Knowhere

2 / 12 oldal Previous  1, 2, 3, ... 10, 11, 12  Next

Go down

Knowhere - Page 2 Empty Re: Knowhere

Témanyitás by Quentine Constantine Kedd 21 Okt. 2014, 09:16

Jelly kérdésére Vron válasza kielégítő, akárcsak a figyelmeztetése, hogy maradjunk csendben, mert ez a hely hatalmas ugyan, de a visszhang messzire viheti a hírünket, ez pedig nem lenne nekünk kedvező. Fegyveremet előreszegezve haladok sarokról sarokra, az út közben lévő helyiségekbe bepillantok ugyan, de hacsak nem látok valami nagyon érdekeset, hosszabb időt nem töltök el a kutakodással, mivel tudom, hogy hol találhatom meg az embereket, akiket keresek.
Amikor elérünk az elágazáshoz, megtorpanok a holttestek láttán. Ránézek a hajó szkennere által sugárzott képre, ami valószínűleg továbbra is ugyan annyi életjelet számol, mint korábban, mert ezek már halottak voltak pár perce is, amikor először néztem. Ugyanakkor azért még elég frissek, a vérük csöpög a testükből. Az utolsó áldozat nem halt bele a támadásba, láthatóan csak súlyosan megsérült, ő írhatta fel az üzenetet.
-Úgy tűnik, még a pszichopaták közt is vannak különcök – jegyzem meg fojtott hangon. - Valószínűleg egyikük tehette, és ez nem valami jó hír, mert képes volt elbánni öt elítélttel. Mindenki legyen résen, Vron, te fedezed a sort hátulról! Nem akarok olyan meglepetésben részesülni, mint ezek a srácok, és könnyen lehet, hogy valami egzotikus faj kijátssza az életjel szkennert. Indulás tovább!
Ezzel továbbmegyek a folyosón, és azt az útvonalat választom, ami a következő szintre vezet. Továbbra is rápillantok a szkenner által küldött képekre, hogy tudjuk, mikor botlanánk ellenségekbe, és ilyen esetben jelzek a csapatnak, hogy álljunk meg, és készüljünk fel a rajtaütésre. Ha viszont elkerülhető a találkozás, akkor megpróbálok a térkép alapján olyan útvonalat választani, hogy minél kevesebbszer kelljen harcba bonyolódnunk.


_________________
You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
Knowhere - Page 2 Quinn_al_r_s1
Quentine Constantine
Quentine Constantine
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 779
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

Vissza az elejére Go down

Knowhere - Page 2 Empty Re: Knowhere

Témanyitás by Kira Sign Kedd 21 Okt. 2014, 20:44

Vron válaszol Jellynek, aki remélem megfogadja  tanácsot és csendben lesz, míg bennt leszünk. Miután leszálltunk felmérem a környezetünk és levonom a következtetéseket.
~ Eddig semmi különös, hacsak azt nem vesszük, hogy eléggé jól néz ki a hely, ahhoz képest, hogy elhagyatott, persze a takarítás sosem árt.
Ahogy haladunk előre egyszer csak egy elágazáshoz érünk, ezt látom meg először, mivel nem én vagyok az első a sorban, de ahogy Nestor megtorpan én is szemügyre vehetem azt a förmedvényt, amit ott láthattunk.
~ Valakinek itt túl sok szabadideje volt az utóbbi időben, de a vér friss, hogy intézett el valaki ennyi embert egymaga. Nem tudom mi tehette ezt, de nem hiszem, hogy átlagosak a képességei.
Végigszkennelem a hullákat és a vérfoltokat, hátha találok valamit nyomot, hátha ki tudom deríteni milyen fajba tartozik a mi "kísértetünk".
Mikor Nestor megindul követem és ha kész az elemzés, nem túl hangosan, de még hallhatóan közlöm az eredményt, a csoporttal.

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Knowhere - Page 2 Sexymechanicbyparkleggy Knowhere - Page 2 Girloffantasybymanofins Knowhere - Page 2 Jinx_by_fazie69-d6o4rki Knowhere - Page 2 Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Knowhere - Page 2 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Knowhere - Page 2 Empty Re: Knowhere

Témanyitás by Vron Szer. 22 Okt. 2014, 01:18

Végre talán sikerül csöndben továbbhaladnunk, de nem sokáig zavartalanul. A várakozásaimmal ellentétben viszont nem támadás ér minket, hanem egy elágazásnál hullákat találunk. Az rögtön egyértelmű, hogy ez nem egy rabok és őrök közti egyszerű összecsapás helyszíne, hiszen ötből négy holttest a plafonról lóg, míg az ötödik egy figyelmeztető üzenetet írt a saját vérével a padlóra. Ez mészárlás volt. Közelebb lépek, hogy elolvassam a feliratot. „Óvakodjatok az Űrállomás Kísértetétől!” Elfintorodom. Szinte még meg sem érkeztek, de máris alakulnak a helyi babonák. Szánalmas.... Nestor rögtön el is mondja az elméletét, aminek valóban lehet létjogosultsága, de számomra nem tűnik olyan egyértelműnek.
- Nem vagyok biztos benne, hogy "Kísértet" frissen érkezett. Elég ideje áll üresen a hely, hogy legyen ideje a legkülönbözőbb lényeknek bevenniük magukat ide. Valószínűleg az egyikük nem kedveli a betolakodókat.
Innentől kezdve már csak néhány tanulatlan, bűnöző szava kell, hogy kialakuljon egy kísértet legendája.
Nestor utasítását hallva egy pillanatra ökölbe szorul a kezem, de aztán bólintok. Gyűlölöm, amikor ekkora egységben ilyen hangnemben utasítgatnak. Ez mindig is az én dolgom volt. De kénytelen vagyok elismerni, hogy Nestor a vezér, így nem emelem fel a szavam. A feladat pedig, amit kapok valóban fontos, és se Villámra, pláne Jellyre nem bíznám, ha nem muszáj. Haladok hát sereghajtóként, és figyelek a hátunk mögé.

