Baxter Ház

A SHIELD támogatásával készült otthona a Fantasztikus Négyesnek. A négy szuperhősön kívül kiképzett shield ügynökök laknak az alsóbb szinteken és a Richards-ot segítő vörös diplomás tudósok majdnem minden szakterületről.

Belső rajz: Érthető módon nálunk még nincsenek fantasticarok és rakéta ellenben van egy "Őrült Zseni terem", ami nagyrészt Reed személyes laborja milliónyi jegyzettel, összefirkált táblákkal és az aktuális elméleteivel. Meg egy térkapu terem, ahol az új találmányt fejleszti Reed.

Nyújtózkodva ébredek de még nincs erőm kimászni az ágyból, még nem hallok kint semmi mozgást, a többiek sem keltek föl szerintem vagy csak macska módra közlekednek. Egy jó óra ejtőzés után mégis úgy döntök hogy felkelek végre, ma nincs semmi program ezért nem alszom át a napot. Magamra kapok egy köntöst és kilépek a folyosóra, a fürdő felé haladva összekötöm a hajam, közben körbe nézek van e valaki kint, ha igen akkor jó reggelt kívánok neki és haladok tovább, szükségem van egy ébresztő zuhanyra hogy ki kergesse a kómát a szememből. Amint a fürdőben végeztem valamivel frissebben mint az előbb a konyhába megyek át és csinálok kávét, számítok rá hogy más is befut később ezért több adagot teszek oda, miközben készül a pulton támaszkodva nézegetem az újságot, hátha történt valami érdekes.

~Baxter épület, póker terem, első emelet, Fabeszla~

Feszülten néztem a lapjaim, és az előttem lévő zsetonokat. Nem volt rá különösebb okom, nem voltak se jó, se rossz lapjaim, teljesen átlagos leosztást kaptam, viszont ezzel az álcával könnyebb volt palástolni bármilyen érzelmet. Folyamatosan erőltettem hát a pókerarcot, néztem az ellenfeleim, és vártam az osztóra. Egész éjszaka játszottunk, és elég sokat sikerült már nyernem. Ezek a tagok nem az elsők voltak, akiket kifosztottam, bár a legtöbb shield ügynök nem szívesen ült le velem játszani, az unalom és a frissen utalt fizetés könnyen átveszi az uralmat a józan ész felett. Egy szivar lógott a számból, stílusos voltam, és végre kikerült az asztalra a flop. A kártyákra oda se figyeltem, az ügynökök reakcióit figyeltem, próbáltam leolvasni a legkisebb izomrángást, szemmozdulást, sőt, még a pupillák tágulását is figyeltem. Nekem ilyen szempontból volt egy durva előnyöm - nem voltak látható izmaim, amik megránduljanak nem létező bőröm alatt. A kő pedig elég masszív, hogy eltakarjon bármilyen apró kis rángást alatta. Miután végeztem az ügynökök reakcióinak figyelésével, ránéztem a flopra.

~Reed, térkapu terem, majd konyha~

Fáradtan dőltem hátra, és feküdtem el a padlón. Kissé kuszák voltak a gondolataim, és kezdett fókuszt veszíteni a szemem, úgyhogy ismét töltöttem magamnak egy pohár kávét, majd megszemléltem az üres termoszt. Ahogy belekortyoltam a pohár frissen töltött tartalmába, felálltam, hogy kicsit sétáljak, és megindítsam a vérkeringést a testemben, ami elgémberedett a sok szerelésben, amit az utóbbi pár órában végeztem. Ivás közben kissé kinyújtóztam, és magam alá húztam a fejem, hogy több vér jusson az agyamba, felfrissítve a gondolataimat Eközben elindultam kifelé, miközben visszanyúltam a termoszért, úgy éreztem, hogy még szükségem lesz egy kis kávéra, akkor pedig igazán mehetek a konyha felé. Ahogy átvágtam az épületen, nem sok ismerősbe futottam, a konyhában viszont találkoztam Sueval.
- Szia. - köszöntöttem álmos, fáradt hangon a nőt, és figyeltem, ahogy ő is épp a kávéfőzővel foglalatoskodik.

