Dzsungel
5 / 6 oldal • Megosztás
5 / 6 oldal • 1, 2, 3, 4, 5, 6
Re: Dzsungel
~ Szirén ~
Király, hogy nem én voltam az egyetlen aki látta amit látok, és hogy nem csak én voltam olyan elvetemült, hogy be is akartam menni. A mai napra bőven elegem volt a növényvilágból. Kell a mesterséges helység.
- Nagyszerű... - jegyeztem meg félhangosan mikor kiderült, hogy nem nyílik ki magától az ajtó. Az ember igazán elvárhatná már egy ilyen helytől, hogy fotocellás ajtó legyen mint a bevásárló központokban. De végül én is odatettem magam és igen csekély fizikai erőmmel igyekeztem segíteni a nálam jóval erősebbeknek, hogy később legalább elmondhassam, hogy igen, kinyitottam egy ajtót a dzsungel közepén többed magammal. Mintha a mai nap nagy része nem lett volna így is elég mesének.
- Várj, segítek. - ajánlom fel Stegnek, és igyekszem valahogy úgy átvenni tőle az ájult lányt, hogy lehetőleg ne kössünk ki mindketten a földön, és ráadásul valahogy úgy, hogy aztán nem tudok felkelni. Az ájult lányok nem könnyűek. Szerencsére miután bejut nyugodtan vissza is adhatom neki, hogy majd ő vigye oda, ahova Alicia szeretné. Én addig majd tátom a számat és csodálkozom a berendezésben. Remélhetőleg ez nem kel életre.
- Király! - futok oda szárnyas társunkhoz, de vele ellentétben nekem nincs meg az az érzés, hogy le akarok menni. - Szerintem egyszer nézzünk körbe a többi helységben, majd utána lemegyünk veled oda. - megragadom a kezét és ha kell húzom magammal az egyik, idefenn levő ajtóhoz. Mondjuk lehet, hogy nem fog ártani az, ha hagyja magát, mert biztos, hogy erősebb mint én, végtére is ő volt az egyike azoknak akik elijesztették a raptorokat, és én messze nem vagyok olyan erős, mint egy raptor.

_________________
Reneszánsz: Emily Johanson;
Küldetés NJK: Thema Adebayo
Re: Dzsungel
~ Steg ~
A nagy épületbe nem jutottunk be könnyen. Az ajtó nem működött és miután letettem a lányt és megpróbáltam kinyitni egyedül, nekem nem volt elég erőm hozzá. Szerencsére a többiek is besegítettek, hisz hanem soha az életbe nem jutottunk volna be és legalább annyira ki tudtuk nyitni az ajtót, hogy be tudjuk préselni magunkat rajta. Ilyenkor érzem azt, hogy mennyivel könnyebb lenne, ha nem dinóra hasonlítanék, hanem mondjuk egy kisegérre. Slissz és benn lennék, mint a pinty.
- Köszi. - adom be az ismét felvett ájult lányt a résen. Így sokkal könnyebb lesz nekem is bejutni, mint hogy még arra is kelljen ügyeljek, hogy az ájult lányt ne üssem hozzá semmihez. Mondjuk így sem volt épp egy leányálom bejutni, elég rendesen át kellett préselnem magam, de mégis sikerült. Kicsit megmozgattam a végtagjaimat, hogy megbizonyosodjak benne, hogy egyiket se húztam meg vagy valami, majd visszavettem az ájult lányt és már vittem is oda, ahova az Alicia nevű lány utasított engem.
habár nem tartottam teljesen jó ötletnek, hogy a két ájultat és a sérült srácot hagyjuk itt amíg mi keresgélünk, hisz mégsem tudják olyan jól megvédeni magukat, de új fiúként és kezdőként nem éreztem úgy, hogy jogom van megkérdőjelezni a döntést, vagy épp felvetni az aggályaimat. Így nem tettem mást, mint másik két társamat követtem bárhova is mennek, hisz nekik sem árt plusz erő.

Résztvevők: Rosemary Hummingbird / Szirén, Alicia Juliet Silberson, Vaszilij Dragunov, Gena Sign / Sona, Kata Kira Sign, Joshua Carter / Borzas és Damian Adkins
Következő körváltás: 2015. augusztus 20. (csütörtök)
Borzas végül morogva ment az egyik sarokba és feküdt le a földre, nem hagyva, hogy bárki a közelébe menjen, arra vicsorgott és morgott.
A többiek arra jutottak, hogy tényleg nézzenek körbe, azonban egyelőre elvetették Vaszilij ötletét, hogy lent nézzenek körbe, hiszen idefent is volt négy helység és nem kellene annyira különválni. Így a fenti négy jött. Ezeknek az ajtói könnyedén kinyíltak, fotocellás módon, amint a közelébe értek. Azok a helységek annak ellenére, hogy mekkora ajtóval rendelkeztek nem voltak olyan nagyok úgy három méter széles és ugyanilyen mélységű, két és fél méteres belmagassággal. Mindegyik helységben több hatalmas fémkonténer látszott, ezek mindegyike le volt zárva és bioszkenneres feloldó volt rajtuk. Minimum ezen kellett átesnie annak, aki ki akarta nyitni őket. A technológia roppant fejlett volt, talán fejlettebb is, amivel a SHIELD, vagy az iskola rendelkezett. Annak egyelőre semmi nyoma nem volt, hogy a bázis kié lehetne, mert erre utaló szimbólumot, vagy utalást még mindig nem találtak a fiatalok. Ha valaki a számítógépes rendszert próbálta volna helyrehozni az teljesen le volt fagyva és nem reagált a bekapcsolásra, vagy resetelésre sem.

Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Dzsungel
- Alicia Juliet Silberson -
Úgy tűnt, hogy ez a bázis ismeretlen eredetű. Se kimondott jel, sem ismerős szimbólum. Nem S.H.I.E.L.D. létesítmény és még nem is az iskoláé. Vizesblokkot egyelőre nem találtunk, csak egy csomó fémkonténert, ami bioszkennerrel nyílt. Hát köszönjük szépen, megtudnám számolni egy kezemen, hogy mennyit tudnánk kinyitni. Egyáltalán mi a francért akarnánk kinyitni, ha le van zárva és úgy, hogy azt akárki ne tudja megbolygatni.
- Ezekkel, semmire nem megyünk. Vízre, kötszerre és élelmiszerre van szükségünk, nem lezárt konténerekre. Ugyanakkor, az nem árthat, ha a burkolatán megnézzük, hogy mi lehet bennük.
Azzal megvizsgálom, valamiféle jel után kutatva, hogy mégis mit tartalmazhat. Génmanipulált dinoszauruszra, húsevő növényre, mutánszombikatonára és egyéb elborult agyszüleményre nincs szükségünk. Ha egyik se arról szól, hogy valamilyen ellátmány van benne, mondjuk élelmiszer, egészségügyi felszerelés vagy bármilyen fogyasztható víz, akkor legyintek egyet.
- Ismeretlen eredetű és rendeltetésű konténert, szerintem a jelen állapotunkban nem csak hülyeség, de öngyilkosság is lenne kinyitni. Nem lutrizunk! Borzas nem beszámítható, Kata és Sona pedig eszméletlen állapotban vannak, azt javaslom a fiúk menjenek le és kizárólag a szükségleteinknek megfelelő eszközöket keressenek. Víz, élelem, kötszer. Ne feledjük, hogy nem ipari-kémkedni jöttünk és nem is Indiana Johnos-t játszunk! Mi addig ellátjuk a lányokat Szirénnel, amíg ti szerencsét próbáltok odalenn. Talán Borzas is helyrerázódik, amíg ti keresgéltek, mi meg a hiányos eszközkészletünkkel próbálunk valamit csinálni a két Sign lánnyal. Ellenvetés?
Várom a választ és továbbra is kötöm az ebet a karóhoz, hogy semmi szükségünk idegen eredetű dolgok megvizsgálásához. Se számítógép feltöréshez, sem pedig holmi fémkonténer nyitogatáshoz.

Egyéb karakterek:
X-diák: Alicia Juliet Silberson
Ékkövek Birodalma: Gregor di Avignon
Fuchida Kenjirou- 2. szint - 6 kredit
- Hozzászólások száma : 166
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Feb. 05.
Karakteradatok
Főkarakter: Fuchida Kenjirou
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Dzsungel
~ Szirén ~
A javaslatommal szerencsére mindenki egyetértett forma úgyhogy egyszer idefenn néztünk szét. Nagyjából azután, hogy a sérült srác durcásat kezdett játszani és elvonult az egyik sarokba morogni és nyalogatni a sebeit. Miért nem lehet hagyni, hogy ellássuk ezt nem értem, de az ő baja, ha ilyet akar játszani éppen most.
