Knowhere

Amint elhangzanak Nestor parancsai, én csak megerősítem azt, mielőtt megindulnék arra, amerre Miller ment.
- Értettem.
De ahogy kiérek a hangárból, már csak a hűlt helyét találtam, és nem volt nála térkép se és fogalmam sem volt mere kellene mennem.
- Ööö... Nestor, Miller eltűnt a szemem elől, ez a hely meg kész labirintus. Oda tudnál vezetni hozzátok? Biztosan látsz engem is a szkenneren...
Ezek után pedig hallom Millert is aki arra hajaz, hogy hagyjuk a TARDIS-t és szedjük össze a rabokat.
- ...vagy maradjak, és ha látok rabot, akkor azt őrizetbe veszem? Mi legyen?
Kérdem, míg figyelem a környezetem, hátha van itt rajtam kívül más is. Ha körbenéztem, akkor után visszamegyek a hangárba, mivel nem lenen jó, ha valaki megfújná a hajónkat.

//Bármelyik másik esetben 2 főre is írnék, hogy haladjunk... de mivel iszonyúan szenvedek fogfájástól, így megúsztátok, vasárnap lesz új kör, addig lesz időtök írni.//

Miután sikeresen kinyitották az ajtót Carl és Kam, némi séta után, valami számomra is fura okból, a TARDIS-nál kötöttünk ki. Amin azért lepődtem meg, mert úgy emlékeztem hogy a hajómat pár szinttel lejjebb hagytam el. Most meg szinte bele futottunk. Persze örültem, hogy végül is nem kellett annyit vissza menni, a hajómért... Viszont annak már kevésbé örültem, hogy a Celestial technológia okozta zavarok miatt valószínűleg még mindig nem tudnék vele felszállni.
~ Ez az űrállomás rendkívül érdekes és fura hely. Így képes több szint különbséget áthidalni, ez egyszerűen fantasztikus. ~
Futott át a gondolat bennem, miközben örömteli arcal néztem a TARDIS-om, ami közben a tetején lévő Police Box felírat sárgásan világít és az ablakokból meg fehér fény szűrődött ki. Ez is arra utalt, hogy energia még mindig volt benne, de nyilván utazni még mindig nem tudnék a zavaró jel miatt. Aztán a kis hajóm látványa okozta örömömet Yalvis lombozta le, mikor elkezdte kigúnyolni az életem legfényesebb gyümölcsét. Ezért bosszúsan néztem rá, majd a foxiai megjegyzése után kissé mogorva és haragos hangnemben így szóltam hozzá.
- Igen a TARDIS külseje fából van. S biztosíthatom, hogy mind térben és időben képes az utazásra, az egész Univerzumban! S meglepődne milyen szívós kis jármű tud lenni! Hidje el meglepődne, akár csak a méreteit látván is. - ezzel a kijelentéssel párhuzamosan oda sétáltam az ajtajához és elővéve a kulcsomat, kinyitottam a befelé nyíló mindkét fa ajtót. Így mindenkinek jól láthatóvá vált kívülről is, a TARDIS vezérlő terme... Vagyis annyi amennyit az ajtóból betekintve láthattak a többiek a vezérlő teremből. Ami persze szemmel láthatóan nagyobb volt, mint a kék fülke külső mérete.
Míg hagytam a többieket, hogy a csodás kis hajóm méret különbségeiről csodálkozva esetleges megjegyzéseket tegyenek, én addig a vezérlő konzolhoz sétáltam. Ellenőriztem a rendszerek állapotát, neme történt károsodás, mióta itt hagytam a tér-idő gépet. S ha minden igaznak bizonyult, akkor minden kapott elegendő energiát, viszont az utazáshoz szükséges energia mennyiség is hiába volt meg, a hajtómű rendszert a zavaró jel mégis akadályozta a működésben. S hiába vettem számításba számos lehetőséget, mindnek a kivitelezése túl sok időt vett igénybe... Kivéve, ha antigravitációs kapcsokról volt szó. Ami hirtelen jutott eszembe, már csak elő kellett keríteni párat, de ezt a többiekre bízom, s ennek érdekében meg is említettem nekik.
- Jut eszembe! - fordulok a TARDIS nyitott ajtaja felé. - A hajóm szállítását segíthet megkönnyíteni, ha esetleg antigravitációs kapcsokat használnak, és a fülkére rögzítik. De ha van jobb ötletük, csak rajta, nem állok az utjukba. A lényeg, hogy sikerüljön eljutatni a hajót a hangárba.

