahhoz, hogy a papírmunka is kész legyen, ezt később alá kell majd írniuk, de ez ráér akkor amikor visszavesszük önöktől. Ezek után nem fog kelleni a közvetlen segítségem, a felügyeletünk alatt bármit megtehetnek, amit én is, tehát szabad kezet kapnak. Remélem így elég hatékonyan tudnak majd dolgozni. - mondom, miközben Alexa visszatér a fülkéből, és közli, hogy mindent elintézett. Bólintok, és amikor landoltunk, felállok a székből, lehetőleg elsőként hagyva el a gépet. Azért mégis az a legjobb, ha a király száll le először a saját szigetén, főleg ebben a helyzetben.

Raten felszállt a gépre - végre - én pedig követtem. Odabent a megszokott luxus és tisztaság, amit az ember már el is vár, ha egy király jelenlétében utazik. Vagy ha diplomata. Vagy ha az említett király érkezik diplomataként. Szóval ja, kijárt nekünk a jóból, meg is érdemeltük - mármint, Raten mondjuk nem biztos... - és meg is kaptuk. Amikor a karantén ismét szóba kerül, felkészülök rá, hogy az uralkodó megint pattogni kezd, de szerencsében csöndben marad. Ezt most megúsztuk. Amikor pedig a leszállásról van szó, csupán rámnéz, én pedig bólintok. Fel ne emeld a csontos kis segged, persze, itt vagyok hogy ugráljak. Besétálok a pilótafülkéhez, és felhívom az illetékeseket, miközben képet adok magamról, hogy tudják is ki vagyok, ne csak a hangom hallják.
- Itt Alexa Fisher, King Raten Chromixen személyi testőre, azonosítási szám B43A5 leszállási engedélyt kérünk az uralkodóval. Továbbá van velünk két személy, az AIM miniszterei, dr. Erwin Vayne és dr. Bryant Strongholl, a király személyes parancsa, hogy ideiglenes engedélyekkel az ő nevében cselekedjenek és szóljanak, ehhez kérem a megfelelő papírmunka intézését, illetve azonosítókártyák kiállítását. - sorolok mindent. Raten már az érkezésünk előtt megkért rá, hogy ha erre sor kerül, akkor állíttatsam ki az engedélyeiket. Na, most meglátjuk hogy a parlament hogyan fogadja.
Amennyiben sikerül mindent elintézni, visszamegyek a többiekhez, majd Ratennel együtt szállok le, nem érdekel, hogy bunkóság megelőzzem a doktorokat. Az uralkodó mellett kell lennem, nem veszítem szem elől. Kötelesség, meg miegymás.

További problémák nélkül a levegőbe emelkedünk. Megkaptuk az AIM egyik legújabb gépét, ami egy kicsit megnyugtat. Még mindig nem érzem magam teljesen biztonságban a mostani gépeken, de lassan megszokom. Gondolom kijár, mert lusta vagyok jobbat feltalálni. MODOC értesít a karanténról, amire egy bólintással felelek. Egyenlőre elégnek kell lennie. A 20 perces repülő út alatt nem akadt sok dolgom. A tabletemet felhasználva keresgéltem az interneten járványokra. Semmi specifikus dolog, csak alapvető információkat kutatok. A nagy Pók projectben nem volt időm/energiám/kedvem vírusokkal foglalkozni. De mivel úgy tűnik, hogy a múltban ez gyakori probléma volt, ezért nem ártana egy kis tudást szerezni ezekről a dolgokról. Persze nem hiszem, hogy 20 perc alatt miniszter társamat megszégyenítő professzor. Ahhoz legalább egy nap kéne. Mielőtt megérkeznénk Raten elküldi a páncélost, hogy intézze a dolgokat. Úgy tűnik elég nagy hatáskörünk lesz, ami kell is. Bár van egy érzésem, hogy a felséges úr nem gondolt bele ebbe. De mindegy, az a lényeg, hogy nem fognak minket akadályozni.
- Köszönjük felség, biztos vagyok benne, hogy ezzel probléma nélkül megtudjuk oldani a szituációt. - felelem Mr. Chromixen-nek. Szerencsére nem mondtam, hogy ez minket nem érdekel, azt csinálunk amit akarunk. Jobb így. Ahogy leszállunk, úgy döntök követem Dr. White-ot, hiszen nem tudok nagyon mást csinálni.