_________________
Reneszánsz: Vron, Nallo (X-diák)
Apokalipszis Kora: Mutáns-ellenes hadtest (A Múlt Elveszett Napjai)
Eredeti Galaxis Őrzői: Aleph
Gótika: Rettenet
Vron
Vron
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 125
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Knowhere - Page 2 Empty Re: Knowhere

Témanyitás by Thorhalla Szer. 22 Okt. 2014, 10:11

Résztvevők: Nestor Stratos, Zackary Knight / Villám (Kira), Carl Morrow / Jelly, Yalvis Trewero / Bíbor Kisértet, Kam Flyrthibate / Töltés (Zield) és Vron / Acél
Következő körváltás: 2014. október 26. (vasárnap)

Yalvis azon gondolkodott, hogy kik lehetnek odakint, akik kevésbé veszélyesek, kevés ilyen lehetett odakint, aki volt, az már halott lehet. Már a Kyln-en is külön szárnyban voltak a nagyon veszélyes rabok és a nem nehéz fiúk, így a két részleg között ott sem volt vegyülés, emiatt senkit sem ismert odaátról. A szellőzők szétlövése nem volt jó ötlet, ezt Kam is beláthatta, mert a szellőzők, amennyire ők maguk tapasztalták eléggé szélesek voltak ahhoz, hogy bárki közlekedhessen benne, még saját maga is elfért bennük. Ami a gránát dobását jelentette, ahhoz ki kellett volna nyitnia az irányítóterem ajtaját, teljesen, mert félig nem lehetett csak, akármi is volt odakint az könnyedén betalálhatott volna.
Yalvis ezen idő alatt pedig furcsa, de talált egy működő komvonalat, ami ugyanolyan sávon működött, mint a hely is, valahol még itt az űrállomáson volt működő celestial technológia. Ezen idő alatt a hely fölött a szellőzőben a hangok egyre hangosabbak lettek, mígnem pont afölé ért az a valami, ahol idebent a legtöbben voltak. Egy fémes koppanást lehetett hallani, mintha leejtettek volna valamit a szellőzőben.

A másik csoport, hogyha a testekre nézett, akkor megállapítható volt, hogy egy-egy lövéssel végeztek velük és a haláluk után lógatták fel őket. A többi sebet utána okozták a holtakon, az első része az egésznek profi munkára vallott, a második fele viszont teljesen ellentétes hentesmunka. Nestor ekkor nézte meg a szkennelést, egy életjellel kevesebb volt már a szám, mint mielőtt megérkeztek volna – önmagukat nem számolva – Villám végigszkennelte a testeket, de semmit sem tudott meg belőle, nem szipolyok voltak, ennyi teljesen világos, azok pedig ha megölnek valakit abból nem marad semmi sem, mert elemésztik teljesen, legalább is a nőstények és adoptálják az adott személy képességét is. Ezek mezei gyilkosságok voltak lézerfegyverből, aztán pedig karmokkal és késekkel vágták fel őket. A csapat pedig tovább haladt, megtalálta a felfelé vezető lépcsőket, révén a liftek nem működnek, mert még éppen csak ébredezik az állomás. A lépcsőkön felhaladva egy újabb folyosóra érkeznek, vagyis annak a közepére, mindkét irányba, jobbra és balra is vezet út. A bal oldalinál egy ajtóban végződött a hely, a jobb oldali egészen hosszan vezetett és több leágazás látszott rajta. Egyelőre csönd volt, de távolról beszédet lehetett hallani, túl halk volt ahhoz, hogy kivehető legyen, de mintha a falakból futkosást és fémes kaparászás is hallható lett volna.

//Valószínűleg szombat késő este kaptok reagot, így igyekezzetek majd úgy, hogy akkor tudjak írni, mert vasárnap Esztergomba megyek. Köszi!
És Tao mondta tegnap, hogy örülne, ha nem rá várna mindenki, mert ő direkt későn ír, mert szeretne tőletek is ötleteket, tippeket hallani és nem csak azt, hogy mindent ő mondjon meg. Szóval tessék szépen előtte is írni, nem vagytok zombik attól, hogy ő a főnök.//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Knowhere - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Knowhere - Page 2 Empty Re: Knowhere

Témanyitás by Jelly Szer. 22 Okt. 2014, 10:54

Jelly meglátta a fellógatott, embertelenül megölt holttesteket és elsápadt. Magában szuggerálta magát, hogy ne hányjon össze mident. Az utóbbi időkben erősebb lett a gyomra, sok ronda dolgot látott, és egyet ő tett meg.
Mint mindig, most is próbálta az Obruceni eseményeket az agya hátsó részébe üzni, nem akarta, hogy újra maga alá temesse a tudat, hogy ő is egy gyilkos. Hogy ártatlanok halálért a felelős, olyan ártatlanokéit, akiket nem sokkal azelőtt mentett meg.
Ekkor Jelly megnézte a feliratot és megszólalt.
- Ki írta fel ezt? Mármint, ha itt mindenki meghalt, akkor kiírta ezt ide.
Próbált nem a holttestekre nézni,de nem nagyon ment. Látta, hogy egy lövéssel végeztek velük, a karmolások vagy késvágások csak a haláluk után történtek.
- Mi van ha ez valami áldozat? Megölték a társaikat, hogy aztán odaadják ennek a kísértetnek? - suttogta, miközben folytatták az útjukat. Ekkor hallotta meg, a kaparászást és a beszélgetés hangjait. Megállt, és fülelni kezdett, reménykedve abban, hogy meghallja, hogy kik, miről és milyen nyelven beszélnek.


A hozzászólást Jelly összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. 22 Okt. 2014, 14:16-kor.
Jelly
Jelly
Bannolt

Hozzászólások száma : 339
Hozzászólások régi : 5
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Knowhere - Page 2 Empty Re: Knowhere

Témanyitás by Bíbor Kísértet Szer. 22 Okt. 2014, 11:03

Yalvish gondolataiban próbált olyanokat keresni, akikkel együttmüködhetne a másik csapatból. Egyet sem talált, kevesüket is ismerte. Őt valamiért a nem annyira veszélyesek közé rakták, mondjuk így belegondolva azért, talán mert nem tudták, hogy ő veszélyes és inkább másmilyen értelemben veszélyes.
Magában elvigyorodott, ha kijut innen, akkor már csak egy új álnevet kell választania, igen. Rozsda, a Rozsda az jó lenne.A Bíbor Kísértet túl teátrális. Persze majd azután, hogy talál magának egy új törzshelyet, egy félreeső bolygón, ott egy ideig meghúzza magát. Felveszi pár ismerőssel a kapcsolatot. Talán Kamot is elvihetné magával, mint egy testőrt. Az is jó lenne, nagyon jó lenne. Persze előbb élve ki kellett innen jutniuk. A dörömbölés a szellőzőből nem szünt meg. A róka próbált nem félni tőle, és inkább a munkájában zavaró tényezőnek gondolni. Sokszor elgondolkodott, hogy mi lehet ez a kísértet. Szerinte nem volt benne semmi természetfeletti, egyszerűen egy olyan lény volt, ami képes volt az álcázásra.
Magában felkiáltott, mikor talált egy müködő, az állomás frekvenciáján müködő kommvonalat. A foxiai a többiekre pillantott, aktiválta a kommunikátort, és beleszólt.
- Van itt valaki? - suttogta.

