Dzsungel

//Érthető okokból nem tudok kört váltani, csütörtökön lesz az új kör.//

Igazából nem is kell a többieknek közölniük, hogy rossz ötlet az átúszás. Amikor meglátom az egyméteres piócát, kapásból elmegy a kedvem a pancsolástól és Szirént se engedném a vízbe. Nem is értem, hogy a dinoszauruszok, hogy képesek belemenni az ilyen vízbe. Ezek az élőlények borzalmasak, mekkora szerencse, hogy nem képesek felülni egy repülőre és eljönni New Yorkba.
- Nem is kell mondani, az úszás sztornó. Én még a lábamat se dugnám bele ebbe a szörnyektől hemzsegő pocsolyába. Menjünk és építsünk tutajt, vagy nézzünk valami gázlót, ahol át tudunk kelni.
Vaszilij szavaira, hogy valami esetleg figyel bennünket, hevesen megrázom a fejemet.
- Akkor nagyon rossz ötlet lenne, továbbra is itt ácsorogni. Szerintem szedjük a nem létező sátorfánkat és induljunk el, mielőtt még valami kinéz minket tízórainak. Cseppet sem érzem magamat biztonságban.
Jelentem ki, ami szerintem a többiek esetében is igaz, elvégre azt se tudjuk, hogy mire is képes a kis társaságunk.

Amint a többiek utol értek engem, ekkor kesztük tervezni hogy hogyan jussunk át. Halgattam a többieket, és közbe néztem, tanulmányztam a terepet. Voltam már Jungel ban de ott nem voltat öri állatfajok. Amikor az eggyik fiu kérdeszte tölem hogy tudok uszni, bolintottam magabisztosan. Ugy ahogy, tudtam, gél a ló testemmel is. Ezután a fojot néztem, és láttam egy két nagyon nagy állatot... amirol kiderült hogy ragadozó. Nem lepet meg tulságosan ez... de az igen hogy a pirana hal itt méteres méretü, az meglepett. de mit is gondoltam, hogy mekkora lesz itt az élövilág?
Amikor az improvizált hid kidöntését ajálották, bolintottam és elindultam dél felé. Én is furcsán éresztem meagam... azért is mertm körülöttönk nagyon nagy csent lett... kissebb állatot éeresztek valamit... valami nagyot. Halkan szolok.  " Ha már egy ragadozó, akkor ne nagy legyen. " Mondom és intek nekik és a többieknek hogy kicsit gyorsicsnanak. Egy perc mulva meg látok az hosszab deeléggé vékony ágat aminek a vége törött volt... szurásra és döfésre alkalmas. Odamagyek és egy kicsit a démoni emömet is bevetve, letörök egy nagyábol 2 és fél méteres darabot. Kicsit megprobálom hajlitani, szerencsére nem megy. Aszt viszem magammal tovább. Szolok halkan a többieknek. "Probálatok ti is improvizált fegyvert szerezni... ágak éles követ vagy fa darabot ". Mondom, miközben urja Sirén mellé megyek. Nam akarnám a lány zavarni de megkérdezem. "Hogy vagy ilyen erös?. " Kérdezem töle egy fél mosojjal. Vonzó a lány. Ekkor van egy ötletem... a csapat izazábol alig ismeri egymást... a hatékony csapatmunkázoz mindenkinek ismerni kell egymás erejét és képességeit. Ekkor halkan szolok, de ugy hogy mindenki geghaljja. "Okay... és most mindenki elmondgya a képeséggét... én keszdek... félig démon születésü vagyok, igy én jelentösen erösebb vagyok az átlag embei lányoknál... a... testem miatt sokkal gyosram vagyok és erösebbek a lábaim. " Mondom nekik és rájuk hagyom hogy ki lesz a második. Kcsit zavart hogy magamrol kell beszélni de csak igy todom a csapatott össze tartani valahogy.
A válaszokat meg várom ha lesz nekik, és utána elöre ügetet, felderitésre... de csak annyira megyek a többiek elött, hogy még halljam az esetleges beszéted. Idöröl idöre a magam elötti földbe nyomom a bot lánzsa tompa részeét, hogy nem futo homokba sétálok bele.