Kam felmérte a lehetőségeket és a Doktor is sokat segített.
~Értelmes ember. Végre valaki! Ilyenekből hiány volt a börtönben, a rabok között!~gondolkodott magában a kymmelian.
Segített, amiben tudott, energiával, az egyik védelmező pedig csavarhúzót is hozott. A nagy szájú róka végre hozott valami hasznot is és együtt ki tudták nyitni az ajtót, ahogy mindenki csatlakozott. A rabok elfogása már nehezebb kérdésnek látszott.
~Nem sajnálok én itt senkit befogni. Nem szerettem meg őket. Ez a rókaképű már egészen hasznos is tudott lenni, ő az egyetlen a túlélők között, akit tartok valamire. Miért ne segítsek? Amíg nem húzom fel magam, addig segítek, az is egy jó pont és lehet, hogy kapok könnyítést~
A kymmelian odaállt a foxiai mellé. Ránézett és ő is jelentkezett.
- Segítek. Mi ketten ismerjük a rabok egy részét és ha látják, hogy normálisan mozoghatunk itt maguk mellett, akkor lehet, hogy együtt működnek. Jobban, mint egyébként tennék.
Készen állt arra, hogy segítsen és persze, hogy kitérjen, ha nagyon agresszív rabokba vagy bármi hasonlóba ütköztek volna.

Jelly a kymmelian segítségével kinyitja az ajtót, és ők belépnek a terembe. Előtte azonban a mutáns biztatóan Kamre mosolyog, és csak ennyit mondd.
- Kösz, nélküled nem juthatunk volna át - mondja neki mosolyogva. Eldönti magában, hogy az idegen nem is olyan rossz fickó, és biztos valami tévedés miatt került sittre. Talán ha tárgyalás lesz, akkor mellette fog majd tanúskodni.
Ez azonban nem volt mondható a foxiaira, aki rögtön alkudozni kezdett, és természetesen a TARDIS-t is becsmérelni kezdte. Jelly azonban a lényre nézett.
- Hé, te vörösbundás Han Solo, szerintem gondolatban már ennek ellenére háromszor elloptad. Jól mondja a Doktor, időgép ez. De mindkettőtök segítsége jól fog jönni.
A másik férfi közben belépett a hajóba, ami tényleg nagyobb volt belül mint kívül. Jelly okvetlenül is követi, és a konzolhoz lép.
- Bocs, ugye nem gond, hogy bejöttem? - kérdezi döbbenten, aztán körülnézz. - Minden megvan az időrotor, a konzol. Huuu, eddig ilyet én csak a tévében láttam. Amúgy az őskori eset megtörtént? Tényleg egy tűzet csiholni képes varázslónak nézték?
Aztán zavarában röhögni kezd.
- Ha végzett, akkor térjünk vissza mielőtt a többiek fejfájást kapnak.