-Reggelt!
Emelem föl a tekintetem az újságból és villantok egy kis mosolyt már amennyire a reggeli hangulat engedi. Elég nyúzottnak tűnik az arca, látszik hogy legalábbis velem ellenben ő nem aludta át az éjszakát.
-Talán pihenned is kéne vagy bele fogsz őrülni, nem gondolod?
Baráti hangsúllyal mondom, majd felkel egyenesedek a pultról hogy ki vegyek a szekrényből egy vagyis inkább két bögrét (ahogy Reed arcát elnézem rá fér) és a kész kávét szét öntsem, szerencsére megszokásból többet csináltam mint egy adag.
-Gondolom te is kérsz.
Azért megkérdezem mielőtt azt hinné eldöntöttem helyette.

~Reed, Konyha~

A lány visszaköszön, felnézve az újságból amit olvasgatott, majd jött a következő kérdés, amire egy fáradt sóhajt hallattam. Alvás... feleslegesen elvesztegetett órák.
- Majd alszok ha lesz rá időm, Sue. - közöltem, és néztem, ahogy felállt. A szekrényhez ment, ösztönösen a fenekére csúszott a tekintetem, majd felnéztem a nőre. Két bögrét vett ki, mire ösztönösen erősebben szorítottam az ölemben lévő bögrém fülét, de nem emeltem fel az asztalra - kedves tőle, nem akarom megbántani azzal, hogy jelzem, már van bögrém.
- Leköteleznél, Sue. - mosolygok rá, majd amikor elfordul, hogy töltsön, kinyújtom a karom, és egyszerűen a mosogatóba teszem a bögrét, miközben továbbra is a székben ülök.
- Alig várom hogy kész legyen a kapu. - mondom, szinte inkább magamnak, mint a nőnek.

-Jól van, nem az én dolgom!
Miközben öntöm a kávét egy pillanatra megállt a kezem amikor hallottam a porcelán és a mosogató találkozásának tompa hangját, kicsit elhúztam a számat, nem baj tiszta bögréből jobban esik a kávé. Mindkettőnknek elkészítem, szerencsére ugyanúgy isszuk, majd a kész kávét elé teszem.
-Tessék!
Majd leülök én is az asztalhoz, vele szemben és magam elé húzom a bögrém, közben hátra túrok pár tincset az arcomból és a számhoz emelem a kávém. Amikor megemlíti a kaput rá emelem a tekintetem.
-Szerintem nem vagy egyedül, de....áh semmi.
Nem mondok semmit, az örökös aggódással az őrületbe kergettem Johnnyt is mindig, de nehéz megállni. Ahogy az arcát fürkészem látom hogy milyen fáradt, de úgysem fog leállni míg nem végez.

Sue elém teszi a kész kávét, hálásan rámosolygok, és belekortyolok. Rágcsáljon gyutacsot, forró! Mikor a kapura keveredik a téma, hirtelen elhallgat a mondat közben. Első tippem az, hogy aggódik az eredmények miatt, ami nem lepne meg - sokan vannak így vele. Én se tudom, hogy mi lesz a túloldalon, de könyörgöm, ha minden tudós félne az ismeretlentől, még mindig bunkókkal csépelnénk az asszonyokat, és ájult testüket húznánk be a barlangba hogy eljárjuk fajunk fenntartásához szükséges párzási szokásaink. Amúgy is, mi a legrosszabb ami történhet? Mivel erre a gondolatra elég sok worst-case-scenario jut eszembe, ezért inkább el is vetem. Tisztában vagyunk vele, fel is fogunk készülni mindenre amire feltudunk.
- Mondjad csak. - noszogatom fáradtan a nőt, miközben felállok, és a csaphoz sétálok. Egy kis hideg vízzel megmosom az arcom, hogy felfrissüljek.
- Úgyse hiszem hogy olyanra gondolsz, amivel még nem számoltam. - jegyzem meg fáradtan, mielőtt felfognám mire gondolok.

Kopogok egy sort a körmömmel az asztalon.
-Talán lehet hogy nem is éri meg az egész mert semmi nem lesz vagy kiengedtek valamit amit nem kéne vagy megbolygatjátok a világok közti egyensúlyt és elpusztul minden, ki tudja.
Majd sóhajtok.
-Vagy csak túl sok regényt olvastam és a hatásukra kombinálok.
Rázom meg kicsit a fejem, kuncogva majd inkább iszom a kávém. Majd a vállam fölött hátra nézek felé egy félmosollyal az arcomon hogy lássam mit reagál az elméleteimre.
-Ja és van még egy lehetőség, kinyúlsz még mielőtt befejezhetnéd.
Ééés még sem bírtam ki hogy ki ne mondjam amit amúgy alapból gondoltam, de szerintem az arckifejezésemen látni hogy csak szurkálódok, egyenlőre.