A többiek sem úszkálnának a vízben a halak miatt, aztán az egyikük javaslatára botok és kövek gyüjtésébe fognak.
- Amúgy a tanárok csak nem raktak ki minket ide meghalni, biztos figyelnek minket, ilyesmi. Rozsomák tanárúrból sem nézem ki ezt, hát még a többiektől.
Hangosan reccsen egy ág, ahogy letörte. A kellemetlen érzés, hogy valaki figyeli és már azon gondolkodik, hogy melyik testrészükkel kezdje az étkezést nem szünt, sőt sokkal rosszabb lett, ahogy déli irányba haladtak. Vaszilij ekkor megszólal.
- Amúgy úgy olvastam, hogy a szigetnek vannak őslakosai. Ezek hol vannak? Kérhetnénk tőlük segítséget, vagy ilyesmi.
Ahogy a folyó kanyart vett, a föld megremegett a lábuk alatt. Vaszilij meglátta a dinoszauruszokat a parton. 
- Brachiosauruszok! - mondta a döbbenten. - Vagy ultrasauruszok!
A következő pillanatban egy ragadozó dinoszaurusz vetette magát közéjük.
- Jó, ahogy látom nagyobb zsákmányra pályázik - szólalt meg a sárkánygyerek. - Mi fél fogára sem lennénk eleget, ha nem zargatjuk a vadászatban, akkor elmehetünk mellettük.

~ KataKira, Sona, Borzas szemével~

A csapat a kentaurlény javaslatára elkezd botokat, köveket gyűjteni. Bár nekem ilyesmire nincs szükségem, mivel nagyobb biztonságban érzem magam ha nem kell tárgyakra támaszkodnom, hanem csak a saját erőmre és karmaimra.
Meg is lepődöm, mikor az egyik dinóhullának egy hegyesebb végű csontját, veszi magához a néger csajszi. Bár az kevésbé lepett meg, hogy a színes hajú éles nyelvű barátnője csak öklendezéssel felelt eleinte erre a mozzanatra.
- Azt komoly magaddal akarod vinni? Vegyél inkább egy ágat, mint én, meg pár követ.
- Ha bajba kerülsz nem lehetsz finnyás, és egy csont sokkal erősebb, mint egy ág.
Teszik meg a gyors eszmecserét, amire én nem reagálok semmit, de a dínó srác szavaira azért reagálok.
- Ha itt is vannak, akkor sem érzem a szagukat sehol, és bár lehet ők is fürödtek abban a büdös tóban, de attól még minden lénynek egyedi illata van, amit azért fel kellene ismernem.
Az x-men pedig képesség kérdez felelek- be kezd és mivel hasznos, ha tudjuk ki mit tud én folytatom is a sort.
- Mint látszik félig borz vagyok, jó a hallásom, szaglásom, ellenállóbb a bőröm vágások ellen, 1 tonnás erőm van és veszély esetén elviselhetetlen bűzt árasztok. Szerintem ennyit rólam. Többiek?
- Ide haszontalan erő. érzék kapocs, ha valaki megsebez, arra ugyanúgy visszahat a fájdalom érzete amit okozott, bár max migrén erejű fájdalmat képes visszaadni. Tehát ha lenyel egy dínó akkor max fejfájást kap tőlem.
Folytatta a néger csajszi kissé leszegett fejjel, láthatóan hasztalannak érezte magát.
- Sonikus sikítás, ami kitöri az üveget és erős fej és fülfájást kap aki a sugarában áll. Ennyi.
Folytatja a színes hajú csajszi is. Majd a föld megremeg és hatalmas dínókat pillantunk meg a túlparton. eddig nincs baj, mert növényevőknek tűnnek de aztán megjelenik egy húsevőt is, amit azért néhány filmből elég könnyen meg lehet ismerni.
- Azért én kicsit haladnék még dél felé, mert az se lenne jó ha a szétfutó benga dögök agyontaposnának minket.
Vetem fel a javaslatot, de ha elvetik, akkor is maradok, nem vagyok hü**e, hogy elszakadjak a csapattól.