_________________
Bíbor Kísértet
Ez nem csak holmi játék! Ha a valóvilágban betörsz valahova, ott lepuffantanak.

Rozsda (Zoé)

Nem senyvedek a hús izzadtságszagú börtönében, a testemet információk alkotják. Ha nem is borulsz le előttem, akkor legalább add meg tiszteletet, jó?
Bíbor Kísértet
Bíbor Kísértet
Bannolt

Hozzászólások száma : 154
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Aug. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

Vissza az elejére Go down

Knowhere - Page 2 Empty Re: Knowhere

Témanyitás by Kira Sign Csüt. 23 Okt. 2014, 17:48

A szkennelés eredménytelen, semmi nyoma szipolyoknak, bár ha azok lettek volna, akkor nem is maradt volna belőlük semmi csak egy vérfolt. de gondoltam hátha esetleg más fajra jellemző nyomot is találhatok a hullákon. De mivel nem találtam a saját szemere kellett hagyatkoznom.
- Lőtt seb a halál oka, csak később lógatták fel őket.
Jelly kérdését költőinek vettem így nem válaszoltam rá, csak amikor suttogni kezd magában.
- Ugyan már Jelly. Egy kísértetek nincsenek, kettő akkor miért pont 4 áldozat, ez nem logikus. Szerintem ez csak egy eszement játéka.
Mondom, míg megyünk, újabb elágazás következik. Ha Nestornak nem mond semmit a térkép, akkor mérlegelni kezdem, merre is kellene mennünk, főleg, hogy időközben hangokat is hallani kezdtem valahonnan. Megpróbálom kideríteni melyik irányból jött a hang(fülem segítségével nem mással) és a másik irányt ajánlani, vagy ha ezt nem tudom megállapítani akkor ajánlom a társaságnak a bal irányt, mert ott legalább csak egy irány van és nem kell esetlegesen szétválni sem.

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Knowhere - Page 2 Sexymechanicbyparkleggy Knowhere - Page 2 Girloffantasybymanofins Knowhere - Page 2 Jinx_by_fazie69-d6o4rki Knowhere - Page 2 Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Knowhere - Page 2 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Knowhere - Page 2 Empty Re: Knowhere

Témanyitás by Vron Szomb. 25 Okt. 2014, 17:49

Közelebbről is megvizsgáljuk a halottakat. Villám teszi szóvá először, hogy a rabok halálát fejlövés okozta, valószínűleg csak azután tépték szét őket. Tehát ez még valószínűtlenebbé teszi, hogy valamiféle misztikus lény álljon a háttérben. Ahhoz kicsit prózai lenne a lézerfegyveres gyilkolás. Ráadásul utána már minek széttépni őket? Jelly persze rögtön pánikolni kezd. Miért cipeljük magunkkal ezt az alakot? Amit beszél, az valóban ostobaság, de Villám magyarázata nem kevésbé. Csak egy pillanatig nézek rá kérdőn, de gyanítom, hogy nem fogok választ kapni arra, hogy mi a logikátlan abban, hogy négy áldozat legyen. Végül elmondom a saját verziómat.
- Szerintem valaki pánikot akar kelteni, valószínűleg azzal a céllal, hogy elkergesse a frissen érkezetteket. Persze az sem kizárt, hogy közülük valaki próbál a többiek félelméből valamilyen előnyt kovácsolni. A fejlövés precíz és átgondolt kivégzésre utal, viszont az utólagos csonkítás és közszemlére tétel tökéletesen alkalmas pánikkeltésre. A gyilkos valószínűleg kényszerítette az utolsó szerencsétlent, hogy írja fel az üzenetet, mielőtt megölte.
Ahogy haladunk tovább, egy elágazáshoz érünk. Balra egy ajtó áll, jobbra pedig egy hosszú folyosó sok leágazással. Csendben figyelünk egy kicsit, és ennek meg is van az eredménye. A falban valami mocorgás, kaparászás hallatszik. Talán valami állat lehet? Ennél érdekesebbnek tűnik, hogy beszélgetés foszlányai is elhallatszanak idáig, bár kivenni nem lehet, hogy kik és miről beszélnek. Megpróbálom megállapítani, hogy merről jöhet, és ha sikerül, jelzem, hogy arra menjünk. Amikor Villám, a másik irányt ajánlja, rosszallóan szólok hozzá.
- Nem azért jöttünk, hogy kikerüljük a rabokat, hanem, hogy visszavigyük őket. - suttogom.
Ezután Nestorhoz fordulok.
- Ha kell, repülve elég halkan tudok közelebb menni és körülnézni.

_________________
Reneszánsz: Vron, Nallo (X-diák)
Apokalipszis Kora: Mutáns-ellenes hadtest (A Múlt Elveszett Napjai)
Eredeti Galaxis Őrzői: Aleph
Gótika: Rettenet
Vron
Vron
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 125
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Knowhere - Page 2 Empty Re: Knowhere

Témanyitás by Dr. Zield Jones Vas. 26 Okt. 2014, 02:19

Kam figyelmét még mindig lekötötte a túl sok történés és nem volt ideje agresszióval reagálni. A róka a komvonalat nyomkodta és belebeszélt. Kam ezt is próbálta követni. A szellőzőből hangok jöttek, koppanás. Először gránátra gondolt.
~Miért lenne a kísértetnél gránát? Anélkül is ki tudja nyitni, így él meg azóta, hogy itt van, ki tudja, hogy mióta... - gondolta magában
A hangok ott közeledtek, ahol sok rab és őr gyűlt össze. Kam sejtette, hogy valamilyen húsevő, ragadozó életforma már kivetette a hálóját rájuk. Ő nem akart zsákmány lenni. Figyelte a szellőzőt és ha támadás történt, azonnal fedezékbe ugrott. Fedezéknek jó volt valaki másnak a teste is, ha jobbat nem talált. Életben akart maradni, ameddig lehet. Azon ráért aggódni, hogy mi van, ha a nehézfiúk jönnek a komvonalon leadott jelzésre, mert véletlenül hozzájuk jut el a jel. Először az kísértetet kell túlélni és ha kavarodás lesz, az őröktől el akarta venni a fegyvert.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Knowhere - Page 2 Empty Re: Knowhere

Témanyitás by Thorhalla Vas. 26 Okt. 2014, 17:08

Résztvevők: Nestor Stratos, Zackary Knight / Villám (Kira), Carl Morrow / Jelly, Yalvis Trewero / Bíbor Kisértet, Kam Flyrthibate / Töltés (Zield) és Vron / Acél
Következő körváltás: 2014. október 30. (csütörtök)