Kam visszabólogatott Jellynek, hogy egyezségre jutottak. Végre ugyanazt akarták és nem kellett egymással harcolniuk. Mosolyra még nem telt, Kam azzal nagyon spórolt mindig is. Amióta a börtönben volt, azóta már csak azért is megtette, mert minél szélesebbre nyújtotta a száját, annál több nyál folyt ki belőle.
~Az első dolgom lesz odakinn, hogy ezt kezeltetem. Ha valóban amnesztiát kapunk vagy könnyítést, ne nyálas képpel álljak a bírák elé. Senki nem vesz komolyan egy nyálfolyatós építészt.~gondolkodott magában némán.
- Kösz - mondta Millernek és megitta a fiola tartalmát.
Mikor a robbanás bekövetkezett, akkor ő is szerzett sérüléseket és nem ártott egy adag gyógyital. Nézte a páncélost, aki elbánt a badoonnal és odamondogatott a Galaxis Őrzőinek is. Kemény fickó volt, katona és valahogyan nem ebbe a világba való volt. Vagy egy nagyon távoli szegletéről jöhetett, annyira idegennek tűnt.
- Maga amúgy kicsoda? - kérdezte Kam minden rossz él nélkül, egyszerű érdeklődéssel.
Egyszerű szavakkal, egyszerű módon. Arra már mindenki rájöhetett, hogy amikor beszélni kellett vagy tárgyalni, nem őt kellett előre küldeni. Nem szerette azt, inkább csinált mindig valamit, mint hogy beszéljen.
- A fentieknél volt gránát lőfegyver és ki tudja, még mi az isten nyila -szólt Kam, hogy segítse a felkészülést.
Nem örült, hogy eltökölték az időt és már egy kisebb sereggel kellett szembenézniük.
~Ezt már intézzék el a nagy Harcosok! Én meghúzom  magam hátul, nem akarom megöletni magam.~
A szavához tartani akarta magát, de nem közvetlen harcra vállalkozott egy komplett csapat ellen. Az előbb még arról volt szó, hogy lézengő rabokat kellett begyűjteni. Ez így már nagyon nagy túlerőnek tűnt.
- Doktor, nem tud elmenni a Tardiszal és visszajönni az időben egy hadsereggel? Most jól jönne...
Ha nem volt más, mint támadás, akkor igyekezett leghátul maradni és fedezékbe húzódni a lövések elől.

Miközben a hajó rendszereit vizsgálgattam, egyre csak azon töprengtem, mit is tehetnék még, hogy segítsek lezárni ezt az egész kalamajkát. Közben Mr. Morrow is beszállt és tett pár megjegyzést a TARDIS belsejét illetően. Erre én röviden válaszoltam.
- Jöjjön csak be fiatalember. Csak arra kérem ne nyúljon semmihez. - mondtam neki, miközben ide oda sétáltam a kerek konzol körül és jó pár gombot és kart állítottam be, miközben a minitort néztem a vezérlő felett. Majd válaszoltam a két kérdésre is.
- Nos bizonyos értelemben igen. De tudja akkoriban az Emberek egyszerűek és nagyon tudatlanok voltak, könnyen manipulálhatók. De a mostani gondunk jobban aggaszt, mint az Őskorban tett egykori látogatásom. Ráadásul ahogy egyre többet utazom, még inkább rádöbbenek, hogy mikor ezt a hajót építettem, túlságosan siettem és pár fontos dolgot kihagytam... - mormogtam tehetetlenül és morcosan, mert hosszú ideje most először érzem, hogy ismét tehetetlen vagyok. S ez az állapot sosem volt kedvemre.
~ Mindig is ez hajtott előre, hogy nem nyugodtam bele a sikertelenségbe, sosem adtam fel és sosem hátráltam meg. Bár ha lenne legalább pajzsom... Áhh miért is siettem annyira ezen szépség megalkotásával? Miért? S most mikor a legnagyobb szükségem lenne legalább egy pajzsra, pont most szembesülök ezen most már fontosnak vélt rendszerek hiányával. Miért kellet nekem megvárni, míg valami olyan helyzetbe keveredem, ahol rádöbbenek, mi mindent mulasztottam el. Még hogy az idő és a tér átutazása veszélytelen?! Hát látszik, hogy túl fiatal voltam és milyen naiv, mikor nekivágtam ennek az egésznek. ~
Futottak át eme keserves és önostromló gondolatok a fejemben, miközben még valami megoldáson is törtem a fejem. Kezdett bosszantani a tudat, hogy ilyen krízis helyzetekben sem tehetek semmit. majd arra lettem figyelmes, hogy Kam kintről megszólítva, meg kérdezte, "hogy hadsereget tudnék-e hozni?"
- Sajnos el kell hogy keserítsem Kam. Ez az állomás blokkolja a tér-idő hajtómű bizonyos funkcióit, így hiába van elég energiám, nem tudok utazni az időben. De még ha meg is tehetném, nem biztos, hogy jó ötlet lenne. Egy ilyen mértékű beavatkozás komoly következményekkel is járhat. Attól tartok mással kell próbálkoznunk. - ekkor villant be valami, amivel talán tehetek valamit.
- Jut eszembe talán ha lenne elég időm és megtalálnám a hajóban minden szükséges elemét egy fojtómezőt, vagy egy csillapító mező generátort létre tudnék hozni, amivel megbénítanánk a fegyvereiket. De a sikerre nincs garancia, hiszen nem tudom, hogy minden alkatrész megvan-e a hajóban valahol. - ugyanis kissé nagy volt a rendetlenség a vezérlő egyes részeiben, révén, hogy bizonyos értelemben itt végeztem a kutatásaimat az elmúlt időkben...