- Biztos, hogy a botok elég erősek lesznek ahhoz, hogy átszúrjuk egy ilyen benga nagy dögnek a bőrét?
Kérdezem, miközben inkább az egyik elhullott dinó hegyesebb végű csontját választom. Kémiai tanulmányaim szerint a kalciumból felépült csont, sokkal erősebb, mint a szénből felépülő fa. Bár, még most sem érzem magamat olyan biztonságban, mintha a közelben lenne Logan tanár úr. Azért mégis csak egy több száz éves veterán katonáról van szó, aki perceken belül bármit felszeletel. Tény és való, ha valaki nagyon felhergel, akkor a képességemnek köszönhetően igen durván belé tudnám nyomni ezt a ... ezt a ... csontot. Aztán szóba kerül, hogy kinek milyen képességei vannak.
- Gratulálok, Föld hívja mutánsokat, már egyszer elmondtam, hogy mi a problémám. De megismétlem, fogalmam sincs, hogyan tudom előhívni a képességemet. Innentől kezdve szót se érdemel a képességem jelenleg...
Ekkor pillantjuk meg a vadász jelenetet, amit finoman szólva se tudnánk figyelmen kívül hagyni, ahogyan azt sikerül,t hogy korábban már érdeklődtem, hogy ki-mire képes. Mivel fingom sincs, hogy mi a teendő, ha egy csordányi dinoszaurusz jön az ember lánya felé, a többiek közelében maradok és igyekszem velük együtt mozogni.
- Szerintem ki kellene kerülni, a Vasfogút! Ha ezek a nagyra nőtt tehenek meglépnek, elképzelhető, hogy könnyebb préda elé tekint és minket szemel ki bocsi-vacsi gyanánt. Semmi kedvem eszeveszett futásba kezdeni egy olyan terepen, ahol hemzsegnek az emberevő jószágok. A dzsungel szag se tart örökké.

Amikor a föld kicsit elkezd remegni allatunk, meg állok és megvárom a tanulókat. Amikor meglátom a tulparton az oriás állatokat, nem tudok több másodpercig modduli... az hihetetlen hogy én látom eszt.... igazi és élö ösállatokat. "Nahát... eszt el se hiszem. " Montam halkan inkább magamnak.
A Sárkányfiura nézek ami után beszélt és nem birok nem mosojogni. "Logan szerint a tapasztalat a legjobb tanitó és eggyet értek vele... én még nem vagyok tanár de X-Men tag már igen... értek egy két túl élési dologhoz én is. " Mondom bolintva felé de már nem mosojogva. Ezzel is lejezve hogy nem véletlen vagyok itt velük.
" Ha vannak ös lakosok... akkor nem itt vannak a környéken... de az is lehet hogy nem... barátságosak. " Mondom nem mosojogva amikor a ragadozó megtámadta a növény evőket, akkor eléggé meglepödtem és eléggé aggódtam is de nem mutattam ki. Ez után halgattam a többieket is.
Borzas elmonta hogy ö mire képes és érdekelt volna hogy akarva vagy akaratlanul aktiválódik a szag dolog... de inkább hagytam és halgattam a többieket. A közben végig sétáltam, az öslényeket figyelve. Közben a ragadózó elkapott és meg ölte az eggyik növény evöt. Amikor egy pár másodpercig meg ált szaglászni és pont felénk nézet, tudtam hogy sietnünk kell. Reméltem hogy nem indul el felénk a nagy dög.
Ez után halgattam a töbieket még. Amikor KataKira monta hogy az öereje itt haszontalan én megálltam egy pillanatra és megvártam ameggig mellém ér. " Ha valamit tanultam mint tanuló az asz hogy nincsen haszontalan képesség... nekem el hiheted. " Mondom a szemébe nézve és utána bolintok és utána Sona felé nézek amikor beszél. Látom rajta hogy ö si haszontalannak érsi magát. " Ez vonatkozik rád is Sona... az állakoknak elviselhetetlen fájdalmas a sonikus támasás. " Bátoritottam öket... és magamat láttam bennük... hogy nem érzik magukat hasznosnak... sajnos én és igy éreztem magam általában... de a ló testem miatt föleg.
Borzas szavaira kicsit elnevetem magam és bolintok és kicsit gyorsabban sétálok... a többieknek talán egy kicsit túl gyorsan de annyira mégszoktam hogy gyorsabb vagyok hogy észre se veszem már. Amikor az utolso fiu szol az anyag keménység miatt rámutattok. " Ezek nagyon kemény fák... tehát nagy valoszinüséggel át szurják... a csont keményebb de én azért is választttam a hosszó botot hogy ne sétáljunk futó homokba. " Mondom a többieknek de rá nézek föleg. Amikor mongya az erejét az eléggé dühit a stilusa... vagy a démonságom akar kijönni belölem... nem is tudom már.
" Azért én még megkérdesztem. " Nézek vissza rá hidegen/keményen és a lángjaim egy kicsit nagyoobak lettek egy pár másodpercig de sz után normális méretüek lettek megint. Ujra szoltam a fiunak. " Azért vagyunk itt hogy tanuljunk, és mindenbol tehet tanulni. " Mondom már gyugott hangon.

