Arany azúr

Majesdane katonai cirkáló, kisebb csapat szállításra alkalmas harci gépezet. Ezzel rabolta el a rejtélyes öt fős osztag Laurát.

előzmény itt

Csak alig fogom fel, hogy mi történik velem, mikor egyszer csak minden ok nélkül térdhajlaton rúg a szivárvány színeiben pompázó rib*nc.
- Áa.
Üvöltök egy rövidet, miközben térdre rogyok és még a térdelés is szörnyen fájdalmas volt.
A nő megjegyzésére csak egy rövid oroszlánhoz illő morgás a válasz, jelezve, hogy közöm csak azért van a majomhoz, mert a fajomnak köze van az emberekhez.
Ezután remegni kezd a hajó, amit jó jelnek tekintek, mivel ezek szerint a társaim jöhettek kiszabadítani.
Az örömöm sajnos túl korainak bizonyult, ugyanis valaki a rádióból megszólalt és közli, hogy teret fogunk ugrani. Szinte azonnal meg is tették, éreztem is, mivel a következő pillanatban, tigrisbukfencben kezdtem el gurulni a falig, a hirtelen rántás hatására.
Amint normalizálódik a sebesség megpróbálok felülni, állni még nem merek, mert úgy fáj a két lábam, hogy majd besz*rtam.

A szerencsétlenkedésemre a katonanőnek csak z jut az eszébe, hogy megbilincseljen -e. Igaz a fejem vérzik, a térdeim pedig nem érzem, de azért biztos szükséges megbilincselni, főleg úgy, hogy a lábaimon érzem nem nagyon fogok tudni rohangálni egy ideig.
Bár a főnöknek tűnő alak szavai ellenzik a nő tervét, ami nekem jó, de viszont a szavai sértőek rám nézve bár jelenleg ha ezt megpróbálnám akkor tuti alarmírozna a nőci, úgyhogy ezt passzolom.
A férfi szavai közül egyet már korábban halottam, de még most sem értettem, ahogy ezt az egész helyzetet sem. A férfi elment így egyedül maradtam a "bájos" ladyvel, aki úgy nézett ki mint akit lehányt egy szivárvány, akárcsak a társait.
A nő megvetően néz rám továbbra is, míg megpróbálok legalább felülni, majd pedig a karjaimat a térdeimen nyugtatni, hogy védjem őket, ha a nőci begurulna, mert megszólítom.
- Elárulnátok végre mi a fene folyik itt. Minek van szükségetek rám? MInek vagyok én a hordozója? Mi hasznotokra lennék egyáltalán a Kree-k ellen?
Kérdem de közben felkészülök egy esetleges védekezésre is, ha a nő nem lenne túl beszédes.

A nő nem ad sok választ, sőt csak még több kérdést vet fel bennem.
~ Ó Laura, ebbe megint jól bele nyúltál. De miért akar mindenki engem mindenáron flambírozni? Most komolyan, mi vagyok én? Grillcsirke? Marhára nem.
Jegyzem meg magamban, mert a nő tudtomra adta, hogy idegesíti a hangom. Mivel úgy tűnik több választ nem fogok kapni, ezért csak agyaltam és kémleltem, hogy találhatok -e valami kijáratszerűséget, vagy teleportálót. Az más kérdés, hogy ehhez át kéne jutni, Miss gépágyú tenyerű szivárványon, de ez más tészta. Előbb kell találni valami módot vagy útvonalat előbb, mert nincs sok kedvem egy napban végezni. Míg kutattam egy szó csengett a fülemben, ami elgondolkodtatott.
~ Ereklye, milyen ereklye? Nekem nincs semmim ami... várjunk csak...
Óvatosan és lassan, hogy ne szúrjon szemem a kezem kezdtem el dörzsölni, majd a gyűrűt amit a porondmestertől örököltem. Közben pedig a menekülési módok és azokhoz szükséges dolgok futottak át az agyamon.
~ Ha lenne valami pajzsom, ami védene miss gépágyú tenyerétől, meg lenne egy mentőkapszula a hajón, akkor simán ellóghatnék. Bárcsak lenne.
Kívántam magamban fennhangon, míg keresgéltem az opciók között.

Újabb rázkódások jöttek én pedig a falnak gurultam a tehetetlenségtől, bár ezek után a kezemmel már támasztottam magam, nehogy megint elguruljak.
A nő üvöltözik a társasival, és a jelek szerint számomra kedvező híreket közölnek a nővel, bár ennek ő pont, hogy nem örült.
~ Hajrá Kree-k. Segítsetek rajtam.
Drukkoltam nekik, mire újabb rázkódás jött, mire már a vakolat is potyogni kezdett mellettem. A nő idegesen tekintett körben, majd úgy indult meg felé, mint akinek szánt szándéka, hogy lepuffant.
~ Na azt már nem.
Tiszta erőből és kiengedett karmokkal vájtam bele a már amúgy is sérült falba, vagyis az űrhajó falába, akár egyms után többször is ha kellett miközben azt üvöltöttem.
- Ti is velem fogtok megdögleni!

A karmom nem fogja a falat és meg se karcolja pedig az látszólag már amúgy is sérült.
- Mi a fene. miből van ez a sz*r?
A következő pillanatban a nő megvető kacaját hallom, ami nem sok jóval kecsegtet. Felé fordulok és már a fegyvere csövét láttam ahogy felém céloz. Félelem már nem volt bennem, már eleget féltem, csak dühös voltam, dühös, hogy tehetetlen voltam és annak is éreztem magam.
A következő pillanatban a hajó ismét megremeg és a lövés is eldördül, azonban nem engem talál el, hanem a gyűrűmet ami fényesen izzik fel. Fényt bocsájt ki magából és mintha hallani vélném az egykori porondmesterem hangját aki a gyűrűt hagyta rám.
Hamar megértettem, hogy ez a gyűrű nem közönséges, hanem egy ereklye, amit azért készítetek, hogy megvédje hordozóját. Mérhetetlen nyugalom tölt el és szinte érzem, hoyg mit kell tennem, így hallgatok a halk suttogásokra, amit lehet az ösztönöm súg de lehet a porondmesterem lelke a gyűrűből.
- Porondmester, add át nekem az erődet, hogy kijuthassak innen.
Szólok a gyűrűhöz miközben koncentrálni kezdek erősen és elképzelem, ahogy egy védőruhát von körém és ahogy kijuttat engem innen, és megvéd mindentől ami akadályozná hazatértemet.