Miller szavaira mi szerint rossz katona vagyok inkább nem szóltam semmit. Maximum egy mély lélegzetvételt lehetett tőlem hallani az adóvevőn át, ha az elég érzékeny.
Nestor szavait hallgatva indulok meg vissza hozzájuk. Néha meg megerősítem Nestort, hogy "Értettem". Majd viszonylag hamar, de megtaláltam a társaságot, akiket a jelek szerint Miller ellátott már és tervet is kieszelt.
Figyelmesen hallgatom, azt végig, majd amikor a csapat elosztásáról lesz szó, akkor szólalok csak fel.
- Szerintem az lenen a legjobb, ha Miller menne Nestorral, Vronnal és a többiek meg a másik csapatban. De ha más a javaslat akkor nekem mindegy.
Mondom, majd a terv szerint válunk szét, és követve Miller tervét megindul a bekerítési akció a még szabad rabok ellen.
~ Remélem most már simábban fog menni a dolog, mint az eddigiek, legalábbis az elfogás rész, mégha a hajóval most nem is igen tudunk mit kezdeni.

Jelly úgy tett, mint ahogy az öreg mondta. Inkább nem piszkált semmihez sem. Csak a műszereket nézte, azokat a szerkezeteket, amiket valószínűleg ésszel nem mérhet fel.
Miller elküldi hírnőknek a nagyszájú foxiait, és hirtelen kozmikus csend ereszkedik rájuk, legalábbis Jelly számára. Ekkor a következő pillanatban nyílt ki az ajtó, és a rabok is belépnek hamarosan. Jelly-nek ekkor lett egy mentőötlete.
Hisz mellettük van egy fickó, akinek a hajója nagyobb belül, mint kívül.
- Ez jó ötlet, ha nagyon feltudnánk venni a frekit, akkor talán a rabokat is eltudjuk kábítani. Viszont nekem lenne egy másik ötletem.
Kiszól Nestoréknak.
- Fiúk, mi lenne, ha bejönnétek a hajóba, magunkra zárnánk az ajtót, és mikor a rabok ide sereglenek, akkor csapnánk le rájuk? Ez a cucc kívülről csak egy fülke, na milyen ötlet? Addig a Doktorral van egy tervünk.
Elmondja neki a fentebb ismertetett fojtómező ötletet és hogy talán azon a hajón megvannak hozzá az eszközök.

Résztvevők: Nestor Stratos, Zeck / Villám (Kira), Carl Morrow / Jelly, Yalvis Trewero / Bíbor Kisértet, Kam Flyrthibate / Töltés (Zield), Vron / Acél és Doktor
Következő körváltás: 2015. május 4. (hétfő)

Yalvis sikeresen feltudott mászni és nekilátott annak, hogy végigmásszon a szellőzőben. Szerencsére abban semmilyen gond nem zavarta őt, nem voltak akadályok, csak csövek, se semmi. Mivel ő maga is apró volt, így könnyedén tudott haladni, alig másfél perc alatt sikerült is oda kimásznia, ahova kellett. Innentől volt már nem biztonságos a haladás a drone-k miatt. A folyosóra is könnyedén le tud ugrani, mászni. Emlékezett arra is, hogy innen nem is olyan messze volt az a hely, ahol a többi rabot hagyták, egy-két perc futással el is érheti azt a területet.