~ Szirén ~

A folyóhoz elérve meg is kaptam a felkérést az úszásra. kedvem szerint belevetettem volna magam, de a józan eszem felül írta ezt a késztetést a sodrás erősségét látva. Még a képességem használata mellett is maximum egy-két percig bírnám aztán felőrlődnék a köveken és a maradékaimat a halacskák megvacsoráznák. Szerencsére ezt mások is belátták és letettek a tervről.
A továbbhaladást én is jó ötletnek tartottam, de nem láttam értelmét a részemről való megerősítésnek is hangot adni, lehet, hogy épp az vont volna figyelmet ránk. Így elindultam én is a többiekkel. Hamarosan pedig a kentaur lány került oda mellém, egy kicsit talán meg is ijedtem tőle, mert elrévedeztem a gondolataimban. Próbáltam kitalálni, hogy mi lenne a legjobb megoldás a továbbhaladásra.
- Nem vagyok erős, csupán megtanultam megállni a saját lábamon. Ennyi az egész. - feleltem a kérdésére miután egy ékesebb fadarabot találtam magamnak, ami egyszerre volt megfelelő fegyvernek és a sétát segítő botnak is. Biztos jól jöhet majd a jövőben.
- Az én képességemnek csak vízben van haszna. Képes vagyok lélegezni a víz alatt, meg kicsit irányítani is a vizet. - jelentettem be én is, hogy miféle képességekkel rendelkezem, bár az enyémek nagyon területspecifikusak és akárhol nem is használhatóak.
- Valóban haladnunk kéne, és szerintem nem csak a ragadozó miatt kell aggódjunk. Ha a többi elindul, nekik nem jelent gondot a folyó és kétlem, hogy törődnének azzal, hogy ki kerül a lábuk alá. - gyorsítottam magam is a lépteimen, de hamarosan úgy tűnt, hogy a sejtésem beigazolódott és nem a ragadozó volt a probléma forrása.
- Be kell mennünk az erdőbe. - igyekeztem jelét adni annak, hogy ott talán nagyobb biztonságban leszünk, legalábbis a repülő fáktól és a menekülő dinóktól. Már csak abban kellett reménykedni, hogy a kegyetlen földrengés mellett el tudunk jutni odáig.
- Baj van. - fél óra múlva nagyjából ennyit tudtam szólni, mert a következő pillanatban már olyasmit kellett megélnem, amire életemben nem számítottam volna soha. A fulladás nem igazán volt azon halálnemek sorában amit el tudtam képzelni, habár az is igaz, hogy nem csak a vízben lehet megfulladni. Mint ahogy a mellékelt ábra is mutatta, egy inda is meg tud fojtani ha nagyon akar. Igyekeztem próbálkozni a szabadulással, de tudtam jól, hogy külső segítség nélkül ez hiábavaló. Nem vagyok hozzá elég erős.