Yalvis a koppanás után is próbálkozott a kapcsolatfelvétellel, de csak sercegést kapott válasznak, azaz a másik fél nem volt hajlandó a kommunikátorba szólni. Kam azonban már sokkal jobban gondolta azt, hogy a koppanás gránát lehetett, a katonák is így vélték, csak néhányan nem, a legtöbben igyekeztek azonnal fedezékbe ugrani, amire szükség is volt. Pillanatokon belül a teljes szellőzőjárat felrobbant a hajótöröttek felett. A lökéshullám azokat, akik nem voltak fedezékben a földre döntött és a plafon leszakadt. Fémtörmelékek zuhantak alá és az elől maradottakat betemette nagyjából. Akik fedezékbe húzódtak azokat semmilyen sérülés nem érte, Yalvis pedig erős, éles fájdalmat érzett a bal lábában, ha lenézett, akkor láthatta, hogy a vádliját átszúrta hátulról előrefelé egy fémdarab és az okozta mindezt. A robbanás következtében a fények is kialudtak itt bent, ahogyan a gépek is lekapcsoltak, négyen belehaltak a robbanásba, öten pedig Yalvissal együtt könnyebben, vagy épp súlyosabban megsérültek, a többiek azonban sértetlenek maradtak, többek közt Kam is, akinek a közelében egy halott őr volt és annak a fegyvere a földön látható helyen.

Jelly pánikolt, míg Villám és Vron racionális magyarázatot próbált adni neki arra, hogy miért is kellene megnyugodnia. A folyosón állva mindenki hallhatta, hogy a hangok minden irányból jöttek. Igazából, innen nem igen lehetett másfelé menni, muszáj volt mindenképpen előrefelé haladni, mivel a másik irányban zárt ajtó volt. A beszélgetés úgy a második beugrótól hallatszott. Mielőtt elindulhatott volna Vron rázkódást érzett mindenki, katonák révén mindenki tudhatja, hogy robbanás volt, Nestor szkennere pedig újabb négy életjel eltűnését mutatta. A falakban a hangok egyre hangosabbak lettek és ha Vron elindult, akkor eljutott a második sarokig, ahol már kivehette a beszélgetést, két férfi beszélt egymással, a hangok alapján egy másik csoport lerohanását tervezték, hogy fegyvereket szerezzenek és megpróbálják maguk elintézni a kísértetet, már ha egyáltalán létezik és nem valamelyik idióta öli a többieket.
Ezen idő alatt hátul a csapat felett a szellőző kirobbant, fehéres por mindenkinek eltakarta a látást, csak homályosan tudták kivenni, hogy valami nagydarab ugrott, zuhant feléjük.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Knowhere - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Knowhere - Page 2 Empty Re: Knowhere

Témanyitás by Kira Sign Vas. 26 Okt. 2014, 17:38

Nem jött be a dolog, a hangok minden irányból jöttek, nemcsak egy felől. Vronnak pedig nem tetszett, hogy más irányba akartam volna menni. Én pedig suttogva válaszolok is neki.
- Felőlem, csak ne az önjelölt kísértet jöjjön szembe. Mert akkor már kereshetjük Jellyt is, amint meglátta azt.
Megindulunk hát az elágazódásos folyosón, mivel a másik folyosó végén az ajtó zárva volt. Ahogy haladunk halljuk, hogy a hangok a második folyosóból jönnek, cselszövés a kísértet ellen. Jó jel, legalább nem tőlük kell tartanunk.
A föld remegni kezd, valahol robbanás volt, majd kirobban a szellőző a fejünk felett, valami fehér por jön ki belőle, amitől alíg látok, majd egyszer csak meglátok valamit, vagy valakit felénk ugrani.
- Mindenki félre!
Mondom, majd én el is ugrok az útból, hogy ne essen rám az a valami a szellőzőből.

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Knowhere - Page 2 Sexymechanicbyparkleggy Knowhere - Page 2 Girloffantasybymanofins Knowhere - Page 2 Jinx_by_fazie69-d6o4rki Knowhere - Page 2 Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Knowhere - Page 2 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Knowhere - Page 2 Empty Re: Knowhere

Témanyitás by Quentine Constantine Kedd 28 Okt. 2014, 09:51

A holttestek analizálása után mindenkinek megvan az elmélete arról, hogy mi okozhatta ezt, miért, és vannak-e szellemek, más kérdés, hogy ez engem hidegen hagy. A térképen próbálom megtalálni az utat, ami a lift nélkül is feljebb vezet minket. A zárt ajtó akadályt jelent, de nem áthatolhatatlant, viszont zajtalanul nem tudnánk kinyitni valószínűleg. Ez pedig azért gond, mert a másik irányból hangokat hallunk, ha itt halljuk, ahogy beszélgetnek, akkor ők is hallanák, ahogy betörünk egy ajtót.
Készenlétben állok, ahogy Vron előremegy, hogy kiderítse, a két ember barát vagy ellenség, persze nem sok kérdés áll fenn, hiszen az őrök valószínűleg a fenti emeleten vannak. Ettől függetlenül elképzelhető, hogy a bűnözők közül is vannak, akik elégedetlenek a helyzetükkel, és inkább segítenének nekünk jelenleg, minthogy a pszichopatákkal közösködjenek.
-Fogynak a srácok – jegyzem meg suttogva a rázkódás után, mikor észreveszem, hogy újabb négy életjel tűnt el a szkennerről.
Amíg Vron kihallgatja a beszélgetést, én a többieknek jelzem a kezemmel, hogy ne menjünk közelebb, csak álljunk készenlétben. Mielőtt azonban Vron visszajöhetne, hogy elmondja, mit hallott, támadás ér minket. A szellőző úgy robban ki a helyéről, mintha valami hatalmas szörny tépné szét ketrecét, de a fehér port ez nem magyarázza meg. Mintha szándékosan szórta volna ide, hogy minket megzavarjon, ez pedig intelligens gondolkodásra utal, nem szörnyre. A nagydarab valami mindenesetre zuhant, és Villám szavai nagyon is helyénvalóak. Nem egyszerűen félreugrok, mivel úgy sejtem, hogy van köztünk valaki, akinek az ilyen harci szituációban a reflexei nem a legjobbak. Jelly felé vetem magam, hogy őt is elrántsam az útjából annak a valaminek, ami leugrott. Ha sikerül a manőver, akkor megpróbálom kivenni a porban azt a valamit, ami megtámadott minket, és ha észreveszem, akkor a puskatussal próbálom az arcát leamortizálni. Lövöldözni ilyen közelről veszélyes, a társaimat is eltalálhatom, és a por miatt nehéz lenne célozni. Remélem, hogy Vron is hamar észreveszi a gondunkat, és talán a két beszélgető alakot el tudja intézni, hogy ne kerüljünk két tűz közé. Persze az is lehet, hogy ők is inkább nekünk segítenének, hogy legyőzzük a… A kísértetet? Na ne viccelődjünk.

