Knowhere
10 / 12 oldal • Megosztás
10 / 12 oldal • 1, 2, 3 ... 9, 10, 11, 12
Re: Knowhere
Résztvevők: Nestor Stratos, Zackary Knight / Villám (Kira), Carl Morrow / Jelly, Yalvis Trewero / Bíbor Kisértet, Kam Flyrthibate / Töltés (Zield), Vron / Acél és Doktor
Következő körváltás: 2015. április 5. (vasárnap)
Villám felhúzta magára a páncélt és ott maradt a konzolnál, hogy irányítsa azt. Az egyetlen gond az volt, hogy a csoport többsége nem mozdult, egyedül a Doktor, Kam és Vron volt az, akik hátrasiettek, senki más nem tette meg ezt. Miller bólintott, hogy igyekszik megtenni, amit lehet, csak ezzel az volt a gond, hogy pontosan a csoport lábaihoz csúszott, mert akkorát kapott. Legalább tíz-tizenöt métert repült és csúszott összesen. A badoon pedig átkozottul gyors volt, a méretét meghazudtolva vágtatott be a tömegbe. A hármas ekkor ért hátra a folyosón és már el is tudták hagyni a folyosórészt, Miller hiába tett meg mindent, hogy magára vonja a figyelmet, de a lény úgy csapott, hogy Yalvis, Jelly és Nestor is benne volt a csapásban. Mindhármójukat a falra kente és ők pedig véres foltot hagytak rajta, ahogyan lecsúsztak eszméletlenül a padlóra. Villám gondban volt, mert a nem mozduló társai miatt nem tudta a zsilipet kinyitni, mert ezen esetben őket is kiszívta volna a vákuum az űrbe. A lény egy pillanatra megzavarodott ekkor, nem tudta eldönteni, hogy Miller-t, vagy éppen Villámot támadja, mert félúton volt kettejükhöz képest.
//Szokásos, ha írnak, magukhoz térnek, addig eszméletlenek.//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Knowhere
Egy idő után tülekedés alakult ki a konzolnál, és ez akkor is fennállt, mikor a folyosón megérkezett a badoon. Mindenki egyszerre próbált meg hozzáférni a berendezéshez.
Valószínűleg azért mert azt gondolta, hogy ő jobban csinálja mint a másik. Jelly arra gondolt, hogy valamelyikbe csúnyán belerúg, ő is megtudta volna oldani ezt az egészet.
Azonban ideje sem volt rá, mivel a Celestial badoon pillanatok alatt ott termett, és egy ütéssel a falhoz kente őket. Mikor a fiatal mutáns felébredt a fal mellett, a feje hátsó része megint vérzett. Mellette ott hevert az eszméletlen foxiai és Nestor. Harcolva a háborgó gyomrával feltápászkodott, és a vállára vette a foxiait, és közben megragadta Nestor ruhájának grabancát és próbálta biztonságba vinni a két ájultat. Addig míg Villám és Miller a lénnyel harcoltak.
Ha sikerül, akkor majd magukhoz téríti őket ott valahogy.

Jelly- Bannolt
- Hozzászólások száma : 339
Hozzászólások régi : 5
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 09.
Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Knowhere
Kam szavaira az egyik Védelmező reagált és a kymmelian bólintott, hogy igen, csinált már ilyet.
~Pont azért vagyok itt, mert csináltam. Egy egész családot töltöttem meg árammal. Megérdemelték a haragomat, mégis le lettem sittelve~gondolkodott magában.
A folyamatos ügyetlenkedéstől megint kezdte felkapni a vizet. Nem sikerült semmi és menekülni kellett a társaságnak. Becsapódott az idegen páncélos, akit üldözött a badoon és gyorsan kellett cselekedni.
~A Doktor egy értelmes ember. Rá kellett volna hallgatnunk. Egyáltalán végre nem ostoba bűnözők között vagyok. Futás!~gondolkodott a kymmelian és igyekezett elfutni, az ajtót pedig bezárni maga mögött. Ha a társaságból még jött valaki arra, akkor azt beengedte, csak a badoont akarta kizárni és azt, aki ki tudta azt szorítani az űrbe, ha még ez volt a terv.

Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin
Kree jövő:
Dr. Zield Jones
Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Knowhere
- Neem.
Lehelem magam elé a szavakat hitetlenkedve, mikor látom, hogy a Badoon a falhoz vágja a két társam és a foxiait.
A szörny nem tudja eldönteni, hogy melyikünkre támadjon, de úgy tűnik, majd én leszek az akire rávár a csali szerepe.
- Miller segítsen a sérülteken! Egyedül megyek az űrbe ezzel a monstrummal együtt! Siessenek!
Mondom nem túl hangosan. El ugrok a paneltól, hogy ne sérüljön meg ha kergetne a lény, majd felkiáltok.
- Gyere és kap el, te túlméretezett szemétdomb!
Kiáltom a lény felé integetve, majd megindulok futva, hogy időt nyerjek, míg Miller segít az időközben magához tért Jellynek cipelni a sérülteket. Próbálok úgy futni, hogy ne érjen utol a szörny és ne is sérthessen meg, mert ha nagyobb sérülést kap a páncélom, akkor az már nem véd meg a vákuumtól. Ha le akarna csapni és nem tudnék futva kitérni, akkor megpróbálok elröppenni az útból, lévén felhúzott páncélban már repülni is tudok. Ha a többiek biztonságba érnek, akkor igyekszem minél hamarabb, de azért vigyázva visszaröppenni a panelhez, hogy legyen időm kinyitni a zsilipet, mielőtt a szörny odaérhetne hozzám.

Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Kira Sign- 9. szint - 20 kredit
- Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.
Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Knowhere
Szerencsémre sikerült kijutnom és rajtam kívül még Vronnak és Kamnek sikerült. Sajnos a többiek valamiért inkább ott időztek, a cselekvés helyett. Én meg már túl öreg vagyok ahhoz, hogy erőltetve vonszoltam volnaőket kifelé. Így amint sikerült elég messze jutnunk a folyosón, körülnéztem, hogy a folyosó részleget, hogyan tudnánk lezárni, ha szükséges lenne. De közben az sem hagyott nyugodni, hogy az a rab és a két Galaxis Védelmező ott maradt. Mert biztos voltam benne, hogy így ennek nem lesz jó vége. Íg miután ez új folyosót is felmértem, hogy ott mik a lehetőségek, egy nehéz és kockázatos kérdést kezdtem fontolgatni, hogy visszamegyek értük és megpróbálom őket kihozni valahogy. Bár a jelenlegi fizikai állapotomban már nem tudok olyan nehéz terheket cipelni mint annak idején... De valahogy akkor is segítenem kellett rajtuk, ha már hallgatni nem akartak rám. Már csak azt remélhettem, hogy ezek után belátják majd, hogy jóbb ha rám is hallgatnak, ha kell és nem ellenkeznek. Majd Vronhoz és Kamhoz fordultam és közölni készültem velük mire készülök, amiben vagy segítenek és támogatnak, vagy nem.
- Vron és Kam tudom kockázatos, de nem hagy nyugodni a másik három társuk tétlensége és makacssága. Arra gondoltam, hogy vissza megyek és valahogy kihozom őket a veszély zónából. A baj, hogy egyedül kicsit kevés vagyok. Hisz nem vagyok már fiatal, így az erőm se a régi... Viszont nem is a társainkat a legnagyobb gond kihozni, hanem addig lekötni a Celestial badoon figyelmét. Nyílván Mr. Knigth se nyitja ki a zsilipet, míg a társait biztonságban nem tudja, de ahoz, hogy a terv sikerüljön, a kockázati és veszteségi tényezőket meg kell szüntetni. Mit gondolnak velem tartanak? - vázoltam és tettem fel akérdésemet a két társamnak. Ezután, hacsak a hallásom nem tréfált meg úgy hallottam, azon folyosó felől, ahonnan eljöttünk, hogy valami történik ott és a hangokból ítélve, nem számítottam jóra. Tudtam, hogy a GV tagjai, ha nem muszáj nem kockáztatják egymás életét, így ha a feltételezésem helyes volt a zsilip még nem volt nyitva. S mivel nem bírtam tétlenül ácsorogva végig hallgatni, ami odaét történik, így hírtelen elindultam visszafelé. Nem sokkal később, amint annak a folyosónak a bejáratához értem, ahonnan kimenekültem nemrég, láttam, ahogy a fiatalember próbálja elhozni onnan a sérült társait. Ha amenyiben már a kérdéses folyosó részről kijött a sérülten vonszolt társaival, akkor én is segítettem neki, amenyire erőmből tellett. Persze én már nem mentem a kérdéses részlegbe, ahol Miler, Mr Knight és a Badoon is voltak, hanem a szomszédos folyosó takarásából lestem be, majd vonultam hátrébb, hogy a lény ne is vegyen észre. De sikerült Mr. Morrownak ki cincálnia a szomszédos folyosóig a sérült társait, ahol én is vagyok segíthetek majd neki messzebb vinni őket, hogy a vákumtól ők is biztonságba legyenek magammal egyetemben. Ha azonban még nem értek el hozzám kénytelen voltam idekint csendben megvárni őket, kerülve a feltünést. S ha rajtuk már nem tudnék segíteni, felkészültem arra is, hogy visszatérjek a másik két társamhoz, akikkel korábban kijöttem. Így magamat is biztonságba tudva. Hiszen holtan nem csak magamnak, de másnak se vagyok hasznára, vagy segítségére. Aztán eszembe jutott, hogy még ha ki is üti őket a Badoon és fel is kell legalább az egyikük, ki tudja hozni őket, főleg, ha közülük, kettő is ébren lenne, akkor tudnak egymásnak segíteni és cipelni a harmadikat, míg eljutnak hozzánk.
