Dzsungel
2 / 6 oldal • Megosztás
2 / 6 oldal • 1, 2, 3, 4, 5, 6
Re: Dzsungel
~Szirén~
Azt hiszem, hogy én sokkal jobban örültem ennek a "bűntetésnek", mint bárki más. Persze az biztos volt, már csak abból is, hogy kik szervezték a programot, hogy nem egy leányálom lesz, ahol jeep-el körbevezetnek és kis dinókat simogathatunk, mint valami állatkertben. De ez még nem jelenti azt, hogy nem élvezhetem. Végre egy kis akció, mozgás és természet.
Azt követően, hogy megtudtam, hogy megyünk és hová kutakodni kezdtem. Órákat töltöttem el a könyvtárban és az interneten azért, hogy igazán felkészülten mehessek. Persze az elmélet nem menti meg az életemet a valós életben, de ha legalább azt tudom, hogy hogy kell nekiállni a dolgoknak az már haladás. Ami azt illeti egy katonai kést is rendeltem a netről, már nem azért, hogy leszúrjak vele valamit, de mégsem nyúlhattam le egy kést a konyháról, arról nem is beszélve, hogy lehetséges, hogy azt a vadonban nem is tudtam volna sokáig használni. Ezeket mégis csak arra tervezték, hogy a katonák túléljenek vele, bár lehet, hogy az internetről rendelt példány éppenséggel nem olyan effektív, lévén a katonaság csak nem adja ki a jó fegyvert a kezéből az interneten. A másik dolog amit beszereztem az egy úgynevezett futártáska volt. Mégsem vihettem valami bőröndöt egy ilyen helyre, ez meg épp elegendő volt arra, hogy egy váltás ruhát, egy felsőt és a kést bele tudjam pakolni. Emellett csak egy hálózsákot kellett ráerősítenem és egy kulacsot és már kész is volt az overall.
Aznap a lehető legminimálisabban öltöztem. Egy topba és egy háromnegyedes nadrágba, meg egy fejkendőt is feleszkábáltam a fejemre, hogy legyen ami a hajamat tartsa. Semmi kedvem nem volt összekötni, itt amúgy is minden vad és érintetlen.
A többi jelenlévő közül Alicia volt az egyetlen akit úgy valamennyire ismertem. Remélem nem hozott magával szúnyogriasztót, csak viccnek szántam a dolgot, hisz ha minden igaz, akkor itt a szúnyogok is akkorák, mint mi, ezt pedig nem szeretném megtapasztalni. Azt kicsit furcsálltam, hogy Logan tanár úr mellé zárkózott fel, lehet hogy tetszik neki? Mindegy is, de a pólója azért egy mosolyt kicsalt belőlem. Jurassic Park. Remélem azért a fejünk a helyén marad.

- Felszerelés:
- Táska;
- Kés;
- Váltás ruha;
- Melegítő ruha;
- Hálózsák;
- Víz;
A hozzászólást Emily Johanson összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd 02 Jún. 2015, 09:25-kor.
_________________
Reneszánsz: Emily Johanson;
Küldetés NJK: Thema Adebayo
Re: Dzsungel
Vaszilij amint megtudta, hogy valami nagyon csúnya büntetést szánnak nekik, azon nyomban elkezdett félni. Nem elég, hogy még mindig nem heverte ki a rajta folytatott kísérleteket, valamint a nagybátyja halálát, de hogy még büntetést is kap.
Arra azonban nem számított, hogy milyen helyen fognak menni büntetés címén. A fiatal sárkánymutáns majd kiugrott a bőréből, mikor megtudta, hogy Vadföldre mennek.
A táskájába a kötelező szúnyogriasztón és a többi esőerdei cuccon kívül egy csomó dinoszauruszos könyvet is berakott. Azonnal lestoppolta magának az egyik ablak melletti helyet. Mikor már a sziget felett voltak, azonnal nekitapasztotta az orrát az ablakhoz. Az erdő fái között azonnal meglátta a dinoszauruszokat.
A fák között elsuhant egy csapatnyi, struccra emlékeztető állat. Vaszilij azonnal felkiáltott:
- Nem hiszem el! Ornithomimusok, vagy galimimuszok?
Az egyik nyílt terület felett egy csordányi Parasaurolophust látott.
- Uhh! Parák! - kiáltotta jó hangosan.
Miután leszálltak, Vaszilijt nem kellett kitessékelni. Pillanatok múlva már ott állt a többiek között és a fákat fürkészte. Hamarosan elsuhant egy tollas állat az ágak között. Olyan volt, mintha négyszárnya lett volna. Odafordult a Szirén nevű lányhoz.
- Láttad a Microraptort? Ott ment el az ágak között. Imádom a dinoszauruszokat!
Ekkor Logan tanár úr üdvözölte őket. Vaszilij felemelte a kezét, és megszólalt.
- Tanár úr, egy pillanatra. Fogunk látni a tyrannosaurust? Vagy milyen ragadozók élnek itt?
Egy smilodonnal is beérte volna.

Főkarakter: Svarog
NJK-k: Toxin. Dane Montrose, Jason Weltman, Unka; X-Diák: Vaszilij Dragunov
Alternatív verziók: Svarog (Outsiders), Svarog (Apokalipszis kora). Svarog (Exiles).
Svarog, a makulan A mentális erősítő 9. és a 4. a dezintegráló gyűrű hordozója
Ben Grim (Gótika), Nathan Soric - Fagyos Sötétség Kora, Rostyck Pearlwater - Égkövek birodalma
Svarog- Bannolt
- Hozzászólások száma : 964
Hozzászólások régi : 344
Korábbi szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 57
Join date : 2011. Aug. 08.
Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Dzsungel
~ Steg ~
Kicsit összeszedtem a fizimiskámat reggel, mielőtt a suliba utaztunk volna. A fejem kicsit úgy nézett ki, mint valami dzsungel, már ami a hajamat és a szakállamat illeti. Szerencsére ezt hamar orvosolni lehetett egy fésülködéssel és borotválkozással. Mire kész lettem már indulni is kellett úgyhogy, csak felkaptam a tatyómat meg a sporttáskát amiben a cuccaim voltak és jöhetett is az autóút. Nem tudom hogy, de apám elintézte, hogy a platón utazhassak, lévén az autó beltere nem épp az én méreteimhez voltak tervezve. Pedig nem is vagyok nagy, csak jól fejlett. Az utat végig izgultam, hogy vajon milyen lesz a fogadtatás, milyenek lesznek ott az emberek, lesz-e hozzám hasonló személy.
A megérkezést könnyes búcsú követte, hisz el kellett válnom a szüleimtől, majd betessékeltek a szobámba és közölték, hogy készüljek fel, mert a diákok kirándulásra mennek. Jóformán köpni-nyelni nem tudtam, hisz fogalmam sem volt róla, hogy mit kellene magammal vinnem egy ilyen helyre. Arról nem is beszélve, hogy még azt is meg kellett találni, hogy honnan indulunk.
Végül magamra kaptam egy atlétatrikót, egy rövidnadrágot és magamhoz kaptam egy üveg vizet, majd a következő pillanatban már egy repülőn ültem többed magammal. Életemben nem ültem még repülőn és, ami azt illeti kicsit úgy éreztem magam, mint egy rossz vízi csúszdán. Az egyetlen ami nyugtató volt az egészben, hogy voltak csinos lányok a repülőn, akik ezek szerint a diáktársaim. Egy-kettőnek integettem is, már amikor éppenséggel nem kapaszkodtam az ülésbe attól rettegve, hogy bármikor kirepülhetek az ablakon. Az nem lenne egy kellemes dolog.
Megérkezést követően közel az elsők között voltam akik elhagyták a járművet. Nem hittem volna, hogy valaha ennyire örülni fogok a szárazföldnek, de ezek szerint ennek is eljött az ideje. Tulajdonképp azt a srácot is ekkor vettem észre aki mindenféle dinókról beszélt, feltehetőleg addig is amíg leszálltunk, csupán nem hallottam, mert épp rettegtem még javában.
- Áh, szóval ez lenne Vadföld. - mondtam csak úgy magamnak, hisz feltehetőleg mindenki más tudta ezt már. Eléggé elveszettnek érzem magam, kicsit olyan, mint mikor egy utcaseprő az akadémikusok közé kerül, és jelen esetben én lennék az utcaseprő. Viszont sok érdekes illat és szag vett körbe minket, egy-egy mintha ismerősen is hatott volna, bár azt lehet, hogy csak beképzeltem magamnak, hisz soha életemben nem jártam még itt.
- Miért is vagyunk itt? Nekem csak annyit mondtak, hogy valami különleges tanóra-kirándulás az egész. Bocsi, még új vagyok, a nevem Damian Adkins. Szólítsatok csak Steg-nek. - érdeklődtem és mutatkoztam be, bár az utóbbit sokkal grandiózusabbnak képzeltem el a fejemben, mintsem ahogy előadtam. Remélem azért senki sem fogja leharapni a fejemet, bár érdekes látvány lehet ahogy ugrálnak azért, hogy elérjék a kobakomat. Közben pedig a farkamat elkapva birizgáltam a végét idegességemben.