Mindenfelé viszont csak ilyen furcsa konténereket kaptunk. Igyekeztem benézni minden lukba és fedettebb helyre, de kétlem, hogy bármi hasznosat találhatnék bennük. Maximum egereket vagy más rágcsálót.
- Sok szerencsét, srácok. - abszolút semmi ellenvetésem nem volt az ellen, hogy nekem nem kellett lemenni abba a sötét lyukba. Nem azért, mert érdekesen nézett ki meg minden, de második belegondolásra fáradt is vagyok, meg valljuk be, eléggé gyenge is, úgyhogy ez a feladat nyugodtan maradhat az erős fiúkra. Különben is, lehet, hogy van lenn egy lányevő gyilkos raptor és ők az olyannal szemben immúnisak. Na jó, ez csak vicc volt.
- Mit csináljunk velük? - kérdeztem Aliciat miután a lányokhoz visszaérve, abbahagytam az integetést Borzasnak. Megpróbáltam, hogy magához tért-e vagy még mindig morgósat játszik. A lányokkal valóban nem tudtam mit csináljunk. Az oké, hogy ki tudok menteni valakit a vízből, meg újraéleszteni, de jelenleg egyikre sincs szükség. Vagyis remélem, hogy az utóbbira nincs és nem is lesz. Meg tudok mentőt hívni, de azt itt most nem telefon és egyáltalán összeköttetés nélkül. Remélhetőleg Alicia rátermettebb nálam.

Bár furcsálltam, de meg tudtam érteni a sérült srác reakcióját, hogy elvonult a társaságtól. Eléggé stressze ez az egész kirándulás, úgyhogy nem csoda, hogy kijött belőle a vadállat. A raptoroknál nekem sem volt könnyű megőrizni az emberi mivoltomat és nem lelépni és otthagyni mindenkit a pácban. Most rajta a sor, hogy ezt a küzdelmet megvívja saját magával.
Követve a társaságot mindenfele csak konténereket találunk amikben fogalmunk sincs, hogy mi vannak. Ami azt illeti meg sem próbálom megszagolni őket, hisz ha valami olyasmit tartanak benne akkor lehet, hogy elég rossz hatással lenne rám. Kémia órákon is elmondták mindig, hogy direktbe ne szaglásszuk a kémcsöveket, feltételezem ebben az esetben is ez a helyes eljárás.
- Oké. Vigyázzatok magatokra. - válaszolom miután megkaptuk a feladatokat és jelezve a másik srácnak, hogy induljunk, el is indulok ahhoz a bizonyos lejárathoz amit korábban megtalált. Igazából, most jól jönne egy elemlámpa, de remélhetőleg odalenn is lesz világítás, vagy legalább egy kevés fény amihez a szemeim tudnak igazodni majd. Ilyenkor milyen jó lenne olyan képesség amivel a sötétben is látni lehet, meg esetleg valami röntgenlátás féle, hogy mielőtt lemegyünk fel tudjuk térképezni a helyet. De ezek csak hülye ábrándok, megelégszem azzal is amivel rendelkezem.
Bár furcsálltam, de meg tudtam érteni a sérült srác reakcióját, hogy elvonult a társaságtól. Eléggé stressze ez az egész kirándulás, úgyhogy nem csoda, hogy kijött belőle a vadállat. A raptoroknál nekem sem volt könnyű megőrizni az emberi mivoltomat és nem lelépni és otthagyni mindenkit a pácban. Most rajta a sor, hogy ezt a küzdelmet megvívja saját magával.
Követve a társaságot mindenfele csak konténereket találunk amikben fogalmunk sincs, hogy mi vannak. Ami azt illeti meg sem próbálom megszagolni őket, hisz ha valami olyasmit tartanak benne akkor lehet, hogy elég rossz hatással lenne rám. Kémia órákon is elmondták mindig, hogy direktbe ne szaglásszuk a kémcsöveket, feltételezem ebben az esetben is ez a helyes eljárás.
- Oké. Vigyázzatok magatokra. - válaszolom miután megkaptuk a feladatokat és jelezve a másik srácnak, hogy induljunk, el is indulok ahhoz a bizonyos lejárathoz amit korábban megtalált. Igazából, most jól jönne egy elemlámpa, de remélhetőleg odalenn is lesz világítás, vagy legalább egy kevés fény amihez a szemeim tudnak igazodni majd. Ilyenkor milyen jó lenne olyan képesség amivel a sötétben is látni lehet, meg esetleg valami röntgenlátás féle, hogy mielőtt lemegyünk fel tudjuk térképezni a helyet. De ezek csak hülye ábrándok, megelégszem azzal is amivel rendelkezem.
Re: Dzsungel
Résztvevők: Rosemary Hummingbird / Szirén, Alicia Juliet Silberson, Vaszilij Dragunov, Gena Sign / Sona, Kata Kira Sign, Joshua Carter / Borzas és Damian Adkins
Következő körváltás: 2015. augusztus 24. (hétfő)
A lányokkal tényleg nem igen lehetett mit tenni, a csípő/medence ficamot egyikőjük sem tudta helyretenni, már csak azért sem, mert nem értettek hozzá, illetve nem volt meg a fizikai erejük ehhez a művelethez. A másiknak, hogy miért volt eszméletlen nem lehetett tudni. Borzas pedig békésen aludt a sarokban a földön, ha közelebb mentek hozz még álmában is morgott. Így nem igen lehetett egyikkel sem mit tenni. A lányok a nyitott ajtón át hallották, hogy odakint nekilátott szakadni az eső.
A két fiú, Vaszilij és Steg elindultak lefelé a lépcsőn, amin hamarosan le is értek egy hatalmas folyosóra. Így most már látszott, hogy a földalatti részek nagyobb kiterjedésűek, mint ami fent látszott.
A folyosó legalább száz méter hosszú volt, közvetlenül a leérkezés mellett volt egy kétszárnyú fémajtó, majd úgy közel negyvenöt méteren át a falon hatalmas tartályok – pont mit a képen – majd egy újabb kétszárnyú fémajtó. Utána ismét tartályok és végül egy újabb ajtó a falnál. Mindez a baloldalon, a jobb oldali részen semmi sem volt, ahogyan a folyosó végén szemben velük is csak fémfal.
Következő körváltás: 2015. augusztus 24. (hétfő)
A lányokkal tényleg nem igen lehetett mit tenni, a csípő/medence ficamot egyikőjük sem tudta helyretenni, már csak azért sem, mert nem értettek hozzá, illetve nem volt meg a fizikai erejük ehhez a művelethez. A másiknak, hogy miért volt eszméletlen nem lehetett tudni. Borzas pedig békésen aludt a sarokban a földön, ha közelebb mentek hozz még álmában is morgott. Így nem igen lehetett egyikkel sem mit tenni. A lányok a nyitott ajtón át hallották, hogy odakint nekilátott szakadni az eső.
A két fiú, Vaszilij és Steg elindultak lefelé a lépcsőn, amin hamarosan le is értek egy hatalmas folyosóra. Így most már látszott, hogy a földalatti részek nagyobb kiterjedésűek, mint ami fent látszott.
A folyosó legalább száz méter hosszú volt, közvetlenül a leérkezés mellett volt egy kétszárnyú fémajtó, majd úgy közel negyvenöt méteren át a falon hatalmas tartályok – pont mit a képen – majd egy újabb kétszárnyú fémajtó. Utána ismét tartályok és végül egy újabb ajtó a falnál. Mindez a baloldalon, a jobb oldali részen semmi sem volt, ahogyan a folyosó végén szemben velük is csak fémfal.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Dzsungel
~ Szirén ~
Ahogy elnéztem a betegeinket nagyon hamar arra a következtetésre jutottam, hogy nincs semmi amit tenni tudnék, vagy akár Aliciával közösen tenni tudnánk. Volt egy ájul lányunk, egy ájult és sérült lányunk, és egy srác aki állatiasan viselkedett, és most kisállatként alszik a sarokban. Mindemellett odakint már esteledett és esett. Szép kilátás mondhatom.
- Te rendben vagy? - érdeklődtem Aliciától miközben a "csak ájult" lányhoz sétáltam és ébresztgettem meg finoman pofozgattam, hogy hátha ettől magához tér. Nem kicsit rossz érzés, hogy tehetetlen vagyok ennyi sérült mellett. Ha hazaérünk biztos, hogy külön órákat fogok venni valakitől, hogy felkészítsen ilyen helyzetekre.
