Boulder (Colorado, Karantén zóna)

Az ágyban fekszek, körülöttem a gépek eredményeit fürkészem. Majd egy kisebb könnyű műanyagvázas, világító valami volt, a szekrényemen. Magamhoz vettem, és megszólítottam de nem reagált rá semmit, szövegek és képek jelentek meg rajta, hírekkel és egyéb dolgokkal.
Próbálom úgy használni, mint egy újságot de nem bírom kinyitni így visszarakom a szekrényre. Nézek ki az ablakon, és több repülő gépjármű halad az
égen össze vissza. A hó szállingózik odakinn, és elég könyörtelen lehet az időjárás odakinn. Hallgatom a zajokat, nem vagyok még elég erős ahhoz,
hogy megszökjek innen. De a susogások a fejemben egyre erősebbek, és egyre tisztábban értem amit mondani akarnak, vagy mondanak.
Több szót szűrök ki, a legtöbb fohászkodás, hogy meggyógyuljanak. Hirtelen sötétség lett, a világítás és a kijelzőn lévő képek is eltűntek.

Nem lehet. Az nem lehet, hogy megöltem a nevelőapámat. Nem, nem, NEM! Ennek is az a lány az oka! Ha ő nem csal, akkor ez meg se történt volna. Nem, ez az én hibám, túlreagáltam az egészet és elveszítettem a kontrollt. Nem, ez akkor is a lány hibája, mert ő hozta fel ezt a hülye fogadást, de akkor én meg minek mentem bele? Bárcsak meg se jelent volna az a lány, akkor ez az egész meg se történt volna.
Egyre kevesebb hangyának a jelenlétét érzem, a hideg látszólag megtizedeli a soraikat, így arra utasítom őket, hogy másszanak vissza a testemben lévő fészekbe és ott vészeljék át a dolgot, és mivel ez az ő javukat is szolgálja, így engedelmeskednek. A csápjaim ezzel szemben egyre irányíthatatlanabbá válnak. Mintha már nem is tartoznának hozzám, szinte önálló életet élnek. Rebeca-nak igaza volt, tényleg nem vagyok ura önmagamnak.
Időközben a rendőrség is kijött, bár ebből alig észlelek valamit, de a csápjaim más állásponton vannak. A két hegyes csáp a rendőrök felé csap időnként, hogy azok ne tudjanak a közelembe jönni, de ezzel talán pont ellentétes reakciót fog kiváltani a rendőrségből. Bár vége lenne ennek a napnak, bárcsak vége lenne ennek az egésznek.

~ Rebeca Larson ~

A mentőket elintéztem és az otthoniakkal is sikerült kapcsolatba kerülni és jelentést adni. Nagyszerű. Az egyetlen dolog amit még meg kell oldanom az a perpillanat kezelhetetlen mutációval rendelkező srác megtalálása.
Szerencsére bőven hagyott maga után nyomot amit követhettem. Kicsit meg is lepett, hogy milyen messzire jutott, főleg ezekben az időjárási tényezőkben. Továbbra is utálom a telet.
- X-men vagyok! Bízzák ezt rám, ne menjenek közelebb és ne lőjenek! - kiáltom a rendőröknek miközben a srác felé futok. A hangyáitól úgy látom nem kell tartanom, mert a hóban fekvő fagyott példányokon kívül egyet sem látok, a csápjai viszont eléggé önálló életet élnek ahogy elnéztem. Igazából megvárhatnám azt amíg kimerül vagy visszaszerzi a kontroll-t, de félő, hogy addig vagy a hideg, vagy más tényezők okoznak benne kárt. Hogy mibe kevertem magam már megint.
- Kelvin! - szólítom meg a srácot miután sikerül a lihegésemet legyőznöm az érkezést követően és belépni a rendőrök által kialakított körbe aminek ő az epicentruma. - Az apád rendbe fog jönni. Eddig minden bizonnyal odaértek a mentők és ha nem tévedek perceken belül kutya baja sem lesz. Nagyon fontos lenne, hogy erős legyél most és visszaszerezd az uralmat a csápjaid fölött. - apró lépésekkel haladok felé miközben hozzá beszélek. Igen, a legjobb az lenne, ha ismét uralni tudná a csápjait, de ha szükséges akkor harcba szállok vele. Remélem a képzés amiben részem volt elegendő lesz ahhoz, hogy a támadásait ki tudjam kerülni és valahogy megoldani azt, hogy ne tudjanak tovább támadni. Mennyivel jobb lenne, ha valaki aki nagyobb fizikai erővel rendelkezik a csapatból most itt lenne, hogy kisegítsen.