Flakon víz (0.5 liter)
Re: Dzsungel
~ Borzas~
előzmény itt: https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t205p125-botanika-es-a-kert#53786
Ez a kirándulás büntetés volt valami olyasmiért, mit még akkor nem tudtak megtenni a diákok, mikor még nem is voltam a suliban.
~ Nincs mit tenni. Remélem legalább a dinók nem fognak minket felzabálni. Bár apám elég rendes túlélőcsomagot pakolt össze nekem, pedig mondtam, hogy a java cucc teljesen felesleges. Pedig voltunk nem egyszer ketten kempingezni, de most, hogy egyedül mentem túlzásba vitte egy kicsit a dolgot.
A pakkomból már így is egy csomó cuccot kipakoltam és a suliban hagytam, de még így is volt nálam elég cucc ahhoz, hogy ne legyek elveszve.
Apa csak rákérdezett mi újság van, és amint elmeséltem, hogy kirándulni, vagyis inkább túlélni megyünk vadföldre rögtön intézkedni akart.
Most a gépből kiérve viszont rájöttem, hogy egy dologra, még ő se tudott egy dologra felkészíteni. Hogy meg fogok rohadni a saját bundámtól, pedig nincs is sok nekem. Még jó hogy annak ellenére, hogy buzisnak tartottam az ötletet nem raktam ki azt a fekete hajgumit, ami a pakkban volt, mert most jól jön a sok hajamnál. Ebben a párában és hőségben, még tovább melegítene csak a hajam és büdös lennék, pedig még nem is ijesztett meg egy T-rex sem.
A túrán többen is voltak a diákok közül, de egyet sem ismertem közülük, vagyis eggyel már találkoztam, de csak futólag a könyvtárban, amikor keresgéltem a búvárzsebkönyvek között.
Az a lány is pont azt kereste ami az itteni növényvilágról szólt, de mivel több volt így nem vesztünk rajta össze. Most kicsit hozzá és a lányhoz aki vele volt álltam közelebb, de még így is megvolt a tisztes távolság.
Logan köszöntött minket én pedig próbáltam egy hamis mosoly keretében kiverni a képet a fejemből, hogyha nem vert volna már el párszor hierarchia harcban akkor most neki ugranék legszívesebben.
~ Sona~
- Megrohadok.
Hangzottak első szavam miután leszálltunk a gépről. Ami nem volt meglepő dög meleg volt itt Vadföldön. ÉS miért kellett itt ennünk? Mert a tanárok bajba kerültek és minket bűntettek amiért nekünk nem sikerült kiszednünk őket a sz*rból. Annyira igazságtalan ez az egész. Mégis mit fogok én csinálni ezen a helyen. Sehol semmi civilizáció és a dinók csak arra vágynak, hogy megzabálják a csinos kis seggemet. Sokra fogok menni az erős sikolyommal, egy dinó gyomrából mondhatom.
Még mázlim, hogy az unokatestvérként létező őrangyalom most is velem van. Remélem nem lesz gáz, vagy ha igen, akkor ő majd kihúz belőle, ahogy eddig is tette.
A tanár úr szavaira nem felelek semmit, bár többe kérdezősködni kezdenek, így nem is kell. Kira meg már akaratom ellenére lefújt rovarirtóval, így legalább azoktól nem kell félnem, hacsak nem kutyaméretűek az itteni példányok.
~KataKira~
Most is Kirának kellett kettejük cuccáról gondoskodnia, de hát ismerte az unokatestvérét, tudta, hogy túl kevés cuccot fog hozni. De a lány ezt már megszokta, akár egy anya úgy szólt rá, hogy ezt-azt rakjon be. Bár nem sok cuccuk volt, de mindenük ami volt, az a sulitól és az ARMORtól volt. máshonnan nem is nagyon számíthattak segítségre a lányok. Ennek ellenére egész sok mindent sikerült összeszedniük.
A klíma mikor megérkeztek trópusi volt, mint várható volt. Sonának persze nem volt kedvező, de Kirát hasonló dolgok nem nagyon zavarták. Igaz neki is új volt a környezet, de úgy érezte felkészült sok mindenre.
- Mi lesz az első túlélési feladat tanár úr?
Kérdezte rögtön a lényget a lány,, és remélte, hogy a válasz nem az lessz, hogy túlélni egyedül, mert ő az emberi erején és eszén kívül másra még nem nagyon támaszkodhatott.

- felszerelés:
- hátizsák benne:
1 liter víz termoszban így nem poshad meg
váltásruha
doboz gyufa légmentesen záró zacsiban
pár adag kétszersült szintén zacsiban
hálózsák
rázással töltődő elemlámpa
szúnyog riasztó
búvárzsebkönyv a helyi növényzetről
hajgumi
zsepi
esőkabát jó picire hajtogatva

0,5 liter tea
gyufa vízálló zsacsiban
hálózsák
elemlámpa
váltásruha
esőkabát
zsepi
uzsi
bicska

uzsonna
hálózsák
rázással töltődő elemlámpa
szúnyog riasztó
búvárzsebkönyv a helyi növényzetről
hajgumi
zsepi
esőkabát jó picire hajtogatva
balta
bicska
baseballsapka
ragtapaszok, kötszer, fájdalomcsillapító pirulák
szikszalag
Verayla- 1. szint - 4 kredit
- Hozzászólások száma : 76
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 12.
Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Dzsungel
Amikor elterjett az a hir hogy a Vadföldre mennek a tanulók valamért... én is csatlakoztam. Eszt az állitolagos büntetést én edzés nek vettem... de az utazás elött nagyon sokat ettem és ittam... annyit hogy telyesen jol lakjak. nem tudtam elöre hogy mennyit fogok tudni én enni vagy inni. A kirándulás elö estéjén bepakoltam. 4 szer 2 literes vizet amit a lótestemre erösitett két oldalon levö táskába raktam, és egy kisseb háti táskám amibe a váltás ruhám volt és felszerelésem. Egy külön övön vittem a rövid Katana kardot. Endem a reptérre a szokásos ló szálittóval kellet vinni... amit a többi tanulóelöt nagyon szégyeltem. Szerencsére a Repülö gépen volt hátul egy kis külön rámpa amin én is fel tudtam menni.
Amikor felszáltunk és oda felé repültünk én töbnyire aludtam. A leszálás elött ébrettem és nésztem ahogy leszálunk. Én Kentaur lévén, hátul tudtam a rámpán lemenni. Amikor kiértünk a gépböl, jol körbe néztem és a távolba láttam egy pár dinót. Az idö jó volt... jo meleg de lehetett volna melegebb is és nagy volta pára tartalom is.
" Szoval ez a Vadföld... nyugalom gyerekek... ez mind része a tanulásnak és kiképzésnek. " Mondom az én kicsit démonszerü de nöies hangomon.
" Csak ne kérje senki hogy fára másszak. " Nevetek kicsit de utána ujra komoly leszek. Az is gond lehet hogy a terep nem nagyon az én négy lábamra lesz kedvezö, de nagyon remélem hogy nem lesz tul nehéz magy nekem a haladás.
(remélem nem túl rövid a post? )

Celine Ryder- 2. szint - 6 kredit
- Hozzászólások száma : 144
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Jul. 01.
Karakteradatok
Főkarakter: Celine Ryder
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Dzsungel
Résztvevők: Rosemary Hummingbird / Szirén, Alicia Juliet Silberson, Vaszilij Dragunov, Gena Sign / Sona, Kata Kira Sign, Joshua Carter / Borzas, Damian Adkins és Celine Ryder
Következő körváltás: 2015. június 9. (kedd)
Celine-t nem kellett sehova szállítani, révén a Blackbird az iskola alaksorában parkolt, ez az X-men gépe volt. Jelenleg ő is úgymond diákként meg a többiekkel és nem pedig X-menként, vagy tanárként, úgy összesen hárman mentek. A gyerekek megszólítás annyira nem helytálló, révén a diákok egy, jellemzően kettő évvel voltak csak fiatalabbak nála.
A társaság egyébként még nem indult el semerre, még mindig ott voltak a gépnél, a tanárok arra vártak, hogy minden diák kiszálljon a gépből. Vaszilij lelkesedésére Logan megrázta a fejét.
-Nem akarod tudni pubi! Ha szerencséd van, elkerülöd őket! – mondta.
Amint mindenki kiszállt akkor szólalt meg Gunny.
- A feladat, kaptok egy térképet amin 2 helyszín szerepel, ez az egyik, a másik a célállomás. Oda kell eljutnotok három nap alatt. Aki hozott felszerelést magával tegye vissza a gépre, semmit sem visztek magatokkal. A suliban a többség tanult túlélést, most az elméleti órákat áthelyezzük a gyakorlatba.
Ezt szigorúan vették, aki csalni próbált és megpróbált valamit nem leadni, mert elrejthető volt a ruha alatt, akkor Harcimadár szólt rá, hogy azt is letegye. Telepataként – ezt tudták róla a diákok is – nem volt nehéz rájönnie, hogy ki próbált csalni.
- Ezen felül, aki az utolsó fürdésénél használt sampont, tusfürdőt, utána arcszeszt, krémet… szúnyogriasztót, és a ruhája mosóporral, öblítővel lett kimosva… azaz mindenki jöjjön utánam.
Ha a fiatalok a három tanár után mennek, akkor a közeli fákat kerülték meg, itt már lehetett érezni a kénes szagot, a fák megkerülése után már látszott is a meleg vizű tó, ami ezt árasztotta magából.
- Most mindenki belemegy ruhástul és megmártózik benne, a fejével is – mondta Harcimadár. – Olyan illatúnak kell lennie mindenkinek, mint a természet, vagy…
- …mérföldekről…
- Igen… mérföldekről magatokra vonzotok mindent.
- Akinek mindez nem tetszik kereshetünk dinoszaurusz ürüléket is, hogy azzal tegye meg mindezt.
Ha a fiatalok bemennek a vízbe, az legalább negyven fokos volt és forró, egyébként semmiben sem különbözött az efféle megszokott forró vizű forrásoktól, tavaktól. Elég mély volt és a vize áttetsző, nem volt benne semmilyen élőlény, ami támadhatott volna.

Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Dzsungel
~ Szirén ~
Elég szedett-vetett banda került össze az már biztos volt. A legszembetűnőbbek talán a kentaur mutáns volt, aki bár próbálta azt éreztetni mégsem tűnt sokkal idősebbnek nálunk, aztán ott volt a méretes sárga srác, helyes volt és vicces amint a repülőn rettegett, meg még a bundás srác is ott volt, bár ő csendes volt, róla sok mindent nem tudtam meg.
- Ühüm. - kegyes hazugság volt részemről a dinókért rajongó fiúnak, de megspékeltem egy kedves mosollyal, hogy ne érezze ezt. Neki is lehet jó napja, illetve jó percei. Remélhetőleg nem kell majd az életéért fusson.
- Nem lehetett volna ezt még a suliban közölni? - tettem fel a költői kérdést miközben a a cuccaimat betettem a gépre. Ennyit a nagy felkészülésről, legalább egy másik alkalomkor már lesz felszerelés és nem kell beszereznem. Igazából megtartottam volna a kulacsot, de lévén tapasztalt tanárokról van szó, így biztos, hogy kiszúrták volna, hogy nálam van. Amúgy sem volt egy zsebdimenzióba nyíló zsebem sem. Pedig hasznos lehetett volna.
- Király! - végig sem hallgattam azt amit mondtak, nekem elég volt annyi, hogy "mindenki belemegy". Elsőként léptem be a vízbe, majd miután a testem megszokta a szokatlan hőmérsékletet akkor fejest is ugrottam. Nekem ugyan nem kellett kétszer mondani, hogy menjek a vízbe. Nyugodtan úszkáltam benne, hisz a fulladástól nem tartottam, a többiek meg amúgy is lassabban fogják belevetni magukat ebbe az élvezetbe.

Most már semmi
_________________
Reneszánsz: Emily Johanson;
Küldetés NJK: Thema Adebayo
Re: Dzsungel
~ Sona~
- Szívemből szóltál.
Mondtam a lánynak, aki szintén szóvá tette a dolgot, hogy minek készítettünk akkor össze cuccot.
Kelletlen képet vágva de leteszek mindent nem tűnnek túl bepalizhatnak a tanáraink, így inkább leteszem a cuccokat. remélem legalább a hajgumit nem fogja kiszedetni a hajamból, mert azt most felveszem még időben, mintha csak megigazítottam volna a coffjaimat.
A tanárok ezek után valami büdös felé vezettek minket, majd rájöttünk,hogy a búz forrása maga a tó volt, amiben fürdenünk kell.
- Szuper.
Mondom szarkasztikusan, majd lassan megindulok Kira mellett a vízben, lépésről lépésre, majd mikor már derékig ért lebuktam egy pillanat erejéig teljesen a víz alá, majd szinte rögtön fel is jöttem és kezdtem el kimászni a vízből.
Kifele menet próbáltam a szememről és az arcomról lesöpörni a vízcseppeket, bár ennek ellenére aztán kaptam még egy kéretlen zuhanyt.
- Vigyázz hova fröcskölsz bundás fiú.
Mondom miközben ismét megpróbálom le söpörni arcomról a vizet.
~KataKira~
Hiába a nagy felkészülés, hiába a sok cucc, mert mindent a gépen kell hagyni.
- Kár volt feltenni a kérdést.
Rója magát a lány, de végül leteszi a cuccot a gépre reméli a sapit nem kell levennie, de ha muszáj leveszi. Még az a mázli, hogy indulás előtt alaposan áttanulmányozta a búvárzsebkönyvet amit a könyvtárból kölcsönzött. Így legalább tudni fogja mely bogyók, növények ehetőek itt és melyektől dobhatja fel a pacskert.
A társaság ezek után egy büdös tóhoz megy, ami bűzlött a kéntől. habozok, de Logan tanár úr szavai meggyőznek, hogy a vízbe menjek.
- Legalább ez a kevésbé büdös.
Mondja a lány, majd unokatestvére mellett sétál be a vízbe, de ő tesz egy kört a vízben mielőtt kijönne, és persze megmártja a fejét is a vízben és a sapiját is. Bár az orrát száját befogja, nincs ínyére a kénszagú víz. Meg nem is túl egészséges.
Kifele menet a vízből újabb fürdőt kap, de legalább az vigasztalta, hogy ő már úgyis vizes volt és van aki még csak most találkozott a vízzel, mert nem mártózott még meg.
~ Borzas~
~ Mázli, hogy legalább a zsebkönyvet áttanulmányoztam indulás előtt, főleg, hogy se azt se semmit se vihetek magammal.
A cuccot lepakolom a gépen, majd ahogy sétálunk megcsapj az orrom egy erősen szúrós szag, bár kellemetlen, de nem zavart lévén már megszoktam, hogyan kell kizárni a büdös dolgokat a figyelmemből, még ha érzékeny is az orrom, de borz lévén hozzászokik az ember a bűzhöz.
A szag forrása egy tó volt, amiben meg kellett fürdeni, vagy ha nem tettük, akkor megtehettük ezt dinóürülékben, ám nekem most nem volt kedvem büdösnek lenni, de azért kuncogtam egy rövidet és a tanárokra néztem.
- Szerintem még mindig felül tudnám múlni a dínók végtermékének bűzét, hogy megússzam a fürdőt, de a többiek nem díjaznák szerintem. Úgyhogy.. vigyázat jön a Borzas!
Mondtam és nekifutásból futottam a vízhez, még benne is futottam pár lépést, majd mikor tudtam, hogy vetődésből már elég mély lesz az beleugrottam abba jól lefröcskölve mindenkit aki ott volt.
Úsztam egy kört, majd kimásztam és ahogy kiértem a vízből megráztam magam, hogy a hajamból és a farkamból csak úgy repültek a vízcseppek ezer felé. Akár egy filmben egy kutya miután kimászott a vízből. Kaptak a többiek is fürdőt, bár igazából inkább viccesnek találtam a dolgot, mintsem hogy visszafogjam magam, az ösztöneimet és kihagyjak egy ilyen poént.
- Bocsika.
Mondom röhögést visszafojtva a jelenet után, miközben még mindig a vizet csavarom ki a farkamból.

A tanáraink nem éppen olyasmivel kezdik a különleges foglalkozást, ami elnyerné a tetszésemet. Már csak azért sem, mert egy kénes szagú, bűzös vízbe kell belemennünk, hogy ne legyünk feltűnőek a dinók számára. Kéretlen kelletlen, leteszem én is a zsákomat, legalább az maradhat a gépben, majd megközelítem a tavat. Még szerencse, hogy ruhástul kell belemenni, mert nem hoztam magammal fürdőruhát. Miért hoztam volna magammal? Elvégre ez egy ragadozóktól hemzsegő, életveszélyes környezet, nem pedig pancsizó gyerekszálló. Végül belementem a tó vizébe és megfürödtem benne. Hát, azt mondják, hogy kismértékben jót tesz a bőrnek az enyhén kénes fürdő, de aztán hamar kimásztam belőle. Csuromvizesen, rám tapadt pólóval, kissé hülyén éreztem magam. Ráadásul, egyhamar biztosan nem fog megszáradni rajtam a ruha.
- Jól kezdődik.
Adtam hangot, enyhe csalódottságomnak.
- Jól kezdődik.
Adtam hangot, enyhe csalódottságomnak.
Fuchida Kenjirou- 2. szint - 6 kredit
- Hozzászólások száma : 166
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Feb. 05.
Karakteradatok
Főkarakter: Fuchida Kenjirou
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Dzsungel
~ Steg ~
Azt hiszem, hogy az idei legpocsékabb bemutatkozási szertartás is megvolt. A többség egy az egyben levegőnek nézett, sőt szinte láttam ahogy a szavaimat követve az ördögszekerek végighaladnak a tájon, pedig azok sivatagban szoktak lenni, nem pedig az őserdő közepén. nem az első ilyen esetem, volt hasonlóban részem, de nem épp olyan helyen ahol a küllemem miatt elfogadható vagyok. Nem mondom azt, hogy nem zavart a dolog, mert nekem is van lelkem és fájnak az ilyen dolgok, de ha nem akarnak közösülni velem, akkor az az ő bajuk. Majd keresek egy dinóhavert, vagy lógok a tanárok közül valakivel, úgyis én vagyok itt a legtapasztalatlanabb szerintem.
Ami azt illeti nem is ártana kiválasztani valakit a jelenlévő tanári karból. Nézzük csak. A pasas egyértelműen az alfa a csapatban, ezt ha másról nem is, szagról biztosan meg tudtam mondani, és a viselkedése is adta ezt. Lehet, hogy vele lenne a legnagyobb esélyem a túlélésre, de az sincs kizárva, hogy valami hülyeséget követnék el pusztán ösztöni alapból, hisz nagyon az az érzésem, mintha ölre akarnék menni vele. Vajon ezt mi okozhatja? Mindegy is, ezek szerint a két nő közül kell választanom. Biztos, hogy ők is ugyan olyan jól tudnak nekem segíteni, hisz hanem gondolom nem lennének itt, hisz egyetlen számtan vagy hasonló tanárt se látok itt, úgyhogy gondolom a kevésbé akciószerető tanárok otthon maradtak.
- Igenis. - akaratlanul suhant ki a számon a szó miután a kevéske vizemet szinte egy húzásra kiittam, hogy azért mégse menjen kárba és az üveget a gépen egy kukába, vagy valahova biztos helyre tettem, hisz gondolom egy üres pillepalack is csalásnak számított volna, majd követtem a pasas egészen a fura szagú tóhoz. A barna hajú lányhoz hasonlóan én is tök nyugisan sétáltam be a vízbe és mártóztam meg. A cuccaimat nem féltettem, megszáradnak, vagy nem. Attól nem lesz nehezebb se könnyebb a dolgom, hogy milyen állapotban vannak a ruháim.
- Üdv. Azt hiszem öntől fogok segítséget kérni. Még új diák vagyok az iskolába és városból jöttem, szóval a túléléshez nem sokat értek. Remélem tud útmutatást adni nekem. - miután végeztem a parancsra elvégzett mosdással ahhoz a tanárnőhöz léptem és szóltam aki nem madárszerű volt. Valahogy szimpatikusabbnak hatott. Szimpatikus idegen, micsoda fura kifejezés. Közben körbenéztem a többi ázott pacsirtán, a csajokon kicsit hosszabban elidőztem, hisz a vizes póló az mégis csak elég testhezálló, de nem olyan sokat, hogy feltűnő vagy zavaró legyen. különben is levegőnek néztek eddig is, úgyhogy fel sem tűnne nekik a dolog. Azért remélem, hgoy a tanárok részéről nincs ugyan ez. Rossz lenne már az első nap után iskolát cserélni.