_________________
You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
Knowhere - Page 2 Quinn_al_r_s1
Quentine Constantine
Quentine Constantine
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 779
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

Vissza az elejére Go down

Knowhere - Page 2 Empty Re: Knowhere

Témanyitás by Dr. Zield Jones Kedd 28 Okt. 2014, 12:26

~Az első gondolat mindig a jó gondolat. Még jó, hogy fedezékbe húzódtam - gondolta magában a kymmelian.
Nem gondolta, hogy valóban gránát lesz, ami szétrobbantja a szellőzőt. Lövéseket, más fajta támadást várt, a lényeg ugyanaz volt. Elbújt, hogy ne essen baja. A róka nem tette ezt meg, a kommunikációs csatornával próbálkozott. Senki nem szólt bele, a robbanással megsérült Yalvis. Kam csak magára gondolt, nem érezte azt, hogy neki most segítenie kellene akár az élete árán is.
A fémtörmelékek között a lótestű megpróbált szétnézni. Nem volt könnyű, mert sötét lett, minden fény kialudt. A gépek megálltak. Rövid időre jött vissza a rendszer, most újra elment. Kam kihasználta az alkalmat, hogy a halott őr fegyverét elvegye. A közvetlen veszély, egy jól felszerelt ellenség a szellőzőben volt eddig. A robbanást biztosan megvárta odakint és most a tiszta úton akart volna bejönni. A kymmelian maradt fedezékben és a plafont kémlelte, hogy honnan ugrik eléjük valamilyen rém. Egy intelligens életformának kellett lennie, aki gránátot is képes volt használni, azt sokkal komolyabban kellett venni. A kísértet vagy a ragadozó állat nem fedte le azt a fogalmat. Az őröket is szemmel tartotta, hogy ha zokon vennék a társuk fegyverének elkobzását, akkor védve legyen. Remélte, hogy meglátják az igazi ellenséget és nem lesznek túlbuzgók. 
~Egy elhagyott, lesérült űrbázison fölösleges lenne játszani az őrt, aki lefegyverez egy rabot, mikor valaki vadászik mindenkire, aki él és mozog - gondolta magában.
Egyetlen megoldást látott: várni és a megfelelő pillanatban kilőni a lényt, miközben megtámad valaki mást. Utána a szellőzőkben el lehet indulni kifelé és megnézni, hogy mennyire járható az út.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Knowhere - Page 2 Empty Re: Knowhere

Témanyitás by Vron Szer. 29 Okt. 2014, 01:47

A hangok iránya nem igazán behatárolható, viszont mivel a másik irányban az ajtó zárva van, csak egy irányba indulhatunk. Mielőtt a tervemnek megfelelően előremehetnék körülnézni, a hely megrázkódik körülöttünk. Valahol egy robbanás történt, nem is messze. Nestor szkennere szerint halálos áldozatok is vannak. Sietnünk kell, valószínűleg kezdenek sűrűsödni az események. Néhány centiméterre felemelkedem a talajról, és elkezdek suhanni a folyosón, egészen a második leágazásig. Itt a kanyar előtt megállok, és hallgatom a beszélgetést. Két férfihangot hallok, akik épp arról beszélgetnek, hogy egy másik társaságot készülnek lerohanni. Nem meglepő módon a bűnözők máris egymásnak estek. Érdekes azonban, hogy a támadás célja az, hogy fegyvereket szerezzenek a "kísértet" ellen. Ezek szerint terjed a pánik. Ők sincsenek ugyan meggyőződve róla, hogy nem közülük valaki a kísértet, de hajlanak a babonás feltevésekre. Legalább nem menekülnek el előle, ezt szinte becsülöm bennük. Ekkor hatalmas durranást hallok abból az irányból, ahonnan jöttem, de amikor odafordulok, csak fehér porfelhőt látok. Nem tudom, mi lehet ez, de nem sokat tudok segíteni a társaimnak, mivel nem látom, hogy hol vannak ők, és hol a támadó. Már ha van támadó. A legtöbb, amit tehetek, hogy megakadályozom, hogy a két ex-fogoly, akik nyilván szintén meghallották a durranást, belelőjön a porfelhőbe. Kilépek hát eléjük, és két kezemet feléjük tartva, így szólok:
- Ne mozduljatok!
Mindkét kezem fénylik a kozmikus energiától, arra készülve, hogy eleresszek egy-egy sugarat ha úgy alakul. Nem akarom azonban rögtön kiiktatni őket. Az alapján, amit hallottam, még hasznosak is lehetnek.

_________________
Reneszánsz: Vron, Nallo (X-diák)
Apokalipszis Kora: Mutáns-ellenes hadtest (A Múlt Elveszett Napjai)
Eredeti Galaxis Őrzői: Aleph
Gótika: Rettenet
Vron
Vron
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 125
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Knowhere - Page 2 Empty Re: Knowhere

Témanyitás by Jelly Szer. 29 Okt. 2014, 21:26

Jelly-t most kezdte el bosszantani, hogy Vron milyen lekezelően bánik vele. Majd ő is szóvá fogja tenni a galadorinak, hogy ílyen lenéző másokkal. Amint túllesz ezen, leül vele beszélgetni. Ő próbálja a dolgokat úgy csinálni, hogy jó legyen, de még mindig úgy kezelik mint egy gyereket.
Nem, nem is ez a jó szó. A gyerekeiket valószínűleg szeretik.
Inkább, mint valami idiótát.
Az volt a szerencse, hogy az űrlovag elrepült, hogy kikémlelje a dolgokat.
Morrow nem megy előre, hallgat Nestor parancsának és készenlétben marad, szorosan markolva a fegyverét.
A következő pillanatban kirobbant a szellőző,fehér por borult rájuk. Jelly azonnal engedelmeskedett Kalapácsnak, és elugrana a támadó útjából, de Nestor megelőzte, a földi csak annyi tehettet, hogy nem ellenkezik, hogy aztán az embertelen elintézze azt a valamit, feltehetően a kísértetet.
A látótere elhomályosult, mikor a padlóra veti magát. Közben próbálja ő is keresni a kísértetet, és megpróbálja eltalálni a fegyverével, lehetőleg úgy, hogy egyik társát sem találja el. Ha más nem, megpróbálja jól megfigyelni a lényt.
Jelly
Jelly
Bannolt

Hozzászólások száma : 339
Hozzászólások régi : 5
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Knowhere - Page 2 Empty Re: Knowhere