Akik a folyosón maradtak közel sem voltak olyan jó helyzetben, mint Yalvis, aki biztonságos távolságra ért a bajoktól. Igazából Nestor-nak kellett volna beosztania a csapatot, mert ő volt az, aki ismerte a csapatát, de ez nem történt meg. Miller válaszolt Kam szavaira.
- Akit maguk az űrállomás kísértetének mondanak – felelte egyszerűen.
Kam sajnos nem igen tudott hol elbújni, hacsak nem a TARDIS belsejében, egyébként egy-két kisebb törmelék és fedezéknek használható tárgyon felül szinte semmi sem volt a folyosón, ami nem könnyítette meg a csoport dolgát. Kam, Doktor és Jelly végül is bent a TARDIS-ban lelnek menedékre és csak a többiek maradnak odakint. Jelly elmond egy tervet, de erre kint már nem nagyon van lehetőség már. Villám is mondott egy tervet, de mire elmondta vehette észre, hogy sem a Doktor, sem Kam, sem a kis tudósuk nem volt már kint és egyikőjük sem óhajtott harcolni. Jelly-ről tudta, hogy amúgy sem harcos és most fogott először fegyvert a kezében.
- Villám, te leszel Nestorral, én Miller-rel – szólalt meg hosszú idő után.
Ezzel már úgy is helyezkedett, ők ketten voltak a tíz főre, Nestor és Villám a kilencre. A rabok pedig amint feltűntek és lőtávolba értek azonnal tüzet nyitottak lézerekkel a hajóra, illetve a látható négyesre. Mindenfelől, minden magasságban lézerlövések tarkították a folyosót pillanatokon belül.

Szerk kép a csatáról:

A csata megkezdődik kint, de Jelly, a Doktorral és Kammel az időgép belsejében ragadnak.  A fiatal mutáns mérlegelni kezd, ha kimegy, akkor biztos, hogy lelöveti magát. Azonban ideges lett, mikor a társaira gondolt, és hogy ők éppen kint kockáztatják az életüket.
Valahogy ő is ki akarta venni a részét a harcból, és tudta is, hogy csak a zsenialitásával harcolhat. Az volt az egyetlen fegyver, amit ismert.
Azonban innen bentről is tudna segíteni a többi őrzőn és persze Milleren. Odalép a társai elé, és megszólal.
- Doktor, szerintem keressük meg azokat a cuccokat amit maga említett. Próbáljon meg visszaemlékezni, hogy hol melyik helyen lehet. Kam, segítsen maga is.
Carl próbálja átvenni az irányítást, és megindul az irányítóterem kijárata felé.
- Én legalábbis nem fogok itt rostokolni, míg a társaim kint kinyíratják magukat. A magam módján fogok segíteni. Gyerünk!
Aztán félszegen a Doktorra pillant.
- Tudna segíteni? Kérem. Ez a maga hajója, és félek, hogy véletlenül rossz helyre jutok, vagy ilyesmi.

Amikor Yalvis elszaladt, hogy kerülőúton hátulról támadja hátba a rabokat az őrök segítségével, akkor Kam is élvezte a csendet. Kifújta magát, amiből köpés lett a nyáladzásának hála és röviden szólt.
- Hála istennek...
Segített nekik a foxiai, de ezt mindig feledtette az állandó szövegelésre. A kymmelian nagyon is örült neki, hogy most máshol volt segítségükre a róka. A Doktor szavainak nem örült ennyire. Blokkolva volt a kijutás és ha meg akarták tenni, akkor először vagy a blokkolót kellett kikapcsolni vagy kijutni a fejből és onnan elindulni. Ezzel majd később lehetett foglalkozni, amikor nem lihegett tizenkilenc nehézfiú a nyakukban.
~Ha vissza tudnék utazni az időben, a gyilkosság előtti időkre, akkor végre nyugtom lehetne. Ezzel a Doktorral beszélnem kell majd később. Vagy kényszeríteni, hogy segítsen, ha már tud~
Kam szövögette a terveit és rá kellett jönnie, hogy csak a Tardisban tudott elbújni, máshol nem. A lézerlövések elkezdtek záporozni és Kam önkéntelenül is behúzta a nyakát.
- Mennyit bír ez? Doktor, van egy ötletem. Ha van kéznél elég sok folyadék, ami vezeti az áramot, azt feltölthetném kilocsolhatnánk az ellenségre vagy alájuk. Csak akkor meg kell oldani, hogy a Védelmezőknek ne legyen bajuk.
Nem tette hozzá, de csak azért féltette őket, mert ha egyet megöl, véletlenül is, ugrott az amnesztiája...