Amint kiszálltam a gápböl, az után monták a tanárok hogy minden felszerelést és tárgyat a gépen kell hagyni. Ha Még tanuló lettem volna akkor dühös lettem holna de most még inkább érdekesnek és tanitobb nak éresztem a kirándulás célját. A Gépre vissza ügettem és gyorsan lecstoltam a vizestásáimat, a Katana kardot és ledoptam a táskámat is és sietve vissza mentem a töbiekhez. Az volt az utasitás hogy a tóba kel mártozni. Nem birtam nagy mosoj nélkül. Nem törödve a többiekkel én is lbelesétáltam de enkem egy kicsit sem zavart a kénes meleg viz. Kicsit ilyen volt az illat a Démoni siknak ahol szülletem. Hirtelen egy kicsit hienyzott az a hely... de ki kellet zárni a fejemböl örökre aszt a helyet... az igazi othonomat. A magasságom miat még messzebre mentem és ugy egy tesses percig viz alat voltam... annyira jó érzés volt. Nem nagyon akartam kijönni. A farkamat még a többiektöl távol meg probáltam minéél jobban kirázni belöle a vizet, és a hajamat csam megborzoltam. Hagytam hogy a ruhámbol és a lótestemröl magátol folyon le a viz.
Oda sétáltam a nagyon magas és kicsit állatias fiuhoz és megszoitottam. " Hello... a tanárok csak figyelni vannak itt hogy ne legyen nagyon sulyos sérülés vagy valami ilyen... eszt nekünk kell egyedül megoldani... a tanárok majd a célnál fognak várni minket... de én szivesen segitek neked, ha az engedélyezett. " Mosojgok rá és bolintok. Egy pár másogpercig tanulmányozom öt... nagyon magas... úgy akkora lehet mint én... vagy még egy kicsit magasabb is... és jo nagy és erös fiú. Érdekes a mutációja. Az Engedély dolognál a Tanárokra nézek hogy öt majd mit szolnak.
Oda sétáltam a nagyon magas és kicsit állatias fiuhoz és megszoitottam. " Hello... a tanárok csak figyelni vannak itt hogy ne legyen nagyon sulyos sérülés vagy valami ilyen... eszt nekünk kell egyedül megoldani... a tanárok majd a célnál fognak várni minket... de én szivesen segitek neked, ha az engedélyezett. " Mosojgok rá és bolintok. Egy pár másogpercig tanulmányozom öt... nagyon magas... úgy akkora lehet mint én... vagy még egy kicsit magasabb is... és jo nagy és erös fiú. Érdekes a mutációja. Az Engedély dolognál a Tanárokra nézek hogy öt majd mit szolnak.
Celine Ryder- 2. szint - 6 kredit
- Hozzászólások száma : 144
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Jul. 01.
Karakteradatok
Főkarakter: Celine Ryder
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Dzsungel
Vaszilij az út előtt befújta magát szúnyogriasztóval, valamint izzadásgátlót is kent magára, így hát a többiekkel együtt szépen ő is ment a kénforráshoz. A záptojásszag enyhén szólva is elijesztette Vaszilijt, de mikor meghallotta a másik lehetőséget, hogy akár dinoszaurusztrágyába is megkell mártóznia, hogy a helyi élővilág tagjai ne szúrják ki, önként a forrásba vetette magát, ruhástól. Így belegondolva egész kellemesnek találta.
Addig, míg a Borzas nevű mutáns bele nem ugrik a vízbe, és lefröccsköli Vaszilijt.
- Kösz! - kiáltja a sárkányfiú, és inkább kikászálódik a vízből. - Na, elég büdös vagyok? Úgy tudom, hogy a tyrannosaurusnak fejlett a szaglása és hallása. Ja, meg a látása is. Na, akkor mikor kezdünk?
Körbepillant, és kifújja a levegőt.
~Egy dinókkal teli hely közepén vagyunk, ahol bármikor felzabálhatnak minket, alig várom.~
- Amúgy gondoljunk arra, hogy ezek nem szörnyek, hanem állatok. Pl. a Tyrannosaurus olyan mint egy nagy grizzly, csak megpróbál elüldözni minket a területéről. Hát a kisebbekről, mint a deinonychus vagy a utahraptor nem tudok nyilatkozni. Igen, vállalom a dinószakértő szerepét a csapatban, ha nem bánjátok. A tudásom most életet menthet.