- Én buta öreg Doctor. - koppintok a fejemre. - Hogy ez miért nem jutott eszembe, azelőtt, hogy vissza jöttem. - így gyorsan szedtem a sátorfámat és indultam vissza a többiekhez, a biztonságba, mielőtt a vákum végezne velem is.

A hozzászólást Doctor összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 05 Ápr. 2015, 09:40-kor.
Re: Knowhere
Yalvish utolsó emléke az volt, hogy feltűnt a celestial badoon, felévágott, de ő egy utolsó, parádés szökkenéssel kitért az útjából, kikapta az egyik védelmező övéből a hirtelen ott termett yegashi diszruptort, amit legalább öt galaxisban és a potenciálisan létező realitásokban, ahol szintén feltalálták ezt a veszélyes, atomporlasztó fegyvert, betiltották és egyszerűen semmivé változtatta a dögöt. Aztán ő lett a galaxis hőse, kapott kitüntetéseket, egy egész bolygót, egy shi'ar csatahajót neveztek el róla és a kree császár neki adta a lányának kezét és a fele királyságát.
Ebben az egészben csak az volt a kiábrándító, mikor a színes álomkép szétfoszlott és ő szembenézett az ember férfi háta közepével. Egy pillanatig kábultan pislogott, minden porcikkája sajgott. Szédült, és rájött hogy a Carl Morrow nevű fickó viszi a vállán.
Mozgólodni kezdett, és próbált lekászálódni az emberi lény hátáról.
- Leakarok szállni! - morogta, közben látta, hogy a srác még a Nestor nevű embertelent is vonszolja, valamint a folyosón a csipet-csapat két tagja megpróbálja legyőzni és valószínűleg a zsilipen kívülre tuszkolni a celdoon-t (Yalvish elnevezése a dögre), hát ennyi lett a tervből.
Ha sikerül lejutnia, és leküzdenie a hányingert, akkor segít ő is Carlnak hogy az Örzők vezetőjét biztos helyre vonszolja. Persze mielőtt ők is ott ragadnak, mikor bejut a vákuum és kiszipantja őket, akiknek semmi szkafander nincs rajtuk.

Bíbor Kísértet
Ez nem csak holmi játék! Ha a valóvilágban betörsz valahova, ott lepuffantanak.
Rozsda (Zoé)
Nem senyvedek a hús izzadtságszagú börtönében, a testemet információk alkotják. Ha nem is borulsz le előttem, akkor legalább add meg tiszteletet, jó?
Bíbor Kísértet- Bannolt
- Hozzászólások száma : 154
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Aug. 18.
Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz
Re: Knowhere
Résztvevők: Nestor Stratos, Zeck / Villám (Kira), Carl Morrow / Jelly, Yalvis Trewero / Bíbor Kisértet, Kam Flyrthibate / Töltés (Zield), Vron / Acél és Doktor
Következő körváltás: 2015. április 9. (csütörtök)
Vron és Kam nem voltak hajlandóak mozdulni és visszamenni oda a harc hevébe. Szerencsére Yalvis és Jelly hamar felébredtek és odébb tudtak vánszorogni, így már csak Nestor volt magatehetetlen és eszméletlen. Az, hogy Villám magára akarta vonni a figyelmét kissé nehezebben minősült, révén nem volt fegyvere se semmije, amivel megtudta volna ezt tenni. a lénynek még mindig Miller volt az elsődleges célpontja, hiszen ő talpon tudott vele szemben maradni jó ideig.
- Lefoglalom továbbra is, a páncélommal én is bírom az űrben! – mondta Villámnak. – Csak kezelje a panelt! Egyedül nem menne a kettő!
Ebben volt igazság, a lény egy-egy csapása fellökte volna Villámot és nem tudta volna megoldani, amit akar. Szerencsére a Yalvis és Jelly páros egészen jól volt ahhoz, hogy Nestort eltudják vonszolni, ezen idő alatt, a folyosó végén pedig Kam kezelte a panelt és betudta engedni a három sérültet, amíg Miller távolabb csalta vissza az eredeti folyosórész irányába a lényt, hogy Villám a panelt kezelhesse. Így most teljesen nyugodtan kitudta nyitni a zsilipet a férfi, amint a folyosó végén az ajtó lezárult. Abban a pillanatban, ahogyan megtette a zsilip részénél levő fal egyszerűen kiröppent az űrbe, az egész hely régi volt, hatalmas fémes reccsenés hallatszott és a folyosószakasz teljes része egy pillanat alatt szakadt ki és röppent ki az űrbe a badoon szörnnyel, Millerrel és Villámmal.
A többiek hallották a fémes hangot, majd hirtelen csöndesség ha az ajtó melletti panelre néztek, akkor látták, hogy a holografikus felület jelezte, hogy a folyósszakasz megsemmisült és nincs légkör, se élőlény azon a részen. A feladatot sikerrel végrehajtották. Legalább is ezt a részét.
Következő körváltás: 2015. április 9. (csütörtök)
Vron és Kam nem voltak hajlandóak mozdulni és visszamenni oda a harc hevébe. Szerencsére Yalvis és Jelly hamar felébredtek és odébb tudtak vánszorogni, így már csak Nestor volt magatehetetlen és eszméletlen. Az, hogy Villám magára akarta vonni a figyelmét kissé nehezebben minősült, révén nem volt fegyvere se semmije, amivel megtudta volna ezt tenni. a lénynek még mindig Miller volt az elsődleges célpontja, hiszen ő talpon tudott vele szemben maradni jó ideig.
- Lefoglalom továbbra is, a páncélommal én is bírom az űrben! – mondta Villámnak. – Csak kezelje a panelt! Egyedül nem menne a kettő!
Ebben volt igazság, a lény egy-egy csapása fellökte volna Villámot és nem tudta volna megoldani, amit akar. Szerencsére a Yalvis és Jelly páros egészen jól volt ahhoz, hogy Nestort eltudják vonszolni, ezen idő alatt, a folyosó végén pedig Kam kezelte a panelt és betudta engedni a három sérültet, amíg Miller távolabb csalta vissza az eredeti folyosórész irányába a lényt, hogy Villám a panelt kezelhesse. Így most teljesen nyugodtan kitudta nyitni a zsilipet a férfi, amint a folyosó végén az ajtó lezárult. Abban a pillanatban, ahogyan megtette a zsilip részénél levő fal egyszerűen kiröppent az űrbe, az egész hely régi volt, hatalmas fémes reccsenés hallatszott és a folyosószakasz teljes része egy pillanat alatt szakadt ki és röppent ki az űrbe a badoon szörnnyel, Millerrel és Villámmal.
A többiek hallották a fémes hangot, majd hirtelen csöndesség ha az ajtó melletti panelre néztek, akkor látták, hogy a holografikus felület jelezte, hogy a folyósszakasz megsemmisült és nincs légkör, se élőlény azon a részen. A feladatot sikerrel végrehajtották. Legalább is ezt a részét.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Knowhere
//Elnézést a kimaradásért!//
Szó mi szó, a Doktor terve jobban hangzik, mint az enyém, és valószínűleg jobb is működött volna, ha eleve ezzel kezdjük, csak kár, hogy később szólt, mint ahogy én elmondtam, hogy mit tegyenek a többiek. Ennek köszönhetően mire ő is elmondja a saját verzióját már kicsúszunk az időből, és hiába látszik, hogy azt kéne tennünk, megérkezik a badoon. A doktor elég jól átlátja a helyzetet, úgyhogy ahelyett, hogy tovább rontanám a helyzetet egy alternatív tervvel, inkább ráhagyom most a dolgot, és csak biztosítom, hogy senkiben ne támadjon kétség, érdemes követni az utasításait, ha élni akarunk.