~ Rebeca Larson ~

Túl későn értem óda és a rendőrök már a kérésemre sem hallgattak. Egy apró sikoly hagyta el a számat, de aztán nagyon hamar meg is nyugodtam, mert láttam, hogy mindössze csak kiütötték a fiút, vagyis az én munkámat könnyítették meg. Legalább nem kellett harcba bonyolódnom, azért nem vállalnék be semmi sérülést az első ilyen ügyemben. Mondjuk biztos, hogy megkapom majd a fejmosást otthon.
- Köszönöm, semmi bajom. Csak egy kicsit megijedtem, ennyi az egész. - felelem a kedves rendőrnek aki az én egészségügyi állapotom után érdeklődik. Valóban mindössze egy kis ijedtség, az is leginkább most az elmúlt pár perc következményében.
- Ohh, valóban. Szívesen bemegyek a mentősökkel, de semmi sérülés nem ért, ezt az úr vére akihez már kihívtam a mentőket. Nekem semmi bajom nem esett. - mindössze csak most vettem észre, hogy véres lett a ruhám. nagyszerű, hisz nincs semmi amire lecserélhetném. Azért amíg a mentősök odaértek a házból elhozott kabátot ráterítettem Kelvinre, mert azért mégis csak hó, meg tél, meg hideg. A mentősök meg majd azt csinálnak vele amit szeretnének.
- Rendben van? - érdeklődtem az autóban levő mentőstől az eszméletlen férfira mutatva, bár leginkább úgy tűnt, hogy csak alszik és nem ájult vagy valami komolyabb. Kelvin pedig egészen ki volt ütve a rendőröknek köszönhetően.
Természetesen engedtem, hogy megvizsgáljanak, meg válaszolgattam a kérdésekre amiket feltettek, valamint az otthoniaknak is új helyzetjelentést adtam. Remélhetőleg közülük valaki eljön a kórházba majd és segít a hátramaradt részekbe. Abban is reménykedem, hogy Mr. Jones nem haragszik rám azért ami történt.
A kórházba nyugodtan hagytam, hogy a betegekkel csináljanak amit ilyenkor tenni kell, addig kerestem valami ruhaboltot, hogy mégse véres ruhákkal járkáljak, hisz egyhamar úgysem térnek magukhoz, és addig nincs amit ott csináljak, mert maximum minden második nővér vagy orvos megkérdezné, hogy valami bajom van és azért vagyok-e ott.
Visszaérve egyszer Mr. Jones-hoz néztem be, hogy megnézzem, hogy magához tért-e, és ha igen akkor legalább bocsánatot kérjek tőle, végtére is miattam lett ez az egész nagy felfordulás, meg persze, hogy elmeséljem neki, hogy miután megsérült azután mik is történtek. Aztán következett Kelvin, szerencsére ő pont akkor tért magához amikor beértem a kórtermébe.
- Szia. Jól vagy? - köszöntöttem és érdeklődtem óvatosan. Nem tudtam, hogy mennyire van még a korábbi események hatása alatt, bár a képességétől egyelőre nem kellett tartanom, hisz az itt dolgozók elég rendesen tettek arról, hogy egyelőre ne tudja használni, meg ahogy elnéztem az ágyhoz is hozzábilincselték, biztos ami biztos alapon.