Témanyitás by Bíbor Kísértet Szer. 29 Okt. 2014, 21:41

A kommvonal másik végén bárki, vagy bármi is van nem válaszol. Yalvis dühösen fúj egyet, és próbálna valami más trükköt alkalmazni. Mikor felrobbant a szellőző, a lökéshullám azonnal a padlóra lökte a robbanás hulláma.
A vádlijába ekkor érezte a szúrást, felsóhajt és lepillant oda, majd csak ennyit mond.
- A rohadt élet, erre most igazán nincs idő - morogta, és próbál fedezékbe sántikálni. A legnagyobb "örömére" a gépek kikapcsoltak a teremben, ahogy a fények is. - De jó, itt a kísértet, és elintéz minket.
Látja, hogy Kam felkapja a halott őr fegyverét.
- Ez az - suttogta magában, és keres néhány könnyebb sebesültet, akit talán fedezékbe vonszolhat. Itt az idő, hogy ő és Kam átvegye itt az uralmat.
Csak az őröket kell elintézniük, de az könnyen fog majd menni, csak még intézzék el a Kísértetet. Mert ezen az állomáson csak egy kísértet lehet. Elkezd szimatolni a levegőben, hátha felismeri a lény szagát, vagy tudja mihez hasonlítani.

_________________
Bíbor Kísértet
Ez nem csak holmi játék! Ha a valóvilágban betörsz valahova, ott lepuffantanak.

Rozsda (Zoé)

Nem senyvedek a hús izzadtságszagú börtönében, a testemet információk alkotják. Ha nem is borulsz le előttem, akkor legalább add meg tiszteletet, jó?
Bíbor Kísértet
Bíbor Kísértet
Bannolt

Hozzászólások száma : 154
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Aug. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

Vissza az elejére Go down

Knowhere - Page 2 Empty Re: Knowhere

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 30 Okt. 2014, 11:04

Résztvevők: Nestor Stratos, Zackary Knight / Villám (Kira), Carl Morrow / Jelly, Yalvis Trewero / Bíbor Kisértet, Kam Flyrthibate / Töltés (Zield) és Vron / Acél
Következő körváltás: 2014. november 3. (hétfő)

Kam-nek szerencséje volt, két őr látta, hogy felvette a fegyvert, de nem próbálták meg elvenni tőle, tudták, hogy mindenkinek szüksége lesz rá, hogyha tényleg harcra kerül a sor. Egyelőre a robbanás után, amint elültek a zajon néma csend ereszkedett erre a részre, a túlélők csak a saját lélegzetüket hallották. Az elbarikádozott ajtó is még mindig kiút volt, hogy arra lehetett menni, meg természetesen a szellőző is, ahonnan egyelőre halkan, de fémes kopogást lehetett hallani, mintha apró fémes lábak közeledtek volna. Yalvis hiába szimatolt, félelem, vér és ürülék szaga volt az egyetlen, amit érzett itt a helységben,

A hátramaradt csapatnak nagyjából sikerült elugraniuk attól, ami rájuk esett, igazából a tény az volt, hogy Villámnak sikerült csak teljes egészében megtennie mindezt a gyorsasága miatt. Nestornak csak ráugrania sikerült Jelly-re, aztán mind a ketten megérezték, hogy az a valaki rájukzuhant a szellőzőből. A portól mindenki köhögött és egy női skrull nyelven zajló káromkodást lehetett hallani. Amint a por elült Nestoron egy rózsaszín hajú halálra rémült skrull nő feküdt. Ő esett ki a csapatra.
Knowhere - Page 2 Jessica_Jones_(Skrull)_(Earth-616)
- Fussunk, meneküljünk, közelednek! JÖNNEK! – üvöltött már a végén.
Ha senki sem akadályozza meg, akkor felpattan, bár áthatóan fájdalmai vannak, de próbál menekülni valami, vagy valaki elől.

Vron megérkezett a sarokra és benézve látta, hogy egy férfi badoon és egy shi’ar volt a két illető, aki beszélgetett és tervezgetett. Nem látott náluk semmilyen fegyvert, így attól, hogy támadni fognak nem kellett tartani. Vron a kopogó, kaparászó hangot még mindig hallotta a falakból és felszólította a két férfit, hogy ne mozduljanak.
- Ez új! – mondta az egyik.
- Azt jelenti, hogy van hajójuk…
Ebben a pillanatban hangzott fel Vron társai irányából a „jönnek” üvöltés. A két férfi ekkor hallotta meg a falakból a zajokat és rémült arckifejezéssel fordultak sarkon és próbáltak elrohanni.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Knowhere - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Knowhere - Page 2 Empty Re: Knowhere

Témanyitás by Dr. Zield Jones Csüt. 30 Okt. 2014, 11:34

~Kree létükre nem teng túl bennük az agresszió, ez a szerencsém. A kísértetnek nevezett lény a közös ellenségünk és csak összefogással tudjuk megölni. A hajó különböző részein egyesével pusztított, biztosan itt is ezt akarja. Előtte bedobott egy gránátot, hogy egyszerűbb legyen a dolga - gondolta magában a kymmelian.
Semmi nem történt ezután, várakoztak és hallgattak. Yalvis morgott valamit az orra alatt, mindenki más rejtőzködött és lapult. Kam az ajtót nem bontotta volna meg, hanem a szellőzőben indult volna el, ha ép. Mindezt csak azután, hogy már biztosan tudták volna, hogy a kísértet meghalt. Valamilyen álcázó berendezést viselő vérszomjas lényre gondolt ő, nem természetfelettire. Meg akarta várni, hogy a fémes léptek idejöjjenek és leugorjon közéjük a lény. Nem szólt, várt. Ha valaki nem bírt várni és menekülni próbált és közben a lény lecsapott rá, Kam azonnal tüzet nyitott, nem törődve a társa feláldozásával. A lényt kellett elpusztítani, amint megmutatta magát. Később foglalkozhattak a kiúttal, az erkölccsel és az őrökkel.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Knowhere - Page 2 Empty Re: Knowhere