Úgy tűnik, hogy a túlparton tartott jamburi átterjed a mi oldalunkra is. No természetesen nem úgy, hogy lerohannak minket az őshüllők, hanem a harcukból keletkező törmelék repked felénk. Ki gondolta volna, hogy 75 millió évvel ezelőtt ekkora zajjal és zűrzavarral jár ezeknek a rég elfeledett jószágoknak a csatája? Kénytelenek vagyunk menedéket keresni a közeli erdőben, mert igen kellemetlen lenne, ha valami ránk esne, esetleg átjönne hozzánk és letaposna az oszlop lábaival. Ez a kirándulás egyre rosszabb, erősen kétlem, hogy extrém-sportoló váljék belőlem, egyre inkább szeretnék inkább a könyveim mögött ücsörögni a tanteremben, mint többed magammal a túlélésért küzdeni egy olyan dzsungelben, ahol minimálisan kevés olyan állat él, ami ne akarna megenni egy embert. Amikor beérünk az erdőbe, még mindig azon jár az eszem, hogy jobb lenne inkább felébredni ebből az álomból és utána valamelyik telepatának szétrúgni a seggét, hogy a francért szívatja az embert ilyenekkel vasárnap délelőtt.
- Legalább a növények nem akarnak megenni minket.
Jelentem ki meggyőződéssel, hogy itt legalább a növények szelídek, még ha egy komplett dzsungelben is tanyáznak. Egyiptomban persze ilyen dzsungel nincs, Kairóban legfeljebb madarakat lát az ember. Ha ezt elmesélném az ottani barátaimnak, hát tuti kiröhögnének. A következő pillanatban, azonban csalódnom kell a dzsungel jelentette békét illetően, elvégre társaimra indák kezdenek rátekeredni. A legnagyobb baj, hogy Szirént is elkapja valami inda, aminek cseppet sem örülök, elvégre leginkább őt ismerem kis túlélőcsapatunkból. Nem úgy tűnik, hogy ezek barátságos indák lennének. Lehet, hogy valami húsevő növény és fel akarja falni a társaimat? Ráadásul nagyon gyorsan tekerednek. Elsőre majdnem neki iramodnék és kifutnék szívem szerint a dzsungelből, hogy ne is lássam ezt a förmedvényes helyet. Vissza akartam menni a szobácskámba és bújni a könyveket. Aztán megpillantottam Szirén és a többi indák által elkapott társaim arcát.
- Ne, ne ne ne ...
Azt hiszem kezdtem pánikba esni, a félelem jeges marokkal kezdte szorítani szívemet és elkábítani agyamat. Úgy éreztem, itt és most szétrobbanok aztán ... leereszkedett a vörös köd. Különös érzés ragadt hatalmába, a félelem és a pánik elkezdett haragba átmenni. A haragból gyűlölet lett. Gyűlölöm az olyan növényeket, amelyek nem tudnak megkülönböztetni egy embert egy gyíktól. Mit képzelnek ezek a növények magukról. Megremegett a kezem, ujjaim szinte kifehéredtek, ahogyan megszorítottam a kezemben lévő csontot, amelynek éles végére pillantottam. Aztán kirobbant belőlem az agresszió.
- Hyaaaaa!
Sikoltottam és az éles csontdarabbal elkezdtem az indákra újból és újból lesújtani. Körülöttem a világ elkezdett beszűkülni, semmi másra nem koncentráltam, csak arra, hogy társaimról levágjam az indákat és miszlikre aprítsam ezt a pofátlan növényt.
- Dögölj meg! Dögölj meg!
Üvöltöttem újra és újra a növénynek. Egyértelmű volt szándékom, addig vagdosom és szeletelem az indás növényt, amíg az meg nem gondolja magát és békén nem hagyja kis kompániánkat.

/ Érthető legyen, hogy mi történt. A vészhelyzet aktiválta Alicia képességét, legalábbis szerintem kellően veszélyes szituáció, hogy öntudatlanul is bekapcsoljon a képessége. /