Teljesen körbezárt a rendőrség, de ebből nem igazán fogok fel bármit is. Az erőm még mindig a maga útját járja és ha ez így megy tovább, a végén még lelőnek. Aztán háromszor meglőnek és elsötétül minden.
Magamhoz térve egy kórházi ágyban találom magam, hozzábilincselve az ágyhoz. A karomon valami furcsa szerkezet van, ami lehet hogy a képességemet blokkolja, mivel egyáltalán nem érzem a hangyáimat se a csápjaimat. Remek, legalább a dolgok rendeződtek. Remélem.
Hallom, hogy valaki bejön, majd észreveszem, hogy Rebeca az.
- Szia. Jól vagy? - kérdezi. Te jó ég, még ezek után is bejön hozzám? És érdekli az állapotom? Bunkó voltam, ok nélkül kiabáltam vele és még meg is támadtam. Ennek fejében ha ezt abban az iskolában is megtudják, ahonnan ő jött, biztosan kap egy kis fejmosást.
- Te hogy vagy? - kérdezem - Figyelj, nem tudom, hogy ez mennyit jelent, de sajnálom az egészet. Neked volt igazad, egyáltalán nem tudom kezelni az erőmet. Sajnálom, hogy ok nélkül kiabáltam veled és hogy megtámadtalak. - mondom teljes megbánással. Nem tudom, hogy mit fog szólni, de a válaszától függetlenül megkérdezem: - Az apámról mit tudsz? T-tényleg mmeghalt? - az utolsó szavak után már a sírás kerülget, ezért gyorsan egy másik irányba nézek. Ha meghalt az az én hibám, de akkor tényleg nem tudom, hogy mit tegyek magammal.

Amikor felébredtem, kellemes langyos napsugarak sütötték az arcomat, egy kedves hölgy hangjára lettem figyelmes. Végighallgattam a mondandóját de egy szót nem tudtam mondani. A fémkarkötőt vizsgáltam, elég furcsának tűnt. Egy picikét szorította a karomat, de nem zavart. A nővér szavait figyeltem, és mondja.
"Telepata".
- Miféle telepata képességeim vannak? Szeretném ha az illető, minél előbb ideérne.
Felhúzom magam az ágyon, majd újra a nővérre nézek.
- Kérhetnék egy csésze teát? Nagyon megkívántam a teát.
Ez a nő, valami fergeteges. Az alakja, a szeme a haja, minden olyan csodálatos. Csak nem álmodom?
Kicsit feszült vagyok, el akarok innen menni minél előbb.

~ Rebeca Larson ~

Örültem, hogy Kelvin nem ordibált és nem küldött ki a teremből. Legalább ebből tudtam, hogy most már lenyugodott, ha más nem a nyugtatók hatására, meg, hogy azért magánál van és emlékszik mindenre. Bár lehet, hogy jobb lenne neki, ha bizonyos dolgok kiestek volna.
- Köszönöm, megvagyok. - válaszolom miközben közelebb sétálok az ágyához. Lehet, hogy most már nincs szükség a bilincsekre, de nem áll módomban és jogomban ez ellen semmit tenni. - Nem haragszom. Részben nekem is részem volt a dologban. - igyekeztem megnyugtató hangot felvenni és úgy amúgy nem is tudtam, hogy ilyenkor mit is kellene tenni. Azt tudtam, hogy szemétség és nagyképűség lenne ha most azt mondanám, hogy persze, hogy igazam volt, meg ilyesmi. Az nem az én dolgom a csapatból, hogy szemétkedjek, még ha csak viccből is.
- Ott a másik ágyon. - mutattam a férfira. - Most már kutya baja. Regeneráló szérumot adtak be neki, és úgy egy-másfél nap múlva már fel is fog ébredni. - magyaráztam el neki azt is amit az orvosok mondtak nekem. Aztán már azon gondolkodtam, hogy miféle témát hozzak fel annak érdekében, hogy valamivel elüssük az időt, mikor egy nővér lépett be és megmentette a helyzetet. habár nem úgy, mint ahogy azt szerettem volna.
- Ööö, persze, segíthetek, habár nem biztos, hogy kellően megfelelő tudással rendelkezem ehhez, de megteszem amit tudok. - nyugtattam meg a nővért, majd Kelvinhez fordultam. - Kicsit itt hagylak. Sietek vissza. - igyekeztem valami mosolyfélét is mutatni felé, hogy ne aggódjon, vagy ne gondolja azt, hogy itt akarom hagyni, habár nem feltétlen jó ötlet a gondolataival magára hagyni, igaz, hogy jelen állapotában semmit nem tud tenni ami gondot okozna.
- Jó napot. Rebeca Larson vagyok. Úgy értesültem, hogy a telepátia jelei jelentkeztek önön. Eddig miket tapasztalt? Fontos lenne tudnom, hogy megfelelő magyarázatot adhassak. - követtem a nővért a másik kórterembe, és még belépés előtt magabiztosságot erőltettem magamra, hogy legalább az ne látszódjon amin a mai nap átmentem. Nem szükséges egyelőre tudnia az úrnak, hogy mivel járhat egy mutáció.