Ahogy pedig eddig elnéztem közel felét a csapatnak elvesztettük, vagy komolyan megsérült. Arról nem is beszélve, hogy feltehetőleg ez a hely sem tartozik azokhoz a helyekhez amit el kellett volna érjünk, felteszem a kapott térképen sincs rajta. Igazából azt sem tudom, hogy hol keressük, mert menekülés alatt egyikünk se nézte a térképet. Azért remélem a tanárok rajtunk tartják a szemüket, mert ha a két srác is megsérül odalenn akkor nagyon pácban leszünk annyi szent.

Sikeresen lejutottunk a lépcsőn anélkül, hogy bármelyikünk megfontolatlan lábtörés áldozata lett volna. Nem igazán ez az a hely ahol bármi ilyesmit el akarna szenvedni bárki is, főleg én nem. Ráadásul megfelelő orvosi ellátást sem tudunk nyújtani vagy ilyesmi.
- Ez igen. - csodálkozom egy füttyentést követően miután leértem és a szemem elé tárult a hosszú folyosó a tartályokkal. Fentről tényleg nem látszott, hogy ez a hely ilyen bazi nagy. Sőt, ami azt illeti lehet, hogy a csajokat is le kellene hozni fentről, mert ez mégis csak több embernek való dolog, de egyelőre ezt most nem kockáztatom meg. Fel kell térképezzük a helyet, hogy ne legyen itt semmi veszélyes dolog, aztán majd lehívhatjuk őket azután.
- Szerintem nézzük meg, hogy mit rejt ez az irány. - mutatok balra, hogy induljunk el arra, mert mégis csak ott van egy ajtó és ha semmi közbe nem jön, akkor szemfülesen addig haladunk, míg zsákutcába nem érünk. Azért remélem, hogy nem építettek egy útvesztőt ide, nem akarom itt leélni a hátralevő életemet.

Reneszánsz: Imamu Theodore Devine; Ginny Dwerryhouse (Diversity);
X-diák: Damian Adkins (Steg);
Re: Dzsungel
//Így most tényleg nem igen van értelme írnom, pénteken kaptok új kört.//
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Dzsungel
- Alicia Juliet Silberson -
- Köszönöm kérdésedet, a csalódáson és ijedtségen kívül jól vagyok.
Mondom Szirénnek, a kérdésére válaszolva, miközben a sérültjeinken végig nézek. Jól jönne végre némi víz, mert nem lesz ez így jó. A Tanárok meg megcseszhetik magukat a rutinjukkal együtt.
- Kár, hogy nem tudunk törést kezelni.
Utalok arra, hogy egyik sérültünknek, csúnya szögben áll a lába. Még a reccsenést is hallottam. Bár akkor, percekkel korábban még nem tudtam, hogy mit is hallok pontosan.
- Tudja valaki, hogyan kell sínbe rakni a törést?
Teszem fel a kérdést, amire a válasz egyértelműen az lesz, hogy nem. Odakint elered az eső, még az ég is a kis expedíciót könnyezi.
- Ez a kirándulás, már rég meghaladja képességeinket. Szirén, szerinted mennyi esélyünk van? Van három sérültünk és tényleges életveszélyben vagyunk. Fingunk sincs, hogy hol vagyunk és azt sem, hogy mit tartogat a holnap. Haza kellene menni, ez már régen nem vicces. Holnap, Borzas sebe akár el is mérgesedhet, ha nem szerzünk vizet, elsősegély készletet, akár bele is halhat. A raptorok biztosan nem mosnak se mancsot, se fogat.
Az ajtóhoz sétálok, majd a zuhogó esőt nézem pár pillanatig. Végül úgy döntök, hogy megpróbálom beljebb hajtani az ajtót, fő a biztonság.
/ Nefi, felülírtad saját magadat, néhány poszttal korábban azt írtad, halljuk a reccsenést, tehát ténylegesen van csonttöréses áldozatunk. /
Tudom, de külsőre nem látszik, hogy eltört, külsőre csak ficamnak tűnik. Így nem lehettek benne biztosak, hogy mit hallottatok, mi a diagnózis, révén senkinek sincs orvosi képesítése. - Nef
- Köszönöm kérdésedet, a csalódáson és ijedtségen kívül jól vagyok.
Mondom Szirénnek, a kérdésére válaszolva, miközben a sérültjeinken végig nézek. Jól jönne végre némi víz, mert nem lesz ez így jó. A Tanárok meg megcseszhetik magukat a rutinjukkal együtt.
- Kár, hogy nem tudunk törést kezelni.
Utalok arra, hogy egyik sérültünknek, csúnya szögben áll a lába. Még a reccsenést is hallottam. Bár akkor, percekkel korábban még nem tudtam, hogy mit is hallok pontosan.
- Tudja valaki, hogyan kell sínbe rakni a törést?
Teszem fel a kérdést, amire a válasz egyértelműen az lesz, hogy nem. Odakint elered az eső, még az ég is a kis expedíciót könnyezi.
- Ez a kirándulás, már rég meghaladja képességeinket. Szirén, szerinted mennyi esélyünk van? Van három sérültünk és tényleges életveszélyben vagyunk. Fingunk sincs, hogy hol vagyunk és azt sem, hogy mit tartogat a holnap. Haza kellene menni, ez már régen nem vicces. Holnap, Borzas sebe akár el is mérgesedhet, ha nem szerzünk vizet, elsősegély készletet, akár bele is halhat. A raptorok biztosan nem mosnak se mancsot, se fogat.
Az ajtóhoz sétálok, majd a zuhogó esőt nézem pár pillanatig. Végül úgy döntök, hogy megpróbálom beljebb hajtani az ajtót, fő a biztonság.
/ Nefi, felülírtad saját magadat, néhány poszttal korábban azt írtad, halljuk a reccsenést, tehát ténylegesen van csonttöréses áldozatunk. /
Tudom, de külsőre nem látszik, hogy eltört, külsőre csak ficamnak tűnik. Így nem lehettek benne biztosak, hogy mit hallottatok, mi a diagnózis, révén senkinek sincs orvosi képesítése. - Nef
_________________
Egyéb karakterek:
X-diák: Alicia Juliet Silberson
Ékkövek Birodalma: Gregor di Avignon
Fuchida Kenjirou- 2. szint - 6 kredit
- Hozzászólások száma : 166
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Feb. 05.
Karakteradatok
Főkarakter: Fuchida Kenjirou
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Dzsungel
Vaszilijt nem hagyta nyugodni a titokzatos épület. Egyszerűen tudni akarta, hogy kik építették, mit tároltak itt és miért építették. Ő és Steg vállalták magukra a lenti terület felderítését.
A sárkányfiú tudta, hogy csak szükséges cuccokat kell összeszedniük, de remélte, hogy talál valami nyomot. Akármit, ami választ adhat a kérdésre.
Persze mindig eszébe jutott, hogy itt a túlélésre kell koncentrálniuk.
A folyosó két oldalán lévő tartályokat figyelte.
- Lehet, hogy a létesítmény nagyobb része a felszín alatt van - mondta Stegnek, aztán csak most nézi meg igazán a dinoszauruszra emlékeztető srácot. - Amúgy elég érdekes vagy. Nem érzel ezen a földön semmi furát, ilyesmi? Mármint... Ó, bocs. Komolyan, én meg egy sárkányra hasonlítok, és közben a te kinézeteden csodálkozom. Amúgy tudom, hülye kérés, de lehetnénk haverok.
Ahogy előre indultak, Vaszilij megdörzsölte az állát, közben az emlékeiben kutakodik. Mit is olvasott Vadföldről?
Mi is volt ennek a helynek a múltja?

Főkarakter: Svarog
NJK-k: Toxin. Dane Montrose, Jason Weltman, Unka; X-Diák: Vaszilij Dragunov
Alternatív verziók: Svarog (Outsiders), Svarog (Apokalipszis kora). Svarog (Exiles).
Svarog, a makulan A mentális erősítő 9. és a 4. a dezintegráló gyűrű hordozója
Ben Grim (Gótika), Nathan Soric - Fagyos Sötétség Kora, Rostyck Pearlwater - Égkövek birodalma
Svarog- Bannolt
- Hozzászólások száma : 964
Hozzászólások régi : 344
Korábbi szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 57
Join date : 2011. Aug. 08.
Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Dzsungel
Résztvevők: Rosemary Hummingbird / Szirén, Alicia Juliet Silberson, Vaszilij Dragunov, Gena Sign / Sona, Kata Kira Sign, Joshua Carter / Borzas és Damian Adkins
Következő körváltás: 2015. szeptember 1. (kedd)
A két Sign-t továbbra sem sikerült felébreszteni a két lány pedig odafent pánikolt, hogy mit is kéne tenni. Az ajtót Alicia hiába próbálta betolni, egyedül nem sikerült, túl gyenge volt hozzá. Közben pedig olyan hangokat hallott a két lány, és Borzas, mintha idefent mászkálna valaki, lépteket a fémes padlón, de nem abból az irányból, amerre a fiúk elmentek.
Vaszilij semmi ilyesmit nem olvasott Vadföldről, tudta, hogy vannak erre bennszülött törzsek, de azoknak közel sincs olyasfajta technológiája, hogy ilyesmit építsenek. Magneto volt itt annak idején a testvériséggel, de az Angyalok megmentették az itt lakókat, nagyon sokan azóta is a suli területén laknak, illetve a Maximoff testvérpár és Amelia is akkor kerültek az Avengers közelébe. De ilyesmiről nem olvasott. A két fiú végül is rögtön balra fordul és az első ott levő ajtón próbált bejutni, meglepő módon itt lent működött a fotocellás ajtó és a fémajtók egyből visszahúzódtak a falba. Az ajtó mögött egy labor fogadta a fiúkat, a fények egyből felkapcsoltak, ahogyan a hely megérezte a közelségüket. Idebent is tartályok voltak, de ezeknek nem volt fém a burkolata, így látszott, hogy mi van bennük. Legalább egy tucatnyit láttak a fiatalok bent és azokban pedig valamilyen folyadékban olyan gyerekméretű lények, amiket még nem is láttak korábban.
Következő körváltás: 2015. szeptember 1. (kedd)
A két Sign-t továbbra sem sikerült felébreszteni a két lány pedig odafent pánikolt, hogy mit is kéne tenni. Az ajtót Alicia hiába próbálta betolni, egyedül nem sikerült, túl gyenge volt hozzá. Közben pedig olyan hangokat hallott a két lány, és Borzas, mintha idefent mászkálna valaki, lépteket a fémes padlón, de nem abból az irányból, amerre a fiúk elmentek.
Vaszilij semmi ilyesmit nem olvasott Vadföldről, tudta, hogy vannak erre bennszülött törzsek, de azoknak közel sincs olyasfajta technológiája, hogy ilyesmit építsenek. Magneto volt itt annak idején a testvériséggel, de az Angyalok megmentették az itt lakókat, nagyon sokan azóta is a suli területén laknak, illetve a Maximoff testvérpár és Amelia is akkor kerültek az Avengers közelébe. De ilyesmiről nem olvasott. A két fiú végül is rögtön balra fordul és az első ott levő ajtón próbált bejutni, meglepő módon itt lent működött a fotocellás ajtó és a fémajtók egyből visszahúzódtak a falba. Az ajtó mögött egy labor fogadta a fiúkat, a fények egyből felkapcsoltak, ahogyan a hely megérezte a közelségüket. Idebent is tartályok voltak, de ezeknek nem volt fém a burkolata, így látszott, hogy mi van bennük. Legalább egy tucatnyit láttak a fiatalok bent és azokban pedig valamilyen folyadékban olyan gyerekméretű lények, amiket még nem is láttak korábban.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Dzsungel
Vaszilij tudta, hogy annak idején még itt bennszülöttek is éltek. Azonban azok nem álltak olyan fejlődési fokon, hogy ilyesmit építsenek. És már nem is éltek itt. Mikor balra fordultak, hirtelen a fotocellás ajtó suhogva kinyílt.
Az ifjú mutáns összerezzent a hangtól, és már a fenyegetést kereste. Azonban csak az ajtó nyílt ki. Úgy festett, hogy idelent elég energia volt, hogy ezek működöképesek legyenek.Mikor Vaszilij belépett, a fények egyből felkapcsoltak.
Felfedve, a bent lévő üvegtartályokat, és a bennük lebegő különös, gyermekszerű teremtményeket. A Dragunov család ifjú sarja döbbenten lépett oda az egyik tartályhoz.
- Úgy fest, hogy minden energiát az alsóbb szintekre koncentráltak - mondta Vaszilij halkan, mintha attól tartana, hogy a tartályban alvó teremtmények bármikor felébrednek.
Megnézte közelebbről az egyiket, hogy él e.
- Szerintem ezeken kísérleteztek itt. - Steg felé fordult. - Mi van ha egy egykori Hydra vagy A.I.M. bázisra bukkantunk. Szerintem ne zargassuk őket, és menjünk vissza.
Tette hozzá halálra váltan.
Az ifjú mutáns összerezzent a hangtól, és már a fenyegetést kereste. Azonban csak az ajtó nyílt ki. Úgy festett, hogy idelent elég energia volt, hogy ezek működöképesek legyenek.Mikor Vaszilij belépett, a fények egyből felkapcsoltak.
Felfedve, a bent lévő üvegtartályokat, és a bennük lebegő különös, gyermekszerű teremtményeket. A Dragunov család ifjú sarja döbbenten lépett oda az egyik tartályhoz.
- Úgy fest, hogy minden energiát az alsóbb szintekre koncentráltak - mondta Vaszilij halkan, mintha attól tartana, hogy a tartályban alvó teremtmények bármikor felébrednek.
Megnézte közelebbről az egyiket, hogy él e.
- Szerintem ezeken kísérleteztek itt. - Steg felé fordult. - Mi van ha egy egykori Hydra vagy A.I.M. bázisra bukkantunk. Szerintem ne zargassuk őket, és menjünk vissza.
Tette hozzá halálra váltan.
_________________
Főkarakter: Svarog
NJK-k: Toxin. Dane Montrose, Jason Weltman, Unka; X-Diák: Vaszilij Dragunov
Alternatív verziók: Svarog (Outsiders), Svarog (Apokalipszis kora). Svarog (Exiles).
Svarog, a makulan A mentális erősítő 9. és a 4. a dezintegráló gyűrű hordozója
Ben Grim (Gótika), Nathan Soric - Fagyos Sötétség Kora, Rostyck Pearlwater - Égkövek birodalma
Svarog- Bannolt
- Hozzászólások száma : 964
Hozzászólások régi : 344
Korábbi szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 57
Join date : 2011. Aug. 08.
Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Dzsungel
~ Szirén ~
Hiábavalóan pofozgattam a lányt, semmi sem történt. Lehet, hogy erősebben kellett volna? Nem tudom, inkább nem próbálom meg, még a végén én leszek a nemzetközi közellenség ha felébred és fájni fog az arca. Annak viszont örültem, hogy Aliciának semmi különösebb baja nincs. Az hiányozna most a legkevésbé, hogy neki is valami baja legyen, akkor aztán teljesen haszontalannak érezném magam.
- Ha gondolod neked is adhatok pofont! - ajánlom fel vigyorogva és fel is emelem a kezem, hogy láthassa Alicia. Most egyáltalán nem hiányzik, hogy itt összetörjön lelkileg. - Figyelj, én is ki vagyok, és talán legszívesebben kirohannék a dzsungelbe addig amíg az egyik tanárt meg nem kapom, de nem tehetem. Ahogy te sem hagyhatod, hogy a pesszimizmus átvegye az uralmat. A srácok számítanak ránk, a két ájult lány, bár nem tudnak róla, számítanak ránk. A sérült és kiskutyaként viselkedő srác a sarokban, számít ránk. Ha most feladjuk akkor már kiugorhatunk a raptorok elé "vacsi" felirattal. Küzdj. Gondolj arra, hogy túléljük ezt az egészet és az elsők között lehetsz aki behúz egyet három tanárnak. Képzeld csak el, a lány aki kiütötte Logan fogát. - álltam fel és mentem oda a lányhoz közben ezt a nagyon bátorító szöveget mondva. Igazából én is csupán azért bírtam a tenger fölött tartani magam, mert itt voltak a többiek akikért tartanom kellett magam. Nekik se lenne jó, ha azt látják, hogy le vagyok törve és világfájdalmam van.
- Nem akarlak megijeszteni, de azt hiszem nem vagyunk egyedül. - súgom oda neki végül, hisz a pillanatnyi csendben léptek zaját hallom és nem arról ahova a fiúk mentek, és kétlem, hogy már visszajöttek volna. A beteg srác pedig továbbra is a sarokban volt és az ájult lányok, hát ájultak voltak. Vagyis gond van.