A tudósokkal együtt utazunk, egy járműben. Ez egyelőre szerencsés, hiszen szeretném szemmel tartani amit művelnek. Alexa láthatóan feszült, nem tetszik neki a helyzet, valószínűleg az ismeretlen katonák közelsége feszélyezi a legjobban, az állandó veszélyen kívül. Mikor megérkezünk a laborhoz, az AIMes katonák mindenkit megelőzve szállnak ki, biztosítják a terepet, mindent úgy csinálnak mint a profik - ami el is várható tőlük. Legalábbis nekem, laikusnak nagyon így tűnik. Mason közben hozzám fordul, ám Alexa megelőz a válaszban. Megcsóválom a fejem, és sóhajtva fordulok a miniszterek felé, de közben Masont sem zárva ki a beszélgetésből.
- Mivel a testőröm elég önfejű, és nem lenne előnyös az időt húzni felesleges vitákkal, illetve utasítani sem akarom, mint egy kutyát, ezért azt hiszem a legjobb, ha továbbra is magukkal tartok. - mondom végül, és amikor látom a nőn, hogy ellenkezni akar, egy szigorú, parancsoló pillantással fojtom belé a szót. Tudom, hogy nekem akar jót, de néha eltúlozza a munkaköri kötelezettségeit. Ráadásul én is jobban érzem magam, ha a közelemben van, hiába vagyok vámpír. Így is épp elég fura a mutálódásos történetem, nem akarom tovább feszíteni a húrt vele, hogyha megtámadnak és vámpír képességeimre kell támaszkodnom. Azonban látom, hogy még mindig nem nyugodt, ezért kiegészítem a mondandómat.
- Alexa, látod mennyi katona vesz minket körül? Teljes biztonságban leszek, továbbá biztos, hogy a tudósok is mindent el fognak kerülni a vírus elkerülésére. Valószínűleg mellettük vagyok most a legnagyobb biztonságban. - magyarázom higgadt hangon.

Mivel a labor és a Royal Scryscraper is egy irányba esik, ezért továbbra is a tudósokkal együtt szállítanak minket, mi pedig itt ülünk egy járműben, körülvesznek minket idegen katonák, és ha hirtelen megtámadnák Ratent, akkor nem biztos, hogy meg tudnám védeni. Nem tetszik a helyzet, folyamatosan azt várom, hogy mikor kell megvédenem őfelségét. Szerencsére erre nem kerül sor, mikor megérkezünk kiszállnak a járműből, biztosítják a terepet, én pedig boldog vagyok, hogy lassan visszamehetünk a felhőkarcolóba, vehetek egy kellemes fürdőt, aztán folytathatom a páncélomat. Már el is képzelem, ahogy szól a halk metalcore, beleereszkedem a forró vízbe, és sokáig áztatom magam miközben a legújabb harcászati fejlesztésekről olvasok - már amikhez hozzáférek - de Mason összetöri az álmaim. Ez a kis köcsög. Mi a pélóért védeném én ezeket az idegeneket? Persze, fontos emberek, meg minden, de ezért van itt a saját hadseregük, megkaptak szinte minden jogot amivel én is rendelkezem, ráadásul kurvára semmit nem fizetnek nekem. Persze ezt nem mondhatom ki ilyen nyíltan, diplomácia, vagy miafasz.
- Sajnálom, de én oda megyek, ahova Őfelsége. Munkaköri kötelezettségem a védelme, és hogy mellette maradjak. Valószínűleg ön se szívesen hagyná magukra a jó doktorokat, ugyan így én se tágítanék a király mellől. - mondom kissé feszült hangon. Fegyelmezem magam, de azért felbasz amikor egy jöttment idegen akarja megmondani, hogy mit csináljak. Azonban Raten osztja a véleményét, sőt, ő is maradni akar. Na azt már nem! Szépen hazamegyünk, leül a seggére, felszív egy adag kokaint, vagy bánom is én, körbeöleli két k-rva, és ellesz mint szokott. Én pedig pihenek. Pont. De sajnos nem én döntök, és bár továbbra is győzködni próbál, végül beadom a derekamat. Nem az érvei miatt, azokat hülyeségnek is túlzás lenne nevezni, hanem azért, mert ő a munkaadóm, és kettőnk közül ő parancsol. Főleg, hogy célzott is rá - akár utasíthatna is, mint egy kutyát. Persze, fel is mondanék, de elméletileg megtehetné. Hogy rohadna meg az ilyen, minek ennek testőr ha ennyire makacs és önfejű? Sétáljon a halálba ha annyira akar, de nélkülem.