A hozzászólást Svarog összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. 12 Jún. 2015, 16:24-kor.
_________________
Főkarakter: Svarog
NJK-k: Toxin. Dane Montrose, Jason Weltman, Unka; X-Diák: Vaszilij Dragunov
Alternatív verziók: Svarog (Outsiders), Svarog (Apokalipszis kora). Svarog (Exiles).
Svarog, a makulan A mentális erősítő 9. és a 4. a dezintegráló gyűrű hordozója
Ben Grim (Gótika), Nathan Soric - Fagyos Sötétség Kora, Rostyck Pearlwater - Égkövek birodalma
Svarog- Bannolt
- Hozzászólások száma : 964
Hozzászólások régi : 344
Korábbi szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 57
Join date : 2011. Aug. 08.
Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Dzsungel
Résztvevők: Rosemary Hummingbird / Szirén, Alicia Juliet Silberson, Vaszilij Dragunov, Gena Sign / Sona, Kata Kira Sign, Joshua Carter / Borzas, Damian Adkins és Celine Ryder
Következő körváltás: 2015. június 13. (szombat)
- Nem, akkor feltudtatok volna fejben készülni, spontán esemény kellett, hogy lássuk mire vagytok képesek – mondta Gunny. – Főleg, hogy a legutóbbi spontán eseménynél a SHIELD egyik különleges csapatának kellett kijönnie, pedig ti is boldogulhattatok volna… egyébként imádtam azt a bohócruhát, megtartottad kölyök?
Nézett széles vigyorral a nő Logan irányába, aki hangosan mordult fel rá. Csőri igencsak meglepődött, amikor Damian odament hozzá.
- Nem tudom, de a Skidarian lélek ördögök sokkal veszélyesebbek ennél a helynél! – mondta.
- Talán Logan az, aki a legkevésbé szigorú a túlélést illetően. El sem hiszem, hogy kimondtam – morgott, miközben idegesen csóválta meg a macskafarkát a nő.
- Egyedül kell boldogulnotok pubi – mondta Logan is. – A többség már tanulta órákon, így minden bizonnyal menni fog.
Amint mindenki végzett azzal, hogy felvette a hely illatát kijöhettek a diákok a vízből, akkor a három tanár természetbarát, de vízhatlan anyagban levő térképet vett elő és azt nyújtotta át a fiataloknak.
- Jelenleg a fehér X-nél vagyunk, első feladatotok, hogy a pusztán levő sárgához eljussatok, ott fogunk várni rátok. Onnan kell majd a drapphoz menni és azzal lesz teljesítve az táv. Az egész összesen 150km. Haladás fényében mindez 3-5 nap. Teljesen egyedül lesztek, tanári segítségre ne számítsatok. A térképet tegyétek el, és akár el is indulhattok. Ha jó időben értek el az első ponthoz, akkor visszakaphatjátok a második távra a felszereléseteket is.
Következő körváltás: 2015. június 13. (szombat)
- Nem, akkor feltudtatok volna fejben készülni, spontán esemény kellett, hogy lássuk mire vagytok képesek – mondta Gunny. – Főleg, hogy a legutóbbi spontán eseménynél a SHIELD egyik különleges csapatának kellett kijönnie, pedig ti is boldogulhattatok volna… egyébként imádtam azt a bohócruhát, megtartottad kölyök?
Nézett széles vigyorral a nő Logan irányába, aki hangosan mordult fel rá. Csőri igencsak meglepődött, amikor Damian odament hozzá.
- Nem tudom, de a Skidarian lélek ördögök sokkal veszélyesebbek ennél a helynél! – mondta.
- Talán Logan az, aki a legkevésbé szigorú a túlélést illetően. El sem hiszem, hogy kimondtam – morgott, miközben idegesen csóválta meg a macskafarkát a nő.
- Egyedül kell boldogulnotok pubi – mondta Logan is. – A többség már tanulta órákon, így minden bizonnyal menni fog.
Amint mindenki végzett azzal, hogy felvette a hely illatát kijöhettek a diákok a vízből, akkor a három tanár természetbarát, de vízhatlan anyagban levő térképet vett elő és azt nyújtotta át a fiataloknak.
- Jelenleg a fehér X-nél vagyunk, első feladatotok, hogy a pusztán levő sárgához eljussatok, ott fogunk várni rátok. Onnan kell majd a drapphoz menni és azzal lesz teljesítve az táv. Az egész összesen 150km. Haladás fényében mindez 3-5 nap. Teljesen egyedül lesztek, tanári segítségre ne számítsatok. A térképet tegyétek el, és akár el is indulhattok. Ha jó időben értek el az első ponthoz, akkor visszakaphatjátok a második távra a felszereléseteket is.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Dzsungel
~ Szirén ~
Az úszás kellemes felüdülés volt, mondhatni egy jó start a nehéz futam előtt. Kicsit fura volt látni, hogy sokan ódzkodtak attól, hogy bejöjjenek a vízbe, pedig a víz az csak víz. Nem azt kérték tőlünk, hogy töltsék benn a fél napot, bár ami engem illet ha lehetett volna biztos megtettem volna. Végül mégis ki kellett jönnöm. Milyen kár, pedig ellettem volna mint hal a vízben.
A bundás srác közjátéka, már ami a szárítkozást jelenti, elég visszhangosra sikerült, nem mintha már a vízbe ugrásának örültek volna. Komolyan kezdem érteni, hogy a tanárok miért szervezték ezt a büntető kirándulást, egyénenként senkivel sincs baj, de ha összekerülnek akkor többet ártanak egymásnak, mint segítenek. Én pedig csak állok, csavarom a ruhámból a vizet és csak nézem. Mi van velem?
- No-no, csak finoman, ők a csapattársaid, ezt ne felejtsd el. - teszem finoman a kezemet Borzas vállára jelezvén, hogy a szavaimat komolyan gondolom, de megszorítani nem szorítottam meg, az már túlzás lenne és hiteltelenné válnának a szavaim.
- Én is csatlakozom hozzátok, ha nem gond. - kapcsolódok be én is a beszélgetésbe a dinó fiúhoz és a kentaur nőhöz. Basszus de kicsinek érzem magamat mellettük. Távolról nem is tűntek ilyen magasnak. Komolyan úgy érzem magam, mintha egy csecsemő lennék aki a szülei előtt áll, na jó, lehet, hogy ez így egy kicsit túlzás, de érthető gondolom.
- A nevem Rosemary, de szólítsatok csak Szirénnek, az egyszerűbb. - mutatkoztam be mindkettejüknek és igyekeztem nem közvetlenül a szemükbe nézni, mert nem akartam kitörni a nyakamat már így a kirándulás elején. Pocsék kezdet lett volna.
- Valaki még szeretne velünk jönni, vagy külön csapatban mentek? - tettem fel a kérdést a diáktársaimnak miután megkaptuk a feladatot és a térképet. Tulajdonképp most éreztem át igazán, hogy mekkora súlya is van ennek az egésznek, hisz legalább öt napot itt fogunk tölteni, ami azt jelenti, hogy ezalatt túl kell éljük éhen és szomjan halás nélkül, hisz nem hiszem, hogy Logan tanár úr bedobna nekünk egy sült dinó sztéket a fák közül, puszta jóindulatból. Vicces lenne. Ráadásul ha nagyobb csapat verődik össze, akkor mindenkire figyelni kell és mindenkinek mindenféle baja lesz.
- Hogyan tudjuk értesíteni önöket amennyiben valaki súlyosabban megsérül? Mármint úgy értem, hogy annyira amit az ismereteinkkel nem tudunk ellátni? - fordulok a tanárokhoz mikor felötlik bennem a kérdés. Nincs kizárva, hogy valakivel nem történik valami olyasmi amire nem számítunk, illetve pont az, hogy ezután bármi történik az olyan lesz amire nem számítunk és amennyiben lehetséges nem szeretném, hogy valaki nagyon nagy bajba kerüljön.

~ Borzas szemével~
A reakciók közül csak az lepte meg kissé, mikor a vízben sokáig úszkáló lánya a vállára tette a kezét és néhány szót hozzá intézett.
- Finoman? Mire érted? Ez csak egy kis víz és úgyis meg kell mindenkinek fürödni ebben a ízben vagy nem?
Teszem fel a kérdést egy rövid mosolyt megeresztve, majd a társaságban a beszélgetések olyan irányt kezdtek venni, mintha szét akarnának válni.
- Ha szabad egy megjegyzést. Nem láttam a Jurassic parkot, de a legtöbb túlélésről szóló sztoriban vagy krimiben ott írják alá a halálos ítéletüket az emberek, hogy szétválnak.
- Ebben igaza van. és ha két csoportra is válnánk és mi lennénk egy csoportban a lányok, meg a bűzös macska, akkor nem hiszem, hogy túl sok esélyünk van, mikor mi nálunk, ahogy fogalmaztál nincs "dínószakértő".
- Hé! Először is nem vagyok macska, másrészről meg lehet nem értek a dínókhoz, de legalább tanulmányoztam a környezet növényvilágát, hogy megtudjam mit ehetünk és mitől dobjuk fel a pacskert.
- Arra itt az uncsi tesóm is, ő is olvasott, nemcsak te.
Kezdtem vitába a kék hajú csajjal, majd a néger, aki eddig csak csöndben állt helyretett kettőnket pár mondattal, meglepő volt.
- Csönd mindketten, mert csak idehívjátok a dínókat! Higgadjatok abba a veszekedést, talán a többieknek is van véleménye a szétválás gondolatáról. Aki támogatja, hogy maradjon együtt a társaság emelje fel a kezét!
Indított szavazást, ami a mi hármunk igenével kezdődött, bár még nem tudhattuk mi lesz az eredménye. És én el voltam foglalva azzal, hogy a Kékike szúró pillantásait viszonozzam.
- Ez eddig három. Többiek?
Persze a szavazás előtt mindhárman elvettük a térképet. Én pedig mérlegeltem, hogy mégis hogy fogunk mi túl élni több napot egymás társaságában.