~ KataKira szemével, Sona, Borzas ~


A tervet sokat támogatják, de az erdőt választják inkább úticélnak, aminek annyira nem örül se kata se a bundás gyerek a mimikájából ítélve, de a csapattal tart, lévén ő sem akar elszakadni.
Haladunk befele, majd puffanás hallatszik és Sona rövid, de annál erőteljesebb sikítása. Indák tekeredtek rá és több társunkra is, én pedig eleinte lefagytam ,de ahogy láttam Sona kétségbeesett arcát egyszer csak erőt vett rajtam az anyai ösztön és a szemüveges csajhoz hasonlóan én is vágni kezdtem az indákat, de én rögtön arra a részre csaptam le, ami a lábuknál már a földön volt, lévén a társainkra tekert részek úgy is elernyednek, ha elvágom a "gyökeret". Hagy sunggal futottam oda a Sonát trtó indáhhoz és gyorsan lesújtottam rá
- ERESZD EL A HÚGOMAT!
kiáltom miközben azért arra is figelek, hogy se a másik csonttal hadonászó társam ne sértsen meg engem, se esetleg egy másik inda el ne kapjon. Könnyen kéne mennie még ha stressz miatt már a 3. számban való beszélést is elhagytam, de ettől még a táncból és harcból adódó képességeimet ettől még nem fogom elveszteni.
Ha Sonát kiszabadítottam akkor a többieket akik még nem szabadultak, ki azoknál vágom el az indák gyökereit, bár lláthatóan aborzas srá ki fogja vágni magát, főleg azok után, hogy sona sikítsától, szinte felrobbanhatott a füle, a grimasz alapján a képén

~ KataKira, Sona, Borzas szemével~


A kutyaszorítóból ugyan kiszabadultunk társaink segítségéből adódóan, de a bajok még nem értek véget. Ugyanis az indák mintha tudták volna hol vagyunk pontosan annak ellenére, hogy nincs szemük és továbbra is csapdostak felénk.
~ Hőrézékelőkkel vagytok ellátva vagy mi?
Teszem fel magamban a költői kédést, miközben az indák elől továbbra is kitérve haladok tovább. A többiek is kerülgették őket minden gond nélkül, így nem kellett senkit se félre húzogatnom a csapások elől.
Azonban furcsa morgás, kaffogás hangja ütötte meg a fülemet.
- Azt hiszem társaságunk lesz elég hamar. Húzzunk el innen!
Mondom miközben a szagok alapján próbálom behatárolni, hogy merre lehetnek a dínők akik közelítenek, és merről nem érzem, őket, ergo, hogy melyik utat tudom ajánlani menekülési útvonal gyanánt.

Vaszilij elsőre csak megperzselni tudta a rátekeredő növényt, elfeledkezett a magas páratartalomról. Azonban ahogy megerőltette magát, harmadszorra sikerült letépnie magáról az indákat.
Felugrott és leporolta magát, aztán undorodva a talajra köpött. A tisztáson lévő növények, mintha csak egy nagyobb organizmus részei lettek volna, úgy csapkodtak feléjük, becserkészve őket.
- Úgy fest, hogy a dudvák tényleg a testhőnket érzékelik! Logikus, minden növény a Nap felé tör, nem? 
Ekkor hallotta meg a kaffogásokat a bozótból, az ereiben azonnal megfagyott a vér, ahogy egy árnyék elhúzott a növényzetben. A sárkányfiú már a hangjukból rájött, hogy bizony dromeaosauriákkal van dolga.
- Jó, legyünk óvatosak. Deinonychusok, ezek képesek voltak egy náluk nagyobb zsákmányt is leteríteni. Szerintem tudják, hogy ezek a növények sarokba szorítják a zsákmányt... Lassan és óvatosan menjünk ki, és mutassuk, hogy nem félünk.
Lassan kihúzta magát, és egy szikrát küldött a bokrok közé, aztán rikácsoló hangot próbált hallatni, hasonlót a raptorokéhoz.

//Mivel csak ketten írtak, így nem tudok majd kört váltani, szombaton lesz az új kör, és akkor ha nem írtok, én akkor is fogok.//

