Bronxi kikötőpart

Sikerül a két civilt arrébb vinnem a harctól, a többiek meg belevetik magukat a csatába. Mármint, a többiek alatt azt értem, hogy Miller meg a nő eltűnnek, és Szöcske indul harcba. A következő percben földrengések rázzák meg a helyet, de nem nézek hátra, nem érdekel, mi történik, csak minél messzebb akarom vinni a két alakot, mielőtt ránk omlik valami. Ez azonban nem sikerül, a rengés olyan erős, hogy nem tudok talpon maradni, a földre esek az egyik civil mellé, a másik viszont gond nélkül áll. Úgy tűnik, mintha meg sem kottyanna neki a rengés, talán alábecsültem, mikor egyszerű járókelőnek gondoltam. Ekkor nézek vissza a harc irányába, látom, hogy a két asgardi már harcol, miközben Miller meg a nő továbbra sincs sehol. Ez felvet néhány kérdést, de nem érek rá ezzel törődni.
-Fél perce még állni sem tudtál egyedül, most meg vissza akarsz menni? – Kérdem a férfitől, de nem igazán várok választ, és megállítani sem fogom. Ha harcolni akar, és tényleg úgy érzi, tehet valamit, ki vagyok én, hogy megállítsam?!
Az egyértelmű, hogy Szöcske képessége okozza a gondot, de a rengés miatt nem tudok a közelébe kerülni. Annyit tehetek, hogy megpróbálom a másik civilt az utca közepére vonszolni, anélkül, hogy nagyon felállnék, mert én magam sem vagyok túl stabil. Az út közepén vagyunk a legmesszebb a házaktól, így az esetlegesen lehulló törmelékek és üvegszilánkok nem árthatnak nekünk annyit. Esetleg egy autó oldalához támasztom a fickót, és én is annak dőlök, sokkal többet nem tehetek ilyen földrengés közepette.
Szerencsére az utcán már nincsenek emberek, de a házakról valószínűleg ez nem mondható el. Még ha látták is, hogy közelegnek a lávaemberek, nem mindenkinek lehetett ideje elhagyni az épületeket, és sokan lehetnek, akik nem is képesek esetleg rá. Most viszont ők is veszélyben vannak, ha nem ér véget a földrengés, lerombolhatja a házakat, és rengetegen meghalhatnak. Már csak ezért is remélem, hogy sikerül leállítani Szöcskét.

A fickó tényleg jól bírja a földrengést, és gond nélkül eljut Szöcskéig, de a srácnak már teljesen elborult az agya, és ahelyett, hogy abbahagyná a földrengések keltését, még a civilt is halálra ítéli, majd folytatja a támadásait.
-SZÖCSKE! FEJEZD BE! LEROMBOLOD A VÁROST! A HÁZAKBAN EMBEREK VANNAK! MEGÖLÖD ŐKET! FEJEZD BE, MIELŐTT KÉSŐ LESZ! – Próbálom teli torokból túlüvölteni a földrengést, és az általa keltett zajokat, mint például a házak leomlását és az üvegek kirobbanását. Nem tudom, eljut-e a füléig, amit mondok, és ha meg is hallja, képese még uralkodni magán. Vélhetően teljesen elment az esze, és annyira hősködni akar, hogy közben észre sem veszi, milyen pusztítást okoz.
A legrosszabb az egészben, hogy közben a két asgardi semmit sem tesz, hogy megállítsák a pusztítást, hagyják Szöcskét tovább rombolni, miközben ők csak a földön fekvő alakot csépelik. Szerencsére az egyikük legalább a zuhanó civilt elkapja, aki eddig jó esetben még nem halt szörnyet, vagy kapott komolyabb sérülést, amikor Szöcske kilőtte őt úgy 15 emeletnyi magasságba.
Újra és újra megpróbálok felállni, de a hatalmas erők, amiket Szöcske elszabadított teljesen megbénítanak, így csak a kocsi oldalának támaszkodva próbálom átvészelni az egészet, ami remélhetőleg nem azzal végződik, hogy elpusztul a város.