A felosztásom, nem jött össze, mivel a csapat fele, behúzódott a TARDIS belselyébe, és mindössze csak négyen maradtunk a folyosón, míg az ellenfeleink megjelentek a látóhatáron.
~ Ő ez remek. Már csak ez hiányzott.
 Vron újra oszt minket, és Nestor mellé kerülök a harcban, ránk maradt a kisebb csapat, e még így is kilencen voltak kettőnkre.
~ Ez csodás erő egyenlősség.
A törmelék közel volt hozzánk, így az egyik közelebbi, nagyobb mögé siettem, hogy mint a lövészárokból, úgy lőjek ki egy sorozatot az ellenfeleimre, igyekszem pontosnak lenni, főleg mellkast célzok, vagy fejet, de ha láthatóan rám lőnek, néha néha lehúzódom a lövedékeke elől. Igyekezve mindet kikerülni, ha a lövedék nem bírná a strapát, akkor pedig igyekszem kitéréssel elkerülni a további lövedékeket, remélhetőleg úgy, hogy ne zavarjam meg a társaimat a harcban, míg én védekezem és közben vissza vissza lövök az ellenségeinkre.

Miután a helyzet úgy alakult, hogy én, a Kymmelian és Carl a TARDIS-ban maradtunk a két fülkeajtaját a hajónak gyorsan be is csuktam, majd ránk is zártam az ajtót. Így kívülről már nem lehetett feltörni a zárat. Majd Kam-re és Mr. Morrowra szegeződött a tekintetem. Végig hallgattam mindkettejüket, miközben lassan vissza sétáltam a gombafej alakú hat részre tagolt vezérlő konzolhoz. Közben Carl tanácsára elgondolkoztam, hogy hová is tehettem azokat az alkatrészeket.
~ Lássuk csak... A terem azon sarkában, ahol vegyészeti kísérleteket folytatok, biztosan nem hagytam e féle alkatrészeket... Igaz is, akkor talán a másik részen lehet. ~
Így hát elindultam abba a részébe a félgömbre emlékeztető nagy vezérlő teremben, ahol mechanikai alkatrészek heverésztek, no meg két kisebb asztal is, amin szerelgetni szoktam. Amint odaértem, rögtön keresgélni kezdtem a kupacba. S meg is lett néhány alkatrésze. Viszont elgondolkodtatott a generátor ötlete, főleg az amit Kam barátunk említett.
~ Nos az ötlet nem volna rossz egy anyag, ami vezeti a feszültséget és így áramot juttatni a ránk lövő rabokhoz, majd így ártalmatlanítani őket... Az elképzelés jó volt, de a kivitelezésekkel, már gondjaink lennének. Hiszen e féle tervhez még akkor kellett volna előkészülni, mikor a tűzharc nem alakult ki. Így utólag, aki kilépne a TARDIS-ból, csak megöletné magát. Hiszen a záporozó lézer lövedékek valamelyike biztos eltalálná azt aki éppen kilépne a hajómból. S gondolom, mivel két irányból is tüzelnek ránk, valószínűleg a TARDIS-t elég nagy területen érik a lövések. Abba már bele se merek gondolni, milyen nehéz lehet a kinti csapatnak életben maradnia. Így bár van két ötletünk idő szűkében egyiket sincs elég idő kivitelezni. Még ha a generátort össze is tudnám gyorsan rakni, a finom beállításokkal el lehetne szórakozni egy darabig. Így csak egy megoldás maradt hátra. ~