-Mindenki tegye, amit a Do… - Eddig jutok, amikor a Badoon eltalál, és a falnak csapódva elveszítem az eszméletemet. A következő amit látok, hogy a felettem áll a csapat, legalábbis egy része. Nem látom Villámot és Millert. A fejem hasogat, mintha egy busz ütött volna el, és mikor óvatosan megérintem a fájó részt, vért is érzek. Agyrázkódásom lehet, szédülök, és valószínűleg be is tört a fejem, de a vérzés nem tűnik annyira erősnek. Hogy kerültem ide? Kihoztak a többiek.
-A hangár – szólalok meg végül, ahogy eszembe jut, mi történt velem, mielőtt elsötétült volna minden ezen a helyen. Valami van a hangárral, de mi is? Le van zárva, mint a többi alsó szint, Miller zárta le, nehogy elköthesse valaki az űrhajónkat. De miért is fontos nekünk a hangár? Valami még hiányzik.
-Mi történt? – Kérdem a többieket, hátha rájövök arra, hogy miért fontos a hangár, és persze arra is kíváncsi vagyok, hogy Villám és Miller sikerrel jártak-e.

You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
Quentine Constantine- 9. szint - 20 kredit
- Hozzászólások száma : 779
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Knowhere
Nemsokkal azután, hogy sikeresen vissza értem Vronhoz és Kamhez, nem sokkal később felbukkant Mr. Morrow és Yalvis akik egymásnak segítve cipelték a még eszméletlen Nestort. Majd lezárták Kamék a folyosót, ahol voltunk, így már teljesen biztonságba voltunk. Jómagam elkezdtem gondolkodni a következő lépésen, közben rövid távon ide-oda sétálgatva. Közben fenhangon beszéltem, mint mikor hangosan gondolkodnak.
- Mi is volt az... Mi is.... - jártam fel, s alá, miközben tűnődtem, majd eszembe jutott. - Áh igen ez lesz az! - a többiek felé fordultam és közelebb is mentem. Közben Nestor is magához tért és motyogott pár szót. Melyek jelentőségét értettem is. Majd a kérdésére is válaszoltam, miután, fel is vázolom majd a továbbiakat, mert minél tovább időzünk ezen az állomáson, annál rosszabb lesz a helyzet.
- Mi történt? Kedves fiam! - szólok Nestorhoz - Az történt, hogy maguk túl sokat méláztak, miközben cselekedniük is kellett volna. S a jelek szerint a falnak röpítette magukat a Badoon. Szerencséjükre ketten időben magukhoz tértek és magával együtt kijöttek a veszélyzónából. Ami Millert és Mr. Knightot illeti, amint rádión, már ha még így hívják, kapcsolatba lépünk velük és megkérdezzük mire is jutottak. Majd később ismét találkozunk velük valahol. Viszont mielőbb meg kéne szüntetnünk a Celestial technológia okozta zavaró frekvenciát is, mert addig a TARDIS-al sem tudok elmenni innen. Felteszem magukkal is ez lenne a helyzet... Viszont azt is meg kéne tudnunk, hogy a kérdéses zavaró jelet, honnan tudjuk lekapcsolni? Netán van valami ötletük, Uraim? - nézek körbe a jelenlévők közt, hátha más is tud gondolkodni rajtam kívül és valami használható információval szolgálni. Kissé bosszús hangulatba kerültem ismét, mert páran közülünk majdnem meghaltak a döntés képtelenségük és az időzésük miatt. Viszont ha a megérzésem nem csal akkor biztosak lehetünk majd abban is, hogy nem a Celestial Badoon volt az utolsó akadály. Míg a rabokkal együtt el nem megyünk innen. Végül közöltem velük még egy apróságot, mielőtt hasonló helyzetbe kerülnénk.
- No fiatalurak, ne mélázzanak tovább sok a tennivalónk és oly kevés az időnk. Remélem most megtanulták a leckét, és ezentúl hallgatnak majd rám is, mikor kell! S bár nem vagyok tagja az önök szervezetének. - célzok itt a Galaxis Védelmezőire - De a továbbiakban hallgassanak rám és tegyék amit mondok. Ha harcolni kell, akkor majd tehetik amihez értenek. Viszont most vegyék elő a kommunikátorukat és beszéljenek Millerel és Mr. Knighttel. Miller bizonyára el tudna minket igazítani, merre kereshetjük a Celestial zavarójel forrását és kapcsolhatjuk azt ki. Vagy meg kell kérdeznünk az egyik rab őrt. Ha ezzel megvannak, akkor tovább kell mennünk, még sok rabot kell összeszednünk és eljutnünk a maguk hajójáig. Nekem meg visszajutnom a TARDIS-ig.

Nehéz dolog volt, de a foxiai a földi lény segítségével biztonságba helyezte a társukat. Kam épp időbe engedte be őket. Yalvish megszédült egy pillanatra, aztán a fal mellé zuhant. Kifújta a levegőt, és elgondolkodott a döntésén.
Megtehette volna, hogy a két fickót egyszerűen a folyosón hagyja, és vissza se nézz rájuk, mikor a vákuum kiszippantja őket. Aztán arra jutott, hogy két Örző kinyírásáva a galaktikus rendőrséget és más, vérdíjra utazó alakokat hozhat a fejére.
És ő nem akarta az életét menekülésben vagy szökésben élni. A falnak támasztotta a hátát, és kifújta a levegőt. Meg se szólal, mikor kintről hangos csattanás hallatszik, ahogy a folyosó kiszakad az űrbe. Ha szerencséjük van a döggel együtt. Nestor ekkor ébredt fel, és megkérdezi, hogy mi történt.
- Az hogy haverjaid most utalták be a celdoont egy utazásra a galaktikus mag közepébe! - morogja rosszkedvűen, aztán Jelly felé int. - Együtt vonszoltuk ide be.
A Doktor ekkor kezdett el parancsokat osztogatni.
- Figyeljen, agyrázkódásom van - a többiek felé intett. - Ők pedig lesérültek, és van egy olyan érzésem, hogy a zavaró cuccnak a forrása hét-nyolc csapatnyi sorozatgyilkoson, banditán és más elragadó úriemberen vezet át, akiket biztos tévedésből ítéltek tényleges élethosszig tartó büntetőmunkára! Amúgy is maga Doktor, foltozzon össze minket.
Megtehette volna, hogy a két fickót egyszerűen a folyosón hagyja, és vissza se nézz rájuk, mikor a vákuum kiszippantja őket. Aztán arra jutott, hogy két Örző kinyírásáva a galaktikus rendőrséget és más, vérdíjra utazó alakokat hozhat a fejére.
És ő nem akarta az életét menekülésben vagy szökésben élni. A falnak támasztotta a hátát, és kifújta a levegőt. Meg se szólal, mikor kintről hangos csattanás hallatszik, ahogy a folyosó kiszakad az űrbe. Ha szerencséjük van a döggel együtt. Nestor ekkor ébredt fel, és megkérdezi, hogy mi történt.
- Az hogy haverjaid most utalták be a celdoont egy utazásra a galaktikus mag közepébe! - morogja rosszkedvűen, aztán Jelly felé int. - Együtt vonszoltuk ide be.
A Doktor ekkor kezdett el parancsokat osztogatni.
- Figyeljen, agyrázkódásom van - a többiek felé intett. - Ők pedig lesérültek, és van egy olyan érzésem, hogy a zavaró cuccnak a forrása hét-nyolc csapatnyi sorozatgyilkoson, banditán és más elragadó úriemberen vezet át, akiket biztos tévedésből ítéltek tényleges élethosszig tartó büntetőmunkára! Amúgy is maga Doktor, foltozzon össze minket.
_________________
Bíbor Kísértet
Ez nem csak holmi játék! Ha a valóvilágban betörsz valahova, ott lepuffantanak.
Rozsda (Zoé)
Nem senyvedek a hús izzadtságszagú börtönében, a testemet információk alkotják. Ha nem is borulsz le előttem, akkor legalább add meg tiszteletet, jó?
Bíbor Kísértet- Bannolt
- Hozzászólások száma : 154
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Aug. 18.
Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz
Re: Knowhere
Carl el se hitte, hogy sikeresen bejutottak a rejtekhelyre, míg a társaik a badoon figyelmét terelték el. Kellemesen csalódott a foxiaiba, hogy szó nélkül segített Nestor vonszolásában. Meg is lepődött, hogy mennyi erő van ebbe a kicsi rókalénybe.
Mikor beléptek, azután hallatszott a fémes csattanás, ahogy a folyosó hátsó része megszűnt létezni, vagyis ez túl erős szó volt. Talán már a Galaxison kívül járt, a celestial badoonnal együtt.
Ahogy Millerrel és Villámmal. A foxiai azonnal pofázni kezdett, természetesen miután a Doktor elmesélt mindent Nestornak, aki felébredt.
- Csak mondom, hogy Villám és Miller nélkül valószínűleg már a badoon véres rókát csinál belőled. És szerintem előbb kerítsük elő a társainkat.
Előkapta a kommunikátorát és ráállt Miller frekvenciájára és hívni kezdte.
- Miller, ott van? - szólt bele. Nyelt egyet, és arra gondolt, hogy talán azt kellett volna megkérdeznie, hogy egyáltalán él e. Persze ellenkező esetben nem is válaszolt volna.
- Miller.
Mikor beléptek, azután hallatszott a fémes csattanás, ahogy a folyosó hátsó része megszűnt létezni, vagyis ez túl erős szó volt. Talán már a Galaxison kívül járt, a celestial badoonnal együtt.
Ahogy Millerrel és Villámmal. A foxiai azonnal pofázni kezdett, természetesen miután a Doktor elmesélt mindent Nestornak, aki felébredt.
- Csak mondom, hogy Villám és Miller nélkül valószínűleg már a badoon véres rókát csinál belőled. És szerintem előbb kerítsük elő a társainkat.
Előkapta a kommunikátorát és ráállt Miller frekvenciájára és hívni kezdte.
- Miller, ott van? - szólt bele. Nyelt egyet, és arra gondolt, hogy talán azt kellett volna megkérdeznie, hogy egyáltalán él e. Persze ellenkező esetben nem is válaszolt volna.
- Miller.
Jelly- Bannolt
- Hozzászólások száma : 339
Hozzászólások régi : 5
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 09.
Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Knowhere
Miller vállalta továbbra is a csali szerepét és a többiek magukhoz tértek és úgy tűnt, hogy időben eljutnak a fedezékig. Én készenlétbe állítottam a panelt, hogy csak azt a bizonyos utolsó kart kelljen csak meghúzni.
Amint a sérültek biztonságba kerültek és becsukódott az ajtó, én lélegzetvisszafojtva meghúztam a kart.
- Ideje pályára állítani a badoont!
Mondom míg húzom a kart, bár a szkafander miatt ne sok hallatszik.
A zsilip fala levált minket pedig kihörpentett a vákuum az űrbe. Nekem úgy tűnt nem lett semmi bajom, a baddont ellenőrzöm, hogy terv szerint pályára állt -e, vagy pedig még lessz vele gondunk. Ha nem lessz vele gond akkor Millert kezdtem el keresni, hogy ő rendben van -e vagy segítségre szorul. Mert ha kell akkor segítek neki bejutni a hangárba, ha nem akkor egyedül repülök el oda.
Amint a sérültek biztonságba kerültek és becsukódott az ajtó, én lélegzetvisszafojtva meghúztam a kart.
- Ideje pályára állítani a badoont!
Mondom míg húzom a kart, bár a szkafander miatt ne sok hallatszik.
A zsilip fala levált minket pedig kihörpentett a vákuum az űrbe. Nekem úgy tűnt nem lett semmi bajom, a baddont ellenőrzöm, hogy terv szerint pályára állt -e, vagy pedig még lessz vele gondunk. Ha nem lessz vele gond akkor Millert kezdtem el keresni, hogy ő rendben van -e vagy segítségre szorul. Mert ha kell akkor segítek neki bejutni a hangárba, ha nem akkor egyedül repülök el oda.
_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Kira Sign- 9. szint - 20 kredit
- Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.
Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Knowhere
Résztvevők: Nestor Stratos, Zeck / Villám (Kira), Carl Morrow / Jelly, Yalvis Trewero / Bíbor Kisértet, Kam Flyrthibate / Töltés (Zield), Vron / Acél és Doktor
Következő körváltás: 2015. április 13. (hétfő)
Az a kar meghúzása enyhén archaikus megfogalmazás volt, rá kellett tenyerelni a panelre, hogy az érzékelje, hogy élőlény próbálja kinyitni a zsilipet és úgy nyílt ki. Az űrben látszott, hogy a badoon még mindig életben van, de mivel nem volt páncélja, se semmi, amivel korrigálni tudta volna a mozgását, a kiszívódás lökésereje miatt folyamatosan távolodott a Knowhere-től, esélye sem volt rá, hogy valaha is visszakerüljön rá.
Villám eltudott indulni a fej lenti részén levő hangár irányába, Miller is arra tartott, a páncélja kialakított jetpack szerűséget, amivel az űrben is tudott közlekedni és ő maga is oda tartott. Egy-két perc kellett és a páros már a védőmező mögött levő levegővel teli és aktív gravitáció mellett levő hangárban álltak.
A csapat a védőfal mögötti folyosószakaszon kezdte összeszedni magát, az adrenalin miatt, vagy épp a beinhalált terrigenködtől még Nestor feje is gyorsabban tisztult, mint egy átlagszemélynek. A lassúsága szépen múlt és kezdte teljesen felfogni azt, amit mondtak neki. a csoport egy része egymást marta, a másik arról beszélt, hogy mit kéne tenni. egyedül Kam és Vron húzódott hátrébb és maradtak csöndben, mogorván. Ahogyan Jelly próbálkozott kapcsolatba lépni Miller-rel, a férfi szinte azonnal válaszolt is.
- Mind a ketten megvagyunk, most érkeztünk vissza a hangárba. Itt minden a legnagyobb rendben.
A folyosó egyébként félhomályosan vezetet tovább a fent levő társaságnak, úgy tizenöt méter után semmi sem látszott már, hogy mi lehetne. De addig is jobb-, illetve baloldalra is volt egy-egy ajtó, a szkenner pedig nem jelzett a közelben semmilyen életet. A térkép alapján vissza lehetett innen jutni mind a hangárba, mind a TARDIS-hoz, csak éppen kerülni kellett egy adagot, mert a társaság a legrövidebb és legtriviálisabb úton jött fel ide.
Következő körváltás: 2015. április 13. (hétfő)
Az a kar meghúzása enyhén archaikus megfogalmazás volt, rá kellett tenyerelni a panelre, hogy az érzékelje, hogy élőlény próbálja kinyitni a zsilipet és úgy nyílt ki. Az űrben látszott, hogy a badoon még mindig életben van, de mivel nem volt páncélja, se semmi, amivel korrigálni tudta volna a mozgását, a kiszívódás lökésereje miatt folyamatosan távolodott a Knowhere-től, esélye sem volt rá, hogy valaha is visszakerüljön rá.
Villám eltudott indulni a fej lenti részén levő hangár irányába, Miller is arra tartott, a páncélja kialakított jetpack szerűséget, amivel az űrben is tudott közlekedni és ő maga is oda tartott. Egy-két perc kellett és a páros már a védőmező mögött levő levegővel teli és aktív gravitáció mellett levő hangárban álltak.
A csapat a védőfal mögötti folyosószakaszon kezdte összeszedni magát, az adrenalin miatt, vagy épp a beinhalált terrigenködtől még Nestor feje is gyorsabban tisztult, mint egy átlagszemélynek. A lassúsága szépen múlt és kezdte teljesen felfogni azt, amit mondtak neki. a csoport egy része egymást marta, a másik arról beszélt, hogy mit kéne tenni. egyedül Kam és Vron húzódott hátrébb és maradtak csöndben, mogorván. Ahogyan Jelly próbálkozott kapcsolatba lépni Miller-rel, a férfi szinte azonnal válaszolt is.
- Mind a ketten megvagyunk, most érkeztünk vissza a hangárba. Itt minden a legnagyobb rendben.
A folyosó egyébként félhomályosan vezetet tovább a fent levő társaságnak, úgy tizenöt méter után semmi sem látszott már, hogy mi lehetne. De addig is jobb-, illetve baloldalra is volt egy-egy ajtó, a szkenner pedig nem jelzett a közelben semmilyen életet. A térkép alapján vissza lehetett innen jutni mind a hangárba, mind a TARDIS-hoz, csak éppen kerülni kellett egy adagot, mert a társaság a legrövidebb és legtriviálisabb úton jött fel ide.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Knowhere
A Doktor nem simán összefoglalja a történteket, de közben még ki is iktat mindenkit. Nem szólok semmit, mert egyrészt tényleg jó volt a terve, másrészt neki meg a többieknek köszönhetem, hogy egyáltalán élek még. Harmadrészt túlságosan fáj még a fejem ahhoz, hogy üvöltözzek.