A sárkányfiú szavaira, hogy a létesítmény nagyobb része a föld alatt van, némán bólogattam. Közel ez a folyosó nagyobbnak tűnt, mint az ami odafenn volt. Aztán a kinézetemre terelődik a szó, meg haverkodásra.
- Nem tesz semmit, már hozzászoktam, hogy érdekesnek tartják a kinézetemet. - válaszoltam mosolyogva. Lehetséges, hogy ő nem járt rendes suliban, így nem volt kitéve annak, hogy sokan a kinézetével foglalkoznak? Lehetséges. - Ami az érzéseket illeti, nem mondhatom, hogy teljesen semleges a hely. Határozottan másabb itt, mint máshol, de nem tudom megmondani miért. Arról nem is beszélve, hogy értettem mit mondtak a raptorok, bár az lehet, hogy csak a képességem mellékhatása. - magyaráztam kicsit komolyabb hangvételben. Ezzel az egész hellyel olyan volt az érzésem, mint mikor valamiből felelni kell, és tudom a választ, érzem, hogy ott van hátul és ordibál, de egyszerűen nem tudom előszedni és felhasználni. Nagyon fura.
- Ami a haverséget illeti, részemről benne vagyok. - ezt már vigyorogva mondtam, közben elindultunk felfedezni abba az irányba amerre ajánlottam. Belépve valamilyen laborféleségbe az első dolgom az volt, hogy körülszaglásszak és hallgatózzak. Nem igazán akartam semmiféle meglepetésben részesülni.
- Nem is akartuk zargatni őket, Alicia mondta is, hogy nem ez a dolgunk. Viszont lévén ez egy labor, biztos kell lennie valami elsősegély doboznak, vagy iható vízforrásnak. Nézzünk szét. - ajánlottam fel ellenlehetőséget arra, hogy hagyjuk is itt a helyet. Amíg a tartályokat nem piszkáljuk és semmi más gépezetet sem ebben a szobában addig nem lehet baj. Az egészségügyi cuccok és a víz megtalálása pedig elsődleges prioritású, végtére is ezért lettünk leküldve ide.
A sárkányfiú szavaira, hogy a létesítmény nagyobb része a föld alatt van, némán bólogattam. Közel ez a folyosó nagyobbnak tűnt, mint az ami odafenn volt. Aztán a kinézetemre terelődik a szó, meg haverkodásra.
- Nem tesz semmit, már hozzászoktam, hogy érdekesnek tartják a kinézetemet. - válaszoltam mosolyogva. Lehetséges, hogy ő nem járt rendes suliban, így nem volt kitéve annak, hogy sokan a kinézetével foglalkoznak? Lehetséges. - Ami az érzéseket illeti, nem mondhatom, hogy teljesen semleges a hely. Határozottan másabb itt, mint máshol, de nem tudom megmondani miért. Arról nem is beszélve, hogy értettem mit mondtak a raptorok, bár az lehet, hogy csak a képességem mellékhatása. - magyaráztam kicsit komolyabb hangvételben. Ezzel az egész hellyel olyan volt az érzésem, mint mikor valamiből felelni kell, és tudom a választ, érzem, hogy ott van hátul és ordibál, de egyszerűen nem tudom előszedni és felhasználni. Nagyon fura.
- Ami a haverséget illeti, részemről benne vagyok. - ezt már vigyorogva mondtam, közben elindultunk felfedezni abba az irányba amerre ajánlottam. Belépve valamilyen laborféleségbe az első dolgom az volt, hogy körülszaglásszak és hallgatózzak. Nem igazán akartam semmiféle meglepetésben részesülni.
- Nem is akartuk zargatni őket, Alicia mondta is, hogy nem ez a dolgunk. Viszont lévén ez egy labor, biztos kell lennie valami elsősegély doboznak, vagy iható vízforrásnak. Nézzünk szét. - ajánlottam fel ellenlehetőséget arra, hogy hagyjuk is itt a helyet. Amíg a tartályokat nem piszkáljuk és semmi más gépezetet sem ebben a szobában addig nem lehet baj. Az egészségügyi cuccok és a víz megtalálása pedig elsődleges prioritású, végtére is ezért lettünk leküldve ide.
_________________
Reneszánsz: Imamu Theodore Devine; Ginny Dwerryhouse (Diversity);
X-diák: Damian Adkins (Steg);
Re: Dzsungel
Résztvevők: Rosemary Hummingbird / Szirén, Alicia Juliet Silberson, Vaszilij Dragunov, Gena Sign / Sona, Kata Kira Sign, Joshua Carter / Borzas és Damian Adkins
Következő körváltás: 2015. szeptember 5. (szombat)
Odafent Szirén bíztatására nem felelt Alicia csak csöndben maradt és várakozott tovább. A léptek egyre erősebbek, hangosabbak voltak, mind a két lány érezhette, hogy figyelik őket, roppant kellemetlen, nyomasztó érzés lett rajtuk úrrá. Mind a ketten teljesen biztosak voltak abban, hogy az a valami, valaki itt van a közelben, az árnyak meg-megrezzentek, mozdultak a közelükben, mintha kinyúltak volna a két lány irányába. Kintről pedig hangos mély állati üvöltés hallatszódott egészen közelről.
Eközben Gena-nál beállt az agyhalál, külsőre mindez teljesen eseménytelen volt, a szíve még mindig vert, ugyanúgy lélegzett, mint eddig, csak nem volt többé agyi funkciója. Bárki, aki megnézte továbbra is azt hihette, hogy csak eszméletlen.
A két fiú odabent nekilátott nézelődni. Úgy tűnt, hogy élnek ezek a lények, bármik is legyenek, csak éppenséggel nem voltak maguknál, lehet, hogy a folyadékban volt valami, amiben lebegtek és azért nem. A falakon tárolókat, falba épített szekrényeket találtak a fiúk. Leginkább furcsa high-tech gyógyászati eszközöket, lézerszikéket, furcsa műszereket találtak, illetve alkatrészeket. Az egyikben formaldehidben levágott testrészeket, kivett szöveteket. Ellátmányt, élelmiszert, vagy italt nem találtak itt, de az egyik utolsó tárolóban voltak steril kötszerek, orvosi ruhák és némi gyógyszer is, amiket használni tudtak.
//Svarog, nem tudtok a Hydra-ról így úgy veszem, hogy nem mondtál ilyesmit.//
Következő körváltás: 2015. szeptember 5. (szombat)
Odafent Szirén bíztatására nem felelt Alicia csak csöndben maradt és várakozott tovább. A léptek egyre erősebbek, hangosabbak voltak, mind a két lány érezhette, hogy figyelik őket, roppant kellemetlen, nyomasztó érzés lett rajtuk úrrá. Mind a ketten teljesen biztosak voltak abban, hogy az a valami, valaki itt van a közelben, az árnyak meg-megrezzentek, mozdultak a közelükben, mintha kinyúltak volna a két lány irányába. Kintről pedig hangos mély állati üvöltés hallatszódott egészen közelről.
Eközben Gena-nál beállt az agyhalál, külsőre mindez teljesen eseménytelen volt, a szíve még mindig vert, ugyanúgy lélegzett, mint eddig, csak nem volt többé agyi funkciója. Bárki, aki megnézte továbbra is azt hihette, hogy csak eszméletlen.
A két fiú odabent nekilátott nézelődni. Úgy tűnt, hogy élnek ezek a lények, bármik is legyenek, csak éppenséggel nem voltak maguknál, lehet, hogy a folyadékban volt valami, amiben lebegtek és azért nem. A falakon tárolókat, falba épített szekrényeket találtak a fiúk. Leginkább furcsa high-tech gyógyászati eszközöket, lézerszikéket, furcsa műszereket találtak, illetve alkatrészeket. Az egyikben formaldehidben levágott testrészeket, kivett szöveteket. Ellátmányt, élelmiszert, vagy italt nem találtak itt, de az egyik utolsó tárolóban voltak steril kötszerek, orvosi ruhák és némi gyógyszer is, amiket használni tudtak.
//Svarog, nem tudtok a Hydra-ról így úgy veszem, hogy nem mondtál ilyesmit.//
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Dzsungel
Vaszilij bólint, ahogy körbefordul a teremben. Az üvegtartályokban lévő gyermekemberek igenis élnek, valószínű, hogy valamiféle nyugtató van a folyadékban. A fiatal sárkánymutáns tartja magát Steg tanácsához, és ő is körbepillant a teremben.