Vaszilij magában felkuncogott, mikor elképzelte Logan tanárurat bohócjelmezben. Aztán kihúzta magát, és egy vigyorral a képén próbálta kerülni a Rozsomákkal való szemkontaktust.
Hamarosan megkapták a térképet, ami szerint egy szavannán kell átkellniük. És ez három vagy öt napot vesz igénybe. Dragunov persze örül neki, hogy ezen az ősvilági helyen kell ezeket a napokat eltöltenie.
Azért viszont abba belegondolt, hogy akár meg is halhat itt. Persze remélni tudta, hogy a tanároknak van erre valami extra terve. Csak nem hagyják, hogy a rájuk bizott diákok egy dinoszaurusz gyomrába végezzék.
Közben néhány diák összevész azon, hogy szétválljanak vagy ne.
- Ez a legnagyobb hülyeség, amit hallottam! A horrorokban is mindig itt cseszik el, hogy szétvállnak, valamint ha egy ragadozó ránk utazna, akkor csak annyit csinálna, hogy megterítene magának. Ne válljunk szét, ennyi!
Ő is felemelte a karját.
- Rohadtul nem lóverseny ez, hanem túlélés. Bár gondolom, hogy itt jelenleg nincs demokrácia. Tehát haladjunk külön csapatokban, de úgy, hogy fütty vagy fényjelekkel tartjuk a kapcsolatot. Én tudok szikrákat kelteni, tehát én bevállalom a távíró szerepét. Amúgy a síkságon átvágni nagyon nehéz lesz, ahogy láttom az egy fátlan terület, így a nagy ragadozók, mint a T-rex, a Utahraptor meg a többi oda csoportosul. Legalábbis szerintem.
Hamarosan megkapták a térképet, ami szerint egy szavannán kell átkellniük. És ez három vagy öt napot vesz igénybe. Dragunov persze örül neki, hogy ezen az ősvilági helyen kell ezeket a napokat eltöltenie.
Azért viszont abba belegondolt, hogy akár meg is halhat itt. Persze remélni tudta, hogy a tanároknak van erre valami extra terve. Csak nem hagyják, hogy a rájuk bizott diákok egy dinoszaurusz gyomrába végezzék.
Közben néhány diák összevész azon, hogy szétválljanak vagy ne.
- Ez a legnagyobb hülyeség, amit hallottam! A horrorokban is mindig itt cseszik el, hogy szétvállnak, valamint ha egy ragadozó ránk utazna, akkor csak annyit csinálna, hogy megterítene magának. Ne válljunk szét, ennyi!
Ő is felemelte a karját.
- Rohadtul nem lóverseny ez, hanem túlélés. Bár gondolom, hogy itt jelenleg nincs demokrácia. Tehát haladjunk külön csapatokban, de úgy, hogy fütty vagy fényjelekkel tartjuk a kapcsolatot. Én tudok szikrákat kelteni, tehát én bevállalom a távíró szerepét. Amúgy a síkságon átvágni nagyon nehéz lesz, ahogy láttom az egy fátlan terület, így a nagy ragadozók, mint a T-rex, a Utahraptor meg a többi oda csoportosul. Legalábbis szerintem.
_________________
Főkarakter: Svarog
NJK-k: Toxin. Dane Montrose, Jason Weltman, Unka; X-Diák: Vaszilij Dragunov
Alternatív verziók: Svarog (Outsiders), Svarog (Apokalipszis kora). Svarog (Exiles).
Svarog, a makulan A mentális erősítő 9. és a 4. a dezintegráló gyűrű hordozója
Ben Grim (Gótika), Nathan Soric - Fagyos Sötétség Kora, Rostyck Pearlwater - Égkövek birodalma
Svarog- Bannolt
- Hozzászólások száma : 964
Hozzászólások régi : 344
Korábbi szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 57
Join date : 2011. Aug. 08.
Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Dzsungel
- Először is kapásból, csendben kellene maradnotok, ahelyett, hogy itt hangoskodtok!
Jelentettem ki még mindig csuromvizesen, a pólóm rám tapadt és feszélyezve éreztem magam a környezetemben található fiúk miatt. Ennek ellenére, megkaparintottam a térképet és némi tanulmányozás után megszólaltam.
- Szerintem a folyót követve, a hegyvonulattal párhuzamosan haladva, igen nagy távot tehetnénk meg. Itt, legfelül, aztán már csak néhány kilométert kellene gyalogolnunk. A folyót követve, legalább ivóvizünk lenne. Növénytárat áttanulmányozó emberünk van. Tehát tisztában lehetünk azzal, hogy mit lehet megenni és mit nem. A hegyvonulatok mentén szűk barlangokat is találhatunk, ahová betudunk húzódni éjszakára, de nagyobb testű dinók nem férhetnek hozzánk. Kicsik ellen tüzet is gyújthatunk. Szétválás... nem javaslom. A növényevők a ragadozók ellen, többnyire csordába verődve tudnak védekezni. Nehezebb a ragadozóknak kinézniük a prédát és a préda is megtudja védeni magát. Képességek! Mivel mindannyian mutánsok vagyunk, nem kell véka alá rejtenünk, hogy mindenki tud valamit. Velem gáz van... fogalmam sincs hogyan tudom előhívni a képességemet. De minél többet tudunk a többiekről, annál ügyesebben tudhatunk elhárítani támadásokat. Én a saját képességemről annyit tudok, hogy az adrenalinom, sokkal erősebbé és agresszívabbá tesz, de mint mondtam soha az életemben nem tudtam még tudatosan bekapcsolni. Közben elindulhatnánk, gondolom, ha túl nagy slamasztikába kerülünk, a tanárok kihúzzák a seggünket a bajból.
Mondom, majd várom a többiek reakcióját, elvégre akár el is indulhatnánk.

Habár reménykedtem abban, hogy a tanárok segítenek, de úgy tűnik, hogy ez nem jött össze. Ráadásul az egyikük még valami furát is mondott amit azt hiszem nem értettem. Lehet, hogy valami szleng cucc?
- A micsodák? Honnan? - teljesen őszinte bamba arcot vágtam mert nem értettem, hogy mit mondott, ugyanakkor jobbnak láttam a másik tanárnőhöz fordulni a következő kérdéssel és igyekeztem halkan feltenni. - Ez úgy-e nem valami káromkodás volt? Rosszat csináltam?
Szerencsére hamarosan több vállalkozó szellemű egyén is került aki felajánlotta a segítségét. Legalább már nem azt éreztem, hogy levegő vagyok és, hogy mindenki átnéz rajtam. Habár a többiek közül más továbbra sem mutatta jelét annak, hogy feltűnt volna a jelenlétem. Pedig eddig mindig hamar kiszúrtak a szokatlan magasságom miatt, de az itt lévők biztos megszokták vagy tudom is én.
- Köszönöm a segítségeteket. Hálás vagyok érte. - feleltem a két lánynak egy kis mosollyal az arcomon. Aztán a többiekhez hasonlóan én is kézbe kaptam a térképet és elkezdődött az a rész ahonnan tovább már közel semmit sem értettem. Egyrészt azt nem tudtam, hogy miért gondolta mindenki azt, hogy a Szirén nevű lány külön csapatot akar indítani. Én személy szerint úgy értettem, hogy inkább azt akarja elérni, hogy közös csapatot alkossunk.
- Nem értem mire fel ez a szavazás. Én úgy értelmeztem, hogy Szirén arra utalt, hogy el kellene indulnunk és, hogy gyertek ti is, nem pedig úgy, hogy szétváljunk... - szóltam fel újdonsült csapattársam és segítőm védelmére. Nem tűnt olyan lánynak aki különcködni akarna, vagy nem szeretné a többieket.
- Szerintem induljunk el ha oda szeretnénk érni a lehető leghamarabb. Az ha csinálunk valamit mégis jobb, mintha itt dekkolnánk egy helyben. - elsősorban a segítségüket felajánló két lányra néztem, hogy részükről kapjak megerősítést. Én mégsem vagyok a csapat vezetője, meg kétlem azt is, hogy hallgatnának rám, habár sok olyan növény és hely van ami már most taszít valamiért és néhány másik amelyik vonz. Kicsit olyan mintha ki tudnám szagolni, hogy mi ehető és mi nem, meg hogy merre járt valamilyen állat a közelben, de lehet, hogy csak képzelődöm. Biztos az izgatottság.