Az első mondatot hallva mosolyra húzom a szám.
- Ha tudnánk, hogy megéri vagy sem, akkor hol lenne az izgalom? És ha nem lehetne káros mellékhatása... - inkább nem mondom ki, hogy akkor talán nem is akarnám ennyire megépíteni. Valamiért sokkal jobban vonz így, utálom, ha valamit nem tudhatok biztosra, ha valamiben bizonytalan vagyok. Le akarom zárni ezt a témát. Tudni akarom, hogy mi lesz, ha megépül, és meg akarom építeni minél előbb.
- Akár ez is lehet... - nevetem el magam, de valószínűtlennek tartom.
- De nem ez az igazság. Okos nő vagy, Sue, elég okos ahhoz, hogy aggodalmaid legyenek. Ez jó. Nézd meg Ben-t, az a kőszikla amióta visszajöttünk iszik, pókerezik, és dohányzik. Nem is érdekli ez az egész, hogy mi lesz ha bekapcsoljuk... túl hülye ahhoz, hogy aggódjon. - mondom, az arcomat törölgetve.
- Ugyan... az emberi test rövidtávú tűrőképességei lenyűgözőek. Persze, lesz majd hatása... úgy ötven, hatvan éves koromra. De be akarom fejezni ezt a projectet, és elkezdeni egy másikat. Persze, ha utána lesz még rá alkalmam, és nem emészt el minket egy mesterségesen generált fekete lyuk, ami elég nagy ahhoz, hogy ne szűnjön meg energiahiányban, mielőtt beszippantaná a bolygónkat. Ami megjegyzem igen valószínűtlen, mielőtt még felírnád az "amiért aggódnom kell" listádra. - kacsintok a lányra.

-Gonosz vagy!
Fordulok vissza az asztalhoz  megjátszott sértődöttséggel, karba teszem a kezem és fel vonom a orrom.
-Nincs is ilyen listám, de nem is olyan rossz ötlet.
Próbálok tartani egy komoly, sértettnek tűnő arcot ami mint kiderült nem könnyű feladat, húzódik az arcom, végül feladom és kiengedem azt a mosolyt, majd kényelmesen visszatámaszkodok az asztalra és lökdösöm a bögrét, nézem ahogy a kávé hullámzik benne.
-Hát igen, a fiúk jól el vannak.

Mikor látszólagosan besértődik, alig tudom visszatartani a mosolyom, de azért megtartom a komoly tekintetet, mintha tényleg elhinném, hogy most haragszik rám. Szerencsére hamar mosolyra húzza a száját, és ekkor én is így teszek. Nah, ennyit a nagy aggódásról. Közben visszamegyek az asztalhoz, és visszaülök, majd kiiszom a kávémat, nem törődve a hőfokkal.
- A fiúk, huh? Tényleg, mi van az öcséddel? Rég láttam. - teszem fel a kérdést. Persze, lehet hogy az én hibám, hiszen az utóbbi időben folyamatosan a kaput bütyköltem, vagy számításokat végeztem, és terveztem. Így belegondolva, eléggé elhanyagoltam a csapatot. Még szerencse, hogy zuhanyozás közben, ahogy felfrissülök, kitisztulnak a gondolataim és gyakran átzökkentett egy-két holtponton, amikor nem tudtam tovább haladni, különben lehet, hogy a fürdést is elhagytam volna szokásaim közül.

-El van foglalva a médiával és a sok rajongóval, persze a hölgy résszel. Úgyhogy jó ideje egy köszönés erejéig láttam csak, de a mosatlanokból meg még pár dologból tudom hogy életben van.
Az asztalra szegezve a tekintetem, harapdálom a szám.
-Kicsit szét széledtünk az elmúlt időben annak ellenére hogy egy épületben vagyunk, fura.
Megvonom a vállam, majd felkelek és az üres bögréket a mosogatóhoz viszem, egy kicsit állok felette majd úgy döntök hogy majd később megcsinálom, Reed úgyis megy vissza dolgozni nem soká, legalább is gondolom. Vissza sétálok és figyelmetlenségemben egy régi szokásom jön elő, otthon is mindig ezt csináltam, felültem a pultra és kezembe vettem az újságot, de csak nézegetem egyenlőre, most talán képes leszek fel is fogni amit még a kávé előtt olvastam és nem csak a betűkön futtatni a szemem, de addig úgysem emelem az arcom elé a papírt amíg van társaságom, fel is nézek a lapokból és hirtelen mondom ki az első szót ami az eszembe jut.
-Reggeli?
Nem tudom honnan jutott ez most eszembe de már feltettem a kérdést, tényleg most hogy eszembe jutott, kíváncsi vagyok mikor szánt időt az evésre utoljára.