A falra erősített tárolókat és beépített szekrényeket találtak. Óvatosan, csapdától tartva az összeset kinyitotta.
A tartalmuk nem volt bizalomgerjesztő.
Műtéti eszközök és fűszerek, alkatrészek.
Amikor az ifjú Dragunov talál egy szekrényt, benne tartósított testrészekkel és szövetekkel, azonnal becsapja az ajtót.
- A fene essen bele. Itt élveboncolást csináltak? - kérdezte, közben reszketve körbefordult. - Atyaúristen. Markoljuk fel amit itt találunk, és húzzunk innen felfele.
Felmerült benne, hogy a szekrényekben lévő szikéket és ilyesmiket vihetnék fel, de végül rájött, hogy nincs szüksége. Az ijesztő a folyadékben lebegő eszméletlen lények voltak. Meg se fordult a fejében, hogy felélessze őket.
Ő sem lenne boldog ilyen kísérletek után.
- Valahol kell lennie itt egészségügyi cuccnak - mondja halkan. Az egyik utolsó tárolóban azonban talál orvosi felszerelést. - Jó, szerinted innen melyik lenne jó a fentieknek? Én a SHIELD-be akarok belépni, és nem orvosnak készülök.
A falra erősített tárolókat és beépített szekrényeket találtak. Óvatosan, csapdától tartva az összeset kinyitotta.
A tartalmuk nem volt bizalomgerjesztő.
Műtéti eszközök és fűszerek, alkatrészek.
Amikor az ifjú Dragunov talál egy szekrényt, benne tartósított testrészekkel és szövetekkel, azonnal becsapja az ajtót.
- A fene essen bele. Itt élveboncolást csináltak? - kérdezte, közben reszketve körbefordult. - Atyaúristen. Markoljuk fel amit itt találunk, és húzzunk innen felfele.
Felmerült benne, hogy a szekrényekben lévő szikéket és ilyesmiket vihetnék fel, de végül rájött, hogy nincs szüksége. Az ijesztő a folyadékben lebegő eszméletlen lények voltak. Meg se fordult a fejében, hogy felélessze őket.
Ő sem lenne boldog ilyen kísérletek után.
- Valahol kell lennie itt egészségügyi cuccnak - mondja halkan. Az egyik utolsó tárolóban azonban talál orvosi felszerelést. - Jó, szerinted innen melyik lenne jó a fentieknek? Én a SHIELD-be akarok belépni, és nem orvosnak készülök.
_________________
Főkarakter: Svarog
NJK-k: Toxin. Dane Montrose, Jason Weltman, Unka; X-Diák: Vaszilij Dragunov
Alternatív verziók: Svarog (Outsiders), Svarog (Apokalipszis kora). Svarog (Exiles).
Svarog, a makulan A mentális erősítő 9. és a 4. a dezintegráló gyűrű hordozója
Ben Grim (Gótika), Nathan Soric - Fagyos Sötétség Kora, Rostyck Pearlwater - Égkövek birodalma
Svarog- Bannolt
- Hozzászólások száma : 964
Hozzászólások régi : 344
Korábbi szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 57
Join date : 2011. Aug. 08.
Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Dzsungel
- Alicia Juliet Silberson -
Szirén szavaira végül elmosolyodok.
- Én hajlandó vagyok Logan állkapcsán eltörni az ujjaimat, ha ennek vége!
Jelentem ki és már éppen folytatnám is a mondandómat, hogy miképpen fogok beolvasni a három idegbetegnek, amikor Szirén, olyasmire hívja fel a figyelmemet, ami engem is megállított abban, hogy tovább folytassam kiselőadásomat, hogy miképpen fogok beolvasni a három antiszociális, szociopata, ideg károsodottnak.
- Egy elhagyatott bázis, ahol még WC sincs és valaki láthatatlanul sétál. Ráadásul, odakint tombol három elmebajos pszichopata, akik hagyják meghalni a diákjaikat. Mi tudna ennél jobban megrémiszteni minket? Egy láthatatlan zombi? Ha nem látod, mikor készül megharapni, nem mindegy? Valami terrorista? Most éltük éppen csak túl, nehogy nitrát telep legyen belőlünk. Mitől félsz még Szirén? Ébredj, a poklot éppen most járod, már késő félni!!
Mondom, azzal a két fekvő lány felé fordulok. Egyik sincs túl jó bőrben.
- Sokkal inkább félek attól, hogy mi lesz az iskolával, mi lesz a kirándulás résztvevőivel, ha ezek ketten beadják a kulcsot. Nincs vizünk, élelmünk sem kötszerünk, még Borzas sebére sem. Ráadásul, valami barom, azzal szórakozik, hogy ahelyett, hogy megtámadna minket, láthatatlanul zörög. Milyen barom csinál ilyet?
Azzal letérdelek a sánta madárka mellé, és a homlokára teszem a kezemet. Próbálom megállapítani, hogy van-e láza. Anyám is mindig így csinálta.
Szirén szavaira végül elmosolyodok.
- Én hajlandó vagyok Logan állkapcsán eltörni az ujjaimat, ha ennek vége!
Jelentem ki és már éppen folytatnám is a mondandómat, hogy miképpen fogok beolvasni a három idegbetegnek, amikor Szirén, olyasmire hívja fel a figyelmemet, ami engem is megállított abban, hogy tovább folytassam kiselőadásomat, hogy miképpen fogok beolvasni a három antiszociális, szociopata, ideg károsodottnak.
- Egy elhagyatott bázis, ahol még WC sincs és valaki láthatatlanul sétál. Ráadásul, odakint tombol három elmebajos pszichopata, akik hagyják meghalni a diákjaikat. Mi tudna ennél jobban megrémiszteni minket? Egy láthatatlan zombi? Ha nem látod, mikor készül megharapni, nem mindegy? Valami terrorista? Most éltük éppen csak túl, nehogy nitrát telep legyen belőlünk. Mitől félsz még Szirén? Ébredj, a poklot éppen most járod, már késő félni!!
Mondom, azzal a két fekvő lány felé fordulok. Egyik sincs túl jó bőrben.
- Sokkal inkább félek attól, hogy mi lesz az iskolával, mi lesz a kirándulás résztvevőivel, ha ezek ketten beadják a kulcsot. Nincs vizünk, élelmünk sem kötszerünk, még Borzas sebére sem. Ráadásul, valami barom, azzal szórakozik, hogy ahelyett, hogy megtámadna minket, láthatatlanul zörög. Milyen barom csinál ilyet?
Azzal letérdelek a sánta madárka mellé, és a homlokára teszem a kezemet. Próbálom megállapítani, hogy van-e láza. Anyám is mindig így csinálta.
_________________
Egyéb karakterek:
X-diák: Alicia Juliet Silberson
Ékkövek Birodalma: Gregor di Avignon
Fuchida Kenjirou- 2. szint - 6 kredit
- Hozzászólások száma : 166
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Feb. 05.
Karakteradatok
Főkarakter: Fuchida Kenjirou
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Dzsungel
~ Szirén ~
Örültem, hogy bevált a tervem és legalább az erőt ad Aliciának a folytatáshoz, hogy behúzhat egyet a tanároknak ha ennek az egésznek vége. Ugyanakkor azt már nem tudtam eldönteni, hogy örüljek vagy sem annak, hogy félvállról veszi azt, hogy valaki igenis van itt rajtunk kívül. Igaz, az még nem derült ki, hogy barát vagy ellenség, de amennyiben valaki egy őserdő közepében él, amit Vadföldnek hívnak, nem hiszem, hogy túlságosan barátságosan viszonyulna bármilyen kívülállóhoz, pláne ha az csak úgy beszambázik a területére.
- Csak egy nyelvjárás volt, nem kértem, hogy törjön ki a frász rajtad, viszont nem ártana valamiféle védekezési lehetőségen is gondolkodni. Nem csak azért, mert van itt valaki, hanem majd ha kimegyünk innen holnap akkor legyen lehetőségünk valamivel védekezni. Szerintem a fiúk is örülnének, ha nem csak lógatnánk itt a lábunkat. - jártattam a számat közben azért figyeltem, hogy melyik sarokból ugorhatnak ránk. Ez a hely teljesen tönkre fogja tenni az idegeinket, aztán órák helyett pszichoterápiára járunk majd az ideggyógyászatra és azt képzeljük, hogy lepkék vagyunk akiket a pókok fel akarnak falni.