Amikor végre kicsit megszáritotta magam, kapzam egy térképet amit átvette, és elkesztem aszt tanulmányozni, memorizálni. De egy pillanatig megáltam és a tanárok felé fordultam. "Az alkar védöim maradhatnak rajtam vagy aszz is it kell hagynom? " Kérdezem tölük... remélem hogy maradhatnak mert azok ojanok nekem mint Amerika Kapitány és a Pajzsa. A választ megvártam és utána tövváb tanulmányoztam a térképet. Több percig csendben tanulmányoztam és nézegettem. A tervem az lett volna hogy nagy ivben megprobálok minden nagyobb veszélyt elkerülni és oda futni a kijelölt helyre... de mivel hogy nem egyedül megyek aszért máásokhoz kell igazitani a tempómat... de még nyugottan sétálva is kicsit gyorsabb voltam az emberi séta sebességénél.
Amikor a nagyon vonzó lány megszolalt odanéztem rá és utána bolintottam. "Helló Szirén... örülök hogy meg ismerhetleg végre. " Mondom mosojogva és kicsit utána halgatom a vitát ami kezd hangos lenni. Amikor a két lány elkezdett vitatkozni, irányithatatlanul kijött belölem egy kicsi az igazi, démoni voltombol. " Muszály vitatkozni?!. " kérdezem eléggé dühösen öket és a kezeimen és lábaimon a Lángjaim kicsit megnöttek egy pár másodpergig. " Ne most egyétek meg egymást... az majd a Dinók dolga lesz. " Mondom már nyugottaban és kicsit viccelödve. Amikor mindenki arra szavaz hogy eggyüt mennyen a csapat, kicsit megint dühös leszek, de csak megrázom a fejem. "Okay okay... akkor mennyünk eggyüt... de induljunk el még ma." Mondom egy kicsit keményen és én el is indulok. De elötte oda fordulok Steg hez. " Hát igen... ahány mutáns... annyi féle erö és képpeség... ne féj... hamar bele fogsz jönni a vadonba és a tulélés hátterébe. " Bolintok neki mosojogva és intek hogy jöjjön velem.
Amikor a nagyon vonzó lány megszolalt odanéztem rá és utána bolintottam. "Helló Szirén... örülök hogy meg ismerhetleg végre. " Mondom mosojogva és kicsit utána halgatom a vitát ami kezd hangos lenni. Amikor a két lány elkezdett vitatkozni, irányithatatlanul kijött belölem egy kicsi az igazi, démoni voltombol. " Muszály vitatkozni?!. " kérdezem eléggé dühösen öket és a kezeimen és lábaimon a Lángjaim kicsit megnöttek egy pár másodpergig. " Ne most egyétek meg egymást... az majd a Dinók dolga lesz. " Mondom már nyugottaban és kicsit viccelödve. Amikor mindenki arra szavaz hogy eggyüt mennyen a csapat, kicsit megint dühös leszek, de csak megrázom a fejem. "Okay okay... akkor mennyünk eggyüt... de induljunk el még ma." Mondom egy kicsit keményen és én el is indulok. De elötte oda fordulok Steg hez. " Hát igen... ahány mutáns... annyi féle erö és képpeség... ne féj... hamar bele fogsz jönni a vadonba és a tulélés hátterébe. " Bolintok neki mosojogva és intek hogy jöjjön velem.
Celine Ryder- 2. szint - 6 kredit
- Hozzászólások száma : 144
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Jul. 01.
Karakteradatok
Főkarakter: Celine Ryder
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Dzsungel
Résztvevők: Rosemary Hummingbird / Szirén, Alicia Juliet Silberson, Vaszilij Dragunov, Gena Sign / Sona, Kata Kira Sign, Joshua Carter / Borzas, Damian Adkins és Celine Ryder
Következő körváltás: 2015. június 17. (szerda)
Rose szavaira Logan válaszolt.
- Legyen annyi elég, hogy tudni fogjuk pubi – mondta.
Gunny csak elmosolyodott Harcimadár szavain, láthatóan azon nem csodálkozott, hogy Damian nem tudja, hogy miről van szó.
- A Shi’ar űrben található polipra emlékeztető lények – mondta röviden.
Amíg a fiatalság veszekedett és egymással beszéltek hirtelen beindult a repülő motorja. Ekkor vették csak észre, hogy a tanárok már nem voltak ott velük, hanem valóban egyedül hagyták a társaságot. A Blackbird pedig a levegőbe emelkedett és pillanatokkal később pedig már el is tűnt a fák felett abban az irányban, amerre a diákoknak mennie kell majd. Damian a levegőbe szaglászott, soha nem érzett olyan tiszta levegőt, mint most. Nem volt környezetszennyezés, minden teljesen természetes. A szélben állatok illatát érezte, de nem tudta beazonosítani őket, hogy mi lehetett az, soha sem érzett effélét. A folyó illata is kivehető volt, közvetlen közelben azonban most nem érzett semmilyen állatot, de friss alig pár órás illatok voltak.
Eközben Celine elindult a folyó irányába, ha valaki megy vele, akkor igazából olyan negyedórányi séta alatt leért oda a társaság. A folyosó hatalmas volt és széles, szerencsére lassú folyású*. Itt már hallatszottak állathangok, és kellően nagy felület volt látható, így az égen is látszódtak a hatalmas repülő dinoszauruszok.
*olyan Duna szélességű
Következő körváltás: 2015. június 17. (szerda)
Rose szavaira Logan válaszolt.
- Legyen annyi elég, hogy tudni fogjuk pubi – mondta.
Gunny csak elmosolyodott Harcimadár szavain, láthatóan azon nem csodálkozott, hogy Damian nem tudja, hogy miről van szó.
- A Shi’ar űrben található polipra emlékeztető lények – mondta röviden.
Amíg a fiatalság veszekedett és egymással beszéltek hirtelen beindult a repülő motorja. Ekkor vették csak észre, hogy a tanárok már nem voltak ott velük, hanem valóban egyedül hagyták a társaságot. A Blackbird pedig a levegőbe emelkedett és pillanatokkal később pedig már el is tűnt a fák felett abban az irányban, amerre a diákoknak mennie kell majd. Damian a levegőbe szaglászott, soha nem érzett olyan tiszta levegőt, mint most. Nem volt környezetszennyezés, minden teljesen természetes. A szélben állatok illatát érezte, de nem tudta beazonosítani őket, hogy mi lehetett az, soha sem érzett effélét. A folyó illata is kivehető volt, közvetlen közelben azonban most nem érzett semmilyen állatot, de friss alig pár órás illatok voltak.
Eközben Celine elindult a folyó irányába, ha valaki megy vele, akkor igazából olyan negyedórányi séta alatt leért oda a társaság. A folyosó hatalmas volt és széles, szerencsére lassú folyású*. Itt már hallatszottak állathangok, és kellően nagy felület volt látható, így az égen is látszódtak a hatalmas repülő dinoszauruszok.
*olyan Duna szélességű
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Dzsungel
Vaszilij vette észre először, hogy a Blackbird egyszerűen felszállt, és ott hagyta őket a dzsungelben.
- Hát akkor tényleg itt hagytak minket - mondta hitetlenkedve, aztán a többiekre pillantott és felsóhajtott. - És szerintem Szirénnek igaza van, ez a hajó vagy repcsi már elment. Én meg szeretnék még többet látni ebből a helyből, tehát nyomás.
A Celine nevű lány nyomába indult a folyó felé, remélve, hogy a többiek követik őket. Mikor a folyóhoz értek hatalmas termetű pterosauruszokat láttak átrepülni a folyó felett.
Az ifjú Dragunov szárnyai megremegtek, és elgondolkodott, hogy milyen lehet velük repülni. Aztán magában felidézte, hogy ezek milyen állatok is lehetnek.
A fejdísz és a csőr formája alapján azonnal rájött, hogy ezek pteranodonok.
- Ó, pteranodonok, latuni fog nélküliek - mondta a társainak. - 3,8-4 méteres is lehet a szárnyainak a szélessége. Nyugi, csak halakat eszik. Valami ötlet, hogyan menjünk át ezen a folyón?
- Hát akkor tényleg itt hagytak minket - mondta hitetlenkedve, aztán a többiekre pillantott és felsóhajtott. - És szerintem Szirénnek igaza van, ez a hajó vagy repcsi már elment. Én meg szeretnék még többet látni ebből a helyből, tehát nyomás.
A Celine nevű lány nyomába indult a folyó felé, remélve, hogy a többiek követik őket. Mikor a folyóhoz értek hatalmas termetű pterosauruszokat láttak átrepülni a folyó felett.
Az ifjú Dragunov szárnyai megremegtek, és elgondolkodott, hogy milyen lehet velük repülni. Aztán magában felidézte, hogy ezek milyen állatok is lehetnek.
A fejdísz és a csőr formája alapján azonnal rájött, hogy ezek pteranodonok.
- Ó, pteranodonok, latuni fog nélküliek - mondta a társainak. - 3,8-4 méteres is lehet a szárnyainak a szélessége. Nyugi, csak halakat eszik. Valami ötlet, hogyan menjünk át ezen a folyón?
_________________
Főkarakter: Svarog
NJK-k: Toxin. Dane Montrose, Jason Weltman, Unka; X-Diák: Vaszilij Dragunov
Alternatív verziók: Svarog (Outsiders), Svarog (Apokalipszis kora). Svarog (Exiles).
Svarog, a makulan A mentális erősítő 9. és a 4. a dezintegráló gyűrű hordozója
Ben Grim (Gótika), Nathan Soric - Fagyos Sötétség Kora, Rostyck Pearlwater - Égkövek birodalma
Svarog- Bannolt
- Hozzászólások száma : 964
Hozzászólások régi : 344
Korábbi szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 57
Join date : 2011. Aug. 08.
Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Dzsungel
~ Szirén ~
Egyetlen aprócska pillanat, mindössze néhány másodperc kellett ahhoz, hogy úgy érezzem, hogy hallá változtam. Egy félig humorosra formázott, a továbbhaladásunkat inspiráló szövegemre olyan vita keveredett, hogy csak álltam és szótlanul néztem a káoszt ami ebből született. Nem sok tartott vissza, hogy tátogjak, mint a lazacok a szupermarketek húsrészlegén az akváriumokban. Amikor már odáig fajult az egész, hogy szavazást kezdtek a tök értelmetlen témából indítani, mert természetes, hogy nem válunk szét, egy csapat kellene legyünk vagy mi a franc, akkor egyszerűen egyik kezembe temettem az arcomat. Ha lett volna egy kis lapátom akkor valakit biztos elástam volna, leghamarabb magamat.
~ És én még csodálkoztam, hogy miért találtak ki ilyen típusú büntetést a tanárok... ~ a gondolat csak úgy átrobogott az agyamon, miközben a kezemmel jeleztem a védelmemre szállt dinó fiúnak, hogy értelmetlen ebben a helyzetben bármit is mondania. Ha a semmit így felfújják akkor nem is akarom tudni, hogy mi lesz akkor amikor valóban dinók támadnak ránk.
Szemmel követtem a végül távozás mellett döntött tanárokat. Jelen esetben még némiképp irigykedtem is rájuk, ők kihúzhatják magukat ebből az egészből. nekem továbbra sincs fogalmam arról, hogy ebből a sok emberből, hogy lesz csapat, ha minden apróságon fennakadunk és mindenki csak saját magával törődik. Ennyit a vak bizalomról.
- Köszi. - mondtam halkan mikor a biológiai szakértőnk egyetértését fejezte ki azzal kapcsolatban amit eredetileg üzenetnek szántam, majd én is elindultam a kentaur nyomában. Azt már most elhatároztam, hogy csak akkor fogom kinyitni a számat, ha nagyon muszáj és közel sincs kizárva az, hogy akkor nagyon ki fogom. Addig is inkább kullogok a dinó fiú és a kentaur mellett. Ami pedig a képességemet illeti, jelen környezetben amúgy sem tudnánk semmi hasznát venni. Kétlem, hogy egy T-Rex vízbe akarna fojtani valaha is.