Minden rendben megy és gond nélkül szállunk le. A labor még 10 percnyi útra van, amit ezúttal gépkocsival teszünk meg. Remek a négykerekes robbanó motoros járművek. Akkor kerülöm őket amikor tudom, de most úgy tűnik ez nem opció. Kicsit feszengve szállok be és az út további részén sem vagyok képes ellazulni. Hihetetlen, hogy nyugodtabban viselem azt, hogy egy halálos vírus által megfertőzött zónába megyünk, mint azt, hogy egy kocsiba kell ülnöm. Talán pszichológushoz kéne mennem ezzel, kezd rohadtul zavarni. Mondjuk lehet, hogy mindenki másnak kéne, hiszen az ilyen járművek gyakorlatilag "száguldó" koporsók. 10 percig agyaltam ezen, egész addig még nem konstatáltam, hogy végre megállunk. Az osztag gyorsan biztosította a helyett, látszott, hogy nem hiába fizetjük őket. Ahogy mi is kiszállunk, megint kapunk egy kicsit a páncolos önfejűségéből. Nem értem, hogy mért nem képes felfogni mi a munkája. Egy dolga van, védeni a célszemélyt. Nem korlátozni, nem eldönteni hova megy, nem megszervezni a programját. Védeni őt. Ha ő le akar ugrani egy hídról, akkor el kell kapnia, nem megtiltani, hogy a híd közelébe mennyen. Ennyi. Ezt mondtam Hansnek és Henriknek is ezt mondtam, szerencsére ők értik a dolgukat. Kicsit szánalmas, hogy képes a nő minden második mondatával lejáratni magát. De ez nem az én dolgom. Inkább besietek a laborba és én is átnézem a dr. White által kért adatokat. Hátha találok benne valamit, amit én is megtudok csinálni.

A kocsiba beülünk és elindulunk egy irányba mert ugyan arra van minden. Igazából most érkeztünk meg a városba szóval elég esélyes volt, hogy egy irány meg ugyan az a jármű is lesz. Mégse ültetsz be két minisztert egyedül a magánhadseregével egy kocsiba és ereszted szélnek. De kár is ez. na mindegy most nem ez a lényeg. A lényeg az az, hogy az őfelsőségességessége úgy dönt. hogy ott akar dekkolni velünk. A hét vicce. Remélem nem akar a nyakamba lihegni miközben aprítom a lakosságának elhullott százalékának pár példányát mert hát nem örülnék neki. De nagyon.
Megérkezésünkig igazából csak annyi zajlik le, hogy a testőr és a király ezen vitázik és mí meglepő módon a király szava az erősebb. Mí meglepő. Már azt hittem, hogy egy korszakalkotó felfedezést fogok tenni, hogy van uralkodó aki nem... Oh jaj rossz felé kalandozok, szóval megkapunk mindent, kiskirályá koronáznak minket kártyákkal és... technikailag lazán nagy hatalmat adott a kezünkbe itt most. Kezdek aggódni, hogy minden oké-e a király fejében. Bár ha nem is az se engem fog hosszú távon érinteni.
Mikor a 10 perces autókázásnak vége lesz aminek láthatóan Dr. Vayne nem igazán volt oda. Mármint az autó útért nem hogy vége. Már mindennel készen, gyűjtve várnak minket. A kiskatonaságunk is pillanatok alatt biztosította a helyszínt nekünk aminek igazán örülök. Nem szeretnék semmilyen véletlen és vagy direkt malőrt a hazaiak részéről.
Amikor bemegyünk akkor én is a laborokhoz indulok el. Követve Dr. Vayne példáját  e téren és némiképp örülök mikor az adatok felé kacsint el a Dr.
- Örülnék ha Ön az adatokkal tudna foglalkozni. Átnézni és olvasni őket. Én nekilátnék akkor a boncolásoknak.
Vetem fel majd ha helyesel akkor én irányba állok a hullaházhoz vagy ahova vitték a tetemeket. Mielőtt viszont egy légtérbe kerülnék a hullákkal mindenképpen védőfelszerelést veszek fel. Irónikus lenne egy vírustól meghalni, de tényleg.