Habár a saját gyomrom sem túlságosan örült a folyadékban eltett testrészeknek, azért igyekeztem uralni magam és nem átadni a gondolataimat a pániknak és annak, ami most úgysem történhet meg. Hogy azok a bizonyos tudósok visszatérnek. ha megtennék, akkor nem lenne elhagyatott ez a hely.
- Nyugalom. Zárd ki a fejedből, mert hanem ezen fogsz kattogni és aztán minden sarokban veszélyt látsz. - igyekeztem megnyugtatni a srácot és azt a tárolót ahol ezek a cuccok voltak visszacsuktam. Nem volt rá szükség, hogy lássuk.
- Szerintem ezeket erre vagy arra biztos tudjuk használni. Az orvosi cuccok, mint a géz, a köpenyek, meg a gyógyszerek jól jöhetnek, ahogy ezek a műszerek meg miegymások is jók lehetnek ha valamiféle fegyvert vagy hasonlót akarunk készíteni. Gondolom láttál már zombis filmeket vagy játékokat, ott is felhasználnak mindent. - néztem végig, hogy miket használhatunk fel, az egyik köpenyből, meg valami zsákféleséget igyekeztem csinálni, hogy a cuccokat mégis könnyebb legyen hordozni és társai, habár így határozottan tolvajoknak nézhetünk ki, vagy valami nagyon elcseszett mikulásnak.
- Most pedig tovább a másik irányba, lám ott mit találunk. Ha valóban SHIELD ügynök akarsz lenni, akkor mondhatni ez már praktika neked, úgyhogy kitartás. - biztattam a srácot, hogy ne adja fel és küzdjön azért az álomért amit el akar érni. Igazából ezt az egészet úgy is vehetnénk, mint valami játék, mondjuk egy nagyon elrontott harci játék ahol túl kell élni. Úgyhogy előre indultam, hogy a földszintet teljesen feltérképezzük. Az már nagy haladás, hogy orvosi cuccokat sikerült találnunk, meg fegyvereket is készíthetünk az éjszaka folyamán.

Résztvevők: Rosemary Hummingbird / Szirén, Alicia Juliet Silberson, Vaszilij Dragunov, Kata Kira Sign, Joshua Carter / Borzas és Damian Adkins
Következő körváltás: 2015. szeptember 9. (szerda)
Néhány perccel unokatestvéréhez hasonló állapotba került Kata is, hála a korábbi oxigénhiányos állapot miatt. Így nála is beállt az agyhalál bármiféle külső utalás nélkül.
A két lány figyelte tovább, hogy mi is lehet itt, Alicia továbbra is csak beszélt és beszélt. A lépések egyre hangosabbak lettek és valami még fel is mordult bentről.
- Szedjétek össze a társaitokat, egyes, megbuktatok, az idei tanév tantárgyainak felén – vicsorgott egy ismerős női hang. – Ha ez éles lett volna és ha hallgatok Logan-re, hogy velük menjek és ne figyeljek rátok, már halottak lennétek! Ha ott lettetek volna a múzeumban is halottak lennétek. Mikor fogod fel végre miss csak siránkozni képes plázapicsa, hogy ez a valóság, minden pillanatban veszélyben vagytok. Megsúgom, 500 méterre hallani lehet azt, hogy itt picsogsz megállás nélkül!
A ruhája teljesen véres volt, amikor közelebb jött és vizes is, egyértelmű, hogy kintről jött be, csak az nem, hogy mikor. Éppen eredeti bundás alakjában volt és nem az emberiben.
- Ha nem ölök meg odakint egy tucat ragadozót, miattad halottak lennének. Most is van kedved még pofázni, hogy lényegében mindenkit megöltél idebent?!
Láthatóan nagyon nem volt jó kedve. Ha Alicia továbbra is folytatja, amit eddig, és végre akarja hatjani, amit akart, hogy felpofozza valamelyik tanárt, Gunny lekever neki egy akkorát, hogy a lány felszakadt ajkakkal a földön köt ki. A nő felmordult és a vizes bundája is égnek állt.
- Itt vannak, akik órák óta követtek titeket anélkül, hogy bárkinek feltűnt volna – vicsorgott tovább. – Szedjétek össze a többieket!
A két lány ha kinézett az ajtón az egyik villám közepette féltucat emberi árnyat vett észre, akik közeledtek feléjük.
Lent a fiúk továbbra is keresgéléssel vannak elfoglalva, de semmi újat nem találnak már, mindent sikerült átnézniük. Ha Steg javaslatára mennek tovább, akkor könnyedén bármiféle ellenállás nélkül eltudnak a következő kétszárnyú ajtós helységig jutni. Ez is pontosan ugyanúgy nyílt ki, mint az első. Innen mérhetetlen bűz áradt ki, a lámpák fényénél ketrecek látszódtak, mindegyikben döglött, félig elrohadt dinoszauruszok. Néhányban humanoid lények, ruhában, talán emberek, de az oszlás miatt nem volt megmondható. Az egyik ketrec oldala fel volt tépve és nagymacska nyomokhoz hasonló nyomok vezetettek az ajtó irányába – megszáradt alvadt vérben levő nyomok – ám egy idő után eltűntek, már nem volt vér az állat lábán, valószínűleg kijutott a helységből, mert szabadon levő döglött lényt nem lehetett látni.
Következő körváltás: 2015. szeptember 9. (szerda)
Néhány perccel unokatestvéréhez hasonló állapotba került Kata is, hála a korábbi oxigénhiányos állapot miatt. Így nála is beállt az agyhalál bármiféle külső utalás nélkül.
A két lány figyelte tovább, hogy mi is lehet itt, Alicia továbbra is csak beszélt és beszélt. A lépések egyre hangosabbak lettek és valami még fel is mordult bentről.
- Szedjétek össze a társaitokat, egyes, megbuktatok, az idei tanév tantárgyainak felén – vicsorgott egy ismerős női hang. – Ha ez éles lett volna és ha hallgatok Logan-re, hogy velük menjek és ne figyeljek rátok, már halottak lennétek! Ha ott lettetek volna a múzeumban is halottak lennétek. Mikor fogod fel végre miss csak siránkozni képes plázapicsa, hogy ez a valóság, minden pillanatban veszélyben vagytok. Megsúgom, 500 méterre hallani lehet azt, hogy itt picsogsz megállás nélkül!
A ruhája teljesen véres volt, amikor közelebb jött és vizes is, egyértelmű, hogy kintről jött be, csak az nem, hogy mikor. Éppen eredeti bundás alakjában volt és nem az emberiben.
- Ha nem ölök meg odakint egy tucat ragadozót, miattad halottak lennének. Most is van kedved még pofázni, hogy lényegében mindenkit megöltél idebent?!
Láthatóan nagyon nem volt jó kedve. Ha Alicia továbbra is folytatja, amit eddig, és végre akarja hatjani, amit akart, hogy felpofozza valamelyik tanárt, Gunny lekever neki egy akkorát, hogy a lány felszakadt ajkakkal a földön köt ki. A nő felmordult és a vizes bundája is égnek állt.
- Itt vannak, akik órák óta követtek titeket anélkül, hogy bárkinek feltűnt volna – vicsorgott tovább. – Szedjétek össze a többieket!
A két lány ha kinézett az ajtón az egyik villám közepette féltucat emberi árnyat vett észre, akik közeledtek feléjük.
Lent a fiúk továbbra is keresgéléssel vannak elfoglalva, de semmi újat nem találnak már, mindent sikerült átnézniük. Ha Steg javaslatára mennek tovább, akkor könnyedén bármiféle ellenállás nélkül eltudnak a következő kétszárnyú ajtós helységig jutni. Ez is pontosan ugyanúgy nyílt ki, mint az első. Innen mérhetetlen bűz áradt ki, a lámpák fényénél ketrecek látszódtak, mindegyikben döglött, félig elrohadt dinoszauruszok. Néhányban humanoid lények, ruhában, talán emberek, de az oszlás miatt nem volt megmondható. Az egyik ketrec oldala fel volt tépve és nagymacska nyomokhoz hasonló nyomok vezetettek az ajtó irányába – megszáradt alvadt vérben levő nyomok – ám egy idő után eltűntek, már nem volt vér az állat lábán, valószínűleg kijutott a helységből, mert szabadon levő döglött lényt nem lehetett látni.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Dzsungel
Steg szavai erőt öntenek Vaszilijba. A srác követi a sorstársát a bázis még felfedezetlen hátsó részeibe, közben halkan elkezd tervezgetni. Ha SHIELD ügynök akar lenni, akkor bizony nagyon bátornak kell lennie most.