A dolgok elég jól alakultak, legalább is a helyzethez képest. Rebeca nem utált meg a történtek miatt, és mikor elmondja, hogy az apámnak nincs semmi baja, akkor nyugodok meg csak igazán. A dolgok végre jóra fordultak, bár a nevelőapámnak szerintem lesz egy két szava a történtekkel kapcsolatban, de legalább nem halt meg, és ez a lényeg.
Belép egy nővér a szobába és valami telepatáról vagy miről kezd magyarázni Rebecanak, aki látszólag tudja, hogy miről is van szó.
- Kicsit itt hagylak. Sietek vissza - mondja, majd rám mosolyog, ami legalább annyira lep meg, mint ha valaki gyomorszájon vágna. Sokkal rosszabbul esik az, hogy ha valaki kedves hozzád, azok után amit vele tettél. Természetesen visszamosolygok rá és miután kimegy, lehunyom a szemem. A dolgok végre helyreálltak, csak erre tudok gondolni. Ezután eszembe jut néhány apróbb dolog is, például a hangyáim. Egyáltalán nem érzem őket, lehet, hogy mind elpusztultak. Nem tudom, hogy volt-e idejük lerakni pár petét, de jelenleg ez legyen a legkisebb gondom.

Ahogy belép a nő az ajtón, végignézek rajta.
-Üdvözletem, az én nevem Vergerin. Eddig nem tapasztalt, érdekes hangokat hallok talán mintha az emberek gondolatait hallanám. Mielőtt ideérkeztem, megfosztottak az eszköztől amit én alkottam, aminek a segítségével életben maradtam. Majd elhallgattam, és egy határozatlan kérdést tettem fel a hölgynek.
-Maga tud gondolatokat is olvasni? Esetleg emlékben lapozgatni?
Majd egyre izgatottabb lettem, hiszen ez nekem új.
-Kérem meséljen el mindent erről a Magneto vírusról. Nagyon kíváncsi vagyok mindenre, kérem üljön le és meséljen el mindent amit csak tud. Kicsit erőltető hangnemben.

Rebeca elment ehhez a telepata illetőhöz és én jelenleg egyedül vagyok. Se hangyák, se rajzfüzet se semmi. A nevelőapám jól van, szóval emiatt nem kell aggódnom, szóval akár le is hunyhatnám a szemem egy időre. Egy nővér lép be a terembe és feltesz pár kérdést, de én csak nemlegesen megrázom a fejem és eldőlök aludni. Nem vagyok se éhes, se szomjas és nem szokásom holonetezni, a holopántot meg rühellem, szóval jobb ha szundítok egyet.

~ Rebeca Larson ~

A különös, idegen pasas... érdekes volt. Nem igen számítottam arra, hogy ilyen intenzitással beszél majd a témáról, valahol az ilyesmi mindenki számára nehezebb szokott lenni. Főleg ha először találkozik a dologgal.
- Igen, a telepátia legismertebb jeleit tapasztalhatta ebben az esetben. - feleltem arra, hogy hangokat hallott. - Én magam nem rendelkezem telepátiával, csupán sokat mozgok mutánsok között, így van némi tudásom ezekről a mentális képességekről. - feleltem meg a rám vonatkozó kérdéseit.
- Nincs olyan sok amit mesélni lehet róla. Egy Magneto nevű mutáns hozta létre annak érdekében, hogy a Föld összes emberét mutánssá változtassa és uralkodhasson rajtuk. Ez sikerült is neki. Aztán ez gyengülni kezdett, mára már sokan elvesztették a mutáns képességüket és újra emberek lettek. Így amennyiben ön is a vírusnak köszönhetően lett mutáns, nem kizárt, hogy hamarosan ismét ember lesz. - magyaráztam neki a vjrusról egy keveset, összefoglalva, miután egy széket odahúzva az ágyához leültem.

A nő válaszait meghallgattam, és egyre jobban kezdett érdekelni ez a mutáns vírus. Mivel nem tudom, hogy EHK nélkül mennyire intenzív a képességem. Ezért próbára kellene tennem.
-Nos hölgyem, mit szólna hozzá ha próbára tennénk ezt a maga mutáns képességnek nevezett, telepátiát. Ekkor már kis mértékben, próbálkoztam a lány sulykolásával, hogy egyezzen bele a próbába.  
- Gondolom nem esne nehezére.