-A fentebbi szintekhez tartozó irányítóterem nem működik, de van egy lejjebb is, útba esik a hangár felé. Ott valószínűleg ki lehet kapcsolni ezt a zavaró frekvenciát, bár részemről fogalmam sincs, hogyan. Miller viszont már közelebbi viszonyba került az itteni technológiával, biztosan tud majd segíteni.
Feltápászkodom a földről szép lassan, figyelve arra, hogy kerüljek minden hirtelen mozdulatot. Végülis úgy tűnik, nem akkora a baj, mint gondoltam, bár lesznek utóhatások, de egyelőre egész jól össze tudom magam szedni, és nem kell mindenkinek rám várnia.
-Az irányítóterem felé vesszük az irányt, Miller – szólok be a rádión. – A Doki szerint van valami zavaró frekvencia, amit le kéne zárnunk, azt tippelem, maga meg tudná csinálni. Ha magának is megfelel, ott találkozhatunk.
Az már más kérdés, hogy út közben egy rakás kiszabadult bűnözővel is szembe kell majd néznünk, de ezek kisebb csoportokban mozognak, mi meg sokan vagyunk, szóval reméljük a legjobbakat.
-Ha senkinek nincs ellenvetése, indulhatunk. A szkenner szerint tiszta az út egyelőre, de kerülnünk kell, úgyhogy nem árt, ha kicsit belehúzunk. Te, foxiai! – Egy pillanatra elgondolkodom, végül meggondolom magam, és mégsem torkolom le a panaszai miatt. – Kösz a segítséget.
Jelly-nek persze nem említem külön a dolgot, ő a GV tagja, az a munkánk, hogy egymás seggét védjük az ilyen helyzetekben, de ez a fickó simán otthagyhatott volna lelkiismeret-furdalás nélkül, mégsem tette. Még egyszer a fejemhez érek, ahol a sebet szereztem, és felszisszenek a fájdalomtól. Jobban kéne vigyáznom magamra, előbb a másolatok, most meg ez.
-Na húzzunk innen!
-A fentebbi szintekhez tartozó irányítóterem nem működik, de van egy lejjebb is, útba esik a hangár felé. Ott valószínűleg ki lehet kapcsolni ezt a zavaró frekvenciát, bár részemről fogalmam sincs, hogyan. Miller viszont már közelebbi viszonyba került az itteni technológiával, biztosan tud majd segíteni.
Feltápászkodom a földről szép lassan, figyelve arra, hogy kerüljek minden hirtelen mozdulatot. Végülis úgy tűnik, nem akkora a baj, mint gondoltam, bár lesznek utóhatások, de egyelőre egész jól össze tudom magam szedni, és nem kell mindenkinek rám várnia.
-Az irányítóterem felé vesszük az irányt, Miller – szólok be a rádión. – A Doki szerint van valami zavaró frekvencia, amit le kéne zárnunk, azt tippelem, maga meg tudná csinálni. Ha magának is megfelel, ott találkozhatunk.
Az már más kérdés, hogy út közben egy rakás kiszabadult bűnözővel is szembe kell majd néznünk, de ezek kisebb csoportokban mozognak, mi meg sokan vagyunk, szóval reméljük a legjobbakat.
-Ha senkinek nincs ellenvetése, indulhatunk. A szkenner szerint tiszta az út egyelőre, de kerülnünk kell, úgyhogy nem árt, ha kicsit belehúzunk. Te, foxiai! – Egy pillanatra elgondolkodom, végül meggondolom magam, és mégsem torkolom le a panaszai miatt. – Kösz a segítséget.
Jelly-nek persze nem említem külön a dolgot, ő a GV tagja, az a munkánk, hogy egymás seggét védjük az ilyen helyzetekben, de ez a fickó simán otthagyhatott volna lelkiismeret-furdalás nélkül, mégsem tette. Még egyszer a fejemhez érek, ahol a sebet szereztem, és felszisszenek a fájdalomtól. Jobban kéne vigyáznom magamra, előbb a másolatok, most meg ez.
-Na húzzunk innen!
_________________
You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
Quentine Constantine- 9. szint - 20 kredit
- Hozzászólások száma : 779
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Knowhere
Kamnek végülis, végre sikerült hasznossá tennie magát. Ahová elmenekült, ott nyugodtan tudta kezelni a panelt és a többiek is megtették, amit kellett. Ez a Miller nevezetű furcsa lény, aki felvette a versenyt a badoonnal, kirepült az űrbe. A Doktor kifakadására Kam keze ökölbe szorult, mert hiába volt nagyon okos a Doktor, a kymmelian nem szerette az ilyen beszédstílust.
~Ha nem ő lenne az egyetlen reményünk, a legértelmesebb ember a csapatban, akkor megsütném árammal.~
A nyála még mindig folyt. Végighallgatta a beszédeket, mindenkit. Nem szólt hozzá, mert érdemben nem tudott. Építészként azon a csodán gondolkozott, hogy ez egy Celestial testrésze, feje volt, mégis építmény, amiben talán elindul egyszer a regeneráció úgy, hogy begyógyítsa ezt a zsilipet. Azt szívesen megnézte volna, mert érdekes építkezési módszer lett volna.
Ment a többiekkel és nézte, hogy milyen helyeken jártak. Kezdett megint idegeskedni, hogy mi lesz.
~Végeztünk a badoonnal. Még biztos megvárják, amíg ez a Miller idejön, visszajön és utána visznek el minket. Mi lesz a sorsom? Egy másik börtönben rohadok évekig, csak ott lesz szórakoztató elektronika? Nem lenne sokkal jobb.~
Morcos volt és mogorva továbbra is. Ha támadás érte őket, fedezéket keresett, más esetben próbált segíteni, hogy végre innen elmehessenek. Ebből a helyből már bőven elég volt neki.
~Ha nem ő lenne az egyetlen reményünk, a legértelmesebb ember a csapatban, akkor megsütném árammal.~
A nyála még mindig folyt. Végighallgatta a beszédeket, mindenkit. Nem szólt hozzá, mert érdemben nem tudott. Építészként azon a csodán gondolkozott, hogy ez egy Celestial testrésze, feje volt, mégis építmény, amiben talán elindul egyszer a regeneráció úgy, hogy begyógyítsa ezt a zsilipet. Azt szívesen megnézte volna, mert érdekes építkezési módszer lett volna.
Ment a többiekkel és nézte, hogy milyen helyeken jártak. Kezdett megint idegeskedni, hogy mi lesz.
~Végeztünk a badoonnal. Még biztos megvárják, amíg ez a Miller idejön, visszajön és utána visznek el minket. Mi lesz a sorsom? Egy másik börtönben rohadok évekig, csak ott lesz szórakoztató elektronika? Nem lenne sokkal jobb.~
Morcos volt és mogorva továbbra is. Ha támadás érte őket, fedezéket keresett, más esetben próbált segíteni, hogy végre innen elmehessenek. Ebből a helyből már bőven elég volt neki.
_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin
Kree jövő:
Dr. Zield Jones
Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Knowhere
Hát erősen rá kellett tenyerelnem a panelre, hogy minket kilőjön, de végül sikerült a dolog. A skafander engem megvédett, de a badoonnak nem volt hasonlója, se semmije, amivel irányíthatta volna a mozgását az űrben, így folyamatosan távolodott el tőlünk. Miután ezt nyugtáztam, végre nyugodtan fellélegezhettem. Millert kerestem ezek utána a tekintetemmel, aki jól volt és meg is indult a hangár felé. Én persze követtem őt. Majdnem egyszerre szálltunk le végül a hangárba, ahol egy kis idő után az oxigén szint is megfelelő lett. Hallom Millert ahogy jelez a helyzetünkről, de azt nem amit neki mondtak.
- Velük minden rendben van?
Kérdem Millert lévén már úgyis beszél a társaimmal.
- Velük minden rendben van?
Kérdem Millert lévén már úgyis beszél a társaimmal.
_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Kira Sign- 9. szint - 20 kredit
- Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.
Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Knowhere
Résztvevők: Nestor Stratos, Zeck / Villám (Kira), Carl Morrow / Jelly, Yalvis Trewero / Bíbor Kisértet, Kam Flyrthibate / Töltés (Zield), Vron / Acél és Doktor
Következő körváltás: 2015. április 18. (szombat)
Villámnak nem is kellett Miller-t kérdeznie, hogy mi a helyzet, révén ő maga is hallotta a komvonalon keresztül ezt, mert saját maga is rendelkezett kommunikátorral. Pontosan emiatt is a férfi nem válaszolt a galadori szavaira, mert a többiek is hallották és tudnak felelni. Ellenben a páncélja két pisztolyt kreált és elindult kifelé sietős léptekkel hátrahagyva a várakozó Villámot.
- Negatív, felesleges oda menniük – mondta. – Nem fogják tudni kikapcsolni, révén Knowhere-nek hívják a zavaró frekvenciát. Engem is ez vonzott ide, pedig az én gépem hasonló energiákkal volt teli. Nem fogják tudni kikapcsolni, hacsak nem akarják teljesen energiátlanítani a helyet, mindenhol kikapcsolni a létfenntartást, gravitációt, védőpajzsot, azaz vákuum alá helyezni a helyet. És még akkor sem biztos, hogy kijut innen teleportációval a hajó. Általában azért annál védettebbek ezek a helyek. A legbiztosabb pont, hogy le kell vinni a hajót a hangárba és ott elhagyni a helyet, majd biztos távolból teretváltani.
A beszéd végére Villám már teljesen egyedül volt a hangárban, mert Miller elhagyta azt.
A fentiek megkapták a válaszukat, ha ennek fényében is elindulnak, akkor negyed útig eltudnak jutni Miller válasza után, de utána egy lezárt és nem működő ajtóba botlottak. A panelt szétlőtték, azaz a rendszer úgy nem fogja tudni kinyitni, manuálisan kellett megoldani.
Következő körváltás: 2015. április 18. (szombat)
Villámnak nem is kellett Miller-t kérdeznie, hogy mi a helyzet, révén ő maga is hallotta a komvonalon keresztül ezt, mert saját maga is rendelkezett kommunikátorral. Pontosan emiatt is a férfi nem válaszolt a galadori szavaira, mert a többiek is hallották és tudnak felelni. Ellenben a páncélja két pisztolyt kreált és elindult kifelé sietős léptekkel hátrahagyva a várakozó Villámot.
- Negatív, felesleges oda menniük – mondta. – Nem fogják tudni kikapcsolni, révén Knowhere-nek hívják a zavaró frekvenciát. Engem is ez vonzott ide, pedig az én gépem hasonló energiákkal volt teli. Nem fogják tudni kikapcsolni, hacsak nem akarják teljesen energiátlanítani a helyet, mindenhol kikapcsolni a létfenntartást, gravitációt, védőpajzsot, azaz vákuum alá helyezni a helyet. És még akkor sem biztos, hogy kijut innen teleportációval a hajó. Általában azért annál védettebbek ezek a helyek. A legbiztosabb pont, hogy le kell vinni a hajót a hangárba és ott elhagyni a helyet, majd biztos távolból teretváltani.
A beszéd végére Villám már teljesen egyedül volt a hangárban, mert Miller elhagyta azt.
A fentiek megkapták a válaszukat, ha ennek fényében is elindulnak, akkor negyed útig eltudnak jutni Miller válasza után, de utána egy lezárt és nem működő ajtóba botlottak. A panelt szétlőtték, azaz a rendszer úgy nem fogja tudni kinyitni, manuálisan kellett megoldani.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Knowhere
Ha a fenti társaság valóban elindult és eljutottak ahhoz a bizonyos ajtóhoz, akkor Kam addigra már picit lenyugodott. A séta egészen jó hatást tett rá. Valami történt, nem csak állni kellett és várni, hanem mentek, a tovább jutás reményében. Most a foxiai sem szövegelt olyan sokat, csöndben volt, kivételesen.
Ha elérték azt az ajtót, akkor Kam nagyot sóhajtott a szétlőtt panelt meglátva.
- Barbár népség, ezt miért kellett...
A kérdés költői volt, nem várt rá választ. Mivel az elektronika itt nem segíthetett, megpróbálta bevetni az építészi képzettségét, hogy megállapítsa, hogy működött ez az ajtó, hol volt a legkönnyebb felfeszíteni vagy benyomni. Megpróbálta felmérni, mekkora erőt kellett kifejteni ehhez és végig nézett a csapaton is, hogy kik lettek volna a legalkalmasabbak. Eszközt is keresett, hogy valamivel lehessen feszegetni az ajtót, ha erre volt mód. Ha valamilyen megoldásra rájött, akkor megosztotta a többiekkel. A nyála pedig még mindig folyt, húzta maga után a kondenzcsíkot eddig is és most sem tudott neki parancsolni.
~Ha innen kijutok, kérni fogok egy kezelést, mert ez már zavaró...~gondolta magában.
Ha elérték azt az ajtót, akkor Kam nagyot sóhajtott a szétlőtt panelt meglátva.
- Barbár népség, ezt miért kellett...
A kérdés költői volt, nem várt rá választ. Mivel az elektronika itt nem segíthetett, megpróbálta bevetni az építészi képzettségét, hogy megállapítsa, hogy működött ez az ajtó, hol volt a legkönnyebb felfeszíteni vagy benyomni. Megpróbálta felmérni, mekkora erőt kellett kifejteni ehhez és végig nézett a csapaton is, hogy kik lettek volna a legalkalmasabbak. Eszközt is keresett, hogy valamivel lehessen feszegetni az ajtót, ha erre volt mód. Ha valamilyen megoldásra rájött, akkor megosztotta a többiekkel. A nyála pedig még mindig folyt, húzta maga után a kondenzcsíkot eddig is és most sem tudott neki parancsolni.
~Ha innen kijutok, kérni fogok egy kezelést, mert ez már zavaró...~gondolta magában.
_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin
Kree jövő:
Dr. Zield Jones
Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Knowhere
Mikor Nestor Yalvish felé fordult, a foxiai szinte harciasan kihúzza magát, hogy fogadja a nagy szidást, vagy akár a pofont. A legnagyobb meglepetésére azonban az embertelen egyáltalán nem csinált semmi ilyesmit.
Megköszönte, hogy a foxiai is segített kihúzni a biztos halálból. Yalvish köpni-nyelni sem tudott, csak a szemeit forgatta meglepetten.
- Hát, ööö... nincs mit - mondta Nestornak, aztán hitetlenkedve Jelly-re, majd Kamre pillantott.
A szemei ennyit suggaltak.
~Mi van?~
A kis csapat újra megindult, míg végül egy ajtóhoz jutottak. Le volt zárva, valamint a panelt szétlőtték. Látta, hogy Kam továbbra is nyálazva vizsgálgatja, valószínűleg, hogy hogyan kell felfeszegetni. Yalvish a tarkóját vakargatva odalépett a panelhez, és azon gondolkodott, hogy hogyan tudta volna feltörni kézzel.
- Kellene egy csavarhúzó - motyogta magában, miközben Kam mellett állt. Ránézett a nyáladzó kymmelianra, aztán inkább nem szólalt meg. - Vagy valami amivel lefeszegethetnénk a kapcsolótábla fedelét, hogy megnézzük mennyire károsodott. Nyugi, ha valaki feltudja törni ezt a zárat, akkor én leszek az. Harminc naprendszerben köröztek azért, mert betőrtem néhány helyre. Na, valakinek van csavarhúzója? Esetleg ívhegesztője? Lézerpengéje? Skrull orvgyilkos tőre?
Megköszönte, hogy a foxiai is segített kihúzni a biztos halálból. Yalvish köpni-nyelni sem tudott, csak a szemeit forgatta meglepetten.
- Hát, ööö... nincs mit - mondta Nestornak, aztán hitetlenkedve Jelly-re, majd Kamre pillantott.
A szemei ennyit suggaltak.
~Mi van?~
A kis csapat újra megindult, míg végül egy ajtóhoz jutottak. Le volt zárva, valamint a panelt szétlőtték. Látta, hogy Kam továbbra is nyálazva vizsgálgatja, valószínűleg, hogy hogyan kell felfeszegetni. Yalvish a tarkóját vakargatva odalépett a panelhez, és azon gondolkodott, hogy hogyan tudta volna feltörni kézzel.
- Kellene egy csavarhúzó - motyogta magában, miközben Kam mellett állt. Ránézett a nyáladzó kymmelianra, aztán inkább nem szólalt meg. - Vagy valami amivel lefeszegethetnénk a kapcsolótábla fedelét, hogy megnézzük mennyire károsodott. Nyugi, ha valaki feltudja törni ezt a zárat, akkor én leszek az. Harminc naprendszerben köröztek azért, mert betőrtem néhány helyre. Na, valakinek van csavarhúzója? Esetleg ívhegesztője? Lézerpengéje? Skrull orvgyilkos tőre?