Sue bevezet a kis Johnny mindennapjaiba, amik elég monoton sémát követnek. Úgy tűnik, mintha kicsit aggódna, és én hirtelen nem tudom, mivel nyugtassam meg. Végül elmosolyodom.
- Nyugi... majd ha kész lesz a kapu, akkor csapunk egy bulit, és összeülünk, addig hadd csinálják a maguk kis dolgait. Tudod milyen az öcséd, minél jobban szorítja a póráz, annál inkább akarja letépni, még ha ezzel meg is fojtja önmagát. - a mosoly az arcomon remélhetőleg megnyugtatja, na meg amit most mondtam. Ennél többet nem tudok felajánlani, jelenleg nem igazán tudunk összeülni, addig semmiképp, amíg nem leszek kész. Így is elég sok időt vesztegetek itt, de hát Sueról van szó... rá megéri.
- Reggeli? Nem is tudom... - ahogy kimondta a szót, rájöttem hogy éhes vagyok. - Nem akarok visszaélni a kedvességeddel... - mondom bizonytalanul.

-Tudom - unottan sóhajtom- de akkor is, még valami hülyeségbe keveri magát, ért hozzá.
Leereszkedek a pultról és lassan a hűtő fel sétálok.
-Buli mi? -nevetek- Érdekesen hangzik, főleg ezzel a társasággal, nem sok minden marad majd a házból.
Már épp nyitnám az ajtót, mire az utolsó mondat megüti a fülem és vissza fordulok, vágok egy "ugye ezt nem gondoltad komolyan arcot".
-ugyan, ha már segíteni nem tudok ez semmi....
Ugyanúgy felé fordulva hajtom ki a hűtőt sóhajtva, közben fordulok is a fény irányába, majd egy gyors felmérés után úgy döntök hogy rá bízom a választást, tele van a hűtő mindennel, nehéz dönteni, a vállam fölött szólok hátra.
-Hmmm, azt hiszem rád bízom a döntést, te mit szeretnél? Mit csináljak?
Állok ki a hűtő elől és mutatok végig színpadiasan, mint ahogy a főnyereményeknél szokták, majd meg is állok abban a fura pózba csípőre tett kézzel a hűtő mellett mint a hoszteszek szoktak amíg Reed meghozza a döntést.

Sue végül visszajön, és felajánlja, hogy csinál reggelit, bár nagyokat sóhajt közben. Kedvem lenne inkább megmondani neki, hogy megcsinálom én, de mióta leültem, szinte minden energiám elhagyott. Kinyitja a hűtőt, gondolkodik kicsit, majd rám néz, és felajánlja hogy döntsek. Hova tart ez a világ, ha egy Sue kaliberű ember még azt se tudja eldönteni, hogy milyen reggelit készítsen? Viszont az utolsó mondatára felcsillan a szemem, és elvigyorodom. Mit szeretnék, mit csináljon?
- Lenne pár ötletem. - kacsintok rá végül egyszerűen. Nem csapom le a labdát, csak visszapasszolom, ugyan olyan magasan.
- Hát, ha tényleg én dönthetek... - húzom az agyát továbbra is pajzán vigyorral, direkt hagyva időt neki, hogy reagáljon rá, még nem fejezem be a mondatot, várok egy kicsit. Túlfeszítettem a húrt? Vagy tetszeni fog neki? Mindjárt meglátjuk.