Remek környezetünk van. Mást nem is lehetett volna várni mégis csak tőlünk jött egy csomó felszerelés így valahol meg voltam nyugodva. De csak részben. Bemosakodás és beöltözés, megvolt minden sorban szépen majd elkísértek a patológia részre engem. Már vártak ott. Az asztalon a holtesttel és még pár helyi tudós is volt. Egyikük szólt is, hogy csak rám vártak és megnyugtatott, hogy semmihez nem nyúltak még. Vagyis, hogy nem kezdtek bele.
- Rendben van. Köszönöm.
Bár mondom nem igazán repesek annak, hogy nem egyedül leszek. Remélem legalább hasznosak lesznek. Oh istenem de rég csináltam én ezt így jobban belegondolva. Utoljára talán a suliban boncoltam embert. Már legalábbis ha a normál körülményeket nézzünk mint asztalon és szikével. Alig várom, hogy bele kezdhessek, amire persze zöld utat kaptam rögtön.
- Megkérem önöket, hogy ne zavarjanak addig amíg a feltételezett nullásunkkal foglalkozok. Csináljanak bármi mást és csak akkor zavarjanak ha valami 100%-osan kirívót találnak. Egyébként ne.
Majd választ se várva fordulok a holtest felé. Bunkó voltam? Jah de nem fogok foglalkozni most semmivel. De tényleg semmivel. Nem érdekel, hogy etikett, hogy tudósok, hogy bármi a szituációból. Tényleg csak kideríteni akarom a forrást.
Nekiállok a test vizsgálatának először. Bőrfelszínt első sorban, külsőt majd csak utána nyitom fel a testet és szisztematikusan megyek végig mindenen miközben mintákat veszek. Szövet mintákat különböző területekről, aztán a szervekből is és egyebeket. Munka közben azért ki kacsintgatok a helyiekre, hogy mit csinálnak és hasonlók. Tuti nem lopom be magamat a szívükbe de pont nem is akarom. Azért ha nagyon csúnyán néznek megfontolom, hogy enyhén barátságosabb legyek. Mégse kéne kőbunkónak lenni. De ennyi talán belefér, hogy miniszter vagyok, ennyire lehessek már.

Megérkezésünk után természetesen mindenkit fertőtleníteni kell. Sajnálom, hogy nem csoportosan csináljuk, Alexa igazán feldobhatta volna a napomat, de sajnos a szituáció még arra se alkalmas, hogy feldobjam a témát. Fel kell vennünk a remek kis hacukát, ilyenekben rohangáltak anno Sherillben is az emberek - az a sok szép emlék. Halálfélelem, megvetés, lenézés, és tiszteletlenség. Rohadjon meg az USA. Ahogy beérünk a laborba, az egyik tudóst egyből biztosítják, hogy nem kezdtek semmihez, és hogy csak rá vártak. Boncolás lesz, azt hiszem nem kellene itt maradnom. Tudom, alvadt vér meg miegymás, de inkább nem kockáztatnék, hogy meghozza az étvágyamat. Szerencsére minket tovább is kísérnek, nem kell itt maradjunk, ami megnyugtató. Ahogy haladunk a labor többi része felé, hirtelen megállítanak minket, és egy emberről beszélnek, akinél lassabban áll be a halál. Milyen aranyos.
- Természetesen azonnal megyünk. - bólintok, és vágom rá, mielőtt még bárki ellenkezhetne. Ellentmondást nem tűrve haladok a csinos nővér után, a beteg kórtermének ajtójában megállva várom be a többieket, ha jönnek. Természetesen Alex itt van, sehova se menne nélkülem, amíg tart a munkaideje. Vagyis, hogy egész nap. Ha mindenki itt van, aki be kíván jönni, akkor kinyitom az ajtót, és besétálok.
- Üdvözlöm, Raten Chromixen király vagyok, és fogadja szívből jövő részvétemet. - kezdem halkan.