_________________
Bíbor Kísértet
Ez nem csak holmi játék! Ha a valóvilágban betörsz valahova, ott lepuffantanak.
Rozsda (Zoé)
Nem senyvedek a hús izzadtságszagú börtönében, a testemet információk alkotják. Ha nem is borulsz le előttem, akkor legalább add meg tiszteletet, jó?
Bíbor Kísértet- Bannolt
- Hozzászólások száma : 154
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Aug. 18.
Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz
Re: Knowhere
Mikor odaértek az ajtóhoz, és meglátták a szétlőtt panelt, a Kam nevű kymellian feltette a kérdést, hogy miért lőtték szét azt. Jelly sok régi űroperát látott, amiben az üldözők útját úgy vágta el a főhős, hogy egy lézerlövéssel szétégette az ajtó nyitópaneljét.
A két idegen Kam és Yalvis természetesen az elsők között próbál rájönni, hogy jussanak át. Kam az offenzívabb megoldást támogatja, míg a foxiai a sokkal óvatosabbat és elegánsabbat.
- Ne hangoztasd, hogy miért kerültél börtönbe - sóhajtott Carl, aztán mikor a lény csavarhúzót kér, ő maga lépett oda, és ő is szemügyre vette a kapcsolótáblát.
- Bár lézerpengével vagy skrull orvgyilkos tőrrel nem szolgálhatok, de van csavarhúzóm.
Felemeli a kezét, és csavarhúzót formáz belőle.
- Na, de előbb lássuk, hogy van e mit lecsavarozni.
A két idegen Kam és Yalvis természetesen az elsők között próbál rájönni, hogy jussanak át. Kam az offenzívabb megoldást támogatja, míg a foxiai a sokkal óvatosabbat és elegánsabbat.
- Ne hangoztasd, hogy miért kerültél börtönbe - sóhajtott Carl, aztán mikor a lény csavarhúzót kér, ő maga lépett oda, és ő is szemügyre vette a kapcsolótáblát.
- Bár lézerpengével vagy skrull orvgyilkos tőrrel nem szolgálhatok, de van csavarhúzóm.
Felemeli a kezét, és csavarhúzót formáz belőle.
- Na, de előbb lássuk, hogy van e mit lecsavarozni.
Jelly- Bannolt
- Hozzászólások száma : 339
Hozzászólások régi : 5
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 09.
Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Knowhere
Végül a kérdésemre nem is érkezett válasz, ugyanis hallhattam a kommunikátoromon keresztül, bár azt hittem megsérült korábban, de szerencsére nem így volt. Miller előre sietett, én egyedül maradtam és beleszóltam a kommunikátorba elsősorban Nestornak címezve a szavaimat.
- Kell segítség a TARDISsal? Nestor lát a skenneren még valakit akik kisebb csoportokban vannak, mint azok akik ellen leamortizálódtunk? Mert ha igen talán itt kéne maradnom őrizni a hajónkat, hogy nehogy aztán meglépjenek vele. Vagy mi legyen Nestor?
Teszem fel a kérdést és várom a parancsot, hogy a szerint cselekedhessek.
~ Remélem nem találkozom még egyszer azokkal a lényekkel. Agykontroll... még a gondlattól is kiráz a hideg.
- Kell segítség a TARDISsal? Nestor lát a skenneren még valakit akik kisebb csoportokban vannak, mint azok akik ellen leamortizálódtunk? Mert ha igen talán itt kéne maradnom őrizni a hajónkat, hogy nehogy aztán meglépjenek vele. Vagy mi legyen Nestor?
Teszem fel a kérdést és várom a parancsot, hogy a szerint cselekedhessek.
~ Remélem nem találkozom még egyszer azokkal a lényekkel. Agykontroll... még a gondlattól is kiráz a hideg.
_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Kira Sign- 9. szint - 20 kredit
- Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.
Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Knowhere
Miután felvázoltam, a szükséges lépéseket, Mr- Morrow felvette a kapcsolatot Millerel. Persze ő nem szólgálhatott jó hírekkel, miért is mennének simán a dolgok erre felé... Már már kezdtem rosszúl érezni magam, hogy a legnagyobb ékességem a TARDIS tehetetlen ezen technológiával szemben. Persze előált Miller azzal, hogy vigyák a hajómat a hangárba, de nem lesz könnyű dolguk. Ekkor felszólaltam miután Miller és a többiek befejezték az ajtó nyitásával kapcsolatos elgondolásaikat.
~ Csupán remélni tudom, hogy a TARDIS-t sikerül eljuttatniuk a hangárba és elmennem innen. Aztán majd törhetem a fejem, hogy hogyan védekezzek legközelebb ilyen behatás ellen a hajóm rendszereit iletően... Talán egy extrapolátor pajzs, amit át lehetne modulálni a Celestial technológia frekvenciájára is, vagy ha már ismerem a frekvencia mintát, akkor talán át tudnám modulálni a pajzsát, hogy kizárjon eféle zavarokat. ~
Közben elkezdtem végig gondolni, miképp védekezhetnék legközelebb eféle hatások ellen.
- Khmm! Csupán szólni szeretnék Uraim, hogy ha a TARDIS-t akarják a hangárba vinni, szólok, hogy nem lesz könnyű. Esetleg valami szállító eszközzel talán sikerülhet, de Emberi erővel, esélytelen. - ezután jómagam is megvizsgáltam az ajtót, közben helyet kérve magamnak. Hiszen amenyien oda tömörültek, nem igazán fértem volna oda.
- Uraim, engedelmükkel, jómagam is megvizsgálnám az ajtót. - Ha sikerült a zárt ajtóhoz férnem, pár helyen megkopogtattam, hogy megvizsgáljam a szilárdságát, tömörségét. Majd ezután az illesztéseket néztem meg és azt, hogy a fal és az ajtó találkozásánál milyen állapotuak a rések, egyszóval töviről helyire minden érzékszervemmel átnéztem az ajtót. Majd még elővettem a sztetoszkópomat is a zsebemból, s még azzal is megviszgáltam az ajtót, többen közt, hogy hallható-e valami a túloldalról. Amint ezzel is végeztem, hátrébb álltam az ajtótól és teret adtam a buzgó fiatalságnak, had bontakozzanak ki ők is.
- Rendben Uraim, a terep a maguké. - bár ezuttal a többiek próbálkoztak megoldást találni a helyzetre, azomban felfigyeltem pár nem elhanyagolandó tényezőre is. Közben azért kíváncsi szemekkel figyeltem az ajtót kinyitni próbáló társaságot és minden mozzanatukat, hátha abból is tanulok valamit...

Miller válasza elég rosszul hangzik, de hát ez van, ha maga az űrállomás kelti a zavaró frekvenciát, akkor nem nagyon van mit tenni ez ellen. Bólintok Miller ötletére, valóban ez a legbiztosabb megoldás, a Tardist is el kell innen vinni, és nekünk is le kell mennünk a hangárba.
-Vettem, elindulunk a Tardis felé – válaszolok Millernek.
Az út egy ideig eseménytelenül telik, de aztán egy meghibásodott, jobban mondva tönkretett ajtóval találjuk szembe magunkat. Felmérem, hogy mégis mekkora lehet az egész nyílászáró, és ha úgy ítélem meg, hogy a csapat együttes erővel fel tudja emelni, akkor jelzem mindenkinek, hogy veselkedjünk neki.
Ellenkező esetben hagyom, hogy Jelly, a Doktor és a foxiai próbálják meg megszerelni a panelt, hátha javítható állapotba tudják hozni, vagy legalábbis néhány áramkörbe életet tudnak lehelni, hogy az ajtó kinyíljon. Nem szívesen tennék nagyobb kitérőket annál, mint ami feltétlenül szükséges, és főleg nem szívesen bóklásznék itt sokáig.
-Egyelőre tiszta terep a hajóhoz vezető úton a szkennerek szerint, de nem tudom, meddig lesz ez így. Maradj Millerrel, az a legbiztosabb! – Válaszolom Villámnak.
Aztán a megítélésem szerint vagy ajtót emelgetünk, vagy panelt bütykölünk. Én magam egyikben sem jeleskedem most, a bütyköléshez jobban értenek nálam itt egy páran, és csak akadályoznám őket, az emelgetés meg nincs az ajánlott tevékenységek között betört fejjel és agyrázkódással. Még így is van egy kis szédülésem, hát még ha elkezdek erőlködni, jobb, ha én most a kispadon maradok, és hagyok a többieknek egy kis teret.