Témanyitás by Quentine Constantine Vas. 02 Nov. 2014, 20:13

A félrevetődés nem annyira sikerül, de hatalmas szerencsénkre nem valami ellenséges dolog zuhan ránk, még csak nem is igazán dolog, mindössze egy skrull nő. Miután lekászálódik rólunk, felpattanok, és előbb szabad szemmel nézek abba az irányba, ahonnan érkezett. Fegyveremet odaszegezem, és elhátrálok a nyílástól, miközben odakiáltok Vronnak.
-Bizosítsd a terepet, Vron! – Adom ki a parancsot, lényegében azért, hogy abból az irányból ne érkezzen meglepetés. Nem tudom, hogy a két beszélgetővel mi a helyzet, de nincs meg az a luxusom, hogy hosszasan megvitassam a dolgot Vronnal.
-Tüzelésre felkészülni! – Szólok a többieknek, ha esetleg valakinek elvonta volna a skrull színjátéka a figyelmet a fejünk feletti nyílásról.
Ha nem látok semmit, ami veszélyes lehetne, akkor a szkennerre pillantok, hátha jelez valami életjelet, ami errefelé tart, egyúttal azt is megtudhatom, hogy a sarkon lévő két fickóval mi a helyzet, de erre csak akkor szakítok időt, ha nincs semmi a közelben. Igazából a skrull nő nem különösebben izgat, felőlem rohangálhat, ahová akar. Minden bizonnyal nem az őrség tagja, ha pedig rab, akkor csak eggyel kevesebb baj, ha elkapja valami szörny. Oké, tudom, tökre nem kéne, hogy számítson a tény, hogy skrull… De ha választanom kéne aközött, hogy biztosítom a csapatomat, hogy kiszabadítsuk az őröket, vagy egy hibbant, halálra rémült skrullt kergessek, hát nem sokáig fogom törni a fejemet. Arról nem is beszélve, hogy nem sok hasznos dolgot tudnánk kicsikarni belőle.
Ha tíz másodperc elteltével nem érkezik semmi a nyílásból, és a szkenner szerint is tiszta a levegő, akkor jelzek a csapatnak, hogy zárkózzunk fel Vron irányába. Egyéb esetben célra tartom a puskámat, és ha valami csúnya jön ki a nyíláson, alaposan megszórom.


_________________
You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
Knowhere - Page 2 Quinn_al_r_s1
Quentine Constantine
Quentine Constantine
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 779
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

Vissza az elejére Go down

Knowhere - Page 2 Empty Re: Knowhere

Témanyitás by Kira Sign Vas. 02 Nov. 2014, 21:25

A vetődés végül csak nekem sikerült, bár ennek oka lehet a gyorsaságom is, sőt szinte biztos, hogy az. A szellőzőből egy skrull nő pottyan ki egyenesen Nestorra. Végigszkennelem a nőt és a nyílást.
~ Ha szipoly vagy halott vagy.
Miközben előkapom a fegyveremet és a nyílás felé szegezem, nem akarok további meglepetéseket, bár a nő szavaiból ítélve épp most fogunk kapni egyet nagy adaggal méghozzá.
Netor szavaira a ravaszra helyezem az ujjamat, hogyha valami olyasmi jönne elő, amit le kell lőnünk, akkor készen állok rá.
~ Lássuk mi jön most.

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Knowhere - Page 2 Sexymechanicbyparkleggy Knowhere - Page 2 Girloffantasybymanofins Knowhere - Page 2 Jinx_by_fazie69-d6o4rki Knowhere - Page 2 Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Knowhere - Page 2 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Knowhere - Page 2 Empty Re: Knowhere

Témanyitás by Vron Hétf. 03 Nov. 2014, 00:36

A két rab fegyvertelen, így nem kell tartanom komoly ellenállástól, amikor megpróbálom feltartóztatni őket. Nem sikerül azonban annyira megrémítenem őket, mint vártam. Az első gondolatuk nem az, hogy mekkora veszélyben vannak, hanem az, hogy megszerezhetnék a hajót, amivel jöttem. Szeretném látni, ahogy megpróbálják.
Közben a háttérzajból is próbálok minél több információt kiszűrni. Mellettem a falban továbbra is mocorog valami. Eleinte nem nagyon zavart, de kezd egyre inkább rossz érzésem lenni. Lehet, hogy a falban levő valami a legrosszabb pillanatban tör elő és támad ránk. De nem ez az egyetlen gond. A többiek felől puffanásokat hallok, majd egy női hang skrull nyelvű szitkozódását. Egy ilyen féreg lenne a rettegett "kísértet"? A kérdés azonnal megválaszolódik, ahogy tovább kiabál. Ő is menekül valami, pontosabban valamik vagy valakik elől.
Nestor gyorsan reagál, és parancsokat oszt - ezek szerint nem esett komoly baja, és valószínűleg a többieknek sem. A két bűnöző viszont megfogadja a tanácsot, és fejvesztve menekülni kezdenek. Viszont nem a skrull nő figyelmeztetése a valódi kiváltó ok, hanem az, hogy meghallották a zajt a falból. Abból, ahogy odakapják a tekintetüket, amikor kiül az arcukra a rémület, ez teljesen egyértelmű. Hagyom futni őket, ők most a legkisebb probléma.
- A falban van valami. - kiáltok vissza Nestornak, és a fal felé fordulok, továbbra is tüzelésre készen.

_________________
Reneszánsz: Vron, Nallo (X-diák)
Apokalipszis Kora: Mutáns-ellenes hadtest (A Múlt Elveszett Napjai)
Eredeti Galaxis Őrzői: Aleph
Gótika: Rettenet
Vron
Vron
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 125
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Knowhere - Page 2 Empty Re: Knowhere

Témanyitás by Bíbor Kísértet Hétf. 03 Nov. 2014, 08:13

A káosz szinte ellepte a termet, ami számukra az otthont jelentette. Yalvisnak nem volt ellenére a káosz. Hisz az jelentette a lételemét, de káosz és káosz között is volt különbség. Például egy bolygó bürokráciáját belülről emésztő métely.
Azt szerette az ilyen lassú gyilkost. A barátja volt, elrejtette, segítette ő pedig cserébe ettette információkkal, kenőpénzel. Ő így szerette költőien mondani azt a bűnt amiért többek között ide került.
Hatóságok megvesztegetése.
Ez azonban egy hirtelen villámcsapás volt, mindenki úgy rohangált mint a mérgezett egér. Kam még gránátot is a szellőzőbe dobott. És ő még elszökni sem tudott a hülye sérülése miatt.
Felnyögött mikor tudatosult benne a rohadt fémszilánk jelenléte. A következő pillanatba kopogást hallott a szellőzőből. Fémes lábak hangját.
Odakiáltott Kamnek.
- Valami gép közeledik - ordította. Remélte, hogy az újdonsült szövetségese meghallja. Lehetséges, hogy a kísértet valamiféle szintetikus dolog volt?
Hirtelen támadt egy ötlete. Ehhez előbb ki kellett húznia a fémszilánkot a lábából. Megragadta, és óvatosan húzni kezdte.