//Mivel Kevin lefeküdt aludni így neki értelemszerűen nem tudok írni, Becca és Vergerin kaptok pár szabad kört, amíg beszéltek egymással, ha szükséges, akkor írok reagot, hogy minek milyen hatása van stb.//

~ Rebeca Larson ~

A férfi furcsa volt és az akaratossága zavart. Lehet, hogy csak a kíváncsiság hajtotta, és az, hogy új képességre tett szert, de ettől még igazán tiszteletben tarthatná a személyes szféra fogalmát. Ami pedig a fejemben van az határozottan csak rám vonatkozik és senki másra.
- Sajnálom, de nem egyezek bele. Elhiszem, hogy örül annak, hogy telepátiára tett szert és szeretné kipróbálni, hogy milyen határok között képes mindezt használni, de tudnia kell, hogy ez egy olyan képesség ami könnyedén átlépi a személyesség határát, én pedig nem kívánom megosztani a gondolataimat másokkal. - feleltem a nyaggatására. Határozottan úgy vélem, hogy valamiféle uralkodási szándék szerepel a jellemrajzában. Persze megfelelő önkontrollal mindez megoldható nála, csupán azt nem tudom, hogy rendelkezik-e vele. Vagy egyáltalán fel kívánja-e adni ezt a jellemvonást. Így viszont eléggé nagy gondot jelenthet.

Az EHK nélkül a képességeim túlságosan legyengültek. Nem tudok már olyan nagy hatást gyakorolni az emberek elméjére? El kell innen szöknöm és megjavítani a szerkezetem. A nőt nem tudom egyszerűen kontrollálni, ez hatalmas veszteség. -Nos, ha bármilyen hasznos információval tudna szolgálni, kérem keressen fel. Gondolom sok dolga akadt azóta. Kérem nyugodtan fáradjon ki. Közben magamban már gondolkodok a szökési terven, és a szerkezetem visszaszerzését. Dühítettem magamat a gondolataimmal, hogy minél előbb kijussak innen.

Aludnák, aludnák, elmerülnék a szép, békés álmok világába...de nem megy. A kábításom óta, biztosan eltelhetett jó pár óra, hiszen egyáltalán nem vagyok fáradt. Sajnos azonban semmit se vagyok képes tenni, hozzá vagyok bilincselve az ágyhoz. Mondjuk a hangyáim talán fel tudnák törni a zárat. Tudnák, ha élnének, de ők sajnos elhullottak, így rájuk nem számíthatok. A csápomat se tudom használni, szóval patt helyzet. Mégis mit tud egy ágyhoz kötözött ember csinálni? Ekkor veszem észre, hogy vizelnem kell...de nagyon. Megnyomom a nővérhívót és várok az illetékes megérkezéséig.
- Vizelnem kell, de ez idekötözve nem megy. - mondom, ha bejött, és ha kioldoz, akkor a mosdó felé veszem az irányt. Ha esetleg be akarna jönni, hogy szemmel tartson, akkor közlöm vele, hogy tartsa tiszteletben a privát szférámat. Úgyse akarok megszökni, csak csövelnem kell egyet. Még.

~ Rebeca Larson ~

Örültem annak, hogy "megszabadulhattam" a férfitól. Csak egy biccentéssel köszöntem el és hagytam el a kórtermet amiben tartózkodott. Nagyon rossz érzést keltett bennem amit egyelőre nem tudtam hova tenni.
Reménykedtem abban, hogy Kelvin még ébren van és megnyugvásként tudok vele beszélni, de benézve a kórterembe azt láttam, hogy alszik, így jobbnak láttam nem zavarni. A mai nap után megérdemli, hogy aludhasson nyugodtan.
- Halló. Igen, minden rendben van. A srác jól van, képességblokkolót tettek rá. Az apjának regeneráló szérumot adtak be, úgyhogy most egy darabig aludni fog, de minden rendben azontúl. Én pedig tartom magam. - adtam helyzetjelentést a telefon felvétele után bestiának, és közben automatikusan elkezdtem sétálgatni a folyosón. Telefonálási betegség nálam ez a cselekvés.
- Izé, van itt egy férfi, valami Vergerinnek hívják. Az asszisztens szerint amnéziát kapott és Magneto vírusának köszönhetően telepátiával rendelkezik. Pár szót váltottam vele, és hát elég zavaró és erőszakos személyiségnek tűnt. Ennél többet nem igen mondhatok róla, lévén miután nem engedtem, hogy mászkáljon a fejemben "elváltunk". - osztottam meg az aggodalmaimat és jobban is éreztem magam tőle, legalább már nem csak ezen kattogtak a fogaskerekek a fejemben. Legszívesebben már visszamennék San Fransisco-ba, de azt hiszem, hogy egyszer meg kell várjam ahhoz Kelvint is.