A rengés nem csillapodik, de úgy tűnik, egyre kevésbé hat már rám. Lassan fel tudok állni, és nem túlságosan magabiztos léptekkel ugyan, de határozottan elindulok. A civilnek valószínűleg nem fog baja esni a kocsinál, nekem pedig meg kell akadályoznom Szöcskét. Thorhalla közben sikeresen elkapja a fickót, aki a levegőbe repült Szöcske képességétől, valószínűleg túl is éli a fószer, de ennél nagyobb gondjaink lesznek hamarosan. A házak kezdenek szétbomlani, a földrengés szétrepeszt mindent, és lassan lerombolja a városrészt. Mikor Thorhalla varázslattal próbálja megzavarni Szöcskét, én is bevetem magam. A robbanás után kihasználom Szöcske zavarodottságát, odalépek hozzá, és tiszta fényből lévő kezemmel vakítom el. Ezután megérintem őt, hogy lássa, milyen sors vár rá a túlvilágon. Valószínűleg komoly traumát fog átélni, de látnia kell, hogy ha nem hagy fel ezzel az őrültséggel, rengeteg ember halálát okozza majd. A halál utáni szenvedés persze távoli, de a képességem egyértelmű, nem fogja azt hinni, hogy pusztán illúziót keltek. Akármit is lát majd, az kellően hosszú időre elgondolkodtatja majd, így egy ideig nem fog újra harcba szállni. Ha mégis megpróbálná, akkor a fényből álló kardomat teszem a nyakához, és másik kezemmel szorosan markolom a karját, nehogy engem is elreptessen.
-Elég ebből, nézz körül, mit műveltél! Ha ilyen áron akarsz győzni, akkor akár veszíthetnél is, azzal sem jársz rosszabbul. Térj végre észhez!
Nem tudom, mennyire lesz mindez sikeres, de végeredményben még mindig itt van Thorhalla is, aki középkori módszereivel elbánhat a fickóval, ha nekem nem sikerül lecsillapítanom.

Szöcske nem nagyon akar jobb belátásra térni, ezért az asgardi nő kiüti, ami az ő esetében akár halálosis lehetne. Szerencsére Szöcske csak elájul, bár a sisakja széttört, szóval nem lehetett egy gyenge ütés, amit bekapott. Amíg ő és pasija elintézik a lávaszörnyek vezetőjét, nekem más elfoglaltságom akad. Én már csak nehezíteném a dolgukat, ráadásul nem túl jó a viszonyom az efféle rendfenntartó erőkkel. Ezen még dolgoznom kéne a jövőben, de most fontosabb, hogy minimalizáljam az áldozatok számát.
A földrengés abbamaradt, a házban lévő emberek most bizontságban lehetnek egyelőre, de a harc itt még mindig hevesen dúl. Szöcske testét átvetem a vállamon, és a másik civil irányába indulok vele, hogy távolabb vigyem a harctól, nehogy a lávaember úgy döntsön, hogy végez azzal, aki miatt ennyit kellett eltűrnie.
-Hidd el, öregem, ha rosszak lennénk, nem csak a sisakod tört volna össze. Na gyere, hagyjuk itt ezt a cirkuszt – jegyzem meg neki, vagy jobban mondva magamnak, hiszen ő úgysem hall engem.
Ha hátra érek az autóhoz, ahol a civil fickó is pihenget, akkor Szöcskét is a kocsinak támasztom. Nem akarom átadni a rendőrségnek, nem tett semmi rosszat, csak egy kicsit szeretett volna hőst játszani, és elszaladt vele a hév. Előfordul az ilyesmi, velem is megesett, csak én nem mások életét kockáztattam, hanem a sajátomat. Bele is haltam.

A rengések és a harc befejeztével tömegesen érkeznek a civilek és a hatóságok is. Én a hatóságok felé haladok, meg sem állok, amíg át nem adom Szöcskét nekik.
-Ez a dilinyós ma sok ember életét mentette meg. Ha lehet, tartsák rajta a maszkot – jegyzem még meg, aztán már megyek is tovább, távolabb a parttól, távolabb mindentől ami itt van. A tömeg segít, könnyű eltűnni benne. elrejtem a kezem fényességét, a kard egyszerűen eltűnik, és máris csak egy öltönyös alak vagyok a civilek tengerében. Nem kell a feltűnés, az én szakmámban nem az üdvrivalgásért dolgozunk. Plusz elég hülyén nézne ki odafent is, ha most elkezdeném magam itt ünnepeltetni, főleg hogy az igazi munkát nem én végeztem el. És persze ne felejtsük ki, hogy a megmentők között még mindig vannak olyanok, akik nem igazán szívlelnek. Hiába, ez van, nem voltam mindig a város megmentője, isteni kiválasztott, meg ilyenek.
A tömegben megpróbálok néhány sarok után valami járművet találni, akár egy taxit, vagy egy távozó mentőt, amiben van még hely egy potyautas számára. Nem hiszem, hogy most rögtön elkezdenének engem keresni, a tömeg túl nagy, és éppen őket ünneplik, mozdulni sem tudnak majd. Én viszont egy senki vagyok hozzájuk képest, és ez jó, ha így is marad.