-Vettem, elindulunk a Tardis felé – válaszolok Millernek.
Az út egy ideig eseménytelenül telik, de aztán egy meghibásodott, jobban mondva tönkretett ajtóval találjuk szembe magunkat. Felmérem, hogy mégis mekkora lehet az egész nyílászáró, és ha úgy ítélem meg, hogy a csapat együttes erővel fel tudja emelni, akkor jelzem mindenkinek, hogy veselkedjünk neki.
Ellenkező esetben hagyom, hogy Jelly, a Doktor és a foxiai próbálják meg megszerelni a panelt, hátha javítható állapotba tudják hozni, vagy legalábbis néhány áramkörbe életet tudnak lehelni, hogy az ajtó kinyíljon. Nem szívesen tennék nagyobb kitérőket annál, mint ami feltétlenül szükséges, és főleg nem szívesen bóklásznék itt sokáig.
-Egyelőre tiszta terep a hajóhoz vezető úton a szkennerek szerint, de nem tudom, meddig lesz ez így. Maradj Millerrel, az a legbiztosabb! – Válaszolom Villámnak.
Aztán a megítélésem szerint vagy ajtót emelgetünk, vagy panelt bütykölünk. Én magam egyikben sem jeleskedem most, a bütyköléshez jobban értenek nálam itt egy páran, és csak akadályoznám őket, az emelgetés meg nincs az ajánlott tevékenységek között betört fejjel és agyrázkódással. Még így is van egy kis szédülésem, hát még ha elkezdek erőlködni, jobb, ha én most a kispadon maradok, és hagyok a többieknek egy kis teret.
_________________
You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
Quentine Constantine- 9. szint - 20 kredit
- Hozzászólások száma : 779
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Knowhere
Résztvevők: Nestor Stratos, Zeck / Villám (Kira), Carl Morrow / Jelly, Yalvis Trewero / Bíbor Kisértet, Kam Flyrthibate / Töltés (Zield), Vron / Acél és Doktor
Következő körváltás: 2015. április 22. (szerda)
Villám elindult Miller után, de mire kiért a hangárból a férfi már sehol sem volt. Villámnak pedig térképe sem volt és fogalma sem arról, hogy merre kellene továbbhaladnia.
A többiek közös erővel, Kam energiáival és Jelly csavarhúzójával úgy öt perc alatt sikeresen kinyitották az ajtót és további pár perc alatt elértek a TARDIS-hoz, azon a folyosószakaszon továbbra sem volt semmilyen energia és az egész hely is romos volt. Mire megérkeztek Miller már ott várakozott.
- Továbbra is legalább egy teljes standard hétbe telik mire az egész hely energia alá kerül, de mindez kivitelezhetetlen úgy, hogy odakint a rabok rohangálnak és szabotálják a munkát. Úgy tudom, hogy magukat a rabok elfogásáért küldték ide, szóval jó lenne, ha lassan nekiállnának mielőtt még marad bárki is, akit el lehet fogni és nem azt kell lejelenteniük, hogy mind meghaltak.
Erről beugrik mindenkinek, hogy nem kevés utánpótlás is jöhet akkor, amikor a rabok megvannak. A feladat a begyűjtésük volt, elkábításuk, utána egy hajó jön a Kyln-ről, ami elszállítja őket a megadott úti célra, ahova eredetileg is vitték volna őket. A Doctor hajójának legalább száz méteres körzetében sehol sem volt energia, így aki értett hozzá is megállapíthatta azonnal, hogy az lehetetlen volt, hogy átirányítanak ide bármit is, az kész csoda volt, hogy a létfenntartás itt működött.
Következő körváltás: 2015. április 22. (szerda)
Villám elindult Miller után, de mire kiért a hangárból a férfi már sehol sem volt. Villámnak pedig térképe sem volt és fogalma sem arról, hogy merre kellene továbbhaladnia.
A többiek közös erővel, Kam energiáival és Jelly csavarhúzójával úgy öt perc alatt sikeresen kinyitották az ajtót és további pár perc alatt elértek a TARDIS-hoz, azon a folyosószakaszon továbbra sem volt semmilyen energia és az egész hely is romos volt. Mire megérkeztek Miller már ott várakozott.
- Továbbra is legalább egy teljes standard hétbe telik mire az egész hely energia alá kerül, de mindez kivitelezhetetlen úgy, hogy odakint a rabok rohangálnak és szabotálják a munkát. Úgy tudom, hogy magukat a rabok elfogásáért küldték ide, szóval jó lenne, ha lassan nekiállnának mielőtt még marad bárki is, akit el lehet fogni és nem azt kell lejelenteniük, hogy mind meghaltak.
Erről beugrik mindenkinek, hogy nem kevés utánpótlás is jöhet akkor, amikor a rabok megvannak. A feladat a begyűjtésük volt, elkábításuk, utána egy hajó jön a Kyln-ről, ami elszállítja őket a megadott úti célra, ahova eredetileg is vitték volna őket. A Doctor hajójának legalább száz méteres körzetében sehol sem volt energia, így aki értett hozzá is megállapíthatta azonnal, hogy az lehetetlen volt, hogy átirányítanak ide bármit is, az kész csoda volt, hogy a létfenntartás itt működött.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Knowhere
Mikor bejutottak a Doktor hajójához, Yalvis felvonta a szemöldökét, mikor végigmérte a hajónak sem nevezhető kék fülkét. Semmi hajtóműnek, vagy ilyesminek jelét nem látta.
Valamint azt se tudta elképzelni, hogy az öreg idegen hogy fér el benne. Gúnyosan felkacagott, mikor odalépett.
- Bocs, de milyen érzés ezt a madarat állva vezetni? Egyáltalán hogy tud repülni. Hát, öregem meg is értem, hogy lezuhant. A foxiára, ez fából van?
Ekkor vette észre csak a hajó mellett álldogáló szőke fickót, akit a Galaxis Örzői csak Millernek hívtak. Amit elmesélt, az alapján bizony nem fognak egyhamar innen elszökni, és még el kell kapniuk pár rabot, akikért aztán egy Kylnre tartó rabszállító jut.
- Na álljunk csak meg egy percre! - rivalt rá Millere. - Én például hogyan segítsek az elkapásukba, mikor fegyverem sincs. És ha segítenék is, azon kivül, hogy életben maradok, jó ami nem utolsó szempont, mit kapok? Mert elég komoly követeléseim vannak. Ha segítek, akkor én és Kam amnesztiát kérünk! Nem akarok a Kyln-re kerülni, és bizony ha alkalmam is van rá, hogy szabadon távozzak, azt megragadom. És amúgy is ki maga? Nem nagyon látszik a galaxis örzőinek a tagjának, valamint a faját sem tudom beazonosítani.
Valamint azt se tudta elképzelni, hogy az öreg idegen hogy fér el benne. Gúnyosan felkacagott, mikor odalépett.
- Bocs, de milyen érzés ezt a madarat állva vezetni? Egyáltalán hogy tud repülni. Hát, öregem meg is értem, hogy lezuhant. A foxiára, ez fából van?
Ekkor vette észre csak a hajó mellett álldogáló szőke fickót, akit a Galaxis Örzői csak Millernek hívtak. Amit elmesélt, az alapján bizony nem fognak egyhamar innen elszökni, és még el kell kapniuk pár rabot, akikért aztán egy Kylnre tartó rabszállító jut.
- Na álljunk csak meg egy percre! - rivalt rá Millere. - Én például hogyan segítsek az elkapásukba, mikor fegyverem sincs. És ha segítenék is, azon kivül, hogy életben maradok, jó ami nem utolsó szempont, mit kapok? Mert elég komoly követeléseim vannak. Ha segítek, akkor én és Kam amnesztiát kérünk! Nem akarok a Kyln-re kerülni, és bizony ha alkalmam is van rá, hogy szabadon távozzak, azt megragadom. És amúgy is ki maga? Nem nagyon látszik a galaxis örzőinek a tagjának, valamint a faját sem tudom beazonosítani.
_________________
Bíbor Kísértet
Ez nem csak holmi játék! Ha a valóvilágban betörsz valahova, ott lepuffantanak.
Rozsda (Zoé)
Nem senyvedek a hús izzadtságszagú börtönében, a testemet információk alkotják. Ha nem is borulsz le előttem, akkor legalább add meg tiszteletet, jó?
Bíbor Kísértet- Bannolt
- Hozzászólások száma : 154
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Aug. 18.
Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz
10 / 12 oldal • 1, 2, 3 ... 9, 10, 11, 12
10 / 12 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|