Alicia
Mivel szavaimra senki sem válaszolt, de még annyit se mondtak, hogy hülye vagyok, mint egy üregi nyúl, elkönyveltem magamban, hogy itt igazából nincsenek csapatok. Néhány ismeretlen arc próbál valamiféle csoporttevékenységet kreálni, de úgy tűnik, hogy ez nem lesz az én hetem. Végül vállat vonok, ha már arra se kíváncsiak, hogy egyik tagjuknak fingja sincs arról, hogy miképpen tudja a képességét használható szintre pörgetni, akkor itt végleg elveszett minden. Viszonylag csendben bólogatva és a többiek hasznosnak tűnő mondataira odafigyelve, követem társaimat a kálváriában. Felzárkózom Szirén mellé, amikor elérünk a folyóhoz. A kérdésre, hogy miként tudjuk átszelni a folyót a szárnyas dinó fiúra pillantok.
- Nincsenek szerszámaink, nem tudunk tutajt építeni. De Szirén kiválóan úszik, lehetne ő a révkalauzunk.
Szirénhez fordulok.
- Felmérhetnéd, hogy mely szakaszán lassabb a sodrása és ...
Ekkor a kentaurra pillantok.
- Izé .. bocsi, de tudsz úszni?
Majd folytatom az ötletelést, kissé megvilágosultnak érezvén magamat, hogy ötletem legalább van, még ha tesznek is rá magasról. Ezért is lehet dühös Seth isten, mert senki sem figyel rá. Aztán csodálkozik mindenki, amikor az egész várost beborítja a por.
- Ha valaki nem tud úszni, kereshetünk egy kisebb, kidőlt fát. Arra ráülve, kézzel evezve, átjuthatunk. Szirén imád úszni, szóval, esetleg tolhatja is a fát, akár egy uszály. Kinek van vízhez köthető képessége, esetleg olyasmi, amivel megkönnyítheti az átjutást?
Mivel szavaimra senki sem válaszolt, de még annyit se mondtak, hogy hülye vagyok, mint egy üregi nyúl, elkönyveltem magamban, hogy itt igazából nincsenek csapatok. Néhány ismeretlen arc próbál valamiféle csoporttevékenységet kreálni, de úgy tűnik, hogy ez nem lesz az én hetem. Végül vállat vonok, ha már arra se kíváncsiak, hogy egyik tagjuknak fingja sincs arról, hogy miképpen tudja a képességét használható szintre pörgetni, akkor itt végleg elveszett minden. Viszonylag csendben bólogatva és a többiek hasznosnak tűnő mondataira odafigyelve, követem társaimat a kálváriában. Felzárkózom Szirén mellé, amikor elérünk a folyóhoz. A kérdésre, hogy miként tudjuk átszelni a folyót a szárnyas dinó fiúra pillantok.
- Nincsenek szerszámaink, nem tudunk tutajt építeni. De Szirén kiválóan úszik, lehetne ő a révkalauzunk.
Szirénhez fordulok.
- Felmérhetnéd, hogy mely szakaszán lassabb a sodrása és ...
Ekkor a kentaurra pillantok.
- Izé .. bocsi, de tudsz úszni?
Majd folytatom az ötletelést, kissé megvilágosultnak érezvén magamat, hogy ötletem legalább van, még ha tesznek is rá magasról. Ezért is lehet dühös Seth isten, mert senki sem figyel rá. Aztán csodálkozik mindenki, amikor az egész várost beborítja a por.
- Ha valaki nem tud úszni, kereshetünk egy kisebb, kidőlt fát. Arra ráülve, kézzel evezve, átjuthatunk. Szirén imád úszni, szóval, esetleg tolhatja is a fát, akár egy uszály. Kinek van vízhez köthető képessége, esetleg olyasmi, amivel megkönnyítheti az átjutást?
Fuchida Kenjirou- 2. szint - 6 kredit
- Hozzászólások száma : 166
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Feb. 05.
Karakteradatok
Főkarakter: Fuchida Kenjirou
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Dzsungel
Résztvevők: Rosemary Hummingbird / Szirén, Alicia Juliet Silberson, Vaszilij Dragunov, Gena Sign / Sona, Kata Kira Sign, Joshua Carter / Borzas, Damian Adkins és Celine Ryder
Következő körváltás: 2015. június 21. (vasárnap)
A csapat egyelőre a folyót nézte, ami kellően széles volt és igencsak erős sodrásúnak tűnt ezen a részen. Még Szirén is úgy látta, hogy ez őt is elsodorja, pedig neki nem voltak gondjai az úszással. A folyó északi irányban folyt, ha a térképet megnézték a fiatalok, akkor láthatták, hogy nem is olyan messze déli irányban ered a folyó és egyre keskenyedik arrafelé. Úgy azokon a részeken könnyebb lesz átjutniuk a túlpartra és igazából nem is volt nagy kerülő. A folyó egyébként kellően tiszta volt és benne hatalmas halakat lehetett látni, amik legalább három-négy méteresek voltak, ahogyan közel egy méteres őspiócák is voltak a vízben. Vaszilij felismerte húsevő, ragadozó halak voltak a halak, amik még a kisebb dínókat, nagyobb emlősöket, ember nagyságúakat is könnyedén megtudtak enni, eltudtak kapni.
A percek teltek, amíg a fiatalok nem tudtak dönteni és egyre jobban kezdett először Vaszilijen, Borzason és Damianon úrrá lenni az, hogy figyelik őket és emiatt kellemetlen, nyomasztó érzésük volt.
Következő körváltás: 2015. június 21. (vasárnap)
A csapat egyelőre a folyót nézte, ami kellően széles volt és igencsak erős sodrásúnak tűnt ezen a részen. Még Szirén is úgy látta, hogy ez őt is elsodorja, pedig neki nem voltak gondjai az úszással. A folyó északi irányban folyt, ha a térképet megnézték a fiatalok, akkor láthatták, hogy nem is olyan messze déli irányban ered a folyó és egyre keskenyedik arrafelé. Úgy azokon a részeken könnyebb lesz átjutniuk a túlpartra és igazából nem is volt nagy kerülő. A folyó egyébként kellően tiszta volt és benne hatalmas halakat lehetett látni, amik legalább három-négy méteresek voltak, ahogyan közel egy méteres őspiócák is voltak a vízben. Vaszilij felismerte húsevő, ragadozó halak voltak a halak, amik még a kisebb dínókat, nagyobb emlősöket, ember nagyságúakat is könnyedén megtudtak enni, eltudtak kapni.
A percek teltek, amíg a fiatalok nem tudtak dönteni és egyre jobban kezdett először Vaszilijen, Borzason és Damianon úrrá lenni az, hogy figyelik őket és emiatt kellemetlen, nyomasztó érzésük volt.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Dzsungel
Celine megrovására Borzas és Sona csak a szemüket forgatták. Kira pedig csak egyetértően bólintott. Steg szavaira Borzas még felelt valamit, de azután lezártnak tekintette ezt a vitát, főleg, hogy a többség megszavazta, hogy együtt marad.
- Hát én szó szerint szoktam venni a dolgokat bocs, és nekem ez jött le, de ha együtt maradunk akkor ez csak egyfajta megerősítés volt.
Mondja a srác majd megindul is a folyóhoz ahogy a többiek. Kira és Sona zárja a sort, de ők is mennek a társaság után. A folyónál keletkezett kis tanácskozás következtében Kira kissé közelebb ment a vízhez, de még így is megállt két méter távolságra a parttól.
- Nem jó ötlet átúszni, nagy a sodrás, és rengeteg a túlméretezett pióca és a húsevő hal. Legalábbis olyanok, mint amilyeneket Kira a könyvekben is látott.
Borzas eközben a térképet leste, Sona pedig csak nézelődött körbe körbe, mert nagyon nem feküdt neki ez a környezet veszélybe érezte magát nem is ok nélkül.
Amikor elhangzik a kérdés, hogy van e valakinek úszással kapcsolatos képessége, akkor a hármas csak megrázta a fejét jelezve, hogy nincs nekik.
A tutajozáshoz kapcsolatos eszmefuttatáshoz, még Borzas szól hozzá miután megnézte kicsit a térképet.
- A folyó délre felé keskenyedik, ha lesznek ott magas fák akkor esetleg kidönthetek egyet és azon át tudtok sétálni. Egy tonnás erővel csak menni fog a dolog.
Ekkor a kentaurnőre nézett.
- Egy jó széles fát... Nos akkor megindulunk dél felé?
Kérdezte a többieket, majd furcsa érzés tört rá, mintha figyelték volna, a biztonság kedvéért azért bele is szagolt a levegőbe, hátha érez ismerős illatot, vagy ha nem is érez, legalább később tájékozódásban még segíthet neki a szaglása.
- Hát én szó szerint szoktam venni a dolgokat bocs, és nekem ez jött le, de ha együtt maradunk akkor ez csak egyfajta megerősítés volt.
Mondja a srác majd megindul is a folyóhoz ahogy a többiek. Kira és Sona zárja a sort, de ők is mennek a társaság után. A folyónál keletkezett kis tanácskozás következtében Kira kissé közelebb ment a vízhez, de még így is megállt két méter távolságra a parttól.
- Nem jó ötlet átúszni, nagy a sodrás, és rengeteg a túlméretezett pióca és a húsevő hal. Legalábbis olyanok, mint amilyeneket Kira a könyvekben is látott.
Borzas eközben a térképet leste, Sona pedig csak nézelődött körbe körbe, mert nagyon nem feküdt neki ez a környezet veszélybe érezte magát nem is ok nélkül.
Amikor elhangzik a kérdés, hogy van e valakinek úszással kapcsolatos képessége, akkor a hármas csak megrázta a fejét jelezve, hogy nincs nekik.
A tutajozáshoz kapcsolatos eszmefuttatáshoz, még Borzas szól hozzá miután megnézte kicsit a térképet.
- A folyó délre felé keskenyedik, ha lesznek ott magas fák akkor esetleg kidönthetek egyet és azon át tudtok sétálni. Egy tonnás erővel csak menni fog a dolog.
Ekkor a kentaurnőre nézett.
- Egy jó széles fát... Nos akkor megindulunk dél felé?
Kérdezte a többieket, majd furcsa érzés tört rá, mintha figyelték volna, a biztonság kedvéért azért bele is szagolt a levegőbe, hátha érez ismerős illatot, vagy ha nem is érez, legalább később tájékozódásban még segíthet neki a szaglása.
Verayla- 1. szint - 4 kredit
- Hozzászólások száma : 76
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 12.
Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:
2 / 6 oldal • 1, 2, 3, 4, 5, 6
2 / 6 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|