Hirtelenjében átgondoltam a lehetőségeinket és a lehetséges végkimeneteleket is, ami ránk várhat. S közben az is bosszantott, hogy mostanában döbbenek rá, mennyire befejezetlenül hagytam a hajómat is. Ezért már csak egy eséllyel próbálkozhattam, ami talán segíthet valamit. Oda mentem a konzolokhoz, a vezérlő fölötti monitorra rákapcsoltam a kinti folyosókat osztott képben, hogy lássam, mi folyik odakint. Majd bekapcsoltam a kommunikációs rendszert melyet a Galaxis Védelmezőinek frekvenciájára hangoltam, így ők hallhattak.
- Itt a Doctor beszél! Jól figyeljenek rám, bár tudom, hogy most ez a legnehezebb. Javaslom, a tűzvonalból mindannyian húzódjanak félre, mert magukban nem kívánnék kárt tenni! A lényeg, hogy ne legyenek a Tardis útjában! - ekkor a Kymmelianra és Mr. Morrowra néztem, akik valószínűleg értetlenül fogadhatták az iménti kijelentésemet. S bár én is tudtam, hogy ezzel is kockázatot vállalok, mert az állomást körülvevő energia mező miatt így se biztos, hogy sikerülni fog. Esetleg csak annyit érek el vele rosszabbik esetben, hogy a hajtómű kezdene túlhevülni az erőlködéstől. Akkor viszont itt leszek él leállítom.
Miközben elkezdtem fürgébben a gombaszerű vezérlő konzol körül mászkálni és a rajta lévő karokat és gombokat váltakozó kombinációban használni, közben a monitort is figyelve. Ezalatt gyorsan vázoltam a felállást a két társamnak is, hogy értsék is, mit teszek.
- Sajnálom Uraim. Odakint a helyzet már már kaotikus. S azt kell mondanom, hogy a Galaxis őrzői, úgy vállaltak egy ilyen küldetést, hogy röstelltek fel is készülni az e féle megpróbáltatásokra is. Mert ha eléggé felkészülten jöttek volna ide, most nem lennénk ilyen helyzetben. Így kockáztatnom kell a hajómat a társaik életéért. Még akkor is, ha tudom, hogy a sikerre kevés az esély. De ha a barátainak elég sütnivalójuk van Mr. Morrow akkor élni fognak a lehetőséggel, amit felkínálok nekik. - mindezt úgy mondtam, hogy közben tudtam, hogy a kommunikációs csatorna végig aktív volt. Ezért a kint lévő GV tagok is hallhatták minden szavam, a lézer lövések hangja ellenére is.
A monitort nézve, amint meggyőződtem arról, hogy a szóban forgó négyes fedezékbe ment. Lehúztam azt a bizonyos kart és a konzol közepén lévő átlátszó üveg szerű oszlom két vége egymásba érve fel és le kezdtek mozogni. Miközben a TARDIS jellegzetes hangját is hallani lehetett. A folyamatot némi rázkódás is követte, mert némileg erőlködnie kellett a tér-idő hajómnak az ellenhatásokkal szemben. S remélve, hogy sikert aratok a blokkoló mezővel szemben, megpróbáltam elindulni azon ránk tüzelő tömeg felé, akik a legtöbben voltak. így lehetőséget adva a kinti négyesnek, a felülkerekedésre. Persze amennyiben sikerrel járok a próbálkozásommal. Ha sok időre nem is, legalább addig, míg a hajóm mozgásával kellő zavart nem keltek, a cselekvéshez. Eközben kívülről, ha az elképzelés sikeres lesz, azt lehet látni, hogy a Tardis tetején lévő lámpa pulzáló erős fényt ad.  A hajó legalább fél métert felemelkedik a levegőbe, miközben elkezd a saját tengeje körül is forogni. S a nagyobbik létszámú lövöldözős rabok felé fordulva és legalább harminc fokos szögben megdőlve száguld a dühöngő rabok felé.