_________________
Bíbor Kísértet
Ez nem csak holmi játék! Ha a valóvilágban betörsz valahova, ott lepuffantanak.

Rozsda (Zoé)

Nem senyvedek a hús izzadtságszagú börtönében, a testemet információk alkotják. Ha nem is borulsz le előttem, akkor legalább add meg tiszteletet, jó?
Bíbor Kísértet
Bíbor Kísértet
Bannolt

Hozzászólások száma : 154
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Aug. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

Vissza az elejére Go down

Knowhere - Page 2 Empty Re: Knowhere

Témanyitás by Jelly Hétf. 03 Nov. 2014, 08:22

Jelly tüdejéből a levegő is kiszökik, ahogy hirtelen Nestor ránehezedik, aztán azt érzi, hogy megfullad, mikor egy harmadik személy is közeli kapcsolatba kerül velük. Mikor kikászálódik Nestor és a skrull nőstény alól, odaszól az embertelennek.
- Kösz! - zihálja és a bordáját tapogatja, hogy nem törte el valamelyiket Nestor életmentő manővere. Nem sokáig tehette ezt.
A következő pillanatban Nestor parancsának eleget téve becélozza a nyílást. A skrull nővel nem tudja, hogy mit tegyen. Akárki lehet, egy őrült gyilkos vagy valaki akit valami kisebb bűnért kaszníztak be.
A lány menekülni próbál, Jelly ekkor utána nyúl, hogy megragadja a vállát.
- Nyugalom! Mi vagyunk a felmentő sereg! - kiáltja a lánynak, ha nem sikerül megnyugtatni, akkor egy kábítólövéssel teszi mozdulatlanná. Ekkor érkezett be Vron, és elmondta, hogy valami a falban van.
~ Ez a valami vagy tényleg egy kísértet, vagy nagyon kicsi.~
- Mit tudunk az itteni falak szerkezetéről? - kérdezte a többieket. - Futnak e bennük csövek, vagy ilyesmi?
Jelly
Jelly
Bannolt

Hozzászólások száma : 339
Hozzászólások régi : 5
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Knowhere - Page 2 Empty Re: Knowhere

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 03 Nov. 2014, 09:10

Résztvevők: Nestor Stratos, Zackary Knight / Villám (Kira), Carl Morrow / Jelly, Yalvis Trewero / Bíbor Kisértet, Kam Flyrthibate / Töltés (Zield) és Vron / Acél
Következő körváltás: 2014. november 7. (péntek)

Az itt levő raboknak a hangok után eszük ágában sem volt a szellőzőjáratokat használni, inkább az ajtó felé húzódtak, hogy majd arra meneküljenek, amint erre lehetőségük lesz. Hamarosan pedig meglátszott, hogy mik is adták ki a hangokat, hogy közelednek. Felnőtt férfi ököl nagyságú gömbök voltak azok. A legtöbb a levegőben repült, de több lábakat növesztett és úgy jöttek egyre közelebb. Yalvis ezen idő alatt lassan nem tudta kihúzni a lábából a fémet, egy erős rántás kellett, úgy legalább nem állt meg a fájdalom miatt. ha így tett, akkor kitudta rántani magából, szerencsére nagyobb eret nem ért a fém, így nem vérzett olyan nagyon, csak roppant fájdalmas volt. A gömbök ezen idő alatt megérkeztek úgy, hogy beláttak a lenti részbe, kékes fény csapott ki belőlük és nekiálltak lekszennelni mindenkit, aki odabent volt, úgy háromtucat ilyen gömb volt jelenleg itt.

Már a szkennelés pillanatában tudja Villám, hogy valószínűleg nem lesz szipoly a nő, egy skrull miért álcázná magát skrullnak? És valóban az eredmény negatív lett. Vron hagyta a két rabot futni hagyni, valószínűleg mindkettő nehézsúlyú bűnöző volt, azért is nem ijedtek meg tőle, azonban itt volt valami, ami még őket is halálra rémisztette. A két alak nagyon hamar eltűnt a sarok mögött, majd apró lövések zajai hallatszottak, két velőtrázó sikoly és utána csönd. A skrull nő elfutott Nestor pedig szkennelni kezdett, senki sem követte a nőt a szkenner szerint, de ahol eltűnt a két életjel a másik két rab, annak a közelében sem volt senki sem, csak Vron-t észlelte a szkenner. A tervrajz alapján voltak vezetékek, szellőzők, és szerviz alagutak is a falak mögött, így ezt Jelly is tudta, vagyis eszébe juthatott. Nem kellett tíz másodpercet sem várni, a beszakadt plafonnál férfi ököl nagyságú gömbök jelentek meg, mintegy fél tucat elsőre. Apró tűre hasonlító lézerlövedékek tucatjaival lőttek egyszerre a Nestor, Villám és Jelly trióra, Vron még jócskán messzebb volt, így rá nem láttak rá és őt még békén hagyták.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Knowhere - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Knowhere - Page 2 Empty Re: Knowhere

Témanyitás by Dr. Zield Jones Hétf. 03 Nov. 2014, 09:50

Kam várta a lényt, hogy megnézze, lelője, a tásai a többi rab, akiket igazából nem is nézett társaknak, az ajtó felé menekültek. Yalvis küzdött a sebével és azt kiabálta, hogy egy gép jött. Kam fémes csizmákra gondolt először. A rókának lett igaza. Fémgöbök jöttek lábon vagy repülve. 
~Mi a különbség közöttük és ki irányítja őket? Amiknek csak lábuk van, azok nehezebben közlekednek, alacsonyabb rangúaknak kell lenniük. Androidok talán, amik aktiválódtak, kiszabadultak, mikor lerobbant az űrhajó. Még az űrállomás idejéből maradhattak itt és most leszámolnak az idegenekkel - gondolta magában.
Az ellenfél túl sok volt, Kam nem akart támadni. Még csak a szkennelésnél tartottak, ebből azt gondolta, mégsem akartak mindenkit megölni. Nem tudta, mit találhattak a szkenneléssel, ami miatt valakit megkíméltek volna. Fedezékben maradt és az őrökhöz próbált beszélni.
- Mit tudtok arról a régi űrállomásról, ami ez a Celestial fej volt? Tartottak ott ilyen robotokat?
Az őrök jobban informáltak lehettek, de arra is volt esély, hogy semmit sem tudtak. Kam próbálkozott valamit megtudni, hogy megértse a túlélés módját. A közvetlen harc nem volt megoldás ennyi ellenfél ellen, ilyen fejlett technológiával nem tudtak volna megküzdeni. Lehetett volna, csak áldozatok árán és a kimenetel egyáltaln nem volt biztos. Próbálta felmérni, milyen anyagokból lehettek a gömbök, mennyire voltak sérthetőek.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Knowhere - Page 2 Empty Re: Knowhere

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 12 oldal Previous  1, 2, 3, ... 10, 11, 12  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.