---Kelvin---
A dolgom végeztével szerencsémre nem kötöznek vissza az ágyra, de a mozgás még így is nehézkes. Kissé szédülök és fáj ahol meglőttek. Amint visszaérek az ágyra, ráfekszem és igyekszek valami életet masszírozni a görcsös végtagjaimba. Ez határozottan nem fog elmúlni másnap, az biztos. Odakint Rebeca jól hallhatólag telefonál, nagy valószínűséggel az iskolának. Képzelhetem, hogy miket mondhat "Teljesen beszámíthatatlan és őrült." vagy "Ez a gyerek nem normális. Úgy ölelgeti a hangyáit, mint egy rokonát." de az is lehet, hogy a történéseket se hagyja ki a dologból "...és akkor begőzölt és megtámadott. Az apja beugrott közénk, mire ő bömbölve kirohant az utcára, mint egy csecsemő." Akárhogy is, nekem befellegzett. A hatóságok ezúttal nem fognak szemet hunyni e fölött, szóval nagy eséllyel holnap már csak a cella falát rajzolgathatom tele.
Ha visszajön Rebeca, akkor meghallgatom amit mond és ha esetleg fel tud ajánlani egy harmadik opciót, amiben nem kap szerepet a képességblokkoló meg a börtön, akkor elfogadom. Talán tényleg jobb hely lenne az az iskola.

~ Rebeca Larson ~

Nagyon jól esett bestia hangját hallani. Megnyugtató volt, még akkor is, ha nem túl jó híreket közölt velem. Mármint az jó hír, hogy a srácot nem feltétlenül csukják le, az viszont rosszabb hír, hogy nem igen adnak neki sok választási lehetőséget, habár véleményem szerint a spektrum két széléről választhat. A legrosszabb és a legjobb közül.
- Mindent megteszek. - válaszoltam kurtán. Egyrészt nem kérhettem azt sem, hogy próbáljanak más megoldást találni, másrészt a rendőrök sem engedtek volna ebből. Biztos, hogy azt sem volt könnyű elérni, hogy hozzánk kerülhessen a börtön helyett.
Ami a telepata férfit illeti, jól esett, hogy megdicsértek az észrevételem miatt, mármint nem volt valami nagy dolog az egész, de akkor is jól esett. Aki sokáig tud láthatatlan lenni az megbecsüli ha észreveszik, ezt biztosra tudom, tapasztalat.
- Rendben, értesíteni fogom őket. Mikor indulunk még jelentkezem. - adtam a választ, majd amennyiben semmi más nem volt elköszöntem és megszakítottam a vonalat. Először is egy nővért, vagy egy orvost, esetleg egy biztonsági őrt kerestem annak érdekében, hogy értesítsem. Remélhetőleg ez nem telhetett pár percnél több időben. Aztán egyenesen Kelvinhez tértem vissza, vele még dolgom volt.
- Szia. - köszönök neki amennyiben már ébren van. - Van egy rossz és egy jó hírem. Nem fogom tudni túl finoman közölni. A rossz hír az, hogy a rendőrök akkor is vádat emelnek ellened amennyiben az édesapád nem tesz feljelentést. A jó hír az, hogy mindezt hajlandóak félretenni amennyiben három óra múlva felülsz az iskola repülőjére és eljössz velem San Fransisco-ba. - közlöm vele a száraz tényeket. Remélhetőleg fel fogja tudni dolgozni és nem sokkolom a dologgal nagyon. Már csak az hiányozna a mai napra, bár egy jóképű srácnak jobban örülnék a sokk helyett. Az elviselhetőbb.