A kymmeliannak túl későn jutott eszébe az ötlet. Ha kinn lett volna és a nehézfiúk messze, amikor mondja, akkor lehetett volna vele valamit kezdeni. Most már késő volt ehhez és nem működött az ötlet, lehetőség sem volt rá és értelme sem lett volna. Kam szétnézett az űrhajóban, hogy mit lehetett itt kezdeni. Vizsgálta építész szemmel is, amíg a Doktor beszélt a többiekhez.
Igyekezett megkapaszkodni, mikor a TARDIS nekilódult. Az egyik páros remekül állt, a másik pocsékul és őket kellett volna segíteni a manőverrel, ami nem sikerült túl jól. Kam megpróbált kapaszkodni, hogy ne törje össze magát.
~A rohadt életbe, hogy bezavarja a hajó! Kimenni nem lehet, irányítani nem lehet rendesen, mi a jó büdös francot csinálhatnánk? Mindjárt szétvet az ideg ettől a szarakodástól!~gondolkodott némán.
Egyszerűen nem volt más ötlete, mint kapaszkodni. Mondani is fölösleges lett volna bármit. Egy olyan tudású ember, mint a Doktor, mindent meg kellett, hogy értsen abból, amit Kam is észrevett. Biztonságban voltak a lőfegyverek elől, de a jármű bizonytalansága miatt még megsérülhettek volna.

Az események ma már sokadszorra rapid tempóra váltanak. Mivel támadni nem igen tudtunk mi ketten, ezért a doktor egy furcsa és hajmeresztő ötlettel állt elő, amiből ha nem ugrunk el időben előle, az lett volna a vége, hogy kebabként végezzük a TARDIS elején.
A doktor szavait felfogom és védekezések közt igyekszem kitérni az útból is, majd mikor meglódul a hajó egy nagy szökkenéssel térek ki az útból, így az elsodorja mind a 9 embert és fel is hasítja.
~ Hűha, brutális, de bevált.
Vronnak és Millernek sokkal könnyebb dolga volt. Már csak a páncélzat miatt is.  Amiben én és Nestor kevésbé voltunk erősek.
De így hamar megcsappant az ellenség száma, csak négy maradt már.
Nestor felszólította őket a megadásra, ami reméljük elég. ha mégsem lenne az, akkor fegyveremmel fedezem Nestort és a többieket, miközben azért magam épsége érdekében kerülök is, ha rám lőnének.

A TARDIS szkennerének köszönhetően kiderült, hogy Nestorékat kellett kihúznom a nehéz helyzetükből. Így a vezérlő konzol segítségével beállítottam a magasságot, az irányzékot és a sebességet is. Azonban a fejet körülvevő blokkoló mező, kissé keresztül húzta a számításaimat. Ráadásul a beállítások közepette kapaszkodnom is kellett, hogy tartani tudjam az egyensúlyomat.
- Az ördög vigye el! - káromkodtam hangosan, mikor figyeltem a monitoron lévő kinti helyzetet. S közben próbáltam valahogy javítani az esélyeken, de hiába. Kicsúszott a hajóm irányítása a kezeimből. Ráadásul jelentősen fel is gyorsultunk, és semmi esélyem nem volt lassítani. S ebből adódóan, bár az elképzelésem sikerült, de a végeredmény a blokkoló mező hatása miatt rosszabb lett, mint amit eredetileg el akartam érni. Hiszen kilenc rabot széttépett a frontális ütközés a TARDIS-al.
Ráadásul a landolás sem ment zökkenő mentesen, mert nekicsapódtunk a folyosó rész végénél lévő ajtónak. Közben párszor nehezítette a dolgomat a rázkódásokon kívül még a vezérlő konzol helyenkénti szikrázása is.
~ A mindenségit! Ez a blokkoló mező sok bosszúságot okoz nekem! De legalább sikerült használni a TARDIS-t és elmozdítani az érkezési helytől. Viszont az, hogy azt a kilenc rabot gyakorlatilag megöltem, ez nagyon nyugtalanít. Főleg, hogy egyáltalán nem ezt akartam ezzel elérni. De már nem tehettem semmit ez ellen. Majd később foglalkozom a rabokkal és azzal amit okoztam... Ideje utána járnom, hogy mekkora károm származott ebből a húzásomból. ~
Miután végig morgolódtam magamban a történteket, elindítottam egy diagnosztikai programot, amivel leellenőrzöm az egész hajót. S így kiderülhet, mennyire sérült meg. Ezután a többi utasra néztem, s érdeklődtem az állapotukról.
- Mindketten jól vannak? - amint jelezték a fizikai állapotukat, folytattam. - Elnézést kérek az első és egyben rövid utazásuk bonyodalmai miatt. Nem mindig szokott így alakulni.