És konstruktívnak.
- Mondjuk a szikéket ráköthetnénk botokra, és ebből lándzsát rögtönözhetünk maguknak. Ha betörne valami dinoszaurusz akkor simán tudunk ellenük védekezni.
Vagy ha a bázis tulajai visszatérnek ide, akkor nem adják ingyen a bőrüket.
Egy újabb ajtón jutottak át, ami egy nem annyira bizalomgerjesztő helyre vezetett. Ketrecek voltak ott, bennük dinoszauruszok és emberek tetemeivel.
- Jó, ezek itt a kísérleti alanyok - mondta Vaszilij, és próbált rá se nézni a tetemekre. - Mindegyik meghalt. Mintha csak a Resident Evil legújabb részében lennénk.
Akkor meglátta az egyik ketrecet, aminek az oldalát feltépte valami, az alvadt vérben látható nyomok alapján egy nagymacska. Az aggasztó az volt, hogy egy idő után eltűntek a nyomok. Az ifjabb Dragunov megállt és próbálta kiszámítani, hogy a hullák a bomlás alapján mennyi ideje lehetnek, nos... hullák.
- Nem szép dolog ilyet mondani, de remélem, hogy az állat, legyen az Smilodon vagy Homotherium, vagyis kardfogú macska, már régen éhen halt. Szerintem menjünk vissza. Neked elvileg erősek az érzékeid. Fedezzük egymást, ha az amire én gondolok, akkor lesből, hátulról fog támadni, hogy egy harapással eltörje a nyakcsigolyánkat. Szerintem te menj hátul, ha nem gond. Te előbb kiszúrod az állatkát.
Mondja Vaszilij a haverjának.
És konstruktívnak.
- Mondjuk a szikéket ráköthetnénk botokra, és ebből lándzsát rögtönözhetünk maguknak. Ha betörne valami dinoszaurusz akkor simán tudunk ellenük védekezni.
Vagy ha a bázis tulajai visszatérnek ide, akkor nem adják ingyen a bőrüket.
Egy újabb ajtón jutottak át, ami egy nem annyira bizalomgerjesztő helyre vezetett. Ketrecek voltak ott, bennük dinoszauruszok és emberek tetemeivel.
- Jó, ezek itt a kísérleti alanyok - mondta Vaszilij, és próbált rá se nézni a tetemekre. - Mindegyik meghalt. Mintha csak a Resident Evil legújabb részében lennénk.
Akkor meglátta az egyik ketrecet, aminek az oldalát feltépte valami, az alvadt vérben látható nyomok alapján egy nagymacska. Az aggasztó az volt, hogy egy idő után eltűntek a nyomok. Az ifjabb Dragunov megállt és próbálta kiszámítani, hogy a hullák a bomlás alapján mennyi ideje lehetnek, nos... hullák.
- Nem szép dolog ilyet mondani, de remélem, hogy az állat, legyen az Smilodon vagy Homotherium, vagyis kardfogú macska, már régen éhen halt. Szerintem menjünk vissza. Neked elvileg erősek az érzékeid. Fedezzük egymást, ha az amire én gondolok, akkor lesből, hátulról fog támadni, hogy egy harapással eltörje a nyakcsigolyánkat. Szerintem te menj hátul, ha nem gond. Te előbb kiszúrod az állatkát.
Mondja Vaszilij a haverjának.
_________________
Főkarakter: Svarog
NJK-k: Toxin. Dane Montrose, Jason Weltman, Unka; X-Diák: Vaszilij Dragunov
Alternatív verziók: Svarog (Outsiders), Svarog (Apokalipszis kora). Svarog (Exiles).
Svarog, a makulan A mentális erősítő 9. és a 4. a dezintegráló gyűrű hordozója
Ben Grim (Gótika), Nathan Soric - Fagyos Sötétség Kora, Rostyck Pearlwater - Égkövek birodalma
Svarog- Bannolt
- Hozzászólások száma : 964
Hozzászólások régi : 344
Korábbi szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 57
Join date : 2011. Aug. 08.
Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Dzsungel
/Bocsi a sok kimaradásért//
~ Borzas~
A bázisra végül bejutottunk, bár kellett hozzá némi erő. A karom hasogatott és a fájdalomtól és a helyzet okozta rosszkedvtől is csak morogtam. Nem volt kedvem további kirándulásokra máma. Így nem mentem sehova csak félrehúzódtam és megpróbáltam aludni, bár az ösztöneim ébresztgettek és amint megérkeztem valakinek az illatát közelebbről, arra álmomban is rámorogtam.
Eső kopogása és egyik társunk picsogása töri a csendet, majd újabb morgás, ami nem az enyém, na erre már én is felkelek morogva. Mire kiderül, hogy a tanárnőnk volt, aki végig figyelt minket és most segített nekünk.
Hagyom a nőstényeket kicsit veszekedni, hátha láthatok egy jó kis bunyót, közben pedig megnézem a sebem, hogy megtudjam mennyire súlyos, és hogy érdemes e próbálkozni a nyelvemmel való kitisztítással.
A tanár szavaira a lányok kilesnek és nem ígér túl sok jót a helyzet, se az amit az arcukon látok, bár engem jelenleg csak az érdekel, hogy én maradjak meg.
A tanárnő viszont hozzám képest alfa, így engedelmességet érzek a szavai hallatán, így felkapom a két ájultat és megyek a kis csapattal.
// Nefi valamiért a skypom egy idő után törli az üzeneteket így nem találtam meg a választ(két hete se) hogy hogy menthettem volna meg a lányokat. A tényt viszont elfogadtam//

Verayla- 1. szint - 4 kredit
- Hozzászólások száma : 76
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 12.
Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Dzsungel
~ Steg ~
Egy vigyorral és bólogatással értékeltem Vasilij ötletelését az itt található cuccok felhasználását illetően. nekem is hasonló ötleteim voltak, bár egyes cuccokról még fogalmam sem volt, hogy hogy és miként működnek, szal azt sem tudtam, hogy miként fogjuk pontosan felhasználni, de a lényeg az volt, hogy volt legalább amikből kiindulni, nem pedig a semmiből kell fegyvert teremteni.
A következő hely, ami még hátra volt, egyszerűen undorító volt. be is kellett fognom az orromat, hogy ha egy lehetőség van rá, véletlenül se ragadjon bele a bűz, mert akkor napokig érezni fogom és az pocsék lesz. Nagyon pocsék.
- Itt úgysem találhatunk semmi használhatót, úgyhogy egyet értek a visszavonulóval. Csak utánad, főnök. - adtam meg az elsőbbséget neki, ezzel együtt beleegyezve abba, hogy fedezem hátulról, bár szerintem ha az a cicus itt lenne, akkor eddig találkoznunk kellett volna vele, vagy odafenn, vagy pedig idelenn. De most az az első dolgunk, hogy visszamenjünk a csajokhoz a szerzett zsákmánnyal. Remélhetőleg azt is kitaláljuk majd, hogy ezután mit kezdünk magunkkal.
Egy vigyorral és bólogatással értékeltem Vasilij ötletelését az itt található cuccok felhasználását illetően. nekem is hasonló ötleteim voltak, bár egyes cuccokról még fogalmam sem volt, hogy hogy és miként működnek, szal azt sem tudtam, hogy miként fogjuk pontosan felhasználni, de a lényeg az volt, hogy volt legalább amikből kiindulni, nem pedig a semmiből kell fegyvert teremteni.
A következő hely, ami még hátra volt, egyszerűen undorító volt. be is kellett fognom az orromat, hogy ha egy lehetőség van rá, véletlenül se ragadjon bele a bűz, mert akkor napokig érezni fogom és az pocsék lesz. Nagyon pocsék.
- Itt úgysem találhatunk semmi használhatót, úgyhogy egyet értek a visszavonulóval. Csak utánad, főnök. - adtam meg az elsőbbséget neki, ezzel együtt beleegyezve abba, hogy fedezem hátulról, bár szerintem ha az a cicus itt lenne, akkor eddig találkoznunk kellett volna vele, vagy odafenn, vagy pedig idelenn. De most az az első dolgunk, hogy visszamenjünk a csajokhoz a szerzett zsákmánnyal. Remélhetőleg azt is kitaláljuk majd, hogy ezután mit kezdünk magunkkal.
_________________
Reneszánsz: Imamu Theodore Devine; Ginny Dwerryhouse (Diversity);
X-diák: Damian Adkins (Steg);
5 / 6 oldal • 1, 2, 3, 4, 5, 6
5 / 6 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|