- Ne üvölts, mert szét megy a fejem!
Mondom a sikongatós lánynak, miközben vagdosom az indákat. Az ereimben pezseg az adrenalin, kezdem élvezni ezt a kirándulást. Miután sikerült kiszabadítanunk a társainkat, komoly arckifejezéssel pillantok körbe a többieken.
- Újabb kör? Ki a következő?
Szó se róla, a többiek biztos, hogy látják rajtam, kezdem élvezni a helyet. Indák lemészárlásában elég jó vagyok, mehetnék a növényevőknek indaszusit készíteni. Aztán bezavar a képbe, hogy valami kaffogó hangot hallunk, ami nem sok jót ígér. Nekem lövésem sincs, hogy miféle jószág lehet, de az itt élők unokatesója közli velünk, hogy valami Deni ... Dein ...
- Legközelebb próbáld angolra fordítva, hogy mi járhat a nyomunkban. Ettől a hasztalan szakzsargontól összegabalyodik a nyelvem. Mutassuk, hogy nem félünk? Miért, te talán félsz? Ezek akkora lúzerek, hogy 65 millió évvel ezelőtt kihaltak és még csak nem is tudnak róla, hogy kövületként kellene feküdniük a homokban.
Mondom, majd a többiekkel együtt igyekszem én is kijutni innen. Elvégre itt azért nem akarok maradni .
- Futni nem érdemes, az kiváltja a ragadozó ösztönt. Maradjunk együtt, próbáljunk kört alkotni, az olyan hatást válthat ki a ragadozókban, mint a jól szervezett növényevő csorda. Ergó, kisebb a lehetősége, hogy támadnak. A ragadozók többnyire szeretik szétzilálni a növényevők csapatát, a szervezettség érzete megzavarhatja őket.
Mondom, elvégre a farkasok is hasonló módon vadásznak. Az évmilliók alatt kifejlesztett ragadozó viselkedést, biztos ezek a jószágok találták fel.

~ Szirén ~

Mázlim volt. Mázlim volt azzal, hogy van olyan személy a csapatban aki törődik velem és segített kiszabadulni. Igaz, hogy Aliciat még sohasem láttam így viselkedni, de most ezt egyáltalán nem bántam, hisz az életemet köszönhettem neki. Szóban is.
- Köszönöm. - adtam hangot is hálámnak miután végre újra kaptam levegőt. Sajnos lazítani nem volt sok időnk, hisz úgy tűnik, hogy az egész erdő az ellenségének tart minket. A leginkább mégis a furcsa hangok zavarnak amik bizonyára nem barátságosak és nem teára hívnak minket. Habár lehet, hogy úgy képzelik, hogy mi leszünk a teasütik.
- Nem akarlak elkeseríteni titeket, de az az érzésem, hogy közel sem ilyen kis vad elejtésére fejlődtek ki ezek, mint mi. Nem úgy érzem, hogy különösebb ellenfél lennénk számukra, inkább valahogy az eszükön kellene túljárnunk, az mégis csak könnyebb lenne. - biztos voltam benne, hogy nem tudjuk túlszaladni őket, ahhoz ők túl edzettek, mi meg túl edzetlenek vagyunk. Az itt maradás sem volt jó ötlet, hisz míg mi önvédelemből sem jeleskedünk, addig ők született gyilkológépek akik nem fognak könyörülni senkinek sem.
- Szerintem a legjobb az lenne, ha eltűnnénk innen, de valahogy csapdába, vagy olyan helyre jutnánk ahova már nem tudnak vagy nem akarnak követni minket. - vetettem fel ötletként. Igazából eléggé feleslegesnek éreztem magam. Jelen esetben még Alicia is nagyobb veszélyt jelentett bárkire is, mint én a botocskámmal. Egyszerűen nem vagyok harcedzett. A fejemet tudom használni, de ez minden. A dolgok az elméletnél megakadnak és nem jutnak tovább a gyakorlathoz.