Amikor le kell vetkőzzünk, hogy fertőtlenítsenek minket, nem kerüli el a figyelmemet Raten sóvárgó tekintete. A kis kéjenc köcsög, azóta meg akar dugni, hogy felvett. Valószínűleg ezért is fizet olyan sokat. Valamennyire engem is érdekel, hogy milyen lehet az ágyban, de egyrészt a kapcsolatunk szigorúan üzleti kell maradjon, másrészt félek, hogy akkor elég sok "juttatástól" vonnám meg magam, sőt, ha rám unna, akkor tuti keresne más testőrt. Szóval külön szeretnék lezuhanyozni, ezt jelzem is, ha nem alapértelmezett, vagy megvárom amíg a többiek végeznek, és akkor megyek be a fertőtlenítőbe. Amikor végeztünk, nem veszem fel a páncélomat, hanem a vegyvédelmi ruhába öltözöm be - egyrészt amúgy is k-rva meleg és valamelyest nehézkes a mozgás a páncélban, másrészt rohadt kényelmetlen is lenne, harmadrészt pedig rohadjon meg őfelsége, hogy ennyire siettetett, és miatta nincs oxigénpalack az amúgy hermetikusan záró páncélban. Simán maradhattam volna abban, de így nem. Magát a páncélt leteszem a bejáratnál, és biztosítom az őröket, hogy ha csak egy karcolás is lesz rajta, akkor egyenként vadászom le még az unokájukat is. Persze próbálom diplomatikus módon megfogalmazni. Közben kitalálják, hogy menjünk be egy fertőzött beteghez teadélutánra. Zseniális, ez a marha király meg ugrik is, mint egy szuicid lemming. Esküszöm, ha valaki poénból felajánlaná neki, hogy oroszrulettezzenek, szerintem abba is belemenne, amekkora egy retardált pöcs. Mindegy, követem azért, hátha én is belepusztulok ebbe az elbaszott vírusba - ha már lúd legyen kövér. Nem lehet, hogy más megbízót kellene keresnem?

A férfi örömmel nézett rám, láthatóan megtisztelte a jelenlétem, és hálás volt érte. Jól esett, hogy örömet okozhattam neki még a halála előtt, és az is, hogy itthon voltam, ahol tényleg tisztelték a titulusom. Valamennyire szokatlan volt még mindig az áhítat, és a megbecsülés, amivel itthon gyakorta szembesültem. A férfi közben a családjáról beszél, hogy ők is elkapták a vírust, ami nem meglepő - az adatok szerint ez szinte minden családban bekövetkezett. Beszéde közben figyelmesen hallgattam, mindent megtettem hogy érezze, érdekel amit mond, és próbáltam azt is érzékeltetni, hogy a férfi is érdekel, meg a sorsa. Jó uralkodónak akartam látszani.
- Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy megfékezzük a vírust, de eközben nyomozunk is már az elkövetők után. Megígérem, hogy nem marad mindez megtorlatlanul. - mondom továbbra is halkan, de komolyan. Felesleges lenne elmondani, hogy szinte senki sem segít nekünk, vagy hogy nem sok esélyünk van reagálni erre a csapásra, ami minket ért. Alexát közben kihívták a szobából, én pedig bólintottam, hogy menjen. Fontos információk lehetnek, amiket célszerű nem civil fülek előtt megbeszélni.

Odabent gyomorforgató, ahogy Raten viselkedik. Le se szarja a férfi szenvedését, vagy hogy mi történik vele, mégis úgy tesz, mint akinek ez a legfontosabb dolga, és legnagyobb fájdalma. Ez a megjátszás, ez a színjáték... undorító. Próbálok uralkodni az arcomon, hogy ne legyen leolvashatóak róla a gondolataim, és közben aggódva nézek a haldoklóra. Szegény ördög, valószínűleg semmi rosszat nem tett, egyetlen bűne az, hogy ez a gazdag köcsög lett az uralkodója, aki magára haragította a fél világot. Közben odalép hozzám egy biztonsági, és megkér, hogy menjek ki. Őfelségére nézek, aki bólint, mire én is bólintok a férfinak.
- Természetesen, menjünk. - mondom halkan, és az ajtóhoz lépek, amin kimegyek, odakint pedig megvárom a férfit. Valószínűsítem, hogy a folyosón nincsen senki, de ha vannak, akkor hagyom, hogy vezessen egy olyan helyre, ahol beszélhetünk. Nincs nálam zavaróeszköz, de itthon vagyunk, nem hiszem, hogy pont a kórházban lenne lehallgatókészülék. Várom, hogy kezdje, figyelek rá.

Elég jó a felszereltség, el kell ismernem. Ezzel még otthon is megállná a helyét. Kár, hogy nagyon nem értek a dogokhoz. Dr. Strongholl kérésére bólintottam, valószínűleg így tudok a legtöbbet segíteni. Sőt biztos. Sokkal gyorsabban tudok az adatok közt kutatni mint a bárki más. Sajnos mielőtt nekiláthattam volna elhívtak egy beteghez. Védőruha meg ilyesmi, szerencsére ez modernebb mint Sherillben. Figyelmesen veszem fel a ruhát, hiszen egészségesen akarok haza menni. Ahogy belépünk rögtön az adatokra vetem magam, hiszen szeretném a munkámat végezni. Megnézem a vérképét, családját, környezetét és persze a fertőzése stádiumát is. Fontos még a fertőzése ideje és helye is. Ellenőrzöm még az ő esetleges, vagy a környezetében élők mutációját. Közben hallgatom az uralkodó bájcsevejét. Nem valami érdekes dolog. Az adatok után magára a betegre vetek egy pillantást. Mégiscsak ő az áldozat. Sajnos nem fogja túl élni és a családja sem. De ha ügyesek vagyunk, sokakat megmenthetünk.