Felvonom a félszemöldököm, ezután koppan igazán mit mondtam pontosan. Karba fonom a kezeim és a csípőmmel belököm a hűtő ajtót és pislogok párat, hirtelen érintett, de megnőtt az önbizalma valakinek, egy pár hónappal ezelőtt még nem hiszem hogy ilyet "mert" volna szólni. De legalább jó látni hogy veszi a lapot, még se lehel annyira lekapcsolva ha egy ilyen kijelentést rögtön kiforgat. Szúrós tekintettel mérem végig ahogy ott ül a széken, majd önkéntelenül is elmosolyodok, érzem hogy kicsit kezd égni az arcom, nem hiszem el hogy bele pirultam, le is hajtom a fejem és eltakarom az arcom, nem tudok vissza szólni.
Valahol most örülök hogy Johnny nincs itt és nem hallotta mert akkor már tuti közéjük kellett volna állnom, most szimplán csak ég egy kicsit az arcom, ami nem sokára remélem elmúlik.

Láthatóan meglepte a kijelentésem, szinte látom ahogy a fogaskerekek kattognak a fejében, majd gépiesen becsukja a hűtőt. Csúnyán néz rám, majd szép lassan elmosolyodik, elpirul, és lehajtja a fejét, eltakarva az arcát. Mi az, még sose próbálták felszedni? Na erre már tényleg elnevetem magam, nem túl hangosan, csak úgy kuncogok egy kicsit, a szám elé emelt kézzel. Boldog tekintettel nézek rá, jól esik végre társalogni egy kicsit, és kiszakadni a munka monotonitásából.
- Nyugi, egyelőre elég lesz egy szendvics is. - mondom megnyugtatóan, és kinyújtom a karom, hogy a vállára tegyem. Kicsit meg is paskolom, csak úgy finoman, majd kinyitom neki a hűtőt is.
- Persze csak ha még mindig áll az ajánlat. - teszem hozzá gyorsan, hogy ne érezze úgy, ez visszautasíthatatlan vagy bármi. Ő tesz nekem szívességet, én vagyok a lekötelezett, és ezt éreztetni is szeretném vele, meg azt is, hogy hálás vagyok.

Most rá szólnék hogy ~Ne neves ki!~ de nem megy én is elnevetem magam szolidan, majd inkább vissza fordulok a hűtőhöz. Közben a vállamra teszi a kezét amire elmosolyodok és kicsit megrázom a feje, reggel van még ehhez nekem, közben előszedek mindent ami kell.
-Persze hogy áll.
Miután kipakoltam, normálisan behajtom az ajtót és végzem a dolgom, közben még mindig húzza arcom a mosoly az előbbitől, egy randi után hogy bebátorodott, úgy belemélyedek a gondolataimba hogy az ujjamat is sikerült megvágni amit gyorsan fel is kapok, de szerencsére nem vérzik. Összerakom a szendvicseinket és vissza ülök a tányérokkal egyetemben az asztalhoz, elé tolom az övét.
-Jó étvágyat!
Nem emelem fel a tekintetem mert megint arcomra vagy a mosoly és az isten sem törli le többet.

Miközben visszafordul a hűtőhöz, odaér a kezem, amire alig reagál, egy kis fejrázással. Jó ez, tetszik neki. Van jövőnk, csak még puhítani kell. Ahogy szedegeti elő az ételeket, szerencse, hogy háttal áll nekem, hiszen ismét felad egy labdát, de ezt már nem ütöm le. Most jó a helyzet, ha túlfeszíteném, az már valószínűleg sok lenne. Inkább csak csöndesen elmosolyodom, és nem felelek semmit.
Lassan elkészíti a szendvicseket, eközben nem beszélünk, hagyom leülni a dolgot mielőtt újra felkavarnám a vizet. Végül leül hozzám, és leteszi a tányérokat is.
- Köszönöm. Nem is tudod milyen szerencsések vagyunk, hogy itt vagy nekünk. Nélküled ez a ház már rég a bogaraké lenne, és mi talán éhen is haltunk volna. Na jó, Johnny nem, ő eleget eszik a csajainál. - a fenébe, csak felhoztam megint az aggódós témát. Gyorsan váltanom kellene, de mire?

-Szerintem ha muszáj lenne tudnátok ti gondoskodni magatokról de azért köszönöm az elismerést.
Jól esik ezt hallani, fura de jó érzés, Johhnyt említve fel is emelem a fejem, érdekes arcot vágva.
-Johnny?... többet esznek a csajok az ő kontójára mint fordítva, de ez az ő dolga, ha neki megér pár jó éjjelt....nem vigyázhatok rá mindig.
Picit megvonom a vállam, közben kezdek a mai programomon is gondolkodni. Az ujjaimmal dobolok megint az asztalon, inkább kezdem a reggelit. Néha aggódok Johnnyért de nem járhatok folyton a nyakára, nem szeretnék olyan lenni mint egy kotnyeles anyuka aki hallgatózik meg 5 percenként hívogatja, a nővére vagyok, amúgy is már felnőtt ember...nek mondható.