Alicia Juliet Silberson

Az előbukkanó vadak, elég cukinak tűnnek ahhoz, hogy akár odahaza is akarjak tartani belőle. A baj az, hogy ezek vérmes ragadozók, akiknek az a terve, hogy engem és társaimat ebédként fogyasszanak el. Nekem ehhez viszont már lenne egy-két rossz szavam, ami nem annyi lenne, hogy: ejnye-bejnye. Hülyeség lenne futni ezen jószágok elől, én láttam a Jurassic Parkot, ezek a falánk apróságok, olyan gyorsan futnak, ahogyan én nem tudok. Ennek ellenére, valamilyen szinten magam is a gyors távozás mellett döntenék, amit alaposan megnehezítenek a növények, akik revansot szeretnének venni az előbbi gyomlálásomért.
- Nekem a zabagép jószágokkal szemben semmi ötletem, találjatok ki valamit fiúk, amíg elvégzem a gyomlálást.
Azzal ismét a csonttal kezdek hozzá, kiszabadítani társaimat a bajból. Miközben a sikítós csajszinak szólok.
- Ha látnád, hogy támadnak a dögök, sikíts ahogyan csak bírsz! Megpróbállak benneteket kiszedni a növények közül. Ötletként, próbáld meg valami grimasszal, a célpont felé irányítani a sikolyodat, hogy az én fülemet ne tedd tönkre, mert akkor biztos, hogy megtéplek, ha megsüketülök miattad.
Mondom, miközben igyekszem a növényeket minél előbb levagdosni a társaimról. Nem lesz könnyű dolgom, hiszen közben a növényekkel szemben is fel kell vennem a harcot, ami nem könnyű egy ilyen helyzetben.
- Ha valaki tud mágiát használni, akkor annak most itt lenne az ideje! Vaszilij, te korábban produkáltál valami szikrákat, próbáld meg ezeket a dögöket kicsit megpörkölni, hátha az extra csípős x-diákhoz nem fűlik a foguk!
Folytatom a vaktában ötletelést, miközben a növényekkel viaskodok.

/tudom, hogy külön külön rövidebbek, de egybe most macerásabb lett volna írni. //

~ sona~
A csapat nem jut semmire csak tanácskozik.
- Nem akarok beleszólni, de ha nem húzunk el esélyünk se leeesz...
Befejezni azonban már nem tudom a mondatot, mert egy inda megint elkap és a magasba ránt a mellkasomnál fogva, a tüskéit belevájva a húsomba.
- Uff.
Nyögöm mert több nem jön ki a számon lévén a nyakamra is rátekeredett valamennyire az inda. Alkarommal megpróbáltam azt feszegetni a nyakam körül, hogy legalább válaszolni tudjak Celinnek.
- Megpróbálom.

~ KataKira~

Egy elhúzódó tanácskozás és a levegőben találhatta magát a három lány, köztük Kata is. A csontpengét el is ejtette hirtelen, de még időben sikerült összekulcsolnia a lábait és így megtartani, elkapnia a szilánkot, ami nem vágta meg így. Ahogy a levegőbe emelkedtem éreztem, hogy egyre kevesebb a levegőm és nincs sok időm a cselekvésre. Hátra lendítettem magam lábam súlyával és ez után előre, ezt megismételtem addig, míg a lábam fel nem tudtam lendíteni a fejem  felé, és a csontszilánkot bele nem tudtam állítani a fejem felett álló indába és ha elég ügyes vagyok a lábam mozgatásával levágni magam a szorításból.

~ Borzas~

Szaguk ott volt, mindenütt, de még nem tudtam mik lehetnek. Aztán végül előbukkantak, félkörben elzárva a menekülési útvonalat, ami pedig maradt az a folyó volt, ahol nagyobb halak vártak arra, hogy megzabálhassanak, minket, mint ezek a dínók. Viszont a sarokba szorítás érzése nagyon nem tetszett, ahogy az sem, hogy a lányokat, megint elkapták az indák.
Celine szavaira feleltem is.
- Meglesz, amúgy se bírom, ha sarokba szorítanak.
Mondom, majd kivárom, míg az egyik vad nekem, vagy az egyik társamnak ugrana, majd a mozgási erejét kihasználva ragadom meg ahol érem és vágom neki a társainak(1tonnás erővel ez megy). Majd a művelet végén tőlem nem megszokott furcsa állatias üvöltést hallatok az ijesztőbbik fajtából.
 Ha erre a többi nem ijedne meg, akkor a kék hajú csajszi sikolya elég erős lesz ahhoz, hogy abból már elegük legyen.
Ahogy véget ért a kiáltásom, még mindig érzem, hogy pezseg a vérem, és hogy új és furcsa érzelmek, ösztönök kerítenek hatalmukba, melyet talán a túlélési ösztönnel hasonlíthatok össze.
Ha a sikításra(ami alatt igyekszem befogni a fülem), se tűnnének el ,akkor addig verem őket, míg el nem kotródnak, úgyelve arra, hogy azoktól a farkaktól ne kapjak egy pfont, vagy azoktól a fogaktól 1-2 szép harapásnyomot.