Nem volt ellenvetése a többi, helyi tudósnak és hagytak dolgozni békében. Ennek igazán örültem mert így tényleg tudtam csak arra koncentrálni ami előttem volt.
A test tele volt a fehér himlőkiütésekkel. Több még fekélyekké is alakultak át és vérző pontok lettek a testen. Miután ezzel megvoltam jött a felnyitása a testnek. Rosszabb volt mint amire számítottam. A belső szervek és az érhálózata az egyénnek szinte teljesen folyékonyak voltak. Már már egy masszának lehetett volna nevezni. Nehezítette a mintavételt az egyes szervekből de megoldottam a dolgot és sikerültek a mintavételek. Elképesztő a pusztítás mértéke, még sosem volt szerencsém ilyesfajtát látni még Ebolánál sem. Ami emlékeztet is rá, hogy nem elvetendő, hogy valaki Ebola alapból indult ki és azt mutálta a teve himlővel, ami akár magyarázhatja a közös tüneteket is és azt is, hogy miért nem találtak eddig semmilyen arra utaló jelet, hogy valakik gyengébben vagy ellenállóbban reagáltak volna rá.
A mintákat áttettem egy másik asztalra majd felnéztem arra a tudósra aki végül feltett egy kérdést.
- Nem ugornék előzetes feltételezésekbe. Ami fontosabb valamelyikőjük menjen vagy küldjön valakit Dr. Vayne-hez és tudja meg nekem, hogy mire jutott az adatokkal amiket elvileg átnézni ment.
Majd megfogtam az egyik vérmintát és nagyító alá vettem, hogy közelebbről is megvizsgálhassam. A vörösvérsejtek épségét, mennyiségét és bármi eltérőséget keresek a normáltól. Szépen végig haladva az összes mintámon, nézve még elváltozásokat is és egyéb, bármilyen jeleket amik adhatnak valamiféle támpontot amivel pontosíthatom magamat, hogy mi is intézte el ezeket az embereket és terjed és öl szinte fékezhetetlenül.

//Újfent nem tudok írni... ha kedden sem, akkor befejezem egy reagban ezt a szálat...//

A férfi feltette a kérdést, amit már vártam. Miért? Miért őket? Senki sem tudta... de ezt nem mondhattam ki így. Nem árulhattam el a haldokló apának, hogy a király, akiben annyira megbíztak, semmit nem tud tenni, semmit sem ért, a sziget vezetőségével együtt. Ez túl őszinte lett volna, túl kegyetlen. Szebben kell burkolnom a válaszomat, erőt kell adnom neki az utolsó harchoz. Talán hazudnom is kellene, lehet, hogy az lenne a legjobb. Mély levegőt vettem, és a szemébe néztem hát.
- Sajnos nem tudjuk, hogy ki áll mindennek a hátterében, és mik az indítékai, de már jó nyomon haladunk, hogy megtaláljuk. Befolyásos ismerőseink és szövetségeseink vannak, maga az AIM birodalom legjobbjai dolgoznak most is a vírus megfékezésén, és harci potenciál tekintetében hasonló nagyhatalom fog a segítségünkre állni, amikor meg kell torolnunk a minket ért sérelmeket. Soha többé nem fognak Chromix-landdel szórakozni, ezt garantálhatom. Ha pedig túlélik a gyermekei - mert mi mindent megteszünk, hogy így legyen - egy olyan helyen élhetnek majd, ahol soha nem kell majd félniük, vagy szenvedniük. Ez az álmom, és mindent megteszek, hogy megvalósítsam, erre a szavamat adom, barátom. - mondom végig halkan, komor hangon a hazugságot, aminek azért bőven elég igazságtartalma van, hiszen a legjobb hazugságok mind igazságra épülnek. Remélem, hogy elég hihető, hogy megnyugvást talál benne. Talán nem kellett volna a megtorlásról beszélnem, hiszen ez úgy hangzott, mintha világháborút akarnék kirobbantani. De lehet, hogy pont ezt akarta hallani. Az utóbbiban reménykedek, miközben sóhajtok egy mélyet.