- Valahogy megoldanánk... talán. - mosolygok a lányra. Persze eltúlzom, ha mást nem, a shield fizetne nekünk valakit aki elvégzi a dolgot, de azért fontosnak tartom, hogy úgy érezze, fontos amit csinál. Mintha a szeme csillogásából is ezt venném ki, hogy jól is esik neki... de nem vagyok benne biztos. Testvérének nevére felemeli a fejét. Nah, témánál vagyunk.
- Fiatal még, nem tud értékelni egy igazi nőt. Ilyenek a gyerekek... majd megtanulja. - mondom, és ha Sue rám néz, akkor mélyen a szemébe nézek. Közben enni kezdünk, és a szendvics nagyon jól esik.
- Te jó ég, ez valami mennyei. Ne felejtsem el megcsókolni a kezeid ha végeztem vele, aranyat érnek. - dicsérem a reggelit, és mohón falom az ételt.

-Tudom, tudom majd kinövi..
Döntöm oldalra kicsit a fejem és forgatom meg a szemem, amit aztán Reed tekintete kap el, egy hosszabb pillanatig csak így ülünk aztán kapcsolunk szét és fogunk hozzá a reggelihez. Te jó ég, milyen éhes lehetett szegény ember hogyha így tud örülni egy szendvicsnek, de ettől független az elismerés mindenkinek jól esik, nekem is, egész jó kedvem lett tőle. Jól esik a társaság, mostanában én is egyedül vagyok, Ben elvan a pókerrel és a meccs nézéssel, az öcsém meg a csajozással meg a hírnévvel és tudom hogy annak ellenére hogy beszélgetünk Reed lélekben még a laborban van és a kapun agyal folyamatosan.
-Gondolom ezután szaladsz is vissza a munkához.
Remélek egy választ amiben azt mondja hogy - nem, most pihenek egy kicsit- de szinte lehetetlen hogy ilyet mondjon.

Miután eltüntettem a szendvicseket, Sue megint felhozza a munkát, a mai reggel már sokadszor. Kissé felvonom a tekintetem, és úgy kérdezek vissza.
- Egész reggel azt mondogatod, hogy már biztos vissza akarok menni dolgozni. Kezdem azt hinni, hogy zavarlak. - mondom, majd elmosolyodom, hogy érezze, csak élcelődök vele.
- Úgy döntöttem egy kis pihenő beleér...  főleg ilyen kellemes társaságban. - mondom végül, beletúrva a hajamba.
- És, te mit terveztél mára? Azon kívül, hogy elkészíted a Föld legjobb szendvicsét, az már sikerült. - mondom, hálásan pillantva az üres tányérra, majd vissza a nőre. Lehet túlzásba viszem, de tényleg finom volt, és jól is esett. Bár egy kicsit álmosabbnak érzem magam tőle, maga a testem mintha már most elkezdett volna energiát nyerni a táplálékból. Szükségem is lesz rá, mivel kora délutánig terveztem dolgozni, vagy addig, amíg az agyam nem kezd hibás számításokat végezni. Bár lehet, hogy előbb halnék bele a kimerültségbe, minthogy ez megtörténjen.

-Csak a munkamániáddal cukkollak, hátha te is "kinövöd"!
Villantok egy győztes mosolyt.
- és tényleg!
El se hiszem hogy ilyet mond, lépés a józan ész felé, kicsit meg nyugtatott és valahol büszke vagyok magamra hogy tudtam rá hatni, mert magától biztos nem jutott volna eszébe se. Mikor felveszem a két üres tányért az asztalról és elhangzik újra a dicséret amire már csak mosolygok majd egy gyors mosogatás után elpakolok.
-Mára - húzom el a szám és dőlök a pultnak a plafont nézegetve- egy jó sétát vagy egy filmet terveztem, mivel mára sincs semmilyen más érdekes program.
Valahogy úgy mint ez elmúlt napokban csak most a változatosság kedvéért nem az olvasás a második választható tevékenység.